Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1976-03-07 / 10. szám
lem magánsétán}' Énekeskönyvünk imádságai között van egy könyörgés súlyos betegekért, melynek bűnbánó szövegét többször megszakítja az esdeklés: Urunk, könyörülj rajtunk, Krisztus, könyörülj rajtunk! Számunkra ez az esdeklés most böjti nyitány, mert a következő hetekben SQkat jogunk hallani arról, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus, éppen azért tusakodott véres verejtékkel. kereszttel és halállal, hogy könyörüljön rajtunk. Az esdeklés többes száma biztatás arra, hogj) a bűnbánat útja nem magánsétány, hanem nagy forgalmú út, melyen mi magunk, gyülekezetünk népe, egyházunk és a világ keresztyénéi együtt járulhatunk könyörülő Krisztusunk elé! Amikor a késői Tv-híradó szignálja elhangzik, a képernyőn, a csillagos ég hátterén ott forog előttünk a földgömb. Azután otthonunkba érkeznek a képek, melyek feltárják a világ szépségeit, örömeit, de azt is, ami miatt a teremtett világ nyög és megújulásért sikolt. HOGYNE KÉNYSZERÜLNÉNK MI IS BÜNBÁNATRA, ha neger keresztyénnel, aki elmondaná, hogy országában nemcsak az uralmon levő fehér kisebbség kormányzata alázza meg őket, hanem a fehér keresztyének templomába sem mehetnek be a néger keresztyének. A színes bőrű és fehér keresztyén nem fogyaszthat el együtt egy kávét a presszóban, hogyan élhetnének hát együtt Jézus megtört testével és bűnbocsátó vérével közös oltárnál. Urunk, könyörülj rajtunk! Krisztus, könyörülj rajtunk! HGYNE KÉNYSZERÜLNÉNK MI IS BÜNBÁNATRA, ha egy írországi protestánssal vagy katolikussal beszélnénk és ők elmondanák, hogy már hét éve szenvednek az erőszak megújuló hullámaitól. Hiába tudják ők is és tudjuk mi is, hogy nem vallási okok robbantják ki újra meg újra a terror cselekedeteket, hanem a megkaparintott hatalomhoz való ragaszkodás. Mégis megrendülünk, amikor a jelentéseket halljuk: egy autóbusz utasai közül kiválogatták a protestánsokat, hogy agyonlőjék őket, egy vendéglőben békésen beszélgetőket pedig azért kaszálta le a géppisztolysorozat, mert katolikusok voltak. Urunk, könyörülj rajtunk! Krisztus, könyörülj rajtunk! HOGYNE INDULNA BÜNBÄNATRA SZÍVÜNK, ha a tízezernél több libanoni halottra és a sok ezer sebesültre gondolunk. Tudjuk, hogy amilyen kicsi ez az ország, olyan bonyolult a vallási, társadalmi, faji és politikai élete. Mégis iszonyattal gondolunk arra, hogy a barikádok egyik oldalán keresztyén maroniták és más felekezetek harcoltak, pusztítottak és pusztulták. Most, a hajszálon függő fegyverszünetben bizonyára sok keresztyén esdekel ott is velünk együtt: Urunk, könyörülj rajtunk! Krisztus, könyörülj rajtunk! Alig három hónapja annak, hogy az afrikai Nairobiban ülésezett az Egyházak Világtanácsa. Ott voltak egyházunk képviselői is. Egy ausztráliai biológus professzor a tudós szakismeretével óvta az emberiséget a reá leselkedő veszedelmektől, melyek idővel csak növekednek, mivel a világ népesedése tizenöt évenként egymilliárd emberrel szaporodik. Elmondta, hogy ha az ember közömbös embertársa sorsa iránt, a természet világa is közömbössé és mostohává válik az ember iránt, mert a világunkban minden összefügg egymással. Hogyan lesz tovább, ha már a mostani népesség nagyobb része naponta éhezik? Óvott attól, hogy a népek úgy véljék: az a fontos, hogy az ő országuk és az ő népük jó hajóban utazik, útjuk független más népek hajójának sorsától. Az az igazság, hogy minden nép közös hajóban van. Egyesek ugyan rangosán, mások csak a fedélzeten utaznak, de közös a sorsuk. Ha elmerül a hajó, ez mindenki katasztrófája, ha kikerül a viharból, ez mindenki öröme. Ez a fölismerés formálhat bennünket felelős emberekké, akik tudják, hogy az, ami a miénk, sáfárságra adatott. Azért kaptuk, hogy meg tudjuk osztani másokkal is! Az egyházak képviselői tudatában voltak ennek az egész világot átfogó felelősségnek, hiszen világunkat Isten teremtette és egyszülött Fiát is ideadta. Ezzel a szeretettel kell az egyháznak is szolgálnia a rábizottakat. Nyilvánvalóvá vált azonban ezen az együttléten az is, hogy az egyházak mennyire felkészületlenek erre a szolgálatra. Hogy milyen nehéz az egyházaknak magukra venniük az egész emberiség holnapja iránti felelősséget. A keresztyénség a világ szolgálatára hivatott, de maga is küzd még azokkal a kötöttségekkel, amelyek hitbeli különbségeikből, valamint hazájuk eltérő kulturális, gazdasági, társadalmi és politikai életformáiból adódnak. A közös úrvacsoravétel — annak ellenére, hogy abban nem mindenki vett részt — volt bizonyára az egybegyűltek leghat- hatósabb erőforrása, amikor már nem az előadóké, nem a vitáké és az érveléseké volt a szó. hanem a kegyelemért folyamodóké. Amikor mindenki a maga nyelvén mondhatta: Urunk, könyörülj rajtunk! Krisztus, könyörülj rajtunk! EBBEN AZ ESDEKLESBEN LEGYÜNK BENNE MI IS, mert a .mi gyülekezeteink se a saját erejükből, hanem Krisztus könyörülő szeretetéből élnek és azért is. mert Krisztus könyörü- lete az a kiapadhatatlan forrás, melyből meríteni tudunk felebarátunk életének enyhítésére és felfrissítésére. Józsa Márton TANULMÁNYÚTON THÜRINGIÁBAN A Thüringiai Evangélikus Egyház már évek óta lehetőséget nyújt egyházunknak arra, hogy fiatal lelkészeink a német nyelvben jártasságra tehessenek szert és közelebbről megismerkedhessenek testvéregyházunk életével. Március elejétől három hónapra egyházunk vezetősége Kertész Géza Budapest-angyalföídi segédlelkészt küldte ki thürin- giái tanulmányútra. Nairobi „Teremtmény, technika és az emberiség túlélése” Charles Birch professzor előadása Az; Egyházak Világtanácsa Nairobiban tartott nagygyűlésén igen nagy érdeklődést váltott ki Birch ausztráliai professzor előadása. Nagyon reálisan mutatta meg az emberiség jelenét és fölvetette azt az izgalmas kérdést, hogy azokat a veszélyeket, amelyek a mai emberiség életét veszélyeztetik, sikerül-e az emberiségnek legyőznie és ezzel együtt túl tudja-e élni az emberiség ezeket a veszélyeket Felállította azt a tételt, hogy az a fajta társadalom, amelyben az emberiség nagy családja ma él, a melyet a tudomány és technika segítségével hozott létre földgömbünkön, már nem sokáig tartható fenn. „Ha a Föld 4 milliárdnál is több lakosát életben kívánjuk tartani, úgy magát a világot kell megmenteni.” A jéghegy csúcsai Birch professzor azt állította, hogy az emberiség hajója — az elsüllyedt Titanichoz hasonlóan — egy jéghegy felé tart, amellyel össze fog ütközni, ha az emberiség idejében nem tér magához és nem tesz meg mindent az összeütközés elkerüléséért. A jéghegy nagy, láthatatlan része a szociális, politikai és gazdasági struktúrát jelképezi. Vagyis, ha nem változik meg a világ gazdasági struktúrája, az végső veszedelembe sodorhatja az egész emberiséget. A jéghegynek van öt víz fölötti csúcsa is, melyek az emberiség túlélését veszélyeztetik: a népesedés robbanás- szerű növekedése, az élelemhiány, a nem pótolható nyersanyagok fogyása, a környezet romlása és a háború. A professzor nem foglalkozott részletesen mind az öt kérdéssel, de néhány elgondolkoztató, sőt több esetben megdöbbentő adatot említett. Mint mondotta, nem tudjuk, hogy a Föld hány embert tudna még eltartani, de azt tudjuk, hogy van egy határ, amelyhez vészesen közeledünk. Számítások szerint 15 évenként 1 milliárd emberrel növekszik az emberiség létszáma, de van olyan számítás is, mely szerint 25— 30 év alatt megkétszereződik a létszám. Az afrikai kontinens ma 400 millió lakost tart nyilván, de 20 év múlva 800 millióan lesznek. Rohamosan fogy a Föld élelmiszer-készlete. 1975-ben 300 millió ember közül csak kétharmad része tudta fedezni a legkisebb proteinszükségletét. (Ezt az arányt át kell termi az egész emberiségre.) A világ halászati eredményei minden évben csökkennek. Ennek oka a minden mértéket túllépő halászat és a környező világ szeny- nyeződése. A rendelkezésre álló élelem nagyon igazságtalanul van elosztva, pedig ha egyenletesen osztanák el a világ valamennyi lakosára, elegendő volna mindenkinek a megfelelő táplálkozásra, i Nem tudjuk mikor merülnek ki a Föld nyersanyagforrásai, éspedig olyan nyersanyagoké, amelyek nem pótolhatók. De azt tudjuk, hogy a gáz egyre kevesebb lesz és a világ energiafelhasználása minden 11. évben megduplázódik. Azt lehetne mondani — mondta a professzor —, hogy mindezt meg lehet oldani újabb atomerőművek létrehozásával. De ez nem olyan egyszerű, mert ha nem tudjuk biztosítani ezzel összefüggésben az ellenőrzést, az eredmény halálos végű lehet. Azt sem tudjuk, mikor érjük el azt a pontot, amelynél a környező világ szennyezettsége összeomláshoz vezet. Tudjuk, hogy környező világunk széles területű szennyezettség^ minden 14. évben megduplázódik. Azt is tudjuk, hogy Földünk felvevőképessége, a káros anyagokat illetően, behatárolt Megold mindent a technika? Egy bizonyos, legyen a világ gazdag, vagy szegény, nem tud a technikáról lemondani. Viszont jelenleg nem vagyunk abban a helyzetben, hogy jól éljünk a technikával. A szegény országok el vannak bűszor mondatait: „Korlátoltságra vallana, ha az egyházak azt gondolnák, hogy van egy terület az ún. „lelki”, amelyért ők felelősek és van egy „világi” terület, amelyet átengednek másoknak. Ez hamis elképzeléshez vezet, mely szerint az embereket csupán meg kell változtatni, hogy aztán az újjáformált ember megváltoztassa a világot. Ez az elképzelés és módszer tévesnek bizonyult. Ha az élet egy nagy gyárban embertelenné válik, úgy magának a gyárnak kell megváltoznia. Az emberek megváltása, a világ megváltását jelenti, annak a világnak megváltását, amelyben az emberek élnek. Azok a béklyók, amelyek a világon az embereket mindenütt fogvatartják, nemcsak lelkiek, hanem gazdasági, politikai és technikai természetűek is. A felszabadítás küzdelme, küzdelem a gazdasági, politikai, ökologikus és szellemi felszabadulásért is. Az egyházak nem kerülhetik el. hogy ne azonosítsák magukat teljesen ezekkel a feladatokkal és hogy komolyan meg ne vizsgálják hovatartozásukat a technika által uralt társadalomban. Kikerülik a problémát, ha különbséget tesznek a között, hogy mi a császáré és mi az Istené." Hangsúlyozta a professzor, hogy nagyon jól teszi az Egyházak Világtanácsa, ha ezzel a témával tudományos, gazdasági és politikai szempontból foglalkozik. „Az egyházaknak még sok tennivalójuk akad, hogy megmutassák: problémáinkat komolyan veszik.” „Az életképes világ társadalma” Igen nagy veszedelmet jelent az atombombák óriási mennyisége és hatása. Döbbenetes az is, hogy a világ tudósainak és technikusainak közel a fele a katonai kutatás fejlesztése céljából dolgozik, hogy a fejlett országok katonai kiadásai minden hatodik évben megduplázódnak és ez az 1975. évben nyilvánosságra hozott adatok szerint jelenleg 300 milliárd dollárt tesz ki évente. Majd így összegezte Birch professzor az elmondottakat: A népesség az elkövetkezendő 35 évben megduplázódik, a fogyasztás sok területen 10 évenként megduplázódott, a környező világ szennyezettsége 14 éven belül megkétszereződött. „E fejlődés eredménye egy mértéken felüli és folytonosan növekvő megterhelés az egész emberiség számára, egy olyan fejlődés, amely súlyos következmények nélkül alig folytatható tovább.” A professzor egy „hatásegyenletet” állított fel. melynek három tényezője van: össznépesség, fejenkénti nyersanyag-felhasználás és fejenkénti környezetromlás. E három tényező szoros összefüggésben van egymással. Például, a születésszabályozás egyedül nem hoz megoldást. Születésszabályozás nélkül viszont a továbblépés esélyei csekélyebbek. Mindenesetre az emberiség túlélése érdekében három fronton kellene elkezdeni az erőfeszítéseket a megoldás érdekében: népesedés, fogyasztás és környezetromlás. völve a technika hatalmától. Véleményük szerint a gazdag világ mai politikai hatalma műszaki teljesítményén alapszik és így természetesen, felteszik a kérdést, hogy miképpen részesülhetnének ők is ebből a hatalomból. Mi viszont nem tudjuk megmondani, hogy a tudomány és a technika és az emberi vezetés milyen formája biztosítaná a szegényeknek a jólétet. Az 1960-as években folytatott, a szegény országok fejlődését célzó akciók meghiúsultak. Nem tudjuk, hogyan lehet a gazdag országok gazdasági növekedését korlátozni úgy, hogy a gazdagok visszafejlődése a szegények fejlődését segítse elő. Világos, hogy csak a tudományra és technikára hagyatkozni „egy csodára várást” jelentene. Táplálék, energia és más feltételek egy napon elmaradhatnak. Arra is gondolni kell, hogy a modern technika varázsfogásai gyakran csak új problémákat okoznak, rendszerint igen költségesek és rendkívül károsak a környezetre. „Nagyon lényeges tudnunk, hogy kinek a birtokában van a technika ellenőrzése, mert a technika ellenőrzése egyúttal a fejlődés ellenőrzését is jelenti.” Döntő kérdés tehát, hogy „a technika felett, melyet mi teremtettünk, meg tudjuk-e nyerni az ellenőrzést”. Ez természetesen még nem minden. Még sok mást is kell tennünk. Es az egyház? Milyen feladat vár az egyházakra az adott helyzetben? Szó szerint idézzük Birch profeszBirch professzor azt mondotta, közülünk senki nem tudja milyen lesz egy új világrend, de az bizonyos, hogy annak az igazságosságon kell alapulnia minden vonatkozásban és olyannak kell lennie, hogy biztosítsa az emberiség túlélését. Nemcsak a túlélést kell biztosítani, hanem azt is, hogy minden ember „egy teljes életet élhessen”. A szó igazi értelmében „életképes” Világtársadalmat kell teremteni. Sokkal jobban tiszteletben kell tartanunk és meg kell becsülnünk a természet rendjét. Pl. tudjuk, hogy növénytől származik a levegő minden oxigén- molekulája. Minden 2000. évben az összes oxigén az élő organizmus körforgása által teljesen megújul. Ugyanakkor a szénsavmolekulák minden 300. évben megújulnak. Minden vízmolekula élő organizmusokon fut át. Az összes víz, minden 22 milliomodik évben teljesen felfrissül. „A természet világtársadalma, egy életképes társadalom.” A molekulák tehát mozgásban vannak és ezt nekünk így kellene hagynunk. Az embernek a természethez való viszonyát újra át kell tehát gondolnia. Űj, igazságos gazdasági rendet kell teremteni a világban. A meglevő készletek újrafelosztása, a nemzetközi piacrendszer helyes funkcionálása révén történhetne meg. Az egyházaknak még külön feladatuk az egész teremtettség egységének hangsúlyozása és az is, hogy minden teremtmény testvér és az ember felelőssége az egész teremtett világra vonatkozik. K. Z. Afrikai asszony élelmet „szállít”
