Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1976-05-02 / 18. szám

ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP

XLI. ÉVFOLYAM 18. SZÁM 19*6. május 2.

Ára: 2.50 Forint

D. Káldy Zoltán püspök Szombathelyen

D. Káldy Zoltán a Magyarországi Evangélikus Egyház püspök-elnöke április 8-án Szombathelyre látogatott.

A püspök tisztelgő látogatást tett Dr. Gonda Györgynél, a Vas megyei Tanács elnökénél. A szívélyes hangú beszélgetés során egyházpolitikai és békemozgalmi kérdések kerültek szóba. Mindketten hangsúlyozták a szövetségi politika nagy jelentőségét és annak az életben való tényleges gyakorlatát. A fogadáson jelen volt Koltay Gyula, a Vas megyei Tanács egyházügyi titkára, továbbá Benkő Béla kissomlyói lelkész, a Vasi Evangélikus Egyházmegye esperese.

D. Káldy Zoltán püspök meglátogatta Koltay Gyula egyházügyi titkárt is. ■

A püspök a Lelkészi Munkaközösségben előadást tartott az Egyházak Világtanácsa Nairobiban tartott nagygyűléséről. Az előadást élénk érdeklődés, majd megbeszélés követte.

Kiált a környezet

SEGÍTSÉGÉRT KIÁLT AZ EMBERI KÖRNYEZET. Nyög a fold, fuldoklanak a vizek és a levegő, senyved az élővilág, ritkaszép tájakat is veszély fenyeget, a települési környezet is védelemre szorul. Emeberekért sikolt a bioszféra: a szűkebb és tágabb életterület — olyanokért, akik gondos, felelős gazdái a teremtett, szép világnak, és nem kiuzsorázói, mostohái, szét- tiprói.

Egyre szaporodtak a figyelmeztető hangok, az utóbbi években különösképpen: ha nem vetnek gátat az emberi felelőtlenségnek és mohóságnak, néhány évtizeden belül lakhatatlanná válik a föld! Egyszerűen azért, mert a föld, a víz és a levegő úgy elszennyeződik s a természet csodálatos, önszabályzó egyensúlya úgy felborul, hogy azt többé nem lehet helyreállítani.

NÉPÜNK FELELŐS VEZETŐI MEGHALLOTTÁK EZT A SEGÉLYKIÁLTÁST. Már korábban is számos környezetvédelmi intézkedési hoztak, melyek eredményekkel is jártak. Szükségessé vált azonban törvényszinten és átfogóan szabályozni: mit kell megvédeni és mitől: milyen kártevő magatartástól, jelenségektől. Márciusban az Országgyűlés meg is szavazta a környezetvédelmi törvényt. Kell is, hogy a törvény szigora szorítsa rendre azokat, akiknek sem az értelmét, sem a szívét nem éri el a meggyőző szó. Elvégre itt — túlzás nélkül — a lét, vagy nemlét kérdésről van szó, hiszen nemcsak egy néhány napos atomháborúval követhet el kollektív öngyilkosságot as emberiség, hanem pár évtizednyi további környezetszennyezéssel is. (öt éve láttam Zürichben egy megdöbbentő kiállítást, mely mellbevágó szemléletességgel dokumentálta: ha tovább is növekvő ütemben rontják-piszkolják a földet, a vizeket és a levegőt s károsítják a növény- és állatvilágot, akkor szaktudósok szerint kb. 35 év múlva nincs többé visszatérés a világszennyezés tömegsírjából.)

A KÖRNYEZETVÉDELEM EGYSZERRE SZEMÉLYES ÉS KÖZÖSSÉGI ÜGY. Személyes, mert nem lehet azzal elintézni, hogy „csinálja az állam”, hiszen az állam (s az ország) belőlünk, állampolgárokból áll, s ha egy közügyben túl sokan várják csak „felülről" a megoldást, akkor ezek tétlen elvárásaiból semmilyen szinten sem lehet jó eredményt varázsolni elő. Az állam igenis lépett, igen nagyot és komolyat, ezzel a törvényalkotással, és fog is lépni minden bizonnyal annak érvényesítésével. Most rajtunk a sor, egyes embereken és kisebb- nagyobb közösségeken, mert a törvény igazán általunk él és hat: értelmünkben, lelkűnkben, tetteinkben! Mert akiben van szív, az nem néző ebben a hazában, s nem önző haszonélvező és sültgalamb leső, hanem tenni akar, ami jót csak lehet tennie! Kell-e külön hangsúlyoznunk, hogy keresztyén hitünk legalább ennyire kötelez?!

A MEGELŐZÉSRE TESZI A FŐ HANGSÚLYT A TÖRVÉNY. Nem mintha még meglevő környezetszennyezéseket nem kellene megszüntetni — ez meg is fog történni, fontossági sorrendben, folyamatosan, lehetőségeinknek megfelelően. Itt azonban elsősorban a jövőről van szó: egy fokozottan felelős gondolkozás, érzület kiműveléséről, „felneveléséről”. Arról, hogy szeressük természeti környezetünket és ne csak használjuk, mert sorsközösségben vagyunk immár a bioszférával: hatunk rá s az visszahat ránk! Amit .,betáplálunk” a természetbe, a környezetbe, azt kapjuk vissza elháríthatatlanul!

A TERMÉSZET IS ÉLNI AKAR: szoros egymásrautaltságban „él" a föld, a víz, a levegő, az élővilág közvetlen hordozói, s bennük-rajtuk élnek a növények és állatok. Élnének is vígan, ha a „teremtés koronája” nem viselkednék úgy, mintha zsarnoki vasabroncs lenne a teremtés fején: telhetetlen bitorlója a rábízott nagyszerű javaknak, gyilkos és öngyilkos egy személyben — mert sajnos, nem kevesebbről van szó.

Világszerte rengeteg erdőt vágnak ki, sokkal többet, mint amennyit telepítenek. Csak a legutóbbi évtizedekben igen sok növény- és állatfaj tűnt el a föld színéről, az ember „jóvoltából”. A tengerek halállománya csökken: a halászat egyre intenzívebb. s a tenger egyre piszkosabb. Egyes folyókból már teljesen kihalt az élet, másokból csak részben. (A Rajna már ott bűzlik, ahol még csak belép Svájcba: magam tapasztalhattam négy héten át.) Beszéljünk a nagyvárosok helyenként igen rossz levegőjéről, vagy a nekivadult dohányzás „helyi lég- szennyezéséről”? A lelkiismeretlen zajcsinálókról, vagy a sze- mstelők tízezreiről, akik a fővárostól a kirándulóhelyekig mindenből szemétdombot csinálnak, mert még csak rájuk sem mernek szólni? (Bár meggondolkoztató, hogy ez viszont nincs mindenütt így!) /

Vészharang-kongatás akar ez lenni? Inkább felelősségre ébresztés és tettre indítás. Üdvözlünk egy törvényt, hogy kövessük tettel-szóval egyaránt! Mert nem elég a jámbor óhaj. Emberi kiállás kell, felelősségérzet, hiteles állásfoglalás és cselekvés. Itt kezdődik, amivel társadalmunknak és saját emberségünknek tartozunk. S a jövő generációknak nemkülönben.

Dr. Bodrog Miklós

Nairobi

Az egység követelményei A második szekció jelentése

Lapunkban elkezdtük közölni az Egyházak Világ tanácsa Nairobiban tartott nagygyűlésének a szekciókban elfogadott és a plenáris üléseken jóváhagyott jelentéseit. A húsvéti ünnepek közoejótté- vel a jelentések közlését megszakítottuk, reméljük azonban, hogy a következő számokban folyamatosan közölhetjük. Most a II. szekció jelentéséből közöljük a legfontosabb részeket. Ez a szekció az egyház egységével és az egység követelményeivel foglalkozott.

„Valamit élvezhettünk Isten családjának gazdag sokféleségéből” — kezdőd ík a jelentés. Majd az alábbiakban folytatódik:

Megtanultuk jobban megismerni Istent, Aki szabadságában összeköt minket. Ö maga adja a szabadságot, amelyre felszabadít minket és az egységet, amely összeköt bennünket, hiszen mi úgy vagyunk benne, hogy megtaláljuk azt a szabadságot, amely nem szakít el bennünket egymástól és azt az égy séget, amely nem tűri a kívánt változatosság helyett az uniformizálödást. Az egység nem a mi művünk, hanem Isten ajándéka.

A cél felé

Azért tusakodtunk, hogy azt a célt tűzzük ki magunk elé, amely felé Isten hív minket. Az uppsalai nagygyűlés az egység mélyebb belső dimenziójáról szólt és azt a „katoli- citás” szóval fejezte ki. A „katolicitás” ellentéte minden egoizmusnak és partikulariz- musnak. Az egyháznak ezt a katolicitást istentiszteletében azzal kell kifejeznie, hogy otthont nyújt mindenfajta és mindenféle körülmények között élő férfi és nő számára, bizonyságtételében és szolgálatában pedig azzal, hogy az igaz emberség megvalósításán munkálkodik.

Uppsala után az egyházak arra tettek kísérletet, hogy az egyház egységével összefüggésében — mint elérendő célról — „zsinati közösség”-ről szóljanak (conciliar fellowship). Ez történt itt Nairobiban az V. Nagygyűlésen is. Ebben a zsinati közösségben a többiekkel közösen mindegyik helyi egyház bírja a katolicitás teljességét, ugyanarról az apostoli hitről tesz bizonyságot és ezért elismeri a többi egyházat, mivel Krisztus ugyanazon egyházához tartozik és ugyanannak a Léleknek a vezérlete alatt áll. Ezek az egyházak egymáshoz tartoznak, mert ugyanazt a kereszt- séget kapták és ugyanabban az úrvacsorában részesülnek; elismerik egymás tagjait és lelkészeit. Egyek közös elkö- telezésükben, hogy vallják a

Krisztus evangéliumát úgy, hogy azt hirdetik■ és szolgálnak a világban.

Ez az egység — amely Jézus Krisztusban áll fenn — nem érvényteleníti azokat a különleges adományokat, amelyek az egyes tagoknak és az egyes helyi egyházaknak adattak.

még nem egyek az apostoli hit közös értelmezésében, a közös istentiszteletben és a közös úrvacsorában.

Mivel az egyház egysége a Szentháromságon alapul, azért beszélhetünk az egyházban a különbözőségekről, mint valami olyanról, ami nemcsak,

igazi kölcsönösségben. A férfiak és nők egymáshoz való viszonyát a kölcsönösség és nem az alárendeltség szempontjából kell kialakítani. Az egyház egységét elárulják, valamennyiszer meggátolják az asszonyokat abban, hogy éljenek azokkal az ajándékokkal, amelyeket Isten adott nekik. Az egység ott válik láthatóvá, ahol a nők. minden tekintetben teljesen részt vesznek az egyház életének minden szintjén. Milyen konzekvenciák származnak ebből az egyház tanítása számára a családi életre és az egyházi élettel kapcsolatos elhivatásra vonatkozóan ? Hogyan befolyásolja a szolgálat teljességének tudomásulvétele az ordi- náció (felavatás) koncepcióját?

Politikai harc

és az egyház egysége

Az egyház egysége a politikai harc feszültségében lesz nyilvánvaló. Az egyház arra hivatott, hogy tanúsítsa Isten igazságosságra irányuló szándékát az emberi ügyekben, de gyakran az a kísértése, hogy csendben maradjon áz „egység” megőrzése érdekében vagy az, hogy keresztes hadjáratot indítson bizonyos speciális ügy mellett vagy az ellen. Ezzel összefüggésben kell tudnunk, hogy a keresztyének valamennyien megítélt és bűnbocsánat alatt élő bűnösök. akik egymást ilyeneknek fogadják el a Krisztusban. Az úrvacsoránál mindnyájan egyenlőek vagyunk: olyan sereg, amelynek nincs saját igazsága, de, amely hit által és szeretetben elfogadja Isten igazságát. De Krisztus „fegyelmezése” alatt állunk és nem hagyhatjuk figyelmen kívül a bűnt, nem is köthetünk kompromisszumot vele. Szabadok vagyunk a nyílt, erőteljes, kölcsönös kritikára, hordozva a vita fájdalmát, nyíltan vizsgálva az etikai döntéseket — beleértve a politikaiakat is — Krisztus igazságának a mértéke alatt. Fel kell azonban vetni azt a kérdést: hogyan tanulhatjuk meg gyakorolni ezt a fegyelmet és ezt a különbségtevést, amikor egyházaink össze vannak fonódva a faji előítélettel, a társadalmi elnyomással és a gazdasági kizsákmányolással?

Hitvallásos indentitás

és az egyház egysége

A látható egység keresésének számolnia kell azzal a ténnyel, hogy az egyes egyházak a maguk identitását inkább egy felekezetben találják meg, mint Krisztusban magában. Ezzel összefüggésben érdemes figyelni a következőkre: a) Egyes területeken a különböző egyházak számára az egységgel összefüggésben a nemzetépítés ügye vagy a társadalom megújításáért folytatott közös tevékenység a fontosabb, mint a tanításbeli egyetértés. (Tehát a társadalmi célokért való összefogás a fontosabb és nem a dogmatikai egység!) b) Az ortodoxok számára — maguk között — a hitvallási identitás koncepciója nem jelentős, mert az tartják* hogy végeredményben ők egy tradíción belül vannak, c) A reformációból származó egyhazak és a megújulási mozgalmak

(Folytatása a 3. oldalon)

Kíváncsi kis kenyai

hanem inkább megbecsüli és védi azokat.

Bár a különböző tagegyházak saját közösségükben és a különböző helyi közösségek gazdag különbözőségeket mutatnak és a maguk sajátosságát fejlesztik ki, mégis, se kulturális, se társadalmi, se pszichológiai, se politikai, se történelmi különbségek nem tudják megváltoztatni az egy apostoli hit integritását.

A „zsinati közösség” fejezi ki a belső egységét azoknak az egyházaknak, amelyeket a távolság, a kultúra vagy az idő választ el egymástól, de amelyek Krisztusban ezt az egységet valóságosan élik és keresik időről időre azáltal, hogy különböző földrajzi helyeken levő egyházak képviselői zsinatot tartanak, hogy a közös gyűlésen láthatóan is kifejezésre juttassák egységüket.

A mi jelenlegi felekezetközi gyűléseink nem „zsinatok” ebben a teljes értelemben, mivel

Miklós Imre államtitkár sajtótájékoztatója

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége és az Állami Egyházügyi Hivatal március 31-én konzultációval egybekötött sajtótájékoztatót szervezett az egyházi lapok szerkesztői és vezető munkatársai számára az Állami Egyházügyi Hivatalban.

A sajtótájékoztatón, amelyet dr. Pásztor János, a MUOSZ főtitkárhelyettese nyitott meg, Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke tartott előadást az időszerű egyházpolitikai kérdésekről. Előadásában foglalkozott az állam és az egyház viszonyának valamennyi kérdésével, valamint a témával összefüggő hazai és nemzetközi w eseménnyel. Mindezekben válaszolt azokra a kérdésekre is, amelyeket a lapok munkatársai juttattak el hozzá, illetve tettek fel az előadást követő konzultáció során. Miklós Imre államtitkár a téma ösz- szefüggésében értékelte az egyházi lapok munkásságát is. A magas szintű és széles távlatú tájékoztatás további jó segítséget nyújtott a hazai egyházi lapok munkatársainak.

hogy meg van engedve, hanem valóban kívánatos is. Ahhoz, hogy hűek maradjunk az egységre való elhivatottságunkhoz, nekünk magunknak meg kell fontolnunk ezt az elhívást az emberiség egységének és különbözőségének széles összefüggésében is.

Ami az egységhez hozzátartozik

Nem elég a keresztyéneknek „hitbeli egységről” beszélni, az egység problémáját társadalmi összefüggésekben is fel kell vetni. Az egyház egységének össze kell fognia mindazokat, akik épek és akik rokkantak. Az éhezés és a hosszú ideig tartó éhínség, a sokféle betegség és baleset magyarázza azt a tényt, hogy a gyermekek és felnőttek hallatlan nagy számban hátrányos helyzetben vannak, mert rokkantak és nyomorékok, éspedig nemcsak fizikailag, hanem érzelmileg és értelmileg is. Ezt a szenvedést súlyosbítja az a mellőzés és elkülönítés, amellyel társadalmaink hajlamosak kezelni őket. Az Isten családja egységének kárára van az, ha ezekkel a testvérekkel úgy bánnak, mint a leereszkedő jótékonykodás tárgyaival. Az egység megszakad ott, ahol ezeket kihagyják belőle. (!)

De az egység keresése arra is kötelez minket az egyház életének minden szintjén, hogy helyreállítsuk az emberi faj minden tagjának teljes értékét és méltóságát.

Az egyház egységének össze kell fognia nőket és férfiakat