Evangélikus Élet, 1977 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1977-01-02 / 1. szám
y • * % Gyenesdiás 1976. A gyülekezetek szemével a nyári lelkészkonfereneiákrél FELEJTHETETLEN TALÁLKOZÁSOK AZ IGE MELLETT AZ EGYÜTT-TANULÁS IGÉNYÉVEL: ez a Képlet maradt meg bennem a többszöri gyenes- diási lelkészkonferenciai részvételem után. Most az a gondolat foglalkoztat, vajon mi jutott el a gyülekezetekhez, ott hogyan fogadták a továbbadottakat, és azok alapján mit valósítottak meg, illetve milyen terveik vannak a diakóniai teológiánk elmélyítésére, jobb megértésére és gyakorlati alkalmazására az egyes gyülekezetekben. SZÁMOS LELKÉSSZEL ÉS GYÜLEKEZETI TAGGAL BESZÉLTEM több gyülekezetben: az az egyértelmű megállapítás, hogy a hallottak — ahol azokat továbbadták! — tovább gyűrűztek a gyülekezetekben, és mey- erösítőleg hatottak az egyesekre is. Ennek hatására — így számolt be egyik lelkészünk — több híve kért maga részére megfelelő szolgálati alkalmat, beteglátogatásra címet, és az egyházi objektumok körüli szolgálati készség is növekedett. Egy másik helyen pedig ismét tovább növekedett az anyagi áldozatvállalási készség. Hallottam arról, hogy egy egyháztag egyházon kívüli alkalmi szolgálati lehetőség után érdeklődött (az egyházban is végez szolgálatokat!), éppen annak kapcsán, hogy diakóniai teológiánk indítása szerint olyan legyen „életvitele”, amely révén szolgál „fajra és hovátartozástól függetlenül, minden segítségre szoruló, illetve minden jó és nemes célt munkáló együttes felé”. Ügy gondolom, ezek a jelek önmagukban apróságok, de bizonyságai annak, hogy gyülekezeteink magukévá tették a Gyenesdiáson elhangzottakat, és máris sokan, gyülekezetek és egyének egyaránt keresik a további szolgálati lehetőségeket. a helyi és egyéni adottságaik figyelembevételével. Ide kívánkozik még egy megjegyzés: „Évek óta a diakónia teológia szellemében dolgozunk, mégis Gyenesdiás új lendületet, friss levegőt hozott munkánkba.” NÉHÁNY KÉTELYEMNEK KELL MÉGIS HANGOT ADNOM: nem ünneprontásul, hiszen eddig csak jóról számolhattunk be — inkább eszméltetőnek, eí- gondolkoztatásra. Fel kell vetnem a kérdést: vajon minden gyülekezetben tudnak-e a konferencián elhangzottakról? Természetesen nem arra gondolok, mintha okvetlenül, és minden gyülekezetben magát az ott elhangzottakat kellett volna elismételni; az mindig a gyülekezeti adottságoktól függ, hogy hol és miként ismertessen a lelkész, de arra igen, hogy saját módszereiben, igehirdetésében, bibliaköri alkalmakkor, szeretetvendégségeken, lelkipásztori beszélgetéseiben, tanácsért egyéni ügyeikben hozzáfordulóknak, közegyházi gondolkodásmódjában, gyülekezetének irányításában, és mindenek fölött személyes életvitelében a Diakonoszról vall-e maga és házanépe? Ebben a szemléletben igyekszik-e nevelni egyháztanácsosait és egész gyülekezetét? MENNYI — MENNYI FELADAT ÉS LEHETŐSÉG, amelyek mind a Gyenesdiáson elhangzottak — és ott annyira lelkesen helyeseltek! — gyakorlati alkalmazásában szárnyakat kaphatnak, az ott megvitatottak teljes befogadásából és még teljesebb megértéséből következnek, és a napi szolgálatban kiteljesedhetnek. Feladatok, melyek megoldásra várva, alkalmat és egyben biztatást is adnak a diakóniai lelkületű embernek — íme ebben tudsz most ténylegesen segíteni személyes kisebb, vagy nagyobb áldozatoddal. Éljenek ezzel és vállalják a gyülekezetek és a gyülekezeti tagok! Értékelve Gyenesdiás ’76 hatását gyülekezeteinkre — már, ahogy ma érzékelem és látom Szerintem: evangélikus egyházunk olyan folyamatban él, és teljesíti szolgálatát, amely már évek óta tart és a diakónia jegyében megy végbe; Gyenesdiáson az együtt-tanulás, az ottani eszmecserék termékenyítő hatása ezt a folyamatot jelentősen előrelendítette, a lelkészek új erőre kaptak, ez pedig megérződik máris mind a személyes munkájukon, mind gyülekezeti hatásukban — és ez a hatás továbbgyűrűzik folyamatosan a gyülekezetekben, eljutva mind több és több ember szívéig. Nagyon szerencsésnek tartom azt is, hogy épp a közelmúltban jelenték meg, illetve napjainkban kerülhetnek lelkészeink, híveink kezébe olyan kiadványok Sajtóosztályunk gondozásában, amelyek mindegyike diakóniai teológiánkba épült, vagy annak szemléletében tárgyal fontos témaköröket, így: D. dr. Ottlyk Ernő: Az evangélikus egyház útja a szocializmusban; Dr. Cserháti Sándor: A filippibeliek- hez írt levél; D. Káldy Zoltán igehirdetéseinek gyűjteménye — mindezek nemcsak a lelkészeknek és presbitériumoknak, de az egyháztagok széles körének is hatékony segítséget nyújthatnak diakóniai teológiánk jobb értéséhez, és személyes szolgálatukhoz gyülekezeteikben, otthonukban, munkahelyükön — mindannyiunk és egyben társadalmunk javára. Ódor István Egyházunk külügyi szolgálata 1976-ban Év végén egyházunk minden munkaterületén folyik az összegezés és az elvégzett munka értékelése. Ennek során számba kell vennünk azokat a szolgálatokat is, amelyeket különböző külföldi konferenciákon, bizottsági üléseken és nemzeti egyházakban egyházunk képviselői végezlek, továbbá azokat a szolgalatokat, amelyeket meghívásunkra külföldi egyházak képviselői közöttünk végeztek. Többször adtunk hirt az Evangélikus Életben arról, hogy a püspökök, teológiai tanárok, gyülekezeti lelkészek és az országos egyház osztályvezetői mikor és hova utaztak és kik érkeztek hazánkba egyházunk meglátogatására. Akik nyomon kísérték ezeket a híradásokat, értesülhettek arról, hogy egyházunk külügyi munkája nagyon eleven és ezzel együtt azt is érzékelhették, hogy sok időt és fáradságot igényel. Most összesítve ezeket a szolgálatokat, látjuk, hogy egyházunk küldöttei 38 alkalommal utaztak külföldre és végeztek ott szolgálatot (nem számítva az üdüléseket) és 13 esetben jöttek külföldről vendégek egyházunk meglátogatására. Azt is mondhatjuk, hogy a mögöttünk levő esztendő majdnem minden hetében volt külügyi szolgálatunk vagy úgy, hogy valamelyik külföldi országban szolgáltunk, vagy pedig úgy, hogy vendégeket fogadtunk. E helyen is hálával gondolunk a Magyar Népköztársaságra, amely engedélyt adott a kiutazásokra az útlevél biztosításával és minden esetben biztosította a vízumot külföldi vendégeink beutazásához. Milyen célokat szolgáltunk? Föl lehet vetni a kérdést, milyen célokat szolgáltunk a 38 alkalommal történt kiutazással és 13 esetben történt vendégfogadással. Elsősorban azt, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház kapcsolatait a különböző külföldi országokban élő egyházakkal — elsősorban evangélikus egyházakkal — mélyítsük és bővítsük, vagyis testvéri közösségünket igazabbá és gazdagabbá tegyük. Egyházunk a reformáció óta mindig fontosnak tartotta más országokban élő evangé- likussággal való kapcsolat fenntartását és sohasem akart valamiféle elszigeteltségben élni. Lelkészeink, ösztöndíjasaink gyakran fordultak meg külföldi egyetemeken — elsősorban a információ hazájában, Németországban —, szívesen tanultak és művelődtek. Az ökumenikus mozgalom bölcsőjénél is ott voltak egyházunk képviselői. A tény azonban az, hogy egyházunk képviselőinek soha nem volt annyi alkalma a külföldi egyházakkal való kapcsolat fenntartására és ápolására, mint a szocializmust építő Magyarországon. Örömmel veszünk részt a különböző világszervezetek és nemzeti egyhazak konferenciáin, hiszen azok számunkra mindig tanulságosak, sokszor még negatívumaikkal együtt is. Természetesen a magunk teológiájával — közelebbről a diakóniai teológiával — szívesen ismertetjük meg külföldi hitte6tvéreinket is. Vagyis, „két irányú közlekedés” folyik közöttünk. Volt idő az elmúlt 30 esztendőben, amikor a külföldi egyházak képviselői azt gondolták, hogy kizárólag nekik kell bennünket tanítaniuk, „tévelygésektől bennünket megóvniuk” és az „igazi” egyházi szolgalatra bennünket „kitanítani”. Egyik-másik külföldi vendég az elmúlt időben odáig ment önhittségében, hogy azt mondotta „ha ő volna itt Magyarországon, ő majd tudná, mit kell itt az egyháznak tennie”. Ennek az időnek azonban már vége. Így is mondhatom; „elfújta a szél”. Vége van annak az időnek, amikor a magyarországi evangélikus egyház püspökeit, professzorait és lelkészeit iskolapadba lehetett ültetni (vagy legalábbis kísérletet lehetett tenni a padba ültetésre) és a külföldi egyházak képviselői professzorként taníthatták őket. Egyházunk felnőtt a maga feladataihoz és tudatosan, alapos teológiai munka alapján végzi szolgálatát a szocialista társadalmi rendben. Megmondjuk azt is őszintén, hogy még egy más egyházi célt is szem előtt tartottunk az egyházak közötti tesvériség ápolása mellett. Éspedig azt, hogy segítsük necsak az egyházak közötti kapcsolatok mélyítését, hanem a népek közötti barátságot is, közelebbről a különböző társadalmi rendekben élő népek jobb megértését és együttműködését a béke biztosításában, egy új gazdasági világrend építésében, a társadalmi igazságosság megvalósításában. Ezeket a célokat is „egyházi” céloknak is látjuk. A diakóniai teológia alapján — amely nemcsak az intézményes és gyülekezeti díakóniára, hanem egy nagyobb távlatú és szélesebb öleiésű diakóniára is indítást ad —, a magunk helyén és a magunk eszközeivel részt kívántunk venni az emberiség mai égető kérdéseinek megoldásában is. De a külügyi munkánkat felhasználtuk arra is, hogy jobb és teljesebb információ nyújtása által igazabb képet adjunk a szocializmusban élő egyházunk szolgálatáról, mint, ami több külföldi egyházban megrögződött. Meg kellett cáfolnunk hazugságokat, rágalmakat, vádakat és torzításokat, amelyeket azok röpítettek világgá, akik ellenségei a szocializmusnak és éppen ezért gyűlölködve beszélnek nemcsak a szocializmusról, hanem a szocializmusban élő egyházról is, amely kész egy igazságosabb társadalom felépítéséhez segítséget adni. (Ezek a rágalmak egyébként leleplezik a rágalmazókat is, akik ugyan „keresztyén köntösben”, vagy ha úgy tetszik, prófétai köntösben szerepelnek, de lényegében antikommunista agitátorok.) Hol végeztük szolgálatunkat? Igyekeztünk kivenni részünket az egyházi világszervezetek munkájából: az Egyházak Világtanácsa, a Lutheránus Világszövetség, a Keresztyén Békekonferencia és az Európai Egyházak Konferenciájának munkájában. A Lutheránus Világszövetségben elsősorban az Egyházi Együttműködési Bizottság volt az a terület, ahol nagyon eleven szolgálatot végeztünk, legutolsó ülésén a kanadai Saskatoonban is. Továbbá meghívott vendégként jelen voltunk a Végrehajtó Bizottság ülésén a svédországi Uppsalában is. Egyházunk képviselője jelentős munkát végzett abban a vegyes bizottságban, amely a Vatikánnal folytat teológiai síkon megbeszéléseket. Különböző bizottsági ülések nagy száma van mögöttünk. Minden segítséget megadtunk a bizottsági üléseken a Keresztyén Békekonferencia munkájának. Mind mennyiségileg, mind kihatásában nagyon gyümölcsöző szolgálat volt egyházunk püspökelnökének több hetes amerikai és kanadai útja. Az Északi Egyház- kerület püspökének a Német Demokratikus Köztársaság három teológiai szekcióján (fakultásán) tartott előadása. Négytagú delegációnk vett részt a Lutheránus Világszövetség által az európai evangélikus egyházak számára Strasbourgban rendezett konferencián. Két professzorunk Pozsonyban, illetve Lipcsében tartott előadást. A külügyi szolgálatban kisebb, vagy nagyobb mértékben részt vettek: D. Káldy Zoltán, D. Dr. Ottlyk Ernő, dr. Prőhle Károly, dr. Fabiny Tibor, dr. Vámos József, dr. Selmeczi János, dr. Karner Ágoston, dr. Nagy István, Reuss András, Virágh Gyula, Blázy Lajos, Muncz Frigyes, Baranyai Tamás, Lehel Ferenc, dr. Hafenscher Károly, Balikó Zoltán, Harmati Béla, dr. Muntag Andor, Welter Rezső. Vendégeink voltak Carl Mau, az LVSZ főtitkára, Eduard Lohse, az NSZK-beli Lutheránus Egyházak vezető püspöke, Rathke és Hempel püspökök az NDK-ból, Jan Michalko püspök és püspöktársai Szlovákiából, Szedressy Pál püspök Romániából, továbbá Paul Hansen és Risto Lehtonen Géniből. Természetesen csak néhány nevet említhettünk, hiszen külügyi szolgálatunkban megközelítőleg 25 személy vett részt egyházunk részéről. D. Káldy Zoltán Ősi fa új hajtása Lelkészavatás Nyíregyházán NYÍREGYHÁZI GYÜLEKEZETÜNK nem kaphatott volna szebb ajándékot az idei reformáD. dr. Ottlyk Ernő püspök lelkésszé avatja Balicza Ivánt ciói ünnepre, minit azt, hogy egy fiatal lelkészt indított el a szolgálatba — templomunk oltára elöl — egyházkerületünk püspöke. Ha azonban az események sorrendjéhez hűek akarunk maradni, hadd kezdjem azzal beszámolómat, hogy D. dr. Ottlyk Ernő püspök és kísérete, valamint Teológiai Akadémiánk küldötteként dr. Vámos József teológiai tanár már előző nap megérkezett hozzánk. A lelkészi hivatalban egyháziközségünk lelkészei várták a vendégeket, akik még aznap este — a nagy területen fekvő gyülekezet két távoli pontján — szolgáltak. D. dr. Ottlyk Ernő püspök Salamon bokorban tartott istentiszteletet, ahol a gyülekezet gyermekei közül hárman — Skol- nyik Ági, Smidt Katalin és Fekete Tibor — virággal köszöntötték őt és kíséretét. Ezután egyházközségünk gondnoka. Magma András mondta el meleg szavakkal a felnőtt egyháztagok üdvözletét. Dr. Vámos József teológiai tanár pedig ezalatt egyik templomos szórva nyunkban, Kálmánházán fejezte be a reformációheti igehirdetés-sorozatot. Ide Szalay Tamás körzeti lelkész kísérte el vendégünket s tolmácsolta a gyülekezet háláját az igehirdetés szolgálatáért OKTÓBER 31-ÉN KÉTSZERES ÜNNEP virradt gyülekezetünkre. Hiszen az evangélikus hitükhöz hű nyíregyháziaknak mindig is „nagy ünnep” volt reformáció napja. Ilyen pedig — több mint két évszázados történelmünkben — talán még egyszer sem fordult elő, hogy lelkészavatással ünnepelhetjük ezt. Közel 2000 lélek töltötte meg a templomot, amikor harangzúgás közben vonult az oltár elé az egyházkerület főpásztora, hogy lelkésszé avassa Balicza Iván testvérünket — gyülekezetünk ősi fájának új hajtását. A lelkészavató istentisztelet igehirdetése a papi szolgálat lényegét szólaltatta meg, az apostoli üzenet meghirdetésével: Isten az, aki szeretetével elhív és kiválaszt minket, erre a szolgálatra. Nem a mi hitünk „előtörténete” a döntő, nem a „mi” szeretetünk. hanem Atyánké. Ma, ezen az ünnepi istentiszteleten Istennek ezért a kiválasztó szereteté- ért adunk hálát. Az igehirdetés másik fontos gondolatköre arról szólt, hogy Isten Szentlelke tesz alkalmassá, ö „szentel meg” minket s készít fel a lelkészi szolgálatra. Ezért könyörög majd az egész gyülekezet így — énekkel és imádsággal — „Jövel Szentlélek Úristen!” — Áz igehirdetés a befejező részében bemutatta az „igazságban” végzett, hivő papi szlogálat mába torkolló, egyházunk és szeretett hazánk életét, előmenetelét szolgáló körvonalait. S benne kifejezésre juttatta a lelkészi szolgálatnak azt az örömét, amit akkor kapunk, ha Isten szeretetét megosztva — másoknak élhetünk, embertársainknak szolgálhatunk. Az istentisztelet után közös úrvacsoravétel következett, ahol az újonnan felavatott lelkész — első szolgálataképpen — részt vett a szentvacsora kiszolgáltatásában. Istennek köszönjük meg —■ mert ajándéknak látjuik — Balicza Iván testvérünket, az ősi nyíregyházi gyülekezet új, „papi” hajtását. VENDÉGEINK SZOLGÁLATÁRÓL szóló beszámolóm befejezéseképpen említem meg, hogy dr. Vámos József még ezen a délután Nyírszőlősön, este pedig a Nagytemplomban — reformációi emlékünnepélyünkön végzett, igehirdetői szolgálatot, amellyel jól segítette a „wittembergi Doktorra” való emlékezésünket. Igehirdetései újra világossá tették, hogy az igazi „reformatori mozdulat” ma is: az Isten igéjére való engedelmes odafigyelés, s az „újra felfedezett” evangélium meghirdetése és indításainak Véghezvitele minden testileg vagy lelkileg „éhes és szomjas” embertestvérünk javára. KÜLÖN EMLÍTÉST ÉS KÖSZÖNETÉT ÉRDEMEL, hogy reform á c i ói eml ékü nnep élyü nkön énekkarunk, gyülekezetünk több tagja és vendégművészek is, gazdag egyházzenei műsorral szolgáltak. így lett emlékezésünk Igazán „ünnepi”, s az áhítatunk „egész embert” megszólító. Csizmazia Sándor
