Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)

1978-01-29 / 5. szám

„Én ültettem, Apollos öntözött, de a növekedést Isten adta*' Beszámoló a soproni leiké szik tatásról EZ NEM LEHET IGAZ! Ezt lehetett hallani emberi ajkakról és leolvasni emberi tekintetekről lim. augusztus 27-én egész Sop­ronban. Nem sokkal előtte újon­nan megválasztott igazgató-lel­készként, tele tervekkel és elkép­zelésekkel életének 67. évében Isten az élet és halál korlátlan Ura magához szólította gyüleke­zetünk hűséges lelkipásztorát, egyházmegyénk esperesét, Weit­ler Rezsőt. A templomtoronyra és a lelkészi hivatalra kitűzött fekete zászló és a váratlan vesz­teség napokig ajkunkra fagyasz­totta a szót. Nincs ember, akiben hirtelen halála ne hagyott volfta felejthetetlen nyomokat. Gyüle­kezetünk tagjai sokáig emlékez­nek még friss, szemléletes, min­dig eredeti, tartalmas igehirdeté­seire. Welter Rezső esperes azonban nemcsak gyülekezetünk lelki- pásztora volt, hanem közegyhá­zunk megbecsült tagja is. Min­den tehetségével benne állt eb­ben a szolgálatban: 'nyelvtudá­sával, bátor, előremutató szavá­val, s ha kellett a toll erejével is. De ami mindenek felett a közegyházi munka igazi fokmé­rője: benne volt a szíve ebben a közel 40 éves szolgálatban. Érdeklődése és munkája ugyanakkor túlnőtt a gyülekezet és a közegyház keretein. Meg­becsült tagja volt városunknak és egész mágyar társadalmunk­nak. Ott volt az elsők között, akik megtalálták és megértették egyházunk útját a gyökeresen megváltozott társadalmi körül­mények között. Istennek legyen hála mind­azért. amit mindnyájan kaptunk általa, de azért is, hogy neki nemcsak hatalma van hazahívni szolgáit az aratásból, hanem új munkásokat is küld népe pász­torolására. Alig telt el 4 hónap és újra együtt volt a gyülekezet az ősi soproni templomban. HÁROM ÉVEN BELÜL immár a második fiatal lelkész, ezúttal Joób Olivér állt az oltár előtt. Miközben a gyülekezet az „Erős vár a mi Istenünk” c. éneket énekelte, újra végigfutott rajtam az érzés: EZ NEM LEHET IGAZ! Nagy élmény, amikor az ember érzi, Isten gondoskodik az övéiről: a megsebzett sziveket begyógyítja, a gyülekezet bánatát örömre for­dítja és a kicsinyhitűeket meg­szégyeníti. Igen a kicsinyhitűeket, akik — sajnos a mi gyülekeze­tünkben is akadnak ilyenek — úgy tekintenek az idősebb lel­készekre, mint az utolsó mohi­kánokra és alig tudják elképzel­ni, hogy van fiatal utánpótlás is, akik úgy néznek az egyházra, mint régi bútordarabra, mely nem illik bele a „modem lakás­ba”, akik időnként ki is ejtik: „hát mi még igen..„amíg még mi itt vagyunk ..Ügy ér­zem; áldott megszégyenítés, ill. megszégyenülés ez. Benne a ha­talmas Isten találkozik azzal a keresztyén emberrel, aki ugyan hozzátartozónak vallja magát, igazán azonban még nem bízik benne, és mindig újra meggyőz megtartó szeretetéről. Éreztetni akarja: az új, megváltozott tár­sadalmi körülmények között is változatlanul megkapjuk" tőle azt, amit ő tartogat mindnyájunk számára: az evangéliumot, a bűnbocsánatot és a szeretet cse­lekedeteire. Felkészített kezeket, másokén dobogó szíveket és egy­másra gondoló imádságot. SOPRONBAN VAGYUNK, ahol gyakran mondják az embe­rek: itt mindig harangoznak, mindig fúj a szél és mindig egy­két fokkal hidegebb van, mint másutt. Az ide szolgálatra kerü­lő lelkészek azonban ezen felül még valamit tudnak: abba a vá­rosba kerülnek, amelyről min­denki tudia: itt „magas a mérce”, ősidők óta nemcsak kiváltság, hanem megnövekedett felelősség is soproni lelkésznek lenni. Az elmúlt századokban számos ki­váló lelkész szolgált Sopronban. De maga a soproni gyülekezet is mindig jelentős szerepet játszott egész egyházunk életében. ^ Emellett a szép múlt mellett még magasabb mércét állít a je­len. Zátonyra futott hitnek neve­zi Jézus azt a hitet, amely csak a múltról tud beszélni. Nemcsak Jézus korában volt kevés az „Ábrahám a mi atyánk”, de ke­vés ez Sopronban is. Az evangé­lium sokkal több történeti múlt, több, mint a régi öntudat medre. Félreértés ne essék! Nem a régi patinát akarjuk mikroszkóp alá tenni, vagy annak a mában is segítő értékeit kisebbíteni. De hisszük, hogy az evangéliumnak ma is van mondanivalója a tűz­torony és a régi római-kori falak tövében élő őslakos vagy az új lakótelepekre beköltözött mai soproni evangélikusoknak. A ré­gi öntudat medrébe ma is „jó” evangéliumot lehet beletáplóbii : a szolgáló Jézus Krisztusról szóló evangéliumot, azt ami adatik ami egyszerre él és éltet máso­kat is! A LEGMAGASABB MÉRCÉT AZONBAN SOPRONBAN IS JÉ- •ZÜS ÁLLÍTJA! Éspedig a szol­gáló Jézus! Tévedés azt gondolni, hogy mi már beleszülettünk a diakóniai teológiába, a szolgáló egyház létformája számunkra már természetes. Sohasem volt termé­szetes! Mindig csoda; Jézus cso­dája. Mindig nagy változás, csoda ha a mi életünkben is valósággá válik: „Amint én cselekedtem ti- veletek, ti is úgy cselekedjetek egymással”! Ennél alább azonban Jézus ma sem adja! De ezzel együtt adja az örömöt is. ERRŐL AZ ÖRÖMRŐL BE­SZÉLT DR. OTTLYK ERNŐ PÜSPÖK is az iktatáson elhang­zott igehirdetésben. Az örömről, hogy újra Sopronban lehet, az örömről, hogy új lelkész iktatásá­ra gyűlt össze a gyülekezet, az örömről, hogy erről a nagymúl- tú szószékről hirdetheti az evan­géliumot. Azt az evangéliumot, amely nem holt papír, nem is egyszerűen az ókori irodalom egyik gyöngyszeme, hanem Isten szava, amely életet teremt. Szol­gáló életet, mely nemcsak a „bel­ső dolgokkal” foglalkozik, ha­nem az egész emberrel és a tel­jes élettel törődik. Együtt és egy­szerre láttatja az egyes embert, és a gyülekezetét, a családot és a munkahelyet, a szűkebb kör­nyezetet és az egész emberiség nagy családját. „Az én szolgám Mózes meg­halt. Most azért indulj... Veled leszek, ahogyan Mózessal is vele voltam, nem maradok el tőled, nem hagylak el.” így szólt Isten parancsa Jó­zsuához a továbbindulásra. Ezzel az igével — az Ütmutató napi igéjével — vett búcsút Halász Béla ny. esperestől Hernád Tibor veszprémi lelkész. Igehirdetésé­ben szólt arról az útról, amin Ura vezette az esperest. Ez az út egybeesett egész egyházunk út­keresésével, kibontakozásával, s azzal a megtalált úttal, arni a szocializmusban vezet. Ezen járt Halász Béla is, Dr, Ottlyk Ernő püspök, az egyházkerület és a pápai gyüle­JOÖB OLIVÉR LELKÉSZ NEM ELŐSZÖR HIRDETTE AZ IGÉT a soproni szószékről, hiszen hosz- szú éveken keresztül segédlel­készként szolgált a gyülekezet­ben, Beiktatására Pál apostol­nak a Korintusdakhoz írott má­sodik leveléből választotta az igehirdetési alapigéjét (2 Kor 5, 17—21). A lelkészi szolgálat alapvető kérdése kerül homloktérbe: eb­ben az igében miért állít Isten szolgálatba? Miért gyűjt össze és mire mozgósít? A válaszban az egyik legidőszerűbb kérdés kerül elő: a békéltetés szolgálata. Ez a szolgálat mindig három ‘ ütemű folyamat. Ez a szolgálat nem tőlünk in­dul ki. hanem mindig Istentől. Nem is elméleti kérdés, hanem tapasztalati valóság. Személyesen átélt élmény. Ö fogadta királyi lakomára a koldusokat, ő szer­zett örömünnepet a tékozló fiú­nak, s ma is ő békéltet meg ön­magával. _ A második ütem a megbízatás! Mai, sok nehéz kérdéssel vívódó világunkban az egyik legfonto­sabb feladat a békéltetés szol­gálata. Nemcsak karácsonyi szol­gálat, hanem életre szóló. Nem korlátok közé zárt, hanem kor­látlan, A család ugyanúgy bele­tartozik, mint a munkahely. A társadalom ugyanúgy, mint az egész emberiség. A harmadik ütem a cél! Az új élet. Isten, aki maga kezdte el ezt az újat fel is akar használ­ni bennünket arra, hogy rajtunk keresztül folytatódjék és meg is valósuljon embert boldogító és üdvözítő terve. A BEIKTATÁS SZOLGÁLA­TÁT a Győr-Soproni Egyházme­gye nemrég megválasztott új es­perese. Bárány Gyula beledi lel­kész végezte. Az ünnepi istentiszteletet köve­tő közgyűlésen először D. dr. Ott­lyk Ernő püspök köszöntötte az újonnan beiktatott lelkészt, a ró­mai katolikus egyház részről dr. Pajtényi László városplébános, a Győr-Soproni Egyházmegye ne­vében Bárány Gyula esperes, a soproni gyülekezet nevében Jäger Mihály felügyelő, Kamondy Zol­tán presbiter és Krámer György igazgató lelkész. Az ostffyasz- szonyfai gyülekezetből, ahonnan Joób Olivér lelkész Sopronba ér­kezett a gyülekezet felügyelője, és a Vasi Egyházmegye nevében Fehér Károly lelkész. A SOPRONI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG pecsétjének évszáma 1565. Mire ezek a sorok napvilágot látnak az Evangélikus Élet hasábjain 1978-at írunk! 413 év, s benne egymáshoz kap­csolódó nemzedékek, láncolata. Mi ennek a 413 éves folyamatosság­nak a titka? Bizonyára az is, hogy sokan ültettek, kétségtele­nül az is, hogy sokan öntöztek. De elsősorban és döntő módon az, hogy maga az élő Isten adta 'a növekedést, áldotta meg gyü­mölcsökkel a2 itt szolgáló lelké­szek munkáját. S mindez nem­csak a múlt titka, de a jövőé is. Ezért kérjük imádságainkban a kegyelem Istenét, hogy továbbra is O adja a növekedést. Krámer György kezet nevében Síkos Lajos espe­res mondott búcsúszavakat, A gyászoló család, a lejkészek, volt gyülekezeteinek tagjai, tisz­telői és barátai azzal a remény­nyel kísérték sírjához Halász Bé­lát, hogy a „veled leszek” ígérete a halálban is és az ítéletben is ígéret. ____ — BÉKÉSCSABA. 1977. de­cember 18-án a gyülekezetben diakóniai napot tartottak, me­lyen Huley Alfréd gerendási lel­kész először a szeretetotthonban igehirdetéssel, majd a Kis- templomban igehirdetéssel és előadással szolgált. Ezeken az al­kalmakon a gerendási gyüleke­zet 46 fős csoportja is részt vett Ali VASÁRNAP IGÉJE Érted? — Értem! Mt 13, 10—17 Isten országának titka csak annak tárul fel, aki követi Jézust, vele jár, megteszi amit ő mond, bízik benne és rábízza magát. A speku­láló, saját elképzeléseinek, ábrándjainak, vallásos élményeinek szűk keretei közül kilépni nem akaró ember nem érti Isten országának titkát. A Máté evangéliuma 13. részébe foglalt hét példázattal Jézus ezt az önmagába zárt embert akarja hitre biztatni,, követésére kész­tetni. Mi Isten országának titka? Az, hogy Isten nem ejti ki kezéből tt vele meghasonlott és ezért önmagával és embertársaival is ellent­mondások özönébe került teremtményét, az embert. Az életet válasz­totta számára. Isten országának titka. Isten meg nem érdemelt szere- tete. Ez a szeretet diadalmas, erős szeretet. Erősebb a halálnál és mélyebb a sírnál. Általa uralkodik, országai Isten. Értitek? — kérdi a példázatok elmondása után Jézus tanítványai­tól. Így válaszolnak: Értjük. Miért értik? Azért, mert másoknál in­telligensebbek, fogékonyabbak, rátermettebbek? Nem. Egyszerűen azért értik, mert követik Jézust, mert ragaszkodnak hozzá, mert nem tudnak tőle elszakadni. A megértés titka nem bennük van, hanem abban, akit követnek — Jézusban. Jézus így szól követőihez: Boldogok vagytok. így szól ma is. Jézus követői ma is boldogok. Ma különösen az teszi őket boldoggá, hogy két kísértéstől megszabadulhatnak. Az egyik kísértés a pesszimizmus, vagy tragikus életérzés. Jézus leveszi követői szeméről a fekete szemüveget. Reménységgel aján­dékozza meg őket. Bármennyi nyugtalanító jelenséggel találkoznak a világban, reménységben látják a földi életet. Nemcsak az egyházi életet, a mindennapi kenyérért folytatott munkát is, noha azt arcunk verejtékével kell megszereznünk. Nem hiábavaló a munkánk. Nem hiábavaló a kenyér igazságos elosztásáért folytatott küzdelem sem. Nem hiábavaló az emberiség békéjét sem mindennapi kenyérnek te­kinteni és ezért megszilárdítása érdekében áldozatosan, szüntelen munkálkodni. A másik kísértés a naivitás. Jézus követője nem naiv. Bár remény­ségben él — vagy éppen azért, mert reménységben él — tudja, hogy az ördög nem alszik. Tudja azt is, hogy egyetlen elért eredményen sem lehet megpihenni. Lehetnek sikerélményeink, de nem teszik fe­leslegessé, hogy így imádkozzunk: Jöjjön él a te országod! Miért beszél tehát Jézus példázatokban? Talán azért, mert evan­géliuma túl elvont, nehezen érthető az egyszerű ember számára, s így akarja megmagyarázni, közelhozni hallgatóihoz? Nem, Jézus evan­géliuma nem absztrakt. Vagy talán azért beszél Jézus példázatokban, hogy evangéliumát néhány beavatott, vájtfülű érthesse? Nem, az ä evangéliuma mindenkinek szól. — Jézus azért beszél példázatokban, hogy Isten országa titokként ragyogjon fel előttünk. Azért, hogy pesszimizmusunknak és naivitásunknak egyaránt hátat fordítsunk és kövessük őt. Nem a példázat, mint közlési forma, a titok, hanem Isten országa. Az,.hogy Isten mégis az életet választotta számunk­ra érthetetlen. Isten szeretete meg nem érdemelt szeretet, titok. Jézus azt akarja, hogy a tanítványokkal együtt én is így válaszol­jak: értem. Benczúr Laszlé IMÁDKOZZUNK! Uram bevallom, hiába tartózkodom közeledbcn, hiába taposom tor* pácaidat, még a templomba Is hiába megyek — nem foglak megér­teni, evangéliumodat is csak félreértem, ha nem követlek téged. Se­gíts hát hitetlenségemen. Ragadj ki gondolataim, áhrándjaim szűk világából és helyezd életemet Atyád országának mindeneket átfog« méretei közé, hogy boldoguljak, mert magad teszel boldoggá. Ámen, — Hatvanad vasárnap az ol­tárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: 2 Kor 12, 1—9; az igehirdetés alapigéje: Mt 13, 10—17 . ~ EVANGÉLIKUS ISTEN­TISZTELET A RÁDIÓBAN. Ja­nuár 29-én, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház fél­óráját közvetíti a Petőfi rádió- igét hirdet KÁPOSZTA LAJOS soltvadkerti lelkész. — TATABANYA. A gyülekezet a7, 1977. november 27-én tartott közgyűlésén megújította tisztika­rát részben újraválasztással, rész­ben pedig új tisztségviselők vá­lasztásával. A következő hat év­re újra Jónáesik Imre lett ä fel­ügyelő. Dax János a gondnok. Bánkuty Tibort másodfelügyelő­vé. Szabados Jánost gondnokká. Marton Antalnét pénztárossá s a féríigondnokok mellé első ízben választott a gyülekezet nő-gond­nokot Gállá Andrásné személyé­ben. A 28 tagú presbitérium mintegy fele nő. Az ünnepélyes beiktatás advent 2. vasárnapján a délelőtti istentisztelet keretében volt. Az igehirdetés és beiktatás szolgálatét a gyülekezet dr. Nagy István esperestől kérte. Az új tisztikar a gyülekezettel és a szol­gáló lelkészekkel együtt vett úr­vacsorát és együtt kérték Isten ereiét a vállait szolgálathoz. — i977. december 11-én pedig a gyülekezet egyházzenei hangver­seny és áhitat keretében emlé­kezett meg barthidai temploma 40 éves jubileumáról. Orgona- számokkal Trajtler Gábor orgo- naművész-lelkész. énekkel Mohá­csi Judit, versmondással Legeza Miklósné szolgált. Igét hirdetett Puskás János pusztavámi lelkész. A bányakáros templom erre az alkalomra kívülről-belülről meg- újíttatott és karácsonyra elké­szült a templom villamosfűtése is. „Viseljetek gondot magatokra és az egész nyájra, amelynek Ön­zőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egy­házát. amelvet tulajdon vérével szerzett” (Csel. 20, 28). — MOHÁCS—MAGYARBÓLY, Negyvenhárom évi szolgálat után nyugalomba vonult a négy évti­zede Magyarbóiyból kivált és ön­állósult gyülekezet szervező és templomépítő lelkésze. Ormos Elek. A két gyülekezet január 8-i közgyűlésén mondta ki újbóli társulását. Mindkét — a társítást elhatározó közgyűlés — előtti is- tiszteleten Balikó Zoltán pécsi lelkész, espereshelyettes hirdette az igét. A mohácsi közgyűlés vé­gén Sebők János felügyelő és a nagy számban egybegyűlt hívek értékes ajándékok átadása mel­lett vettek búcsút a negyven évig körükben szolgált lelkészüktől, aki továbbra is ott marad körük­ben segítőként. Ugyancsak biza­lommal köszöntötte a mohácsi fe­lügyelő a gyülekezet gondozását vállaló Zászkaliczky Pál »ragyar- bólyi lelkészt, is. f Halász Béla

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents