Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)

1978-04-30 / 18. szám

IJj létforma, új szerepkör Jn 20, 16—18 AZ APOSTOLI HITVALLÁS SZAVÁVAL VASÁRNAPRÓL VA­SÁRNAPRA ELMONDJUK: „... harmadnapon feltámadott... fel­ment a mennyekbe...” Elmondani sem könnyű ezeket az értelmet felülmúló szavakat, de valóságakat átélni néhány másodpercen belül egy érzelemmel teliiett asszony számára ugyancsak nagy megrázkód­tatás. A magdalai Máriának szinte egy lélegzettel kellett tudomásul vennie, mit jelent húsvét és mennybemenetel, ahogy a kettő nagyon szorosan össze is tartozik. A kettőt csak együtt lehet félreértés mikul komolyan venni és ehhez hozzátartozik az az engedelmesség, amely- lyel Mária nyomban elindult. AZ ÜRES SIR LÁTTÁN A MAGDALAI MÁRIA SZOMORÚSÁGA KÉTSÉGBEESÉSSÉ VÁLTOZOTT. Csak egyet hajtogatott: „Elvit­ték az én Uramat és nem tudom, hova tettékHiányérzete pánik­szerűen hatalmasodott el rajta. Szíve mélyéről énekélhette volna 770. énekünk elejét: Jézusom, Krisztusom, én szerelmesem! Lelkem téged vajon hol is keressen? Azóta sokan átélték Mária veszteségét: „Elvitték az én Uramat” és bénító bizonytalanságát: Hol is keressem? Van, aki elől gyász, vagy „ínség holló szárnya” takarta el Jézust. Van, akinek rendezetlen múltja, igazságtalanságot szenvedő, vagy okozó emberi kapcsolata, vagy anyagi úrhatnámsága vitte el Jézust a .,szokott helyről”. Ezt a veszteséget előbb-utóbb mindenki átéli, aki Jézusra gondol­va hagyományt ápol, emlékeket őriz, egyszóval a múlt felé fordul, le­gyen az akár az elmúlt év is. Szükségszerű és hasznos ez a megüre- sedés, hiszen Mária a sírnak hátat fordíti-a találja magát a feltáma­dott Jézussal szemben. Jézusra akkor ismer, amikor Jézus őt nevén szólítja. A feltámadott, élő Jézussal lehet azóta is találkozni, amikor meg­szólító szava által kilép a múlt. az ismeretlenség és sok eltakaró kö­rülmény egysíkúságából, kortárs lesz, közel jön. Ebben a találkozás­ban felismerjük öt, aki minket mindenestől ismer. MARIA ÖRÖMMEL LENDÜL, ÁT A HALOTT JÉZUS KERESÉ­SÉBŐL AZ ÉLŐVEL VALÓ EGYÜTTLÉTBE, s máris sorompó állja útját. A feltámadott felismerésében és a vele való kapcsolattartás­ban helyreigazításra szorul. Az, hogy Mesteremnek szólítja és kezé­vel is meg akarja ragadni, azt mutatja, hogy Jézus feltámadásában a réginek egyszerű folytatását látja. Húsvét sokkal több ennél! Menny- bemenetel magyarázza meg: Jézus újra felveszi Isten-formáját, övé a dicsőség, és Istennel való egyenlőségét, övé minden hatalom. A menny ezt a dimenziót és ezt a funkciót jelenti: Isten istenségét. Jé­zus nincs többé világunk meghatározóihoz kötve, az emberi ismeret, szeretet, vagy gyűlölet nem foghatja meg. Megfoghatatlan, felmér­hetetlen Ür. Ami Mária számára korlát volt akkor (Ne érints!) és nekünk is állandó feszültség (nem látjuk őt), amögött felszabadító korlátlanság rejlik. Jézus nincs helyhez kötve, egyformán közel van különböző emberekhez, felségterülete az egész világ. Imádjuk ennek megfelelően őt! Értékeljük a vele való kapcsolatot igéjében, a szentségekben és az imádságban! Éljünk és dolgozzunk ennek megfelelően a világban, mindenütt az ő uralma alatt! MENJ, MONDD! Vannak olyan ritka pillanataink, amikor az él­mény. az öröm felemel. Nehéz utána ismét talajt fogni; Mária is így lehetett a Jézussal való találkozáskor. De nem sokáig. Jézus üzenetet biz rá és elküldi tanítványaihoz. A Máriában felhalmozódott feszültség a mozgásban oldódik. Itt most Jézus üzenete nyer új kiterjedést (dimenziót) Mária elindulása (funkciója) által. Az üzenet testvéri közösség térszerkezetét alakítja ki. A kettő együtt az egyház. Az üzenet hozza létre a közösséget Jé­zus által az Atyával és egymással és á közösség hordozza az üzene­tet megsokszorozva tovább. A földön élő gyülekezetnek létformája a testvéri közösség és szerepköre Jézus üzenetének átadása. így szere- tetét engedelmességben, hittapasztalatát bizonyságtételben, kapott ajándékait pedig a társadalmi szolgálatban kamatoztatja. A magda­lai Mária minden esetre ezt megtette. Toóh Olivér Mennybemenetel ünnepének igéje IMÁDKOZZUNK! Irgalmas Istenünk és Atyánk, dicsérünk és hálát adunk neked azért, hogy Jézus Krisztust, a mi Pásztorunkat feltámasztottad a ha­lálból és mindenek urává tetted. Köszönjük, hogy fejünk ő. mi pedig testének tagjai vagyunk. Köszönjük, hogy ő velünk van minden na­pon a világ végezetéig. Kérünk, bocsásd meg hitetlenségünk és hűt­lenségünk és segíts, hogy öt igazán ismerjük, szavára hallgassunk és engedelmesen kövessük. Áldj meg, hogy szavunk és életünk hűsége­sen tanúskodjék róla és így várjuk dicsőséges eljövetelét. Ámen. Veletek vagyok minden napon (Folytatás a 4. oldalról) MINDEZZEL EGY LÉLEGZETRE AZÉRT VALLJUK BE ŐSZIN­TÉN: ha az evangéliumok, az ősi hitvallás olvasható, elmondható szavaival, mondataival nincsenek is alapvető problémáink, és ha az előbb említett félremagyarázásokkal nem is értünk egyet, még jócs­kán akad bennünk bizonytalanság akkor, ha az egykori tények, jé- zusi kijelentések mindenkori következményeit kell végiggondolnunk. Ezt a bizonytalanságot külsőleges formában az jelzi, hogy a Jézus Krisztus mennybemenetelére való egyházi emlékezés sohasem volt „sátoros ünnep” és különösképpen nem az a legutóbbi évszázadban. Akár beszélünk róla, akár nem: ez a nap az egyházi ünnepek mos­tohagyermeke lett és maradt. Ennek, a külsőségekben is megnyilvánuló bizonytalanságnak belső okát, eredőjét viszont ott kell keresnünk, hogy gyakran kételkedünk annak az ígéretnek és küldetésnek a valóságában, a hatékonyságában, amelyet Jézus éppen mennybemenetele előtt ajándékképpen, elköte­lező megbízatásként adott az akkori és a mindenkori tanítványainak. Gyakran kételkedünk abban az ígéretben, hogy az üdvösségszerző evangélium általunk gyarló embereken át jut — és csak így juthat — el a világba. Kételkedünk abban, hogy Krisztusnak a világot meg­tartó, békességszerző hatalma igenis rajtunk, esendő embereken ke­resztül valósulhat meg, és kell is annak megvalósulnia. BIZONYTALANSÁGUNKAT EZÉRT OSZLASSA EL a mostani ünnepen is elhangzó jézusi ige: „veletek vagyok minden napon a vi­lág végezetéig”. hogy ébressze hitünket, élessze jóakaratunkat és bá­torítson a teremtett világ Jézus megkívánta szolgálatára. Vámos József Budapesten, 1978. április 30-án Deák tér de. 9. (úrv) Harmati Béla, de. 11. (úrv) Káldy Zoltán, du. 6. Ta- kácsné. Kovácsházi Zelma. Fasor de. 11. Szirmai Zoltán, du. 6. Munlág An- domé. Dózsa György út 7. de fél 9. Muntag Andorné. Üllői út 21. de fél 11. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Rákóczi út 57, b. de. 10. (szlovák) Cse- lovszky Ferenc, de. 12. (magyar) Tha- ly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10 Vajda Péter u. de. fél 12 Zugló de. 11. (úrv) Boros Károly Rákosfalva de. 8. Boros Károly. Gyar­mat u. 14. de. fél 10. Boros Károly. Kassák l.ajos út 22. de. 11. Benczúr Lászlö. váci út 129. de. negyed 10. Benczúr László. Frangepán u. de. 8. Benczúr László. Üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár Üjtelep de. fél 9. Vi­rágú Gyula. Pestlőrinc de. 11. Matúz László. Kispest de. 10. Kispest Weker- letelep de. 3. Pestújhely de. 10. Schrei­ner Vilmos. Rákospalota MÁV telep de. 8. Schreiner Vilmos. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Bodrog Miklós. Ráékösszenlmihály de. fél ti. Karner Ágoston, Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld, de. fél 11. Cin- kota de. fél 11, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Gáncs Péter. Rákoshegy de. 9. Kósa László. Rákos­liget de. 10. Ferenczy Zoltán, Rákos­keresztúr de. fél 11. Kósa László. Bécsikapu tér de. 9. (úrv) Ottlyk Ernő, de. fél 11. (német) Friedrich Albert, de. 11.' (úrv) Ottlyk Ernő, dú. 5. Szeretetvendégség: Garami Lajos. Torockó tér de. fél 9. Madocsai Mik­lós. Óbuda de. 9. Görög Tibor, de. 10 Görög Tibor. XII., Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Takács József, de. 11. Takács József, du. fél 7. Ruttkay Elemér. Pesthidegkút de. fél 11- Füippinyi Já­nos. Modort u. 6. de. 10. Turcsányi Károly. Kelenföld de. 8. Bencze Imre, de. 11. (úrv) Bencze Imre. du. 6. Mis­sura Tibor. Németvölgyi út 138. de. 9. (Úrv) Missura Tibor. Nagytétény de. fél 9. Kclenvölgy de. 9. Rozsé István. Budafok de. 11. Csillaghegy de. fél 10. Kaposvári Vilmos. Csepel de. fél 11. Budapesten, 1978. május 4-én, mennybemenetel ünnepén Deák tér de. 11. (úrv) Hafenscher Károly, du. 6. (úrv) Harmati Béla. Fasor de. 11. Szirmai Zoltán, du. 6. Muntag Andorné. Karácsony Sándor u. 31—33. du. 6. Tliaiy Kálmán u. 28. du. 6. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. du. 7. Zugló de. 11. Boros Károly. Kassák Lajos út 22. de. 11. Benczúr László. Váci út 129. du. fél 7. Benczúr László. Cjpest ciu. fél 7. Blázy Lajos. Pest­erzsébet de. 10. Virágh Gyula. Pest­lőrinc de. 11. Matúz László. Rákospa­lota Nagytemplom de. 10. Bodrog Miklós. Rákosszentmihály dú. fél 7. Baráth Pál. Rákoshegy du. 6. Ferenc­zy Zoltán. Rákoskeresztúr de. fél 11. Kósa László. Bécsikapu tér de. 11. (úrv) Foltin Brúnó, du. 6. Foltin Brúnó. Óbuda de. 10. Görög Tibor, du. 6. Görög Tibor. XII., Tartsay Vilmos ú. 11. de. 11. Ruttkay Elemér, du. fél 7. Csengődy László. Pesthidegkút du. fél 6. Rutt­kay Elemér. Modori u. 8. de. 10. Tur­csányi Károly. Kelenföld de. 11. Bencze Imre, du. 6. Missura Tibor. Kelenvölgy de. 9. Rozsé István. Bu­dafok du, 6. Csepel du. 6. Istentiszteleti rend — NAGYON tiszta, kertes családi házba szeretettel várnánk nagyon szépen vasaló és esetleg takarításhoz nyugdíjas segítséget. Deutsch Jenőné, 1142 Budapest, XIV., Dorozsmai u. 54. „Áldott legyen Isten, mert nem utasította cl imádságomat, szere- tetét nem vonta meg tőlem I” (Zsolt 66, 20). VASÁRNAP. — „Megbüntetem azokat a férfiakat, akik olyanok, mint sepréjén tönkrement bor, és ezt gondolják magukban: Nein tesz az Ür sem jót, sem rosszat” (Zof 1,12 — Jel 3,3 — Jn 16, 23b—30 — Zsolt 123). A bort seprejéről többször le kell fej­teni, amíg kitisztul, különben megromlik, tönkremegy. Isten így szabadít meg „leülepedett” múltunktól, bűneink terhétől. Ha ragaszkodunk régi-rossz-önma- gunkhoz, megítélt múltunkhoz, ezzel nemcsak tehetetlenséggel vádoljuk az újjáteremtő Urat, de magunk is alkalmatlanok le­szünk a jóra.­HÉTFŐ. — „Krisztus bement magába a mennybe, hogy most megjelenjen az Isten színe előtt értünk” (Zsid 9,24 — Jób 16.19 — Mk 1,35—39 — Jn 14,27—31). Egyetlen Közbenjárónk a legma­gasabb Fórumon értünk harcol. Félő, hogy védőügyvédünk nem talál bennünk kellő „mentő kö­rülményt”. Mentségünk az, hogy önmagára hivatkozik, értünk ho­zott áldozatára. Egyedül így nyerhetünk kegyelmet az Úris­ten előtt. KEDD. — „Vesd az Űrra ter- hedet és ő gondot visel rád!” (Zsolt 55,23 — Gál 4,6 — Kol 4,2 —6 — Jn 15,1—8). Lutherrel valljuk Isten gondviselő szerete- téről: „Testemet és életemet na­ponként mindennel bőven ellátja és táplálja.” Gazdagon terített asztal vendégei vagyunk. A gond­viseléshit azonban azt is jelenti, állandóan vizsgálnom kell, ho­gyan akar Isten engem felhasz­nálni gondviselő munkájában?! Tegyünk meg mindent azért, hogy minden ember helyet kap­jon az asztalánál! SZERDA. — „Tarts meg en­gem Istenem, mert hozzád me­nekültem!” (Zsolt 16,1 — 1 Tessz 5,23 — 1 Tim 2,1—8 — Jn 15,9— 15). Jézus — Megtartónk! Meg­szabadít a halálfélelemből, de sokszor a halálos veszedelemből is. Megbocsátja elbukásunkat, sőt felvértez a bűn elleni harcra. Le­győzte ősellenségünket, érdemes hát erős karjához menekülnünk! CSÜTÖRTÖK. — „Miután min­ket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült” (Zsid 1,3 — Jób 35,7 — Mk 16, 14—20 — Zsolt 110). A menny- bemenetel ünnepe Jézus értünk elvégzett művének összegzése: „eleget tett” értünk, elvégezte küldetését. Megigazított övéi felé méltán hangzik az ótestámentu- mi kérdés: „Ha igaz vagy, .mit adsz neki, vagy mit kap tőled?” (Jób 35,7). PÉNTEK. — ..Ezüstük és ara­nyuk nem tudja megmenteni őket az Űr féktelen haragjának a napján” (Ez 7,19 — 1 Pt 1,18 —19 — Kol 1,18—23 — Jn 15,16 —17). A földi kincs mit sem ér az ujolsó ítéletben, sőt „olaj” Is­ten haragjának- tüzére: akiknek sok kincsük van, nem mindig tudnak számot adni azok erede­téről. Pénzen úgysem lehet min­dent megvenni, a nyugalmat sem, a boldogságot még kevésbé, az üdvösséget semmiképp! A ha­rag napján azért van reménysé­günk, mert Jézus fizetett értünk! SZOMBAT. — „(Jézus) talál­kozott Fülöppel és így szólt hoz­zá: Kövess engem!” (Jn 1,43 — Ézs 58,11 — Lk 18,1—8a — Jn 15,18—21). Jézus követése szaka­datlan tanulás: meg kell tanul­nom az ő szemével látni a vilá­got, a mezők liliomaiban felfe­dezni Isten kezenyomát, éhezők jelenlétében vagy a vakon szü­letett pyomorúságában észreven­ni a szolgálat alkalmát. Követé­sében — szolgálatában nem le­hetek válogatós: „ahova Te mégy Uram, oda megyek én is!” Zászkaliczky Pál evangélikus elet A Magyarországi Evangélikus Egyház Sa.noosztálvának lapja « Szerkeszti^ a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest VIII.. Puskin u. 12. Telefon: M2-074 Csekkszámlaszán: 516—20 412—VTII Előfizetési ár: egy évre 160,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index; 25?ll ISSN 0133-1302 78. * 278 Athenaeum Nyomda Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérieazeatd Egy kiló cukor Minden relatív az életben. Volt idő, amikor egy falat kenyér, egy pohár víz nagyobb értéket kép­viselt, mint egy arany karperec. Előfordult már az is, hogy élet­mentő gyógyszerért egész va­gyont adtak. Volt úgy, hogy egyetlen vallomás megmentette a halálraítéltet. Van úgy, mint ahogy most ve­lem is történt, hogy egy kiló bar­na zacskóba csomagolt kristály- cukor több, mint a drága pénzen vásárolt ajándék. Az asszonyka Kislarcsáról jött el a szerctetvendégségre. Valamit el akart nekem mondani, amit már régóta melengetett a szivé­ben és ezért nem sajnált fárad­ságot, költséget, időt. Többször megindult felém és intett, hogy beszélni szeretne velem, de én visszatartottam: — Még egy ícis türelmet kérek — mondtam, mert mindenkivel egy jó szót akartam váltani. Így aztán csendesen leült az asztal végére és várt. Mire a helyemre visszakerül­tem, az emberek már hazafelé indultak. Akkor ő felállt, odajött, megfogta a kezem, a szemében mélyről jött tiszta fény ragyogott amint mondta: — Két olyan pillanat volt az életemben, amelyeket soha el nem felejtek. Az. amikor a ked­ves édesapja engem megkonfir­mált és azt mondta: itt szó sze­rint idézte a szöveget. A másik meg az, amikor az édesanyámat temette. Akkor ez volt az ige: és mondja az egész fejezetet elölről végig. Közben fogja a kezemet, mint amikor valakinek egy ne­künk nagyon kedves tárgyat ajándékozunk és át szeretnénk adni a hozzá fűződő emlékeket is, amelyek nekünk olyan kedve­sek. Hallgatom, amint életének két fontos pillanatát meséli és mind a kettőnél édesapámat emlegeti. Nemrégiben Brazíliából volt itt egy asszonyka, aki azért kere­sett meg, hogy elmondja nekem, milyen szeretettel emlékezik vissza konfirmáló édesapámra. Lám, nem kell világra szóló szen­zációt tenni, hogy valaki megma­radjon az emberek szivében. Egy­szerűen csak tenni kell becsület­tel. tiszta lelkiismerettel azt, amire , vállalkoztunk. Tanítani, harcolni, kapálni, heggeszteni, konfirmálni és helytállni a be­tegágyak és a koporsók mellett is. Mert így tett apám is és ezt csak most látom ilyen tisztán, amikor szolgálatának teljességé­ből ennyi év után még rám is áldás hullik. Hallgatom az asszonykát és lá­tom apámat, amint ott áll fekete talárban, hófehér hajjal az oltár előtt és keze lágyan megpihen egy gyermek fején, aki első íz­ben tesz bizonyságot hite mellett. Majd látom később, ugyanabban a talárban, amint vigasztalja a felnőtté serdült asszonyt, amikor édesanyja elvesztésében az élet legnagyobb fájdalmát tapasztalja meg. És én, a késői utód szótlan vagyok a meghatottságtól és ez az asszonyka nem sejti, hogy nagy pillanatainak elmondására aligha talált nálam fogékonyabb lelket. De úgy érzi, a szó talán nem is elegendő. Táskájába nyúl. — Későn olvastam csak a mai szeretetvendégségről — mondja —, nem maradt már időm sem­mire. Nem is vagyok tehetős, de kérem, fogadja el tőlem ezt a kis ajándékot. — És barna zacskó­ban egy kiló kristálycukrot nyújt felém. Sok mindent kaptam már éle­temben. Száz szál rózsától kezd­ve az arany karkötőig, hozzám írt verskötettől — a nekem de­dikált könyvig, de ez a barna­zacskós cukor minden kincsnél több most nekem. Csillogóbb az aranynál, szebb a rózsánál, em­lékezetesebb a dedikációnál. a verskötetnél. Ez a cukor, ha a megszokott Közért zacskóban van is, más, mint a többi. Leg­szívesebben szétosztogatnám, hogy a mondanivalójából min­denki kapjon. De nincs rá már mód. Mindenki öltözik, rakják össze a székeket, búcsúzkodnak és én most hiába is kínálnám, azt mondanák: köszönöm, nem kérek, van belőle odahaza. A terem lassan kiürül, már csak szinte magamban állok, ke­zemben egy kiló cukor, amelyről csak én tudom, hogy üzenetet hordoz. De nyílik az ajtó. Valaki visz- szajön. Otthagyta a táskáját. Hogy meglát, odajön, átölel. — Köszönöm ezt a másfél órát. Boldog vagyok. Olyan itt nekem mindig a templom mellett, mint­ha ez lenne a második otthonom. Én pedig, ahogy ott állok, úgy érzem, mintha oltár lenne előt­tem, fehér ruhás konfirmandus­ként állnék édesapám, drága, ál­dó keze alatt. „ _.. . . Gyarmalhy íren

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents