Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1976-12-12 / 50. szám

Hitünk mai kérdései Higgyünk „vagy“ tudjunk? A vagy szó idézőjele a mi szá­munkra azt jelzi, hogy a hit meg a tudás viszonyában nem vagy- vagyról van szó. Mi mindkettőt úgy értjük, hogy nemcsak félteni nem kell egyiket a másiktól, ha­nem nagyszerűen összeférnek. Bár a hit számára is elkövetkez­het a kérdés vagylagosan is, a va­lódi hit mindig túl is van rajt. A hivő ember mindig, mindenütt Isten felségterületén tudja ma­gát. A több ismeret, a nagyobb tudás nem szakítja el Istentől, ha­nem csak nagyobb hódolatra, há­lára indítja és kötelezi. Értelmünk és érzékeink rendeltetése „O adta __értelmemet és min­de n érzékemet és ezeket most is fenntartja” — olvashatjuk Lu­ther Kis Kátéjában. Csodálatos ajándékok ezek! Különösen, ha arra gondolunk, amit általuk a világból magunkénak mondha­tunk. Isten így tette lehetővé szá­munkra, hogy a teremtésébe he­lyezett és rejtett kimeríthetetlen kincsajándékainak birtokába jus­sunk. Teremtő, gondviselő és vi­lágkormányzó munkájába beil­lesztette minden emberi adottsá­gunkat. Szeretete gazdagságának ajándékai így töltik be rendelte­tésüket. Teremtésének megisme­rése és okos felhasználása köz­ben azonban az ember és a nem­zedékek hosszú sora is betöltheti küldetését, hivatását. Ezt olvas­hatjuk Bibliánk első könyve első fejezetében: „Szaporodjatok, so­kasodjatok, töltsétek be és hódít­sátok meg a földet.” rA tudás hatásköre és határa A világ mindenki számára adott és adatott. Általában az ér­telem, az érzékek is adottak. Az­zal a rendeltetéssel, hogy lehető­vé tegyék a világ adottságainak, átkainak, törvényeinek ismeretét. Azután olyan felhasználását, amelyik kifejezetten az ember­életet szolgálja. Kinek-kinek a sajátját, a kortársakét és a kö­vetkező nemzedékekét. Közben nemzedékről nemzedékre gyarap­szik az ismeret, a tudás és ezek összessége, a tudomány. Ezzel egyenes arányban szaporodnak az eszközök és tágul ki az emberi lehetőségek határa. A „hódítsátok meg a földet” utasítása ugyan­csak kiterjeszti a lehetséges hatá­rig a tudás, elmélet, felfedezések és a technika hatáskörét. Kérdé­sessé válnék az a hit, amelyik ha­tárt akarna szabni ott, ahol Isten parancsa és gondoskodása szinte határtalan. Mégis, éppen a hit tudja azt, hogy Istentől rendelt határa van az emberi értelemnek és tudásnak. Ez a határ nem a tudomány fejlődésére vonatkozik, hanem első renden az illetékessé­gére. Emberi létünk sok igazán izgalmas kérdésében (bűn, halál, ítélet, kárhozat, megtérés, bűnbo­csánat, üdvösség) Isten nem a tu­dománynak ad feleletet, hanem erre — keresztyén meggyőződé­sünk szerint a hitünket rendelte és adja. Ezekre a dolgainkra néz­ve a tudomány illetékességének határához ér. A hit illetékessége és pótolhatatlansága A tudás, tudomány megszerzé­se, megőrzésa, átadása és haszno­sítása folytán mindenkiben kiala­kul valamilyen szemlélet az élet­ről, a világról. Meghatározott lá­tása van a megismert vagy meg­ismerhető összefüggésekről, vagy­is kialakul a világképe. Ennek megfelelően gondolkodik, dönt, tesz, viszonyul, viselkedik. Mind­ez akkor is megtörténik, ha vala­ki nem Istenhez való viszonyá­ban szemléli az életet és általá­ban a világot. Éppen úgy, mint azok esetében, akik a hit bizodal­mával élnek és cselekszenek. A hiteles eredmények, a bizonyos tények a hittől függetlenül és a hit szemével egyaránt valóságok, igazak. De hol van akkor a hi­tünk pótolhatatlan szerepe? Isten igéjéből táplálkozó meg­győződésünk szerint Istennek van számunkra olyan mondanivalója, olyan ajándéka, olyan ígérete és akarata, amelyet csak a hit út­ján lehet megérteni és megragad­ni. Azt valljuk, hogy a hitünk sem légből kapott, hanem Isten kijelentésének igazságára épülő meggyőződés. így a hit nem le­het sem a tudás pótléka, sem a gátja, sem pedig a feltárt igazsá­goktól félő mostohagyermek. A valódi hit felszabadít arra, hogy megismerjük Isten teremtett vi­lágát. Az igazságot alázatosan el­fogadja, mert a hit Krisztushoz és nem elavult világképhez köt. De nem bizonyított feltevések bűvöletébe sem esik. A hivő em­ber akarja és szorgalmazza a va­lódi és egyre több ismeretet. Há­lás érte. Istennel és hitével ke­rülne ellentmondásba, ha nem ezt tenné. Különösen is szívügye, hogy a természet meghódítása, titkainak feltárása, az eszközök gyarapodása valóban az ember­életet szolgálja. Segítse, hogy az ember valóban ember legyen és lehessen. — A hitnek természe­tesen a saját „határával” is szá­molnia kell. Megoldatlan titkok és rejtélyek bizony a hit számára is maradnak. De nem adja fel azt a reményét, sőt meggyőződését, hogy a beteljesedésben a tudás­nál is több adatik, a színről színre látás. Higgyünk azért, de tudjunk is A Szentírás és annak alapján a reformáció pótolhatatlannak tartv ja a bizodalmas hitet. De az is az ige és a reformáció ajándéka számunkra, hogy a hit az érte­lem, az érzékek segítségével nyert ismeretben, tudásban, tudomány­ban is Isten hatalmas és mással nem helyettesíthető ajándékát látja. Sem a hit, sem a tudás nem önmagáért van. Ahogyan a jól értett hit nem vezethet üdvönzés­re, a tudásnak sem lehet csak egyéni, önző és karrier-célja. A keresztyén hit bízik a Krisztus­ban. A belőle fakadó szeretet pe­dig készséggel szolgálja ember­társát még a tudás nagyszerű esz­közével is. A nem keresztyén és Krisztusban még vagy már nem hivő ember a mi meggyőződé­sünk szerint is képes hallgatni a szívébe írt törvényre, a lelkiis­meretére. Tudása megszerzése so­rán éppen úgy, mint mikor má­soknak kell vele szolgálnia. A hivő a hit mértéke szerint és sza­bálya szerint, a nem hivő a lelki­ismeret, a becsület, a humanista emberség mértéke és szabálya szerint be tudja tölteni rendelte­tését egyre gyarapodó tudásával. — Aki tudja kinek hisz, azt is tudja mit hisz. Ezért nem veszi zokon, ha valaki a tudás nevében megkérdőjelezi e hitet. A hit szá­mára a több tudás a diakónia út­ját szélesíti és istentiszteletét gaz­dagítja. Szabó Gyula Békesség e háznak! Keresztlányomnak Üj házak nőttek itt. Magasraszöktek és felsorakoztak. Mennyi munka, verejték, mire tervek és álmok valóraválnak... várakozó kezekbe jutnak a kulcsok, s mint fészkükbetérő fecskék, érkeznek a családok: benépesül az új lakótelep. Most itt az otthonod, a kis hatodik ideérkezett. Bejárom a szobákat, s a nagy tükörablakon át kinézek a borongós koranyárba. Reggel. Mindenki munkába siet. Mennyi kisgyereket vezetnek kézen anyák-apáik vagy nagyapák oviba, iskolába . . . Messzelátni. A réten túl a gyár. Buszok robognak. Jó nézni ezt a nyüzsgő életet, áldó kezet hinni-tudni fölötte, áldó, oltalmazó Istenkezet, s imádsággal kísérni lüktetését. Áldást mondani erre a kedves, régvárt fészekre is: Legyen igazi otthon! Ragyogja be megértés, szeretet, „istenfélelem megelégedéssel”, mint „valóban nagy”, örök nyereség! Az élő Krisztus öröme! Derűt, békességet sugárzó jelenléte! Békesség nektek! Ö is így köszönt húsvétkox ... Békesség e nagyvárosnak! Benne ennek az új lakótelepnek! — Tetői éppen friss záporban áznak . .. __ Bé kesség kicsinyeknek és nagyoknak! Békesség nektek! Békesség e háznak! Túrmezei Erzsébe Vigyázat! Robbanhat! MEGDÖBBENTŐ ÜJSÁGHlR: John A. Philipps huszonegy éves amerikai egyetemi hallgató há­zilag állított elő atombombát. A Princetown-i egyetem fizika­szakos diákjának négy és fél hó­napra és két ezer dollárra volt szüksége a kísérlethez. Titkos technikai vagy elméleti ismeret­re nem támaszkodott, közismert lexikonokból és mindenki szá­mára hozzáférhető szakkönyvek­ből olvasta ki az eljárási és elké­szítési szabályokat. Az összebar­kácsolt pusztító szerkezet ható. ereje mintegy egyharmada a Hi- roshimára ledobott első amerikai atombombának. GONDOLJUK VÉGIG A HÍR KAPCSÁN annak következmé­nyeit. Bárki, bármikor, aránylag rövid idő és aránylag kicsiny költség felhasználásával előállít­hatja az atombombát. Nemcsak az egyes országok számára áll nyitva az út az atomfegyveré birtoklásához, hanem terrorist szervezetek és gengszterbandá is elkészíthetik. Ki tudja, vajo: nem vetemedhetik-e arra az em bért annyira lealacsonyító bősz szú, hogy egyszer az olyan pol gárháborúkban, mint Irorszá vagy Libanon területén foly események, ott is bevessék ez a borzalmas fegyvert. Világunk óriási puskaporo hordóhoz hasonlít, amelyiknek tetején tűzzel játszadozik az em bér! Vigyázat! Robbanhat! ÜJRA MEGERŐSÍT a HÍR BENNÜNKET, hogy nincs más megoldás az emberiség számára, mint a teljes és végleges leszere­lés, a vitás kérdéseket tárgyalá­sok útján kell megoldani, amint azt a szocialista országok sok­szor, sokféle fórumon javasolták már. (Sormtagsblatt). Ifj. Harmati Béla Texasban ­Elég belelapozni és beleolvasni az Egyesült Államokról nemrégi­ben megjelent magyar útikönyv­be, hogy érzékeljük: néhány nap vagy néhány hét élménye alap­ján nem lehet átfogó képet adni erről a hazánknál százszor na­gyobb területű országról. Texas­ban, az Egyesült Államok máso­dik legnagyobb államában jár­tam, de ennek területe is mint­egy tízszerese Magyarországénak. Aki azt várja, hogy arrafelé az emberek előbb lőnek és csak az­után szólnak, vagy hogy egyálta­lán a fegyverek olyan szerepet játszanak életükben, mint egyes vadnyugati filmeken, az csaló­dik. Egy négyezer lakosú kisvá­ros, Palacios vendégei voltunk: egyenes és tisztá utcák, kényel­mes és gondozott házak, szorgal­mas és vendégszerető emberek. Nagy örömmel töltötte el őket, hogy — mintha csak álomból éb­rednének —, éppen hozzájuk jött egy hétre 200 fiatal a világ 60 országából. S mivel a helybeliek is békét akarnak, mint a legtöbb ember a világon, újra és újra ki­fejezték örömüket, hogy konfe­renciánk témája a béke. A keresztyén ifjúságot össze­kapcsoló világszövetség (World Alliance of YMCA’s) tartotta vi­lágkonferenciáját. Ez a szervezet mintegy 150 évvel ezelőtt 9 euró­pai állam fiataljainak részvéte­lével alakult, s ma a világ 80 országában több millió fiatalt tart számon. Választott igéjük: „. .. hogy mindnyájan egyek le­gyenek” (Jn 17, 21). Jelvényük pedig a csúcsára állított három­szög, mely hármas célkitűzésü­ket jelképezi: a lélek, értelem és test nevelésével, azaz a teljes em­berrel akarnak foglalkozni, teljes emberek akarnak lenni.- st békéről Attól függően, hogy az említett három 'terület mennyire van egyensúlyban, vagy melyiket hangsúlyozzák jobban, a keresz­tyén fiatalok gondolkodása az egyes országokban elég különbö­ző. Eltérők anyagi helyzetük, kör­nyezetük, hazájuk problémái, ezért a messziről jött küldöttek­nek nem is volt mindig kör.y- nyű egymással szót érteni. Még egy olyan kérdésben sem, mint a béke. Végül azonban kialakult az egyetértés, hogy a keresztyének is, éppen mint Krisztusban hívők, beszélhetnek a földi vagy poli­tikai béke dolgairól, sőt beszél­niük is kell, mert hitükből kö­vetkező felelősségük is van. Vi­lágossá vált a részvevők előtt, hogy a békével való foglalkozás nem hűtlenség az evangéliummal szemben, hanem belőle követke­zik. A tennivalók során kizáró­lag azzal foglalkoztak, hogy a ke­resztyén fiatalok mit tehetnek a békéért: sok feladatot és sok mu­lasztást láttak meg és fogalmaz­tak meg. A béke kérdésének ez a megközelítése szűkítette ugyan a probléma látását, de kézzelfog­hatóvá tette a feladatot. Ezen a világkonferencián Ju­lius Filo szlovák lelkésszel együtt a Keresztyén Békekonferencia képviseletében vettünk részt és számoltunk be a mozgalom béke- munkájáról. Az a tény, hogy a YMCA meghívást küldött és hogy a Keresztyén Békekonferencia fontosnak tartotta a részvételt, arról tanúskodik, hogy a megle­vő különbségek ellenére is tud­ják mindkét mozgalomban: a bé­ke egy és oszthatatlan. Vagy bé­kéje van az egész világnak, min­den embernek, vagy pedig nin­csen béke. Ezért a békéért közö­sen kell fáradozni. Reuss András Teológus ifjúságunk életéből Régi hagyomány, hogy Teoló­giai Akadémiánkon minden év­ben megemlékezünk egyházunk és társadalmunk kiemelkedő ese­ményeiről. Az elmúlt hetekben két ünnepély keretében a refor­mációról és a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalomról emlékez­tünk meg. A NOVEMBER 2-1 REFOR­MÁCIÓI ÜNNEPÉLYÜNKÖN Seben István vetítettképes elő­adásában Luther korának építé­szeti és képzőművészeti emlékeit mutatta be, így gondolatban vé­gigkísértük a lutheri reformáció főbb állomásait. Véghelyi Antal első éves hallgató igen frappán­san foglalta össze és méltatta a nagy reformátor munkáját és jól rajzolta meg működésének ma is korszerű vonásait. Donáth László színvonalas, sok illusztrációval gazdagított előadása azt mutatta be, hogyan tükröződik a reformá­ció a mai magyar irodalomban. Jó arra gondolni, hogy Luther szelleme nemcsak nekünk, evan­gélikusoknak jelent ma is sokat. Irodalmi életünk kimagasló sze­mélyiségei is szívesen használják fel egyéniségét és törekvéseit ar­ra, hogy a ma közönsége számá­ra nyújtsanak aktuális mondani­valót. Befejezésül Tekus András foglalkozott a francia Lefebvre érsek ügyével. Az ünnepélyt Sza­bó Vilmos és Dóka Mária szava­latai színesítették. EGY HÉTTEL KÉSŐBB A NAGY OKTÓBERI SZOCIALIS­TA FORRADALOMRA emlékez­ve tartottunk ünnepséget. Az iro­dalmi illusztrációk itt is találóak voltak. A Szabó Vilmos és Moso- ni Edit által előadott versek jól kapcsolódtak Koháry Ferenc ün­nepi megemlékezéséhez, amely a társadalmunk egészét érintő ün­nepek jelentőségét emelte ki. A megemlékezés segített abban is, hogy igeszolgálataink közelebb kerüljenek azokhoz a keresztyé­nekhez, akik tevékenyen vesznek részt társadalmunk életében. ÜNNEPSÉGEINK AZT BIZO­NYÍTJÁK, hogy a Teológiai Aka­démiánk hallgatói az elsajátított anyagot örömmel kamatoztatják a gyakorlatban. Ennek a törek­vésnek egyik kézzelfogható jele volt az is, hogy ifjúságunk a Ha­zafias Népfront kérésére szívesen vállalt zuglói kerületünk egyik fejlődő negyedében társadalmi munkával facsemeteültetést. Ügy érezzük, hogy a társadalmi kér­dések iránt fogékony reformáció örököseiként ünnepi megemléke­zéseinkkel és gyakorlati tetteink­kel egyházunkban és társadal­munkban jó szolgálatokat végez­hetünk. Zügn Tamás DÉL-AFRIKA: BÖJTÖLÉSSEL ÉS IMÁDSÁGGAL A FAJI MEGKÜLÖNBÖZTETÉS ELLEN Pretoria és Johannesburg püs­pöke — Michael Nuttall és Timo­thy Bavin — a faji megkülönböz­tetés befejezéséért való böjtölésre és imádságra hívta fel a dél-afri­kai anglikán gyülekezetek híveit. A két püspök a közös nyilatkoza­tában a továbbiakban azt is java­solta, hogy a fehér keresztyének tudatosan ápolják a feketékkel való kapcsolatokat, átlépve ezzel a faji korlátokat, s emlékeztettek arra, hogy az egyházak és a ke­resztyének már évek óta elitélték azt a társadalmi rendet, amely rendszerré tette a fekete lakosság jogaitól való megfosztását. „Élet- fontosságú az, hogy ezen a módon önállóságunkat és önazonosságun­kat helyreállítsuk és megőrizzük és magunkat — amennyire lehet­séges — a faji megkülönböztetés áldozataival azonosítsuk” — hang­zik a felhívásban. Minden hivő naponta fél órát imádkozzék és eközben mondja el „az Afrikáért való Imádságot”, amelyben ez áll: „Isten áldja meg Afrikát, óvja meg gyermekeit és adjon neki békét”. Legalább a hó­nap első péntekjén, de lehetőleg minden pénteki napon böjtölni kell és minden szórakozástól tar­tózkodni — olvasható továbbá. (A dél-afrikai anglikán egyházhoz egymillió-háromszázezer fekete és négyszázezer fehér hivő tartozik. (epd)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents