Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)

1978-11-26 / 48. szám

GYERMEKEKNEK. Késő „írok nektek, ifjak...” Gazdag szegények Ml 25, 1—13 Sokszor történik meg velünk, hogy elkésünk. Ugye, mennyire szegy éljük magunkat, ha valami miatt elkésünk az. iskolából? Előfordul az is, hogy a vonatról késünk le. Bár lehet, hogy még egy másik vonattal el tudjuk ér­ni úticélunkat, de sokszor van úgy, hogy késésünket soha többé nem tudjuk jóvá tenni. Az egy­házi esztendő utolsó vasárnap­ján Jézus egy példázatban figyel­meztet bennünket arra, hogy az ő országából is el lehet késni. A PÉLDÁZAT TÍZ SZŰZRŐL, ma úgy mondanánk * tíz koszorús lányról szól, akik az akkori idők szokása szerint fogták lámpásu­kat és kimentek a vőlegény fo­gadására. öt közülük .balga volt, öt pedig okos. A balgák ugyanis nem vittek olajat a lámpáshoz, az okosak viszont lámpásukkal együtt olajat is vittek korsóik­ban. Mivel pedig a vőlegény ké­sett, elszunnyadtak mind és el­aludtak. Éjfélkor azután kiáltás hangzott:1 megérkezett a vőle­gény! Jöjjetek fogadására! Ak­kor felébredtek a szüzek mind és rendbe hozták lámpásukat. A balgák így szóltak az okosakhoz: adjatok nekünk az olajatokból, mert lámpásunk kialszik. Az okosak így válaszoltak: hátha nem lesz elég nekünk is. meg nektek is, menjetek inkább a ke­reskedőkhöz és vegyetek maga­toknak. Amíg azok távol voltak vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek ve­le a memnyegzőre. Azután bezár­ták az ajtót. Később megérkezett a többi szűz is és kopogtatni kez­dett a bezárt ajtón: Uram, uram nyiss ajtót nekünk — mondták. A vőlegény azonban így vála­szolt: bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket. MIT JELENT EZ A PÉLDÁ­ZAT és mire tanít bennünket Jé­zus vele? A vőlegény maga Jé­zus. A szüzek, vagy koszorús lá­nyok a keresztyén hívek, vagyis mi vagyunk, akik várjuk Jézus visszaj övei elét. Az okosok azok, akik minden fenntartás nélkül az egész szívüket adták oda Is­tennek, hogy töltse meg azt tel­jesen Szentleikével. A balgák pe­dig azok, akik csak fél szívüket adták oda és amikor a hitüknek legjobban kellene lobogni, éppen akkor alszik el. Ez a különbség mindaddig nem látszik, amíg ei nem jön Jézus. De akkor majd kitűnik, hogy ki mehet be -vele a mennyegzőre, azaz az ő orszá­gába, az örökké tartó örömbe, és ki az, akinek életére Jézus ki­mondja a megfellebbezhetetlen szót: késő. Most még van időnk, hogy mindannyian az okos szüzek pél­dájára készüljünk fel Jézus fo­gadására. De sokáig nem halo­gathatjuk ezt a felkészülést, mert npm tudhatjuk, hogy melyik pil­lanatban jön el Jézus. Erre utal Jézusnak a példázatot befejező mondata is: Vigyázzatok, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, mikor jön el a ti Ura­tok! S. J. MAI KÉRDÉSEINK: 1 Az ős­atyák történetének melyik jele­nete jut eszetekbe a képről? 2. Hol van megírva a történet a Bibliában? 3. Kinek és milyen alkalomból hivatkozott Jézus az ősatyák történetének erre a je­lenetére? 4. írjátok le színesen, hogyan képzelitek el és hogyan mondanátok el kis testvéretek­nek a történetet. Válaszaitokat 1978. december 10-ig küldjétek be a következő címre: Evangélikus Élet Szerkesz­tősége, Budapest, Puskin u. 12. 1088. A legtöbb pontot elérők a sorozat végén könyvjutalmat kapnak, a beküldött leírások kö­zül pedig a legsikerültebbeket közölni fogjuk az Evangélikus Életben. AZ EGYHÁZI ADÓ ÉS AZ ÁLLAMI JÖVEDELEMADÓ SZÉTVÁLASZTÁSA Hans-Ulrich Klose, hamburgi polgármester az NSZK-beli egy­házak csökkenő bevételei láttán azt javasolta az Észskelbiai Egy­ház zsinatán mondott üdvözlő beszédében, ez év októberében, hogy az egyházi adói'és az álla- m; jövedelemadót, válasszák kü­lön. Utalva az egyház fontos diakóniai és szociális feladatai­ra, a politikus kijelentette: nincs rendjén, hogy az egyház bevéte­lei az állami konjunktúrapoütika függvényei legyenek. Hans-Otto Wölber hamburgi püspök a sajtó képviselői előtt tett. nyilatkozatá­ban elismerte a politikus bátor­ságát. aki a tartományi kor­mányfők közül elsőként adott ta­nácsot az egyháznak adóügyben Wölber a javaslatot megfonto­lásra méltónak találta. („Boldogok, akik szegények felki értelemben, mert övék a mennyek országa” Mt 5,3). AZ ISKOLÁK ÉS NEVES ÉPÜLETEK BEJÁRATA FE­LETT legtöbb esetben feliratot találunk. Azt is tudjuk tapaszta­latból, hogy az első belépés al­kalmával ér el bennünket leg­mélyebben a felírt mondat hatá­sa. Tervekkel és izgalmakkal tel­ten különös varázsa van ennek az első találkozásnak. Sok kér­désre válaszol, sőt szorongást is old a már előttem is sok kezdőt fogadó, köszöntő felirat. Jézus tanítványai éppen, hogy túl vannak á beiratkozás és az ünnepélyes nyitány eseményein. A „tanulás” első órájában örök érvényű, felirat-értékű üzenetet kapnak Jézusnak ebben a mon­datában. De hogyan tudja meg­érteni az addig még teljesen érintetlen, semmiféle előkészítő munkán sem edzett kezdő?! Min­den várakozásával ellentétes a Mester első' mondata. „Éppen a fordítottjáért szegődtem hozzá!” — gondolhatta a tanítvány. Kü­lönleges lelki gazdagságot láttam nála és ugyanezt reméltem a kö­zelében. Péter és András jogo­san tiltakozhattak volna azonnal: nem ezt ígérte nekünk! ö maga mondta: jöjjetek utánam és én emberek halászaivá teszlek tite­ket. így akarja az ígéretét bevál­tani? Hiszen mindentől, ami ed­dig bennünk volt s ajjni most kezdett volna kibontakozni, meg­foszt minket! Teljesen összetör? Mindent elvesz tőlünk? Hogyan lennénk így emberhalászok? Ho­gyan segítenénk és gazdagíta­nánk így mások életét, amikor minket magunkat is szegénnyé tesz? TIZEN- ÉS HUSZONÉVESEK­TŐL, AZT HISZEM, nem idege­nek ezek a gondolatok. Ilyen ne­hézségekkel mi is küzdünk, ha­sonló kérdéseink nekünk is van­nak Jézusnak ezt a mondatát ol­vasva. Mit jelent egyáltalán a kifejezés, hogy „lelki szegények”? Kik ezek? Nem éppen lelki érte­lemben kellene gazdaggá vál­nunk? Legtöbbször ezek a kérdé­sek kerülnek elő a vers magya­rázatánál és eredményeznek sok­szor téves válaszokat elsősorban a viszony és a helyszín területén. Mert nem csupán emberi vi­szonyra készít fel Jézus ezzel az igével, hanem Istenhez akar el­vezetni minket. Az új kezdet pil­lanatában szólal meg. Az első tanító mondattal egy nagyon ve­szélyes ellenséget akar megsemmi­síteni. A mi örök, visszatérő aka­ratunk és vágyunk az, hogy ju­talmat kapjunk Istentől. Jézus szava ezzel szemben azt jelenti ki, hogy amit hoz és kínál, az nem megvásárolható. Semmilyen áron. A tulajdonos kizárólag ajándékként kínálja. A „jól meg­fizettem”, „drágán megszerez­tem” oly sokat emlegetett elve itt csődöt mond. Isten és ember új viszonyának nem a megszer­zett boldogság az alapja, hanem az ingyen adott öröm. A HELYSZÍN: JÉZUS KÖZÖS­SÉGE. A kis tanítványi gyüle­kezet életének indulása. Az elhí­vás utáni proklamáció. Nem folytatódhat tovább, a régi élet, BILLY GRAHAM LENGYELORSZÁGBAN Október 6—16-ig Lengyelor­szágban járt Billy Graham bap­tista lelkész. A varsói repülőté­ren a római katolikus egyház és .a protestáns egyházak vezető képviselői fogadták. Megérkezése után Graham koszorút helyezett el a varsói gettóban elpusztult zsidók emlékművénél. A varsói baptista templomban 2000 hall­gató előtt prédikált, majd 650 püspök, gyülekezeti vezető és lel­kész előtt tartott előadást ugyah- csak Varsóban a következő té­mával : „Evangélizáció ma”. Mint hangsúlyozta, nem azért jött Lengyelországba, hogy az ottani keresztyéneknek recepteket ad­jon, hanem, hogy tanuljon tőlük. Október 9-én 3000 résztvevő előtt prédikált Billy Graham Bia- lystokban. Október 10-én fogadta őt Kazimier Kakol miniszter. Ugyanaznap Graham Posenban a dominikánus kolostorban pré­dikált. Október 16-ig pedig a lengyel ökumenikus tanács meg­hívására előadásokat tartott. gyökeresen más, új kezdődik. A lecke nehéznek ígérkezik, mert sok emberi gyarlóság akadályoz abban, hogy megértsük, most már csak egy van számunkra: Jézus Krisztus. A tanítványnak semmije sincs, benne mégis mindene megvan. Miért kell szegénynek lennünk lelki értelemben? Mert Isten előtt hiába próbálnánk felmutatni ér­tékeinket. Hozzá nem vezet más út, még a lelki gazdagság útja sem, csak amit Ö ad elénk, az önmagát megtagadó szolgáló sze­retet útja. Szegények, koldusok, csak az kincsük, amit Jézustól kaptak. Nagyon sokan megértet­ték és átélték ezt a koldus-gaz­dagságot. Példaképpen elég, ha elolvassátok Bach ragyogóan szép karácsonyi énekét, énekes­könyvünkben a 729. számút. HA ÍGY KÉRDEZ EZUTÁN A MAI TANÍTVÁNY: de hogyan lesz ebből „emberhalászat” vagy­is a másikkal törődő, őt segítő élet, akkor elolvashatja a választ éppen Péter életében, Ap. csel. 3,6-ban: „Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a Názáreti Jézus nevében, járj!” így indul él munkája, minden­napi élete területén a tanítvány, aki szegény ugyan, mégis min­denki kap tőle. Mert sohasem a magáéból ad. hanem azt a kin­cset osztogatja, amit ő is kapott és kap folyamatosan. Mi már ol­vashatjuk, milyen hatalmas és kimeríthetetlen erőforrás lett ez a rejtett kincs akkor, amikor a tanítványok egyedül indultak az evangélium ügyében. Sohasem jelentett erényt a korábbi éle­tük feladása, az ezzel járó objek­tív hiány. De nem jelentette azt a lemondás sem. Egyetlen több­letük Jézus hívása, ígérete, jelen­léte, szeretete. így bár tűnhettek elesettnek vagy szegénynek, min­denük megvolt, amit ember kap­hat és elérhet. SZOLGÁLNI MA SEM TUD JÉZUS TANÍTVÁNYA CSAK AKKOR, ha Isten előtt üres kéz­zel, koldusként áll meg. Amire szüksége van, Istentől kapja s ezt a kincset adja mindazoknak, akik rá vannak bízva. ifj. Szabó Lajos „Az Ifjúsági Tanács olyan kon­tinensen működik, amelyet a tár­sadalmi és politikai rendszerek sokfélesége és a különböző fele­kezeti tradíciók jellemeznek. Fel­adatul tűzi önmaga elé, hogy a feszültségeket és problémákat segíti legyőzni, és Jézus Krisztus nevében fáradozik a fiatalok kö­zötti jobb megértés és közösség megteremtésén... Az Európai Ökumenikus Ifjúsági Tanács cél­ja, hogy a fiatalok felelősségét — Jézus Krisztus akarata szerint — a megbékélésért, az igazságossá­gért és a tartós békéért Európá­ban és a világ minden részén fel­ébressze és növelje” — olvasható abban az „alkotmányban”, amelynek értelmében már tíz esztendeje dolgozik' egyre széle­sebb kapcsolatokat teremtve az ifjúsági tanács. AZ ÉVFORDULÓ ALKALMÁ­BÓL MEGTARTOTT X. nagy­gyűlésre október 22—28. között került sor az olaszországi valdens egyház ifjúsági telepén, az alpesi hegyvonuíatokkal körülölelt fes­tői Agave-oan. Európa 19 orszá­gából 9Ó résztvevő képviselte az evangélikus, a református, az ortodox, az anglikán, a metodista, a baptista és az egyesített egyhá­zakat. Részt vettek a találkozón a nagy nemzetközi szervezetek kepv;selői is ígv például az Egy­házak Világtanácsa, a Keresztyén Békekonferencia és a Demokra- tiKus Ifjúsági Világszövetség ré­széről. A TANÁCSKOZÁS FŰ TÉ­MÁJA így hangzott: „Számadás a bennünk levő reménységről”, ami íémá’a alapján csatlakozott az EVT által augusztusban. Ban- galore-ban (India) tartott tanács­házszervezett” bizottságának em­lített üléséről, az eredményekről Paolo Ricca professzor, a római valdens teológiai fakultás tanára tartott bevezető előadást. A reg­geli bibliatanulmányok a remény­ség ó~ és újszövetség bibliai-teo­lógiai tartalmát fejtették ki. A nagygyűlés négy bizottság­ban dolgozott. A leszerelési bi­zottság reménység alatt azt a kö­telességet értette, amit a keresz­tyén embernek hite alapján ma a békéért és a leszerelésért vál­lalni kell. Megtárgyalták és tá­mogatásukról biztosították a résztvevők az EVT antimilitariz- mus-programját. Nagy jelentősé­get tulajdonított a bizottság a békére nevelés- kérdésének és módszereinek. Az antirasszizmus bizottság a dél-afrikai helyzetre irányította a résztvevők figyelmét. Az apartheid-rezsim ellen az EVT által meghirdetett kereskedelmi bojkott kidolgozását az ifjúsági tanács támogatólag helyeselte, hozzátéve, hogy a fekete lakosság számára a szociális igazságosság és a politikai szabadság megvaló­sulását a társadalmi viszonyok megváltozása hozza el. A programbizottság három al­bizottságban vitatta meg az el­múlt időszak eredményeit, érté­kelte a glay-i (Franciaország) konferencia (1978 húsvét) ered­ményeit, kitűzte az elkövetkező periódus feladatait, a találkozók és konferenciák tervezett idő­pontját. Az istentiszteleti bizottság fog­lalkozott olyan formák, liturgiái* keretek kidolgozásával, amelyek­ben a fiatalok egyértelműen ki­fejezésre juttathatják meggyőzö- désüket, hitüket. Ez a bizottság gondoskodott a reggeli istentisz- teieket ellátó nemzetközi szolgá­lócsoport összeállításáról. A NAGYGYŰLÉS ÚJJÁVÁ­LASZTOTTA a Végrehajtó Bi­zottságot, amelynek elnöke Gh. Hollander (Svédország), elnökhe­lyettese 1. Poustooutov (Szovjet­unió). A héttagú bizottságba meg­választották állandó taggá ifj. Görög Tibor evangélikus lelkészt hazánkból, s hogy női tagja is legyen a vezetőségnek, F. Schulze lelkésznőt az NDK-ból. Az ifjú­sági tanács 10. születésnapját ün­nepélyes keretek között üdvözöl­ték a résztvevők, s ekkor bú­csúztatták el az addigi elnököt: D. Gutsch lelkészt (NDK). A VENDÉGLÁTÓK MEGIS­MERTETTEK a résztvevőkkel az alpesi medencék reformált gyü­lekezeteinek életét, látogatást tet­tünk a valdens egyházi központ­ban. Torre Pelliceben, ahol elő­adást hallgattunk meg a protes­tantizmus itáliai történetéről, küzdelmes 430 évéről, a katoli­cizmussal , folytatott történelmi párbeszédéről. A nagygyűlés utolsó napján kaptuk a megdöbbentő htot: az USA elnöke engedélyezte mint­egy négymilliárd dollár felhasz­nálását neutronbomba gyártásá­nak előkészítésére. A plénum egyhangú döntéssel megfogalma­zott levélben fordult az Ifjúsági Tanács tagjaihoz, hogy tiltakoz­zanak e döntés ellen. HAZÁNKBÓL A7. ÖKUMENI­KUS IFJÚSÁGI TANÁCS ÜLÉ­SÉN Görög Tibor evangélikus és Békefi l.ajos református lelkész vett részt. Békefi Lajos Európai ökumenikus ifjúsági nagygyűlés kuzáshoz. Az EVT „Hit- és Egy­Képek as ősatyák életéből 6.

Next

/
Thumbnails
Contents