Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1976-09-12 / 37. szám
Az 1896>os milleniumról Rónai Mihály András újév napjára írt a „Magyar Millenium 1896” címen. Nem is annyira a kerek évforduló miatt, mert hiszen csak 80 esztendeje ünnepelte ezt az ország, inkább azért, mivel nem biztos abban, hogy megéli az 1996-ot, amikor ugyanis kerek száz évre tekint-1 hetünk vissza. Írása megdobogtatta szívemet. Nem azért, mivel a millenium ittmaradt díszletei között botladozók magam is, és mert ahhoz a nemzedékhez tartozom, amely nagyanyáik meséiből élhették át a nagyszerűnek mondott kiállítást, hanem azért, mert félretolta a szirupos, gics- cses operett-kulisszákat, s az ezeréves Magyarország fekélyeit mutatta be a kor legjobb magyarjain keresztül. EGYNÉMELY SZAVAMMAL NEM KIEGÉSZÍTENI KÍVÁNOM a ragyogó írást, inkább sajátossá tenni, hiszen magam sem biztos, hogy megérem az 1996-os esztendőt. III. Napóleon, a Napóleon-kultusz feltámasztöja, a császári gloire kétesértékű figurája rengeteg baklövést követett el. Egy érdeme azonban vitathatatlan. Mert amíg mi a Bach-korszak keserveit nyögtük, s a kiegyezésért sóvárogtunk, azalatt újjáépítette Párizst. Zola nem értette meg, sőt bírálta a régi Páris lebontását, a bulevardok, Champs-Élysées kiépítését, terek és paloták születését a korrupt telekspekulációk miatt, de végülis megszületett az új Páris olyannak, amilyennek ma ismerjük. MI NÉHÁNY ÉVTIZEDET KÉSTÜNK AKKOR, mint a múltban mindig, koncepciójában pedig legalább százhúsz évet. Mert igaz, hogy Országházat, földalattit, Operát, Halászbástyát és városligeti giccskomplexumot csináltunk, de a két . Kőrútnál, Andr ás sy-útnál, (Népköztársaság útja) Oktogonnál, Rákóczi-útnál (Kerepesi volt) többre nem tellett, s az egész elavult. város csődtömegét napjainkban kell keservesen eltakarítanunk. Tiszteletre méltó „kezdeményezés” volt világvárossá varázsolni a Duna gyöngyét az ünnepségre, de külföldit csak a két sugárút és a két Körút gipsz-, és malter palotái során vezethettük végig. Szégyenkezve, mint koldusok rongyaikat takargattuk a VII. kerület Csikágóját (Keleti pu. környéke), a VI. kerület gettóját, Angyalföld bádog-, és deszkaviskókból álló nyomornegyedeit. A „világváros” kifejezés alig néhány utcára korlátozódott. Ma gyakran megkeseredetten kerülgetjük a bontásokat, átépítéseket, rekonstrukciókat. azt, amit elmulasztottak megcsinálni egy évszázaddal korábban. De helyette hétvezéres emlékmű áll. nem diadalív, s hét helyen. Pusztaszeren, Munkácson, Pannonhalmán, Nyitra mellett a Zobor-hegyen, Dévényben, Brassó felett, a Cenk-hegyen és Zi- monyban állítottak „örökre” emlékműveket. A hét közül két emlékmű maradt meg a mai Magyarország területén. NEM, NEM AKARUNK ÜNNEPRONTOK LENNI, nem mintha ünnepelne az ország a 80 éves évforduló kapcsán. Átlapoztam ismét a kor történetét, ki tudja hányadszor. Időztem újra a magyar Dreyfuss-pörnél, a hírhedt tiszaeszlári ügynél. A kis Soly- mossy Eszter perét vizsgálgattam, akit 1882-ben állítólag rituális célból megöltek, de áz ügy felkavarta a szenvedélyeket. S mily körülményesen mentették fel a vádlottakat! Tűnődtem a miilé- neumi rendeleteken és törvényeken. Ebben az évben 500 népiskolát kellett felállítani állami költségen. Micsoda pazar intézkedés a félig analfabéta országban, ahol körömszakadtáig ragaszkodtak iskoláikhoz a felekezetek, de a kor igényeit, alig tudták kielégíteni. Szemléltem a parlament vitáit, ahol vallásügyi kérdések és törvények körül támadtak elképesztő bonyodalmak, s a turini remete, aki még élt ekkor, és akire egyszerűen azt fogták, hogy „agyalágyult lutheránus”, beleszólt a vitába. A polgári házasságkötést. anyakönyvezést miként vetette el a főrendi ház ismételten, s a római egyház autonómiáért, a protestáns egyházak a 48-as elvekért küzdöttek. Vallásszabadságtól harsogott a Tisztelt Ház folyosója, s az antiszemitizmus hevében alig lehetett a zsidókat emancipálni. Cifra nyomorúság! De a millé- neumi év előtt körülményesen megszületett az 1895-ös 43. törvénycikk a vallásszabadságról. (Hány kormány bukott bele!) És megszületett egy. anakronisztikus megállapodás: az ünnepi évre való tekintettel elássák a csatabárdot a pártok és a parlamenti frakciók. S micsoda egység volt látszatra! A május 2-től október 31-ig tartó félév mámoros egységé! A kacagányos urak május 3- án a koronázó templom előtt tolongtak, nem fértek ugyanis mindnyájan be a Mátyásról elnevezett templomba. A királyi család, a magyarokat kedvelő, szépséges Erzsébettel részt vett az ünnepi istentiszteleten. Június 8-án zenitjéhez érkezett az ünneplés. Hódoló menetet szerveztek ő királyi felség, Ferenc József előtt, amelyre minden törvényhozó testület elküldte díszes bandérium kíséretében küldötteit. Fény és csillogás volt mindenütt. A félév alatt több, minit ötmillió ember tekintette meg a világkiállítást, amelyre méltán áll a szó lebecsülő értelmében, a „magyar skanzen” kifejezés. Az uralkodó elment a Vaskapu-szoros felavatására is. Óh, milyen andalítóan szép volt mindez! Ferenc József aranypénzeket osztott a falvakban, amelyeken keresztülment. (Egyik nagybátyám karonülő kicsi gyermek volt, ő is kapott.) A zsongító mámor elfeledtette Világost, Aradot, Haynaut és Bachot. Uralkodó ilyen hűséget alig tapasztalt birodalma tartományaiban. MonA westfáliai (Német Szövetségi Köztársaság) evangélikus egyház korábbi püspöke, aki egvik alapító tagja volt az Európai Egyházak Konferenciájának, augusztus 27-én töltötte be életének. 75. évét. Szolgálatát a betheli szere- tetintézményekben kezdte. Amidom, a rendezés kifogástalan volt! DE AHONNAN ELVONTÁK A FENYFÜGGÖNYT, ott a mezítelen igazság kavernái sötétedtek. Kossuth és a 48-as emigránsok ellen hozott hontalanság! törvény. A parádés ünnepség előtt két évvel halt meg hontalanul az, aki hazát adott a magyar jobbágynak. A magyarok barátnőjét az ünnepség után két évvel gyilkolták meg a Genfi-tónál. Rákóczinak tíz évig kellett várnia, míg hazajöhetett. A nemzetiségi kérdésben Trianon fantomja rázta öklét. Az osztályharcba szerencsétlenül beavatkozó egyházból kiszivárogtak a proletárok. A nyolcórás munkaidő körüli egyházi viták, a szociális igazságtalanságban a részrehajlás, az önös célok kergetése lett az elhajított bumeráng. S alig szűnt a milléneumi mámor, hivatalos adatok jelentek meg a kivándorlásról. Törvényeket kellett hozni, igen törvényeket!), hogy mérsékeljél-c a koldusok hadát az ország elhagyásába^ Mert a nemzet színe-java „tántorgott ki” Amerikába. Hajóstársaságok és üzletemberek úgy vásárolták őket. mint korábban a rabszolgákat. Egy évtizeddel a milléneum után már másfél millióra rúgott a kivándoroltak száma. Ez volt a hivatalos adat. De mennyien szöktek? Boldog ezredév, amelynek csillogó köntöse alatt tbc és egyéb népbetegség, írástudatlanság és szellemi sötétség, munkanélküliség és nélkülözés, amit nyújtani tudott az úri Magyarország gyermekeinek, a haza fiainak! így meneteltünk az első világháború szaka- déka felé. Ki gondolt akkor arra, hogy másként is lehetett volna ezredévet ünnepelni ? Dr. Rédey Pál kor Hitlerék megsemmisítésre ítélték a szellemileg fogyatékos, beteg embereket, Wilm tiltakozott. Ezért a dachaui koncentrációs táborba internálták. Mint egyházának vezető embere igyekezett munkálni Európa egyházainak egymáshoz való közeledését. D. dr. Albert Schönherr püspök. a Német Demokratikus Köztársaság Evangélikus Egyházai Szövetsége egyházvezetői konferenciájának elnöke, augusztus 17- én Stuttgartban találkozott D. Helmut Class püspökkel, a Német Szövetségi Köztársaság Evangélikus Egyházai tanácsának elnökével. A megbeszélésen a két német államban élő evangélikus - egyházakat közösen érintő kérdésekről táravaltak. Terv szerint Class püspök szeptember végén rászt vesz az NDK Evangélikus Egvházai Szövetsége zsinatán, amit a Greifswald melletti Züs- sowban tartanak. Toivo Lyy emlékére Madách halála századik évfordulóján, 1964-ben, Csesztvén ta- ' lálkoztam először Madách finn fordítójával, Toivo Lyy költővel. Fejét kissé felém hajtotta, hogy a halk tolmácsolást értse. Közben hol az éppen leleplezett érc Ma- dách-fejet ügyelte, hol az avatóbeszédet mondó Mihályfi Ernőt. Lelkében — mint később mondta — Kodolányi nyers Tragédia-fordítása borongott, s a maga műfordítói lázának egykori emléke: átültetni a nagy művet úgy, mintha az finn szívből sarjadt volna. Kell. hogy sikerüljön — emlékezett vissza — hiszen any- nyira örök-emberi. A fordítás 1943-ban jelent meg. s finn színpadon, Paavo Viljanen cikke szerint, még akkor elő is adták. Később, 1970-ben, hatalmas művet tett le a finn és a magyar nép asztalára: a magyar líra antológiáját finnül. A középkori Mária-sirámtól Garai Gáborig. Hatvankét költőnk kétszázhuszonhét versét adja közre benne 388 oldalon. Megjelenésekor Képes Géza úgy méltatta a magyar sajtóban, hogy költészetünknek két legsikerültebb külföldi antológiája mellé állította, a francia és az arab mellé, de inig azok több műfordító gyűjteményes kiadásai, ez egyetlen ember hatalmas tette. Tíz évig dolgozott rajta Toivo Lyy. Mint költőt a természet szépségeinek rajongó átélése és bölcsel- kedő hajlam jellemzi — írta róla Képes Géza. A Madách-cen- tenárium során nálam is járt. Emlékkönyvünkbe verset írt: reggeli hangulat a tengeren. Cyprust idézi benne, ahol egykor Afrodite kelt ki a kék habcso- dákböl, de én Naantali tengerpartján látom őt. ebben az egykor legkisebb finn városban, ahol lakott, s ahol sokszor nézte a felkelő. vagy lenyugvó nap sugarát, ezt az aranyvesszőt a víz tükrén, amely tollá lett az ő kezében. Toivo Lyy meghalt. Ö maga írta: Kis aranyvessző, nyugodj békén, utam meleg ékszere, hazatérvén. D. Koren Emil István Marian: A kultúra irányítóihoz •Szeressetek bennünket ennyire: soha silányság ne jusson nekünk; a kultúrától a kufárokat tartsátok távol, idejük letűnt. Befurakodnak könyveink közé. hazudnak nekünk színdarabjaik, filmjeikben üresség, hülyeség, eszik kultúránk aranylapjait. Egy álnépmüvelö Eléd teszi a szemetet, teli tállal, te megeszed. „Tűzben, lángban” verskötetből (1976) D. E. Wilm 75 éves Változások Kelet-Afrikában 1977. június 13—25 között Tanzániában, Dar-es-Salaamban jön össze nagygyűlésre a világ evangélikussága. A vendégfogadó ország és annak evangélikus egyháza, tágabb összefüggésekben pedig az egész földrész egyre inkább az egyházi sajtó érdeklődésének előterébe kerül. Két kelet-afrikai országról, Tanzániáról és Ethiopiáról hadd foglaljunk össze néhány gondolatot most egy nemzetközi tanulmányi tanácskozás kapcsán. A tanzániai és az ethiopiai evangélikus egyház évek óta részt vesz a Lutheránus Világszövetség Tanulmányi Osztálya azon munka- programjában, amelyik „Az egyház találkozása a szociális változásokra vonatkozó ideológiákkal” címet viseli. A világgyűlés előtt a svájci Glionban találkozott 17 országból 40 résztvevő most júliusban, hogy kicserélje különböző társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális viszonyok között gyűjtött tapasztalatait. Rájuk már szebb holnap var Kelet-Afrika két említett országa a világ legszegényebb országai közé tartozik. Mindkettőre jellemző, hogy az utóbbi évtizedekben társadalmi-politikai változások mentek végbe bennük, Tanzániában lassabban és előbb kezdődve. Elhiopiában pedig gyorsabban és csak a . legutóbbi években. E változások közös ha.jtórugója a nyugati, kapitalista világ iránti elégedetlenség. Ez a világrendszer hozta ugyanis azt a gazdasági kizsákmányolást, amelyik nemzeti és nemzetközi téren béklyóba kötötte mindkét országot. Tanzániában például az' egy főre eső nemzeti jövedelem évi összege 120 dollár, míg hazánkban 1600,— Ethiopiában a régi császári uralkodó réteg óriási vagyonra tett szert, inig az ország lakosságának túlnyomó része hihetetlen szegénységben és elmaradottságban .élt. A gyarmati sors és a gazdasági függés adta távlatok olyan reménytelenek voltak, hogy mindkét ország népe új utat keresett. Mindkét országban tudatosan szakítani akarnak a nyugati típusú gazdasági-politikal-társadalmi rendszerrel. Az anyagi javak elosztásának, a társadalom berendezkedésének szocialista útját választották. Földet osztottak a nincstelen szegényeknek, állami irányítás alá vonták az ipart és kereskedelmet, demokratikus reformokat vezettek be. Mindkét ország népe igyekszik felhasználni a saját afrikai hagyományait is az újért és jobbért folytatott harcban. Ethiopiában a változások, a forradalmi átalakulás még nem fejeződött be. Tanzániában viszont Nyerere elnök és pártja megfogalmazta program az ún. „ujamaa” (ejtsd: udzsamaa). Ez a kifejezés tulajdonképpen családot, közösséget jelent. A közösség, a család, a nép érdeke 3 fontos, ennek kell alárendelni az egyént, aki a közösségen belül egyenjogú a többiekkel. Az országnak, a népnek egy nagy „ujamaa”-vá kell lennie. Mindkét országban ott vannak a keresztyén egyházak. A változások nem mindenben találtak kedvező fogadtatásra. Gondoljuk csak el, hogy pl. az ethiop ortodox egyház földbirtokait felosztották, vagy állami kezelésbe vették a tanzániai egyházi iskolákat. Az új útra lelt országokban azonban az egyház is meg akarta találni a maga helyét és örülünk annak, hogy az említett tanácskozáson ez is világossá vált. Külön öröm számunkra, hogy Tanzania és Ethiopia evangélikus egyháza kifejezte érdeklődését a kelet-európai szocialista országokban élő evangélikus egyházak iránt. Tanulni és tapasztalatokat gyűjteni szeretnének. A Lutheránus Világszövetségen belül helye van az egyes egyházak kapcsolatkeresésének is. Keveset tudnak rólunk és mi sem ismerjük őket, Örömmel osztjuk meg velük tapasztalatainkat, teológiai és gyakorlati eredményeinket. A tanzániai világgyűlés előkészítésébe, amelyiknek a fő témája a közösség lesz, ez is bele- tartozik, Itj. Harmati Béla A két német állam egyházi vezetőinek megbeszélése