Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1976-04-04 / 14. szám
XU. ÉVFOLYAM, 14. SZÁM 1S76. április 4. Ara: 2.50 Forint Berűlátásinb alapjai Nairobi Vannak olyan események a történelemben is, egyéni életünkben is, melyek az idő múlásával megfakulnak és jelen- , tőségük mindinkább eltörpül. Ezzel ellentétben, vannak olyan események is. melyek az idő előrehaladásával egyre jobban kikristályosodnak, jelentőségük megnő, értékeik beérnek. Ilyen ünnepi esemény felszabadulásunk örömteli ténye és mai ünneplése is. AMI HARMINCEGY ÉVVEL EZELŐTT, 1945. ÁPRILIS 4- ÉN TÖRTÉNT, az a háború poklából, a fasizmus halálos szorításából, egy igazságtalan és embertelen társadalmi rend béklyóiból való felszabadulást jelentette, még tömörebben kifejezve — a halál helyett az életet, az emberhez méltatlan élet helyett emberhez méltó élei lehetőségét. Az akkori nagy örömöt még megzavarhatta az átélt borzalmak és tapintható sebek félelme és fájdalma, a fizikailag és lelkileg romokban heverő ország jövőjének bizonytalansága. Ma azonban már úgy ünnepelhetünk, hogy semmit el nem felejtve a múltból és a lepergett harmincegy esztendő küzdelmeiből, népi-nemzeti egységben és teljes bizalommal nézhetünk előre, a szocializmus lerakott alapjainak teljes felépítésére, egy soha nem volt jólét és igazság megvalósulására. Mai fiatalok gyakran legyintenek, ha a felszabadulásunkat közvetlenül megelőző időkre és a háborús élményekre, pusztulásra emlékezünk, ám az ő érdekükben és a magunk lelkiismeretének tisztán tartásáért is emlékeznünk és emlékeztetnünk kell. mert az árnyak nem tűnnek el a világból, visszatérhetnek, mint a bibliai kiűzött gonosz lélek és ettől meg kell szabadulnunk, az árnyakat csírájukban kell elfojtanunk. El nem múló hálával kell emlékeznünk azokra, akik szabadságunkat elhozták és azokra, akik életünkért életüket áldozták. Megbecsüléssel kell gondolnunk azokra, akik a kibontakozás és újjáépítés nehéz időszakában erejükön felüli teljesítményekkel és világító fáklyaként a jövőbe mutató optimizmussal kimozdították népünket a bénultságból és lesúlytottságból. Nekünk, egyházhoz tartozó hívőknek Isten iránti hálával kell gondolnunk azokra az állami és egyházi emberekre, akik nem a múlt káros örökségei, hanem a jövő reménysége alapján keresték és találták meg egyházaink életlehetőségét és minden eddiginél tisztább, krisztusibb útját az új, szocializmust építő társadalomban. Nincs ezen a helyen most mód arra, hogy mindezt részletesen és kézzelfogható tényekkel, tételekkel illusztráljuk, de mind az elmúlt évtizedeket átélt, mind pedig az azóta született fiatalok számára elengedhetetlenül fontos, hogy újra meg újra belepillantsanak a közeli múlt tükrébe, élő dokumentumaiba. hogy igazán értékelni tudják azt, amiben és ahogyan ma élünk e hazában, egyházunkban és a békét nagy veszélyek között is megőrző, a társadalmi igazságért, még nem szabad népek felszabadulásáért, minden faji. népi, vallási megkülönböztetés és elnyomás ellen harcoló világban. A JÓT HAMAR MEGSZOKJA AZ EMBER, de a bölcs ember azt is tudja, hogy nem elég elérni valamit, de szüntelenül lépni kell előre, megőrizve és továbbfejlesztve azt, ami jó. Ez történik mostani ünneplésünkben is. Reális és nagyszerű célkitűzéseink érdekében egész népünk megértésére és komolyságára szükség van. Az emberek tudatában és gyakorlati életvitelében helyes irányba kell fordítani az itt-ott még jelentkező hamis elképzeléseket. Az egész ország közvéleményének és hűséges munkájának alakításával és végzésével érhetjük el, hogy a nyugati világban mutatkozó válságjelenségekkel ellentétben nyugodt megfontoltsággal, szociális és építő célkitűzéseink fel nem adásával, hanem további fokozásával igazoljuk népünk erejét, társadalmi rendünk igazságát. Felszabadulásunk ünnepén úgy érezzük, van okunk és alapunk arra, hogy optimizmussal és teljes bizalommal ünnepeljünk és így nézzünk a holnapok felé is. EBBEN AZ OPTIMIZMUSBAN OTT VAN EGYHÁZUNK IS, vezetőivel, lelkészeivel, gyülekezeteinek népével együtt. Az az út, amelyen a szolgálat és segítés lehetőségeit találtuk meg és követjük folyamatosan, jó út és szolgálatunk gyümölcseit Isten országának építésében és népünk életében is ízessé és hasznossá teszi. Az idei évben rendezendő teológiai konferenciákon is ezek a gyümölcsök fognak tovább érni. még hűségesebb és még egységesebb szolgálatot eredményezni, örülünk annak is, hogy a Hazafias Népfront VI. Kongresszusára készülődve lelkészeink és híveink egyaránt részt vehetnek a széles társadalmi egységet kifejező munkában, szavukat hallathatják és munkájukat kínálhatják fel arra, hogy ez a kongresszus is új mérföldkő lehessen a felszabadult hazánkban folyó nagyszerű építő munkában. Isten adjon erőt és áldást ezen a nemzeti ünnepen és az előttünk levő úton vezetőinknek, népünknek, egyházunknak. Szirmai Zoltán KÜLÖNFÉLE VALLÁSOK KÉPVISELŐINEK BÉKEKONFERENCIÁJA A Krisztusról való bizonyságtétel ma Az I. szekció jelentése D. Káldy Zoltán, egyházunk püspök-elnöke is meghívást kapott arra a konferenciára, melyet Pimen pátriárka kezdeményezésére hívtak össze a Moszkva melletti Zagorszk- ba, március 29—31-re. A konEgyházunk meghívására hivatalos látogatásra április 5- én hazánkba érkezik dr. Johannes Hempel, a szász tartományi egyház püspöke és felesége. A szász evangélikus egyház központja Drezdában van. Mintegy két és fél millió egyháztaggal ez az egyház az ferencia cél.ia. hogy a különböző vallások képviselői, keresztyének és nemkeresztyének, eszmecserét folytassanak a világ békéje iránti felelősségükről és lehetséges közös erőfeszítéseikről. NDK-beli evangéliumi egyházak közül a légnagyobb. Hempel püspök április 11- én virágvasámap igehirdetéssel szolgál, azt megelőzően pedig megbeszélést folytat egyházunk vezetőivel, megismerkedik intézményeinkkel és előadást tart lelkészeknek. Többször írtuk meg, hogy az Egyházak Világtanácsa Nairobiban tartott nagygyűlésén a küldöttek hat szekcióban dolgoztak. A szekciók témái kapcsolódtak a nagygyűlés főtémájához: „Jézus Krisztus felszabadít és egyesít.” Lapunk követKező számaiban beszámolunk a szekciók jelentéseiről és határozatairól. Ezeket a nagygyűlés elé terjesztették és ott elfogadást nyertek. Mivel határozatokról van szó, szükséges, hogy azok közlése szinte szóról szóra történjék. Anélkül, hogy állandóan használnánk az idézőjeleket, az alábbiakban közölt részleteket idézeteknek kell tekinteni:. A kereszt hatalma által Krisztus Isten igazságát ígéri és emberek közötti igazságosságot követel. Ezért a keresztyének, mint királyi papság, arra szólíttattak fel, hogy tevékenyen részt vegyenek mind az evangélizációban. mind pedig a szociális akciókban. Krisztus evangéliumának egész földön való hirdetésével bízattunk meg. Egyidejűleg beállíttattunk a békéért, az igazságosságért és a társadalom minden szintjén történő szabadságért folytatott1 küzdelem Isten akarata szerinti megvalósításába. Jézus Krisztus Isten egyetlen tanúja, akire hallgatunk és akit életben és halálban vallunk. Jézus Krisztus Isten igaz tanúja és hű tanúja. Krisztusról való mai bizonyságtételünk és Krisztus útjára történő állandó megtérésünk közben bátorítjuk és támogatjuk egymást. Minél inkább feltámadott Urunkra tekintünk, annál hamarabb legyőzzük restségünket és annál hamarabb tudjuk vallani: „Jaj, nekem, ha ez evangéliumot nem hirdetem” (1 Kor 9, 16). Fájlaljuk, hogy Krisztusról való mai bizonyságtételünk a különböző — az egyház hitvalló közösségét szétforgácsoló — felekezetek megléte miatt akadályoztatva van. A különböző tradíciókból eredő hitvalásain- kat irányelveknek értelmezzük, ez viszont nem pótolja a mai kihívásoknak megfelelő aktuális bizonyságtételt. Sajnáljuk azt, amikor a gondolkodás és cselekvés az embert lét személyes és közösségi dimenzióban egymástól elszakad. A „teljes evangéliumot az egész embernekaz egész világon” azt jelenti, hogy nem szabad az emberi élet és szenvedés egyetlen területét sem a reménység bizonyságtétele nélkül hagyni. Felfedeztük, hogy Krisztus egészen sajátos módon jelenti ki önmagát az elnyomottaknak és kizsákmányoltaknak és a velük való találkozáskor érezzük, hogy saját Krisztusmegértésünk is gazdagodik. Megerősítjük a Krisztusról való bizonyságtételünk azon sajátos, egyedi módjának szükségességét, mely kulturális kereteinknek leginkább megfelel. Felismertük, hogy az a fajta Krisztusról való bizonyságtétel, mely megfelel a sajátos kulturális kereteknek, gazdagító és mindnyájunk számára nagyszerű. Szükségünk van egymásra a Krisztusról való bizonyságtételek kárt szenvedett gazdagságának úira való kibontakoztatásához és olyan úi dimenziók felfedezéséhez, melyek mindeddig ismeretlenek voltak számunkra. Mi nehezíti a bizonyságtételt? Felismertük, hogy vannak olyan struktúrák, amelyek fátylat akarnak borítani arra a Krisztusra, akit mi megval- lani akarunk. így van ez például a fekete keresztyenem esetében, akiknek nehéz elhinniük, hogy Krisztus, akit vállalnak, ugyanaz a Krisztus, mint akit a fehérek vallanak. A faji elnyomás struktúrái el- 1 homályosítják Krisztus képét. Vagy. pl. egy nőnek nehezére eshet a felszabadító és egyesítő Krisztusról bizonyságot tenni, miközben éppen ennek a Krisztusnak a nevében úgy nevelték, hogy magát az egyházban és a társadalomban kiszolgáltassa a férfinak. Gazdasági struktúrák is megnehezítik a Krisztusról való bizonyságtételt. Ott látjuk a reménység sugarát, ahol az egyházak — függetlenül attól, hogy melyik kultúrkörben élnek — Krisztusról tesznek bizonyságot az igaz emberségért folytatott síkraszállásukkal. Azt is tudjuk, hogy nem csupán a társadalmi struktúrák nehezítik meg a Krisztusról való bizonyságtételt. Gyakran maguk az egyház szervezeti struktúrái elnyomó és emberhez méltatlan jellegűek. Mindenekelőtt ott, ahol az egyház a gazdagsággal és kiváltságokkal azonos, az örömhír hirdetése ezzel akadályoztatva van, mivel mindez a Krisztus képét elhomályosítja. Ha ugyanis mi magunk, akik az egyházhoz tartozunk, nem találkozunk vele személyesen és nem az Ö akarata szerint élünk, nem leszünk abban a helyzetben, hogy nevét hatalmasan és hitelesen ejtsük ki. Bizonyságtétel az istentiszteleten és az életben Krisztusról való mai bizonyságtételünk Isten emberré léteiét tagadná, ha az csak bizonyos életterületekre lenne korlátozva. Bizonyságtételünk az emberi élet egészét érinti, szavainkat és tetteinket, egyéni és közösségi életünket. Istentiszteletünket és felelős szolgálatunkat, személyes és ökumenikus összefüggéseinket. Krisztust vallani: hálaadás Isten hűségéért és életünkben megtapasztalt szabadító jelenlétéért. ö a hatalom és a dicsőség. Krisztust vallani ugyanakkor elválaszthatatlan a keresztyéneknek önmagukban, az egyházban és a társadalomban meglevő gonosz hatalmával szembeni harcától. Ez a hatalom sok formában és sokféle kísértésben ölt testet. Testet ölt előítéletekben, melyek születésünk, nemünk, osztályhelyzetünk, fajunk, vallásunk, vagy nemzetiségünkből kifolyóan belénk nevelődtek. Meg jelenhetik embertelen politikai, társadalmi és gazdasági viszonyokban, ellenségeskedésben, melyek az emberek közti kapcsolatokat szétrombolják, önző magatartásban, mely mások ínségéből és szenvedéséből profitál. Ebben a helyzet oen mindegyikünk keresztségünk óta arra hivatott, hogy Istentől kapott adományaink felhasználásával Krisztusról tegyen bizonyságot. A liturgikus istentisztelet az egyház egyik aktusa, melynek középpontjában az úrvacsora áll. az Ür hajálát és feltámadását hirdeti, „amíg eljön”. A hiteles bizonyságtétel kulcsa az. hogy a „keresztyén” valóban keresztyén. Az igazi keresztyén Krisztus halálát és feltámadását éli. Nevezetesen bűnbocsánatból és mások önfeledt szolgálatából él. Ugyanakkor hisz a Szentlélekben. Akinek ereje által Krisztus követésében élhetünk. Nem vitás, hoev a Krisztusról váló bizonyságtétel közben a reménység éltet minket, különösen ott, ahol a bizonyságtételekkel szemben megkeményedtek az emberek, vao'i asoZ az évszázados munka ellenére oly kevés „siker” mutatkozik. A reménység pedig a Szentlélek munkája gyümölcseként abból születik, hogy Krisztus küldése, halála és élete által részesei vagyunk az ö küldetésének. Ez a reménység őriz meg bennünket mindenféle kétségbeeséstől. A Krisztusról való bizony- ságtételrehívás egyszersmind az egyházak közötti szakadások ellenére megvalósuló közös bizosvságtételre való felhívás is. Az ilyen fajta bizonyságtétel abból áll, hogy a keresztvén hit közös tartalmát a lehető legátfogóbban hirdetik. Felhívás bizonyságtételre Az örömhírt nem tarthatjuk meg magunknak. Ha nem hirdetjük az evangéliumot, ez önmagában ellentmondás. Mi a megfeszített Krisztust prédikáljuk. Ez a szolgálat Isten áldozatos szeretetéből támadt, hálából következik és a feltámadott Ür iránti engedelmességből. A teljes evangéliumot kell hirdetni az egész embernek, az egész világon és ez az egész egyház szolgálata. Az evangélium korunkban a biztatás új hírét jelentheti az elnyomottak számára, hogy szilárdan kitartsunk e világban a szabadságért íolytatatt harcban. Az evangélium hirdetésének rendszerint a következő elemei vannak: Isten országának és szeretetének Jézus Krisztus általi meghirdetése, a kegyelem és a bűnbocsánat felkínálása, bűntánat- ra és ebbe való hitrehívás. Isten egyházának közösségébe való hívogatás, Isten szabadító igéjéről és tetteiről való tanúskodás, az igazságosságért és az emberi méltóságért folytatott harcban való részvétéi felelősségére való rámutatás, minden olyannak a kipellen(Folytatás a 3. oldalon) Jankovich Ferenc: A NÉPHEZ Nem kétlem én, hogy ez a nép ne jutna mindig följebb: ki oly lent volt. mint ő elébb. az csak magasba törhet És bár alant volt ez a nép, sok ezer évnyi mélyben: nem kell már újabb ezer év, hogy jövőjéhez érjen. Népem! vér fecskend egéden: mint soha nem múló seb, buzog testedből, melegen, Dózsa, Petőfi, József. Ronts ki: a palánk dől, reped, sikong a mélység, ajzva — ha nem hagyod el azt: kivet, mint torzszülöttet anyja. Vagy jőnek új, veszett hadak: nyomod le lesz a földön: ezer esztendőd rád szakad, mint véres kripta-börtön. S enyészet zöld mohán fejed örök álomra hajtod: más nemzeteknek árja lep, tenger locsolja csontod. Küzdj! úgy tekintsd meg nagy jövőd; kitárt kapud e század! — S ott. túl. mosolygva, csecsemők új milliói várnak... Nem láttátok meg Marathont? Nagy Zrínyit s Ady újját? Oda tartunk, hol lobogónk aranyos szelek fújják! Egyszer majd boldog ezer év szelíd bölcsője ringat; mesélgetik hű, agg szülék nagy, régi harcainkat. Negyvennyolcat, a hős hevest; piros tizenkilencet; negyvenötöt, a tűzjelest, hol hősül haltak ezrek. És megszoptatni gyermekét ölébe vonja anyja: becsillagozza ő egét hült könnyek milliomja. — Nem kétlem én, .hogy ez a nép ne jutna mindig följebb: ki olv leni volt. mint ő elébb, az csak magasba törhet. Megjelent a TAVASZ MAGYARORSZÄGON című kötetben, 1963. VENDÉGÜNK: DR. JOHANNES HEMPEL PÜSPÖK ÉS FELESÉGE i I'
