Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1976-04-11 / 15. szám

Az egyházunk gondozó in­tézeteiben folyó diakóniának, szolgálatnak sok érdekes sőt izgalmas kérdése van. A prob­lémák egymással összekapcso­lódva, tarka szőttesként jelent­keznek. Nehéz feladat közü­lük egyet kiemelni és a többi­től elkülönítve ismertetni vagy rangsorolni. Ha egyikéről-má- sikáról szólunk is mindig az intézetekben folyó teljes éle­tet kell szem előtt tartanunk. ÍGY EMELJÜK KI A TÖBBI KÖZÜL a szolgálatot Evangélikus—római katolikus dialógus Strasbourgban Sajtóközlemény A közös Evangélikus—Ró­mai Katolikus Munkabizott­ság március 15—20-ig tartotta ülését Liebfrauenbergben, Franciaországban. A teljes bi­zottság jelen ülése a harma­dik volt azután, hogy 1972- ben megjelent az Evangélikus —Római Katolikus Tanulmá­nyi Bizottság ún. „Máltai Ri­portja": „Az evangélium és az egyház” címen. A JELEN BIZOTTSÁG EL­SŐRENDŰ FELADATA VOLT áttekinteni azt, hogy a Mál­tai Riportot milyen módon fo­gadták az egyházak. Ezen az ülésen a bizottság tanulmá­nyozta azokat az értékelése­ket, amelyeket sok forrásból nyert. Ezek magukban foglal­ják az egyes egyházak, püspö­ki konferenciák, teológiai fa­kultások és intézetek, vala­mint egyes teológusok véle­ményét. (A katolikus és evan­gélikus válaszok kiértékelését a következők végezték: Peter Bläser, Kristen Skydsgaard, Joseph Hoffmann professzo­rok.) A válaszok számosak és különbözőek. A bizottság úgy véli, még túlságosan korai lenne megállapítani, hogy va­jon az egyházak az 1972-es Máltai Riport lényegét elfo­gadták-e. vagy a jövőben el­fogadják-e. Eddig a legtöbb véleményezés örömmel üdvö­zölte azt a tényt, hogy hiva­talos szinten dialógus kezdő­dött a Római Katolikus Egy­ház és az evangélikus-luthe­ránus egyházak részéről. A válaszok egyértelműen arról tudósítanak, hogy az 1972-es riport megvilágította a továb­bi tanulmányozás és további dialógus szükségességét szá­mos speciális tárggyal kapcso­latban. A TOVÁBBI TÖREKVÉ­SEK ÉRDEKÉBEN két esz­tendővel ezelőtt a Közös Bi­zottság albizottságot hozott létre, hogy közös tanulmányt készítsen az úrvacsoráról (az albizottság a következőkből állt: Scheele püspök, dr. Pfnür professzor, dr. Schnütte pro­fesszor. dr. Hőjén lelkész, Me­yer professzor és Vajta pro­fesszor.) Ez a tanulmányi munka, a megadott terv sze­rint, figyelembe vett számos más, jelenleg folyó ökumeni­kus tanulmányt az Eucharisz- tiáról és megkísérli, hogy ki­fejezze az evangélikus és ró­mai katolikus úrvacsorái ér­telmezést a jelenlegi ökumeni­kus összefüggésben. A bizott­ság részletesen áttekintette a tanulmányi munka eddigi eredményét és meghatalma­zást adott további lépésekre e folyamatban. A bizottság azt reméli, hogy ezt a tanulmányt következő ülésén befejezheti. A BIZOTTSÁG UGYAN­CSAK KÜLÖNLEGES ÉR­DEKLŐDÉST TANÚSÍTOTT az evangélikus és római kato­likus egyház liturgiái élete iránt. Túl a közös dogmatikai tanulmányokon, az egyházak­ban folyó istentiszteleti életet úgy tekintette, mint egymás megértésének fontos forrását. Ugyanakkor a Közös Bi­zottság felhatalmazást adott egy másik albizottság létreho­zására is. Ez az albizottság az egyház lelkészi hivatalával foglalkozik (ministry — Amt), különös tekintettel a felszen­telt püspök lelkészt szolgála­tára. Ügy tervezik, hogy e munka még két esztendőt ve­gyen igénybe. A LIEBFRAUENBERG I' ÜLÉSEN A BIZOTTSÁG gondolkodott azokon a formá­kon. amelyekben az egységet valamilyen módon ki lehet fejezni és azokon a módokon, amelyek a kölcsönös evangé­likus—római katolikus köze­ledést célozhatják. A bizottság megvitatta a különböző, ún. egység-„modelleket”, amelye­ket ma az ökumenikus moz­galom keretében ajánlanak. Ezek között a szóba került modellek, között volt az „orga­nic unity” (mint amit az egy­házi uniós mozgalmak szok­tak javasolni), a „conciliar fellowship” modellje (amelyet az Egyházak Világtanácsa ak­tívan szokott figyelembe ven­ni), az egyezményes forma (model of concord), mint ami­lyen pl. a Leuenbergi Kon­kordia (az evangélikusok és reformátusok között), vala­mint a „reconciled diversity” (megbékélt közösség a megle­vő különbségek ellenére — ezt jelenleg a világkeresztyénség nagy családjának gyűléseken résztvevő képviselői ajánlják), valamint a közösségben levő testvéregyházak modellje is előkerült (sister churches in communion), erről orthodox, anglikán és római katolikus relációban szoktak beszélni. E különböző modellek pozitív elemeinek megvitatása meg­mutatta annak fontosságát, hogy az ökumenikus törekvé­seknek a jövőben ebbe az irányba kell tartanioik. A bi­zottság azt tervezi, hogy kö­vetkező ülésén reflektál erre az ügyre. A LUTHERÁNUS—KATO­LIKUS KAPCSOLATOK HOSSZÚ TÁVÚ CÉLJA MEL­LETT a bizottság megvitatta azoknak a cselekedeteknek széles skáláját, amik már kö­zösek. ökumenikus közös üdülés lelkészek, valamint teológiai hallgatók számára, mint az ökumenikus lelkűiét behatolásának lehetősége kí­vánatosnak látszik és különö­sen a teológiai képzés vona­lán van nagy jelentősége. Megtartván eddigi szokását, riportokat hallgatott meg a bizottság az evangélikus—ka­tolikus kapcsolatokról helyi viszonylatban, ezúttal maga­san értékelhető beszámolók hangzottak el informatív jel­leggel a lengyelországi római katolikus—evangélikus vi­szonyról (Napiorkovsky pro­fesszor) és a magyarországi kapcsolatokról (dr. Hafen- scher). Míg a Máltai Riportot közösen ezeken a területeken nem tárgyalták meg az egy­házak közötti dialógus alapja­ként, addig más népeknél, mint pl. Brazíliában, lehető­ség nyílt közös evangélikus— római katolikus Nemzeti Bi­zottság létrehozására. Az ilyen riportokon keresztül a bizottság azt reméli, munkáját oly módon folytathatja, hogy az egyházak tényleges életéről informálódik és azokra figye­lemmel lehet a világ külön­böző pontjain. A KÖZÖS BIZOTTSÁGOT egyfelől a Lutheránus Világ- szövetség, másfelől az Egy­ségtitkárság küldte ki és ha­talmazta fel. A bizottság ket­tős elnökkel dolgozik, felvált­va dr. Georg Lindbeck (evan­gélikus professzor, USA) és Monsignor Hans Martensen (katolikus. Koppenhága püs­pöke) elnöksége alatt. A teljes bizottság kb. egy év múlva találkozik ismét. A konferencia pontos ideje és színhelye még eldöntendő. Addig is folytatódik a munka az albizottságokban és a ta­gok, valamint tanácsadók kö­zötti levélváltás útján. Aláírások (E hivatalos sajtóközleményt 1976. március 24-én tették köz­zé Rómában, illetve Genfben) Szolgálni együtt végző diakóniai munkások ügyét, kérdéscsoportját. Két­ségtelen, hogy a sarkalatos problémák egyikéhez nyúlunk. Nemcsak a nagyméretű sok száz munkatársat számláló külföldi intézményekben fon­tos kérdés a munkások kérdé­se, hanem a kisebb, sőt apró otthonok párszemélyes mun­katársi csoportja is lényeges el nem kerülhető problémákat vet fel. Az intézmények múlt­jában, történelmében is első­rangú fontosságú volt .azoknak a személyeknek különféle problémája, akik a napi fel­adatokat ellátták és a gondo­kat is vállalták. A „modern” diakónia megszervezői és el­indítói az ellátandó szükségle­tek felmérése mellett, azzal szinte egyidőben, gondoskod­tak a munkát végzők közössé­gének megszervezéséről is. A diakónia nagy alkotói, akik maradandó értékeket hívtak létre intézmények felépítésé­ben, 120—150 évvel ezelőtt ugyanilyen maradandó érté­ket alkottak a diakóniai mun­kások megszervezésével is, amikor megalakították a kü­lönböző típusú „szolgáló gyü­lekezetét”. Alkotó munkájuk indítéka Jézus Krisztus meg­bízása, parancsa volt s a szol­gáló-gyülekezet összetartó ere­iét a Szentlélek gyűjtő, megvi­lágosító és összetartó erejében ismerék fel. Messze vezetne ha a diakó­nia történetének részleteibe bocsátkoznánk. Bár különösen hasznos és értékes lenne ép­pen a magyar evangélikus diakónia történeti tényeit is­merni. (Lassan megérik a helyzet — szinte napjaink ügye már — hogy valaki fel­kutassa és megírja.) Itt egy­szerűen csak arra mutatunk rá, hogy a ma működő egyházi intézményekben sok jó, a múltból származó érték ele­ven még és érvényes. Jézus Krisztus szolgálatra szólító pa­rancsa a jelen időre vonatkozó parancs és a ma adódó felada­tok elvégzésére is érvényes. Kötelez bennünket az egyház­ban, hogy a szolgálók gyüle­kezetét a mi adottságainknak megfelelően szervezzük és így is működjék. A jelenleg mun­kában álló szolgáló-gyüleke­zetről szeretnénk pár vonással képet rajzolni ezen a helyen. A SZOLGÁLÓ GYÜLEKE­ZET mindenekelőtt önmagát és munkáját távlatokban látja. Az egyik távlat az egyház ma­ga. Múltja és jövője felé te­kintve kel], hogy megtalálja helyét az egyház többi szolgá­lata, illetve szolgáló gyüleke­zete között az intézményeknek dolgozó gárdája. Jézus, a nagy Szolga tanítása és példája jár elöl ebben a munkában és az őt követők serege is csatla­kozásra hívja azokat, akik ma szolgáltak. Isten igéjével na­ponta élni kell azoknak akik munkásai az ügynek és imád­sággal kell a Főhöz, Jézushoz és egymáshoz is kapcsolódnia mindazoknak akik ma teljesí­teni akarják a szeretet nagy parancsolatát. A jövőre te­kintve is ebből a régi forrás­ból meríthet erőt, bizalmat, tettrekészséget, jó reménységet a diakóniai munkás. A SZOLGÁLÓ GYÜLEKE­ZETNEK MÁSIK TÁVLATOT IS látnia kell, sőt magát bele kell helyeznie ennek valósá­gába. Ez a távlat hazánk egészségügye és a szociális gondoskodás folyamata. Nem akarunk közhelyeket ismételni, örülünk azonban, hogy ha­zánk szociális gondoskodásá­nak tényei és az egészségügy sok megvalósult és tervezett alkotása ma már közhellyé válhatott. A szolgáló-gyüleke­zetben mindenesetre a közhe­lyeknél jobban kell ismerni a tényeket és terveket. Ezért nem engedhetjük el az arra alkalmas munkatársnak, hogy magát képezze, ismereteket és szakismereteket is szerezzen különböző tanfolyamokon amelyek bőséggel kínálkoznak, minden érdeklődő részvételét várva. A lendületesen és erő­teljesen fejlődő hazai egész­ségügy ágazataiban éppen a mienk, az értelmi fogyatékos gyermekekkel és öregekkel foglalkozó munkaágak fejlődé­sének útjai előtt ki nem épí­tett területek állnak. Ezért biztatóan és az érdeklődést felkeltő módon mondhatjuk, hogy aki ezekben az intézmé­nyekben vállal szolgálatot a kezdeményezés, az úttörő munka páratlan érdekességét is vállalhatja. A SZOLGÁLÓ GYÜLEKE­ZET SZOROSABB KÖZÖSSÉ­GET JELENT és sokoldalúbb mint a munkatársi kapcsolat. Nemcsak egy fedél alatt dol­gozik, hanem egy fedél alatt él is. A nővérszállás formájá­ban valósul meg az egyház gondoskodása révén a köze­lebbi kapcsolat az együtt dol­gozók között. Eddig is igye­keztek és a jövőben még in­kább arra törekszenek az in­tézetek, hogy a munkatársak lakásait kellemessé tegyék, al­kalmassá arra. hogy a munka után kikapcsolódást és felüdü­lést találjanak az ott lakók. A piliscsabai intézet részére pl. teljesen korszerű, új nővér- otthont tervez egyházunk, amely már külsejében is von­zóvá fogja tenni az ott lakást. Intézményeinkben jellegzetes a közösségnek mint asztal-kö­zösségnek a megnyilvánulása. A SZOLGÁLÓ GYÜLEKE­ZET ISMERTETŐ JELEI KÖ­ZE TARTOZIK, hogy tag­jaiban és egészében magán hordozza a feltétel nélkül való segítés elvét és gyakorlatát. Lelki, szellemi légkör ez, amely meggyőz arról, hogy benne minden a rászoruló em­berért történik, akit teljesen és véglegesen ennek a közös­ségnek a gondjaira bíztak. A szolgáló gyülekezetben a tagok várhatják és részesei lehetnek e közösség kíméleté­nek és védelmének. Életünk nehézségei és krízisei társunk megértő és támogató szerete- tére utal bennünket. Sokan találták már meg egymásban ezt a társat, a nehézségek kö­zös hordozásában, a hibák megbocsátában. az új lehető­ségek megtalálásában. A szolgáló gyülekezet ki­csiny nyáj. maroknyi nép. Na­gyobb gyülekezetre van szük­sége, mert a munka, a feladat sok. Egyházunk vezetősége ezért fordul hívó szóval min­denkihez a gyülekezetekben. Aki tud jöjjön és szaporítsa számát a szolgáló gyülekezet­nek. Aki maga nem jöhet, kér­je az Urat, hogy küldjön mun­kásokat az „aratásba”. Muncz Frigyes Juháss Gyula: AZ UTOLSÓ VACSORA János a Mester nagy szívén pihen, E tiszta szíven, e csöndes szíven Pihen, de lelke a holnapra gondol, S fiatal arca felhős lesz a gondtól. Mély hallgatás virraszt az asztalon. Az olajfák felől a fuvalom Hűsen. szomorún a szobába téved. Be fáj ma a szél, az éj és az élet! Tamás révedezve néz a mécsvilágra. Péter zokog és árvább, mint az árva, Júdás se szól, csak apró szeme villan, Remegve érzi: az ő órája itt van! Csak egy nyugodt. Nagy, sötétkék szemében Mélv tengerek derűs békéje él benn. Az ajka asztali áldást rebeg. S megszegi az utolsó kenyeret! A „Templom ablak” című kötetből Homok a fogaskerekek között Már-már az volt az érzésem, „hadi tudósítóként" kell jelent­keznem. amikor a nemzetközi kérdésekről körképet fogok fes­teni. Hiszen az utóbbi hetekben nemcsak megkeményedett a diplomáciai hangvétel és súlyos feszültségi csomópontok ala­kultak úgyannyira. hogy az emberek szive összeszorult. m,ert összeomlani látszott másfél évtizedes erőfeszítésének eredmé­nye: az enyhülés, de egyes helyeken a belsőnek mondott há­ború is félelmetes méreteket öltött. Egyre többen érezték úgy, hogy az enyhülési politika színes légbuborék volt. Szép voltK és szétpukkant. De vajon hátunk mögé kell-e vetnünk azt a politikát, amelyért annyi energiát vetettünk latba és amelyhez teljes egzisztenciánkkal álltunk hozzá? És most újra nyakunk­ba kell venni eayfajta hidegháborús szakaszt, vagy fejünk fe­lett fog lógni a háború veszélye, mint Damokles kardja? Még álomnak is rossz lenne. Hát igen! Amíg hazánkbar^a nagy Rákóczi születésének 300. évfordulója kapcsán a kuruc fejedelem szabadságharcáról em­lékeztünk, ezalatt bőven szerezhettünk értesülést kedély- és ünneprontó hangokról és eseményekről. Mintha a nemzetközi életben egyenesen megelégelték volna a nyugalmat, felkava­rodtak a vizek és küszöbünk előtt újra ott ólálkodik a félelem. VÁLTOZATLANUL KOMOLY PRÓBATÉTELE MARADT AZ ENYHÜLÉSNEK a rendezetlen Közel-Kelet. Itt két hely­re lokalizálódtak a problémák. Az egyik Libanon, ahol olyan méreteket öltött a polgárháború, hogy ezt a szerencsétlen kis országot szinte a megsemmisülés szélére sodorta. Ma még lát­szatra „belügyként" kezelik a kérdést, de lábhoz tett fegyver­rel néznek farkasszemet egymással a szomszédos államok. Li­banon válságáról, annak bonyolult szerkezetéről írtunk már. Most azonban egyre közelebb került annak veszélye, hogy a harcok hullámai átcsapnak más területekre is, és csak szikra kell és újra lángokban áll az egész Közel-Kelet. Libanon sajnála­tos példája annak, hová vezetnek a fegyverszállítások egy bel­ső, elvi rendezetlenség területén. És itt van az egyiptomi kérdés is. Amint az köztudott, ön­kényesen felbontotta szerződését a Szovjetunióval. Látszólag ez Szadat elnök és csoportjának „magán akciója” volt. Túl az érzelmi mozzanatokon azonban fel keU vetnünk a kérdést, mi rejlik e lépés mögött. Azóta egy-két dolog világossá vált. A nyugati segéllyel együtt bőven érkeztek fegyverek is az or­szágba és az elnök európai kőrútján a nyugati hatalmak ga­ranciáját kérte a „közel-keleti béke megőrzésére”. A diplomá­cia nyelvéről lefordítva ez annyit jelent, hogy Egyiptom a nyugati hatalmak előtt kaput nyitott e térség kérdéseibe való beavatkozásra. Mind a fegyverzet szállítás, mind pedig az el­nök manőverezése megbonthatja az amúgyis ingatag közel- keleti egyensúlyt. Pálfordulása minden kétséget kizáróan bo­nyodalmat jeleni az egész Földközi-tenger térségében. Ma szinte még felmérhetetlen kihatása. TOVÁBBRA IS AGGASZTÓ AZ ANGOLAI HELYZET. Soha se gondoltuk volna, hogy ez a volt portugál délnyugat­afrikai gyarmat így élére fogja állítani a kérdéseket. Valósá­gos láncreakcióval kell számolnunk. Mi természetesnek tart­juk, hogy a törvényes, és az államok túlnyomó többsége által elismert kormányzatot támogatja a szocialista tábor. Segíti és segélyezi, diplomáciai és katonai kérdésekben egyaránt. Viszont az Egyesült Államok ezt egyszerűen „beavatkozásnak” minősíti. Ez a kijelentés egyszerre felvetette az összes lappan­gó problémát. ENNEK KAPCSÁN CSAPJUNK AT AZ EGYESÜLT ÁL­LAMOK TERÜLETÉRE. Idén itt választások lesznek. Ügy tes­teti a dolog, hogy választási fogásoknak megfelelően új hang­vételre van szüksége a jelölteknek. A hangok azonban érzel­mi síkról átcsaptak olyan konkrét területre, amely dermesz- töleg hatott a nemzetközi életre. Ez már több volt egyszerű választási fogásnál. Az elnök, Ford többé nem akarja használ­ni az „enyhülés” kifejezést. A hadügyminiszter, Rumsfeld „jönnek az oroszok” bejelentésére 112,7 milliárd dolláros had­ügyi költségvetést szavaztatott meg a szenátussal. És a kül­ügyminiszter. Kissinger „akciókat és interakciókat” helyezett kilátásba Kubával kapcsolatban, ha nem vonja ki csapatait Angolából. És itt visszakanyarodtunk Afrikába. Az angolai kérdés könnyen felidézheti az. 1962-es kubai krízist. És ha to­vább feszegetjük az USA barátságtalan politikáját, akkor fel kell figyelnünk arra a figyelmeztetésre is, amely a nyugati államokat érte, hogy ti. Amerika megvonja segítségét, ha kommunisák kerülnek a kormányokba. Nos ezek a külső jelek. És a háttérben a forró xmsat azok ütik, akiknek érdeke fűződik a feszültséghez. De mindebből látjuk, hogy az enyhülés politikájának fogaskerekei közé homokot szórtak. Itt is, ott is problematikussá váltak a dolgok. Az egészben az a súlyos és felelőtlen dolog, hogy a tömegeket hisztérikusan hangolják át gyűlölködésre, ellenségeskedésre. Pedig köztudott dolog, milyen hosszan tartó folyamat volt az amerikai népet pl. a békés egymás mellet élés programjához megnyerni. A MI KÉRDÉSÜNK TERMÉSZETESEN AZ. hogy kárba vé- szett-e minden fáradozásunk az enyhülésért folytatott küzde­lemben és átvegyük-e mi is a hidegháborús hangvételt. Vála­szunk az, hogy nem És semmi okunk nincs pánikra, vagy át­venni a hisztérikus pánikhangulatot. A mi politikánk válto­zatlanul a k.oeqzisztencla politikája. És változatlanul az eny­hülés útján akarunk járni. Tudjuk azt, hogy az enyhülés nem szentimentális vágy. óhaj, ábránd. Ez áldozatokkal jár, ame­lyek egyfajta erőt hoztak létre. És volt akkora erőnk, hogy ezt a politikát „rákényszeríthettük” a világra. Elsősorban azokra, akik a háborúban látták az egyetlen megoldást. Erre nézve születtek meg elsősorban azok a szerződések, amelyek garan­ciát nyújtanak a békére. De túl az okmányokon, a világ józan többsége, a népek millióinak érzelme ezt az utat választotta. Soha még ilyen politika nem ért el a tömegek szivében ilyen mélyre, mint az enyhülés, a békés együttélés, a leszerelés a haderők csökkentése politikája. ÉS AZ EGYHAZAK? Gondolom, hogy az evangélium szel­lemétől átitatott emberek ugyanúgy ebben a politikában ta­lálták meg lényegüknek megfelelő atmoszférát. Az utóbbi időkben sokkal aktívabbak tudtak lenni az egyházak is. Test­véri módon tudtak sok felgyülemlett kérdést megoldani. Hi­szen nem meredtzett közöttünk a vasföggöny és annak lel­keket mérgező válaszfala. Mi csak egyet kérhetünk a békesség Urától. Azt, hogy a bi­zalmatlanságot. gyűlölködést, haragot törölje ki az emberek szívéből és segítse azokat, akik tusakodnak, fáradnak a továb­bi enyhülésért és még békésebb atmoszférát teremtsenek ah­hoz, hogy a világ ruigy és terhes kérdéseit tárgyaló asztal mel­lett oldják meg. Dr. Rédey Pál DR. FABINY TIBOR DEKÁN VENDÉGELÖADÁSA LIPCSÉBEN A Lipcsei Teológiai Szemi­nárium nemrég hazánkban járt rektorának, dr. Hans Sei­del professzornak a meghívá­sára dr. Fabiny Tibor, a Teo­lógiai Akadémia dékánja már­cius 31—április 2. között ven­dégelőadásokat tartott az NDK legnagyobb létszámú evangélikus teológiai főiskolá­ján.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents