Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)

1978-12-03 / 49. szám

A lélektan segítsége Közösségre nevelni Felülről veti erővel, hittel Dr. Bagdy Emőke alighanem erre akar elsősorban, tanítani könyvében: hogyan kell közös­ségre nevelni. A „Pszichológia — nevelőknek” sorozatban jelent meg tavaly remek kis műve, „Családi szocializáció és szemé­lyiségzavarok” cimmel. A szerző­nek határozottan jó híre van szakmai körökben — ami nem csekélység —, mert nemcsak a lé­lektanban igen járatos, hanem különösen ért a szép, jó, tiszta megfogalmazáshoz, mondatai „ül­nek” a témán, rendre célba ta­lálnak. E könyvében azt vizsgál­ják: hogyan lehet a családban embertársi közösségre képessé nevelni a gyermeket, s így előzni meg személyiségzavarok kialaku­lását, melyek nagyon megterhe­lik azt, akit sújtanak, környeze­tével együtt. Néhány szempontot emelek ki gondolataimból. Elmélyültebb önismeretre van szükségünk! A felületesen gon­dolkozó. vagy tudásanyagától megszédült ember naiv módon feltételezi magáról, hogy ismeri önmagát, holott csak az önmagá­ra vonatkozó elképzeléseit ismeri, azokban „hisz”, s minden ellen­kezőt lesöpör tudatának asztalá­ról. A legkevésbé sem önzés, ha igenis szánunk időt. energiát ar­ra. hogy foglalkozzunk magunk­kal. mert ha illik törődnünk a kü'sőnkkel, nem tanácsos elha­nyagolnunk a belsőnket sem. A nyomok a családhoz vezet­nek. Jó nyomok és „vérnyomok” egyaránt. Csaknem minden sze­mélyiségzavar a gyermekkorból hozza „robbanóanyagát”, minde­nekelőtt a családi légkörből. A védő, jó indításokat is többnyire innen kapjuk, itt kezdődik az alapozás, mely bajosan nélkülöz­hető. ..A család a legelső, érzel­mileg pedig mindvégig leg jelen­tősebb közösség az életünkben. A szülő és gyermek kapcsolat min­den későbbi emberi kontaktus alaominíája. A szeretetten csa­ládi miliő belső védettséget ad. sesít a szorongás csökkentésében, elfelejthetővé teszi a sérelmeket, nem tanít rá a veszély szí m-atolás- ra. engedékenyebbé tesz 'mások iránt, és lehetővé teszi, hogy ve­szélyben az egyén mások iránt elővételezett bizalommal éljen” — olvassuk. A túl aggályos, tétova szemé- Iviség hátterében ött lehet pél­dául a szorongó anya. aki a sa­ját anyjától kevés szeretetet ka­pott. vagy mondjuk, a zsarnoki személy mögött a túl kemény és túlzottan tekintélyt követelő apa, akinek árnyától nem szabadulhat, legalábbis, amíg szembe nem néz vele. Addig — tudtán kívül — a gyermekein vagy beosztottjain kénytelen „lereagálni” zsengekori sérelmeit, persze jól hangzó in­dokolással. Lelkiismeretességet, odaadást, feszültségek kibirását, józan életszemléletet, önzetlensé­get és sok hasonlót alapvetően a családban tanulhatunk, de leg­jobban belénk ragadt hibáinkat is jobbára ott szedjük föl. Ter­mészetesen korántsem mindegy, hogy a jó indításokat mennyire igyekszünk megvalósítani, a ked­vezőtleneket pedig kritikai ellen­őrzésünk alá vonni (és nem leta­gadni önmagunk előtt). Ez nagy­ban befolyásolja nemcsak önis­meretünket, de emberi, főleg ne­velői színvonalunkat, mert a gyermeket a szülőnek, vagy ok­tatónak a való személyisége ne­veli, s nem azok „szövege”. Hogyan lehet nevelni? Úgy nagyjából: melegen vagy hide­gen, nyíltan vagy zártan, erősen (hatásosan-meggyőzöen) vagy gyengén. Minden nevelés vala­miképpen ezeknek a tényezőknek egy változata. Nézzük ezt pozitív oldalról. A szülői érzelmek, a családi „éghajlat” melege biza­lomra nevel: „Ahogyan a gyer­mek mindig számíthat szüleire, ugyanúgy képes ő is másokat el­fogadni és szeretni.” A rugalmas nyíltság lemond a merev, szőr­szálhasogató korlátozásról, biza­lommal van a gyerek Iránt; in­kább tereli, mintsem a vasszigor ketrecébe zárja. Erősnek akkor nevezhető a nevelés, ha belső, meggyőző ereje van, mert jó pél­da áll mögötte és következetes. A harmonikus nevelés kedvező elő­feltételeket teremt ahhoz, hogy a gyermek élete sikerült legyen: próbatételeket is bíró. felelősség- vállalásra és szeretetre kész. tár­sadalmilag is hasznos bázis­éi et. Jól szeretni a gyermeket való­ságos művészet. Hitünk ehhez csak fokozott indítást adhat. Dr. Bagdy könyvecskéjét főleg peda-' gógusok és hasonló műveltsé- gűek forgathatják haszonnal, jó lenne azonban olyan rokon té­májú mű, mely a nagyközönség legszélesebb rétegei számára ért­hetően és szemléletesen szól ezekről az olyannyira fontos kér­désekről. Bodrog Miklós Meleg, hálaadó’, családias ün­nepben volt része a szegedi gyü­lekezetnek október 15-én, amikor is D. dr. Káldy Zoltán püspök­elnökünket feleségével együtt a parókia kapujában köszönthette a gyülekezet vezetősége, presbité­riuma, és egy gyermekbibliakö- rös kislány a gyülekezet nevében virágot nyújthatott át a püspök- házaspárnak. EZ A VASÁRNAP AZ EMLÉ­KEZÉS ÉS HÁLAADÁS VASÁR­NAPJA volt, Ezen a napon kö­szöntötte a gyülekezet, felügyelő­jét. Pleskó Bétát, aki húsz éve választott meg erre a szol­gálatra, és Cserháti Sándort, akit tíz évvel ezelőtt iktatott be Káldy Zoltán püspök a szegedi lelkészi állásba. Egyúttal azért is halát kívánt adni a gyülekezet, hogy egy hét éve tartó és közel 700 000 Ft-os költséget és munkát igénylő épület-karbantartási és átalakítási fáradozás juthatott nyugvóponthoz. De a gyülekezet ünneplését méginkább teljesebbé tette az a tény, hogy Káldy Zoltán püspök szolgálata is immár húszéves múltra tekinthet vissza. Ha minderre visszagondolunk, csak mélységes hálával és köszö­nettel tartozhatunk Urunknak, aki nem emberi gyarlóságaink szerint cselekedett velünk, ha­nem adott olyan vezetőket, akik felülről vett erővel, 'hittel, Jé­zusra tekintve irányították egy­házunk és gyülekezetünk életét. AZ ÜNNEPI NAP FÉNY­PONTJA a délelőtti istentisztele­— HALÁLOZÁS. Szent-Ivány Ödönné sz. Lunzer Ágnes, a Déli Eyházkerület egykori felügyelő­jének özvegye november 5-én rö­vid szenvedés után 50 éves korá­ban elhunyt. Temetése november 16-án volt a Rákoskeresztúri te­metőben. — Ponyiczki Pálné, sz Zwipp Izabella, Ponyiczki Pál volt lel­kest: özvegye október 13-án Tur- kevén elhunyt. Temetése októ­ber 17-én volt. A feltámadás evangéliumát Riesz György me­zőtúri lelkész hirdette a gyüle­kezet nagy részvétele mellett. „Uram, kezedre bízom lelkemet, Te váltasz meg engem ó hűséges Isten.” Hármas évforduló Szegeden ten elhangzott igehirdetés és a délutáni szeretetvendégségen tar­tott előadás volt. A szegedi evan­gélikusokon kívül szép számmal eljöttek a szórványhívek is, vala­mint többen a szegedi református gyülekezetekből. Az igehirdetés alapigéje Mfc 9, 14—29 volt. Ennek alapján a szolgálatot végző püspök igen ha­tározott szavakkal szólt az egy­háznak arról a csődjéről, amikor nem képes segíteni, ha segítsé­gért fordulnak hozzá. A tanítvá­nyok csődjének legsúlyosabb kö­vetkezménye, hogy tehetetlensé­gükkel a legdrágább névnek, Jé­zus nevének hitelét is rontják. Jézus azonban megmarad az utolérhetetlen nagy Segítőnek, a mindig irgalmas Segítőnek. Se­gíthet abban is, hogy olyan hi­tünk legyen, amely képessé tesz igazi segítség nyújtására mind az egyházban, mind a társadalom­ban. A szeretetvendégségen Pleskó Béla felügyelő köszöntötte a ju­biláló püspököt és feleségét. A tőle megszokott átéléssel beszélt arról, hogy mit kapott ő szemé­lyesen és a szegedi gyülekezet a húszéves püspöki szolgálat gyü­mölcseiből. Ezután következett Káldy Zol­tán püspök előadása a gyüleke­zet vezetősége által megadott té­máról: „Húsz év az egyházban az egyházkormányzó szemével”. Fél­retéve huszonnégy pontos vázla­tát, személyes vallomást és szám­vetést tett a gyülekezet színe — HALÁLOZÁS. Abaffy Gyu- láné, sz. Dudra Margit október 23-án Arnóton elhunyt. Temeté­sén Sajószentpéteren október 30- án a ravatalnál a szolgálatot Szebik Imre miskolci lelkész, a Borsod-Hevesi Egyházmegye es­perese, a sírnál Újhelyi Aladár egri lelkész végezte. Az elhunyt­ban Ábaffy Gyula arnóti lelkész a feleségét gyászolja. — Csidei János, az acsádi gyü­lekezet tagja életének 74. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése november 10-én volt Acsádon Weltler Sándor mesz- leni lelkész szolgálatával. „Igen vigyázzatok magatokra, hogy sze­ressétek az Urat, a ti Istenete­ket!” előtt erről, hogy mint tapasztalta meg egyre jobban Isten nagysá­gát az elmúlt húsz évben. A FESZÜLT FIGYELEMMEL KÖVETETT ELŐADÁS UTÁN a gyülekezet lelkésze köszöntötte a felügyelői tisztet húsz éve hű­ségesen betöltő Pleskó Bélát. Ki­emelte ragaszkodását evangéli­kus mivoltához, felelősségtudatát mindaz iránt, ami az egyházat és világot foglalkoztatja. Érről val­lott már indulásakor és erről ta­núskodik húszéves felügyelői szolgálata is. Majd Káldy Zoltán püspök dr. Cserháti Sándornak, a gyülekezet lelkészének tízévi szegedi működését, lelki és fizi­kai munkáját értékelte, kiemelve a gyülekezeti munka mellett vég­zett teológiai és közegyházi mun­kásságát. A jubilánsokat köszön­tötte még Fodor Ottmár, a Csong- rád—Szolnoki Egyházmegye es­perese. A gyülekezet a püspök-házas­párnak a jubileum alkalmából a gyülekezeti tagok aláírásával egy Szegedről készült fényképes is­mertetővel kedveskedett. Fel­ügyelőjének — művészi alkotó tevékenységére gondolva — szin­tén egy képzőművészeti album­mal kívánta emlékezetessé tenni ezt a szép-napot. Lelkészének pe­dig a gyülekezet új Luther-kabá- tot csináltatott. A SZERETETVENDÉGSÉG KERETÉBEN Cserháti Sándor lelkész röviden összefoglalta mindazt, amit az utóbbi években a gyülekezeti épületekben végez­tünk, megköszönte Országos Egy­házunk és külföldi hittestvéreink támogatását, és azt a sok anyagi áldozatot és kedvvel'végzett ön­kéntes munkát, amellyel a gyü­lekezet apraja-nagyja járult hoz­zá épületeinek . rendbéhozásához. Örömöt, megrendülést, eszmé- lődést jelentő találkozója volt ezen a szép őszi napon a gyüle­kezetnek püspökével. Meg kellett látunk, hogy nem lehetünk csu­pán „élvezgető” hallgatói az igé­nek. hanem „diakonosszá” kell válnunk az élet minden terüle­tén. Mégis a püspök búcsúszavai verték talán a legnagyobb vissz­hangot a szívünkben: „Három ember szolgálata állt ma előt­tünk. De ne feledkezzünk e! a Negyedikről, Jézus Krisztusról, akinek köszönhetünk mindent.” Tóth Katalin Ősi népi imádságos kincs „Megyei hagék9 lőt&t lépek’9 Második kiadásban látott napvilágot e címen Erdélyi Zsuzsanna archaikus népi imádsággyűjteménye a Magvető gondozásában. Különös könyv, nemcsak címében, de tartalmában és nyelvében is. Gyönyörű kiállítású, halványszürke papíron linóleumba metszett könyvdí- szítésekkei, szolid, ízléses kötésben. Mint egykor Kodály és Bartók az utolsó órá­ban gyűjtötte össze népdalkincsünk re­mekeit. úgy most Erdélyi Zsuzsanna valószínűleg szintén az utolsó órában gyűjtötte össze, mentette meg e külö­nös, középkori nyelvezetű és jellegű né­pi imádságos „anyagot”. SZEMÉLYES VALLOMÁSSAL kez­dem. Művelődéstörténeti forrásértékéért, néplélektani vonatkozásának értékelé­sén túl több ez a könyv nekem, mint dokumentumgyűjtemény egy letűnt vi­lágról. Amikor két évvel ezelőtt, 1976 szeptemberében kezembe került az első kiadás, hetekig ízlelgettem, nem tudtam betelni vele, nem olvastam végig azon­nal, kóstolgattam, újra és újra beleol­vastam és a már ismerős darabokat ol­vastam hangosan is. íróasztalomhoz leg­közelebb álló polcomon van azóta is. Tanulgatom jelzőit, gyakran böngészem a függelékben hozott kottás anyagot, csodálkozom az imádságok mélységén,, igézetesen szép nyelvén, anyanyelvűnk aranylieletén. Különösen a passió törté­net kifogyhatatlan változatosságú da­rabjain ámulok. Miért is érdekel egy evangélikus lel­készt a jórészt katolikus háttérből ki­szakadt imádságos gyűjtemény, sok-sok Máriaénekkel, szentek emlegetésével, el­viselhetetlen teológiai tévedésekkel, rá­olvasás, babonaság pogányságával? Mi­ért vonzó, noha én soha így nem tud­nék imádkozni? Szeretem nyelvét —• pedig nem vagyok nyelvész. Gyönyörű, szokatlan, gazdag, jóízű jelzőket tanulok Istenről az Atyáról, Jézusról, életről, halálról, betegségről, örök életről, meg­rázó erejű képeket, kristálytiszta hason­latokat. — Tetszik tartalmi gazdagsága is. Az egész emberi életet tükrözik ezek az imádságok. Évek óta tudom, érzem: az imádságban valóban minden benne lehet, ami az emberi szívben lélekben összegyűlik, minden Isten elé való. Isten­nek is van mondanivalója: ami szívén össszegyűlt, ami életünkhöz, örök éle­tünkhöz szükséges, elmondja igéjében. Az imádság erre felelet. Az imádkozó elmondja, ami fáj s aminek örül, ami si­került s amiben kudarcot vallott, amit köszön és amitől fél, mindezt nem. a „kibeszélés” szintjén, egyfajta pszicho­analízis receptje szerint, hanem az Is­ten előtti feltárulkozás műfajában. Le­het csak dadogva csiszolatlan fogalma­zásban, tévedésekkel — de hát Isten fel­jebb, jobban hallgatja meg szavunkat, mint elgondolni vagy megfogalmazni tudjuk. Ez az ígéretes, őszinte kitárul­kozás feledhetelen élmény e könyvben. A KÖNYV BEOSZTÁSA tartalmára is utal. Öt fő része van: 1. Kevert tu­datformájú szövegek. Vegyesen pogány és keresztyén anyag. Van ebben esőtől, betegségtől óvás, bajelhárítás különböző formában. 2. Egyértelműen keresztyén tudatformájú, funkciójú szövegek. Em­beri helyzetekre figyelő, jórészt bibliai alapú 140 imádság. -Mintegy száz a pas­sió történetének egy-egy részlete. 3. Kö­zépkori egyházi életre utaló szövegek. Ráismerünk egyházatyák gondolataira, régi breviáriumi imádságokra népünk szívében és ajkán átformálódott válto­zatban, de felismerhetően. 4. Vegyes szövegek. Többek között itt szerepel az (1. Kor. 13.) egy esti imádságban. A szerző azt hiszi, „maga kötötte’ úgy be­leivódtak Pál apostol gondolatai. 5. Függelék. Kántáló énekek, karácsonyi, újévi, farsangi köszöntők, nagyheti ese­mények egy-egy villanása. A GYŰJTŐ MÓDSZERE. 1976 szep­temberében Ruffy Péter kitűnő interjút készített Erdélyi Zsuzsannával a Magyar Nemzetben. A gyűjtő válaszolt A Kér­dező felel című írásában: Mindkét cikk­ben többször is szerepel a szenvedély szó. Itt a titok kulcsa. Valóban benső tűz, fáradtságot nem ismerő szenvedély tette lehetővé, hogy aránylag rövid idő alatt (1988—1972) 6000 darabból álló anyag állt neki rendelkezésre, a kiadott­nak többszöröse. Lehetett válogatni. A gyűjtést a Somogy megyei Nagyberény- ben kezdte jórészt öregektől. Tanulta, gyűjtötte a „vadrét burjánzó természe­tét”, s nem a hivatalos egyházi liturgia védett kertjében nyesett virágokat. Rémségesen szép költészet bizarr világa tárulkozott föl előtte. „Élénk szellemű, szelíd vénecskék” voltak adatközlői, akik az árokháti, kerti padi vagy téli estéki hosszú beszélgetések során nyitották meg szívüket. 1972 decemberéig már az ország min­den táján járt a gyűjtőnő, több mint 300 napot töltött a „terepen”. Ugyanennyi községben gyűjtött anyagot: búcsújáró helyeken, népünnepélyeken, szociális otthonokban, piacon, pályaudvaron, SZTK-rendelőben, jézusi szóval jelölve: „az úton”, ott éppen, ahol az emberek­kel találkozott. Néha ugyanazt a szöve­get három generáció hangján vette feL Kilencvenedik életévén túl volt a leg­öregebb, két és fél éves volt a legfiata­labb adatközlő. Római és görög katoli­kus, protestáns, főként református, 'pász­tor, paraszt, halász, iparos, volt zsellér, egykori nincstelen. Ilyen a vallási meg­oszlás és a társadalmi rétegződés. KI HONNAN TANULTA az imádsá­got? Milyen ismert anyaggal lehet ro- konítani? Milyen ősi kódexszöveg vagy egyházi liturgikus anyag az, amivel ösz- szevethető e szájhagyományban őrzött kincs? Megannyi szakmabelit érdeklő kérdés! — Ellentétes jegyeket hord a változatos stílus. Ma így mondjuk: van az imádságok között szimbolikus, irra­cionális, szürrealista eszközökkel élő éppen úgy, mint naturalista, sőt verista elemekkel ötvözött. Balladisztikus, li­tániába torkolló, lírai, epikus és drama- tikus anyag váltják egyrnást. Ez amit hideg ésszel megállapítunk, de amit ér­zünk, az a sodró, áradó, magával raga­dó, hömpölygő imádságfolyam. A könyvben gyűjtött anyagnak, gyűj­teménynek már önálló története is van, hazai és nemzetközi visszhangot váltott ki. Költők, írók, néprajzosok, szocioló­gusok mondták el a véleményüket. Volt aki’ fejét csóválta és értetlenül állt „az élő közékori jelenség” előtt, volt aki lel­kesedett. A gyűjtő ezt írta: „Bizonyítja népünknek azt a készségét, mely puszta Létének biztosításán túl — ami történel­münk során nem volt könnyű feladat — korának kulturális szintjére is föl­lendítette. Legalább olyan magasra jut­tatta, mint a szerencsésebb körülmények között élő népeket, kiknek költészeté­ben nem szerepel a .térdig vérben, kö­nyökig könnyben’ nálunk nemcsak egy költői műfajnak, hanem magának a mű­fajt teremtő népnek történeti jegye.” Tegyük hozzá: e nyelvészetileg értékes szöveggyűjtemény számunkra imádkozó népünk ajkáról ellesett vallomás, mér­hetetlenül drága kincs. Hafenscher Károly

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents