Evangélikus Élet, 1977 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1977-01-09 / 2. szám

Hitünk mai kérdései Honnan van bennem a rossz ? magunk is tovább „gazdagítjuk” a környezetünk bűnösségét! Ez a kölcsönhatás határozza meg az emberi közösséget is. Sez a magyarázat arra is, hogyan ke­rül a társadalom életébe a bűn. Ugyanis a bűn mindig társat ke­res. Így lép ki a bűn az egyes emberek életkoréból és válik ha­tóvá a családiban, társadalomban, sőt az egyházban is ! Az „én bű­nöm” megrontó hatalommá válik a másik ember számára, ugyan­akkor „mások bűnei” reám hat­nak, közrejátszanak döntéseim­ben, befolyásolnak cselekedeteim­ben. így szólhatunk a bűnnek az egyes embert szíve mélyéig meg­rontó jelenlétéről éppúgy, mint az egész embervilágot átfogó va­lóságról (Rm 3, 10—12; és 23.). HOGYAN SZABADULHA­TUNK EBBŐL? Legyőzhetjük a bűnt? Ügy gondoljuk: erkölcsi neve­lés segít. Esetleg az önfegyelem. Ilyenkor az ember természetes lelki erőit igyekszik mozgósítani, az ügy érdekében. A harcot pe­dig elsősorban a bűn következ­ményei ellen hirdetjük meg, bár semmiképpen sem szalbad lebe­csülni a jóra való nevelést és igyekezetét, sőt azt támogatnunk kell, mégis hitünk szerint ez nem hoz teljes megoldást. Mint az sem hoz, ha úgy gondoljuk, hogy a környezet megváltoztatása tel­jes megoldás a bűntől való sza­badulásra. A Biblia tanítása az, hogy az egyéni vagy a közösségi önmeg- váltás nem ad teljes megoldást, mert a bűn lényegében az Isten­nel állít szembe. ISTEN TUDTA, HOGY AZ EL­RONTOTT VISZONYT az ember nem tudja helyreállítani. Ezért ő maga tett lépéseket az ügy ér­dekében. A törvényét adta arra, hogy leleplezze a bűnt és Isten elé állítson. S maga nyitott utat és tart nyitva a szabadulásra iß: Jézus Krisztust adta, aki elszen­vedte helyettünk bűneink bünte­tését a kereszten. A Krisztusban adott bűnbocsánattal szabadít meg Isten a bűneinktől és teszi szabaddá az utat új életre, a jó cselekvésre, Isten és a felebarát szolgálatára. Detre János Túrmezei Erzsébet: Niklai látogatás Berzsenyi Dániel sírjánál születése 200 éves fordulóján Niklára látogatok gondolatban sírodra tenni csendesen virágom, és néhány hálás, halk köszönő szóval könnyíteni a . régi adósságon. Hiszen az életútra indulóban annyi kedves kísérőt adtál mellém. — A „Fohászkodás” súlyos sorait kisdiákmódra most is elfelelném! — Tanítottál gyermekhittel keresni, akit a bölcsek lángesze nem ér fel. ,.Hervad már ligetünk, díszei hullanak,” — súgtad, ha szél játszott őszi levéllel. „Forr a világ bús tengere, ó magyar!” — hangzott szavad a viharban mellettem, „Lélek s szabad nép tesz csudadolgokat!” — biztattál, ha nemzetemet féltettem. „O, a szárnyas idő hirtelen elrepül!” — hallottam, hajszolva tűnő időket. S látod, mindmáig még meg se köszöntem a zengőszavú, drága kísérőket. És azt, hogy egy niklai leány szíve dalolni kezdett a te sírod mellett, s hogy feleletül halk imádságára a dallam gyermekében tovább zengett! Ha sírodnál nem száll fel az a kérés, nem válik énekké örömöm, könnyem.,, Niklára látogatok gondolatban, hogy ezt ma hálásan mind megköszönjem. Istennek! Poraid keze takarja. C adott téged! Éretted is áldom. — Niklára látogatok gondolatban sírodra tenni csendesen virágom. (A verset 1976-ban írta a szerző, de anyag torlódás miatt csak most kerül közlésre!) Hittel az új úton Ki-ki a. maga életiében és a környezetében tapasztalja a rossz valóságát és minden nyomat ha- . gyó jelenlétét. Viseli kellemetlen következményeit. Próbálunk sza­badulni. Igyekszünk hibás szoká­sainkról leszokni, szóhasznála­tunkat szabályozni, kívánságain­kat mérsékelni, idegeinken ural­kodni. A legjobb szándék, a legszigo­rúbb igyekezet ellenére is sok si­kertelenséget tapasztalunk. Az eredménytelen önnevelés, a hiá­ba való önmérséklet felmérése­kor arra gondolunk: honnan van bennünk a rossz? a válasznál és az ál­lásfoglalásnál hajlamosak - vagyunk arra, hogy a környeze­tünket vádoljuk életünk rossz jellege miatt. így gondolkodott Pelagius is: az ember bűnös rom­lás és erény nélkül születik erre a világra. Tehát egyformán ké­pes a jóra is, a rosszra is. A kül­ső példa hatására terjed el, ha­talmasodik el rajtunk a bűn. Rousseau (a 18. században) pedig azt hirdette, hogy az ember ter­mészetétől jó, csak a rossz neve­lés és a környezete rontja él. Ritschl (a 19. században) arról írt, hogy beleszülettünk a bűn birodalmába. A környezet szinte kényszerítő hatást gyakorol ránk. mely így meghatározza az akaratot és a gondolkodást. Ezt a tévutat járjuk akkor is, ha úgy gondoljuk: képesek va­gyunk önmagunk megszüntetni az életünkben a bűnt. El tudunk bánni vele magunk is, le tudjuk egyedül is győzni az emberi rosz- '"fezat önmagunkban, környeze­tünkben. Végig kell — éppen emiatt — gondolnunk: mit vallunk a bűn lényegéről? TÖBB ÖSSZETEVŐJE VAN A BŰNNEK. Alapmotívuma Isten igéje, tanítása szerint az a törek­vés, hogy szabadulni akarunk az Istennel való közösségből. Ez je­lentkezik az toten iránti bizal­matlanságban és az Isten akara­tának megszegésében. Másrészt meghatározza a bűnt az, hogy embertársa ellen fordíja az em­bert. Ha így látjuk a bűnt — már­is nem csupán „rossz”-ról beszé­lünk! Tapasztaljuk — magunkon is, a környezetünkön is — vég­zetes következményét: emberi lé­nyünk egész struktúrájának meg­romlását. ÖRÖKSÉG? — kérdezünk en­nek a megromlásnak az eredeté­re. Gyakori védekezés, ha valakit utóiért a bűne: „így vagyok te­remtve”. Vagy pedig keserű­vádló módon: „miért ilyennek te­remtett az Isten!?” A Biblia er­ről úgy vélekedik, hogy kijelen­ti: nem ilyennek teremtett ben­nünket az Isten fi.: Móz. 1, 31)! Bűneinkért semmiképpen nem te­hetjük felelőssé a Teremtőt (1.: Móz. 3, 12)! Nem a teremtéskor került be az ember életébe a bűn. Gondolkodásunkban is vilá­gos határvonalat kell húznunk a teremtés és a bűn közé. Nem hivatkozhatunk arra, nem is menthetjük magunkat így: Isten akaratából van a bűn az éle­tünkben. Az örökléstan tudománya egy­re közelebb kerül a jó és a rossz tulajdonságaink továbbadásának reális megformálásához. Annyi máris világos, hogy nemzedékről nemzedékre száll az „örökség”. Nemcsak volt mit átvennünk, ha­nem sajnos, még több az, amit továbbadunk. A BIBLIA EZT ÜGY SZEM­LÉLTETI, hogy a romlottságot az emberi szívtől az ősszülők kez­detbeli bűnesetéig vezeti vissza (Rm 5, 12—14). Csak ezzel lehet megközelíteni az emberi bűnnek azt a szövevényét ebben az élet­ben, amely mindent átfog, behá­lóz, meghatároz. Ez az ősszülőkig (azok bűnbe­eséséig) visszavezethető bűn az eredendő bűn. Ez nem csupán lehetőséget jelent nekünk a bűn­re, hanem igazi romlás bennünk (Mt 7, 17). Istennel és emberrel szembeforduló, önző akaratú irány! Nemcsak a környezet gya­korol reánk hatást — ahogyan Ritschl gondolja —, hanem mi A 18. század első harmadában érkeztek Hernádvécsére magyar és ukrán telepesek, akik között evangélikusok is voltak és a szomszédos, 1719-ben alakult Fan­csal filiájaként gyakorolták hitü­ket. A kis filia később elszakadt Fancsaltól és hosszú időre igye­kezett önálló gyülekezetként élni. Legutóbbi lelkésze Turmezei Sán­dor, nyugdíjba vonulása után, be­látva azt, hogy a szerény anyagi lehetőségek és az ésszerű lelkészi munkaerő-gazdálkodás milyen irányt mutatnak, a hernádvécsei gyülekezet társgyülekezeteként ismét egyesült a fancsali gyüleke­zettel. A gyülekezet vezetői nagyon jó­zanul és tárgyilagosan, a jövőbe előretekintve mérték fel a helyze­tet, és éppen a jövőért érzett fele­rendbe hozták és új kerítéssel lát • ták el. Ünnepi istentisztelet keretében adta át rendeltetésének a gyüle­kezet megújított templomát és az új gyülekezeti házat Szebik Imre, a Borsod—Hevesi Egyházmegye esperese Péter Jenő, a fancsal— hernádvecsei társgyülekezet lel­késze és Abafjy Gyula arnóti lel­kész közreműködésével, Szalipsz- ky Endre felügyelővel az élen. Részt vett az ünnepségen Kovács István hernádszurdoki reformá­tus lelkipásztor, aki rendszeresen végez istentiszteleti szolgálatokat a hernádvécsei templomban, mint az itteni református szórvány hí­vek gondozója, valamint a szom­szédos novajidrányi református gyülekezet lelkipásztora, Kovács Lajos és a községi tanács képvi­seletében Kopcsó István vb-tit- kár. A közgyűlésen Péter Jenő lelkész ismertette a gyülekezet és a templomrenoválás történetét. A közgyűlésen elhangzott köszönté­seket Krajcz Gyula felügyelő kö­szönte meg. Abafíy Gyula lősség tudatában döntöttek. Az 1896-ban épült, egyébként is túl­méretezett, parókiát eladták. Az eladási árból a gyülekezet kívül- bfelül felújította kicsi templomát és egy kisebb házat vásárolt gyü­lekezeti célokra. Ezt a házat is Nők a bekére nevelésről November második felében, amikor Mátraházán leesett az első hő, és a fákat fehér zúzmara borítota, az erdő csendjében szerényen meg­húzódó egyemeletes református lelkészüdülő megtelt vendégekkel. Ha valaki belépett ide, nem a megszokott kép fogadta. Nem református lelkészek továbbképzése folyt itt, nem is lelkészek és lelkészcsaládok üdültek, hanem németül, angolul, magyarul és jugoszlávul beszélő asszonyok voltak együtt. Európa 11 különböző országából jöttek, evan­gélikus, református, uniált, methodista, ortodox és baptista egyházak képviselői, mintegy 30-án, hogy november Í7-től 22-ig a „békére neve­lés” kérdéséről tanácskozzanak. A konferenciát az ökumenikus Kap­csolatok Európai Lelkészsége hívta össze, a konferencia vezetője és szervezője a kedves és mindig tevékeny Katharina van Drimmelen volt. A vendéglátó pedig a Magyarországi Egyházak ökumenikus Ta­nácsa. Dr. Prőhle Károly, az ökumenikus Tanács főtitkára a konfe­rencia nagy részén maga is részt vett, a magyarországi egyházakról előadást tartott, Kovách Attila, a Református Egyház Zsinati Tanácsa Külügyi Főosztályának vezetője pedig munkatársaival gondoskodott a konferencia jól szervezettségéről és a vendégek magyaros vendéglátá­sáról, időnként a tolmácsolásban is sokat segített. MINDEN REGGEL KOMOLY BIBLIATANULMÁNYT tartottak, ezek közül különösen is jelentős volt dr. Eszenyiné Szeles Mária ko­lozsvári teológiai tanár Ézsaiás békefogalmáról, és Lenkeyné Semsey Klára debreceni lelkésznő a Hegyibeszéd békefogalmáról tartott ta­nulmánya. Öröm volt látni, hogy ma már a teológiát végzett lelkész­nők között vannak, akik igen komoly felkészültségről és munkáról tesznek tanúságot. A KONFERENCIA TÉMÁJÁT TÖBB ELŐADÁS, különböző néző­pontból közelítette meg. Báckman finn lelkész a „Biblia szerinti bé­kére nevelésről” beszélt. Az „én-központú nevelés” kérdéseiről Sienie Strikwerda asszony Hollandiából, az „Embertárs-központú nevelés” kérdéseiről pedig dr. Auke Jelsma holland teológiai lektor tartott refe­rátumot. „A békére nevelés a családban” témáról pedig Annelise Fehrholz az NSZK-ból. Ö különösen azt hangsúlyozta, hogy a csa­ládban levő konfliktusokat úgy lehet „meggyógyítani”, ha mind a szülők, mind a gyermekek készek egymás véleményét meghallgatni és megérteni. A békére nevelés ennek a készségnek a kialakításával kez­dődik A két nő referátumát az jellemezte, hogy nem elméleti, teológiai előadás volt, hanem a gyakorlati élet és a saját munkaterületük kér­déseit tükrözte. A BÉKÉRE NEVELÉS KÉRDÉSEIT természetesen nemcsak keresz­tyén álláspontból lehet nézni, ezért volt nagy jelentőségű, hogy dr. Szentistványi Gyuláné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tit­kárnője elvállalta, hogy a marxizmus alapján álló szocialista társada­lomban folyó békére nevelésről előadást tart. A sokrétű, széles látó­körű, a történelmi, társadalmi és politikai összefüggéseket jól meg­mutató előadást a résztvevők nagy érdeklődéssel hallgatták, és jól megérthették belőle, hogy szocialista társadalmunkban a békére neve­lés nevelési programunk igen fontos része. — A konferencia jelentő­ségét az is mutatta, hogy D. dr. Bartha Tibor református püspök, az ökumenikus Tanács elnöke és dr. Pozsonyi László, az Állami Egyház­ügyi Hivatal főosztályvezetője is meglátogatta. A 40 RÉSZTVEVŐ NÉGY MUNKACSOPORTBAN foglalkozott a következő témákkal: 1. Nő, család és béke. 2. Egyház és béke. 3. Tár­sadalom és béke. 4. A békére nevelés világméretű vonatkozása. A konferencia jó légkörű volt. A különböző társadalmi rendszerben, különböző egyházakban élő, részben lelkészi szolgálatban álló, rész­ben az egyházi női munkában dolgozó nők igyekeztek egymás helyze­tét kötetlen beszélgetésekben és jó légkörben megérteni, egymástól tanulni, közben egyre nagyobb felelősség ébredt bennük a békéért, és felismerték feladataikat a béke munkálásában. Dr. Muntag Andorne — A RÁKOSCSABA—PÉCEL —ISASZEGI társgyülekezet ben­sőséges ünnepségen emlékezett meg és adott hálát gyülekezeti élete ötvenedik esztendejéről. 1926. január 1-én kezdte meg a gyülekezet anyakönyvét Peer Sándor, akkori hitoktató lelkész, bár mind a három gyülekezet történetéből előbbi éveket is kez­detnek lehet venni. Pécel 1700- ban gondozott szórvány, 1829-ben leánygyülekezete a maglód! gyü­lekezetnek, az első imaháza 1829- ben épült. A mostani templom 1935. október 13-án került fel­szentelésre. 1918-ban dr. Csinos Albin vezetésével a rákoscsabai fiókgyülekezettel missziói egy­házközséggé szerveződik Isaszeg- gel együtt. Szolgáló lelkészei vol­tak: Peer Sándor, Liska Ferenc, Blázy Lajos, s jelenleg Békés Jó­zsef, aki az ünnepi közgyűlésen felolvasta a gyülekezet történe­tét. Megjelent ezen az ünnepsé­gen dr. Kása Pál ny. rákos- keresztúri lelkész, aki hosszú időn keresztül volt a szomszédos gyü­lekezet lelkésze, Oros László re­formátus lelkész és Békefi Pál ny. baptista prédikátor, akik ál- dáskivánással osztoztak a gyüle­kezet örömében és a jövő re­ménységeiben. — HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓ Kettős házassági évforduló volt Csóton. Varga Dénes, a csóti le­ánygyülekezet hosszú éveken ke­resztül volt hűséges gondnoka és felesége házasságkötésük 50. év­fordulóját, fiuk, Varga Sándor és felesége pedig házasságkötésük 25. évfordulóját ünnepelték né­pes családi körben. A jubilánso­kat Németh Tibor lelkész köszön­tötte és átadta a gyülekezet aján­dékát. „Mindeddig megsegített minket az Űr!” — HÁZASSÁGI évforduló. ‘Bárány Gyula beledi lelkész és felesége 1976. november 20-án huszonöt éves házassági évfordu­lóját ünnepelte kedves rokonság, gyülekezet és baráti körben. A szolgálatot Hegyháti János iha- rosberényi lelkész végezte a be­ledi templomban. — Szakái Árpád kemeneshő- gyészi lelkész és hűséges kántori szolgálatot végző felesége 1976. november 21-én adott hálát hu­szonöt éves házassági évforduló­juk alkalmából. A gyülekezet templomában az igehirdetési és úrvacsorái szolgálatot Hegyháti János iharos/berényi lelkész vé­gezte. — HALÁLOZÁS. Dr. Eszlényi Gyuláné, sz. Toperczer Edit, éle­tének 68. évében váratlanul el­hunyt. Temetése 1976. december 10-én, Blázy Lajos újpesti és Babus Imre fóti lelkészek szol­gálatával az újpesti temetőben volt. Az elhunytban dr. Eszlényi Gyula egyházmegyei felügyelő fe­leségét, Eszlényi László cisomádi lelkész édesanyját gyászolja. „Minden gondotokat öreá vessé­tek, mert néki gondja van teá­tok !” — Petrich Györgyné, sz. Böhm Ilona, a kispesti gyülekezet tagja, 1976. november 25-én. 70 éves ko­rában elhunyt. Temetése decem­ber 6-án volt a rákoskeresztúri temetőben. „Boldogok a halottak, akik az Ürban halnak meg, mert megnyugosznak az ő fárad­ságuktól.” — özv. Garamvölgyi Pálné, sz. Palkovics Karola, aki Szarvason született, s Kiskunhalason élt- életének 89-ik évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Az Evan­gélikus Élet hűséges olvasója volt. Nyolc gyermeke, tizennégy unokája, hét dédunokája és ki­terjedt rokonsága gyászolja

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents