Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1976-07-04 / 27. szám

J GYERMEKEKNEK. Az orvos-evangélista Újuló templomok egykor és ma Amikor a harmadik evangéliu­mot nyitjuk ki, egy orvos bizony­ságtételét olvassuk Jézusról. Egy orvos ... Mennyi nyomorúsággal, jajjal, sírással találkozott. Görcs­ben eltorzult arcú emberek mennyi reménységgel várták, nézték a kezét, az arcából akar­ták leolvasni a beteg sorsát. Hányszor szaladtak eléje: „Jöj­jön, siessen!” LUKÁCS „DOKTOR”-EBBEN A KÖNYVBEN arra a kérdésre akar feleletet adni: hogyan is tör­tént és mi az igazság a Krisztus- ügyben, Annak az ügyében, aki nagyobb volt minden orvosnál, jobban látta az emberi jajt, akit mindig érdemes volt megvárni... Lukács orvos annyiszor feladta a küzdelmet egy-egy haldoklónál — de Jézus soha. Szavára gyó­gyíthatatlan betegek lettek egész­ségesek, halottak támadtak fel. Lukács orvos nemcsak Jézus földi éveiről írt. Az Apostolok Cselekedeteiről írt könyve a lát­hatatlanná lett, de továbbra is munkálkodó Jézus tetteiről szól. DE KI IS VOLT LUKÁCS? Az evangélisták közül ő volt az egyetlen, aki a pogányságból származott és aki földi életében nem ismerte az Ür Jézust. Vi­láglátott, sokoldalú, művelt görög ember volt. Minden eseményt vagy hallott történetet gondosan mérlegelt, éles szemmel figyelt meg. Az antióchiai kis keresz­tyén gyülekezetben ismerhette meg, mások tanúságából. Jézus Krisztust. Pál apostolnak lett ké­sőbb hűséges kísérője, útitársa. Azt tartják, hogy a betegeskedő Pálnak nemcsak a missziói mun­kában volt segítő társa Lukács, hanem időnként gyógykezelője is volt. Igen érdekesen számol be — Szentháromság után a 3. va­sárnapon az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet ol- tári igéje: Lk 15, 1—10: az ige­hirdetés alapigéje: 1 Tim 1, 12— 17. — EVANGÉLIKUS ÍSTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Jú­lius ll-én, vasárnap reggel 7 óra­kor az evangélikus egyház fél­óráját közvetíti a Petőfi rádió. — LELKÉSZAVATÁS. D. dr. Ottlyk Ernő az Északi Egyház- kerület püspöke június 27-én, vasárnap Várpalotán istentiszte­let keretében bocsátotta ki lel- készi szolgálatra Varsányi Vilma leikészi munkatársat. — D. dr. Ottlyk Ernő püspök július 3-án délelőtt 10 órakor Boltodon ün­nepi istentisztelet keretében avatja lelkésszé Szabó Vilmos Lukács az izgalmas utakról, me­lyeken Pált kísérte. Leírja, mi­lyen szenvedéseket kellett elvi­selniük Jézusért, véresre korbá­csolták őket, börtönbe kerültek. Mintha mi is ott lennénk azon a hajón, amely a fogoly Pált vitte Rómába, olyan szemléletesen és érdekesen írja le Lukács a ten­geri vihart, a hajótörést, a meg­menekülést. Rómában Pál mellett maradt hűségesen Lukács. A Kolosséiak- hoz írt levélben ezt olvassuk: Köszönt titeket Lukács, a szere­tett orvos.” A második Timóteusi levélben is találkozunk Lukács nevével: „Egyedül Lukács van velem.” A Szentléleknek gondja volt rá, hogy arról az emberről, aki önmagáról nem akart soha írni, de annál inkább rótta egy­más után a lapokat Jézusról és apostolairól — mégis egy-két ilyen kedves megemlékezést ol­vashatunk az újszövetségben. Ügy tudjuk, Pál vértanúhalála után Lukács elhagyta Rómát és Görögországba ment, talán The- bába. Lehetséges, hogy itt írta le mindazt, amit előzőleg pontosan megtudakolt. Jézussal kapcsolat­ban. Evangéliumában olyan gyöngyszemek vannak, melyeket csak ő jegyzett fel: a tékozló fiú, az irgalmas samaritánus példáza­ta, az emmausi tanítványok tör­ténete. AZ APOSTOLOK CSELEKE­DETEIRŐL SZÓLÓ KÖNYV így végződik: „Pál hirdette az Isten országát, és tanított az Ür Jézus Krisztusról.” Nem az volt a dön­tő Lukács számára; hogy Pál be­tegeskedett, hogy kivégezték, ha­nem az, hogv a Jézusról szóló örömhír menjen tovább! Görög Tibor végzett teológust és bocsátja lei­készi szolgálatra Piri Zsuzsanna leikészi munkatársat. — GÖDÖLLŐ. Július 4-én. va­sárnap délután 4 órakor ünnepi is­tentisztelet és közgyűlés keretében iktatja be a gyülekezet új lelké­szét Bízik l,ászlót Keveházi Lász­ló espereshelyettes. Igét hirdet D. Káldy Zoltán püspök. — LUTHER-kabátot szakszerűen készít Dóczi Zoltán szabómester 1061 Budapest, VI. M.a.íakpvszki.1 u. 6. — HARANGÖNTÉST, javítást; szol­gáltatást, le- és felszerelést, vasáll­ványok és könnyűhúzású koronák készítését, átalakítását vállalta „Sle- zak László aranykoszorús harángön- tő utóda és fia”. Gombos Lajos ha­rangöntő mester. 2162 Örbottyán. Pf, 2. — EGYEDÜLÁLLÓ nyugdíjas egy­szerű háztartása vezetésére iólelkü, becsületes nőt keres Nyugat-Dunán- túlra. Választ „Falura” jeligére kérek a kiadóhivatalba. HÉTRŐL HÉTRE olvashatjuk lapunkban a beszámolókat hála­adó istentiszteletekről, arhikor egy-egy gyülekezet templomát felújította Ősöktől örökölt tem­plomszeretet párosul itt a mai kedvező lehetőségekkel. Hiszen az evangélikus gyülekezetek mindig szerették templomaikat, bár fel­építésük és fenntartásuk igen sok gondot és küzdelmet jelentett. A török kiűzése után lakatlan­ná vált területeken is első dolga volt a betelepülőknek, hogy Is­ten házát felépítsék. Az 1733-as összeírás szerint a Duna—Tisza közén már temploma vagy ima­háza volt a maglódi, a cinkotai, a csömöri, az irsai, az alberti, a pilisi, az egyházai és az apostagi gyülekezetnek. Kőtemplom építé­sére természetesen nem sok he­lyen volt lehetőség, inkább sö­vény. vagy vályogfalú épületet emeltek, és náddal vagy zsúppal fedték. E^ek élettartama alig volt hosszabb 40—50 évnél. EBBEN AZ IDŐBEN a protes­táns gyülekezetek és lelkészeik felett a római katolikus püspökök gyakoroltak ellenőrzést a Habs- burg-törvények szerint. A meg­rongálódott egyházi épületek ja­vításához is az ő véleményezé­sük és hozzájárulásuk kellett, hogy azután a Helytartótanács elé lehessen terjeszteni. A püs- pökségi ellenőrzések jelentései a vármegyéhez kerültek, s ezekből „Időnyomorban” él nagyon sok ember: a mai életritmus olyan tempót diktál, hogy abból nem­igen lehet tetszés szerint kiszáll­ni és szép nyugodtan elszemlé­lődni ezen-amazon Más kérdés, hogy a rohanást az ember maga is fokozhatja — szükségtelenül — főként, ha rövid Idő alatt akarja magát körülbástyázni nem akár­milyen anyagi javakkal, csak en­nek látván „értelmét”. De ha így, ha úgy: a sietség általában rá­nyomja bélyegét életérzésünkre, lelkületűnkre. FELLÉLEGZÉST HOZHAT A NYARALÁS e tekintetben is. Igaz. vannak, akik olyan nekisza- badultan akarnak mindent bele­adni abba a pár hétbe, hogy ott­hon aztán alig győzik kipihenni a szabadságot. S talán azért is csinálják ezt így. hogy egyetlen napja se legyen az évnek, ame­lyen el kellene gondolkozniuk az életükön, döntéseiken, cselekede­teiken, vágyis egy kissé önma­gukba nézniük. Meg aztán az ember olykor mintha félne az ér­zelmeitől s általában azoktól a dolgoktól, amelyeket nem lehet kilóval, méterrel, óraval mérni, s főleg forintban kifejezni. KÖNYÖRÜLJ MAGADON: KÖNYVET A KÉZBE! — írhat­nánk fel szinte receptre egyik­másik embertársunknak, vagy épp önmagunknak Persze nem érdekes adatokat tudhatunk meg ma is. Aszódról és Domonyról pél­dául azt. hogy Szabó Ferenc váci vikárius 1747-ben megvizsgálta templomaikat. Nemcsak az derül ki jelentéséből, hogy az épületek javításra szorulnak, hanem, hogy a domonyi templom mellett gyengébb falú harangláb áll. Aszódon már ekkor kőből épített templom volt „a fal fél öl, egy láb fés kilenc hüvelyk vastag”', a magassága pedig 3 és fél ölnyi (egy öl 189 cm). Az 1770-es években az apostagi, kiskőrösi, alberti, vadkerti és pi­lisi gyülekezetek kérték a várme­gyét: járjon közbe, hogy enge­délyezzék templomaik felújítását, esetleg újjáépítését. A pilisiek — földesuruk biztatására — új templom építéséhez kértek enge­délyt. mert „a régi alapjaiban összeomlott”. Óriási anyagi erőfeszítésre volt szükség ezeknek a munkáknak elvégzéséhez. Ezt súlyosbította az egyes gyülekezetek elszigeteltsé­ge, magányossága, a Habsburg állami gépezet, sőt az akadékos­kodó katolikus klérus is. Mennyi munka, utánjárás, nehézség, küz­delem árán épültek, szépültek ré. gén templomaink! De buzgó eleink vállalták mindezt. MOST szerte országban itt is, ott is megélénkül a munka temp­lomaink körül: serény kezek fára­akármilyet. Jól emlékszem, hogy az utolsó cowboyregényt 13 éves koromban olvastam el, akkor már fokozódó unalommal, s aztán már nem kellett az efféle nyomdater­mék — Jókai és Verne szépen ki­szorították sok hasonló korú tár­samnak is az ízléséből azt az „irodalmat”, amelyben csak a ka­land és az ököl volt érdekes. De ennek már harminc-egynéhány éve, s mái könyvkiadásunkban sokkal könnyebb válogatni. Előírni persze senkinek sem lehet, mit olvasson, mit ne. De nyílt szívű embernek van füle a jó tanácsra. Két „tippet” próbál­nék adni legalább az egyik talán megvalósítható: olvassunk el sza­badságunk idején egy klasszikus, vagyis kétségtelenül világirodal­mi értékű alkotást — Shakes- peare-tól Dosztojevszkijén át, mondjuk Thomas Mannig igazán van választék. Vagy: olyan író- kiválóság könyvét vegyük a ke­zünkbe, akinek sorai mai életünk sűrűjébe vezetnek el, akár közeli, a}íár távoli a színterük, hiszen kicsi immár a világ s a problé­mákban is sok a közös vonás. Olyan költőknek mint Elliot, Weöres, Jevtusenko, olyan drá­maírónak. mint Arthur Miller, mindig van mondanivalójuk (a modern regény mestereiről nem is beszélve), csak legyen rá csendben figyelő igényünk. De amit ne felejtsünk, betenni a Bib­doznak a lehullott vakolat, a megrongálódott tetőzet helyreál­lításán, gondoljunk Isten iránti hálával arra, hogy mennyivel könnyebb a helyzetünk ma. Min­den egyes gyülekezet ott tudhat­ja fáradozása, munkája mögött az egész egyház testvéri gondosko­dását. A költséges .munkákhoz közegyházi segítség, műemlék épületeink tatarozásához állami hozzájárulás nyújt hathatós tá­mogatást. Technikai és művészeti szempontból az Országos Egyház által létrehívott Egyházi Építke­zéseket Jóváhagyó Bizottság nemcsak ellenőrzi a terveket, hanem szakszerű tanácsokat ad, hogy gyülekezeteink buzgósága ne váljon tuibúzgósággá, ne ci- comázzák, hanem szépítsék épü­leteiket, és giccs helyett a művé­szi megoldásokat válasszák. SOK GYÜLEKEZET megta­pasztalta már eddig is a szaksze­rű segítség hasznát és hálós az építészeti és művészeti tanácso­kért. Ez a bizottság is jele an­nak. hogy egyházunk egységében, egymás gondja-terhe megosztá­sában élő organizmus. Minden templom kincs — az egész ország kincse Szépíti, éke­síti falvainkat. városainkat. Őseinktől örökölt szeretettel és a kedvező lehetőségeket felhasz­nálva őrizzük őket, hadd lehes­sen ebben az évben is több hála­adó istentisztelet megújult temp­lomokban. Bcnezc Imre fordításunk, mint olvasmány is érdekes.) DE ZENE IS VAN A VILÁ­GON : szép igényes zene, amely nem tárul ki annak, aki csak fut­tában hallgatja, hangkulisszaként „használja”. Persze kell a szóra­koztató zene is. kinek milyen fajta. De szabadságon ugyan en­gedjünk már meg magunknak annyi fényűzést, hogy szép nyu­godtan, mindkét füllel odafigyel­ve. szinte isszuk azt a muzsika- zuhatagol. amelyet — mondjuk — Bach, Mozart vagy Bartók ne­ve fémjelez. Külön élmény le­het, szinte külön kaland! VAGY EGY KÉPZŐMŰVÉ­SZETI ALBUMOT vegyünk a kezünkbe. A szépségnek, érde­kességnek. néha talán meghök- kentésnek olyan mélységeire buk­kanhatunk. amelyek a pihenés­nek új távlatát nyitják meg. Mert a pihenés azt jelenti: valami egész mást csinálni, mint külön­ben. Vagy legalábbis másképp. Odaadóan ráhangolódva a mű­re. szinte rákapcsolódva: befo­gadóképesen S valahányszor be­lefeledkezünk valami igazán szépbe, nagyszerűbe, bennünk is történik valami: szabadság után­ra is valahogy szabadabbá le­szünk. Dr. Bodrog Miklós Belefeledkezni valami szépbe Hát a könyveink közé. (Üj bíblia­Az élet napos oldalán A másokért való élet NAGYSZERŰ AJÁNDÉK AZ ÉLET. Mi, keresztyének gyakran esünk az „orvosok betegségébe”, hogy mindenkiben csak a bete­get lássuk, vagy azt, aki esetleg holnap az lehet. Annyit foglal­kozunk ugyanis a bűnnel és an­nak minden, életrontó hatalmá­val. hogy tényleg úgy tűnik, mintha mi nem ismernénk az élet gazdag palettájáról más színt, csak a feketét. Természe­tesen igaz az. amit Pál mondott, hogy ahol a bűn „megsokasodik” — vagyis teljes őszinteséggel an­nak realitását komolyan vesz- szük —, ott a kegyelem „sokkal inkább bővölködik”. Mégis úgy igaz, hogy az élet „napos oldalá­nak” derűsebb színképéből ért­hetjük meg igazán Isten szerete- tének, gyógyító akaratának nagy­ságát. Mert a természet csodái­tól kezdve a házasság, gyermek- nevelés, barátság öröme, a mun­ka szépsége, egészen a békében eltöltött évtizedek áldásáig, és az emberi kultúra értékeinek maga­sabb szellemi-érzelmi élmé­nyéig mind: a Teremtő Isten szeretetének ajándéka. Amikor pedig a Krisztusban lett váltság evangéliumát hirdeti nekünk az Isten, nem mást kínál, mint bűn által megrontott világunknak olyan meggyógyulását, hogy az ember „örömre” találjon lakóhe­lyet benne. Ezért is mondja az írás, a Jézusban lett örömhírt: a „boldog Isten” evangéliumának. Nem is értenénk meg a megvál­tás végső kiteljesedését, az „örök­örömöt” sem. ha nem annak „elő­jelét” ajándékozta volna nekünk mennyei Atyánk, minden tiszta, földi boldogságban. Ne érezzük hót „hihetetlennek” és „világi­nak” — mint ahogyan néhány el­ferdült hitű evangélikus látja —, ha egy keresztyén ember örül az életnek és azon van, hogy minél több — az életét tartalmasán, szépen élő —, boldog ember le­gyen a földön. Mert aki a földi életről csak lekicsinylőén tud szólni, aki az itt elért eredménye­ket nem becsüli, s az itt meglel­hető örömöket megveti nem em­bereket — nem családot és nem kultúrát, nem az alkotó munkát és a javunkért fáradozó társadal. mat —, hanem a mindezt nekünk ajándékozó Istent veti meg. Ne szégyeljük hát hálaadással el­mondani: nagyszerű, csodálatos aándék az élet! S ha jól figye­lünk hitben őseinkre, tőlük meg­tanulhatjuk — a hálánkat érte el­mondani nem. csak „kiénekelni” lehet: „Mely Igen jó az Üristent dicsérni!” MIÉRT SZÉP? — Ez a kérdés hangzik fel ma gyakran, egy-egy művészi alkotással — verssel, vagy festménnyel — kapcsolat­ban. S a választó! nem kevesebb függ. mint hogy megértjük-e a művész minket kereső üzenetét, emberi mondanivalóját. — Az ed­dig megtett hosszú úton végigjár­va, az élet „napsütötte oldalát”, nekünk is tel keli vetnünk a kér. dést: mi az élet igazi szépsége, mi a legnagyobb ajándéka? A válasz rá nagyon egyszerű: abban ajándékozott életünknek Isten páratlan természeti, társadalmi, kulturális környezetet. Vagyis, hogy nem „szálegyedül”. hanem közösségben élhetünk. S ha kell a Főid. hogy a Nap világűrbe szétpazarlódó sugarai tudjanak mit felmelegíteni: hát kell a ne­künk ajándékozott élet is. hogy Isten megváltó szeretetét értel­mesen tudjuk továbbragyogtatni. — Tényleg értjük, tényleg jól értettük mindig, amit a „gazdag Isten” ajándékozott nekünk az élet ajándékában? Ml BENNE A FELADATUNK? — Már tulajdonképpen válaszol­tunk is rá, csak azt bontanánk ki még néhány szóban. — Az egyik feladatunk az: tegyünk fe­lelősek az egész világért! A má­sik pedig: váljunk testvérévé minden teremtménynek! — Az életért az felel, aki abban nem csupán örömöket akar „aratni”, hanem igazi módjára a „vetés­re” is gondol. Vagyis mindent megtesz csaladja, munkája, ha­zája érdekében. Hogy valóban sokan kerüljenek az élet „napus oldalára", hogy tóbb legyen a boldog meghitt óra — nemcsak nekem, de másoknak is. Felelni az életért az tud aki a feladatot elveszi Isten kezéből: harcolni az egész emberiség békességéért — s nemcsak a magamét őrizgetni féltő kézzel Az érti meg. mit je­lent: felelős gazdájává kell len­nünk a világnak — aki engedi, hogy Isten elvezesse, a másokért való élés útjára, a szolgáló sze­relet életformájára Ebben a sze. retetben válunk igazi társává, testvérévé a felebarátunknak, s válunft igazi „gondnokává” min­den élőlénynek, az egész terem- tettségnek. Csizmazia Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents