Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)
1978-06-04 / 23. szám
t A világ 1978-ban „A világ, amelyben élünk, ma nyugtalan világ” — kezdte nagyszerű tájékoztató előadását Vár- konyi Tibor, a Magyar Nemzet külpolitikusa azon a békegyűlésen, amelyet május 16-án az Újvárosháza nagytermében rendezett a Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága. Aztán szólt az emberiséget fenyegető veszedelmekről, ismertetve a különböző háborús tűzfészkeket, az imperializmus és neokolonializmus aknamunkáját és a neutronfegyver borzalmát, s mindezekkel szemben a békeszerető népek fáradozását az enyhülés politikája, a leszerelés és a biztonságos élet megteremtése érdekében. Bizakodó reménységgel, s nem üres optimizmussal záródó előadásához többen szóltak hozzá. így dr. Tóth Károly református püspök a Keresztyén Békekonferencia fáradozásairól is szólt, mely az európai és más térségbeli bizottságaival támogatja a kölcsönös bizalom, a leszerelés és együttműködés megvalósulását. Dr. Salgó László budapesti főrabbi pedig emlékeztetett a II. világháború embertelenségeire, s hitet tett arról, hogy az emberiség jövőjében a szeretetnek kell érvényesülnie. D. dr. Káldy Zoltán püspök-elA korinthusi levél fenti részlete visszhangzott az újpesti gyülekezet tagjainak szívében azon a szép vasárnapon, amely különös és többszörös ünnepe volt a gyülekezetnek. A délelőtti istentisztelet keretében kerültek felvételre, a gyülekezet teljes jogú tagjaivá a megkonfirmált fiatalok, akikhez a lelkész az egész életre elkötelező, Isten és embertársaink iránti szeretetből fakadó szolgálatokra buzdítva szólt. Ünnep volt azért is. mert a délutáni sze- retetvendégség ugyancsak a különböző szolgálati lehetőségek széles skálájáról tett bizonyságot. Az együttlét örömében osztoztak a szomszédos gyülekezetek is, hiszen az angyalföldiek Benczúr László, a rákospalotaiak Bodrog Miklós lelkész vezetésével is szép számmal vettek részt. Így ez az alkalom a gyülekezetek közötti testvéri kapcsolatokat is szolgálta. Az együttlétet gazdagító esemény volt Bánffy György érdemes művész részvétele, aki a gyülekezet meghívását — feleségével (technikai segítőjével) együtt — elfogadta, és az anyanyelvi előadói műsoraiból adott gazdag válogatást. Nemcsak a nökünk az előadáshoz kapcsolódva arról beszélt, hogy az emberiség megoldatlan kérdései között ott van még az az iszonyatos gond, hogy glóbusunk négy- milliárd lakója közül több mint egymilliárd rosszul táplált és éhezik. Joggal érezzük magunkon vádoló tekintetüket, hiszen az ugyancsak egymilliárdot kitevő keresztyénség java része éppen a másik oldalon foglal helyet. A világ nyugtalanító kérdései közé tartozik a rasszizmus problémája is, mely különösen Dél-Afrikában teszi áldatlanná a helyzetet. Az egyházaknak komoly és elodázhatatlan feladata, hogy nyugtalan világunkban a reménység szolgálatában álljanak, hogy megszűnjék a fegyverkezési verseny, s megvalósuljon az enyhülés politikája nyomán a leszerelés és a népek közötti tartós és igazságos béke. Az előadó Várkonyi Tibor több érdeklődő kérdésre adott választ és a különböző felekezetek budapesti lelkészei megerősödhettek abban a tudatban, hogy a békeszolgálat nem hiábavaló és abban mindnyájuknak komoly felelősséggel, határozott állásfoglalással kell továbbra is részt venniük. Bencze Imre Halotti beszéd szólalt meg az előadó ajkán, de sorban az Ó-ma- gyár Mária siralomtól kezdve ismert, vagy épp feledésbe ment nyelvemlékeink gazdag tárházában gyönyörködhetett a termet teljesen megtöltő hallgatóság. Végül pedig Illyés Gyula: Koszorú c. verse tette a pontot a nyelvemlék-koszorú végére. A műsor további részében Bach és Kodály orgona-hegedű számok, majd gyermekeink kedves szereplése, végül pedig Pappné Tarczay Gizella költő és műfordító most megjelent bibliai tárgyú, Ráchel c. verses színművének részlete következett. A szolgálat ismét más formája volt az a rövid, tárgyilagos tájékoztatás, amelyet e jelenlevők kaptak a Bálinger féle látásjavító szemüvegről: tekintve, hogy sok a hívek között a csökkentlátású, így erre az újdonságra való figyelemfelhívás is bizonnyal hasznos szolgálat lehetett többek számára. A betegekről és otthon maradni kényszerűitekről sem feledkeztek meg. Az együttlét utáni estén; vagy a következő napon — a presbiterek, elsősorban a nők, az együttlét megemlékező bizonyságaival szolgáltak nekik. Ö. I. I Hazánkban a parasztság életében az elmúlt 15—20 év jelentős változásokat hozott. Ezek közül kettőt szeretnék kiemelni. Az egyik a termelőszövetkezetek megszervezése, vagy ahogyan nálunk falun mondották: a tagosítás, a másik a már nem ilyen egyértelmű, mégis nagyon fontos, s ez a tudati, szemléleti változás. Hogyan hatottak ezek az emberek életére? AMEDDIG EGYÉNILEG GAZDÁLKODTAK PARASZTJAINK A FÖLDEKEN valamennyire mindenhez érteniük kellett. A földet lehetőleg okosan, körültekintően kellett megművelni, hiszen csak így lehetett megtermelni a mindennapi kenyeret, a takarmányt az állatoknak, és nagyon fontos volt, hogy még eladásra is jusson belőle. Otthon állatokat kellett tartani, mert ezek húsa, teje táplálta, etette az egész családot. Maga készítette egyszerű eszközöket használt, mert a pénz másra, családra — újabb földek vásárlására kellett. Egyedül építette házát, készítette a tetőt, kerítést, néha még a bútorokat is. Evangélikus egyhazunk lelkészeinek képzése a budapesti Teológiai Akadémián történik. Akik a Teológiai Akadémiára felvételüket óhajtják, felvételi kérvényüket — az Akadémia Felvételi Bizottságához címezve — az Akadémia Dékáni Hivatalának (1147 Budapest XIV., Lőcsei út 32.) augusztus 15-ig küldjék meg. A katonaköteleseknek azonban 1978. május 15-ig kell benyújtani kérvényüket. Az akadémiai felvételi kérvényhez a következő okmányokat kell mellékelni: 1. születési bizonyítvány, 2. a legmagasabb iskolai végzettségi (érettségi) bizonyítvány, a 3. helyhatósági vagy más bizonyítvány, amely a kérelmező lakását, szociális helyzetét, szülei foglalkozását és keresetét, illetve szociális viszonyait feltünteti, 4. orvosi bizonyítvány, amely igazolja, hogy a jelentkező főiskolai tanulmányokra és lelkészi pályára alkalmas, 5. keresztelési bizonyítvány, 6. konfirmációi bizonyítvány, 7. részletes önéletrajz, mely feltárja a kérvényező családi és társadalmi körülményeit, valamint a lelkészi szolgálatra jeSzőlőt is termelt, bort készített, mert így a vendégeit is megtudta kínálni. Egy személyben kellett növénytermesztőnek, állattenyésztőnek, kertésznek és iparosnak lennie. A szegénység kényszerítette, hogy mindenhez értsen valamit, mert még orvosra sem telt sokszor, nemhogy iparosra. AZUTÁN MINDEN MEGVÁLTOZOTT. A felszabadulás utáni első években parasztságunkból még sokan nem értették, mi lehet az előnye a kollektív gazdálkodásnak és a mezőgazdaság iparosításának. Sokan elmentek az iparba dolgozni, azután lassan visszajöttek a termelőszövetkezetekbe. Eleinte még a korábbi módon és eszközökkel munkálták a -földet, gondozták az állatokat. Majd elkezdődött a szakosodás. Döntő változást hozott, amikor megjelentek az első traktorok, s nem sokára az igazi „csodamasinák” a kombájnok. Ezután már senki sem akart lóval szántani, vagy kaszával aratni. MILYEN A FALUSI EMBER ÉLETE MOST? A parasztemberlentkezés okait, 8. esetleg egyházi működéséről szóló bizonyítványt. A felvételhez szükséges továbbá annak a lelkésznek a jelentkezőt részletesen jellemző bizonyítványa, a lelkészi pályára való alkalmasságáról, aki a folyamodónak a legutóbbi években lelkipásztora volt. Ezt a bizonyítványt a lelkészi hivatal a kérvénnyel egyidejűleg küldje meg külön levélben közvetlenül az Akadémia dékánjának címezve. Az okmányokat eredetiben kell, beküldeni, de indokolt esetben hiteles másolatban is lehet mellékelni. A másolatot „egyházi használatra” megjelöléssel egyházközségi lelkész is hitelesítheti. Az akadémiai tanulmányi idő öt esztendő. A Felvételi Bizottság döntését a felvételi vizsga előzi meg. Ennek időpontjáról és anyagáról a Dékáni Hivatal kellő időben értesíti a jelentkezőket. Az Akadémia hallgatói kötelezően lakói a Teológus Otthonnak, ahol lakást és teljes ellátást kapnak. A jó tanulmányi eredményt elért és rászoruló hallgatók ösztöndíjban is részesülhetnek. ből szakmunkás lett. Munkája többé már nem idénymunka. Tanulnia kell! A tudomány nagyon magas szintre emelte a szakmáját. A növénytermesztésben 2—3- szor olyan magasak a termésátlagok, mint 15—20 évvel ezelőtt. Az állattenyésztésben a tejtermelés, a súlygyarapodás is hasonlóan fejlődött. A kertészetben olyan fajtákat nemesítettek ki, amelyekhez nagyon magas szakmai tudású dolgozók szükségesek. A legnagyobbat a géppark fejlődött. Hol vannak már azok a traktorosok, akik ha elromlott a gépük leszálltak róla és megjavították? Ma a legkisebb hibát is korszerű javítóműhelyekben mérnökök, technikusok irányításával hárítják el. Olyan gépek, berendezések vannak, amelyekhez már szakmunkás bizonyítvány is kevés. Szakközépiskolai végzettség kell! Ma már sok mindent gépek végeznek. A mezőgazdasági munka egyre inkább közelít az iparhoz. Még 10 év és nagyon sok mezőgazdasági munkás már alig fog találkozni azzal a munkával, amely édesapjának, nagyapjának, őseinek az életet jelentette. Ennek ellenére azonban az emberi munka nem vált „feleslegessé”. Hiszen szükség van minden munkaerőre, munkáskézre a mező- gazdaságban is. A traktoros, aki ura gépének, és aki mögött barázdálttá válik a határ, ha a munka úgy kívánja, akkor átmenetileg mint gyalogmunkás is hasznos része a közös gazdaságoknak. Hiszen előfordul még, hogy a ledőlt gabonát apánkról ránkhagyott kaszával tudjuk csak felemelni, a szérűt betakarítani. És télért, amikor rövid időre elcsendesedik a határ, akkor talán oda kell állnia a fűrészgép mellé, hogy a nyári gazdag gvü- mölcstermésre időben elkészüljenek a ládák. Ma még találkozunk ilyen munka „vetésforgóval”, de fiaink életében ez is már csak múlt és emlék lesz. Roszik Mihály — CEGLÉD. Május 14-én, Pünkösd ünnepén Keveházi László, a Pest megyei Egyházmegye esperese igehirdetéssel szolgált a gyülekezetben. Az istentisztelet keretében a gyülekezet újonnan megválasztott presbitériumát és tisztikarát iktatta be hivatalába az esperes. „Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz ” Felvétel a Teológiai Akadémiára Láng és füst, parázs és hamu, tűz és pernye jellemzi annak a páratlanul érdekes száz évnek a történetét, amely néhány gyorsnak tűnő óra alatt lepereg a Gondolat Kiadó által gondozott, nemrég megjelent könyv olvasója előtt. A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének, közelebbről Heckenast Gusztávnak a szerkesztésében napvilágot látó Magyar História sorozat legújabb kötetét a pártatlan hitelesség és a lebilincselő érdekesség jellemzi. Hitelességének záloga a szerző tudományos alapossága, érdekességének rugója pedig fordulatos, olvasmányos stílusa. A reformáció korának száz esztendejét öleli fel Bitskey István könyve. Kétszer három koncentrikus körbe ágyazza a lutheri, helvét és antitrinitárius irány- , zatok harcait: történeti fejlődésük összeurópai és magyar vonatkozású elemzése mellett az egyházművészet, a katolikus restauráció és a magyar művelődéstörténet egészének a szemszögéből vizsgálja a középkor és újkor mesgyéjén támadt nagy hatású mozgalom elemeit, törvény- szerűségeit, vitáit és kihatásait. Közelről érint mindnyájunkat a könyve, hiszen egyházi szempontból hitvallásunk, tantételeink, nemzeti szempontból kulturális intézményeink — iskolák, nyomdák, irodalmi életünk és Lángok és pernyék között Bitskey István: „Hitviták tüzében” című könyvéről anyanyelvűnk — sok-sok szállal kötődnek a reformáció korához. Hozzánk, evangélikusokhoz legközelebb bizonyára az „Erős várunk nékünk az Isten” című fejezet problematikája áll. Együtt valljuk a szerzővel, hogy a reformáció nálunk is „átütő erejű, diadalmasan előretörő” mozgalmát kétségtelenül Luther bátor fellépése indította el. További megállapításaival is jó szívvel egyetértünk —, kivéve azt a másutt is előszeretettel, ám egyoldalúan emlegetett tételt, hogy a „kétarcú” Luther a német parasztháború idején „megtorpant ..., s a kapás-kaszás parasztseregtől, a radikális társadalmi átalakulás víziójától megrémült teológus... az elmélet síkján felismert igazságoknak a gyakorlatban történő továbbvitelét nem merte vállalni.” Ha a reformáció vezére csakugyan a „radikális társadalmi változástól visszariadó pap” lett volna, akkor ugyan hogyan következett volna be több évvel Müntzer tragédiája után a mozgalom „átütő erejű sikere”, s hogyan tört volna „diadalmasan előre a magyar népességű vidékeken az 1540-es évek után” a lutheri reformáció a feudális anarchiát oly szenvedélyesen támadó magyar reformátorok soraiban? Idevágó korábbi negatív megállapításait maga Engels is módosította élete vége felé. A mai ember is árnyaltabban láthatja talán Luther sokat vitatott szerepét, az egykori sváb paraszháború egyes szélsőséges borzalmainak az elítélését, ha arra gondol, hogy a társadalmi haladás mai híveinek a legjobbjai is teljes határozottsággal határolják el magukat a terrorizmus véres, embertelen megnyilvánulásaitól. Ugyanakkor azt se feledjük, hogy Luther nemcsak mindent a tiszta evangélium ügyéért és az egyház reformációjáért tett, hanem ő elsősorban teológus volt, s nem tudott egy lélekkel átitatódni azzal a Münt- zerrel, aki a szerző megállapítása szerint is „végső soron a kereszténység alaptételeit tagadta". „A pápistaság kemény pörölyéről” szóló másik nagy fejezetben kitűnő elemzését kapjuk a helvét reformáció árnyalatainak és közös jellemvonásainak, s Luther elveinél „szélesebb életterületeinek” is. Bár tévedésen alapszik, hogy az úrvacsorái tanban mutatkozó „áthidalhatatlannak bizonyuló szakadék ... a skolasztikán nevelkedett Luther merevebb Szemléletéből fakadt” volna. Nem áll meg, hogy ő nemcsak Krisztus testének valóságos jelenlétét, hanem „a megváltói áldozat újrajátszódá- sát” is vallotta, szemben az arra való jelképes emlékezéssel. A reformáció két fő ágának további elemzése s a társadalom egyes rétegeire gyakorolt európai és hazai hatása oly meggyőző és hiteles képet tár az olvasó elé, hogy azt — e kis korrekcióktól eltekintve — az egyházias beállítottságú olvasók is bizonyára teljes egyetértéssel olvassák és nagy szellemi haszonnal kamatoztatják. A szentháromságellenes mozgalomról szóló fejtegetésekkel egyetértünk abban, hogy ez az irányzat „az itáliai reneszánsz neo- platonikus-pantheista filozófiájának és a keresztény teológiának a sajátos ötvözete”, egyfajta „dogmaellenes szabadgondolkodás” —, mégis kérdésessé tehetjük, hogy valóban általa lett-e teljessé az a folyamat, amely „Luther fellépésével kezdődött s a keresztény hittételek fokról fokra történő cáfolatával” jutott el a szombatosok mozgalmáig. E teológiai részletkérdéseknél fontosabb a könyv szerzőjének az utolsó három fejezetben summázott vallomása a reformáció egész mozgalmának a lényegéről. Mi is valljuk, hogy „a reformáció valamennyi irányzatára jellemző, hogy a vallásos világképet a középkorinál emberibbé és korszerűbbé akarta tenni”, s hogy a protestáns szellemi központokra mindig jellemző -volt három intézménynek, a templomnak, az iskolának és a nyomdának a társulása. Azt is örömmel olvassuk és valljuk, hogy bibliafordításaink nyelvezete századokra hatása alá vonta a protestáns irodalmi alkotásokat, s számos csatornán át felszívódva gazdagította anyanyelvű irodalmunk egészét. A római katolicizmus számára sem volt a reformáció ellenében akkoriban más kivezető út, mint ismét korszerű műveltséggel rendelkező papokat képezni, iskolákat, nyomdákat alapítani. Az egykori ellenfél ugyanazokkal a szellemi fegyverekkel lépett porondra, amivel azelőtt a támadója. A nagy hitviták tüzének pernyéje már a múlté. Lángjai azonban túlmutatnak önmagukon: beragyogják a „tudományi fegyver hatalmával” meghódított Európát, Wittenberg és Kolozsvár, Nagyszombat és Sárospatak kiművelt emberfőit. _ . . Fabmy Tibor Falvakon, tanyákon Traktoros — ládakészítő — gyalogmunkás
