Evangélikus Élet, 1977 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1977-10-30 / 44. szám
1 % Reformáció és szabadság Ismételten felvetődik a kérdés, hogy mi a reformáció. A szó maga elsősorban az egyházzal kapcsolatos. Mégis sokrétű a jelentése. Általánosságban jelent egyfajta vallásos változást, megújulást. Az evangélium újra felfedezését, teológiai fordulatot. Személyes vallási élményt, s a teológiában új tudományos módszert. Jelenti a régi elvetését, és az új akarását, művelését. Kritikát egy elavult, megrögzött és eltorzult egyház felett, és felépítését egy olyan egyháznak, amely a Szentírás alapján áll. Jelenti az egyházban történt nagyfokú változást. De az egyház jogi és társadalmi formákban él, ezért a formák megváltoztatása is reformáció. AZ EGYHÁZ SOHASEM VOLT KIZÁRÓLAG LELKI VALÓSÁG. A középkorban különösen erős szociális és politikai hatalmat is képviselt. Ennek következtében a reformáció megrázta a társadalmi és állami élet alappilléreit is. A hit reformációja az élet egész területére kihatott. Megváltoztatta, de legalábbis állásfoglalásra kényszerítette a gazdasági, társadalmi, kulturális és politikai élet minden tényezőjét. Es noha a reformáció tipikusan európai jelenség volt, az egyetemes történelem nagy és csodálatra méltó eseményét tiszteli benne. Szóhasználatunkban ma igy is fogalmazunk: „ a reformáció kora”. Ezzel jelezni kívánjuk, hogy a reformáció nem rögzíthető egyetlen eseményre. Nem hasonlítható Amerika felfedezéséhez, a Bastille lerombolásához, a gőzgép feltalálásához. Szakadtlan folyamat volt, amelynek számtalan előzménye, és szélesen hömpölygő eseménysorozata kápráztatta el a szemlélőt. Korszakokat ölelt fel. A 16. század elejétől a század derekáig Németországban, másutt, mint pl. hazánkban a század végéig és egyebütt Európában még tovább tartott. A TÖRTÉNÉSZEK FEL SZOKTAK VETNI A KÉRDÉST: mi idézte elő a reformációt, mi is volt a tulajdonképpeni oka. A puszta válaszból kiderül a történészek szemlélete. Az idealisták szerint lázadás történt a szellemben, és a vallásban jelenlevő elnyomással szemben. Mások szerint az egyházban eluralkodott visszaélések váltották ki a reformációt. A materialista történészek a gazdasági, társadalmi életben végbement roppant változásokra vezetik, (.'issza a reformáció okát. Ez utóbbiak a nemesi társadalom, a hűbéri rendszer bomlásában, az egyházi vagyon megszerzésének lehetőségében, a paraszti társadalom nyomorúságában, a városok piacra termelésében, a polgári társadalom feltörésében s az államban végbement nagyfokú változásban keresik a végső okot. Az előbbiek viszont elsősorban teológiai, filozófiai érveket sorakoztatnak fel. A kérdésre nem lehet egyoldalú választ adni. Való igaz. hogy az egyházban eluralkodott visszaéléseket, torzulásokat korábban is észrevették. Kiküszöbölésükre nemcsak nagy egyéniségek — Wiclif, Hús stb. — vállalkoztak, de az egyháznak magának is voltak reformmozgalmai. A társadalomban, a gazdasági életben is a lényegbevágó változások jóval korábban kezdődtek, és azt sem mondhatjuk, hogy a 16. század elejére értek volna be annyira, hogy abból fakadt volna a reformáció A korábbi társadalmi megmozdulások, forradalmak ugyanúgy éretlen gyümölcsök voltak, mint a későbbiek. A REFORMÁCIÓT VALAMIFÉLEKÉPPEN MÉGIS SZEMÉLYHEZ KELL KÖTNÜNK. És noha nem vitatjuk a különböző tényezők mélyreható valóságát, azok közrejátszását, a reformáció kirobbanásának igazi okát a magunk részéről a reformátorok — Luther, Zwingli, Kálvin — személyes hitbeli döntéséből, Isten iránti engedelmességből vezetjük le. Ez ad számunkra magyarázatot arra vonatkozóan is, hogy bár látták koruk ezernyi problémáját, érzékelték a gazdasági. társadalmi, politikai változásokat, mégis elsősorban az egyház reformációjáért, megújulásáért fáradoztak. Közvetve kiváltói voltak ugyan nagy politikai viharoknak, társadalmi forradalmaknak, egyéb, sorsdöntő változásoknak, mégsem akartak „vezérek” lenni, nem álltak a megmozdulások élére. Az egyház reformációján keresztül szolgálták a haladást. Az emberiség története egységes és szakadatlan. Nem tudunk olyan határmesgyéket húzni, amelyek szigorúan szétválasztanának korokat egymástól. A jelen és a jövő gyökerei visszanyúlnak a múltba, a régi még sokáig motiválja a jövőt. Ezt az egységes folyamatot a történelem mégis szakaszokra bontja. Az újkor küszöbéül pl. éppen ezt az eseményt teszi, amikor Luther 95 tételét 1517. október 31-én kiszögezte. Az esemény aligha indult történelminek. Kritikai hang volt. elsősorban a búcsúval történt visszaélés bírálata. Korábban is elhangzott kritika már, és azt is az „újkor hanpja”-ként kezeljük. Mert a nyugati civilizáció újjászületését éppen a kritikai hang, a bírálat jellemezte. A korábbi korszak, a középkor zárt és egységes volt. Abszolút tekintély alapján állt. Rendíthetetlen egységet képzett a teremtő Istentől a társadalom alján elhelyezkedő jobbágyig. A gúla. melynek „Istentől rendelt” magasságában a pápa és a császár állt, istenki sértés volt megkérdőjelezni. Hit és tudat évezredes beidegzett.sége tartotta egységben ezt a korszakot. Bármilyen kritika, hitbeli, társadalmi, tudományos, az egész rendsort fenyegette összedöléssel. Talán még úgy is fogalmazhatnánk, hogy addig mondjuk középkornak a történelmet, amíg ezt a kritikai hangot el tudták fojtani. (A középkor sem egyszerre szűnt meg. Kísértett később is. Galileit pl. a 17. században tudták elnémítani.) LUTHER MUNKÁJA MÉRFÖLDKŐ LETT. Fellépése kiengedte a szellemet a „palackból”. Néhány kalapácsütés elég volt ahhoz, hogy a szellem lerázza magáról rozsdás bilincseit. Gyorsan lett nagykorúvá Európa. Az európai ember korábban csak az egyházban, annak fogalomtárával gondolkodott. Hit, üdvösség, kárhozat voltak meghatározó kérdései. A reformációban rádöbbent az európai ember arra, hogy a dolgok összefüggnek. A hit, az egyház rácsodálkozhatott a világra, e nagykorúsodó világ pedig partnerságba került az egyházzal. Egyszóval a reformáció kapukat nyitott. 1517-től kezdve lehetett a világot felszabadultabban látni: Isten teremtése az. Nyomorúsága, fájdalma, elmaradottsága, rendezetlensége, vagy berendezettsége ezután már nem volt ..status quo”, hanem feladat, küzdőtér, megoldandó kérdés. így a reformáció lépésről lépésre indította hódító útjára a gondolkodást és a tudományt, a változtatásra törekvést. Ezt hozta magával az újkor. Ha nem is egycsapásra, de fokozatosan. 1517 volt az első lépés olyan távlatok felé, amelynek horizontját képtelenek vagyunk befogni. Egyetlen bilincset tört szét Luther, de az emberiséget mégegyszer visszavetni a mozdulatlanság állapotába többé már nem lehetett. Bíli„v A formaságoktól as igaz istentiszteletig — HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓ. Reichert Imre, a somogymegye- si filia hosszú éveli óta gondnoka és felesége, Kiss Julianna a somogymeggyesi templomban a gyülekezet jelenlétében ünnepelték házasságkötésük 50. évfordulóját. — Fluhár Jánost, a medgves- egyházi gyülekezet hűséges presbiterét és feleségét házasságkötésük 50. évfordulóján a 128. Zsoltárral köszöntötte a gyülekezet: „Ilyen áldásban részesül az az ember, aki féli az Urat...” — Halálozás. Dr. Martin György, a zuglói gyülekezet volt másodfelügyelője, hűségesen végzett szolgálat után, életének 85. évében elhunyt. Az elhunytban Bottá István tordasi lelkész az apósát gyászolja. Temetése október 7-én volt a rákospalotai temetőben Boros Károly zuglói lelkész szolgálatával. „ ... legyen meg a te akaratod”. A reformáció szélesre tárta a templomok kapuját az egyszerű nép előtt, amikor megújította az istentiszteletet: nyelvében és tartalmában. MEGÚJÍTOTTA AZ ISTENTISZTELETET NYELVÉBEN. A középkori egyház istentiszteleti rendjének a liturgiának nyelve javarészt latin volt. Latinul pedig csak a müveit, magasabb iskolákat járt emberek értettek, így a latinul nem tudó egyszerű nép tömegei számára mindaz, ami az istentiszteletben történt, töb- bé-kevésbé érthetetlen, titokzatos ceremónia maradt. A prédikáció ugyan a nép nyelvén hangzott — ha volt. Mert a prédikáció nem tartott szervesen az istentisztelet, a mise rendjéhez, s gyakran el is maradt De hiszen a lényeg úgyis a misén való puszta megjelenés volt, s ezzel együtt az egyháznak való engedelmeskedés. Jól megfelelt ez a középkori társadalom feudális rendjének, amely vezetőkre és vezetettekre osztotta az embereket s az utóbbiaktól vak engedelmességet követelt. Luther már 1526-ban kiadta egyik legfontosabb iratát az istentisztelet megújítása dolgában: Deutsche Messe und Ordnung des Gottesdienstes. Ebben kimondja, hogy az istentiszteletet a nép nyelvén kell tartani, s annak minden részében Isten igéjét kell hirdetni és tanítani. Mert az egyház népének értenie és szüntelenül tanulnia is kell hitének dolgait, s azokban egyre inkább elmélyülni. Ezzel Luther megnyitotta a tanulás és művelődés, a felemelkedés útját a nép széles rétegei számára — s nemcsak a hit dolgaiban! Tette valóban forradalmi, felszabadító lépés volt. Elindította a reformáció egyházát azon az úton, amelynek célkitűzését ma így fogalmazhatjuk: nagykorú gyülekezet. A magyar reformátorok: Bornemissza Péter, Huszár Gál, Szén- czi Molnár Albert és mind a többiek, ebben is hűséges tanítványai voltak Luthernek. Szolgálatukból — a mohácsi katasztrófa utáni vészterhes, viharos évtizedekben! — magyar nyelvünk, nemzeti művelődésünk csodálatos kivirágzása indult meg. Ez a drága örökség ma is kötelez és lelkesít. MEGÚJÍTOTTA LUTHER AZ ISTENTISZTELETET TA RT ALMÁBAN IS. Az volt a legsúlyosabb visszaélés az istentiszteletben, hirdeti Luther, hogy „elhallgatták a nép előtt isten tiszta igéiét, s helyette mesékkel és legendákkal traktállák”. Pedig az istentisztelet szive, veleje az evangélium hirdetése és az úrvacsora két szín alatti vétele. Mindez „Isten dicsőségére és a felebarát javára” kell történjék, Luther, s nyomában a magyar reformato ■ rok is, valóban „beleprédikáltak” koruk valóságos társadalmi, politikai életébe, gyógyítani igyekeztek a — hazánkban akkor töröktől, némettől, főuraktól sanyargatott — szegény nép sebeit. A reformáció hordozója, győzelemre vivője a nép nyelvén mondott igehirdetés volt. Hogy csak egy példát említsünk: Luther egyedül a helyesen hirdetett evangélium erejével — sorozatos prédikációival *— győzte meg 1522 tavaszán Wiítenbergben a reformáció menetét megzavaró rajongókat. Emellett a reformáció kitágította az istentisztelet fogalmát és értelmét. Ami a templomban elkezdődik. annak a keresztyén ember hétköznapi életvitelében kell folytatódnia, kiteljesednie. „Képtelenség a hit szeretet nélkül”, prédikálja Luther a Gazdag és Lázár története alapján mondott prédikációjában. Ma így mondanánk: a keresztyén élet mindenestül diakónia. S felzendülnek a megújult istentiszteletben a nép nyelvén, s az evangéliumot hirdetve a reformátorok énekei. Ebben is Luther járt elöl jó példával. Olvassuk csak el énekeskönyvünkben csodálatos karácsonyi énekeit, s a többit is, mind a huszonötöt. Méltóképpen sorakoznak ezek mellé reformátortársai és a magyar reformátorok énekei, amelyek egyúttal irodalmunknak is gyöngyszemei. A REFORMÁCIÓ NÉPÉNEK MA IS DRÁGA KINCSE az istentisztelet. Gyülekezeti életünk közepe, erőforrása és szolgálatra elindító „startpályája” minden időben. Éljünk vele és belőle Luther tanítása szerint, „Isten dicsőségére és a felebarát ■javára", Groő Gyula — HALÁLOZÁS. Baumgartner Ferencné, a bonyhádi gyülekezet tagja, lapunk hűséges olvasója elhunyt. Temetése Bonyhádon volt, — Csizmadia Irén, az acsádi gyülekezet tagja, lapunk hűséges olvasója 74 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 24-én volt Acsádon, igen nagy részvét mellett. „A reménységben örvende- zők, a küzdelemben tűrök, az imádságban állhatatosak legyetek”. — Özv. Balogh Lajosné, sz. Horváth Irén, a hegyfalui gyülekezet tagja, néhai Balogh Lajos egykori gondnok özvegye, az Evangélikus Élet hűséges olvasója, életének 85. évében október 2-án elhunyt. Temetése október 4-én volt Hegyfalun igen nagy részvét mellett. A vigasztalás igéjét Baráth József uraiújfalui lelkész hirdette. Az elhúnytban IHorváth György acsádi presbiter nagynéniét és keresztanyját gyászolja. „Hosszú élettel elégítem meg és megláttatom vele üdvösségemet”. ILLYÉS GYULA: \ tihanyi templom-hegyen Mennyi ég! Mennyi kék! Zöld! Mennyi Balaton, tavasz, hegyorom! Alig tudom magamba szedni. S egyszerre elszomorodom. Szeretném — azért, hogy te is nézd — szemembe tenni szemedet. Magányba zár, fojt, fáj a szépség, ha nem együtt látom veled. Nem érzed, amit én, — ez is fáj; semmi se jó már nélküled. Szeretném a szívembe tenni lüktető, élő szívedet. Mennyi szín! Nem tudok betelni. Mekkora távlati Mennyi fény! Szeretném, szeretném, ha lennél tetőtől talpig én! (1956) Ali VASÁRNAP IGÉJE ISTEN HŰSÉGES SZERETETE Hős 2, 20—25 Eljegyzettség, házasság. Isten igéje többször használja ezt a képet, hogy annak segítségével fejezze ki Isten és az ember. Isten és népe, illetve Jézus és gyülekezete viszonyát. Hóseás próféta ts ezt a képet használja könyvében, melynek elején elmondja saját rosszul sikerült házasságának minden fájdalmát, szenvedését. Átélte felesége hűtlenségét. Mégsem tudta eldobni magától. Élt benne az a reménység, hogy az egyoldalúvá lett házassági szövetség rendbe jön, és hűtlenné vált házassági partnere visszatér hozzá. Hóseás házassági élete beszédes eszközzé lett Isten kezében, hogy prófétai erővel, a „szívén átszűrve” mondja el megragadó bizonyságtételét Istenről. Isten hűséges szeretetéről, aki frigyre lépett népével, de az méltatlanná lett erre a hűséges szeretetre. Hűtlenségével megrontotta a „házasságotIsten mégsem vetette el magától. Ez a tény is mutatja Isten szeretettnek páratlan, emberileg megmagyarázhatatlan voltát, melynek kiváltó oka nem az emberben, hanem magában az Istenben van. ' ISTEN HŰSÉGES SZERETETÉBEN A FÁRADHATATLANUL KEZDEMÉNYEZŐ. Mindig kiutat keres, — javunkra. A régi szövetség, amelyet népével kötött, lehetetlenült népe hűtlensége miatt. Isten új szövetséget teremtett Jézus Krisztusban. Benne „eljegyzett magának örökre”. Ha Jézusra nézünk, akkor tudjuk meg, hogy Isten mindenek felett szeretet, aki fáradhatatlanul cselekszik, munkálkodik azért, hogy minket közösségbe vonjon, megújítson a teremtett világgal együtt. Az eljövendő új világ nemcsak reménységünk tárgya. Isten az ő eljegyzettjeit már most újjáleremtő szeretetének szolgálatába állítja. ISTEN HŰSÉGES SZERETETÉBEN SZÜNTELENÜL AJÁNDÉKOZÓ. Gazdag tartalmú szavakban bontakozik Isten ajándéka az igében. Ilyen szavakat olvasunk: igazság és törvény, szeretet és irgalom. És ezek nem maradtak csak szavak, hanem ezek Isten életünket gazdagító cselekedetei. Ahogyan Jézus Krisztus valósággá élte ebben a világban és az emberek között Isten cselekedeteit. Aki nincs ránk utalva, de életünket betölti, gazdagítja irgalmával, szeretetével. ISTEN HŰSÉGES SZERETETÉBEN TERMÉKENNYÉ TESZI ÉLETÜNKET. „Beveti” velünk a földet. Ez más szóval azt jelenti, hogy Isten, aki gazdagít ajándékaival, Jézus Krisztusban megajándékozott minden áldással, azt akarja, hogy az ő cselekedeteinek folytatói legyünk az emberek között. Akit úgy ismertünk meg, mint irgalmas, szerető mennyei Atyánkat. S ez az isten-ismeret nem száraz tudás Istenről, Jézus Krisztusról, hanem életünket formáló, alakító hatalmas erő, amelynek ki kell áradnia termékenyítve, gazdagon. Isten hűséges szeretető tegyen mindnyájunkat atakalma-ssá arra, hogy tudjunk az ő szeretetével szeretni. így járjunk a hit harcában. Povázsay Mihály IMÁDKOZZUNK! Urunk, Istenünk! Köszönjük hűséges szeretetedet. amellyel körülveszel minket, amellyel éltetsz. Bocsá-sd meg hűtlenségünket és vonj magadhoz szorosan, hogy belőled merítsünk erőt, hitet, szeretetet. Ámen.
