Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)

1978-02-12 / 7. szám

A jó rend bennünk és körülöttünk

Miután korán kelő ember vagyok, ezzel akaratlanul is segítséget kaptam e cikk megírásához. A szemétgyűjtő Kukák akkor száguldoznak versenyt egymással Budapest utcáin, amikor a hivatalomba megyek. Többször olvastam már a szemétgyűjtő autók oldalán ilyesfajta feliratot: A környezetvédelem az ön érdeke is! Kérjük, ne szemeteljen! S ha néhány pillanatra megállunk egy-egy ház előtt, amikor éppen az autókba öntik a tartályokból a szemetet, máris észrevesszük a felirat és a valóság nagy ellentétét. Mert szemétkupacok maradnak minden ház előtt, ami kiszóródik, kiömlik a tartályokból, az ott marad az úttesten. , „Hozzátartozik” mindennapi életünkhöz. Éppen úgy „hozzátartozik”, mint az, hogy a ház- felügyelők lesöprik ugyan a járdákat, de csak az úttestre, ahonnan azután a járművek por alakjában ismét visszajuttatják a járdára, s a szemét hol itt, hol ott található meg. de nem tűnik el. És „hozzátartozik” mindennapi életünkhöz az is, hogy a villamos- és autóbuszmegállókban a cigarettavégekből csúf szőnyeg kerül az emberek lába alá.

Rendetlenséget, szemetet találunk nemcsak az utcán, a kapualjakban, hanem a trágár beszéd szemetét olykor megtaláljuk a színházakban, néhány folyóiratunkban is. S ahogy a szemét fizikai értelemben rontja a városképet, mindennapjaink hagula- tát, ugyanígy rontja a hangulatunkat, a közérzetünket a rossz és bántó szellemi termék, mindaz a bárdolatlanság, trágárság, ami itt- ott jelentkezik. De ugyanígy rontja „közérzetünket” a pongyola beszéd, a be nem fejezett, értelmetlen mondat, vagy akár a semmitmondó, de időt rabló előadás, értekezlet is.

JÖ, HA EGY KICSIT ELGONDOLKOZUNK AZON, hogy mi lenne akkor, ha a szemét elsokasodna az utcán, mindennapi életünkben! Mert akkor szemétdombbá lenne az a szép és dolgos életünk, amiért eddig is éltünk és oly sokat tettünk. De szemétdombon nem élhetünk sem ilvan, sem olyan értelemben, s meg kell találnunk a módját annak, hogy hogyan változtathatunk ezen. Mert hogy változtatnunk, „tisztogatnunk” kell, az nem kétséges. Rendet kell teremtenünk a magunk életében és a környezetünkben is, mert rend nélkül nem élhetünk.

SZÜKSÉGÜNK VAN A JÓ RENDRE ÖNMAGUNKBAN ÉS A BENNÜNKET KÖRÜLVEVŐ, MEGHATÁROZÓ VILÁGBAN IS. Ennek a jó rendnek az érdekében csak néhány mozzanatra szeretnék rámutatni. A rend megteremtését nem kívül, hanem belül kell kezdenünk, önmagunk- Dan, önmagunkon.

.szükségünk van arra, hogy rend tegyen a szivünkben. Hogy szív szerint tudjuk azt, mi a küldetése, a hivatása az életünknek. Hogy tudjuk azt, hogy nem élhetünk esetlegesen, felelőtlenül sem a családunkban, sem a munkahelyünkön, sem az egyházban, sem a társadalomban, sem széles e világon. A szivünkben levő rend azt is jelenti, hogy tudjuk, mi az önzés, az akarnokság, az indokolatlan nagyravágyás,' de tudjuk azt is, hogy mi a szolgálat, a másik ember megértése, segítése, mi az alázat. A szívünkben levő rend meghatározza az életünket a hit és szeretet kettős vonatkozásában is.

De szükségünk van arra is, hogy rend legyen a fejünkben, az értelmünkben is. A különböző szellemi áramlatok szinte egymást érik az életünkben. Vajon fáról lehullott száraz levél módjára sodródunk ide-oda az életünket érő különböző irányú szellemi fuvallatok hatására, vagy tiszta fejjel, értelemmel élünk-e? Szükségünk van arra, hogy tudjuk, honnan jöttünk és hol tart az életünk. Szükségünk van ennek tisztázására politikai, egyház- politikai és társadalmi vonatkozásban is. Világos, tiszta értelemmel tudnunk kell azt, hogy a szocializmust építő magyar társadalom tagjai vagyunk, akik kivesszük a magunk részét abból a nagyszerű munkából, amit egész népünk végez. Így, tiszta fejjel, az értelmünket is meghatározó renddel tudunk hasznos tagjai lenni társadalmunknak.

Szükségünk van arra, hogy rend legyen az életünkben, a munkánkban. Hogy ne legyen fésületlen, kócos, másokat elriasztó az életünk. Az újságíró főiskolán arra tanítottak minket, hogy a kézirat személyes követünk a nyomdánál. Ezért amikor fésületlen, kócos kéziratot olvasok, arra kell gondolnom, vajon milyen kócos, rendezetlen kinézésű és lelkű annak küldője is! Mert nem lehet meggondolatlan, rendetlen, félvállról vett egyetlen gondolatunk, mondatunk és cselekedetünk sem. Mert ezzel nemcsak önmagunkat károsítjuk meg, hanem a másik embert, a családunkat, munkatársainkat, s ezen túlmenően társadalmunkat is.

HA ÜGY LATJUK, HOGY MÉG SOK A TENNIVALÓ A JÓ REND ÉRDEKÉBEN bennünk és körülöttünk, akkor a magunk életében kezdjük el a rendcsinálást. Lehet, hogy ez nem tetszetős dolog, nem is feltűnő. De csak úgy élhetünk ma, ha szép és jó rend van bennünk és körülöttünk. És csak így szolgálhatjuk holnapi rendezett, szép és boldog életünHarkányi László

AZ EMBERISÉG EGYSÉGE — FÉLELEMBŐL?

A történelem folyamán először tűnik közelinek az emberiség egysége, de nem a tömegtájékoztatási eszközök révén, hanem félelemből, mert vagy mindenki élhet. vagy senki — mondta egy előadásában Ottó-Hermann Pesch hamburgi római katolikus teológiai professzor. Érintette az emberiség egységének és az egyház egységének a kérdését is. Ha az emberiség egységét az a veszély fenyegeti, hogy civilizációs egység lesz csak. mely kiöli a kultúra sokféleségét vagy folklórrá teszi, akkor az egyháznak úgy kell az

ember védelmére kelnie, hogy olyan egységet él meg. amely drága örökségként őrzi a sokféleséget. Áz egyház egységéhez tartozik, hogy a keresztyéneknek ma meggyőződése, hogy minden ember a mennyei -Atya gyermeke. Ez végül is az emberiség legmélyebb egysége, amely minden különbséget áthidal. A kersztyének hitük indításából törekednek az emberiség egységére. Vágyuk azonban nem valami világállam, hanem a béke. a belső béke. és az, hogy emberek ne rabolják ki, hanem segítsék egymást.

A DÁN KIRÁLYNŐ LÁTOGATÁSA A VATIKÁNBAN

A dániai vallási béke és a felekezetek együttműködésének légkörét méltatta VI. Pál pápa Í977. november 11-én II. Margit dán királynő hivatalos vatikáni látogatása alkalmával.

A királynő, akit útiára elkísért férje. Henri de Montpezat herceg is. rövid beszédében méltatta a pápának a békéért és a harmadik világért kifejtett tevékenységét.

A legutóbbi hivatalos dán államfői látogatásra 13 évvel ezelőtt került sor, amikor a jelenlegi

királynő szülei tettek látogatást a pápánál. A 23 000 római katolikus a kereken ötmillió dán evangélikus között kicsi, de aktív kisebbség. A királyi család evangélikus. A királynő férje eredetileg római katolikus volt, de a házasságkötés előtt áttért evangélikusnak. Az áttérés miatt protokolláris okokból a pápa nem fogadhatta a herceget feleségével, a királynővel együtt a hivatalos fogadást megelőző magánkihallgatáson. A hivatalos fogadáson,a kísérettel együtt azonban már jelen lehetett.

Falvakon, tanyákon

Ahol élünk...-A városinak hiába mondom, a falusi meg jól tudja, hogy menynyi minden befolyásolja, alakítja a falvak fejlődését. Hogy csak néhányat említsek: az úthálózat, a nagyváros közelsége, gyógyvíz feltörése, jó termőföld vagy éppenséggel a mai kor „slágerének”, a földgáznak a megjelenése. Mindegyik külön-külön meghatározójává lesz egy-egy község, település fejlődésének.

Valamikor régen nem fordítottak erre olyan nagy figyelmet. Nem is törődtek azzal, hogy fej- lődik-e egy falu vagy sem. Csak a 30-as években kezdtek foglalkozni a falusi településekkel is. De ekkor is csak az írók közt a legnagyobbak, mint Móricz Zsig- mond, Erdei Ferenc, Darvas József, Veres Péter, Szabó Pál, hogy csak a „nagyokat” említsem. Ezek a falukutató írók már nem a hagyományos falusi romantikát keresték, hanem bemutatták a magyar közvéleménynek a falu „igazi” arcát: az évszázados elmaradottságot, a szegénységet, a tüdőbaj „otthonát” .Ennél többet az akkori társadalmi körülmények közt nem is tehettek. A megoldásra még várni kellett...

A MAI FALU MÁR NEM ESETLEGESEN FEJLŐDIK. Van gazdája: az egész magyar társadalom. Ezért osztották be az egyes településeket bizonyos kategóriákba s ezeknek megfelelően, tervszerűen fejlesztik őket. Az egyes falusi települések nagyságát, a gazdasági életben vállalt részesedést, a tájegység összképét tekintve vizsgálják a településeket az illetékes állami tényezők. A jövő fejlődése szempontjából már jó előre meghatározzák az egyes települések fejlődési irányát s annak ütemét. Mindezt 1971-ben emelte törvénnyé államunk.

NÉZZÜNK MOST EGY KICSIT SZÉJJEL falusi településeink közt. Éspedig azoknak népességszámát figyelembe véve.

Hazánkban 671 olyan település van, amelyeknek lélekszáma nem

éri el az 500-at. Ilyen településeket nagyobbrészt Nyugat- és Észak-Magyarországon találunk. (Az sem mellékes, hogy 19 anya- gyülekezetet tartunk ma még számon, ilyen kis településeken!)

Nyolcszáz a száma azoknak a településeknek, amelyeknek a lélekszáma 500—1000 között van. (Ebben a kategóriában 58 anya- gyülekezetet tartunk nyilván!)

Hétszázharmincegy azoknak a falvaknak a száma, amelyeknek lakossága 1000—2000 között van. (Ezek között 63-ban van evangélikus anyagyülekezet!)

A közhasználatban a 2000 leiken aluli településeket apróvagy kisfalvaknak nevezzük. Tipikus aprófalvas településeket találunk pl. Baranyában, Zalában, Veszprémben, Vas és Somogy megyékben. (Természetesen a többi megyékben is található elszórtan ilyen település.) Az utóbbi években éppen ezeknek a településeknek a népessége csökkent a legnagyobb mértékben. Az aprófalvak lakosságát felszívják a közelben levő ipartelepek, városok, városiasodó nagyobb falvak. Természetesen ezek a kis települések sincsenek „halálra ítélve”, csak fejlődésük jóval lassúbb, mint a nagyobb falvaké.

Középfalvaknak nevezzük azokat a településeket, amelyeknek népessége 2000—5000 lakos közt van. Hazánk össznépességének mintegy 18—19 százaléka él ezekben a falvakban. Ebben a kategóriában már 60 olyan települést találunk, ahol a mezőgazdasági üzemek mellett ipari jellegű üzemek is létesültek.

Űj értelmezést kapott a nagyfalu elnevezés is, amikor azt az 5000 lakosnál nagyobb településekre használjuk. Ezek közül a települések közül jó néhány ma már városi, funkciót tölt be anélkül, hogy megkapta volna a jogot a várossá fejlődésre. Természetesen a falusi települések közt ez a legmagasabb s a következő évekből ezekből a nagyfalukból több fog városi rangra emelkedni, mint ahogy az utóbbi esztendőkben így „lépett” előre pl. Kiskőrös, Bonyhád, Ságvár, Békés, Siklós, hogy csak néhányat említsünk.

Hazánk össznépességének ma még 50,5 százaléka él falun vagy külterületen, illetve tanyán.

ÉRDEMES LENNE KÜLÖN FOGLALKOZNUNK A TANYA- RENDSZEREK kialakulásával is — de erre nincs módunk lapunk szűk terjedelme miatt. Pedig mennyi kérdést vet fel tanya- rendszerünk még a mai társadalmi életünkben is (úgyszintén egyházi, gyülekezeti szolgálatunkban is). E sorok írója nyolcéves koráig tanyán élt. Emlékezetében még elevenen ott él pl. az osztatlan falusi iskola minden „áldása”. Tudjuk, hogy azóta már nagyon sokat változott a tanyavilág egészségügyi, kulturális, kereskedelmi ellátottsága is, megjelent a villany, az előrelépés alfája és ómegája. De még mindig hátrányos helyzetben van az, aki tanyán él! Persze, tudjuk, különbség van tanyavilág és tanyavilág között. Más a Kecskemét környéki, mint a csongrádi vagy a nyíregyházi. És bár a tanyán élők száma állandóan fogy, mind többen adják fel ezt az életformát (1960—1970 között' 260 ezer ember hagyta el a tanyát, hogy nagyobb településen találjon otthonra), de még így is kb. 700 ezer azoknak a száma, akik a tanyavilágot benépesítik!

A MAI MAGYAR FALVAK, KÖZSÉGEK már nem kizárólag csak mezőgazdasági termelésnek és az azokkal foglalkozónak a lakóhelye és munkahelye, hanem a társadalmi életben jelentkező munkamegosztás és település helyei és lakossága, akik mindennapi életfunkciói ifkkal kötődnek a faluhoz. A falu, a község pedig szervesen beleépül egész társadalmunk gazdasági, társadalmi, politikai vérkeringésébe.

Karner Ágoston

Színház

Szabó Magda: Régimódi történet

Szabadságból jóság — az előző generáció irányában, jóságból szabadság — a következő nemzedék felé ...

Jablonczay Lenke és Hoffer József, ifjú szerelmesek végső búcsút vesznek egymástól. A Hof- fer-szülők ugyanis nem engedélyezik, hogy fiuk szegény lánnyal kössön házasságot. Lenke azzal válaszol, hogy kijelenti: ha egyszer gyermeke lesz, azt teljesen szabadnak fogja nevelni. Legyen szabad őtőle is. Merjen más lenni, mint ő. Merjen ellenállni neki és nemet mondani. Merjen önállóan dönteni, akár őellene is.

Akinek a szemében a szabadság ilyen nagy értékkel bírt, hogy majdani gyermekének már előre megígérte, az maga semmit sem kapott abból gyermek- és ifjúkorában.

A Madách Színház színpadán egy család négy nemzedékének bemutatásában a folyamatosságot a debreceni Kismester utcai ház és az azt kormányzó id. Jablonczay Kálmánná Rickl Mária biztosítja. Kalmárnak a lánya és lecsúszott dzsentrinek a felesége. A sokszereplőjű és sokszálú történetben — amely a millenniumi Magyarország társadalmát egy családban tükröződve, mint cseppben a tengert, jeleníti meg — mindent azért látunk, hallunk és tudunk meg, hogy kibontakozzék előttünk a család legifjabb hajtása, Jablonczay Lenke, és megértsük, milyen háttérből jön s milyen gátló erők és hatások ellenére lesz azzá, amivé: gondolkodásában szabad, cselekvésében pedig jó.

Apja és anyja családjának haragja és megvetése nehezedik rá szinte születése percétől. A Jab- lonczayak azért vetik meg, mert anyja, Gacsáry Emma, református prédikátori és tudós unokája, esküvője után 5 hónappal szülte meg kislányát. Gacsáry nagyanyja azért tagadja meg, mert Lenke apja elkártyázta a tisztes Gacsáry-vagyont. S a két család és az egész város előítélettel teli és pletykaéhesen lesi, hog a leány viselkedésével és erkölcsével igazolja is nem egészen makulátlan frigyből való származását s könnyűvérű anyjának és felelőtlen apjának örökségét.

Lenke azonban mindkettőnek éppen ellentéte: munkájából akar élni, mint tanítónő, és egyévi házasság után férje azzal az indokolással adja be a válókeresetet, hogy a házasság tulajdonképpen létre sem jött közöttük.

Kétszer kínálkozik lehetőség Jablonczay Lenke számára, hogy megvalósítsa önmagát és megteremtse saját életét. Először, amikor iskolazárdájának főnöknője a rendbe való belépésre biztatja, hogy ott költői és zenei tehetségét kibontakoztathassa. Kétféle szabadság van ugyanis — mondja az apáca: a gazdagoké és a koldusoké, a szerzeteseké. Lenkének csak a koldusoké lehet osztályrésze. A zárda szabadságát a lány rabságnak érzi. Az igazit, a kintit, a világit keresi.

Másodszor elvált asszonyként tárul fel előtte a lehetőség, hogy tanítói állása révén szolgálati lakásban saját otthont teremtsen, s végre Jablonczay nagyanyjától és a Kismester utcai ház börtönéből megszabaduljon. S ekkor önként úgy dönt, hogy marad. Marad, mert Jablonczay Kálmán- néra váratlan magány szakadt; gyermekei és cselédei mind elhagyták. S amire kötelességtudatból, illemből, a látszat megőrzése kedvéért azok nem vállalkoztak, akik pedig ezeknek vallói voltak, arra vállalkozik Lenke, aki pedig ezek ellen mindig lázadt és bensejében független is maradt. Vállalkozik arra szabadon, önként és jóságból, hogy társa lesz az öregasszonynak emlékezésében.

Szabadságra vágyott Jablonczay Lenke és szolgálatot vállalt. A szabadságért feláldozta művészi pályáját; a szolgálatért feláldozta ezen az áron nyert szabadságát. Szabadságát a szolgálatban valósította meg. Nagyanyja iránt is. mintegy adósságot törlesztve felneveléséért: és — mint az írónő Szabó Magdától tudiuk, aki hasonló című regényében családia történetét tárta fel — a még meg-nem-születettnek tett ígéretet is beváltva: a szabadság és boldogság gyermekparadicsomát teremtette meg neki. 1°ányá- nak. xakácsné Kovácsházi Zelma