Evangélikus Élet, 1977 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1977-02-20 / 8. szám
p I GYERMEKEKNEK! Magyar földön vagyunk r Olvassuk együtt Péter első levelét 2,1—3: Fejlődés a keresztyén életben 1046-ot írtak. Vata vezér harcosai éppen leszálltak a lovakról, hogy pihenjenek egyet a fehérvári út mellett húzódó erdő szélén. Nagy út van mögöttük, de előttük is. Sietnek, hogy minél több helyen adják tudtul: „lYfagyarok. vissza a régihez!” Miért akarnak sokan visszamenni újra abba a régi világba, ahol a gonosz szellemekkel küzdő sámánok irányítják vallási életüket, ahol a túlvilági lények tiszteletére és kiengesztelésére fehér lovat áldoztak? Sokaknak nem tetszett István király erőszakos térítése, és szívükben továbbra is pogányok maradtak. De főként István utódai. Péter és Aba Sámuel királyok miatt is sokan kiábrándultak a keresztyén- ségből. Most, mikor I. Endre kezdett uralkodni, Vata vezetése mellett lázadás indult meg az újat képviselő keresztyének ellen, elsősorban a papok, püspökök ellen. Ősz eleje volt. Van, aki fáradtan dől hanyatt a fűben, vannak, akik éhségüket, szomjukat csillapítják. E pillanatban egy lovas vágtatott a vezérhez. — Díszes szekereken, lovas kísérettel alighanem püspökök, papok haladnak az úton észak felé — jelentette. A vezér kiadta a parancsot, néhány lovas tartsa szemmel a szekereket, a többi pedig lóra, s indulnak az erdő rejtekében szintén észak felé. A lovas őr jelentése, bizony, igaz volt. A szekereken püspökök és papok voltak. Éppen I. Endre királytól jöttek Fehérvárról: Geliert püspök és kísérete. Gellért Egy Baden-Württembergben végzett felmérés szerint az ottani családi otthonok kb. egyharma- dában állítottak fel karácsonyfát az ünnepekre. Hogy a családi otthonok kétharmad részében nem díszítenek karácsonyfát, azzal magyarázható, hogy sokan elutazpüspök nagyon értékes ember volt. Fiatal korában ismerte meg Velencében Jézus Krisztust és áldott hirdetője lett. Cluny-ben találkozott a megújhodó egyházi szellemmel; mely elítélte a .pápai uralmat és díszes ceremóniákat. Néhány társával a Szentföldre akart eljutni, ahol Jézus járt egykor. Ütközben — egy vihar miatt — Magyarországon rekedtek, és itt találkoztak István királlyal is, aki rábírta Geliertet, hogy maradjon itt és legyen segítő társa a magyarok keresztyén hitre térítésében. Megindult a munka. „Tanítottam a pogányokat, akik nem ismerik Krisztust” — írja ránk maradt írásában. Nem értett egyet az erőszakos térítéssel, s különösen István utódait prédikációiban nyíltan támadta. Megszerette a magyar népet, s olvasunk arról, hogy örömmel hallgatta a magyarok dalait is. Most tehát úton vannak az egykori Kurszán vára felé, mely a mai Óbuda területén volt. Hirtelen nagy csapat lovas támadt rájuk, körülvették a szekereket és felvitték őket és szekereiket a Gellérthegyre, ahol Vata fő csapata táborozott. Mind tudták, hogy Gellért István királynak volt egyik főembere. Súlyos kövekkel megdobálva őt és társait, a szekerével együtt a mélységbe taszították. összezúzódva halt meg Gellért püspök. Reá emlékezünk, amikor a Gellérthegy szerpentinjein felérünk a Gellért-szoborhoz. A történelemben soha sem vezet út visszafelé, csak előre. Görög Tibor által lakott területeket kapcsol össze. A menetben részt vettek a négy nagy ír egyház vezetői is: William Conway kardinális, George Simms anglikán érsek. A. Jack Weir a presbiteriánus egyház elnöke és Harold Soan metodista egyházelnök. bői való megtérés mellett Camara érsek hangsúlyozta, hogy szükség van megtérésre a kollektív bűnökből is, „az igazságtalan struktúrákból, melyeit nem ritkán az nak, hogy a fenyőfák ára tűi magas lett. hogy kicsik a lakások és hogy az ott lakó külföldieknél ez nem szokás. Karácsonyfáit elsősorban a gyermekes családok állítanak — állapítja meg a felmérés. Keresztyénnek lenni nem kész állapot, nem befejezett tény. Az újjászületés távolról sem bűrate- lenséget jelent. Ezért szólítja fel a levélíró olvasóit, hogy a megelőzően hangsúlyozott szeretet megvalósításáért küzdeniük kell saját önző vétkes ösztöneik megnyilvánulásaival : „Levetve tehát minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigységet és minden rágalmazást.” A háromszorosan ismétlődő „minden” arra mutat, hogy a közösséget sokféle formában és megismétlő- dően, fenyegetik ezek a vétkek. A „gonoszság” mint közösség- romboló hatalom áll itt elénk. Az „álnokság” és a „képmutatás” a nem őszinte magatartás változatai. önös érdekből. Az „irigység” szavainkra és tetteinkre is kihat a másikkal szemben. A „rágalmazás” görög szava nemcsak az alaptalan, ártó hírverést jelenti, hanem tágabb értelmű: valaki ellen irányuló ellenséges, szeretetlen beszéd. Ezek a megnyilvánulások mind rontják az emberek közötti viszonyt. A felsorolás azért is tanulságos, mert csupa konkrétum. A „szeressétek egymást” felszólítást (1, 22) felbontja a mindennapi életben az emberi közösségeket romboló belső és külső magatartás részletezésére. Méghozzá mindennek ellentétével nem elérhetetlen erkölcsi tulajdonságokra utal, hanem egyszerűen a mások iránti jellemes viselkedésre. Nem különleges keresztyén erényekről van szó, hanem becsületes közösségi magatartásról. Nem idealizálhatjuk az újszövetségi kor keresztyénségét, ahogyan a mai hívőket sem, mert mi másért kellett volna a levélírónak Békás község alig pár száz lélekkel régi település a Marcal folyó völgyében, Pápa városától nyugatra 10 km-re. Megyei levéltári adat szerint, már „1759. évben békási evangélikusokat hallgatnak ki, hogy a papi béren kívül bizonyos házanként való fizetést adnak-e a nyárádi plébánosnak, valamint a mezőlaki prédikátornak”. 1873-ban Szajky Péter „ügyes pásztor és mezőőr” oktatja a gyermekeket, evangélikusokat és katolikusokat együtt. Húsz éven át komoly anyagi áldozattal maguk az evangélikus hívek tartották fenn az iskolát. 1839. évben épült Mezőlakon evangélikus iskola, amelynek gazdái a békási és mezőlaki 26 evangélikus család volt. Azóta is mind a mai napig egy közös templomban hallgatják Isten igéjét. Békáson már az 1700-as években falábakon függő harang hívogatott az Isten- és emberszeretet- re, majd 100 évvel ezelőtt kőből figyelmeztetnie az egymáshoz való viszonyt rontó jelenségekre, ha nem azért, mert lépten-nyo- mon előfordultak?! Ma is gyakran támadhat az a benyomásunk az egyházban, hogy általános emberi, etikai követélmény — jellem és becsületesség — hiányzik sokaknál. „Mint újszülött csecsemők” — folytatja a levél, s ezzel ismét az olvasók keresztyén állapotára céloz. Az újjászületés említése mögött újra feltűnik a keresztség, amelyről az előző szakasznál szóltunk (1, 22—25). Nem következtethetjük az „újszülött” szóból, hogy a levél címzettjei mind frissen megtért pogányok, de azt igen, hogy mindnyájukat továbbra is emlékezteti az iró a kereszt- »egükre. Az újjászületésükből, Krisztusban való hitre jutásukból, k ereszfcség ükből olyan erkölcsi erők fakadnak, amelyek révén a közösségi életre is alkalmasabbá kell válniuk. Vegyük észre a levél ismétlődő tendenciáját, hogy a hitből állandóan a közösségi magatartáshoz vonja meg a szálakat. Az. újszülött csecsemő képe nemcsak az újjászületésre céloz; hanem hasonlatként is szerepel: ahogyan a csecsemő vágyik az anyatejre, úgy kívánkozzék a keresztyén ember Isten igéje után. Ez az a „lelki tej", amelyen „növekszik” az új, örök életre sarjadt énünk. A Jézus Krisztusról szóló evangéliumban kimeríthetetlen táplálék adatik, amely a keresztyén élet fejlődését szolgálja. Mélyíti Istenről való ismeretünkéit, erősíti benne való bizo- d a lmunkat és reménységünket, fokozza szeretet ünket .és téglából építették meg a harangot védő tornyot. Erre a „haranglábra” nagy gondot fordítottak, legutóbb 1972. évben szép áldozattal új vakolattal öltöztették fel. A múlt évben pedig az alig 80 lélek villanyra kapcsoltatta harangját; 24 család hittel és szeretettel dolgozott, adakozott. S a múlt története és a jelen együtt indítottá a kis gyülekezetét hálaadásra ádvent 2. vasárnapján. özv. Tüske KArolyné lakásán Síkos Lajos esperes hirdette az igét, Tóth Sándor, a gyülekezet lelkésze ismertette a gyülekezet történetét és a mostani szép áldozatvállalást. Köszönetét mondott azoknak is, akik a gyülekezetből távolabb kerültek, de adakozásukkal szeretetüket bizonyították az elődök iránt is. Tompa Lajos gondnok hű szolgálattal, Tüske Sándor a harang kezelésével bizonyítja a gyülekezet iránti sze- ,retetét- T. S. Isten igéjének figyelmes és odaadó hallgatása által megy végbe ez a folyamat, anélkül, hogy magunk önelégülten észreven- nénk, vagy büszkék lehetnénk rá. A keresztyén élet fejlődése a keresztyen voltunkban való megerősödés. Nem búntelenségre, nem kevésbé bűnös állapotra, hanem „az üdvösségre” irányul. Nem töretlen folyamat, de valamiképpen növekszik az évek múlásával a hivő előtt az Isten, és drágábbá válik szemében az ember, sőt minden élő. A kép hasonlatához illik a „hamisítatlan” megjelölés: a „tej”- nek tisztának, eredetinek, vegyí- tetlennek kell lennie. A tévtanítás már az újszövetségi korban is erősen burjánzó jelenség, mely a Krisztusról szóló evangéliumot meghamisítással fenyegette, s állandó kísértés maradt az egyház- történet folyamán. Minden keresztyén nemzedék feladata, hogy korának adottságai közepette újra visszatérjen a szentírásbeli tiszta forráshoz. Péter első levele olvasásával is ezt próbáljuk tenni. A „tej” nem pusztán a csecsemők életéből vett, minden korban érvényes kép itt a levél szövegében. A hozzá fűződő képzet jelentős szerepet vitt korabeli misztériumvallásokban. A tej titokzatos szertartásokban halhatatlanságot nyújtó, kultikus tápláléknak számított. A közismert, nem keresztyén vallási szóhasználattal érteti meg az író, olvasóival az Isten igéjével való élés jelentőségét. Üjabb példa a levél korához alkalmazkodó szóhasználatára. (De nem a kultikus táplálékra”.) A táplálék kívánásának a képe a levélíróban gyönyörű ószövetségi gondolatot idéz fel: „megiz- leltétek. hogy jóságos az Űr” (Zsolt. 34, 9). Ezzel visszautal az olvasói keresztségének előkészítő időszakára, amikor megismerték Krisztus szeretetét. De nem „mivel”, hanem „ha ugyan” kerül a mondat elé. ami feltételessé teszi, jeléül annak, hogy akkor sem lehetett minden megkeresztelt embernél számolni a Krisztus-hit valódiságával. Itt derül ki, hogy nem maga az igehirdetés a -keresztyén ember növekedést adó tápláléka, hanem az élő Krisztus, akit az igehirdetés hordoz. Krisztus kegyelmének személyes megtapasztalása kelt vágyat mélyebb és újabb megismerésre. Mindkettő az igehallgatásban történik. Ha ugyan történik. Az igehirdetés nem misztikus „tej”, csodaszer. A „ha ugyan” odautal minket Isten kegyelméhez, amelytől függ a keresztyén élet kezdete is, fejlődése is. Veöreös Imre NÉGY EGYHÁZI VEZETŐ — BÉKEMENETBEN Az ír asszonyok békemozgalma az elmúlt évben, december 5-én rendezte az ír Köztársaság északi határvidékén tavalyi utolsó „hivatalos” békemenetét. Közel 15 000 ember találkozott a Boyne folyó egy kis hídján. mely protestánsok és római katolikusok PASSZÍV VAGY AKTÍV KERESZTYÉNSÉG? Dom Helder Camara, Olinda és Recife (Brazília) érseke ismét támadta a passzív keresztyénség hirdetését. „El akarjuk kötelezni magunkat, hogy egyre jobban a néppel és ne csupán a népért dolgozzunk.” A személyes bűnökégre kiáltanak”, KARÁCSONYFA — MINDEN HARMADIK CSALÁDI OTTHONBAN A presszó templommá lett Bánffy György előadóestje Székesfehérváron Az Irodalmi Színpad kiemelkedő műsorszámát, Bánffy György előadóestjét, első alkalommal, egy évvel ezelőtt a Fáklya Klubban rendezték meg a „Magyar Nyelv Hete” alkalmából. Űj irodalmi válogatását Füst Milán szép verssorával kötötte egybe: „Anyád nyelvét bízták rád a századok.” Egy szerencsés „véletlen” következtében február 4-én Székesfehérváron hallgathattam meg újra. Gyakran hívják vidékre. Itt a Videoton gyár bérelte ki a Vörösmarty Presszó tágas, hasonló célra máskor is igénybe vett helyiségét. Kedves kultúrosuk érdeme a szép meghívó és gondos rendezés. A bemutató alkalmával, a Fáklya Klubban még úgy éreztem, hogy az előző válogatás, a nagy sikerű, közel három- százszor előadott „Ékes, érdes anyanyelvűnk” jobb volt. Most úgy találom, ez még jobb. Időközben számtalan hozzászólás. javaslat rostálta, formálta a válogatást. HÍRADÁSOM CÍMFELIRATA talán túlzottnak tűnik. Költői hasonlat a templom említése. Mégse véletlen. Négy évszázad magyar irodalma visszhangzott Bánffy György érdemes művészünk feledhetetlen előadóestjén. Mennyi válasz kérdéseinkre, kétségeinkre, reményeinkre. vétkeinkre! Az est emléke visszaidé- zésekor Illyés Gyula két mondata ötlik fel: „Minden nagy nemzedék echónak vonul vissza halála után a magaslatokba. Csak jól kell kiáltani, s ömlik le a lapályra a válasz: a tanács; az orákulum.” Csak jól kell kiáltani! Bánffy György tudta milyen magaslatok veszik körül. Helyesen, jól kiáltott. „JÖL KIÁLTOTT.” Nemcsak akkor, amikor a magyar költészet első virágkorában, a reformáció századából Szkhárosi, Bornemissza, Rimay szavát egy közelebbi nagy hegyorom, Kölcsey, verte vissza: „Ez a föld, melyen annyiszor apáink vére folyt, Ez, melyhez minden szent nevet egy ezredév csatolt..vagy amikor Juliá- nusz barát hahójára Kodolányi regényéből az őshazában meglelt „magyarlak” hahója válaszolt. Jól kiáltott akkor is, amikor tárgyilagos hangon statisztikai közleményből idézett, vagy tréfás-gúnyosán szemelvényeket ismertetett nyelvünk származásának különféle elméleteiből ilyen összefoglaló címen: „Sumir vagy nem sumir, ez itt a kérdés”. Jól kiáltott az est szünet utáni harmadik részében a visszaéléseket kipellengérező nyelvi dobogások” alkalmával, mert mellette szép, nagy mai példákat is megszólaltatott: Radnótitól, Weöres Sándortól, Zelk Zoltántól, Rideg Sándortól. Próza is szólt. Pusztuló nyelv, pusztuló nép a magyar? Herder és Németh László vív szópárbajt.” Volt úgy, hogy fél percig nem is szólt: „Most hallgassunk magyarul” — idézte Illyés egy svédországi emlékét. Templomi csend töltötte be a helyiséget. Nem síri — beszédes csend. Miközben Székesfehérvár felé tartott kocsink, kissé szorongtam: lesz e érdeklődés? Presszóban inkább a könnyű műfaj múzsája hozza össze a közönséget. Megtelt a tágas helyiség. Sokan maradtak kívül hely hiányában. Dohányozni nem volt szabad. Az asztalkák körül kávé, vagy üdítőital mellett „négy-öt magyar" hajolt össze, de nem „szomorú, esett fejjel”. Áhítatos figyelemmel, emelt fővel, hitet sugárzó tekintettel. A közönség közösséggé vált. Közös kincs részesének — felelős részesének — érezte magát mindenki. „Anyád nyelvét bízták rád a századok.” Megajándékozottnak s egyben elkötelezettnek lenni — van ebben valami templomi. Olyan egyszerű eszközökkel történt minden. Néhány centis emelvény. Előadói asztalka. A magnó csupán konferált. A három részre tagolt műsor címeit mondta be: 1. rész: „Az magyar népnek, ki ezt olvassa” — válogatás a magyar költészet első virágkorából Nemeskürty István könyve nyomán. 2. rész: „Sumir vagy nem sumir, ez itt a kérdés” — szemelvények nyelvünk származásának elméleteiből. 3. rész: „Mérleg: Anyanyelvi dobogások, vigasztalással”. Ilyen egyszerű eszközökkel élt Tinódi Lantos Sebestyén is annak idején. Tűnődöm. Miért ért el mégis mélyebb hatást mint amit a mai színház díszleteivel, a rendezők olykor káprázatos, olykor meghökkentő erőfeszítéseivel. Mi az a többlet ebben a puritán templomi egyszerűségben? Mi történt velünk? Hogyan váltak a szavak magasren- dú tetté, teremtő erővé? Illyés Gyula egy éjidig kiadatlan verse, melyet a művész kérésére e célra adott át a költő, válaszol a kérdésre: Szávák, szívós szavak, mi, Fölszálíva újra önként ama harci ölyükérat rikácsolni a törvényt, hogy együtt! bár űzöttként, futván, együttmaradni, rendet meg nem tagadni, néma néma nyelvnek béna béna fülnek igazi igéket; hitet sugallni, és — büszkeséget. I Benczúr László • • Orörnünnep volt Békáson