Evangélikus Élet, 1977 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1977-07-24 / 30. szám

A Érdekes riport A régi térképeken hiába kere­si valaki a Tolna megyei Tengelic községet. Érthető hisz még mint­egy hetven évvel ezelőtt a mai község helyén a Gindli-család puszta homoktengerének hullá­maival játszadozott a tolnai szél. Tengernyi szorgalom és munka nyomán negyven községből érke­zett telepes — Tolnából és Bara­nyából — létrehozta e szép mo­dern nagyközséget. Az emeletes iskola már „öreg” épület, mintegy íélévszázados. a három templom egyike, az evangélikus templom negyvenéves... a két kollégium pedig egészen fiatal. A TEMPLOMÉPÍTÉSI JUBI­LEUMRA készülő gyülekezet lá­zas örömmel és megilletődötten várta az egyházkerület püspökét, D. Dr. Káldy Zoltánt. „Nem gon­doltuk volna, hogy ilyen kicsiny gyülekezetét egy társgyülekezetet is felkeres a mi világot járó püs­pökünk.” Május 22-én Balogh András lelkész kíséretében perc­nyi pontossággal megérkezett a püspök. A templom kapujánál a presbitérium élén Koch György gondnok. Sólyom Károly paksi es­peres. a gyülekezet lelkésze fele­ségével, Lehel Ferenc, a templom­építő lelkész feleségével — fogad­ták az érkezőket. A templomban négy kislány virágot nyújtott át a vendégeknek, s máris felcsen­dült a zsúfolásig megtelt temp­lomban a szép hálaadó ének: „Hogy ne dicsérném az Istent zengedező énekkel. .Az ének szavaihoz kapcsolódott az igehir­detést végző főpásztor. Negyven éve — mondotta — szentelte fel e hajlékot Kapi Béla püspök. Akkor érezhető volt, hogy igen nehéz idők következnek. A szörnyű vi­lágégés ötvenmillió drága emberi életet — egymilliót e magyar föld­ről — követelt... E gyönyörű kis templom ízléses magyaros fá­ból faragott berendezésével mint tűzből kiragadott gyémánt meg­maradt. Istennek legyen hála a templom, a gyülekezet megtartá­sáért. A vasárnap igéjéből Ézs. 44. 1— 5. három részt emelt ki az igehir­dető. I „Ne félj!” (2 b. v.) Anyagyü­lekezet volt Tengelic — 1938-tól. A parókus helyben lakott, majd nyugdíjas lelkész is lakott a paró­kián — Fábián Imre —, s most a húsz kilométernyire levő Paksról gondoztatik. Nem elfelejtett, nem leépített gyülekezet! Tengeliei gyülekezet a magyarországi evan­gélikus egyház szeretetéből nem hullottál ki. gondolj az igére: „ki­választattál”, a Jézus vérén meg­váltott gyülekezet vagy, nem néz­hetsz önmagadra, kicsinységedre, és nincs hiány a szolgálatban sem — hangzott a szószékről. II. „Lelkemet adom” (3/b vers) ... s mi, akik tudunk az el­ső pünkösdről, hálás örömmel valljuk, hogy Isten most is őrzi, tartja, újjáteremti a gyülekezetét a hirdetett igén és a szentségeken keresztül. Hatalmas dolgot visz véghez a lélek, sem püspök, sem papok, sem gondnokok nem tud­nak gyülekezetét teremteni, hitet szugerálni. Isten Szentlelke adja a hitet, s teremti az egymással va­ló közösséget, amelyben a gyü­lekezet részesül Krisztus szerete- tében, egymás szeretetében... — Szólt a szolgálat szépségéről és öröméről, hangsúlyozottan az öregekkel kapcsolatos felelősség­ről ... Mivel a gyülekezetei az ő Urának határtalan szeretete élte­ti, a szolgálat is határtalan. Az egyházban nem egymást szeretge- tik, megosztjuk szívünk szerete- tét azzal a néppel, amelyhez tar­tozunk. A falu gondja a mi gon­dunk, társadalmi gondja a mi gondunk, s közel vagyunk a szen­vedőkhöz, Afrikában és Ázsiá­ban az egész emberiség nagy csa­ládjához tartozunk! III. És a jövő? (3/b) Már negy­ven évvel ezelőtt is felvetődött ez a kérdés az egyházzal kapcso­latban, s kifejezetten a negyve­nes évek első felében. Ézsaiáson keresztül Isten azt üzeni neked és „utódaidnak”, tengeliei gyüle­kezet: vannak, s negyven év múl­va, s azután is lesznek, kik ke­zükbe írják ezt a drága monda­tot: „az Űré vagyok” (7. vers). S ez nem jelent titkosságot, mintha 40 év múlva csak félve lehetne ezt megvallani. A vőlegény sze­relmese nevét tenyerébe véste. Isten szava hozzánk: tenyerembe metszettelek Téged. Igen! Isten nagyon szeret, Hozzá tartozom. Holnap is lesznek, akik meg fog­jak vallani: én az Úré vagyok, lesz népe Istennek, amely Isten szeretetét fogja tanúsítani nagyon hétköznapi módon is, önfeláldozó, becsületes, segítő munkával. AZ ISTENTISZTELETET ÜN­NEPI KÖZGYŰLÉS KÖVETTE. Sólyom Károly esperes köszöntöt- te a püspököt, a református gyü­lekezet lelkészét, Tasnádi Vil­most, és a főgondnokot, dr. Tóth Gyulát, Hollóst Jánost, a HNF elnökét és a vendégeket. Köszön­téséből megtudtuk, hogy Paks­ról autóbusszal hatvanan jöttek a kisebb testvérrel együtt örvendez­ni : „Kapcsolatunk nemcsak jogi kapcsolat, mint társgyülekezeti kapcsolat, hanem élő és testvéri. Lehel Ferenc szombathelyi lel­kész, ki mint adminisztrátor ke­rült Tengelicre 1935-ben, szólt a gyülekezet indulásáról, s a temp­lomépítésről. Visszaemlékezett az első közgyűlésre, az eszméltető, nagyon reális felvetésre: nekünk nem kell pap és nem kell temp­lom .. „Nem ezen háborodtam tel hanem az háborgatott, hogy hol vétettük el a mi dolgunkat. Akkor, amikor mi Jézus minde­nekre kiterjedő szeretetéről tu­dunk. s azt megtapasztalhattuk, miért nem tudtuk ezt hitelesen to­vábbadni. egészen közel a mi né­pünkhöz hozni, miért kellett an­nak megtörténnie, hogy paraszt­ságunk. illetve annak egy része magárahagyottnak, mostohának érezte magát, sokszor telve bizal­matlansággal? Másképpen kellene csinálnunk, másképpen kellene élnünk keresztyénségünket. Esz­méltető volt ez az első találko­zás. Másképpen kell csinálni, lehet önkéntességgel gyülekezetét fenn­tartani, destrukciónak tartották többen, amikor azt vallottuk töb­ben. hogy nincs szükség kötelező egyházi adóra és kivetésre. 1935 végén jegyzőkönyvben ez szere­pel: nem kell templom, mert nem vagyunk hajlandók ezért kivetés­sel terhet vállalni. De ment más­képpen! 1936 nyarán egy világ- konferencián Budapesten tartóz­kodott Prosper Rajaobelina ma- dagaszkári fiatal lelkész. Hallott arról, hogy Tengelicen a gyüle­kezet, egy részének, a kicsiny nyájnak mennyire szívügye a templomépítés, hol hangzik Isten igéje, mely közösséget teremthet a negyven községből származó különböző tradícióval rendelkező magtmr és német nyülekezeti ta­gok között. Gyűjtőkörútra vállal­kozott, amelyen hol a lelkész, hol öccse, Lehel László tolmácsolta, s mikor Prosper Rajaobelina a lel­késszel letette Tengelicen a köz­gyűlés elnöki asztalára az 1200 pengő adományt, a közgyűlés csak úgy volt hajlandó elfogadni, ha jegyzőkönyvbe kerül: a templom­építéssel kapcsolatban kivetés nem lesz. Nem is volt erre szük­ség! Jött a másik gyűjtőkörűt, 103 gyülekezetbe jutott el a lel­kész, kit testvére három hónaoon keresztül minden ellenszolgálta­tás nélkül helyettesített. Ez a gyűjtőkörűt 6000 pengőt eredmé­nyezett. S mikor az egész gyüle­kezet találkozott az egyház kö­zösségével és megtapasztalta a fe­léje áradó hordozó szeretetet _ Jé zus szeretetének továbbadott szeretetét — a gyülekezet is láng­ra gyűlt. Egy éven belül teljesen készen volt a templom. Kivetés elvetésével, teljesen önkéntesen. A kicsiny nyáj nem csalódott hi­tében. A templomot Sándy Gyula műegyetemi tanár tervezte min­den ellenszolgáltatás nélkül. Hu­szonkettedik temploma volt ez. Kajái János építőmester kivitelez­te nagyon lelkiismeretesen, mint­egy 14 000 pengőért. E kicsiny nyáj nemcsak azt vallalta, hogy másképpen kell csi­nálni, hanem azt is, hogy máskép­pen kell élnünk keresztyénségün­ket. Megértette, hogy keresztyén szolgálatunkhoz hozzátartozik a háború elutasítása. Nem volt fel­háborodva azon, hogy lelkésze munkaszolgálatot vállalt, s nem volt felháborodva azon, hogy lel­készé próbált valamit a falu éle­tén lendíteni, a kis szövetkezeti létesítményben munkaalkalmat teremteni, s a termelői árak meg­kétszerezéséért fáradozni. Akkor nagyon sokan az egyházban is fur­csa szemmel néztek rám, — mond­ta a lelkész, s e nagy család kö­rében szeretném megköszönni egy fiatalabb lelkésztársamnak, hogy akkor testvéri szeretettel és meg­értéssel állt mellém és bátorított: igazad van. ezt az utat kell jár ni.. keresztyén mivoltunkhoz hozzátartozik a szociális kérdéssel kapcsolatos nyugtalan felelősség, s a béke ügyének szenvedélyes ' szolgálata. E fiatal lelkésztársam a magyarországi evangélikus egyház püspök-elnöke, s aki en­gem egykor barátilag erősített: Dar Es-Salamban a világ luthe- ránizmusát akarja testvérileg tu­datosítani: Jézus nevének meg vallásával el vagyunk kötelezve a szociális igazság, az igazságos társadalmi rend, a béke szolgá latára . . . hangzott a visszatekin­tésben. ' Sólyom. Károly esperes öröm mel számolt be arról, hogy nem­csak felépült a templom, hanem a gyülekezet megtartotta, s reno­válta. s aki Tengelicre jön, a szép kis templomban élő gyülekezettel találkozik. Juszt Fülöp. Csapó Sándor, Szabó János és mások szép munkája mellett, hálával gondol a gyülekezet Koch György gondnokra és feleségére Zsuzsan­na nénire is, hisz a szép gondo zott kertet és udvart az ő veríté kük öntözte az utóbbi években. A református gyülekezet lelké­sze köszöntésében megemlítette, hogy a kicsiny evangélikus gyü­lekezet példája bátorítólag hozzá járult ahhoz, hogy a nagyobb református gyülekezet is ugyan abban az évben megépíthette templomát. Meleg testvéri kö­szöntést adott át. amely ugyan­úgy megérintette a szíveket, mint Pámer Sándornak, a Paks-tenge- lici társult gyülekezet felügyelő­jének köszöntése, aki megillető­dötten mondotta: a tengeliei gyü­lekezet gondja és öröme a paksi gyülekezet gondja és öröme. Szív­ből jövő köszönetét mondott a lá­togatásért a püspöknek, akinek vezetésével az egyház útja jó irányba halad, a gyülekezetek él­nek. Isten áldását kérte úgy ha­zai, mint nemzetközi szolgálatá­ra. a népek barátságáért való odaadó fáradozására. Zárszó jogán a püspök megkö­szönte a meghívást. Bécs, Sop­ron, Tengelic, majd Budapest Deák tér, Moszkva. Dar Es-Salam — e szolgálatok sodrában vagyok itt — mondotta, érezze meg e kis társgyülekezet, hogy legalább olyan drága, mint Sopron, Békés­csaba, Orosháza. Nagy ügy, ami most van. Sólyom Károly át tud­ta ölelni a gyülekezetei szeretet­tel, netn lebontásról van szó, ami­kor összevonunk — nem Tengelic volt az első, nem is az utolsó —, nem azért tesszük, hogy leépít­sük, hanem több tag együttes szolgálatát erősítsük. Van papja a gyülekezetnek, még ha Pakson is lakik Örülök Hollósi János, a HNF elnöke jelenlétének — mondot­ta —, az egész társadalom jelen­létét juttatja kifejezésre, örülök, hisz az evangélikus egyház a nép­frontpolitika alapjain áll, a nem­zeti egység, az egész társadalom segítése szívügyünk. Végül a moszkvai és Dar Es-Salam-i egy­házi tanácskozás jelentőségét mél­tatta. AZ ISTENTISZTELET UTÁN a községi tanács elnöke a községi tanácson adott fogadást a püs­pök-elnök tiszteletére, ki egyben a parlament tagja. E fogadáson igen jó beszélgetés alakult ki, ez folytatódott a parókián rendezett közebéden is. A közebéden felszó­lalt a tanács elnöke, a római ka­tolikus gyülekezet lelkésze, s a háziasszonyok nevében Pintér Andrásné. A felszólalásokra válaszolva az egyházkerület püspöke hangsú­lyozta. hogy nagy jelentőséggel bír a falu előmenetele szempont­jából a hívők és más világnézetű emberek összefogása. Majd a ven­dégek nevében hálás köszönetét mondott a gazdagon megterített asztalért. Lehel Ferenc Magnetofonfelvétel alapján LATIN-AMERIKAI KUK Ez év tavaszán latin-amerikai és karibi keresztyének konferen­ciát tartottak Mexikóban (már­cius 7—11) a békéért való felelős­ségük kérdéséről és elhatározták, hogy megalakítják a Keresztyén Békekonferencia latin-amerikai és karibi regionális bizottságát. A KBK Kenyában tartott Munkabi­zottsági ülése egyhangúlag fel­vette az új regionális bizottságot. Küiögctjük a kévéket A harmadik Anyanyelvi Konferencia elé .4 megboldogult Váci Mihály irt az „oldott kévéről”, a világon szélszórt magyarságról. Köztudott, a kévének ez az oldása korán el­kezdődött. Akkor már, amikor a magyar haza olyan szűkén mérte a szegény ember számára a kenyeret, hogy József Attila szavaival „ki­tántorgott egymillió magyar" boldogulást keresni, s kikötöttek a pennsylvániai sötét bányák mélyén, s a detroiti gyárak zakatoló gé­pei mellett. A népek nagy kohója, Amerika, úgy olvasztotta magába törékeny népszilánkjainkat, mint az olvasztó kemence izzó lávája a csekélyke rézforgácsokat. Nem hallatszott be a panasz a párnázott ajtók mögé, hogy ,.a lélek kialszik”, s Vöröshiaty szavai, — hazádnak rendületlenül — meghiúsult vágy maradt csupán. EKÖZBEN NEMZEDÉKEK VÁLTOTTÁK EGYMÁST, s a tapasz­talat azt mutatta, hogy Kissek. a Nagyok, a Szabók és a Kovácsok pusztán nevükben, s őseikben hordoztak magyar vért. De jöttek más viharok is. amelyek a könnyű kévéket magasba kapták, mint a for­gószél. Megoldották, s még inkább szétszórták a négy világtáj felé véreinket. Valami bánatos honkeresés vándorbotos magyarjai ban­dukoltak a népek országútjain, s százezrek tépték el a köldökzsinórt, amely a magyar röghöz kötötte egykor. Az öt világrészen mindenütt felbukkant a magyar, s egyre nagyobb szórványsors lett fekete ke­nyere. Mi maradt meg a 20—30 éve elsodródott magyarok szívében, tudatában? Egyre vékonyodó szálban a honvágy, s a keserves szór­ványban egy-egy családi tűzhely mellett, az új otthonban egyre hi- básabban, idegenül csengő régi nyelv, a magyar. .4 NYELV MARADT MÉGIS AZ ŐRTŰZ A TÁVOLI IDEGENBEN, egy-egy felzokogó dal: „kis lak áll a nagy Duna mentében..egy- egy imádság, a magyarul tanult Miatyánk foszlánya, s magyar szó, ha sok száz kilométeres körzetben összegyűjti a magyar lelkész nyá­jat. az elszéledt juhokat a magyar ige köré. A magyar öntudat utol­sókat lobbanó kis rözselangja a nyelv, a halódó test egyetlen transz- fúziója. amivel még menteni tudjuk a menthetetlent. A világ nagy vásárterén elkelnek a lelkek. Lörincze Lajos, az anyanyelvi konferencia védnökségének elnöke tájékoztatta a sajtó képviselőit arról, hogy immáron harmadszor ren­dezik meg hazánkban a magyar nyelv, a magyarságtudat ápolása cél­jából az anyanyelvi konferenciát. Van ebben a munkában valami megható, szivet dobogtató. Sziszifusz sajnálhatta magát igy a völgy­ben, amikor újra meg újra visszagurult a kő. de elölről kezdte. így van valahogy a mozgalom is. Amit vet nyáron, azt a „hosszú esz­tendő zivatara ledönti, jege elveri. Tengert akar vederrel kimerni, és mégis felgyűri ingujját, nekiereszkedik s meri szinte eszelősen. Lel­kes emberek törekszenek, hogy pedagógusokat képezzenek a nyelv továbbtanitásara, vagy egyszerűen kicsi gyermekeket tanítanak meg nyaralás közben az édes anyanyelvre. így kerül sor szakemberek kon­ferenciájára, gyermeknyaraltatásra, továbbképzésre, illetőleg egysze­rű tanításra. A konferencia keretén belül és túl a mozgalom már ki­taposott úton jár. módszerének megfelelően magyar énekre, táncra, kiváló költőink verseire stb. tanítják a fiatalokat, azokat pedig, akik szívesen vállalják, azoknak a tanítás módszerét adják át, hogy kül­földön műveljék tovább e szép munkát, a nyelv ápolását. S AKINEK A SZÍVÉBEN MEG VAN ANNYI LÁNG. hogy egy szobát képes bemelegíteni, az boldogan vállalkozik erre a feladatra. Az idei anyanyelvi konferenciára, amely sorrendben a harmadik, s amely augusztus 8—13-ig Budapesten lesz, olyan nagy érdeklődés mutatkozott, hogy helyhiány miatt tnindenkit nem is lehetett fogad­ni. E konferencián részt vesznek lelkészek is — evangélikus részről többek között Teleky Béla ausztriai lelkész —, mert az egyház mun­kája rendkívül számottevő ezen a területen. Hiszen a magyarul hir­detett ige, az egyház összefogó ereje, szervezete, rendkívül nagy szolgálatot végez ezen a téren. A hazai magyar egyházak vendég­szeretete, valamint a Magyarok Világszövetsége, és az anyanyelvi, konferencián szervezett munkája eddig is számottevő eredmény fel­mutatója volt. A KÜLFÖLDRŐL ÉRKEZŐ ÉS A BALATONNÁL NYARALÓ GYERMEKEKET IS „Isten hozott”-tal fogadjuk. Nagy öröm szá­munkra. hogy e néhány hét alatt valamennyit megtanulnak szü­leik, nagyszüleik nyelvéből, azokból a népdalokból, amelyek egy­kor könnyeket préseltek édesanyjuk, nagyanyjuk szemébe, s talán, ha majd egyszer Torontóban vagy Sidneyben a csárdás ritmusát hall­ják, a magyar vér dobbantásra készteti lábukat. DE A MAGYAR SZÓÉRT MAGUNK IS TEHETÜNK VALAMIT. Nem sokra és nagy, fergeteges cselekedetre gondolok. Tudom, alig akad család, ahol rokon vagy ismerős nem él távol idegenben. Né­melyik talán már négy-öt, vagy még több évtizede. Ne szakítsuk meg velük a kapcsolatot! Ne legyen fáradt a kezünk, hideg a szivünk, amikor rájuk gondolunk, s papírt, tollat fogunk. Ömöljön belőlünk gazdagon a magyar szó és érzelem! Írjunk nekik magyarul és szépen! Ne szélgyelljük kölcsön venni nagy költőink szavait, képeit. Idézzük bátran Petőfi, Arany, Ady, Babits, József Attila sorainkat gazdagító gondolatait. Ki tudja, emlékeznek-e még a rímekre, a költői képek árnyalataira? Tudom, ha bele merjük szőni gondolatainkba Petőfitől e néhány sort: — Kis lak áll a nagy Duna mentében, Öh, mi drága e lakocska nékem. Könnyben úszik két szemem pillája Valahányszor emlékszem reája. Bár maradtam volna benne végig! De az embert vágyai vezérlik, Vágyaimnak sólyom szárnya támadt, S odahagytam őslakom s anyámat. — újra dúdolni fogják, mert nem lehet ezt másképpen, ha a honvágy szivárványhidján hozzánk röpül gondolatuk. Mondom, merjünk írni! S az írás nemcsak könnyúsztatta szemeket fog előidézni, de édes anyanyelvűnkhöz való hűséget segítjük elő vele. Szítsuk a kicsi rőzsetitzeket, hogy melegítsenek és világítsanak! Rédey Pál — Szentháromság után a 7. vasárnapon az ollárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet ol- tári Igéje: Rm 6, 19—23; az ige­hirdetés alapigéje: Jn 12, 44—50. — SOPRON. A június 26-án tartott ünnepi közgyűlésen bú­csúztatta a gyülekezet Rusznyák Ferenc igazgató-lelkészt, aki jú­lius 1-ével nyugalomba vonlt. A zsúfolásig megtelt gyülekezeti teremben dr. Winkler Oszkár egyetemi tanár köszönte meg a nyugalomba vonult lelkész több, mint két évtizedes hűséges és eredményekben gazdag soproni szolgálatát. A gyülekezet igen értékes ajándékát Linzer Gertrud és Schmidt Tibor adta át a hí­vek szeretete és hálája jeleként. Ugyanez a küzgyűlés Weltler Rezső esperest választotta meg a soproni gyülekezet igazgató-lel­készének. — ZALAEGERSZEG—BAR- LAHIDA. Július 3-án Gyüleke­zeti Segély vasárnap volt a gyülekezetben, amelynek szolgá­latait Madarász István Sömogy- vámosi lelkész, egyházmegyei Gyülekezeti Segély előadó végez­te. Az istentisztelet offertóriuma a Gyülekezeti Segély céljait szolgálta.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents