Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1976-11-07 / 45. szám
Negyed százada egyházunk vérkeringésében Huszonöt éve költözött Budapestre Teológiai Akadémiánk Bizonyos történelmi távlat szükséges ahhoz, hogy egy-egy esemény, vagy döntés helyessége — vagy éppen helytelensége — igazolást nyerjen. Amikor huszonöt évvel ezelőtt egyházunk elhatározta, hogy Teológiai Akadémiánkat Sopronból az ország fővárosába, Budapestre költözteti, sokan helytelenítették a döntést. Sajnálták az évszázados soproni tradíciót, a soproni diákélet sajátos hangulatát. Most huszonöt év távlatából azonban a soproni diákévekre oly szívesen visszaemlékézőknek is be kell látniuk, hogy az idő igazolta egyházunk akkori döntését: Teológiai Akadémiánk megtalálta helyét Budapesten. ORSZÁGOS EGYHÁZUNK VÉRKERINGÉSÉBE KERÜLT BELE elsősorban Teológiai Akadémiánk a Budapestre való költözéssel. Budapesten van országos egyházi központunk a hozzá tartozó intézményekkel, itt van a székhelye mindkét egyházkerületünk püspökének, s egyházunknak szinte valamennyi jelentős eseményére itt kerül sor. Ez elsősorban azért jelentős, mert professzoraink itt könnyebben tudnak aktívan bekapcsolódni a tanulmányi munkába, és többen közülük egyházunk vezetésébe is. A teológiai hallgatók szempontjából pedig azért kedvező ez a helyzet, mert a hallgatók is részt tudnak venni az oi szágos egyházi eseményeken és nem szűk provincializmusban nevelődnek, hanem már hallgató korukban megtanulnak országos egyházi összefüggésekben gondolkodni. Egy-egy országos egyházi közgyűlésen, a nagyobb jelentőségű lelkészi munkaközösségi ülésen való részvétel nemcsak maradandó élményt jelent a hallgatók számára, hanem sok indítást is adhat gondolkodásuk, fejlődésük szempontjából. SOKRÉTŰ GYÜLEKEZETI ÉLETTEL ismerkedhetnek meg a teológiai hallgatók Budapesten és környékén. Ha Budapesthez hozzá számítjuk a környező gyülekezeteket is, amelyek könnyen elérhetők, akkor elmondhatjuk, hogy a teológusok szinte minden típusú gyülekezetei megismerhetnek. Nemcsak az ifjúsági munkába kapcsolódhatnak be, hanem szolgálhatnak énekkarokban, az orgonák mellett, a gyermekek és felnőttek között egyaránt. Budapest kedvező fö'draizi fekvése segítette elő azt a gyakorlatot is, hogy a hallgatók npmesak a szünetekben, hanem az év valamennyi vasárnapján vértezhetnek szupplikációs szolgálatokat. hiszen a Budapesttől legtávolabbra eső gyülekezetekből is vissza tudnak érni vasárnap estére, vasv legkésőbb hétfőn reggelre. Ennek köszönhető, hogv szinte minden gyülekezetünkben évenként van szuppliká- ció. vaev teo'ogusnao. Ez pedig nemcsak azért ielentős, mert ígv Teológiai Akadémiánk eleven kaocsolatot tart gyülekezeteikkel. hanem azért is. mert ígv növekedhet a gyülekezetek felelőssége lelkészképzésünk iránt, NÉPÜNK KULTURÁLIS ÉS POUTTTKAI ÉLETÉBE való aktívabb bekaocsolódását is elősegítette a budapesti elhelyezés. Ha csak arra gondolunk, hogy a teológiai hallgalók részt vehetnek a budapesti színházi előadásokon, hangversenyeken, a József Attila Szabadegyetem és a TIT rendezvényein, és itt olyan benyomásokat és élményeket szerezhetnek, amelyek egész életükre és szolgálatukra elkísérik őket, akkor látjuk, hogy mennyi előnyt jelent le'készképzésünk számára a fővárosi környezet. Jól tudom, hogy pv'ndez a közösségi élet kialakulására és a tanulásra kísértést is jelenthet, a tapasztalat szerint azonban mindez összességeben sokkal több pozitívumot, mint negatívumot jelent lelkészképzésünkre. Ma már a legkisebb faluban is annyira felgyorsult az élet tempója, hogy hasznos, ha a jövő lelkészei már teológus korukban megszokják ezt és megtanulnak a felgyorsult idővel is bölcsen gazdálkodni. A NEGYEDSZÁZADOS ÉVFORDULÓ ALKALMÁVAL meg kell emlékeznünk arról is. hogv néhány évvel ezelőtt végleges és modern épületet kapott Akadémiánk és Teológus Otthonunk. Ez nemcsak azért jelentős, mert most már nyugodt környezetben és egyre növekvő létszámban készülhetnek jövendő szolgálatukra a teológusok, hanem azért is, mert az Akadémia építése megmozgatta gyülekezeteinket is. A tanévnyitó és tanévzáró ünnepélyeken való sok-sok vidéki testvérünk részvétele arról beszél, hogy gyülekezeteink a sajátjuknak érzik a Teológiai Akadémiát. Ez a tény a biztosítéka annak, hogy egész egyházunk reménységgel tekinthet Teológiai Akadémiánk szolgálatának újabb negyedszázada elé. Dr. Selmeczi János Gyülekezeti nap Mohácson . CSENDES KIS VÁROS a szélesen hömpölygő nagy Duna partján. Utcái, terei szélesek. Parkjai gondozottak. Emitt Radnóti Miklós bronzalakja támaszkodik egy redves fakorlátnak. Csak úgy, a talajszlnten, emelvény nélkül, mintha most dőlt vclna a korlatnak fáradtan, míg hajtották őkel pribékjeik. Itt meneteltek keresztbe, Győrnek. Egy verse kéziratát itt hullatta el a határban. A harmadik Razgled- nicát. Azt, hogy „fölöttünk fű a förtelmes halál . ..” Nem tudom, mi a megdöbbentőbb ezen a csodálatos szobron: a gyűlöletmentes szomorú arc, vagy a bakancs, a halálba vándorlóé . . . Amott a szép kultúrházban Kolbe Mihály kiállítását nézem. Mohácsi házak, Duna, tüzesek, hajók, templomok. Megfog a táj varázsa. Íme, amit érzünk, itt vonalakban látjuk. Mindent magáévá ringat ez a táj. A városháza keleties romantikája akár Bagdadban is helytállna. itt mégis idevaló. A tér túlsó sarkán Lenin embernui bronzszobra úgy jön ie egy szé’es lépcsőn, könnyedén, zsebre dugott kézzel, hogy kedve volna az embernek mellé lépni. a gyümölcseit. Negyven éve dolgozik itt a lelkész,- harminckilenc éve éppen, hogy az akkor anyá- sult gyülekezet lelkészi állásába iktatták, s a gyülekezet ünnepe most főleg a templomnak szól: harminc éve szentelték fel. A szertartást végző püspök mellett az oltárnál a fiatal pécsi lelkész szolgáit: Káldy Zoltán. A SZÓRVÁNYMUNKA IGAZI SZÉPSÉGE a telt templom. Ez előtt állhatok, míg igyekszünk szóra bírni a templom berendezését: az oltárt, szószéket, az orgonát, ami itt még csak vágy, a kórust s a padokat. A kórus különösen is tágul, hiszen itt a gyülekezet énekéről szólhatunk. Gerhardt Pálra emlékezünk, halálának 300 éves forduló évében. A megszólaltatásban és emlékezésben segítettek a gyermekbib- lieórás fiatalok, Bernáth Erzsébet, Rumy Emma és Turmezei Erzsébet, aki másnap külön versolvasó délutánt is tartott. Szerb György: Kis, A TEMPLOM SZÉPEN SIMUL A GAZDAG TÁJBA déli stílust idéző tetős toronyfedésével s a táj építészetét visszaadó boltívesoszlopos oldalfolyosójával. Kívül- belül pedig egyaránt a gyülekezetét tükrözi: tisztaság van, rend és ízlés. Több mint harminc éve épült, a háború alatt. Ezer akadállyal küzdöttek, de mindent megoldottak. Szentelésre készen állott, amikor német aknák és belövé- sek sértették szentelhetetlenné. Néhány év kellett, míg rendbehozták. De azóta, mint a növekvő élet, egyre szépül. Valamit mindig munkálnak rajta. Most éppen a vaskerítést teszik fel az utca felől. A PAPCSALÁD A TEMPLOM MELLETT LAKIK. Ebbe a mindig nyitott papi otthonba idők során belépett két papvő is, s ami jellemző, Ormos Eleket a nempap vő is édesapának szólítja. D. Koren Emil i áhítat VALLATOM A DUNA FODROS HABJÁT s a széles utcákat. Nekem nehéz szórványutak- ról szólnak. A városka lakosságának mindössze 1 százaléka evangélikus. De ide húz a több mint járásnyi körzet kétannyi szórványevangélikussága. Egypa- pos gyülekezet, és egygyülekeze- tes pap. Ormos Elek éppen negyven éve, hogy szervezni kezdte a hívek táborát, s ma is itt szolgál. A Duna jege ismerte gyalogos átkeléseit a „sziget” szórványaiba. s a 20—30 km-es körzet útjainak homokját sokszor szelte kerékpárjának kereke. A jég elolvadt, a nyomokat elfújta a szél. Ezek az utak mégis történelemmé váltak egyházunkban szerte az országban: szórványéletünk maradandó tanúi. Ormos Elek is így járja az utakat. Nem az autó a gondja, hanem a kerékpárhoz szükséges nadrágszorító, amit nem kapni, s a bizonyságtevő, hívogató szó, amit viszont nála megkapni. Én pedig ízlelgetem ennek a homokfútta, vízsodorta szórványéletnek Köszönet érted, nőszirom, te, aki kertben énekelsz, s te. aki asszonyt idom: ki halállal versenyre kelsz. Köszönet érted, zsályamag. ki mezőkön szépséggé leszel; köszönet érted, szénaszag. ki hozzánk tejként érkezel. Köszönet érted, aratás, ki megáldasz minden réteket, köszönet érted, hü kalász, ki kenyérként végzed életed. Köszönet érted, zöld dió, ki Karácsony asztalára érsz; köszönet érted nyár. rigó. 8 mit föl nem foghat földi ész: Köszönet érted, nagyvilág, csillaggyöngyökkel dús Tejút, Mindenség fáján karcsú ág, ég csendje, ami zengve súg; — s köszönet érted, kis levél, július végi sárga jel, ki korán lehullván így regélsz a- honról, ahova menni kell. A költő „Szerenád a lámpa soron” című kötetéből 1976. Közösen tanulni A Lutheránus Világszövetség főtitkárának látogatása (Folytatás az 1. oldalról.) részére szép kötelesség volt a Teológiai Akadémia bemutatása, mert nem puszta falakat, hanem zsúfolt termet, eleven életet tárhattak a vendégek elé. A főtitkár előadását pedig élénk figyelem és érdeklődő kérdések kísérték. Előadás lelkészeknek Négy egyházmegye — a budai, a pesti, a pestmegyei és a fejér— komáromi egyházmegye — mintházak egymást segítik. A világ 46 országában támogat az LVSZ fejlesztési, gazdasági programokat, a legtöbb esetben nem is csak evangélikusok között, hanem pl. Bangladesben, Indiában és arab menekülttáborokban. A déli Afrikában pedig a Namíbiában élő evangélikus egyház kérésére úgy nyújt segítséget az LVSZ, hogy az elnyomott és jogfosztott feketebőrű lakosság szószólója. Mint a világgyűléseknek általában, úgy az 1977-ben a tanzániai Dar es-Salaamban tartandó hatodik nagygyűlésnek is az az Szent-Ivány Ödön egyházkerületi felügyelő, D. Dr. Ottlyk Ernő püspök, dr. Fekete Zoltán országos egyházi felügyelő, dr. Mau főtitkár felesége, dr. Carl H. Mau főtitkár, D. Káldy Zoltán püspök-elnök (balról jobbra) egy száz lelkésze gyűlt össze a Budapest—kelenföldi gyülekezet tanácstermébe, hogy találkozzék az LVSZ magasrangú vezetőjével. A főtitkár előadása nagy ívben vázolta fel a Világszövetség szolgálatát, és felkészülését az 1977-es világgyűlésre. Az LVSZ a lutheri reformáció egyházainak szövetsége. Szövetség, tehát nem valami csúcs-egyház, amely felügyeletet gyakorolna vagy gyakorolhatna a tagegyházak felett, hanem a tagegyházak eszköze, melyet maguk az egyházak hoztak létre közös szolgálataik együttes elvégzése céljából. A tagegyházak ragaszikodnak a lutheri örökséghez abban a tudatban. hogy a reformációban Jézus Krisztus evangéliumát ismerték meg. és hogy éppen ez a felismerés gazdagíthatja az egész ökumenét is. amelyben a lutheri egyházak maguk is gazdagodni szeretnének. Az indulásnál, harminc évvel ezelőtt, még az a szemlélet uralkodott, hogy a szellemi és anyagi erők túlsúlyával rendelkező egyházak segítségét össze kell hangolni és el kell juttatni a rászoruló egyházakhoz. Azóta általánossá vált a meggyőződés, hogy a kicsinek és gyengének tartott egyházak is kaptak olyan ajándékokat, melyekkel gazdagíthatják azokat, melyeket nagyoknak és erőseknek tartanak. Így pl. az afrikai társadalmakban és egyházakban gyakorolt közösség olyan tényező, amely sajnálatosan kiveszett a nyugati keresz- tyénség életéből. Míg korábban tehát az „egyirányú közlekedés” jellemezte az egyházak viszonyát, mert egyesek csak adtak, mások pedig csak elfogadtak, most a „kétirányú közlekedés” követelményét 1 hangoztatják. Nagy és tulajdonképpen még megoldatlan feladat megtalálni azt a módot, ahogyan a „kicsik” is gazdagíthatják a „nagyokat”. Ezzel összefüggésben mondta el a főtitkár, hogy véleménye szerint a Magyarországi Evangélikus Egyház is sokat adott már az egyházak világcsaládjának, de a családhoz még sokszor nem jutott el ez a hozzájárulás és éppen a Világszövetségnek vannak ezen a téren még feladatai. Az LVSZ tevékenysége nem merül ki abban, hogy a tagegyegyik célja, hogy az egyházak küldöttein keresztül az egyházak közösségének élményét nyújtsa a tagegyházaknak. A nagygyűlés mottója: „Krisztusban — új közösség”. Éppen a magyar evangélikus egyház példája nyomán — ugyanis minden nagygyűlés témáját kidolgoztuk és megküldtük a részvevőknek, — a nagygyűlés élőkészítői most a tágegyházak saját előkészületét ösztönzik a szűk elvi munkacsoportok előkészülete helyett. Elsősorban erre, a gyakorlati keresztyén és egyházi életből fakadó hozzájárulásra akarnak támaszkodni. Egyesek félve gondolnak a tagegyházak- bán arra. hogy a közösség témája kapcsán az LVSZ túl sokat foglalkozik majd társadalmi kérdésekkel, de ennek a szolgálatnak krisztológiai alapja van. és éppen magyar hang — D. Káldy Zoltán püspök tavaly Amszterdamban tartott előadása, „Jézus Krisztus Úr és Szolga” — hívta fel erre a vonatkozásra a figyelmet. Egyházunk püspök-elnöke D. Káldy Zoltán köszönte meg, többek hozzászólása és kérdése után, az LVSZ főtitkárának előadását, egyházunk szerepét is nagyra értékelő szávait, és hangsúlyozta, hogy nemcsak adni akarunk, hanem tanulni is készek vagyunk másoktól. Elfogadhatatlan lenne a tanítás, ha valaki professzorként akarna előttünk katedrára lépni és a mi egyházunkat a ta- nítandók sorába utalná. De másokkal együtt szívesen ülünk a padba, hogy tanuljunk. Mau főtitkár úgy szólított meg. mint aki maga is kész a tanulásra és ezért különösen is hálásak vagyunk neki. Záróértékelés A látogatás utolsó hivatalos aktusa volt az a megbeszélés, melyen az országos elnökség és Mau főtitkár kiértékelték a magyarországi napok tapasztalatait. A zsúfolt programot végigkísérte és termékennyé telte az őszinte hang és a nyitott" szív mindkét oldalon. Reménységünk, hogy Mau főtitkár látogatása nyomán tovább fognak mélyülni és erősödni a kapcsolatok, melyek révén gazdagodhatunk és gazdagíthatunk, Rcuss András A CSEHSZLOVÁKIÁI „JERONYM UNIÓ” MUNKÁJÁRÓL A cseh protestáns egyházak rónát gyűjtött össze a templomgyülekezeti segélyszerve, a Jero- építési és renoválási munkákat nym Unió, az elmúlt időszakban folytató gyülekezetek céljaira, egymillió-négyszázhetvenezer ko- (cere)