Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)

1978-04-23 / 17. szám

Ne legyetek Szeretjük felszínesen elintézni a pénzkérdést. Egy könnyű, le­zser mozdulat: nem számít, egy­általán nem lényeges... A kö­vetkező percben már akörül fut- károznak gondolataink: honnan és mennyire számíthatok. Mégis fontos kérdés? BŰVÖSEN FORMÁLJA AZ ÉLETÜNKET. Ahogy legtöbbször mondjuk: özöne, hiánya egyaránt baj. Idős házaspár éldegél a falu legrozogább házában. Ha betérek hozzájuk, nincs más mondat, mint ez az egy: — Rosszak az emberek. — Miért rosszak? — kérdezem. — Irigykednek. Mindent elvin­nének legszívesebb tőlünk. — A gyerekeik tán csak nem?! — De még mennyire! Csak a pén­zért jönnek haza, vagy sonkáért, kolbászért. Akkor jó a falusi... Nem is tudom, hogyan lettek ilyen istentelenek. Épp ezért, a mienkből nem kapnak egyetlen fillért sem. Semmit! Maradtak volna itthon... Ez csak a belépő mondat, a többit jobb. ha nem folytatjuk. Pedig a keserű mondatok mögött gazdag, színes élettörténet áll. Ígéretes indulás jó negyven év­vel ezelőtt, három gyerek, néhány unoka felfelé ívelő, diplomát el­érő élete. Ajtót a szülőkre ritkán nyitnak, hisz ők sem igénylik. Vagy ha teszik, akkor tán ők ma­guk is megbánják. A DOLGOK LEGMÉLYÉN A TITOK REJTŐZIK. Egyre súlyo­sodó betétkönyvekre, vánkos alat­ti ötszázasokra még a nyugdíj­ból is futja. Segítő kezet, barát­ságot még a legnyomorultabb be­tegségben sem képesek elfogadni. Közeledne hozzájuk a rokonság, a gyülekezet, a falu közössége is, de ma már a fülükig sem jut emberi szó. Nem így indultak, de mára semmi sem maradt már, pénzsóvárak csak a „mennyit”?, „honnan?” és a „nem adunk!” jelszavai. Két községgel tovább lépek, a falu legszebb, kétszintes, kertes házába. Itt minden megvan. Per­zsaszőnyeg, autó, kutya és fólia­sátor. Nem ritka család az ilyen. Egyben azonban egyedülálló. Na­ponta hallja a szomszédság, de az arra járó gyalogos is a kiabá­lást, veszekedést, gyereksirást. „Ütm kell a gyereket, mert sem­mire'se viszi! Pedig mi mennyit gürcöltünk a házért, autóért, mindenért.” Szegény kis pufók gyerek alig nyeli az energiadús ütések könnyeit. NYILVÁNVALÓ, HOGY NEM ÁLTALÁNOSÍTHATÓ EZ A KÉT ESET. Egy azonban bizonyos: mindkettő és a hasonlók mögött az áll, amit Pál apostol klasszikus módon a pénz szerelmének nevez. A két család „templomosnak” mondható. Mindkét faluban a perselypénz forintjainak száma nagyjából egyenlő a résztvevők létszámával... Egy adalék még idetartozik: a két község jófor­mán képtelen a közös társadalmi feladatokat (utak, vízmű, kultúr- ház stb.) megoldani. Hallgatták évtizedeken át az igehirdetést, tán a Zsidókhoz irt levél 13. fejezetének 5. verséről is. Elképzelhetetlen, hogy soha nem szólalt meg az igazi gazdag­ság és a valódi biztonság üze­nete: nem kell aggódnod, „nem maradok el tőled és el sem hagy­lak téged”. Az már valószínűbb, hogy komolyabbnak tartottuk az eszeveszetten gyűjtött, élire ra­kott garasok biztpnságát, mint Isten gondoskodását. Vigyázzunk, mert csak a végén vesszük ész­re, hogy a pénz utáni sóvárgás megöli az Istenbe vetett bizalmat, szétrombolja emberi kapcsola­tainkat. s még saját gyerekünket is idegenné teszi. Lenne emberi élet, amelynek célja ez...? Ifj. Szabó Lajos Egyházzenei áhitat A* karzaton ülök és’ figyelem az érkezőket. Olyan istentisztelet­re gyülekeznek, amelyen a ve­zérszólam a zenéé. EGYHAZUNK MINDIG SZÍ­VESEN ÉNEKEL. Templomaink­ban készséggel kap helyet a ze­ne. Luther Márton is ránkhagy­ta, hogy közülünk sohase hiányoz­zék, mert a Szentlélek örök mun­kájának az eszköze. Ahol pedig a Szentlélek munkálkodik, ott Is­ten üzen az embernek. A zene is lehet Isten tolmácsa. írásom egyetlen szava sem akar túltenni a tolmácson. Nem mé­rem le a hangot. Nem magyará­zom meg a fölcsendült dallamot. Csak azt remélem, hogy egypár mondat most is ráeshet az ol­vasó szívére. AZ ELSŐ AZ ALKOTÖ MŰ­VÉSZ! Ősi monda szerint az ajándékozó Űr észrevette, hogy az elmerengő művész nem kapott semmit, ezért neki adott min­dent. így ragadja el a napfény kápráztató játéka, madarak éne­ke, virágok illatos, tüzes szózata. A természet minden színe tanít­ja. A mindenség pompás zene­karának mesteri játékát figyeli. Látja a láthatatlant, hallja a meg nem hallhatót és dallamban mondja el a szóban ki nem fejez- hetőt. Meghálálhatjuk Istennek a mű­vészeket, akik a zenésáhítatok műveit alkották. Akik dübörgő nappalokon vagy csöndes éjsza­kákon, pirkadó, néma hajnalokon fölfogták az Úr üzenetét, akik az Isten angyali zenekarának rá­juk hulló hangjegyeit sorbaszede- gették. A MÁSODIK A KÖZVETÍTŐ MŰVÉSZ! Csak rajta keresztül lehet a mienk, ami az alkotóé volt: Isten üzenete. Legyen áldott Isten a művészekért, akik a dú­san ömlő dallamok folyamában megmossák a lelkünket, akik a boltívek alatt zengő zenének hol halványuló, hol kipiruló csöngé- sű melódiáiban megpihentetnek és Isten elé szólítanak. Maradja­nak Isten üzenetének meggyőző tolmácsai. Delejezzék melegre a meghidegülő szíveket, hogy meg­telítődjenek jósággal, nem botla­dozó szeretettel, győzelmes erővel. UTOLSÓ AZ IGEHIRDETÖ SZOLGA, aki a legelső lehet, ha hitből fakad szava, alázatos szol­gálata, hogy nyomában áhítatos imádságban Istenhez emelkedjék a hallgató, és jókedvű szolgálatra induljon szerettei közé és egy Istentől szeretett világ boldogsá­gáért. Legyen áldott Isten, hogy a ze­nésáhítatok körül nincs hiábava­ló. Nem hiábavaló az alkotás láza, a közvetítés hűsége, a hívogatás fáradsága és az igehirdetés meg­hitt szolgálata. Ahol Isten Szent­lelke működik, ott néhány szív­ről biztosan leoldódik a gond kí­sértésének földrehúzó lánca, né­hány szív biztosan fölüdül és megegyenesedik. E néhány szív biztosan elfelejti az élet valósá­gos vagy vélt fekélyeit, s a szív mélyébe hulló magok megtermé­kenyülve az új ember titokzatos csodáját szülik Isten dicsőségét és ember javát szolgáló életre. Komjáthy Lajos KONFERENCIA az Ágostai hitvallásról Indonéziában Az Indonéziához tartozó Szu- matra szigetének evangélikus egyházai konferenciát tartottak az Ágostai Hitvallás tanulmá­nyozására. 1976-ban egy bizott­ság le is fordította a hitvallást és a Konkordiakönyvet is szeretnék 1978- közepére lefordítani. E munkál átok mögött az a kérdés húzódik meg, hogy, vajon az indonéz evangélikus egyhá­zak elfogadják-e az Ágostai Hit­vallást hivatalos hitvallási ira­tukként. Az indonéz evangélikus fbatak) egyház úgy tagja a Lutheránus Világszövetségnek, hogy lutheri tanítást hirdet, de nem fogadta el eddig az Ágostai Hitvallást. Falvakon, tanyákon Ünnepek és hétköznapok Falun élő lelkészeink tanúsít­hatlak. hogy amikor a vasárnapi istentiszteletekre hívogatnak, hányszor kapják mentegetőzés­képpen ezeket a válaszokat: ..szí­vesem. mennék, de nem érek, rá...”, „tudja, tisztelendő úr, mennyi a dolog a ház körül.. stb. Kétségtelen, hogy falun több elfoglaltság akad a „hivatalos munkaidő” letelte után a „ház körül”. Talán az is igaz, hogy a falusi ember ma még kevesebb jelentőséget tulajdonít a pihenés­nek. kikapcsolódásnak, mint a városi. Túl ezen pedig mintha az ünnep- és a hétköznap: az isten- tisztelet. igehallgatás és munka összefüggésével kapcsolatban több esetben valami félreértésről is szó lenne.’ Félreérti ugyanis az ünnep ér­telmét az az evangélikus, aki el­választja. sőt esetleg még ellen­tétbe is állítja a hétköznapokkal. AZ ÜNNEP ÉRTELME SOK­KAL TÖBB. minthogy egy napra letesszük a munkaruhát és ünnep­lőbe öltözünk, a kapa helyett éne­keskönyvet veszünk a kezünkbe, a határ helyett a templomba in­dulunk. Az ünnep, a vasárnapi isten- tisztelet lehetőséaet ad nekünk, hogy a hétköznapok rohanásában eav pillanatra megálljunk és csendben Isten előtt átgondoljuk egész életünket Mi célja Isten­nek életünkkel? Mire akar fel­használni? Mit tettünk rosszul? Mit mulasztottunk el? Az ünnep, az istentisztelet az erőgyűjtés. alkalma. Nem beideg- zett. régi szokás, hanem lehető­ség arra, hogy megerősödjek hi­temben. reménységemben, miások hordozásában, önérzésem legyőzé­sében, a szeretet gyakorlásában, Az ünnep, az istentisztelet le­hetőséget ad arra. hogy átéljem a gyülekezet közösségét. Nálunk Magyarországon erre különös hangsúly esik. Szórványegyház vagyunk. Sokan élnek távol a gyülekezetektől. Fokozottan szük­ségünk van, ahol és amikor erre lehetőség adódik, egymás testvé­ri segítségére, a gyülekezet közös­ségére. Nemcsak annak tudatára, hogy mi az ország különböző vi­dékein; élő evangélikusok esgvüvé tartozunk, hanem a gyülekezet közösségének átélésére is. FÉLREÉRTI AZONBAN A MUNKA. A HIVATÁS. A HÉT- KÖZAP ÉRTELMÉT is az az evangélikus, aki egy napra kor­látozza az istentiszteletet. Luther íria a Nagy Kóté-ban, hogy „Ne­künk ... voltakén minden nap ilyen, ünnepnapot kell tarta­nunk ... azaz naponként Isten igéiével kell járnunk-kelnünk s szívünkben és szánkban is egy­aránt azt kell hordoznunk”. Az istentisztelet, tehát, folytatódik a hétköznapokban, amikor úsv vég­zem a munkámat, hogv azzal is Istennek és embertársaimnak akarok szolgálni, nem egyszerűen csak kenvérk^resoti lehetőségnek veszem. A felelőtlenség mennyi kísértésétől véd meg. mennyi kedvvel, örömmel ajándékoz meg. ha ígv tudok a hétköznapokban dolgozni! 4 Az. istentiszteleteken kapott bit, reménység, türelem, szeretet ere­iét is a hétközn apókban, otthon és a munkám közben gvümöl- csözteihetem. ..Ha nem iutok el ictentis-delefre. egész h'jtpn ooTTi megy úgv a munka, mint máskor” — mondta valaki, ráérezve arra, h.ogv az igehallgatás az erőgyűjtés alkalma a hétköznapokra. FALUSI GYÜLEKEZETEINK KÖZÖSSÉGE talán még ma is szorosabb közösség, mint a váro­siaké. Egy helyen élnek, együtt dolgoznak, ismerik egymást, en­nek minden előnyével és hátrá­nyával. Akik a gyülekezetben el tudják fogadni egymást testvér­nek, talán a szomszédok közt, a munkahelyen is eszükbe jut: a másik embertestvérem. S a test­véri közösség szeretetének körét mások felé is hamarabb kinyit­ják. Falusi gyülekezeteinknek még ma is két arca van. Téli időben kevesebb lesz a kinti munka, job­ban ráérnek falusi híveink. A gyülekezeti munka tervezésénél mindezt figyelembe kell venni. Tavasszal — ahogy beköszönt a jó idő^ — hirtelen megsokasodik, az időhöz, időjáráshoz szorosan kötődő kinti munka. ELŐFORDULHAT . NÉHA ILYENKOR, hogy valaki — még ha szívesen iönne is — nem iut el a vasámaoi istentiszteletre. Legtöbb gyülekezetben azonban van más alkalom is. amikor az Isten előtti csendet, az erögvüi- tést. a gyülekezet közösségét átél­hetem. Gyülekezetünkben is ezt szolgálja a rövid hétköznapi is­tentisztelet. Néha egy-egv beszél­getés vagv együttes imádkozás, amikor mások szavain keresztül, velük való közösségben megta­pasztalhatom Isten jelenlétét, s * gyülekezet közösségét. Sárkány Tibomé — SURD. Március 12-én az es­ti istentisztelet szolgálatát Ma- gassy Sándor nagysimonyi lel­kész végezte. KÖNYV Repülés közben - az emberi lét érteke, A REPÜLÉS HŐSKORÁT, vagy pontosabban: gyermekkorunk csodált és irigyelt „sztárjainak”, a repülés úttörőinek alakját és viszontagságait idézi fel Antoine de Saint Exupéry francia író „Éjsza­kai repülés” címen újra kiadott négy kisregénye. A szerző nevét sokan ismerik, mert ő írta a lehe- letfinoman is súlyos gondolatokat görgető mesé­ket a Kis Hercegről. A négy kisregény azt az él- ményanyagot mutatja be, amelynek párlatából keltek életre a Kis Herceg történetei.­A könyv már tárgyánál fogva lebilincselően izgalmas olvasmány. A levegő óceánjának meghó­dítása kalandokkal teli, kockázatos vállalkozás volt. De a soroknak külön is meggyőző erőt köl­csönöz az a tény, hogy a szerző maga is részese volt ennek a nagy kalandnak. A repülés volt a kenyérkeresete, a hivatása. Írói alapelve volt. hogy amiről írni akar, abban részt is kell vennie. A második világháború idején tisztelői a vezérkar­nál akarták elhelyezni, ő mégis a harci repülők­höz kérte magát. Vállalni akarta azok sorsát, •akikről írni szeretett volna. Ez a döntése életébe került. Repülőgépe a háború végén eltűnt vala­hol a Földközi-tegier felett. HA A NÉGY KISREGÉNY csupán izgalmas ka­landokkal akarta volna szórakoztatni olvasóit, Exupéry nem került volna a nagy írók sorába. A repülő kivételes, kalandokkal teli élete annyi­ban érdekli, hogy az mit árul el az emberről, az emberi lét titkairól. Amit pedig ebben a „légtér­ben” felfedez, azért érdemes embernek lenni. Alakjait nem érezzük James Bond-féle szuperhő­söknek. Emberméretű emberek, akik vállalják, ami rájuk méretett. Annyira az ember érdekli, hogy olykor már kissé tanárossá is válik. De az oktató hangért is hálásak vagyunk, mert megsejt­jük. hogy felismeréseiért az életét kell kockára tennie. EXUPÉRY ARRÖL A PONTRÓL INDUL az emberi lét megismerésének nagy kalandjára, ame­lyen behozhatatlan előnyben van minden írótár- sávál szemben. Mivel személyében szerencsésen találkozik az író a technikai haladás élén járó emberrel, elsősorban az ember és a technika kap­csolatát vizsgálja. Olyan területre lép tehát ame­lyen nekünk is meg kell tanulnunk járni. Bár tisztában van a technika veszélyeivel, mégsem helyezkedik elutasító álláspontra. Annak a Ri­vi erenek ad igazat, aki a patagóniai posta gép tra­gikus eltűnése ellenére is tűrhetetlenül folytatja az éjszakai repülőjáratok szervezését. Mert ha Exupéry el is ítéli a rekordok öncélú hajszolását, az emberi kapcsolatokat építő üzenetek eljuttatá­sát fontosabbnak tartja még a pilóta életénél is. A technika nem átok — vallja az író — mindad­dig, míg az ember szolgálatában áll, AZ EMBERI KAPCSOLATOK! Ez az a terület, amelyen annyi fontos mondanivalója van Exupé- rynek számunkra. „Az ember nem más mint vi­szonylatok gócpontja” — mondja egybelyütt. Az ember önmagában üres, a kapcsolatai teszik em­berré. Annyit, amennyit másoknak jelent, és amennyit mások jelentenek neki. Barátjának, Guillametnek kényszerleszállást kell végrehajta­nia az Andok jég- és hóhirodalmában. öt napi járóföldre minden emberi településtől. Mi az, ami a végsőkig kimerült embert képessé teszi öt álló nap és éjszaka menetelni, és végül hazatérni? „Ezt mondtam magamban: Ha a feleségem azt hiszi, hogy még élek. akkor hiszi azt is, hogy megyek. A bajtársak is azt hiszik. Mindnyájan bíznak bennem. Hitvány/ alak vagyok, ha nem megyek tovább.” Igen, Guillamet nem volt hős, csak felelősségtudat élt benne. Lehet-e találóbban kifejezni azt. amit a Szentírás szeretetnek nevez? Ez az az erő, amely képessé teszi az’ embert arra, hogy még a halálfélelmét is legyőzze. EXUPÉRY AZ EMBERI LÉT TITKAINAK KE­RESÉSÉBEN az utolsó kisregényében, a „Hadire­pülő” címűben, ér el a csúcsokra. A francia had­sereg már összeomlóban van a fasiszta német ha- digépezet csapásai alatt, de repülőszázadának to­vább kel! folytatnia a felderítést a német vonalak felett. Három repülő közül, egy ha visszatér tá­maszpontjára. Miért kell vállalni ezt az értelmet­lennek látszó kockázatot? — gyöitri az írót. a kér­dés. A légelhárítás össztüzében világosodik meg számára az egyetlen lehetségies válasz. Az Embe­rért kell folytatni a harcot. Azért a civilizációért, hogy az ember nagy betűvel írható érték és nem csupán egyszám a négymilliárd közül. Azért a gondolkodásmódért, amelyben természetes, hogy „száz bányász kockára tegye életét az egyetlen lent rekedt bányászért”. Az emberköveknek szé­kesegyházzá kell épülniük — írja. Ennek a szé­kesegyháznak pedig egy gondolatot kell kifejez­nie: Minden ember Isten Követe, szolgája a má­sik számára. Mi is így mondhatnánk: Krisztust kell kiábrázolnáa. Azért vesszük örömmel kezünkbe ezt a köny­vet. mert egy izig-vérig mai ember, ember a gé­pen, mondja ki azt; amire Isten ma oly nagy igye­kezhettél. próbálja felnyitogatai szemünket. Cserháti Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents