Evangélikus Élet, 1977 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1977-03-06 / 10. szám
........ 1 AH ! VASÁRNAP IGÉJE 1 „De tiköztetek nem ez a rend../'' Máté 20. 20—28 AZ ANYA KÉRÉSE. Mit mondhatunk erről a kérésről? Helyes volt, vagy elítélendő? Az biztos, hogy Jézus mellett akarja tudni fiait az Isten országában. Kétszer is meg kell gondolni, hogy pálcát törhetünk-e az anya kérése fölött? Ez a kérés mégsem egyezik Jézus akaratával, mert így válaszol az Űr: „Nem tudjátok, hogy mit kértek.” Jézus előtt világos volt már, hogy mi vár Reá, mielőtt megdicsőülésének ideje elérkezik. Ezért kérdezi figyelmeztetően: „Ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet én fogok kiinni?’’ A mi kéréseink, amelyeknek „igaz” voltáról rendszerint meg vagyunk győződve, néha nem egyeznek Jézus akaratával. Ö ugyanis messzebb lát, mint ameddig mi ellátunk! A TANÍTVÁNYT ARS AK REAGÁLÁSA: harag és irigység. Ügy látják, hogy két társuk hatalomra és dicsőségre tör. Jézus mellett lenni az Ö országában közvetlenül jobbról és balról, olyan „nagy- ság”-ot jelent az ö szemükben, amelyet a Zebedeus fiák meg akarnak kaparintani maguknak. Ha van valami jogosság a tíz tanítvány felháborodásában, akkor tisztán látszik, hogy még a legnemesebbbnek látszó emberi kérés mögött is lehetnek önző hátsó gondolatok. Talán az, amit Péter nem is sokkal előbb így fogalmazott meg: „Mi elhagytunk mindem és követtünk Téged, mi iesz tehát a jutalmunk?” (19, 27.) De tisztán látszik a tíz tanítvány irigysége is, amely gyakran ma is jogosan, vagy jogtalanul így tör fel az emberi szívekből: Ez már megint ügyeskedik és ki fog könyökölni magának olyan valamit, ami nekem nincs. JÉZUS VALASZA. Megdöbbentő, hogy mindaz, amiről eddig szó volt, Jézus tanítványai között történt. Ezért mondja Jézus figyelmeztetően: „De tiköztetek nem ez a rend.” De Jézus nemcsak int és korhol, hanem tanít is. Nemcsak a helytelen gondolkodást mutatja meg, de rámutat a helyes életúlra is. Ez a tanítás pedig így hangzik: szolgálat. Hatalmas dolog az, hogy Jézus nemcsak biztat a szolgálatra, hanem Ö maga szolgál. Dániel próféta úgy jövendöl az Emberfiáról, hogy hatalmasan és dicsőségesen jön el, és minden nép neki szolgál. (7, 14.) Jézus azt mondja, hogy az Emberfia azért jött, hogy szolgáljon. Jézus isteni küldetése az az önzetlen szolgálat, amely nem a maga javát nézi, de azokét, akiknek szolgál. Erről így ír Pál apostol: „Dicsőségéről lemondott, szolgai formát vett fel... és engedelmessé lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fii 2, 7—S). Megrendítő belegondolni abba, hogy Jézus, akit egyszer majd valóban úgy látunk meg, ahogyan azt Dániel próféta leírja, szolgált nekünk és az Ö szolgálata a kereszthalálban lett teljessé, amellyel megmentett minket. JÉZUS EGYHAZÁBAN MI LEGYEN A REND? A szolgálat. Nem a maga hasznát kereső, de a mások javát tekintő szolgálat Csak akkor vagyunk Jézuséi, ha elfogadjuk az Ö szolgálatba álliló akaratát. Így lehetünk „naggyá” és így lehetünk „elsők” az ő országában. Mindig csak a szolgálatban, a mindenkiért való szolgálatban. Szakái Árpád IMÁDKOZZUNK! Ür Jézus, Isten Fia! Áldott légy ' azért, hogy naponként szolgálsz nekünk. Köszönjük, hogy naponként megbocsátod bűneinket és nem büntetsz minket azért, mert sok minden nem úgy van a mi életünkben, ahogyan Te akarod. Kérünk, hogy élesítsd látásunkat észrevenni, hogy hol kell szolgálnunk embertársainknak. Kérünk, hogy növeld szeretetünket, hogy tudjunk önzetlenül szolgálni olt és akkor, ahol és amikor Te azt megmutatod nekünk. Ámen. — HARANGÖNTEST, javítást, szolgáltatást. le- és felszerelést, vasállványok és könnyűhúzású koronák készítését, átalakítását vállalja „Slezák László aranykoszorús harangöntő utóda és fia'’. Gombos Lajos harangöntő mester. 2162 örbottyán, Pí. 2. — TEOLÓGIAI könyveket, exegeti- kai tanulmányokat, bibliai lexikont keresek megvételre. „Teológus” jeligére a kiadóhivatalba. Istentiszteleti rend Budapesten, 1977. március 6-án Deák tér de. 9, (űrv.) dr. Hafenscher Károly, de. 11. (úrv.) dr. Hafenscher Károly, du. 6. Bach: h-moll mise. — Igét hirdet: Harmati Béla. Fasor de. II. (úrv.). du. 6. Dózsa György út 7. de. fél 9. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. 31—33, de. 9. Rákóczi út 57,/b. de. 10. (szlovák) Cselovszky Ferenc, de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. (úrv.) Veöreös Imre. Vajda Péter u. de. fé] 12. (úrv.) Veöreös Imre. Zugló de. 11. (úrv.) Koháry Ferenc teol. (szuppl.). Rákos.faiva de. 8. Koháry Ferenc teol. (szuppl.). Gyarmat u. 14. de. fél 10. Koháry Ferenc teol. (szuppl.). Kassák Lajos üt 22. de. 11. Benczúr László. Váci út 129. de. 8. Benczúr László. Frangepán u. de. fél 10. Benczúr László. Újpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár Újtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11, Matúz László. Kispest de. 10. Kispest Wekerletelep de. 8. Pestújhely de, 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MÁV-telep de. 8. Schreiner Vilmos. Rákospalota Kis- templom de. 10. dr. Bodrog Miklós. Rákosszentmihály de. fél 13. Sashalom de. 9. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11. du fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákos- hegy de. 9. Ferenczy Zoltán. Rákosliget de. 10. dr. Kosa Pál. Rákoskeresztúr de. fél 11. Kósa László. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) D. Koren Emil. de. fel 11. (német), de. 11. (úrv.) D. Káldy Zoltán, du. 5. Szereietven- dégség: D. Káldy Zoltán. Torookó tér de. fél 9. (úrv.) Madoesai Miklós. Óbuda de. 9. Görög Tibor. de. 10. (úrv.) Görög Tibor. XTL, Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Csengődy László, de. 11. Csen- gődy László, du. fél 7. Ruttkav Elemér. Pest hidegkút de. fél 11. Ruttkay Elemér. Modori u. 6. de. 10. Turcsányi Károly. Kelenföld de. 8. Bencze Imre, de. fél 10. Bencze Imre, de. 11. (úrv.) Bencze Imre, du. 8. Missura Tibor. Németvölgyi út 13S. de. 9. Missura Tibor. Nagytétény de. fél 9. Kelenvölgy de. 9. (úrv.) Rozsé István. Budafok de. 11. (úrv.) Rozsé István. Csillaghegy de. fél 10. Kaposvári Vilmos. Csepel de. fél 11. — I.-UTHFR-kabáto-t szakszerűen készít Dóczj Zoltán szabómester. 1061 Bp. VI., Majakovszkij u. 6. A LTJTHERÄNIA ÉNEK- ÉS ZENEKARA március 6-án délután 6 órakor istentisztelet keretében a Deák téri templomban -''őadja J. S. BACH H-MOLL MISÉJÉT. Közreműködnek: Szemere Erzsébet, Mohácsi Judit. Barlay Zsuzsa, Fülöp Attila. Berczelly István és Trajtler Gábor Vezényel: Weltler Jenő Igét hirdet HARMATI BÉLA A belépés díjtalan „Az én Uram, az Ür megtanított engem, mint tanítványát beszélni, hogy tudjam szólni igéjét az elfáradtaknak. Minden reggel felébreszt engem, hogy hallgassam tanítványként. Az én Uram, az Or megnyitotta fülemet. Én pedig nem voltam engedetlen, nem hátráltam meg (Ézs 50, 4—5). VASÁRNAP. — „Nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk” (ApCsel 4. 20 — Zsolt 18, 50 — Mt 15, 21—28 — Zsolt 25, 1—11). Ha van már tapasztalatunk az élő Krisztus hatalmáról, az ige erejéről, vigasztalásáról, a bűn bocsánatról, akkor tudjuk, hogy mindez erő az élethez, a mindennapok szolgálatához. És akkor ott kell, hogy legyen mindannyiunkban a kényszerítő erő: ezt nem tarthatjuk meg csak magunknak, ezt mások kincsévé is kell tenni' HÉTFŐ. — „Letelnek gyászod napjai” (Ézs 60, 20 — 1 Pt 4, 13 — Zsid 11, 8—12. 17—19 — Lk 13, 18—30). Az Űr soha nem örül az • ember szenvedésének. De időnként kénytelen megengedni, hogy „gyásznapok” sötétítsék életünket. Bűneink, mások bűne, az engedetlenség Isten akaratával — a szerencsétlenség, .meg nem értés embertársainkkal szemben, büntetést von maga után. De az ige a holnapra irányítja tekintetünket: bízzunk ígéretében, az Ür szerete- te mindent legyőz. KEDD. — „Ezt mondta Isten Salamonnak: Kérj valamit, én megadom neked! Salamon ezt felelte: Adj szolgádnak engedelmes szívet” (1 Kir 3, 5. 9 — 1 Thessz 5, 23 — 2 Móz 33. 12—23 — Lk 18, 31—43). Ha Isten bennünket szólítana fel, hogy kérjünk Tőle valamit, a mi számunkra is az engedelmesség lenne a legfontosabb? Amíg gyűlölest, irigység, rosszindulat, közöny van a szívünkben, addig a legfontosabb, hogy az Ő erejét kérve küzdjünk ez ellen, míg alkalmassá leszünk a szolgáló szeretetve. SZERDA. — „A nép. amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog” (Ézs 9, 1 — 1 Thessz 5, 5 — 1 Sám 3, 1—10 — Lk 19, 1—10). A gondok, a fáradtság, az élet múlandósága, a halál közelsége miatt hányszor látjuk kilátástalannak az életet?! De figyeljünk Isten szavára és ha hisszük, hogy a kereszten meghalt, de feltámadott Jézus bűneinket megbocsátja, elromlott kapcsolatainkat helyreállítja és új élettel vár a halálon túl, akkor szeretetének valósága eloszlatja a félelmek sötétségét. CSÜTÖRTÖK. — „Az Ür közeli Semmiért se aggódjatok” (Fii 4, 5—6 — Zsolt 10, 14 — ApCsel 16, 8—15 — Lk 19, 11—28). Az örökös „jaj, mi lesz” kérdésekkel tönkre lehet tenni a magunk és a körülöttünk levők életét. Az aggodalom elveszi a békességet. Ha hasznára akarunk lenni családunknak, munkahelyünknek, az Isten ügyének és a társadalomnak, állandóan visszhangozzon bennünk ez az ige. FENTEK. — „Mindenre van erőm abban, aki megerősít engem” (Fii 4. 13 — Ézs 40, 30—31 — Ézs 41, 8—13 — Lk 19, 29—40). Öntelt, magabiztos mondatnak tűnik ez az ige addig, amíg az ember át nem éli a valóságát. • Égj- pohár víz új erőt tud adni a szom- jazónak, néhány falat étel az éhségtől elgyötörtnek. Jézus egy- egy mondatának komolyan vetele az emberileg nézve lehetetlen helyzetekből tud kimozdítani. Házastársak, szülők, testvérek, munkatársak a megerősítő Jézus által békességgel tudják vállalni és örömmel szolgálni az eddig ellior- dozhatatlannak tűnő másikat. SZOMBAT. — „Mit kell cselekednem, hogy üdvözöljek?” (ApCsel 16, 30 — Jer 14, 7 — Ézs 49, 8—12 — Lk 19, 41—44). É kérdésre kettősnek tűnő választ adhatunk: Jézus bűnbocsánatot biztosító halálához ugyanis semmit nem tehetünk hozzá, nem is kell. De, aki üdvözölni akar, annak mégis nagyon sokat kell tennie: mindig szeretni, a megbékélést, a jót munkálni, kerülni mindent, ami rossz. Mert a bűnbocsánat a mások javát munkáló életre szabadít fél. Nobik Erzsébet evangélikus elet A Ma^yarorszásl EvanséllKus Egyház Saltóosztál.yánaK lapja ^ Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi GvÖrcy* Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztöseg és kiadóhivatal : 1988 Budaoest VIII., Puskin u. 12 Telefon: 142-074 Csekkszámlaszám: 516—20 412—Vnx Előfizetési ár: eey évre 120.— Ft Árusítja a Magyar Posta Index: 2521! ISSN 0133—1302 77.0618 Athenaeum Nyomda Budaoest RotaeiOs masasnvomás Felelős vezető: Sopron) Béla vezérigazgató Amit most leírok, nem a középkorban történt, még csak nem is a világ valamelyik eldugott zugában, ahová a tudomány, vagy a civilizáció : világossága soha nem jutott el. Itt történt a közelünkben és nem is olyan régen. Azért írom meg, hogy okuljunk, tanuljunk belőle. Mert közöttünk is mesterkednek, agitálnak ilyen vakhitü emberek, magukat „tanúknak”, Jehova tanúinak nevezik. Igen, a Jehova tanúiról lesz szó az alábbi sorokban. 1976 nyarán Hamburgból egy halkan zümmögő 230-as Mercedes gördült be az ausztriai Lun- gauba. A Krüger-család érkezett három gyermekével szabadságra. Már tíz napon keresztül élvezték gondtalanul az alpesi levegő jótékony hatását, amikor a szülőknek az az ötlete támadt, hogy maguk másszák meg a közeli „Királyszéket”, a 2000 méter magas, hósipkás hegyet. Lenn rekkenő meleg volt. A három gyermek pedig játszadozzék a panzióban. Kora este érkeztek vissza a túráról. Ezalatt, délután 6 óra - körül, — ahogyan az esetet rekonstruálták, — a játszadozó gyermekek közül a 10 éves Márk az emeleti balkon korlátjára mászott, s egy figyelmetlen mozdulat következtében 6 méter magasról az udvar kövezetére zuhant. Jehova így akarta A panzióban nem volt telefon, Az emberi aggodalom és együttérzés azonban leleményessé tette a vendégeket és a tulajdonost egyaránt. Rohan vast rohantak a 40 km-re levő kórházba a vérébe fagyott gyermekkel, hogy orvos és szakkéz segítsen rajta. A gyermeken csak műtét segített volna. Agysebészt viszont csak 100 km- re találtak a kórháztól. Felelősségtől hajtva a professzor órákon belül a kórházban termett. Ekkor azonban drámai fordulatot vett az ügy. A hazaérkezett szülők értesülve a balesetről Mercedesükbe vágták magukat, s a kórházba hajtottak. Itt éppen konzultáltak az orvosok, s az agysebész az apa elé tette az operáció engedélyezéséről szóló iratot, hogy aláírja. — És most hűljön meg mind- annyiunkban a vér! — az apa megtagadta az aláírást! És elkezdődött egy vége-hosszat nem érő vita, ahol már nem az életmentés vált döntővé, hanem egy elképesztő" tan, egyfajta hit, amelyet nem is tudjuk, miképpen illessünk. A gyermeknek vérátömlesztésre lett volna szüksége. De azonnal, ha műteni és az élet számára megmenteni akarták. Igen ám, de a Krüger-család a Jehova tanúi szektához tartozott, s az apa bibliai citátumokkal tiltakozott hevesen a transfúzió ellen. Az orvosok már-már erőszakhoz folyamodtak, de elekor Krüger emberi jogokra, demokráciára, és vallásszabadságra hivatkozva tagadta meg hozzájárulását a gyermek operálásának. Ájulton feküdt a gyermek, percről percre távozott belőle az élet, míg az orvosok győzködni próbálták a megrögzött hitű apát. S míg a drámai vita folyt, elvérzett a gyermek. „Jehova így akarta” — volt Krüger apatikus véleménye a kicsiny halott felett. Az ügy nagy port vert fel Ausztriában és az NSZK-ban egyaránt. Üjságírók, jogászok, pszichológusok, orvosok vitatkoztak a kérdés felett. Vajon Krüger, az apa gyilkosa volt-e közvetve gyermekének? Lehetett volna-e a vallásszabadság megsértése nélkül végrehajtani a műtétet? A vallásszabadságon belül tűrhető-e ilyen, a társadalomra káros szekta? El kell-e viselni a Jehova tanúinak működését? Közöttük orvosok is akadnak. Felvetődött a kérdés, hány ember vérezhetett el kezeik között, mert nem alkalmazták á modern orvostudomány vívmányait, pl. a transfúziót? A Jehova tanúi pl. ilyen felhívást hordoznak magukkal: „Vérátömlesztést nem! Mint istenfélő keresztyén, aki Jehova Istenben, és szavában és a Bibiliában hiszek, kérem ezúton, hogy testembe semmi esetre sem és semmi formában és semmikor vért ne adjanak. Semmiféle testnek a vérét ne egyétek (3 Móz 17, 14.) Olvassa kérem a Bibiiából a következő textusokat: 1 Móz 9, 41; 3 Móz 17, 11; 5 Móz 12, 23; Ap Csel 15, 20: 28; 29; 21, 25. Máskülönben, akik nem kapnak vért, ennek ellenére megmaradhatnak, ha úgy szükségszerű. Aláírás.” Franke, a Nyugatnémet „Őrtorony” (a Jehova tanúi hírhedt lapjának) vezetője a Krüger- gyermek esete kapcsán így nyilatkozott: „Isten törvénye számunkra fontosabb bármi más törvénynél... Nem vagyunk gyilkosok, senkit meg nem ölünk. De ha hozzájárulunk a transfú- zióhoz, akkor Isten oldaláról szemlélve, törvényszegők leszünk. Orvosi beavatkozás nem történhetik Isten törvényének rovására. Ha Isten azt akarja, hogy egy ember meghaljon, akkor ezt az akaratot nekünk respektálnunk keli. Ehelyett részesedünk a feltámadásban...” És folytathatnám ennek a cinikus embernek az érvelését. De közben hátamon futkos a hideg. Szenvtelenüi és irgalmatlanul. áll egy apa, karjai között kimúlik gyermeke, mert „Jehova így akarja”. Ki érti ezt? Milyen Szentírás követei ilyent? Mert a miénk nem! Krisztusról, gyógyításáról, az élet szentségéről ezek sohasem hallottak? Végzetes dolog lehet, ha a bi- gottság, sötétség így megszállja az embereket. Még végzetesebb, ha ez vallásos köntösben jelentkezik. Szörnyű dolog ha Isten parancsa, törvénye ilyen műveletlen és avatatlan kezekbe kerül, s azt emberi okoskodással, vak tudatlansággal kezelik. Mennyire igaz: „a betű öl, a lélek az, ami megelevenít!” És itt élnek közöttünk is ezek a „tanúk”. Kettesével járják a falut, a várost. Agresszíven berontanak emberi hajlékokba és életekbe. És agitálják híveinket. Hivatkoznak a világ végére, Jehova törvényére. Nyomukban riadalom és kétely támad. Nem győzzük hangoztatni: vigyázzatok evangéliumi hitetekre! Ezt a történetet is azért írtam meg, ha találkozunk velük, lássuk, mi rejlik ez embertelen tanítás mögött és óvakodjunk hitelt adni a hamis írásmagyarázatnak, e megrögzött szekta „tanúinak”. Dr. Rédey f»ál