Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)
1978-01-08 / 2. szám
A számadás és tervezés idején Rábaszentandrás hálaáldozattal emlékezett A Diakóniai Lapunk múlt évi december 18-i számában a fenti cím alatt már adtunk rövid összefoglalást néhány országos munkaág 1977-ben végzett szolgálatáról és körvonalaztuk ezévi tervüket. Szó volt Sajtóosztályunkról, a nyugdíjosztályról és az egyháza építkezéseket jóváhagyó bizottságról. — A sort most folytaink. Bár az Országos Egyházi közgyűlésen elhangzott püspök-elnöki jelentésben, amelyből szeretnénk bőven közölni lapunkban, az elmúlt 3 év távlatában hallunk majd az egyes munkaágaikról is átfogó értékelést. Olvasóink bizonyára szívesen olvasnak egy-egy különösebben jelentős munkaágról részletesebb tájékoztatást is. Így . lesz szó a következőkben a szeretetintézményeink tevékenységét egybehartgoló Diakóniai Tanács üléséről. A DIAKÓNIAI TANÁCS 1977. november 19-én D. dr, Káldy Zoltán püspök és dr. Fekete Zoltán országos felügyelő elnökletével tartotta ülését. Egyházunk ezen munkaágának a jelentőségét az is jelzi, hogy diakóniai szolgálatunk irányítója az országos elnökség. A Tanács meghallgatta Blázy Lajos ügyvivő-lelkész jelentését, mely foglalkozott mindazokkal a témakörökkel, kérdésekkel és eseményekkel. melyek .gyülekezeti, egyházmegyei, intézményes és társadalmi diakóniai szolgálatunk során egy év alatt felmerültek. MEGELÉGEDÉSSEL ÁLLAPÍTOTTA MEG a Diakóniai Tanács, hogy diakóniai munkánk nem szűkül le csupán egyházunkban a ránkbízottakon végzett szolgálatra, intézményeink támogatására, hanem egyre nő azoknak a gyülekezeti tagoknak és tisztségviselőknek a száma, akik boldogan osztoznak és vesznek részt falujuk-városuk közösségi gondjainak megoldásában, népünk jobb és szebb életének a munkálásában. örvendetes jelenség az is, hogy Tanács ülése egyre jobban tudatosul és mélyül gyülekezeti tagjainkban az anyagi felelősség és áldozathozatal diakóniai szolgálatunk iránt. Különösen fontos ez azért is. mert kis létszámú intézményeinket méltó szintre emelni, fenntartani és bővíteni csak az egyházmegyék gyülekezeteinek nagyobb felelősségével és áldozatával tudjuk. INTÉZMÉNYEINKBEN VÉGZETT DIAKÓNIAI SZOLGALATUNK vonatkozásában megállapította a Tanács, hogy szinte valamennyiben történt ül. történik kisébb-nagyobb átalakítás, karbantartás. beruházás, korszerűsítés. A legjelentősebb ezek közül a piliscsabai nővérszálló építése, mellyel összefüggésben a hozzá tartozó gyermekotthonunk férőhelyeinek számát is növelni kívánjuk. Győri öregotthonunkban központi fűtést szerelünk be jelentős közegyházi illetve külföldi segélyből. A Nyíregyházi öregotthon jelentős átalakítása és bővítése is folyamatban van. Eredményeink mellett természetesen gondjaink is vannak. Sajnálatos módon megtorpant a Bonyhádon 50 ágyra tervezett öregotthon építése. Ennek oka az, hogy a beruházást vállaló külföldi segélyszervezet nem tud eleget tenni Ígéretének és így visz- szalépett. FOGLALKOZOTT A TANÁCS A DIAKÓNIAI MUNKÁSKÉPZÉSSEL is. Jelenleg kilenc hallgató készül fel a diakóniai szolgálatra. Továbbra is várjuk azoknak a fiataloknak a jelentkezését. akik élethivatásuknak vállalják a diakóniai szolgálatot egyházunk intézményeiben. Végül az egyes intézményeket és igazgató tanácsokat érintő személyi kérdésekben hozott határozatot a Diakóniai Tanács. Isten áldása kísérje további szolgálatunkat. Ö áldja meg egyházunkban. a szolgáló szeretet sok-sok ismert és ismeretlen munkását. Blázy Lajos ÖRVENDEZŐ HÁLAADÁSSAL volt együtt a rábaszentandrási és sobri gyülekezet 1977. december 4-én, gyönyörűen megújított templomában. D. dr. Ottlyk Ernő püspök Fii 4,4—5 alapján mondott ünnepi igehirdetésében találkozott a gyülekezet érzésével: „Örüljetek az Ürban mindenkor...” Volt és van oka a rábaszentandrási gyülekezetnek a hálaadással való örvendezésre. A 192 éves, most mégis „új” templom önmagában is elegendő ok lenne erre. De olyan múltja van egyébként is a gyülekezetnek, amely minden eseményében és mozzanatában Isten iránt való hálaadásra kell hogy késztesse a ma élőket. Ennek a gyülekezetnek volt a lelkésze Borhidai Miklós gályarab, akinek emlékét márványtábla örökíti meg a megújult templom falán. A templommal majdnem szemben van Kis János püspök-költő szülőháza, ahol ugyancsak emléktábla hirdeti az utókornak az egyházi kereteket messze túlnövő, nemzeti irodalmunkat jelentősen gazdagító szuperintendens munkásságát. Hülvely Sándor lelkész beszámolójában azért szólt a múlt jelentős személyeiről és eredményeiről, hogy rámutathasson arra is: a jelen gyülekezete méltó akar lenni az ősökhöz úgy, hogy őket megbecsüli, tanul tőlük és hálás értük Istennek. A gyülekezetnek ebben az örvendező emlékezésében sok vendég is osztozott: környékbeli lelkészek, gyülekezeti küldöttségek és sokan mások. ÁLDOZNI TUDÓ SZERETETTEL valóban megbizonyította a mai gyülekezet, hogy nemcsak a múlt emlékeiből akar élni. Bárány Gyula esperes, a jelen levő Pócza Zoltán egyházmegyei felügyelő és Buthy Ernő egyházmegyei presbiter nevében is, éppen erre a szeretetből fakadó áldozatra mutatott rá, amely akkor valósulhat meg igazán, ha Isten karácsonyi szeretetéből és áldozatából táplálkozik. Az áldozni tudó szeretet másfélszázezer forint készpénzt és sok segítő munkanapot adott össze a templomrenoválásra. Elsősorban a gyülekezet lelkésze, Hülvely Sándor volt az, aki szívét és Isten különös szándékaként kapott, sokoldalú szaktudását áldozta oda megható szeretettel és hűséggel. De a gyülekezet minden tagja megtette a tőle telhetőt. Most az örömünnepen is megmutatkozott az áldozni tudó szeretet. Lelkésze sok fáradságát jelentős ajándékkal hálálta a gyülekezet. A püspök igeszolgálatát pedig művészi értékű fafaragással, a Kiss Ernő népi iparművész által készített, s a rábaszentandrási templomot ábrázoló dombormű ajándékozásával becsülte és köszönte meg. Az áldozatos szeretet jele volt az is, hogy a közösségből sokan jó szívvel segítettek a renoválás során, most pedig templomban és fehér asztal mellett együtt örvendeztek az egész gyülekezettel, közelről és távolról jött vendégekkel. JÖVŐT ÉPÍTŐ REMÉNYSÉGGEL is emlékezett a rábaszentandrási gyülekezet templomszentelési ünnepén. A templomot zsúfolásig megtöltő hívek nagyobbik része fiatal volt. Elsősorban nekik szólt a püspöki igehirdetésnek az a része, amely erőteljes bizonyságtétellel bátorított belső megújulásra, hogy a megújított templomot megújult lelkű gyülekezet töltse meg minden alkalommal. Kiss Jenő felügyelőhelyettes gyülekezetét féltőn szerető szívből, bölcs és előremutató szavakkal ugyancsak a jövendő számára, reménységgel szolgálatot Vállaló felelősségről tett bizonyságot. Szeretettel köszöntötte az ünneplő gyülekezetei Kőszeghy Tamás püspöki titkár, Dombi László felpéci, Ferenczy Vilmos szilsár- kányi, Kiss Jenő bezi és Szűcs Kálmán farádi lelkész. A legmeghatóbb percei pedig azok voltak az istentisztelet után tartott ünnepi közgyűlésnek, amikor a gyülekezet lelkésze bejelentette, hogy néhai özv. Varga Jánosáé Balázs Jolán közel 28 ezer forintos takarékbetétkönyvet hagyott örökségül a gyülekezetre azzal a céllal, hogy abból villamosítani kell a harangokat. Mi emberek elmegyünk a minden halandók útján, de ahol így gondoskodnak egy gyülekezet jövőjéről, ott — reménységünk szerint — ezután sem szólnak hiába a harangok, hanem eredményesen hívnak Isten imádására és embertársaink szolgálatára. RÁBASZENTANDRÁS ADVENT MÁSODIK VASÁRNAPJÁN — ragyogó napsugár-özön- ben — így emlékezett örvendező hálaadással, áldozni tudó : szeretettel és jövőt építő reménységgel.. B. Gfr. Olvasónk írja Az istentiszteletről és a lelkészi szolgálatról Arról szeretnék írni. hogy a templomi igehirdetésekre általában a lelkészi szolgálatokon a hívek egyre jobban odafigyelnek. Egyre kevesebb a régi emlékű bóbiskolgató. aki csak illendőségből. és a megszólás elkerülésére ment templomba, vagy gyülekezeti alkalmakra. Ma, aki a gyülekezetben megjelenik, ott kapni akar. eligazításra vár, nemcsak a lelki élet dolgaiban, de a napi élet kérdéseiben is. Súlyos a felelőssége minden Igehirdetőnek, egyházi alkalmon előadónak, egyházi és világi személynek egyaránt, hogy a hallgatóság ,a résztvevők jogos elvárásainak minél jobban meg tudjon feléim. Hiszen ma már a gyülekezetekben a lelkészek mellett igen sok a világi munkás is. tevékeny résztvevő. bibliaköri vezető, rendszeres, vagy alkalmi előadó. Minden kimondott szónak, kijelentésnek, tanácsnak, vélemény nyilvánításnak nevelő ereje van. illetve kell. hogy legyen. A szólónak — nem szónoknak! — pedig csak az igazat, a valósat, az Ige szerintit, vagy annak szellemét. útmutatását szabad mondania, továbbadnia. Mert a gyülekezet, a nagy is. és a kicsi bibliakörök is az Ige látásában a mai életre szóló eligazítást várják a szólótól. Erről a felelősségről. a jó és a rossz tapasztalatokról kell most, írnom, amelyek az utóbbi Trowel két év alatt bennem felgyűltek. Még csak annyit előbb, hogy heteken át gondolkoztam, vajon helyes-e a sok jó mellett a hibákról is szólni, de úgy érzem, gyülekezetei nk. lelkészeink, világi előadóink eléggé fejlettek ma már ahhoz, hogy a kritikai szót. amely jó indulatból és felelősségteljes szeretetből fakad, — elfogadják, maguk is tanuljanak belőle. annál is inkább, hiszen könnyen lehet többen (gyülekezetek. előadók, lelkészek) épp magukra is ismernek. De ugyanígy nyilatkozott egyházi vezetőségünk is. amikor felvetettem a témát. Gyülekezeteinkről Láttam teli templomokat szabvány vasárnapokon, és bizony olyanban is voltam, ahol kevesen voltak jelen. A lelkésszel beszélgetve. a híveket okolta az elfásultságért. Ezt magamban, de előtte is megkérdőjeleztem: vajon nem a lelkész áldozatvállalásában, a hívek utáni járásában, esetleg a saját személyének magatartásában is hiba lehet. Elgondolkozva váltunk el egymástól. Egyik gyülekezetben az Isten- tisztelet után a lelkész közgyűlést hívott össze, és tartott: ottmaradtam azon is, mert érdekelt a kis gyülekezet jelene és jövője. A lelkész nagy lendülettel mondta el terveit és kérte a jelenlévők segítségét a megvalósításhoz adakozásban, személyes munkában. Majd látva érdeklődésemet, megkérdezte, nem vállalnék-e valamilyen funkciót az egyháztanácsban. Ennyire nem ismerte a lelkész a híveit, nem tudta ki az alkalmi vendég! Majd elbeszélgetve, kitárult előttem annak a gyülekezetnek sok gondja, de reménysége is. Kis falusi szórvány gyülekezet, és képes harangját villamosítani, hogy necsak vasárnapokon szólaljon meg, hanem minden nap pontosan a déli időben is, ahogy évszázadok óta a falu minden népe megszokta. így akkor is szólhat, ha a lelkész nincs otthon, mert a villanykapcsolót a gyerekek, vagy az öregedő nagymama is tudja kezelni. Itt a gyülekezet arra is figyelt, hogy a harang az egész falunak szol! És ez jól van így. Csak néhány villanás a sok ismert és tudott jelből, jóból és hiányosságból is. Mindezek a gyülekezeti, a lelkészi magatartás: prédikál is. Megmond ják a tettek, példát mutatnak, hogyan kell adott esetben cselekednünk: ebben van a tettek felelőssége! Nagy a szavak és tettek felelőssége, mert figyelnek rá! Lelkészeink, világi szolgálóink Nem szeretem a dörgő hangú szónokokat, akik ostoroznak; a falak remegnek, a hívek behúzódnak a padokba, mintha menedéket keresnének; — de szeretem a beszélgető, őszinte hanghordo- zású lelkészeinket, akik ..magukat adják”. Akikről tudjuk, hogy életük, családjuk élete, szolgálatuk. szorgalmuk, helytállásuk, áldozatvállalásuk példamutató, akik a mai életben is őszintén ott vannak. Egy olyan prédiká- ciós szolgalat, ahol a lelkész a saját gyengeségeiről is mer vallani. sokkal hatásosabb és neve- lőbb erejű, mint a kicirkalma- zott. sokszor közhelyektől, bibliai és vers idézetektől hemzsegő, — de végül is. a lényeget illetően. a ma embere számára semmitmondó előadás. Az ilyen ma arhaisztikusan ható, téves. — Az a szolgálat viszont bizonnyal megtenni gyümölcsét, amelyet'a lelkész úgy végez, hogy jól felkészülve, érezve rajta az Igével való személyes gyötrődését, szól a híveihez, figyeli az arcokat, és akkor, ott felbukkanó gondolatai, emlékei alapján — esetleg módosít is, aktualizál. Ilyenkor megvillannak a szemek, megemelkednek — vagy éppen meghajlanak — a fejek. A lelkész érzi a személyes kontaktust híveivel : a lelkész és a gyülekezet ilyenkor forr egyre jobban össze! Ezek a visszahozhatatlan, gyakran meg sem ismételhető, de felejthetetlen percek emlékekké válnak mind a lelkész, mind a hívek számára. Ezek termik meg a tisztaság, a tisztesség, a lelki kapcsolat, az ige hallgatásának és helyes felfogásának drága útmutató perceit, aminek eredménye a lelki megnyugvás., a napi gondok könnyebb viselése, helytállás a munkában, több emberszeretet, készség a jó szolgálatra. Vigyázzatok egyházi és világi szólók: odafigyelnek rátok! Mindig megdöbbent, ha érzem, hogy átélés nélkül beszél valaki, vagy különösképp, ha a felkészületlenségét érzékelem. Mert ezt már az első mondatok után meg lehet ám érezni! Két ilyen esetnél voltam jelen, nem is olyan régen. Nagyon megdöbbentett mind a két személy, hiszen régről . ismertem őket. pontos felkészülőknek tudtam, legalábbis úgy vbltak nálam ..elkönyvelve”. Az egyik valósággal dadogott; a másik — kijelölt témájú — elő-r adásában a témához közel egy órán át lényegileg nem szólt hozzá. amit mondott, azok közhelyek voltak, és újságidézetek, kis sztorikkal teletömve. Igaz, mindez így is szórakoztató volt. lekötötte a hallgatóságot, nem is igen vették sokan észre, hogy a témát elkerüli — és csak az utolsó 2—3 mondata utalt halványan a címre, de az is üres puffanással.* Nekem azonban nagyon fájt ez a drága alkalom, amikor a gyönyörű. nemes érzéseket felkeltő témáról annyi okosat, reálisan megfoghatót. útbaigazítót lehetett volna mondani. Utána az egyik lelkészt megkérdeztem, mi volt a véleménye az elhangzottakról. Valahogy ígv fogalmazott: ..Tudod. jó volt. érdekes volt, lekötötte a hallgatóságot, de...” — és. itt megállt, nem, akarta kimondani. amit én itt. előbb megírtam. Vigyázat: odafigyelnek! Más. Szórványlelkésszel - futunk gépkocsijával 5 falun át. A faluk szélén már várják a hívei, integetnek: „Megyünk már. várjon meg!” — és mire a templom elé érünk, az ott várók közrefogják fiatal lelkészüket, mesélnek magukró' érdeklődnek a lelkész családjáról, gondjaikat elmondják. valós ügyeikben véleményét kérik. Majd a szórvány gyülekezeti — viszonylag nem hosszú— istentisztelet után folytatódna á szinte családias légkörű beszélgetés, de menni kell, hiszen még további helyeken is várnak! ' Valahogy így képzelem, (és tudom sok gyülekezetben így is van), ilyennek vélem a hélyes kapcsolatot. Itt figyelnek egymásra a gyülekezet és lelkésze! Ez g jó, és mondjam azt .hogy csak ez a természetes. Más. Karácsony este telefanorn keresem lelkész barátaimat: •nincsenek otthon? Hát hol? Kórházban, betegeiméi, úrvacsorái szolgálatot végeznek”. — így tájékoztatnak a családtagjaik. Hűség van ezekben az emberekben, hogy a szenteste óráit is híveiknél töltik: a családi egvüttlét. fagyújtás csak azután kerül sorra késő estében. Mélyen meghatott egyik lelkészünk személyes vallomása : „Sokszor úgy kellv kis időt magamnak kicsiholnom, hogy az enyémeket. feleségemet, gyermekeimet, édesanyámat megsimogathassam — hogy még ébren találjam őket”. Tudom, hogy igazat mondott, ismerem életét, látom igyekvő szolgálatát, küszködését munkájával, kötelességeivel. híveivel — akik mind övéi. és Krisztus alázatos, dolgos, jó és rossz tulajdonságokkal -telj gyermekei. De tudok hibáiról is, és ő is ismer. — neveleetjük egymást. És így igyekszünk betölteni a ránk bízott szolgálatot. Vigyázat : figyelnek ránk, és mi magunk is figyelünk. így nevelődünk hűséges egyháztagokká, egyben tisztességes. áldozatkész, embertársainkat szerető és megbecsülő, a társadalmi közösséget a magunkénak tudó. azért és abban munkálkodó emberekké. Az itt elmondottakkal bizonynyal vitába is lehet szállni: a cél talán nem is ez. Mindössze aihhyl, hogv felhívjam — ismét — a figyelmet a szó és tettek nevelő. ma ható ereiére: ezekkel pedig helyesen élni kell. Ez minden igehirdetőnek személyes és elkötelezett feladata, felelős szolgá- lata, —doris— Budapest EVANGÉLIKUS ÖNKRITIKA amerikai evangélikusokat a misz- sziói lendület hiánya miatt. Egy másik küldött, Hilmar Kannenberg Brazíliából kijelentette, hogy sok evangélikus közösség hajlamos arra, hogy „Luthe- rabb legyen Luthernál”. Nem szabad elfelednünk, hogy Luther sose volt lutheránus, mert nem használta, sőt kifejezetten ellenezte ezt a megjelölést. Még a nagygyűlésen történt Dar es-Salaamban: David Calvo, argentínai evangélikus küldött kijelentette, hogy a latin-amerikai evangélikusok kulturális gettókat teremtettek és annyi év után a legtöbb egyház még mindig európai és északamerikai egyházák ■ segítségétől függ. Erőteljesen bírálta a latin-
