Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1976-03-21 / 12. szám

Magyarországi evangélikus egyházunknak a felszabadulás utáni élete egyik legnagyobb eseménye volt az új Teológiai Akadémia felépülése és használatbavétele. Akik csak jelen lehettünk a felszentelés ünnepén, vagy olvashattuk az arról szóló beszámolót, felejthetetlen marad számunkra annak han­gulata és egy-egv részlete. Ezen az ünnepségen hangzott el D. Káldy Zoltán országos püspökünk igehirdetése, amelyet ezzel a címmel közölt lapunk: Üj szántás. A püspöki igehirdetés összefoglalva az új úton járó egyházunk diakóniai teológiájának summáját, új indításokat adott az új épületben munkájukat megkezdő teológiai tanárok­nak és hallgatóknak. Teológiai tanáraink az azóta eltelt időben újra végiggondolták a tanszékük körébe tartozó tudományágak feladatait és részletesen kidolgozták a tanterveket, amelyek­ben még az eddiginél is jelentősebben kívánják érvényesíteni a szocialista társadalomban szolgáló egyház teológiai felisme­réseit, hogy az akadémia hallgatói minél tájékozottabban, mi­nél felkészültebben állhassanak a gyülekezeti szolgálatba és segítsék hittestvéreinket a mindennapi életben, a családban, társadalomban, a jelen világ életében végzendő szolgálatuk­ban. Gyülekezeteink, amelyek nagy áldozatot hoztak az új akadé­mia felépítéséért, ugyancsak fokozott érdeklődést tanúsítanak a Teológián folyó munka iránt. Ezt az érdeklődést szeretnénk kielégíteni azzal a sorozattal is. amelynek keretében tanszé­kenként tekinthetjük át a jövő lelkésznemzedék felkészítését szolgáló munkát. (Szerk.) Gyülekezeteinkben minden­ki természetesnek tartja, hogy azok. akik lelkészt pályára készülnek, elsősorban a Bibliát „tanulják”. És mert a Biblia maga egy egész könyvtár — hatvanhat könyvből, iratból áll — az is érthető, hogy Akadé­miánkon két külön bibliai tan­szék van: egy ószövetségi és egy újszövetségi. A két név vi­lágosan meghatározza, hogy milyen előadások és milyen tanulmányok folynak egyiken is, másikon is. Ha valaki a lelkészével, vagy egy teológiai hallgatóval arról kezd beszélni, hogy mit ta­nult vagy tanul a teológiám az Ószövetségből, leghamarabb rendszerint a héber nyelv ke­rül szóba. Az Akadémián az eredeti nyelven is tanulmá­nyozzuk az Ószövetséget, mert a Szentírás minél alaposabb és helyesebb megismerésére tö­rekszünk, ezért csukugyan ezt a nyelvet is meg kell tanulni. Erre még akkor is szükségünk van, ha most éppen egy új, a réginél világosabb magyar bibliafordításunk van. De ez a nyelvi ismeret olyan előkészítő jellegű tudomány, amelyből a gyülekezet közvetlenül csak nagyon ritkán lát valamit. VANNAK OLYAN ELŐKÉ­SZÍTŐ, ALAPVETŐ TUDO­MÁNYOK, amelyekből a gyü­lekezet tagjai közvetlenebbül is megtapasztalhatnak sok mindent, pl. a bibliaórákon, amikor a lelkésszel közösen tanulmányoznak egy-egy ószö­vetségi könyvet. Ilyenkor szó kerül arról a vidékről, ahol a bibliai történetek lejátszódtak, arról a korról, amelyben Dá­vid király, Sámuel, Ézsaiás, Jeremiás, meg a többi próféta élt és prédikált. Ugyanezeket az ószövetségi alapismereteket adja tovább a lelkész akkor is, amikor ismerteti az egyes ira­Gyarmaihy Irén: MÁSOK ÉS MAGAD A béke üzenete ­A világ egy és oszthatatlan. Erre az igazságra hovatovább egyre inkább rájövünk. Ha az öt világrész valamelyikén tör­ténik valami, idegeink azonnal összerándulnak, mert ki tudja, sorsunk nem lesz-e alávetve egy jelentéktelennek látszó ese­ménynek is. Érzékeink kifinomultak és ösztönösen rátapintunk a sorsdöntő jelenségekre. NOS, MEGGYŐZŐDÉSEM, ÍGY ÉRZÉKELTÜK A SZOV­JETUNIÓ xxv. pártkongresszusát is. az események láncolatában olyan szem ez, amely döntő kihatással lesz jövő­beni életünkre. Igaz, mondhatná valaki, hogy ez a kongresszus elsősorban és kizárólagosan a Szovjetunió ügye volt. De azok­nak, akik igy fogják fel a kérdést, részigazságuk van. Mert a kongresszus valóban elsősorban a szovjet gazdaság, társadalom, kultúra és tudomány kérdéseiben hozott döntéseket, de vitat­hatatlanul ezen a fórumon döntötték el a nemzetközi kérdések sereg problémáját a jövőre nézve. Nem véletlenül kísérték be­ható figyelemmel New Yorktól Tokióig, és Stockholmtól Cape Town-ig azok, akik politikával foglalkoznak. Éppen ezért nyúlunk mi is ehhez a témához. A tíz nap anya­gából kiemeljük a főtitkár beszámolóját és abból is azokat a gondolatokat, amelyek a nemzetközi életre vonatkoznak. És itt külön feltűnő volt a nemzetközi politikai élet visszhangja a főtitkár beszédére. Mondhatnánk, talán első esetben történt, amikor nem ideges kapkodással elemeztek egy ilyen nagy hord­erejű expozét, és nem keresték bizalmatlan gondolatokkal az „ultimátum-izű” szavakat. Egyszerűen tudomásul kellett ven­niük a józan, higgadt, mérsékelt, tárgyilagos hangvételt és ezzel kapcsolatban a rendkívüli súllyal bíró tényeket. A politikához értő emberek viszont a jelentés mögött megérezték az erőt és a magabiztosságot. És noha a nemzetközi vizek simaságát egyetlen egy hullámcsapás, ideges rángás sem zavarta meg, mégis a világ élete sorsdöntő szakaszba lépett. ÉVEK ÉS ÉVTIZEDEK POLITIKÁJÁNAK GYÜMÖLCSE ÉRETT BE. Hatalmas erőfeszítés eredménye a nyugodt légkör, a biztonságos élet. S bár egy tizenkét éves gyermek is tudja, hogy sok ellensége van az enyhülésnek és még többen vannak a bizalmatlanság méregkeveröi között, a nyugodt, céltudatos útról ezek miatt letérni nem lehet. S ragadjuk meg idézetben azt a gondolatot: „a valóban tartós béke eléréséért, azért, hogy az enyhülés visszafordíthatatlanná váljék, még sokat és állha­tatosan kell harcolni. A Szovjetunió folytatni fogja ezt a küz­delmet, szorosan együttműködve a testvéri szocialista orszá­gokkal, Európa minden békeszerető és reális gondolkodású erejével. Nagy célt tűztünk magunk elé, a tartós békét. ..” Ezekhez a szavakhoz ugyebár nem kell kommentár. Ezeket egyformán értik a különböző ideológiájú emberek. De azt is egyformán értik és kell értékelniük, hogy a hidegháborús kur­zus óta, hogyan tükröződik a világ két legnagyobb hatalma, a Szovjetunió és Amerika között kötött szerződések, megállapo­dások és más dokumentumok egész rendszerében a jószándék es a jövőféltés, összességükben ezek a szerződések „megbízható politikai és jogi alapot teremtettek a Szovjetunió és az Egyesült Államok kölcsönösen előnyös, a békés egymás mellett élés el­veire épülő együttműködésre. Ezek az okmányok bizonyos fo­kig csökkentik a nukleáris háború kirobbanásának veszélyét”. TERMÉSZETESEN EBBE A FOLYAMATBA TARTOZIK AZ EURÓPAI KÉRDÉS MEGOLDÁSA IS, a Helsinki eredmény. Ma már szinte napirendre térünk felette, pedig, hogy mit kel­lett az útból eltakarítani a záró dokumentum megszületése érdekében, azt szinte fel sem lehet mérni. És ezzel is csak az első konkrét lépésnél tartunk. Mert a jövő azt igényli, hogy ezt az okmányt tartalommal töltsük ki, szellemét valósítsuk meg Európában. Igen, a múlt állomásainál, mérföldköveinél sokkalta inkább kellene időznünk. Az eredmények nem maguktól Kúllótták ölünkbe. Es hogy kontinensünk életében több, mint harminc esztendeje nem volt háború — ez pedig történelme során még soha nem fordult elő —. ezért naponta kellene hálát adni a Mindenhatónak. Naponta és forrón, hogy nem viszik öldöklő háborúba gyermekeinket és megmaradnak javaink. Viszont nemcsak múltunk, hanem jelenünk és jövendőnk is van. És ha a múltunkból ennyi felhalmozódott szemetet keljeit eltakarítanunk, akkor a jövő útjából is legalább ennyit kell elíisztitanunk. Itt van pl. a fegyverkezési hajsza. A világ leg­költségesebb luxusa! MILYEN NAGYRA KELL BECSÜLNÜNK E SZAVAKAT: „Pártunk minden népet, minden országot felszólít, egyesítsék erőfeszítéseiket azért, hogy véget vessünk ennek a veszélyek­kel terhes folyamatnak. Végső célunk ebben a tekintetben az általános és teljes leszerelés volt, és a jövőben is az marad. A Szovjetunió mindent megtesz, hogy haladást érjen el a végcél felé vezető út egyes szakaszain.. Nekem e soroknál Babits jut eszembe, aki 1918 tájékán e szavakat írta: Mit tanítunk az új Teológiai Akadémián? Az ószövetségi tanszéken Isten emberei írták le, gyűj­tötték össze több mint egy év­ezreden keresztül, és azután szorgalmas munkával, nagy hűséggel másol gáttá k és adták tovább a zsidó gyülekezetben, majd az egyházban. Ügy igye­kezünk, hogy a lelkészi szol­gálatra készülők ezeket az is­mereteket minél alaposabban és minél pontosabban elsajá­títhassák, hogy azután a gyü­lekezetek tagjait Is elsegíthes- sék a Biblia helyes ismere­tére. tok keletkezési körülményeit, felhívja a figyelmet az Ószö­vetségben található irodalmi formákra, arra, hogy pl. a Zsoltárok, vagy Jób könyve a világirodalom remekművei kö­zé tartoznak. Ezek az ismere­tek hozzásegítenek ahhoz, hogy megtanuljuk: Isten igéje, amely a Szentírásban van, nem valami titokzatos úton-módon jutott el hozzánk, hanem azt NT. IGEHIRDETÖI SZOL­GÁLATRA VALÓ FELKÉ­SZÍTÉST legközvetlenebbül az írásmagyarázati (exegézis) elő­adások segítik. Itt egy-egy ószövetségi iratot, vagy annak egy részét tanulmányozzuk kö­zös munkával. Az eredeti szö­vegből és az előzetes alapis­mereték felhasználásával ke­ressük a vizsgált részek értel­mét, benne Isten igéjét a ma­gunk számára, a mai gyüle­kezet számára. Ebben az év­ben pl. Ézsaiás könyvének azt a részét tanulmányozzuk, ame­lyet a kutatók „második Ézsaiás”-mák neveznek (Ézs 40—55. r.), és amelyben a bib­liaolvasók számára nagyon sok ismerős és kedves ige ta­lálható. Nem ok nélkül vet­tük elő éppen ezt az Iratot. Istentiszteleti rendünk ószö­vetségi alapigéinek nagy többsége ebből a könyvből való. Éppen a mostani vasár­valóját, azt, hogy hogyan tesz bizonyságot az ószövetség Is­tennek az ember és a világ iránti szeretetérol, és hogy ho­gyan formálja Isten igéje Is­ten népének, az egyes embe­reknek életét azzal, hogy min­dennapi életében, munkájá­ban, a természetben, a törté­nelemben, társadalmi és csa­ládi kapcsolatában mindig Is­ten elé állítja. A szemináriumban már a hallgatók önálló kutatómun­kát is végeznek. Ez idén egyet­len kis példán vizsgálunk meg egy nagyon fontos problémát. Azt keressük, hogyan formál­ta, alkalmazta a régi Izrael azt a hagyományát, amelyet így szoktunk emlegetni: az Ábrahámnak adott ígéret (1 Móz 12, 1—3). A kutatás so­rán kiderül, hogy a sok eset­ben elöbbrévivő hagyomány olykor-olykor úgy szólal meg, hogy az merevvé, magába zár- kózóvá, a többi népekkel szembefordulóvá teszi Isten népét. A hagyományoknak ez a használata, átértelmezése tanulságos és intő példa is le­het az egyház számára. Ilyen formán az ószövetségi szemi­nárium már az egyik olyan műhely, ahol tovább formáló­dik és gazdagodik a diakóniai teológia, egyházunk teológiá- la- Dr. Muntag Andor A finnek is megújítják énekeskönyvüket Naponként szembe jön veled. Látod, s elfordítod fejed. Kezét kérve nyújtja feléd, ha kell, leborulna eléd. De szívedben nincs szánalom, nincs a másikat-vállalom. Csak első személy, én vagyok, ha rólam van szó, kész vagyok. Mindig csak én, soha mások, a magamtól mást nem látok. De egyszerre mégis látod, hogy magad vagy, nincs barátod, s aki veled épp szembe jön, elfordul tőled, nem köszön. Hívod, kéred, tán térden is. Vállalhatlak? — még kérded is. Senki nem szól, nincsen válasz, a mások közt árván állasz. Nézz bátran a más szemébe! Jó oldalát is vedd észre. Másra gondolj, ne magadra. Szád sohse nyíljon haragra. Ne keltsd másoknak rossz hírét, ne rontsd el jó szavak ízét. Ártalmatlanná tégy ártót. szavát vitriolba mártót. Saját éltedet kell élned. Saját hazádat kell védned. Saját egyházadban helyed, saját sírodban fekhelyed. Sajátod a szenvedésed, álmaid s az ébrenléted. Saját jövődet. építed. Saját hazádat szépíted. A mások javát kell tenned, segítésben első lenned. Holttesteken nem átlépni, betegeken nem átnézni, az Isten mellett kiállni s nem a sarokban kivárni, hogy helyetted más dolgozzon, hogy helyetted más hordozzon felelősen terhet, gondot, s te csak a szöveget mondod, hogy így. meg úgy lenne rendben, ahelyett, hogy tennéd csendben. ami megtart hazát, népet, embert nevel tisztát, épet, aki földjét el nem hagyja, s a hitét is itthon vallja, és becsüli az öreget, megemeli a föveget előtte, s kenyere felét nyújtja megcsókolva kezét. .. . Nem vagy magad, vannak mások. Sokfélék az elosztások. Van. amit csak más tehet meg Van. amit csak más vehet meg. Van táj, hova csak más mehet. álom. mely valós nem lehet. De van csend, mely tied lehet, amit senki el nem vehet. Van világ, hová eljuthatsz s drága titkokat megtudhatsz örömről, és nyugalomról, önmagadon-uralomról, egyensúlyról, belső csendről, az éltető, biztos rendről. Magad — mások. Két feladat. Hogyan végzed, döntsd el magad! S ha derűs lesz majd minden nap: én leszek a legboldogabb! ÉLET ÉS HALÁL UTÁN ... En nem a győztest éneklem,... hanem azt, aki lesz, akárki, ki először mondja ki azt a szót... szabadító, drága szót, hogy elég! hogy elég! elég volt! Egyszóval a világ jövőjét, biztonságát és életét nem lehet frázisokra építeni. A veszély is, a haladás hassú üteme is bo­nyolult, nehéz helyzetet tételez fel. Csakis reális, konkrét esz­közökkel lehet a kérdések orvoslásához fogni. Mert mi a mi életünk valósága? Fegyvereken, szuronyokon, puskaporos hor­dón nyugszik békénk. Hatalmas hadseregek, katonai szövetsé­gek állnak fenn a védelem érdekében. Egyre korszerűbb táma­dó és védekező katonai berendezésekre költik a népek verejté­kéből származó pénzeket. Soroljuk-e tovább életünk és korunk valóságát? ÉS MILYEN KONKRÉTUMOKKAL SEGÍTHETÜNK A BA­JOKON? „Egyezzünk meg — javasolja a Szovjetunió —, szerel­jünk le, csökkentsük a katonai állományt, tartózkodjunk a fe­nyegetéstől, fegyverek alkalmazásától.” „A háború veszélyé­nek további csökkentése, a leszerelés ügyének előre vitele vé­gett most azt javasoljuk, hogy kössünk az egész világot átfogó szerződést az erőszaknak a nemzetközi kapcsolatokban való elutasításáról.” EZEK REÁLIS ÉS KONKRÉT JAVASLATOK. S ezek mö­gött ott áll egy köztudottan hatalmas katonai erő, amely, ha megegyezésre kerül sor, akár a mai napon lábhoz teszi a fegy­vert. A békének ez az üzenete. És ha vannak is bizalmatlansá­gok, idegességek, kapkodások, ez a józan hang nyilvánvalóan elgondolkodtatja a parlamenteket, kongresszusokat, cortezeket és egyéb felelős intézményeket, személyeket, hogy ezt az üze­netet vegyék komolyan. D Rédev Pál SZÁZ ÉVES „THEOLOGISCHE LITERATURZEITUNG’ A finn zsinat megbízásából két éve dolgozik egy nyolc­tagú bizottság az istentisztele­ti és gyülekezeti használatra szolgáló énekeskönyv megújí­tásán. Munkájukról most nyolcvan oldalas tanulmány­ban adtak számot. Feltárják az énekeskönyv-reform hátterét, áttekintik a külföldi, főleg né­met énekügyi reformok törek­véseit az énekeskönyv hasz­nálatának körülményeit, fel­osztására tesznek javaslato­kat. szólnak a nyelvi és dal­lamreformról, s megjelölik a javaslatuk szerint kihagyandó énekeket. Javaslatot tesznek új énekek felvételére is. Ta­nulmányukhoz függelékként illusztrációkat közölnek ének- javításokról s új énekekről. Munkájuk igen alapvető. A javításoknál — mind külföldi, mind hazai eredetű énekeknél — az elérhető legrégibb szö­veget és dallamot veszik ala­pul. A revízió során viszont erősen javítanak. Költői képe­ket szófordulatokat rímeket hasonlatokat bátran és meré­szen újítanak meg. Jelenlegi énekeskönyvük — az 1963-ban megjelent Tolda­lékkal együtt — 679 éneket tartalmaz. Vizsgálatuk szerint ebből mintegy 130-at általában nem használnak, s a mai templomos nép nem is ismer. A tanulmány pontosan felso­rolja azt a 197 éneket, ame­lyet teljes kihagyásra javasol­nak. Mintegy 100 új éneket szeretnének felvenni. Ezek kö­zött sok a teljesen modern ének. Üj énekeket igyekeznek felvenni az egyházi esztendő, a szentségek, a gyülekezetek működése, az otthon, a misz- szió, a diakónia, a szabad idő, öregek, betegek, a halál kér­désköreiben. Sok új gyermek­es ifjúsági éneket terveznek. Tekintettel igyekeznek lenni a reform során az iparosodott társadalom kifejezés- és gon­dolatköreire. Valamint arra, hogy az énékek reálisan szól­janak a természetről, Isten te­remtő munkájáról, s az ember felelősségéről á teremtett vi­lág iránt. Bővítik mind az ökumenikus, mind a hitvallá­sos anyagot. A jelenlegi finn énekes­könyvben — 1943 óta — öt magyar ének van. Ezek: Térj magadhoz — örül mi szívünk — Jövel Jézus, lelkem hő sze­relme — Ne szállj perbe én- velem — Téged keres imádsá­gom. Ezeket az énekeket a re­vízió tervezete nem érinti. Vi­szont nem látjuk nyomát an­nak, hogy az új, felveendő énekek között volnának ma­gyar énekek. A nyolctagú énekeskönyv- megújító bizottságban benne van Anna-Maija Raittila teo­lógiát végzett költőnő, aki ma­gyarul is jól beszél, irodal­munknak lelkes barátja és for­dítója. A bizottság 1982-re ígéri az új énekeskönyvet. A tíz­éves előkészítő munka fel­mért összköltsége mintegy két­millió forint. K. E. A Német Szövetségi Köz­társaságban a polgárok 40%-a nem hiszi, hogy lenne élet valamilyen formában a halál után. A megkérdezettek 36%-a válaszolt igennel, 24% pedig úgy vélte, hogy ezt nem lehet tudni. 1956-ban még 36% tartotta a halált az emberi lét abszo­lút lezárásának, míg 42% hitt a halál utáni életben, (epd) Századik évfolyamát zárta le 1975. decemberi számával a „Theologische Literaturzei­tung”, amelynek tárgya a teoló­gia és a vallástudomány egész területe és a megjelenő iro­dalomról ad tájékoztatást és értékelést. 1875-ben Emil Schürer és Adolf von Hamack alapították, most Dr. Emat- Heinz Amberg a főszerkesz­tője, kiadója pedig D. Ernst Sommerlath. A folyóirat 3400 példányban jelenik meg Ber­linben (NDK) és 20 országban vannak előfizetői, (epd) napok, böjt 2. és 3. vasárnap igehirdetést alapigéje is innen való (Ézs 30, 4—9; 53, 2—7), de itt található pl. az az ige is, amelyet nem egyszer hal­lunk keresztelés. vagy konfir­máció alkalmával: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak téged, enyém vagy!” (43, 1). Ezt a prófétát, akit sokan „az Ószövetség evanigélistájá”-nak is nevez­nek, azért is érdemes tanul­mányozni, mert sokat szól ar­ról, hogy Isten ezt az egész világot népe és az emberek javára kormányozza; azt hir­deti, hogy „az ŰR szolgája” nemcsak Izráel számára hoz. jót és üdvösséget, hanem a népek számára is (49, 1—6). — Ebből a néhány mondatból talán már az is érezhető, hogy itt már nemcsak tanulás fo­lyik, hanem olyan közös mun­ka, amely a lehető legközvet­lenebbül segíti egyházunk szolgálatát. EGY NÉHÁNY SZÓT KELL MÉG SZÓLNUNK az ószö­vetségi tanszék két további stúdiumáról is. Az egyik az ószövetségi teológia. Ebben megkíséreljük összefoglalni egy-egy prófétának, vagy más ószövetségi iratnak, rajtuk keresztül pedig az egész Ószö­vetségnek központi mondani­I----------------------------------------------­Az Országos Egyház elnöksége fogadást adott Prőhle Károly tiszteletére Az Országos Egyház Elnöksége március 5-én. a Déli Egyház­kerület tanácstermében fogadást adott dr. Prőhle Károly pro­fesszor tiszteletére 65. születésnapja alkalmából. A fogadáson jelen volt dr. Fekete Zoltán országos felügyelő. D. Káldy Zol­tán püspökelnök, Szent-lvány Ödön és dr. Mihály Dezső egy­házkerület! felügyelő, dr. Fabiny Tibor, a Teológiai Akadémia dékánja, dr. Karner Ágoston országos főtitkár és a teológiai professzorok, valamint dr. Prőhle Károlyné. Az Állami Egyházügyi Hivatal képviseletében dr. Pozsonyi László főosztályvezető és Lóránt Vilmos tanácsos volt jelen. Az Országos Egyház nevében D. Káldy Zoltán püspökelnök köszöntötte az ünnepeltet. Értékelte azt a jelentős munkát, amit Prőhle Károly mint teológiai professzor és mint ökume­nikus főtitkár végez. Kiemelte a püspök, hogy Prőhle Károly minden szolgálatán meglátszik, hogy hosszabb ideig gyüleke­zetben végzett lelkészt szolgálatot. ..Nem lehet megírni majd a magyarországi evangélikus egyház történetének utolsó 30 évét anélkül, hogy abban Prőhle professzor szolgálata jelentős hangsúlyt ne kápna” — mondotta a püspök. Alig volt olyan eseménye evangélikus egyházunknak az elmúlt három évtized­ben, amelyben Prőhle Károly ne végzett volna fontos szolgá­latot. Ö szerkesztette egyházunk első egyetemes Ágendáját. az Egyházi Törvények teológiai alapvetését ő adta. az Énekes­könyv revíziójában és az Új Rész szerkesztésében döntő szere­pet vállalt és az Újszövetség fordítását egyházunk részéről ő végezte. Mint ökumenikus főtitkár, sokat fáradozik a hazai ökumené jó munkájáért és a nemzetközi, egyházközi kapcso­latok építéséért. Végül a püspök Isten áldását kérte Prőhle Károly életére és további szolgálatára.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents