Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1976-10-31 / 44. szám

A* egyházak (elieínek D. Eduard\Lohsc püspök látogatása egyházunkban A szabadító jézusra figyelünk Jil 8, 31—36 SOKFÉLE ELVÁRÁS ÉL A GYÜLEKEZETEKBEN. Ahány evangé­likus ember, talán annyiféle elvárás él Reformáció ünnepén a gyüleke­zetekben. Van, aki várja, hogy történelmi eseményeket: tetelek kifüg­gesztéséi, egyházi és világi hatóságok előtti bátor helytállást emleges- .enek a lelkészek, mások, hogv Wittenberg. Wartburg, Worms és más hasonló, a reformáció történetéből ismert helységneveket, de legfőkép­pen, hogy Luther Márton álljon a középpontban. Van, akit fáraszt a történelem, s csak újat, frisset, 20. századba illőt akar hallani. Van, aki azt várja, hogy evangélikus felekezeti öntudatában erősítsék meg, mások viszont, hogy ilyenkor az egész egyházról legyen szó. hiszen a reformátorok sem akartak új egyházakat alapítani, hanem az egész egyházat akarták visszaállítani eredeti állapotába. Van. aki sem a múltat, sem a jelent nem szereti, ha emlegetik s arról hallana, mi lesz holnap, vagy századunk végén a reformáció népével. Van, aki az egyéni l^lkiismeret-szabadság napját ünnepli s van, aki a megújult közösségét, az egyház születésnapját. Akkor cselekszünk helyesen, ha különböző elvárásai emberek mind Jézusra figyelünk. Reformációi ünneplésünket Ö teheti igazán tartalmassá. A REFORMÁCIÓ MAI NÉPE IS JÉZUSBAN HIVŐ NÉP. Nem új törvényben, nem új tanításban, nem egy könyvben, nem új vallásban, hanem Benne hiszünk. Jézus-hit nélkül reformációi ünneplésünk üres, tartalmatlan, unalmas emlékezés. Jézus-hitben azonban „új pünkös­di ünnep”, amikor Lélekkel lelkesedhetünk. Krisztusban hiszünk, akit az Atya igazolt, akit Úrnak vallottak mindig tanítványai — ezt a val­lomást ö el is fogadta, de uraságát szolgálatra használta. Jézus neve áll a reformáció eseménye előtt, mint ahogyan Luther ,.A keresztyén ember szabadságáról” írt könyvecskéje első mondata előtt is ez a név á’l. Akkor vagyunk Lutherhoz is leghűségesebbek, ha azt látjuk kez­deményezőnek és középpontnak, Akiben ő is hitt: Jézust. 'A REFORMÁCIÓ MAI NÉPE IS JÉZUS BESZÉDÉBEN MARAD MEG. A reformáció, ha a 95 tétellé! kezdődött. Jézus szavával kezdő­dött. hiszen az első tétel Jézus szavának magyarázata: „Amikor Jé­zus Krisztus a mi Urunk és Mesterünk ezt mondja — Térietek meg! — azt akarja, hogy híveinek egész élete megtérés legyen.” Luther nem magát é> saját gondolatait hozta szóba, hanem újra Jézust hagyta szó­hoz jutni. Akkor vagyunk lutheránusok a szó jó értelmében, ha ebben követjük Luthert. A jézusi szó ma is meglepően friss, aktuális, élet­bevágóan fontos, segítő, világos beszéd. Nem üres fecsegés, hanem teremtő szó, hatásos beszéd. A teljes igazságot tárja fel: Istenről, vi­lágról. rólunk, másokról, az élet értelméről, szolgálatunkról, örö-k éle­tünkről. Mai új helyzetünkben, új társadalmunkban is úgy lehetünk Jézus tanítványai, ha újra és újra halljuk, olvassuk Jézus szavát. Egy­házunk mai teológiájában és életgyakorlatában azt tartom a legígére­tesebbnek, hogy Jézus szavára komolyan figyel, az ismert szavakat is újra „kihallgatja”, Jézust, a beszélő Istent faggatja, saját, sokszor ki­csinyes, rosszkedvű, panaszkodó természetünkkel szemben is a re­ménységet, örömöt, bizalmat teremtő Jézust hagyjuk szóhoz jutni. Mindig ott és akkor újul az egyház, a gyülekezet, az egyes keresztyén, ahol és amikor Jézus szóhoz juthat. A REFORMÁCIÓ NÉPE SZABAD NÉP. „Akit a Fiú megszabadít valósággal szabad.” Hallgatói fülében szinte sértő volt Jézus szava. Polgári lag szabad embereket, nemes ősökre hivatkozó honfitársait a bűn rabszolgáinak nevezte. De ezzel a kemény beszéddel nem sérteni, bántani, megsemmisíteni akart, hanem segíteni, hogy vegyék észre rab­ságukat. A gőg, beképzeltség,’ vallásos büszkeség, mások lenézései sa­ját kegyes cselekedeteikben való bizakodás embertelenné és istente­lenné tette azokat, akik pedig Istenhez tartozónak vallották magukat. Jézus nemcsak leleplezett, hanem meg is szabadított sokakat bűneik­ből. Nemcsak megmutatta a bűn bilincseit, hanem szét is törte. Hir­dette: a bűn szolgálatának nincs jövője, a szabadságnak van jövője. A reformációban újra központi tanítás lett a bűn bocsánat szabadító ha­talmáról szóló jézusi beszéd. Nem csupán tanítás, hanem valóságos él­mény, szabadító erő. Luthert a keresztyén ember szabadsága annyira érdekelte, hogy egyik legnépszerűbb könyvét, ami egyben teológiai re­mekmű erről írta. „Alakjára kicsiny, de tartalma az egész keresztyén élet summája.” A keresztyén szabadság ma is azt jelenti, hogy Jézus szabaddá tett önzésünktől, önmagunk körül való foi-gástól, mai közös­ségi bűnöktől, hogy szabadok lehessünk értelmes, tartalmas, embere­ket segítő jó és hasznos életre. Jézus megszabadít közönyből, fásult­ságból bizodalmas hitre. Fáradtságból érdekeltségre, gyűlöletből — ebből az önpusztító és masokat gyötrő indulatból szeretetne, kicsiny­ben és nagy körben egyaránt. Aki Jézus szava hatása alá kerül, nem maradhat rabja saját sötét indulatainak, érzéseinek, a romlásból és romlottságból tisztaságra, a bénultságból szolgálatra szabadít a Fiú ma is. Ez az ige egyszerre szólaltatja meg a reformáció idejének és a mi időnknek döntő tanítvámyi kérdéseit: a hit, az ige, a keresztyén sza­badság kérdéseit. Ha a Reformáció ünnepén nem önmagunkat, nem is őseinket ünnepeljük, nem is felekezetűnket vagy egyházunkat, ha­nem Jézus Krisztust, úgy ö újra megerősíthet hitünkben, fontossá te­heti igéjét és felszabadíthat önös kicsinyességünkből szabad, szerető életre. Szépen írja Luther említett könyvecskéjében: „Nekem hitem által Krisztusban mindenem megvan bőséggel — erről tanúskodik az ige — s a hitből folyik az Isten iránti szeretet, a szeretetből a szabad, szolgálatkész, vidám élet, amely ingyen munkálja a felebarát javát”. dr. Hafenscher Károly HÉTSZÁZÉVES a turkui érsekség, SZÁZÉVES A FINN EGYHÁZ ZSINATA Mindössze három teljes napot töltött hazánkban október 9-től 13-ig az országos elnökség meghí­vására evangélikus egyházunk vendégeként 0. E J tárd Lnh-e hannoveri (Némei.' vétség; K" - társaság) püspök és felesége. E rövid látogatást jelen’, tette vendégünk személye. A han­noveri evangélikus egyház, mely­nek püspöke, a Lutheránus Világ­szövetség negyedik legnagyobb tagegyháza. Az Egyesült Evangé­likus—Lutheránus Egyház (német rövidítése: VELKD)' pedig, me'y- nek vezető püspöke, a reformén ó hazájának nyugati felében é'ő evangélikus egyházakat tömöríti. A HÁROMNAPÓS LÁTOGA- ’t’A<?T TARTALM ASSÁ ''’VT” a gazdag program, melynek Fye.i- kor elsődleges céije etyhávek életének megismertetése. Az egyházi élet szive á gyüle­kezeti isi.enuszteiei. i-.oh.je püs- poi; két vasárnapi isten-isz.sle.en vett részt és szolgáit. A Dudape.;. - Deák téri templomban nagyvá­rosi, a pusztavámi templomban falusi — és éppen uj iéikész.akast építő — gyülekeze, előtt hirde­tett igét. Első kézből tájéKOzod- hatott a gyülekezetek múltjáról és mai életéről. Az egyház jövőjére gondolunk, ha a leikészi szolgálatra készülő fiatalokat látjuk magunk előtt. Lohse püspök, aki maga köze. 20 évig volt teológiai professzor Göt- tingenben, a teológiai fakultás újszövetségi tanszékén, meglepe­téssel pillantotta meg a Teológiai Akadémia olvasótermében kiállí­tott könyveit, és előadást tartott a teológus ifjúságnak. „Kétféle hit? — Zsidó és őskeresztyén hit” címen fejtette ki és bizonyította, hogy az őskeresztyénség hitét az ókori görög gondolkodásnál sok­kal mélyrehatóbban határozta meg a zsidó és ószövetségi hit, mint azt sokszor feltételezik. Az őskeresztyénség hite nem egysze­rűen bizonyos események meg­történtének elfogadása, hanem b'zalom a Jézus Krisztusban cse­lekvő Isten iránt. Hasonló biza­lom az ószövetségi hit is. Mai egyházi életünk alkotó­műhelyei a leikészi munkaközös­ségek. Három egyházmegye — a vasi, a veszprémi és a györ-sop- roni — mintegy 70—80 leikésze gyűlt össze a celldömölki gyüle­kezet szép termébe, hogy talál­kozzék egyházunk vendégével. „A bibiiakritika és igehirdetésünk” címen hangzott az előadás, mely­ben Lohse püspök nem tagadta a Biblia történeti és kritikai kuta­tásából fákadó nehézségeket, ugyanakkor rámutatott, milyen fontos a most élő ember és gyü­lekezet kérdéseinek ismerete. Az igehirdetésnek úgy kell megszó­laltatnia Isten szeretetének evan­géliumát, hogy hű legyen az ige mondanivalójához, és i feleljen a mai ember kérdéseire. Egyházi életünk és szolgála­tunk több területét mutathattuk volna meg. ha több lett volna az idő: nem mutathattuk meg sajtó- osztályunk kiadványait, nem te­hettünk látogatást szeretetintéz- ményeinkben. nem voltunk szór­ványgyülekezetben, nem látogat­tunk gyülekezeti ifjúsági össze­jövetelre — de ezt és a többit pó­tolta az a körképt melyet a tör­téneti és. teológiai háttér felvá­zolásával D. Káldy Zoltán püspök- elnök adott, amikor munkatársai. az országos munkaágak vezetői­nek társaságában fogadta Lohse püspököt és feleségét. TOVÁBB GAZDAGODOTT ÉS SZÍNESEDETT A KÉP, amikor Miklós Imre államtitkár, az Álla­mi Egyházügyi Hivatal elnöke fo­gadta a vendéget. A társadalom és az egyházak jó együttműködésének valóságát és lehetőségét élhették át szemé­lyesen vendégeink, amikor Cell- dömölk községi és járási vezetői ismertették előttük területük eredményeit és feladatait, és — jogos — büszkeséggel mutatták be a néhány éve épült Kemenes­aljái Művelődési Központ helyi­ségeit és munkáját. HIVATALOS EGYHÁZI LÁTO­GATÁSOK KAPCSÁN gyakran felvetődik a kérdés, hogy mi en­nek az értelme és haszna? Az egy keresztyén anyaszentegyház, melyről vasárnaponként a hitval­lásban bizonyságot teszünk, úgy valóság, ha a földkersk'ég külön­böző tájain élő tagjai és vez#'"i ta'álkoznak is. egymással b?s?A’- nak és közösen tusakodnrk hűi1.': mai megéléséért, szolgálatuk mai gyakorlásáért. Egymással beszélni pedig csak úgy lehet, ha a beszé­lők megértik egymás szavát. Eh­hez azonban nem elegendő a kü­lönböző nyelvek ismerete, de még csak a szabatos fogalmazás sem, hanem szükséges a másik fél helyzetének ismerete is. EGYHÁZI EMBEREK TALÁL­KOZÁSA TÖBB. mint csak kü­lönböző országokban élő egyhá­zak képviselőinek találkozása. Személyükben különböző népek képviselői is találkoznak. Isten gondviselése és Krisztus szeretete ■nemcsak hittestvérekkel, hanem a népekkel, népükkel is összeköti okot. Egyház: embereke', vezető­ket és gyülekezeti tagokat ezért Krisztus evangéliumának sorsa mellett a népek sorsá is érdekei- Ennek a látogatásnak a során is öröm volt. látni és láttatni, hal­lani és mondani, milyen sok le­hetőségünk van az evangélium továbbadására. Öröm volt halla­ni azt is állami és egyházi meg­nyilatkozásokban, vendégek és házigazdák szájából, hogy az egy­házak és keresztyén emberek is sokat tehetnek a népek és embe­rek közötti megértésért, barátsá­gért és békéért. A Finn Egyházi Hírszolgálattól (NKF) vettük át a .következő híradást: „A turkui dómprépostság — a finn érseki székhely — ezen az őszön lesz hétszáz és a Finn Evangélikus Egyház .parlament­je’, a Zsinat százesztendős. A mindkét jubileumra való emlé­kezést — együttesen — novem­ber 6-án és ‘ 7-én tartják meg Turkuban. Catillus (finn néven: Kettil) püspök, aki svéd származású volt 1276-ban mint a finnek püspöke alapította meg a turkui dómprépostságot. Ez az egyházi központ a legrégibb finn társa­dalmi alakulat még akkor is, ha Turkuban előzőleg is létezett egy püspökség, amelynek megalaku­lása időpontját mind a mai napig nem lehet meghatározni. 1817- ben a turkui püspökség a Finn Egyház érseki székhelyévé lett. Az 1870-ben életbe lépett egy­házi törvényt követően, 1876-ban tartották meg az első zsinatot. Eltekintve különböző kivételes esetektől, 1974-ig a Zsinat öt­évenként ülésezett. 1974-ben az egyházkormányzati rendet átala­kították. Ettől az időponttól kezd­ve a Zsinat évenként kétszer jön össze, amikor is az egyház belső élete, az egyházi tanítás miként­je, anyagi gazdálkodása a leg­fontosabb kérdések közé tarto­zik.” Rcuss András Túrmezei Erzsébet: Október 31. után Vitára senki sem jelentkezik. De a tételek világgá repülnek, mind fészekhagyó madarak. Már nyomtatott lapon suhannak, most még latinul, \ holnap németül, azután mindenféle nyelven. S a vittenbergi szerzetes, teológia tudós doktora, megdöbbenve nézi röptűket. „Istenem, Istenem! Ha Te játékot akarsz kezdeni szegény szolgáddal, énvelem, Temagadért cselekedd egyedül! S oltalmazz, bele ne keverjem tulajdon bölcsességemet!” A tételmadarak suhanó röptét megállítani többé nem lehet. Luther lázasan írni kezdi hát tételeinek magyarázatát: „Az egyház reformációra szorul, És az nemcsak a pápák dolga, hanem az egész nagyvilágé, s méginkább magáé az Istené. Mikor jön el, ö tudja egyedül.” És mélyet sóhajt: Bár ma kezdené! Bár ma virradna boldog hajnala! Nem sejti még, hogy amit vár, Isten már el is kezdte — általa. D. Eduard Lohse püspök igét hirdet a Deák téri templomban — ifj. Harmati Béla lelkész tolmácsolja

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents