Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-04-13 / 15. szám

ORSZÁGOS E VAN G É L I K U S H E TI L A P XL. ÉVFOLYAM, 15. SZÁM 1975. április 13. Ára: 2,50 forint Üion járók Legtöbb gyülekezetünkben a mai vasárnap a konfirmáció napja. Ezen a vasárnapon ünnepélyesen fehérbe öltöznek az oltárok, a padsorok egy kicsit jobban megtelnek, mint más, kö­zönséges vasárnapon. A szülök, a rokonság, de az egész gyüle­kezet meghatódva, szinte visszatartott lélegzettel figyelik, ho­gyan allnak az ifjúkorba lépő gyermekek az oltár előtt, hogyan kapják a konfirmációi áldást, és hogyan járulnak először az Ür szent vacsorájához. A KONFIRMÁCIÓ A CSALÁD ÜNNEPE. Régi hagyomány szerint ilyenkor együtt van az egész család. Messze vidékről is eljönnek a rokonok, a hozzátartozók. Nemcsak azért, hogy el­hozzák az ajándékot a konfirmandus gyermekeknek, hanem azért is, hogy együtt örüljenek a konfirmáció eseményének. Mert a családban esemény a konfirmáció. A szülőket és kereszt- szülőket arra emlékezteti, hogy milyen gyorsan szalad az idő. Hiszen nem is olyan régen született a gyermek, nem is olyan ré­gen hozták először a templomba, hogy a kereszt-,ég szentségé­ben részesüljön. S Isten kegyelméből ma már kész fiatal! Nemsokára kibontja szárnyait és kirepül a családi fészekből. A nagyszülők meg arra emlékeznek, hogy egyszer ők is voltak ilyen üdék. fiatalok. Egyszer ők is álltak így az oltár előtt, tele fiatalos lelkesedéssel, lendülettel. Milyen régen is volt mindez: ötven. vagy talán hatvan esztendeje is. Gyorsan repülnek az évek, hamar lejár a kegyelmi idő. Ezek az emlékezések a család tagjait arra figyelmeztetik, hogy úton vagyunk. Olyan úton. amelyen Isten kegyelmes sze- retete kísér bennünket. Megajándékoz új életekkel, felkészít a vándorútra és erőt ad a feladatok megharcolásához. Nemcsak az út nagy fordulóinál, a keresztségnél, a konfirmációnál, a há­zasságkötésnél van velünk, hanem elkísér bennünket életünk minden napján. Ügy, amint az ének mondja: ..Velem vándorol utamon Jézus: gond és félelem el nem ér. Elvisz, elsegít engem a célhoz: Ű a győzelmes, hű vezér!” A KONFIRMÁCIÓ NEMCSAK CSALÁDI ÜNNEP, hanem az egész gyülekezet ünnepe. Hiszen régi hagyomány szerint a konfirmáció az az alkalom, amikor a gyermekeic belépnek a gyülekezet felnőtt tagjai sorába. Ha mai teológiai látásunkkal a hangsúlyt nem is arra tesszük, amit a konfirmandusok tesz­nek, hanem arra, amit Isten cselekszik velük, a tény mégis az, hogy a konfirmáció mutatja kézzelfoghatóan, hogy a gyüleke­zetben van utánpótlás. A konfirmáció alkalmával látja a gyü­lekezet, hogy vannak fiatalok, akik az idősebbek nyomában lépnek. Hiszen a konfirmandusokból lesznek majd a gyüleke­zet felügyelői, gondnokai, presbiterei, lelkészei. Sok gyülekezetben az a szokás, hogy a konfirmáció alkalmá­val összegyűlnek azok is, akik korábbi években konfirmáltak és az idei konfirmandusokkal való találkozásból meggyőződ­hetnek Isten kegyelmes szeretetéröl, akiknek gondja van arra. hogy soha ne fogyjon el az úton járók kis csapata. Persze azt is meg kell látni, hogy mindez nem öncélú. Isten nem azért gondoskodik utánpótlásról, hogy úton járók mindig legyenek, hanem azért, mert az úton járókra nagyon fontos feladatot, szolgálatot bíz. Közelebbről azt, hogy az útitársaknak adják to­vább Isten szeretetőt, szolgálják a kortársak testi-lelki jólétét, örömét, békességét. A konfirmáció a gyülekezet számára mindig kitűnő alkalom arra, hogy mérlegre tegye ezt a szolgálatát. Mert az a gyüleke­zet, amely csak önmaga körül forog, amelynek csak az a fon­tos, hogy öncélúan fennmaradjon, olyanná lesz, mint az ízét vesztett só, amely csak arra való, hogy az emberek kidobják és eltapossák. Amikor a konfirmáció alkalmával a gyülekezet szi­ve megtelik az utánpótlás felett érzettt örömmel, ne feledkez­zék meg arról, hogy számba vegye azokat a konkrét feladato­kat, amelyek vállalása és elvégzése nélkül elveszti létének ér­telmét. A KONFIRMÁCIÓ NEM UTOLSÓSORBAN A KONFIR­MANDUSOK ÜNNEPE. A konfirmációval a gyermekek életé­ben lezárul egy korszak és új szakasz kezdődik. Nemcsak a konfirmációi oktatás fejeződik be. hanem ezekben az években lezárul a gondtalan gyermekkor is. Olyan korszak kezdődik az éltükben, amelyben egyre több lesz a feladat, a felelősségteljes döntés. Talán egy kicsit még távolinak látszik, de máris el kell kezdeni a felkészülést az élet nagy döntéseire: a pályaválasz­tás, a párválasztás, az élet célja megválasztásának döntéseire. Konfirmanduskorban érzik meg a fiatalok tudatosan először, hogy az élet vándorút, s hogy ők is beléptek az úton járók csa­patába. A konfirmáció élménye — mert hisszük, hogy a konfirmáció számukra is több tradicionális szokásnál, szülők iránti köle- lességteljesítésnél — az úton való elindulásra nekik is erőt, bátorítást nyújt. Nemcsak a szülök, a gyülekezet, a közösség támogatására számíthatnak, hanem Isten erősítő és támogató kegyelmére is. Ha még most talán csak sejtésszerüen is élik át, hogy Isten konfirmáló, azaz az életben újra meg újra megerő­sítő Isten, az életúton ez az élmény egyre nagyobb bizonyos­sággá válhat számukra. Kívánjuk, hogy minél több konfir­mandusunk szívében legyen valóság ez az élmény, hogy a kon­firmációi oltárnál minél többjük ajkán őszintén csendüljön fel a konfirmációi könyörgés: Erősíts meg hát. fegyverezz fel Ifjúságomnak idején. Állj mellém, kísérj Szentlelkeddel: Utamban el ne vesszek én. S ha végetér az út. amott Terítsd meg nekem asztalod! Dr. Selmeczi János Az ország huszonkét gyüle­kezetéből gyűltek össze egyhá­zunk segédlelkészei még az ün­nepek előtt Budapestre, hogy kétnapos konferencián beszá­moljanak munkájukról, ter­veikről s együtt gondolkozza­nak a szolgálat mai és jövő­beli ellátásának még jobb ha­tásfokkal történő végzéséről. A segédlelkészi állományban le­vők száma az utóbbi évekhez képest csökkent, főként azért, mert sokan és hamarább ke­rülnek önállóan gyülekezetbe. Oe éppen ez teszi szükségessé, hogy gyülekezeti, közegyházi és társadalmi távlatú szolgála­tukat még koncentráltabban és tudatosabban végezzék. JÓ VOLT. HOGY AZ ELSŐ NAP DÉLELŐTTJÉN minden résztvevő tíz-tíz perces referá­tumában megismertethette a többieket eddigi tapasztalatai­val és munkájának sajátos te­rületeivel. Magunk is elcsodál­koztunk, milyen sokszínű a végzett munka és hány külön­böző egyéniségből tevődik ösz- sze a segédlelkészi „gárda”. Van olyan, ,aki első helyén szolgál, s van, aki a negyedi­ken. Van olyan, aki még nem „Tanuljátok meg a jót - szolgáljatok még jobban!” Országos segéd le Ikész-konferencia végzett életében egyetlen te­metést sem, s olyan, aki már vagy háromezer szolgálatot tudhat maga mögött. Van. aki többször volt külföldön ösztön­díjas és van. aki csak most ké­szül tanulmányútra. Van. aki vasárnaponként 3X10 ember­nek prédikál, s van olyan, aki közel ezernek egy-egy alka­lommal. Van több gyermekes és nőtlen- nagyvárost vagy ta­nyákat gyalog, autóval, vagy kerékpárral járó .... de hiszen ilyen a lelkészek munkája is, nemcsak a segédlelkészeké. Különböző típusú alkatok, különböző felkészültséggel, más és más megközelítési pontok­ból. de azonos szolgálati lehe­tőséggel és felelős hivatássze­retettel dolgoznak szerte az or­szágban. S HOGY MILYEN EZ AZ ORSZÁG, ahol e sokszínű szol­gálat folyik? Erre adott választ D. dr. Ottlyk Ernő püspök elő­adása ..Segédlelkész a társada­lomban” címmel. Csak úgy tu­dunk a ma emberének evangé­liumot hirdetni, ha tisztában vagyunk azokkal a társadalmi és kulturális előrelépésekkel, melyek hazánkban az elmúlt három évtizedben történtek. S ha lépést is tartunk azokkal. D. Káldy Zoltán püspök elő­adásának témája szűkebb terü­letet ölelt fel: a segédlelkész gyülekezeti és közegyházi he­lyét. de erről szólva is nyilván­valóvá lett. hogy az igehirde­tés. ifjúsági munka, látogatás és közegyházi felelősség csak nagyobb, hazai és világméretű összefüggésekbe állítva végez­hető a diakóniai teológiának megfelelő módon. ..ÖRÖKÖS” SEGÉDLELKÉ­SZEK NINCSENEK. Előbb, vagy utóbb önálló gyülekezeti munkát vesz át mindenki. S ki tudja, a legközelebbi hasonló konferenciáig a huszonkettőből hánynál marad meg a „segéd” szócska s hány lesz addigra sok gondú és sok örömű paró- kus? Ilyen és hasonló kérdé­sekről volt szó a konferencia utolsó szakaszában, amikor püspökeink tájékoztatást ad­tak, hol várnak gyülekezetek lelkészekre, milyen ösztöndíjas és továbbképzési lehetőségek vannak külföldön és itthon. Bár többen pályáznak ösztön­díjra és többen számoltak be intenzív tanulmányi munkáról, mintha a jellemző mégis az lenne, hogy a segédlelkészek jelenlegi csoportja erősebben gyakorlati érdelilödésű és a gyülekezeti munka sűrűjében él. Ez pedig a jövőre nézve jó jel, különösen, ha ez a „gya­korlatiasság” nem az elméleti' felkészültség rovására megy, hanem e kettő kölcsönösen ki­egészíti egymást. A BEVEZETŐ IGEMAGYA­RÁZATOK. a sok-sok hozzá­szólás. az egész konferencia légköre, a nyílt és segítő hang egyházunk vezetői részéről nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egységesebb szemlélet alakuljon ki és sok életrevaló felismerés váljék közkinccsé. S hogy valóban azzá válik-e, azt éppen a gyülekezetek tag­jai tapasztalják majd. És a „főnökök”, a parókus-lelké- szek. Mindenesetre, ha a segédlel­készek szolgálata a jövőben igényesebb, jobb és céltudato­sabb lesz, abban nem kis szere­pe van ennek a kétnapos együttlétnek is. ,. f Evangélikusok egy falu közösségében Utazom Fancsalba. Hogy mit jelent az első szolgálati hely­re hosszú idő után visszatér­ni. alig leírható. Régi emlé­kek ostromolnak, akaratom el­lenére birtokába vesz a múlt. HÜSZ ÉVVEL EZELŐTT érkeztünk meg térdig sárosán, a pislogó petróleumlámpák vi­lágába, a csereháti szelíd dom­bok közé süppedt falucskába, hogy férjem és én a gyüleke­zet papjaiként osztozzunk öt­száz ember sorsával, akik ek­kor még ezt a szót „jólét”, itt nem is ismerték, csak azt tud­ták, hogy mi a veríték, mi a munka látástól vakulásig. Itt a vasárnapi pihenő is csak az a rebbenésnyi idő volt, míg a templompadban akaratlan álomba billentek a fáradt fe­jek. MOST AUTÓVAL VISZ­NEK BE az állomásról. Van a kis faluban hét. Elámulok az új .házakon, nagyablakos „mo­dern villák”. A régieket is megemelték, modernizálták. Televíziós antennák, beton járda, motoros kutak. A vál­tozás félreérthetetlen jelei. Szalipszki Endrével, a tsz elnökével s gyülekezeti fel­ügyelővel beszélgetek a paró­kián. Ö volt a gyülekezet fel­ügyelője már a mi időnkben is. Együtt éltük ót azokat az éveket, mikor megfordult a falu sorsa. Ezek voltak azok az idők, mikor a gyülekezetek vezetőitől várták a segítséget, hogy nagyobb távlatokat látó értelemmel, bölcs pedagógiá­val álljanak a nép mellé. Azt hiszem, valójában mégis egyet­len ember akadt, akiben a fa­lu maradéktalanul bízott, a közülük való iskolázott fiatal gazda, Szalipszki Endre. Ö nem a kívülállók érveit, ha­nem saját sorsát adta fedeze­tül a közös ügyhöz. Öt kérdezem a most látottak felől. Számokra vagyok kiván­csi. Ha jól emlékszem az első nehéz évek adataira — a mun­kaegység értéke 15—20 forint körül volt. Majd később 40 fo­rint felett és a csúcs öt év után 60 forint. (Ekkor kerül­tünk mi el a faluból.) Sza­lipszki Endre mosolyog. „Zár­számadás után vagyunk, pon­tos számokat mondhatok. 1974- ben a tízórás napi munkabér értéke 127 forint. Nyereség- részesedésként az alapbérek 28 százaléka került kifizetésre. S bár az időjárás nem kedve­zett, a tsz tiszta nyeresége négy és fél millió forint.” MINDEN OKA MEGVAN AZ ELNÖKNEK, hogy moso­lyogjon. Ha valaki ismerte ezt a vízmosásos sovány határt, a fancsali földet — igazán illik rá a jelző, olyan kedvetlen- szűken mérte gyümölcseit —, az tudja, itt csodát művelt a közös munka. S a „közös” szó­nak Fan csalón egészen mély értelme van. Szalipszki Endre így folytatja: „A falu kis kö­zössége mellé országos szervek sorakoztak fel. Vízügyi, talaj­tani kutatóintézetek küldték ki tudományos munkatársaikat, ragyogóan példázva, ami ma Magyarországon történik, az mindannyiunk ügye”. Igen, így kell néznünk a gazdagon érő végeláthatatlan gyümölcser­dők. a rekord gabona termés, a milliós bevételek — áldás a legtiszteletreméltóbb emberi iparkodáson, az egyetértő kö­zös munkán. Felteszek egy személyes jel­legű kérdést: „Fiatalember volt, mikor a falu élére került. Tizenhat év alatt négyszer vá­lasztották meg tsz elnöknek. Milyen érzések töltik el, ha erre a bizalomra gondol?”. „Igen, négyszer választottak elnökké, de hozzátehetem, más egyéb meg'ipztelő feladat és cím is jutott nekem az elmúlt esztendőkben államunk részé­ről. (Mi is számon tartjuk ki­tüntetéseit, országos méretű megbízatásait.) Közben a gyülekezetben és a közegyházban is igyekszem eleget tenni a felém irányult bizalomnak. A Borsod—Heve­si Egyházmegye felügyelője lettem és az egyházkerület presbitere. Egy dolog mindig világos előttem: ezeket a tisztségeket én kaptam s róluk egyszer számot kell adnom. Soha nem akartam mást és nem is akarok’ mást, csak szol­gálni.” MtG BESZÉLGETÜNK, A PARÓKIÁRA VENDÉG ÉR­KEZETT. A gyülekezet egy férfitágja adományt hozott a templom renoválására. A dombtetőre épült 200 éves mű­emlék templom óriási gondja a fancsali gyülekezetnek. Süllyed a talaj, s az épület megmentésére nagyigényű és nagymérvű javítási munkát kell megindítani. Pénzre van szükség, sok pénzre. Erről az egyszer elkerülhetetlenné váló munkálatról annak idején már mi is szorongva vettünk tudo­mást, de szinte lehetetlenség­nek tűnt a pénz előteremtése. Péter Jenő lelkész most egy listát tesz elém az adományok­ról. Ezer forintnál nincs ki­sebb bejegyzés, de szerepel két- és háromezer forintos adomány is. ötvenezer forint van együtt a helyi gyülekezet áldozatkészségéből. Most vár­ják a szórványhívek hozzájá­rulását. Így lesz meg az alap­tőke az induláshoz. ízelítőt kapok a gyülekezeti számadásokból is. Látom, hogy váltották fel a filléres persely­pénzeket a forintok s miképp jutott a gyülekezet költségve­tése egyre szélesebb mederbe. A rendes évi bevétel 1974-ben például 26 ezer forinttal több, mint az öt évvel korábbi. Kü­lönösen szép ezen belül az egy­házfenntartói járulékok emel­kedése. Példamutatóan nőtt a szórványok áldozatkészsége, itt hatezer forintos többletet mu­tat az utolsó öt év mérlege. Igen, szorosan összefügg a gyülekezet, a templom sorsa, a falu sorsával. HIRTELEN VALAMI FEL­ÖTLIK BENNEM. Egy gondo­lat egész nap ott ágált valahol a tudatom mélyén, most egy­szerre testet öltött. A lelkész­hez fordulok: „Hogy lehet, hogy ezen a parókián — az egy cserépkályha beszerzésén kívül — évek óta semmi sem változott? Hol a vízvezeték, meg a konyha rég esedékessé vált kőburkolata?" A váratlan kérdésre két oldalról is jön váratlan felelet. Pap és papné egyszerre mondják: „Első a templom . . .” Elhallgatok. Első a templom..,, a fancsali gyü^ lekezet papja tud vigyázni a sorrendre. A hirtelen beállott csendben halkan, hozzálesz még: „Jól van. egy így... eíső a szolgálat”. A SZOLGALAT. Az én fe­jem egész nap a jólét gondo­latával volt tele, és most már másodszor hallom ebben a szobában ezt a szót: szolgálat Szalipszki Endre után most Péter Jenőtől', bizonyos, hogy nemcsak szavakat hallok, lá­tom mögöttük az életet. Mintha kinyílna a Bibliám. Jézus sem magának kedveske­dett, mert az Isten Fia sem azért jött, hogy neki szolgál­janak, hanem hogy ő szolgál­jon s adja életét váltságul so­kakért. AZ ASZTALON SZÁM­ADÁSOK. Egy kis közösség anyagi, lelki tükre. Az ország sok városában és falujában készült ezekben a hetekben ilyen számvetés. Bizonyára ugyanígy tükrözi mindegyik a hazánkban 30 év alatt végbe­ment változásokat. Mint ahogy egyképpen reagál ezekre a változásokra mindnyájunk szi­ve is — hálával Istenünknek az anyagi javakért is, melyek­ben mindnyájan részesültünk és könyörgéssel, hogy járhas­sunk mindig a Krisztustól ta­nult önzetlenség útján. Pintcrnc, Nagy Erzsébet NYUGAT-NÉMETORSZÁG Egyházi vélemények szerint elsősorban az elmúlt évben bevezetett új adózási rendszer és az egyházi adók elleni til­takozásra vezethető vissza az a tény, hogy 1974-ben 210 ezer protestáns egyháztag' lépett ki a nyugat-németországi protes­táns egyhazakból, a legtöbb egy éven belül a második vi­lágháború óta. (epd) * « I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents