Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1976-02-15 / 7. szám

BMIMTim Tanulni, tanulni... Dán 9, 18 Nem nehéz kétségbe esni, kétségbe ejtő helyzetbe kerülni. Nem nehéz a család, a munkahely, az élet problémái közt el­veszni. Nem nehéz csalódást okozni, csalódni, megsérteni, meg­sértődni, s mindezt látva; összeomlani. Nem nehéz — utólag — helyzeteket kielemezve a hibákat látni, s azokat másokra átru­házni. De megoldást, kiutat keresni, azt megtalálni, s mindezt megvalósítani, annál nehezebb. Nem nehéz az egyház jövöjén siránkozni. Nem nehéz gyüle­kezetei, keresztyént életképtelennek minősíteni. Nem nehéz az egyházat — még talán élve — eltemetni. De reménykedni, bízni, hinni és akarni, a magunk eszén, erején, lehetőségein kí­vül másra is hagyatkozni, önmagunkon kívül mással is szá­molni: annál nehezebb. TANULJUNK MEG ISTENRE SZÁMÍTANI. S most önma­gunkról beszélek. Magunkról kik „természetesen” hiszünk Istenben, s kik „nyilvánvalóan” támogatjuk az egyhá­zat anyagilag és erkölcsileg, akik „hogyan ne?” jár­nánk templomba, akiknek „világos” az egyház útja, az Isten akarata, s hogy mit. mikor és hogyan kell (kellene!) tennünk ebben a világban. Tanuljuk meg Dániellel együtt a történelem és az Isten nagy leckéjét — ami mindig nagyon nehéz: nem szégyen, Istent urunknak vallani. Nem szégyen önmagunkat, családunkat, népünket és egyházunkat az Ő kezében tudni. Nem szégyen eszünk, erőnk, akarásunk — és sokszor hitünk — csőd­jét bevallani. Nem szégyen őt megszólítani, s mindezt eléje tárva, Neki elmondani. Mert nem fantazmagória Istent ma em­legetni, Benne reménykedni, s nem hiábavalóság segítségül hívni. Volt ereje Izraelt és az egyházat megleckéztetni, de arra is volt ereje, s van ma is. hogy új erőt adva, új utat mutatva megsegítse egyházát, népét, gyülekezetét s gyermekét, az em­beri tehetetlenség, bűn és gyengeség ellenére is. TANULJUNK MEG ISTENRE SZÁMÍTVA HOZZÁ IMÁD­KOZNI! Nem az „úgyis hiába” szikkadt fásultságával, meg­szokásból, nem a „ha törik, ha szakad" kikényszeríteni akaró merevgörcsével, nem az „Én és Mi” önigazoló önigazságának folytonos rögeszméjével, hanem — mint Dániel — meghajtva csökönyös önmagunkat, szólni csendesen. Legyőzve hibázni nem tudásunkat, a magunkat valamire tartó önérzetünket, ami kérni nem, csak parancsolni tud. Mert Istennel szót érteni csak így lehet! Ha megsemmisülve tudunk megállni előtte. Ha ma­gunkat, életünket, ügyünket csak az ő kezébe helyezzük le, ha nem mi akarunk mindenáron az ő megtartói lenni, hanem Ö válik a mi életünk megtartójává. Így Istentől lehet kérni. Mert irgalmas, mert szerető. Ebből az álláspontból elfogad bennünket, meghallgatja szónkat. Part­nerré fogad, sőt munkatárssá emel, pozícióba helyez: de ez már nem a mi érdemünk, nem a mi produktumunk, hanem az 0 kegyelme. Az a kegyelem, az az irgalom, amelyre egyedül hivatkozhatunk, ha Istent megszólítjuk. Az az irgalom, amely megsebez ugyan, de be is kötöz, összezúz, de meg is gyógyít. Az az irgalom, amely ma is napról napra rajtunk betöltetik! EGY ŰJ KORBAN. EGY ÜJ VILÁG HAJNALÁN, új nép reményében tanít minket Dániel imádkozni: „nem a mi igaz­ságunkban, hanem a te nagy irgalmasságodban bízva terjeszt­jük elődbe a mi esedezéseinketF jt- Brúnó Pályázati felhívás Űj tisztségviselők beiktatása Medgyesegyházán A Magyarországi Evengé- likus Egyház Sajtóosztálya (1088 Budapest VIII., Puskin utca 12.) pályázatot hirdet ke­resztelési, konfirmációi, eske- tési és temetési emléklapok tervezésére. Az emléklapok A/4-es, illetve A/5-ös méret­ben kerülnének elkészítésre az egyházi jelleg szem előtt tar­tásával. a művészi igény figye­lembevételével. Az emléklapo­kon kinyomtatásra kerülő szö­veg a későbbiek folyamán ke­VAN AZ ÖREGSÉGNEK NAPOS OLDALA? Van he­lyük az öregeiknek az élet na­pos oldalán? Egyik öregottho­nunk vezetőjének határozott véleménye szerint: nincsen. Weörös Sádor: öregek című (Kodály Zoltánhoz irt) versé­ben azt mondja róluk: „És, ha az utcán bottal bandukolnak, idegenül néz a napsugár is...” Életüket figyelve, valóban na­gyon sok a negatív tapasztalat. — Mégis, igaz lenne, hogy szá­mukra nincsen már napsugár? Nem inkább arra kellene-e rá­eszmélnünk, hogy nem egyfor­mán süt mindig a nap ... Mi­lyen más a tavaszi fényözön, és mennyire más a tikkasztó, nyári forróság. Az öregeknek őszi napsugár jut. Ha ezt fo­gadják el. s nem mást várnak, az őszi napfénynek is megvan a megelégedést nyújtó áldása. AZ ŐSZI NAPSUGÁR ÉR­LEL. A szőlősgazdák és gyü­mölcsösök dolgozói tudják leginkább, hogy mennyire így igaz. A tavasz és nyár küzdel­me, munkája, sok-sok várako­zása ekkor érik teljességgé. A tudomány és művészet sok ne­ves művelője öreg korában jutott el a csúcsra. De a név­telenek közül Í6 sokaknak ek­kor adatik meg, hogy amire egy életen át készültek, az va­lóra válik. Gyönyörködhetnek munkájuk eredményében, megláthatják, hogy pl. nevelő szeretetük nem volt hiábavaló, nemegyszer örömmel bizonyo­sodhatnak meg imádságuk meghallgatásáról is. S ha vala­ki öreg korában azt tapasztal­rül megállapításra, ezért az emléklapokon erre a célra a szükséges hely kihagyandó. A pályázatok beküldési ha­tárideje: március 31. A pályá­zatokat a Sajtóosztály fenti címére kérjük megküldeni név és lakcím megjelölésével. A pályázat első helyezettjét 1500 Ft, a második helyezettjét 1000 Ft, a harmadik helyezett­jét 800 Ft jutalomban részesít­jük. ja, hogy szorgalma, türelme és fáradsága másoknak is örö­mére volt, akkor ez van olyan erőt adó napsugár, amely to­vábbi segítésre, munkára és szolgálatra serkenti. Vagy ha látja, hogy családjában mint nagyszülőt, volt munkahelyén mint nyugdíjast megbecsülik, sőt igénylik tapasztalatát, segí­tését, és a társadalom tiszte­lettel és szeretettel övezi, ak­kor biztosan úgy érzi, hogy he­lyet kapott az élet napos ol­dalán. AZ ŐSZI NAPFÉNYNEK MEGVAN AZ A TULAJDON­SÁGA IS, HOGY EMLÉKEZ­TET. Emlékeztet régi. tavaszi és nyári napsugarakra, ame­lyek mintha benne ragyogná­nak az ősz bágyadtabb színei­ben is. Isten roppant nagy ajándéka az emlékezni-tudás. Nem szentimentális ellágyu- lásra, hanem erőforrásnak, él­tető napfénynek kaptuk ezt is. Magányos csendességben, régi leveleket rendezgetve, vagy a „nyugdíjasok padján” beszél­getve, múltat idézve talán azt élik át az öregek, amit Illyés Gyula: Kháron ladikján című könyvének előszavában így fo­galmazott meg: „Hisz minden ugyanaz: az ég, az út, a táj, / épp csak — visszafelé! / Min­den oly gyönyörű, sőt — tit­kosan — ahogy / eileng, még gyönyörűbb! / Olyanformán, mint a dallam attól, hogy ott/ Az új esztendő első vasár­napján a régi szép csengéssel, de új lendülettel kondultak meg a harangok. A templom tornya, a két gyönyörű fenyő ölelésében mintha magasabbra kúszott volna, hogy mind messzebbre csendüljön a ha­rangok szava, s hirdesse a gyü­lekezet örömét. Űj tisztségvi­selők ünnepélyes beiktatására hívogattak a harangok. A be­iktatás szolgálatát közös szlo­vák—magyar istentisztelet ke­retében Mekis Adám esperes végezte, aki eddig is sokat fá­radozott a gyülekezet érdeké­ben. Mekis Ádám esperes a kije­lölt textus (Ézs 42, 1—4) alap­ján hirdette az igét. s aktua­lizálta ez örömteli alkalomra. Igehirdetésében elmondotta, hogy úgy kell szolgálniuk az új tisztségviselőknek és a lel­késznek egyaránt, amint ne­künk Jézus példát mutatott. Szolgálatát végezze mindenki Hálaadó istentiszteletre gyü­lekezett össze a múlt év végén l6ten népe a Dunakanyar egyetlen evangélikus templo­mában. Várakozás volt a szi­vekben. Szüntelen imádság, a Krisztusban való megújulás, néhány hivő ember áldozatos munkája, szabad ideje feláldo­zása tette lehetővé, hogy ez az ünneplés megvalósuljon. A 25 ÉVE ÉPÜLT kis evan­gélikus templomot külsőleg, belsőleg megújították, és most lett teljesen kész a hozzá épí­tett „mini parókia”, melynek két szobája gyülekezet) célt szolgál. Itt tartjuk a heti bib­lia-imaóra alkalmait, gyerme­keink lelki nevelését, konfir­mációi előkészítését, szeretet- vendégségeket, testi-lelki bete­geinkkel, magányos öregeink­kel való foglalkozást. A gyülekezet körébe érkező D. Dr. Ottlyk Ernő püspököt és feleségét gyermekeink sza­valattal, virággal köszöntötték. Ünnepi istentiszteletünk kez­detén a református énekkar két éneket adott elő a szerző, dr. Ecsedy Aladár, ny. refor­mátus esperes-lelkipásztor ve­zényletével. A püspök igehirdetésében Ézs. 9, 2. 6. 7. versei alapján szólt arról, hogy végre elérke­zett a mai nap. ennek a gyüle­kezetnek a nagy örömünnepe. Láthatjuk, hogy Isten embere­ken keresztül ugyan, de itt és most, milyen ajándékokat tud adni. Itt is, ahol pár évvel ez­előtt még csak a nagy üresség tátongott a félig felhúzott fa­lak között. ISTENTISZTELET UTÁN az új gyülekezeti ház építéséről és a templom megújításáról beszélt a gyülekezet lelkésze, Szentpétery Péter. Megköszön­hagyja a hegedűt.” S ha ez az emlékezés bünbánatra és há­laadásra készteti őket, s a sok megtapasztalt áldás és győze­lem hatására bennük bölcses­ség születik, s ezt a bölcses­séget tovább is adják, akkor nemcsak maguk sütkéreznek „az élet napos oldalán”, ha­nem másoknak is tudnak vilá­gítani és melegíteni. ÁPRILY LAJOS: KÉRÉS AZ ÖREGSÉGHEZ című köl­teménye azt állapítja meg az öregségről, hogy az fegyelmez. „öregség, bölcs fegyelmezője vérnek, / tarnte meg, hogy csendemhez csendben érjek. / Ne ingerelj panaszra, vagy ha­ragra, / hangoskodóból halkíts hallgatagra.” Az őszi napfény is fegyelmez. Nem természe­tes, hogy süt. Igen sokszor bo­rult az égbolt. A nap alacso­nyabban jár, sugarai ferdéb­bek, mint nyáron. Mintha alá­zatosságra intene. Az óvatos­ság sem árt: nem tanácsos nyári hévvel strandolni. Aki ezeket fegyelmezetten tudomá­sul veszi, egyébként sok kelle­mes órát tölthet el az őszi nap­sütésben. És közben rádöbben arra. hogy milyen jó: nem kell tovább törtetnie, megbékélt szívvel, kicsinyben és kevés­ben is gazdagnak tudhatja magát, pihenhet, vagy dolgoz­hat, beoszthatja idejét és derűs alázatossággal fogadhatja az eseményeket. S közben, ha fel­hűséggel a gyülekezetben, az egyházban és a társadalomban egyaránt. A záró oltári szolgálat kere­tében ünnepélyesen esküt tet­tek a megválasztott tisztségvi­selők. Felügyelővé a gyülekezet Oravecz Mátyást választotta, aki eddig jegyzőként az ülé­seken elhangzott mondatokat rögzítette a jegyzőkönyvek­ben Másodfelügyelő Zsíros Mihály lett, aki mindig aktív presbiter volt szóban és tett­ben. A számvevőszék elnöki tisztére ismét Kojnok Ádám kapott bizalmat, aki eddig is pontosan végezte a számadá­sok ellenőrzését. A jegyző a csendes, halkszavú, de mindig építőn szólp Szeverényi György lett. Pénztárosnak Koj­nok Pálnét választotta a gyü­lekezet. aki templomos hűsé­gével és rátermettségével ér­demelte ki a bizalmat. Az egy­házfi ismét az évtizedek óta te a Gyülekezeti Segély anya­gi segítségét, és legközvetle­nebb munkatársainak, a gyü­lekezet kántor-jegyzőjének és sógorának, a gondnokcsalád­nak, felügyelőnek és minden egyháztagnak, hogy szivükön hordozták és hordozzák a gyü­lekezet minden dolgát. Legyen ez a gyülekezet továbbra is imádkozó gyülekezet, hálaadó, a Szentlélek erői által meg­újuló gyülekezet Ezután D. Dr. Ottlyk Ernő püspök, az Egyházak Világta­nácsáról, és általában a ke­resztyén egyházak közötti ökumenikus törekvésekről és eseményekről beszélt. Ismer­tette az ökumenikus moz­galom történetét a skóciai Edinburghban 1910-ben tartott első gyűlésétől kezdve a nap­jainkban Nairobiban tartott V. EVT nagygyűléséig. AZ ÜNNEPLŐ GYÜLEKE­ZET a püspök vezetésével a templomból az új gyülekezeti házba vonult, ahol imádság­ban kérte Isten áldását a neki szentelt új hajlékra. Ezután a szentendrei egyházak lelkészei, a református, római katolikus, baptista lelkészek egy-egy igé­vel és köszöntő szóval fejezték ki gyülekezetük nevében is együttérző örömüket. Az ün­nepi alkalmat követően sze- retetvendégségen még sokáig együtt volt a gyülekezet ked­ves vendégeivel. A szentendrei gyülekezet lelki élete tovább folyik az új falak között is, Jézus Ígéreté­ben bízva: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöt­tük”. ,.É6 amit könvörgéstek- ben kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek.” Sz. P. hő kerül a nap elé, akkor sem esik pánikba: hiszi, hogy újra kiderül... Igen, újra kiderül. Mégis, minden új, őszi nap sürget is. Jön a tél, sietni, készülni kell. A nappalok is rövidülnek, ha­mar itt az este. Jobban kell él­ni a múló idővel... A munka talán lassúbbá válik, de több lesz benne a hűség. Üj kapcso­latok ritkán szövődnek, de a régieket sürgősen rendezni kell. Mi értelme volna tovább haragudni azokra, akik meg­bántottak, miért görcsösen ra­gaszkodni mulandókhoz és ci­pelni koloncokat, miért zúgo­lódni Isten ellen, amikor min­den időt a készülésre kell for­dítani?! Sok szépség van a ké­szülődésben, ha tuilaki okosan készül. Nem összecsomagol­nunk kell, amink van, ha­nem szétosztani. Nem kutat­nunk kell azt, ami felé me­gyünk, hanem megköszönni azt, ami mögöttünk van. És főképpen nem úgy készülni, hogy az utolsó utat úgyis egye­dül kell megtennünk, hanem erősen fogni a kezét Annak, aki velünk van nemcsak éle­tünk végéig, hanem a „világ végezetéig”. Jézussal készülni az utolsó útra. már annak a másik életnek a napos olda­lából ragyogtat fel valamit... VAN HÁT HELYÜK AZ ÖREGEKI-EK AZ ÉLET NA­POS OLDALÁN. Hacsak ők magukat, vagy a fiatalabbak őket, ki nem szorítják onnan. Bárány Gyula hűséggel, egyházszeretettel szolgáló Laczó András lett. Kántorának Zielbaúer Józsefet választotta meg a gyülekezet, aki több mint egy évvel ez­előtt önként sietett a gyüleke­zet segítségére, hogy ne ma­radjon néma az orgona. Tet­tének mozgató rugója a hit és zeneszeretet volt. Miután szóltunk az új tiszt­ségviselőkről, nem feledkezhe­tünk meg az eddig szolgálók hűségéről sem. A gyülekezet gondnoki tisztében továbbra is megmaradt Sajben Mihály, aki korát meghazudtoló frisseség­gel intézte az egyházközség dologi ügyelt. Kegyelettel em­lékezünk az elhunyt Zsilinsz­ky Emilre, aki a gyülekezet felügyelője és kántora volt. Is­ten iránti hálával köszönjük Vári György volt másodfel­ügyelő szolgálatát, aki a lel­készváltozás idején magas ko­ra ellenére fáradhatatlanul, páratlan szellemi frisseséggel munkálkodott a jó rend érde­kében. E helyen is örömmel adunk hírt arról, hogy a gyülekezet az elmúlt év végén köszöntöt­te Vári Györgyöt és feleségét egy új, fordítású Biblia aján­dékával 60. házassági évfor­dulójuk alkalmából. A beiktatás és eskütétel vé­geztével Oravecz Mátyás fel­ügyelő köszönte meg a gyüle­kezet bizalmát, s a következő­ket mondta: „A tisztség vállalása cselek­vő magatartásra kötelez. Az soha nem csupán cím, vagy rang, hanem elsősorban szol­gálat, amit az Írás úgy sum­máz a kötelességet illetően, hogy: Te pedig légy példaké­pe a nyájnak. Ritkán hasz­nált, talán feledésbe menő szép, tartalmas jelentőségű szavunk az elöljáró. Ez példával jár, vezet. Ami­kor a nevek kialakultak, aszerint neveztek el valakit, amilyen volt, amit csinált, ahonnan jött. Így a Kovács az tényleg kovácsolt, a Hor­váth nevű nem volt biztosan magyar, esetleg a szép szál legényt nem Kisnek hívták. Úgyhogy volna itt bőven mit helyrerakni, hogy ki-ki be­tölthesse szolgálatát. Akkor nálunk az egyházfi tényleg az egyház fia legyen. A pénztáros, akár nő létére is, a pénztárát hűen kezelje. Olvastam egyszer egy törté­netet, amely arról szól, hogy egy utasszállító hajó hatalmas viharba került a tengeren. Az utasok megrémültek. Fejveszt­ve szaladgáltak a fedélzeten. Egy kisfiú azonban feltűnően nyugodtan viselkedett a sok megrémült felnőtt között. Hát te nem félsz? — kérdezték tő­le csodálkozva. Hogyan félhet­nék — szólt a válasz —, hisz’ édesapám a kormányos. Isten igéje ma ilyen feltét­len bizalomra akar tanítani bennünket Jézus iránt. ő Ür a természet felett. Jé­zus tanítványaival együtt csó­nakba szállt, hogy átkeljen a Genezáret taván. Fárasztó nap volt mögötte, ezért lefeküdt és azonnal mélyen elaludt. Nyugodt álmát a hirtelen ki­tört vihar sem zavarta meg. Amikor pedig tanítványai fel­keltették, egyetlen szavával csendet parancsolt a tenger­nek, viharnak. A mi korunk a természet tit­kaiból egyre többet tár fel: a parányi atomok titkait kutatja és állítja a tudomány szolgá­latába. Ugyanakkor a végtelen világűrbe is eljutott az ember, ismeretlen bolygók hozzáférhe­tőbbé, ismertebbé lettek. Bár ismerjük a természet törvé­nyeit, mégis ez a természet ti­tokzatos és félelmetes is tud lenni. Mi, keresztyének ma is valljuk, hogy Jézus ennek a ha­talmas, titokzatos és félelmes természetnek az Ura. Magunk mellett tudhatjuk a bajban. Most a történetből már nem Jézusra, hanem egy kicsit a tanítványokra figyel­jünk. Kétségbeesve kelteget- ték Jézust: .Ments meg min­ket, mert elveszünk! Csak a A gondnok nem lesz gond nélkül, ha ügyeit becsülettel kívánja ellátni. A számvevőszék elnöke ko­molyan vegye számba akár mások dolgait is. A jegyző dolga pontosan feljegyezni azt, ami lényeges. A kántor tisztének betöltése is a választottsággial van. ő vezesse hát a gyülekezet éne­két, ne őt a gyülekezet. A felügyelő lehetőleg az alapvető dolgokra ügyeljen fel, ami olyan fontos, »hogy másodfelügyelő is szükséges, hogy kimaradás sose legyen. És ha a lelkész — aki a lel­kek értője — s kivívta a gyü­lekezet tiszteletét, s igy való­ban tiszteletes ura, akkor együtt van a tisztelt vezető­ség. Egyházunk, amely — és csak akkor jár jó úton — a reformáció egyháza szüntele­nül keresi a megújulást a foly­ton megújuló világban. Meg­találja a korszerűt, a napit, az aznapit A célt mindig vilá­gosan látni és tudni kell. A cél Krisztus, az út az ö szol­gálata; az ember szolgálata. Az út csak egyenes lehet, ha göröngyös is. A mód változa­tos a mindig változó élet — mert az élet csak ebben az állapotban lehetséges — és változó körülmények között más és más módon kell nyúl­ni a megváltozott emberhez. Hiszen ugyanannak az ember­nek más és más kell, amikor szomjas, vagy éhes, amikor fáradt, más ha megbántott, más ha bánatos. Figyelő szol­gálat kell: figyelni az utat, fi­gyelni kell az embert, figyel­ni az Urat. Lépést keld tartani esetleg lépést kell váltani, mert aki nem tud lépést tar­tani az lemarad, idő előtt ki­öregszik, vagy megbotránko- zik. Kortársi alapon kell szól­ni, korszerű módon, ma már csak az új Kresz szerint le­het haladni. Üj vezetőséggel újat kezde­ni a régi jól lerakott alapo­kon a korábbi jó vetésben munkálkodni. Esetleg új for­mában szolgálni, cselekedni, cselekvővé tenni a gyülekeze­tét.” Zátonyi János háborgó tengert, a szélvihart, a hullámokon hányódó csóna­kot látták. Pedig velük volt Jézus is. Talán még meg is botránkozták azon, hogy tud ilyen nyugodtan aludni élet­veszélyben! Sokszor tapasztal­ták már erejét, hatalmát, s most mégsem bíztak benne. Nem kell ahhoz életveszély­ben lenni, hogy kétségbees­sünk. Sokkal kisebb bajokban is elveszítjük bizalmunkat, például, ha nem sikerül vala­mi az iskolában. Vagy azt érezzük, hogy olyan feladatot kaptunk, ami felülmúlja erőn­ket. Jó, ha ilyenkor valaki nyugodtan, biztatóan mellet­tünk van, például szüléink, tanárunk, vagy egy jó bará­tunk. Ez az ige arra biztat, hogy Jézus életünk minden ne­héz helyzetében mellettünk van, nem hagy el bennünket, számolhatunk segítségével. Elűzi a félelmet. „Mit féltek, kicsinyhitűek” — dorgálta meg Jézus tanítványait szemrehá­nyóan. Majd parancsszavára elült a szél, lecsendesedett a tenger s a sima vizen nyugod­tan siklott tovább a csónak. A félelem helyett a tanítvá­nyok szívébe csodálkozó ámu­lat költözött: kicsoda ő, hogy szavának a természet erői, a 6zél s a habok is engedelmes­kednek? — Mi már erre a kér­désre megkaptuk a feleletet: ő az Űr. Kezében tudhatjuk az életünket. Mi azt kívánjuk nektek, hogy sok „szélcsen­des”, baj nélküli napotok le­gyen. De ha esetleg bajokkal is szembe kell nézni, minden körülmények között, félelem nélkül, bátran bízzunk Urunk­ban! Keveházi Lászlóné Az élet napos oldalán Az öregség dicsérete Új gyülekezeti ház Szentendrén A természet ura Máté 8, 23—27 I i f

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents