Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)

1978-11-12 / 46. szám

Felelősségre indító könyv

RjítSiét&lopi gyerekeit

EGY PEDAGÓGUS — abból

a fajtából, aki a hivatására teszi föl az életét — felfigyel bizonyos jelenségekre, majd belső kíváncsiságtól űzve, kutatómunkába kezd, hogy ellenőrizze: tapasztalatait a véletlen hozta-e elébe, vagy a hasonló helyzet máshol is hasonlót teremt?

Csőregh Éva publicisztikus he- vületű írásait mindenkor a javító szándék, az építő elégedetlenség jellemzi. A bajokat sohasem kendőzi el, ellenkezőleg, reflektor- fényt hocsát reájuk, figyelmeztet, óv, tudja, hogy a jó diagnózis fél gyógyulás.

Lakótelepi gyerekek című könyve is ilyen vészjelzés, azokért perel, akiknek kevés jut a szülői törődésből, boldogító élményekből. Nem általában jellemzi a lakótelepi életformában élő gyermekeket, hanem olyan lakótelepeket vizsgál (Csepel, Pesterzsébet, Űj,palota), amelyek az infrastruktúra (a lakosságot szolgáló intézmények) és a parkosítás hiánya, a lakosság heterogén összetétele miatt hátrányosabb helyzetben vannak a többinél; s a vizsgált területen sem a harmonikus családokat keresi, hanem a hányódó gyermekek nyomába szegődik.

AMIT MEGTAPASZTAL, jórészt közismert urbanisztikai ártalom. ám az ő terepén sűrítetten jelentkező. A sokfelől, gyakran vidékről össze verbuválódott felnőttek közűi igen sok talajta- lannak. idegennek érzi magát az új környezetben, ezek az emberek nyugtalanságukat vagy a fetisizált tárgyakért folytatott kíméletlen önhajszolásban, vagy az alkoholmámorban, esetleg a házastársak szüntelen cserélgetésében vezetik le (az iskolásoknak mintegy harmada széthullott családokból érkezik), a gyermekekre nem jut se idő. se energia; a túlzsúfolt iskolák, túlterhelt pedagógusok akkor sem tudnák pótolni a családi nevelés .hiányát, ha az pótolható lenne; a környezet nem biztosír\szabad zöld terű’etet, a gyermekek elszakadnak a természettől, leszoknak a játékról.

,, Élményem nincs semmi” — idézi tanítványainak dolgozatait, s ez a hiány abból fakad, hogy

még a rendezett életű családoknál is ritka az olyan gyermek, aki a fizikai ellátottságon túl is kapna valamit a szüleitől: kiadós, kedélyes esti beszélgetéseket, a szabadban töltött hétvégeket, közös játékot és olyan vasárnapot, mely nem csupán a konyha és az ebéd foglalata. A gyermekek érzelmileg elhagyottan, unottan ténferegnek a lépcsők alján, „töltik az időt”, nem tudjak, mit tegyenek, de még azt sem, mire vágyakozzanak, mert a valóság szürkesége a képzeletnek is szárnyát szegi.

A rendezetlen életű családok veszélyeztetett gyermekeinek aranya magasabb, mint máshol: míg szerencsésebb kerületekben 2—5% között mozog, a szerző által vizsgált városrészekben meghaladja a 12%-ot Csepelen éppenséggel a 20%-ot is. A 'veszélyeztetettség ténye sokára és olykor későn derül ki az otthonok zártsága miatt.

TÚL' SÖTÉT A KÉP? Talán a telepi életforma lenne a bajok oka? Korántsem. A szerző maga is „lakóteleppárti”, s tudja, hogy mind több ember kerül majd ebbe az életformába. De ahhoz, hogy a telep valóban otthonná váljék, bizonyos idő is kell, a meggyökeresedéshez pedig nélkülözhetetlen a házak közé behozott természet, a zöldövezet, az „agóra-funkciót” betöltő tér, ahol a lakosok ismerkedhetnek, mert az e.zárkózó családban a gyermek is elárvul. Csak ott éli át az összetartozás melegét, ahol a család maga is része egy tágabb közösségnek. És csak ott kaphatják meg a gyöngék, a megfáradottak, a helyüket nem lelök másoktól a szeretet példáit, akt az erősítést, ami aztán a gyerekekre is átsugárzik.

A könyv a kallódó 'gyerekekért kiált, s a gyógyítás szándékával mutatja fel — rengeteg esettanulmány, iskolai dolgozat, statisztikai adat — segítségével a megfigyelt kórképet. Ezeknek a gyerekeknek a pártfogása, szüleik segítése, irányítása pedig minden jó szándékú ember lelki- ismereti kötelessége. A hivő keresztyén embereké is, akik ott élnek.

Bozóky Éva

HATSZ AZ ÚJ MECSET JUGOSZLÁVIÁBAN

A második világháború óta Jugoszláviában fif>0 új mecsetet építettek — közölte Milan Yukaso- vic, a „vallási közösségekkel való kapcsolatok bizottságának” elnöke Belgrádban. Az iszlámiközösség Jugoszláviában 30 /középiskolát és 13 főiskolát tart fenn az országban. A 40 vallási közösség között az iszlám az egyik egyenjogú vallás.

Siófok — Enying örömünnepe

gerparton és elhívja ezeket a mindennapi munkájukat végző egyszerű halászokat, akik otthagyva munkájukat azonnal követik Öt. Pétert és Andrást nem érte teljesen váratlanul Jézus megjeleIstentisztclel Siófokon

zunk itt olyan magyarokkall és külföldiekkel, akik a balatoni üdülés közben is szükségét érzik annak, hogy vasárnap istentiszteletre menjenek.

Október 8-án, vasárnap a 11 órai istentisztelet előtt már zsúfolva volt a terem, többen az ajtón kívül rekedtek. A siófokiakon kívül sokan jöttek a környékbeli falvakból és néhányan Budapestnése és hívása, mert Keresztelő Jánostól már hallottak az Eljö- vendőről. Emlékezzünk csak, a mi életünkben is voltak olyan emberek, talán a szüléink vagy a nagy szüléink, a házastársunk vagy a munkatársunk, akik előkészítettek bennünket az evangélium befogadására. Nagyon köszönjük meg Istennek áldott munkájukat! A megszólított haDr. Káldy Zoltán püspök Schiel Ottó lelkésszel Enyingen

„hálót”, amelyet el kell hagyni, amellyel együtt nem lehet Jézust követni a szolgáló élet útján.

Istentisztelet után a gyülekezet lelkésze, Schád Ottó köszöntötte dr. Káldy Zoltán püspököt, megköszönte szolgálatát, Isten áldását kérte nehéz és felelős munkájára.

A SIÓFOKI SZÓRVÁNYHOZ TARTOZIK ENYING IS. A templom körül parkoló autók mutatták, hogy a környékről is sokan érkeztek a temp loms zent elés 40. évfordulójának megünneplésére. Az ünnepi isentisztelet délután 2 órakor kezdődött. Dr. Káldy Zoltán püspök Dubovay Géza esperes és Schád Ottó lelkész kíséretében lépett a templomba. Az esperes oltári szolgálata után a püspök a 34. Zsoltár 2—8. versei alapján hirdette az.igét. Megemlékezed a templomépítő elődök szorgalmáról és áldozatáról, akik a fecskéhez hasonlóan apránként hordták ö^sze ezt a templomot. „Boldogok, akik házadban laknak,..ez mai szóval azt jelenti, hhogy gyakran eljövünk a templomba, „koptatjuk a templom küszöbét”. Ez a templom — és minden templom — csak akkor tölti be feladatát, há az ide járó gyülekezet nem befelé fordul, hanem az itt hallott evangéliumot nyílt szívvel tovább adja és úgy éli meg az élet hétköznapjaiban, hogy templommá válhatnak az otthonok és a munkahelyek is, mert ott is érezhetően jelen van az Isten. Azért épült ez a templom, hogy innen indulva újult erővel járjuk földi életútunkat, váljon az a „források völgyévé” és a végén mindnyájan megjelenjünk „Istennél a Sionon”.

Az ünnepi közgyűlésen Schád Ottó lelkész röviden ismertette az enyingi gyülekezet múltját és a templom építés történetét. Az ünneplő gyülekezetei közvetlen hangon, szeretettel köszöntötte, egykori lelkésze, Dubovay Géza esperes, Szakács László lajosko- máromi evangélikus lelkész, Szabó Sándor református esperes,

ről is a „nyári gyülekezet” tagjai közül. Dr. Káldy Zoltán püspök köszöntötte a gyülekezetei ünnepi igehirdetésében, hangsúlyozta a szórványmunka fontosságát és a siófoki .szolgálatok különös jelentőséget. Néhány gondolat a Máté evangéliuma 4, 18—22, alapján tartott igehirde- lésbőil: Jézus megjelenik a tenlászok otthagyták hálóikat és követték Jézust. Ma itt, a Balaton partján is megszólít bennünket Jézus. Nem kívánja, hogy munkahelyünket elhagyjuk, hogy a világtól elvonuljunk, sőt éppen olt kell megteremtenünk a Vele való közösség gyümölcseit. Mindenkinek magának kell tudnia, hogy életében mi jelenti azt a

Csuka Lajos enyingi református leikész, a régi gyülekezet tagjai közül Schnitz János gondnok és Bqgnár Jánosné.

Áldja meg Isten az építők al-- dozatát, az utódok hűségét és hitét, a szórványokat gondozó lelkészek és gyülekezeti munkások szolgálatát.

Gy. J.

„Csendes dalos vagyok”

Tóth Ár púd

A KÖLTŐ ÖTVEN ÉVE HALOTT. Hatott? Csak egyeni értelemben. Közösségi értelemben, nemzetünk körében, igazában attól kezdve él. Életében nem állott az irodalmi érdeklődés homlokterében. Senki nem tudatosította, hogy Tóth Árpád a század egyik legnagyobb magyar költője. Halálakor, 1928-ban hullt ra fényzuhatag; majd néhány éves csend után, 1934-ben Babits Mihály emeli magasra művészetét: „varázslata senkinél sem kisebb a magyar versben. Hatalmasabb költő lehetett nála, de költőbb költő nincsA háború után, a megújhodó magyar irodalomtudomány behatóan kezdett vele foglalkozni. Különösen Kardos László hatalmas monográfiája tűnik ki a hatvanas években. Versei és jelentős versfordításai ma könnyen hozzáférhetők, de utóéletét a mostani években nem árt, ha feleleveníti az évforduló.

Halk szavú költő. Egyetlen egyszer robbant ki belőle kiáltás: 1919-ben. a proletárforradalmat megjelenítő versében, Az új Isten címűben. A megelőző sok emberi keserűség tört fel belőle a „Mammon", a pénz kizsákmányolása miatt, amely milliók életét sorvasztotta. Arnyékszerü körvonalakban egyébként a társadalmi háttér sokhelyütt kirajzolódik költészetében. Lelke már korán visszhangot ver Ady magyarság-szerete- tére, de tudatában van meghatározó lelki alkatának: „Fáj, hogy csendes dalos vagyok, s hogy nemzetem / Kemény fiai közt hirdetlek félszegen, / Félénk apostola az én erős uramnak." (Ady Endrének) A világháborút mélységesen elutasította: „Késő utód, ki versem olvasod majd, / A bús partról búsan köszöntlek. / Az orkánból feléd küldöm a sóhajt, /

...örülj, hogy szebb kor habja mossa térded, / S örülj, hogy őrült búnkat meg se érted." (Szent őrületben... 1915) S álmodja, várja „a hószín szárnyú Békét" (Elégia egy rekettyebokorhoz)

A „CSENDES DALOS” alaphúrja egész életében — tüdőbajtól, szűkös anyagi helyzettől kísért, betegsége miatt 42 éves korában véget ért életében — a szomorúság. Ezt a szomorúságot azonban belülről feszíti, szinte aranyozza a vágy a gazdag élet örömeire, főként utazásra, a szerelemre, s uz anyagi feltételek'hiánya miatt csak későn megteremthető családi fészekre, neki az otthontalannak, a magányos kóborlónak. A halk bánat és a képzeletben száguldó vágy alakult át verseiben muzsikáló szépséggé. Ebben van költészetének a nagysága: a leg- gyötröbb fájdalmait is az élet varázsának érzetében „szépséggé bűvölte”. Néhány verssort idézek: „.. . daloljon a lélek / Vigaszos daccal: mégis szép az élet" (Egy lány a villamosban). „Vergődni mindhalálig, / Vágyódni mindhalálig . ..” (Vergődni mindhalálig). „ ... élni jó, bár élni rút” (Száz év után. Vajda János emlékének). A sok közül talán legszebb versében is, amely alkonyt sétát ír le, amikor „jó volt élni, mint ahogy soha”, ott lebeg valami szavakba nem öntött borongás. Könnycsepp kívánkozik végére, és nem kitörő öröm. A fénylő csend,

a szeretet átérzése inkább így kívánná. (Esti sugárkoszorú)

A halk szó nem zárja ki, sőt hitelesíti saját gondjának egyetemessé mélyülését. Ezt már a háború „orkánjából" küldött „sóhaja” is mutatta. Az utolsó évtizedében még világosabban jelentkezik a költő fájdalmának univerzális tágulása. „Micsoda mikroszkóp üvege süt rám,' hogy egyéni életem milliószoros / Bánattal érzi ma, hogy ö az egész emberiség?” (Micsoda reflektor elé) „Vén hegedűjének” hangjában — érzi, s mondja magának — „nemcsak magad fájsz benne, de a tág Egész világ!” (Hegyi beszédek felé)

A már fiatalon vért köpő költőt átlengi mindig a halál közelsége. Huszonhárom éves korában, az öröm óráján, a halálra gondol, s lelkében búcsúzik szeretteitől (Légyott). A fenyegető betegség fokozódásával, a pályazáró évtized verseiben . méginkább előtörnek a halállal foglalkozó gondolatok. Az említett kettősség erre a témára is jellemző: „az életakarás fénye és a haláltudat sötétje” (Kardos László). S egyre inkább áthatja a halál közelgését a csendes megnyugvás. Ennek mélyebb oka is lehet, mint a beletörődés.

HA HIHETÜNK VERSEINEK — s nincs okunk kételkedni őszinteségében —, az utolsó négy esztendejében feldereng előtte az Isten, akivel régebben nem törődött. Az új-tátrafüredi szanatóriumban nyugodtan szembenéz a kétféle eshetőséggel: új tavaszt vagy a halált hozza-e neki ez a tél? „... a csönd- paplanú télben, / Nagy nyugalom évadját élem — / Érzem, az Isten gondol vélem.” „Fekszem megadva, békén, resten, / S néz rám, át a végtelen esten, / Tűnődve sorsomon az Isten.” (Üj tavaszig, vagy a halálig) Nem oldódik meg előtte a kínzó régi miért, amelyet élet és halál, sors, „a lét fájó titka” felvet (Miért?, Rádió, Elkoptam). De Isten elé készül: „Az előadásnak rég vége van. / Jobb lesz: lemosom az élet silány / Festékeit magamról. Halavány. / De igaz arcom bocsásd meg, Uram!” (Ripacs). És az utolsó versek között: „Tudom és érzem, hogy szeretsz: / Próbáid áldott oltó-kése bennem / Téged szolgál, mert, míg szívembe metsz, ,/ Új szépséget teremni sebez engem.” (Isten oltó-kése)

Mi is így látjuk őt: Teremtöje érzékeny lélekkel ruházta fel, életsorsa és a kor szüntelen szomorúságokat hozott, de bánatból, halálközelségből szépség termett verseiben. „Voltál-e boldog?” — Kérdezi magától utolsó esztendejében (Betörő). A vers ezzel zárul, válasz nélkül. Csak három évvel régebbről visszhangzik’ rá az Űj tavaszig vagy a halálig első négy versszaka nem sok jóval. Mi felelünk helyette: mégis boldog volt — a verseiben. Mert bennük a szépség föléje nőtt a búnak, gondnak, halálnak. Olvasóit ma is felemeli a szépség élménye, a könnyet ivó szépségé.

Veöreös Imre

A SIÓFOKI GYÜLEKEZET IMAHÁZA az ország legismertebb istentiszteleti helyei közé tartozik. Nemcsak a nagykiterje- désű Szórvány népe jár ide, nyári vasárnapokon mindig találko-