Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-06-15 / 24. szám

(Folytatás az 1. oldalról) Kantaía e börtönök lakóinak állított ércnél maraaandóoo emieket. Egyesek nem birtaií a rettenetes börtonviszonyu- ka(, a piaz.tos törött hadiíög- lyok társasagát, a testi-lenti nyomort, s végül is engedtek a jezsuiták folytonos zaklatásának. A legtöbb embertelenséget a lipótvári börtönben Keltic Miklós jezsuitától és Sánta Bene János katolikus tanítótól kellett elszenvedniük. '

Ilyen körülmények között végül is 18-ra csökkent azoknak az evangélikus raboknak a száma, akik semmiféle re- verzálist nem voltak hajlandók aláírni. Ezeket Kollonich utasítására 24 református társukkal együtt a spanyol gályákra irányították.

‘A GÁLYARABSÁGRÓL, mint büntetésről korábban nem szóltak hazai törvényeink. Ismerte azonban az osztrák büntetőjog. Már a 16. századból van arról feljegyzésünk, hogy a bácsi kormánytól főleg a velencei tanács kért gyakran rab evezősöket. Közvetítésükkel néhány esetben hazánkban Is sor került arra, hogy egy-egy földesúr elvetemült bűnösöket küldött a gályákra.

Protestáns prédikátoraink gályákra való küldésének a gondolata ennek ellenére Koi- lönich Lipottol származik. A magyar- és protestánsgyűlöiő bécsújhelyi püspök és kamaraelnök — később bíboros érsek

— mint egyrkori máltai lovag, maga is harcolt a gályákon a törökök ellen. A bírák közül egyedül ő ismerte tehát látásból a büntetésnek ezt a brutális formáját. Az azonban talán még Kollonich elképzeléseit is felülmúlta, hogy mintegy negyven tekintélyes és tudós protestáns egyházi vezető

— köztük püspök, esperes, igazgató és tanár — vegye parancsára megbilincselve a vándorbotot és vállalja, hogy hazájáért és egyházáért vasra- verve, kipeckelt szájjal szenvedjen az evezőpadokon.

ABBÖL A 18. EVANGÉLIKUS HITVALLÓBOL, aki mindezek tudatában sem írt alá reverzálist, ketten mégsem indulhattak el a nagy útra. Egyikük, a 70 év körüli Szént- miklósi János kajári esperes már olyan erőtlen volt, hogy bent tartották a lipótvári börtönben, ahonnan azután ..a császár különös kegyelméből" egy ev után hazaengedték. A másik egy fiatal rab volt: a 46 éves, nyitrai származású Svetzki András már elítélten, de elindulása előtt halt meg a sárvári börtönben. Megrendült rabtársai 1675. vízkereszt ünnepén a 85. zsoltárt énekelték bilincsbe vert holtteste melleit.

A bizonyára ma is megrendült szívű utódok előtt hangozzanak el most a gályarab- sagra ítélt, Itáliába harcolt és mindvégig kitartó evangélikus raboknak a nevei. Borhidai Miklós rábaszentandrási lelkész, Bugányi Miklós sajóge- möri lelkész, Edvi Illés Gergely, malomsoki lelkész, Goes Mihály káinói esperes-lelkész. Lányi György korponai iskolaigazgató, Leporini Miklós poltári lelkész, Masznyik Tóbiás illavai iskolaigazgató, Mazári Dániel tamási lelkész, Nikléczi Boldizsár alsósztrego- vai lelkész, és testvére Nikléczi Sámuel újbányai lelkész, Paulovitz Mihály túrócszent- mártoni iskolaigazgató, Simonides János breznóbányai iskolaigazgató, Steller Tamás besztercebányai iskolaigazgatóhelyettes. Tinkovitz János lesti lelkész. Tűróczi Végh András füleld lelkész, Zséde- nyi István dörgicsei lelkész.

Tíz vármegye területéről indultak el a félelmetes ismeretlenségbe. Legtöbben voltak Nógrád íalvaiból: hatan gyülekezeti lelkészek.

A BÖRTÖNÉLET UTÁN MEG NAGYOBB SZENVEDÉSEK vártak rájuk. Grazon át Triesztig Kocsi Csergő Bálint szavaival „gyalog szállíttatnak a nagy vasakban, fagyon, vízben, sárban hajtatnak a katonáktól, taszigáltat- nak, döföltetnek, pálcákkal ve- rettetnek. nem lévén alkalmatosak a menetelre. Tries tűmig oly kegyetlenséggel hajtják őket a vasban, hogy hasonlót senki nem hogy látott volna, de még nem is olvasott. Mart a fagyon, kövön mezítláb úgy kénv- telenítettnek utazni, hogy az el- hasadozott, s a Vastól is elron- latott lábokkal véresre festik vala a köveket... De még kovácsot sem adtanak vasaik levételére ...” •

A hazáért és az egyházért

Ünnepély gályarabjaink emlékére

Lemállott sarujuknál és el- szakadozott ruhájuknál is job-- ban fájlalták azonban, hogy lenyírták szakállukat és bajuszukat is. A Kollonich által kíséretükre felkért Gernanner György császári kapitány is sokszor kegyetlenül bánt velük. Eddig is megyötört testüket sokszor vonszolni is nehéz volt a meredek hegyi utakon. — de a kapitány nem ismert kíméletet. Csak Trieszt és Theaté börtöneiben pihentek meg pár napra, de sokukat a testi erő már teljesen elhagyta.

Különösen két legidősebb társuk szenvedett sokat, mert mind a kettő 70 éven felül volt és sok korábbi próbát állott már ki. Edvi Illés Gergely vér- hast kapott, össze is esett az

sai. E- „becsületes augustanus” (így ír róla; egyik református'társa) négy napig feküdt temetetlenül, majd két török rab, követ kötve rá, a tengerbe dobta. Kocsi Csergő megdöbbenve írja le további sorsát: a viharos tenger kivetette testét, amely kutyák és madarak eledele lett.

Szenvedésük részletezéséből legyen elég ennyi. Igazat adhatunk Okoliesányi Pálnak, aki 1710-ben így ír első átfogó evangélikus egyháztörténetében: „gályarabjaink szenvedései oly rettenetesek, hogy az utókor alig találja majd hiteleseknek, ha olvassa.”

A GÁLYÁK EVEZÖCSA- PÁSAIVAL PÁRHUZAMOSAN megfeszített erőbei folyt

jezhetjük be emlékezésünket két történelmi igazságnak a megemlítése nélkül. Az egyik az, hogy oly sokat szenvedett magyar hazánk éppen a mi századunkban, a mi nemzedékünkben és a mi társadalmi rendszerünkben szabadult meg végleg a négy évszázados megalázó feudális függőségből, amely ellen éppen protestáns őseink fogtak fegyvert vagy vállaltak gályát is a végső szabadság reményében és bizonyosságéban.

A másik megállapítás egyházunkkal kapcsolatos. A magyar protestantizmus éppen a vázolt politikai, gazdasági és társadalmi alárendeltsége és kiszolgáltatottsága miatt századokon át küzdött azért, hogy megszűnjék függőségi állapota és egyenrangú legyen a többi felekezet között. Őseinknek ez a reménysége is napjainkban vált valóra, lett mindnyájunk által megtapasztalt történelmi igazság.

A hazájuk és egyházuk szabadságáért küzdő őseinkre emlékezve adjunk ma hálát, dicsőséget és tisztességet teremtő Istenünknek a mi Urunk Jézus Krisztus által, amiért nemzedékünk békében és szabadságban élhet hazájának és egyházának, sőt azon túl is az egész emberiségnek — fejezte be ünnepi előadását dr. Fabiny Tibor.

D. Káldy Zoltán püspök igehirdetése

Ünneplő Keresztyén Gyülekezet, Kedves Testvéreim! Egyes feljegyzések szerint a megszabadított gályarabok, amikor a gályákról csónakokba szálltak és elindultak Ruy- ter Mihály hajói felé, a 46. Zsoltárt énekelték. A 46. Zsoltárt, amelyet Luther Márton „Erős vár a mi Istenünk” kezdetű énekké formált. Nem harci dal ez a Zsoltár. Luther énéke sem az. A 46. Zsoltár hitvallás. A zsoltáríró hitvallása. Megvallja hitét Istenben. Megvallja szerelmét Isten iránt. Bizonyságtétel. Szívéből szakad, robban ki. hatalmasodik el. Ügy, ahogy elhatalmasodott rajtunk Szoko- lay Sándor által irt óriási mű. Ez a 46. Zsoltár alkalmas arra, hogy itt és most, a ma élő

A gyülekezet megtöltötte a karzatokat is

kettős kísérlet is rab prédikátoraink megmentésére. Mindkét irányú fáradozásra csak a legmélyebb hálával gondolhatunk. Áz egyik erőfeszítés Európa protestáns államainak a közbenjárása volt a bécsi udvarnál és a nápolyi spanyol alkirálynál.

A sok diplomáciai bölcsességet, tapintatot, és ügyességet igénylő közbenjárás mellett ugyanilyen hálával tartozunk azoknak a neves és névtelen velencei és nápolyi kereskedőknek, akik nem kímélték idejüket, pénzüket, testvéri szeretetüket hittestvéreik kiszabadítása érdekében.

A sokirányú közbenjárás végül is eredményhez vezetett. Ebben Bécs és Nápoly szorult

vin, Sztáray Mihály. Bornemisza Péter. Károli Gáspár, Sylvester János — és egy nagy ugrással — Schweitzer Albert Istenében. Abban az Istenben, aki az atyákat sok küzdelmük között, sok harcuk között kezében tartotta. A gályarabok Istenében, Edvi Illés Gergely Istenében és Sellyéi István Istenében. Abban az Istenben, aki ott volt a berencsi börtönben is. amikor egy rabságba vetett lelkész megírta azt az éneket, amit Szokolay Sándor megzenésített. A mai nemzedék, bármilyen modern korban él — lehet ezt atomkornak vagy bármi másnak mondani —, higgyen az atyák Istenében! És amikor megfárad, vagy elcsügged. altkor higgyen a gáSzokolay Sándor vezényel — jobbra Bánffy György színművész, háttérben a zenekar

úton. Megengedték neki, hogy szamárra üljön Abruzzó sziklás hegyi útjain, de társai is alig bírták támogatni, hiszen kezük-lábuk bilincsben volt. 1675. április 28-an ö leit egyházunk első itáliai vértanúja: a szamárhátról leesett a főidre és agyonzúzta magát. Gemanner el sem engedte temetni, a menetnek tovább kellett haladnia. — Egy héten belül kilehelte lelkét az öreg Gócs Mihály nógrádi esperes is. Egy rázós parasztszekéren halt meg, a Capua és Aversa közötti utón.

A fiatalabbak .közül háromnak különös szerencséje volt. M.ájus 1-én hajnalban Lányi Györgynek, az esti szürkületben pedig Masznyik és Simonides rektoroknak sikerült megszökniük, kihasználva

őreik figyelmetlenségét. De meg azután is sok szenvedés és próba várt rájuk ...

ÍGY ÉRKEZETT MEG AZ EGYRE FOGYÓ MENET Nápoly városába. Helvét hitvallású társaikkal együtt most már csak harmincán voltak. Május 8-án fejenként 50 aranyért eladták őket a gályákra. Itt várt rájuk a legsúlyosabb szenvedés. A forró napsütésben az evezőpadokhoz láncolva, török foglyok és más rabszolgák között kellett félmeztelenül evezniök és a korbácsütéseket tűrniök. A súlyos evező — írja Kocsi Csergő — minden rántásra majd a karjukat tépte ki, ha szembe kapták a hullámokat, llyenlztr még a szájukat is felpeckelték, hogy ne jajgassanak.

Nem csoda, ha a betegség és a halál aratott közöttük. 1675. augusztusában a 45 éves Borhidai Miklós hunyta le szemét Nápolyban. Zsédenyi István. akit egy másik gályára irányítottak (többek között Mazári es Tinkovitz társaságában), agyhártyagyulladást kapott a hőségben. Agonizált hajón, testét a parancsnok kis híján a tengerbe dobatta. Végül felépült, de vele evező társainak meg voltak számlálva a napjaik. A 60 éves Mazári Dánielt hiába várta haza Nógrádba családja és gyülekezete, vagy Wittenbergben tanuló Kristóf fia: 1675. decemberében Szicília partjainál meghalt. Ugyanez a sors várt két hónapra rá a velük evező, ugyancsak 60 év körüli Tinkovitz Jánosra. A héthónapi evezéstől kimerülve visszakerült a nápolyi rabkórházba, .ahol aznap adta vissza lelkét Teremtőjének, amikor társai számára felvirradt a szabadulás napja. — Ugyanott, Nápolyban fejezte be talán még tragi kusabb sorsú fiatal életét 4 hónappal előbb (október 5- én), a 28 éves túród rektor, Paulovitz Mihály is, akihez annyi reményt fűztek kortárkatonai helyzete is segített: a Franciaország elleni sürgős holland segítség csak a gályarabok kiszabadítása árán volt biztosítható. A kiváltásra Li- pót végül engedélyt adott, a holland kormány pedig utasította Ruyter Mihály tengernagyot. hogy a spanyol hajóhad megsegítésére indulva keressen módot kiszabadításukra. 1676. február 11-én — miután hajóhadával megjelent Nápoly kikötőjében — a spanyol alki- rály elrendelte a gályarabok szabadon bocsátását.

A nagy megpróbáltatás után sorra nyíltak meg előttük szívek. családok és gyülekezetek ajtajai Nápolyban, Velencében. majd Zürichben. Túróczi Végh András életének fáklyalángja is külföldi hittestvérek körében aludt ki 1676. június 17-én, a svájci Chur városában.

Tizenhat evangélikus gályarabunk közül végül is csak minden második maradt életben. De még ők is csak hosz- szas külföldi tartózkodás után térhettek többnyire haza, nem is mindannyian. Sírjaik ma Szicíliától Nápolyon és Svájcon át német és szlovák területen domborulnak vagy horpadnak. f

MA, AMIKOR 300 ÉV UTÁN EMLÉKEZÜNK a hazáért és egyházért minden áldozatot örömmel vállaló rab prédikátor őseinkre, nem feprotestantizmus — emlékezve a gályarabokra — megfogalmazza a mai hitvallását. Senki ne értsen engem félre! Nem azt mondom, hogy az Apostoli Hitvallást tegyük félre. Azt se mondom, hogy a Niceai Hitvallást tegyük félre. Azt se mondom, hogy a Helvét Hitvallást tegyük félre. Azt mondom, hogy mindezeket öleljük magunkhoz, de fogalmazzuk meg ezekkel összefüggésben — ha tetszik, a 46. Zsoltár alapján —, hogy ma mit hiszünk Istenről? Mi a hitvallásunk a gályarabok évfordulóján? Ez az ünnepi alkalom, nem alkalmas arra, hogy ennek a hitvállásnak minden tételét erről a szószékről én most megfogalmazzam. Dé megpróbálkozom azzal, hogy a mostani hitvallásunknak néhány tételét itt megvalljam és Benneteket is erre a hitvallásra szólítsalak.

MELYIK ISTENBEN HISZÜNK? S most kimondom: a Jákob Istenében! Erre most valaki azt mondhatja, hogy ez nem új. Mégis, most szeretném, épp a gályarabokra való emlékezés közben azt mondani. Testvéreim, itt és ma mi nem általában Istenben hiszünk, mégesak nem is az Istenben. Mi ma az atyák Istenében hiszünk. A Jákob Istenében! Az atyák Istenében! Jákob, Ézsaiás, Jeremiás, Ezékiel. Hózseás. János, Péter, Pál, Augustinus, Luther, KálD. Káldy Zoltán püspök igét hirdet

lyarabok Istenében, aki nemcsak megpróbált, hanem erőt adott, hitet adott, szabadulást adott, kiutat adott, jövőt adott, perspektívát adott. Higgyetek velem együtt az atyák Istenében!

MÁSODIK TÉTELE ennek a hitvallásnak itt és most: hiszünk abban az Istenben, aki kezében tartja a természeti erőket és a történelmet. Azt mondja a 46. Zsoltár írója: „zúghatnak, tajtékozhat- nak hullámai, hegyek rendülhetnek meg — nemzetek za- jongnak, országok mozognak, kiereszti hangját, megszeppen a föld!” Figyelitek a két vonalat? Azt mondja a zsoltáríró, bármilyen óriásiak a természeti erők és bármenynyire nehéz néha áttekinteni a történelem szövevényét — hiszen néha úgy tűnik, hogy elszabadult lovak viszik a történelem szekerét és vala- honnét egy nagy szakadékba zuhan — a gyeplőt Isten tartja! S lehetnek atomerök, beszélhetünk arról, hogy felrobbanthatjuk magunkat és a földet, a természeti erőknek és a történelemnek is Ura az Isten. Nem egy kis isten. Isten! Úgy, ahogy a Zsoltár végén maga Isten vall önmagáról, amikor azt mondja: En vagyok az Isten!

S ENNEK A HITVALLÁSNAK HARMADIK TÉTELE, hogy ez az Isten, ez a hatalmas Isten, ez az erős Isten: vár. Vár az ő népe számára. Vár, amelyről azt mondja a Zsoltáríró. hogy annak közepén Ö van. Maga ez a hatalmas. csodálatos, történelmet és természeti erőket kezében tartó Isten! Ezért ..erős vár” ez a vár. De itt szeretnék valamit e hitvallás harmadik tételéhez hozzátenni: nem a mi hitünk tartja meg az egyházat és Isten népét. Nem a mi hitünk a vár vagy várfal, amely megvédi Isten népét és még- csak nem is „Gustav Adolf hadserege”. Meg kell tanulnia az egyháznak, hogy az. aki ,.ő közepette van”. Isten, szóló egyedül, Ö maga, a hatalmas, lebírhatatlan. legyőzhetetlen Isten az, Aki az ő népének védelme, oltalmazója és „erős vár”-a. A vár „erőssége” maga Isten.

S A NEGYEDIK TÉTELE ennek a hitvallásnak, hogy ez az Isten itt és ma velünk van. „A Seregek Ura velünk van. Jákob Istene a mi várunk.” Mit kezdenénk egy Istennel, Aki egy magas várnak „közepette van”? Mit kezdenénk egy Istennel, aki merev szemmel, mint a szfinx ott Kairó mellett, az egyiptomi pusztában mered az emberre? Mit kezdenénk azzal az Istennel. akiről Kosztolányi azt mondta, hogy „arany ágyán alszik az Isten”? Az az Isten, akiről mi vallunk. Jézus Krisztusban velünk van! Együtt van velünk! Jézus Krisztusban mint kegyelmes bűnbocsátó. éietújító. hitet munkáló, új szívet adó. egyházat megújító, egyházat megtartó, egyháznak jövendőt adó Isten van velünk! Ne botrán- kozzatok. ha azt mondom: földi Istenünk van. S még ■ akkor se botránkozzatok, ha a gályarabok ünnepén azt mondom: hogy föld szaga van és nem a menny illata Feszi körül. Nem felhők felett kell keresni, „ahol örökké kék az ég”. Jákob Istene velünk van Jézus Krisztusban! Velünk lélegzik, cselekszik és rajtunk keresztül eselekeszik emberekért, embertársainkért, azok földi boldogulásáért.

AZ ÖTÖDIK TÉTEL: abban az Istenben hiszünk, aki népével kötött szövetségét megtartja. Lehet rá építeni. Néha ennek a szövetségnek a beváltása időileg számunkra kínos pillanatokat hoz. „Megsegít Isten virradatkor” — vallja a zsoltáríró. Néha nehéz a „virradatot” megvárni! Sze- iepcsényi, Kolonics által megidézetteknek nehéz volt „virradatig” várni. Sokszor úgy tűnhetett atyáinknak, gályarabjainknak. hogy nem jön el a virradat. És voltak is közöttük. akik hiába várták. Edvi Illés Gergely a nápolyi úton leesett egy szamárról és meghalt. Másikat tengerbe dobták. Végül mégis adott Isten kiutat! Adott egy részük számára testi szabadulást. Szövetségét megtartotta nemcsak a testileg megszabadultakkal. hanem azokkal is. akik a mennyei Jeruzsálemben nyertek szabadulást.

MÉG EGY TÉTELE EN- -NEK A HITVALLÁSNAK,

hogy ez az Isten. Akiben mi itt és most hiszünk, a béke Istene. „Hadat nemit el a föld széléig. ívet tör, kopját ront, hadiszekereket éget el tűzben”. Nem kell sokat magyaráznom. hogy az az Isten. Akiben mi hiszünk, olyan Isten. akinek a „világpolitikája” ennek a világnak a végső békéje. Az a béke. amelyben rakétákat, páncélosokat, atomfegyvereket. harci repülőgépeket éget el tűzben és’ megvalósítja a béke világát. Ezt ő teremti. De ma is embereken keresztül, jóakaratú embereken keresztül, az egyház népén keresztül és más világnézetű embereken keresztül fáradozik a világ békéjéért. Minden bekemunka mögött ott van Ö, aki munkálja, hogy a föld széléig igazságosság és béke legyen. A mi Istenünk a béke Istene. Mi a béke Istenében hiszünk!

Mivel ez a hitvallásunk, mivel egy ilyen Istenben hiszünk. azért „nem félünk”. Még egyszer mondom, nem félünk! Isten népe ebben a hatalmas Istenben hisz. Isten népe ehhez a hatalmas Istenhez ‘tartozik, ezért nem fél. Nem fél. hanem szolgál. Itt és most szolgál. Nyitottan és szeretettel. Nem marad a „vár”-ban. hanem kilép abból az emberek közé és ott reménységgel szolgál, félelem nélkül szolgál. Evangéliummal és szeretettel. Egyházban és egyházon kívül. Nem bénít bennünket a szolgálatban semmiféle félelem, sőt. hajt az Istennek való felelősség, egy vezet bennünket, hogy ennek a hatalmas Istennek kezében jó 'eszközök legyünk arra. hogy ezen a földön igazság. béke és boldogság lakozzék.

Nemcsak nem félünk, hanem nagyon merész a hitünk. Ha ilyen hatalmas a mi Istenünk. akkor merészebben kell hinnünk. Akkor mélyebben és igazabban kell hinnünk. Akkor a gályarabok hitével kell hinnünk. Akkor Luther hitével kell hinnünk, akkor Kálvin hitével kell hinnünk, ak- kop Schweitzer Albert hitével kell hinnünk, ök tudták, hogy milyen nagy az Isten és tudták. hogy Isten embereken keresztül hatalmasat cseleked- hetik itt a földön, az emberek javára és az emberek boldogulására.

Szeretném. ha Szokolay Sándornak nagy műve. teológiai professzorunk előadása és ez az igehirdetés összecsengve erősítene, bátorítana, elöre- vinne, szeretetre késztetne. Szeretetre, több szolgálatra, merészebb hitre, nagyobb reménységre. Hiszen így igaz, ahogy a 46. Zsoltár írója mondja: „A Seregek Ura velünk van, Jákob Istene a mi várunk!”