Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-03-09 / 10. szám

A Dunakanyar kapujában DUNAKESZIN, A DUNA­KANYAR BAL PARTI KA­PUJÁBAN február 16-án, dél­után lelkészt iktatott a Duna­keszi—Göd—Sződ-i társult gyülekezet. A nagykiterjedésű gyülekezet határa délen Bu­dapesttel ölelkezik, északon pedig Vác szab neki határt. S igy érthető, hogy két irány­ból érkeznek a hívek vonaton. A dunakeszi templom előttünk az emlékezés, a múlt filmje. Persze nem sokáig te­hetjük, mert D. Káldy Zoltán püspök igehirdetése rövidesen visszahozza majd emlékező- ket a mai élet sűrűjébe, a leg­maibb mába. Mezei József lelkész, Ullrelch Nándor. Bohunka Lajos, Gre- gus Pál, Németh Lajos, lssekutz Gyuláné, id. Moser Ottó egy­házi vezetők nevével kezdődik a névsor és a gyülekezet élete a húszas években. Igaz, hogy a szétszórtságban élő hívek ne­hezen formálódnak gyüleke­zetté. A gyülekezet élete elein­te Ide-oda fut. mint két part között a víz. Először Póthoz csapódnak, majd Rákospalotá­hoz és végül Újpest öblében pi­hennek meg. de itt azután iga­zi anyára, gondozóra találnak. S Újpest változó papjai válto­zatlan szeretettel gondozzák a Dunakeszi fiókegyházat. Az imént felsorolt hat ember hite, egyházszeretete, lelkesedése, áldozata felgyújtotta a szerve­ződő kis gyülekezet közömbö­seit is és néhány év múlva már temploma van a maroknyi kö­zösségnek, egv formájában és stílusában mutatós, praktiku­mában is követendő, (ugyanis a legkülönbözőbb helyi igénye­latoztak az oltáron. (Élete vé­ge felé gyakran megtörtént, hogy olyankor hozta fel virá­gait az oltárra, amikor a lel­kész ott már liturgiát végezte. A lelkész mégis megértette, szemével megsimogatta, mert tudta, hogy két és fél kilomé­tert gyalogol öregen, betegen, két pihenőstációt közbeiktatva, hogy elhozhassa a virágait a templomba.) a tettet, az evangélium mellé a cselekedeteket. Tanítsa a ma lelkésze a gyülekezetét, hogy segítsen, szolgáljon, gyó­gyítson, kiki a maga helyén. AZ IGEHIRDETÉS UTÁN dr. Rédey Pál espereshelyet­tes iktatja a hivatalába Bolla Árpádot, az egyhangúan meg­hívott lelkészt, majd D. Kál­dy Zoltán a harminc tagú D. Káldy Zoltán püspök igét hirdet mellette dr. Rédey Pál espereshelyettes, jobbra Bolla Árpád lelkész autóbuszon nagy számmal az ünnepi eseményre. A koráb­ban érkező hívek közül so­kan megállnak a templom fa­lára függesztett tábla előtt és betűzik a templomépítő pres­biterek és családok szabályos rendben sorakozó névsorát a táblán. Többekben — így a ri­port írójában is. aki jól isme­ri a gyülekezetét — a nevek személyeket, kedves arcokat és régi eseményeket, történéseket Idéznek fel és máris pereg két kielégítő alagsorral rendel­kezik). A névsort tovább olvasva elénk villának a gyülekezet­ből más arcok is: Jankovics Ferencé, aki félig béna kézzel oltárt farag, asszonyok és fér­fiak, akik társadalmi munká­ban takarítanak és harangoz­nak, egy család, amely kétszáz folyóméter kerítéshez fonja a drótot és készíti el a betonosz­lopot. Kassovitz Györgyné, aki­nek virágai évtizedeken át il­Titkok nyomában Egy asztalnál Kedves Gyerekek! Bizonyá­ra nálatok is ritkán fordul elő, hogy az egész család együtt eszik. Legtöbb családban csak vasárnap sikerül együtt ebé­delni vagy vacsorázni. De annál nagyobb az öröm, ami­kor mindenki ott ül az asz­talnál. Nemcsak a jó ételnek örülünk, hanem annak is, hogy együtt vagyunk. Figyeljétek megf milyen jó hangulat van ilyenkor a családban. Megérez- zük, hogy összetartozunk, egy család vagyunk. Jézus is tudta, hogy a közös étkezés mennyire megerősíti a családi összetartozás érzését. Bizonyára ezért választotta ép­pen a közös evést és ivást arra, hogy tanítványai megtapasz­talják az ő titokzatos jelenlétét es megérezzék, hogy ők egy­mással, is összetartoznak, egy közösséget alkotnak. Az úrva­csoravétel valóban olyan, mint egy családi együttlét a közös asztalnál. Az oltár Isten aszta­la. Az oltárhoz térdelők Isten családjának tagjai. A kenyér és bor, vagyis Krisztus teste és vére, az a lelki eledel, amely Isten családját táplálja. Nézzetek csak le az oltárhoz! Ott most éppen ez történik: Is­iben családja részesül Isten asz­talának ajándékaiban. Bizo­nyára nemcsak megilletődött- ség és nagy tisztelet van a szí­vükben (ezt fejezik ki azzal, hogy térdelnek), hanem nagy öröm is azon, hogy részesei le­hetnek ennek a titokzatos kö­zösségnek. Vajon mi az az erő, mi az a kötelék, ami Isten családjának tagjait összeköti? Isten bűnbo­csátó szeretete! Ez a legerő­sebb kötelék, ami embereket összetarthat. Ezért Isten csa­ládjában nem számíthat az a sokféle különbség, ami sokszor elválasztja, sőt szembeállítja egyik embert a másikkal. Lám, az oltárnál térdelők között is mennyi különbség van! Van­nak ott férfiak és nők, öregek és fiatalok. Bizonyára életkö­rülményeik. családi helyzetük sem egyforma. Lehet közöttük vezető állásban dolgozó és napszámos. Az öregek már nyugdíjasok lehetnek. A fiata­lok talán még diákok vagy kétkezi munkások. Lehet köz­tük olyan, akinek családjában újszülött kisbabának örülnek. De olyan is. aki elhunyt, ked­ves hozzátartozóját gyászolja. És még sorolhatnánk a kü­lönbségeket. Ilyen sokféle em­ber elfér Isten asztalánál! Hát még ha valami különös távol­balátó készülékkel szét tud­nánk nézni a világ összes templomában, ahol úrvacsorát vesznek! Látnánk fekete nége­reket, sárgabörű ázsiaiakat, vörösbőrű indiánokat, akiknek nemcsak bőrük színe, hanem öltözetük, szokásaik, anya­nyelvűk is eltér egymástól és a miénktől is. De akármilyen sok különbség van is közöttük, mégis összetartoznak, mert Jé­zus mindnyájukért meghalt. Isten válogatás nélküli szere­tettel szereti őket. Sőt még ennél is tovább bő­víthetjük ennek a közösségnek a körét. Isten családjába tar­toznak azok is, akik már meg­haltak. de amíg éltek, befogad­ták Isten bűnbocsátó szerete- tét. Ez a szeretet még a halál­nál is erősebb s így még a ha­lál sem szakíthatja el őket sem Istentől, sem Isten családjától. Bizony ki sem tudnánk számí­tani, hogy az első úrvacsora óta, amit Jézus a tanítványai­val tartott, milyen sokan ré­szesültek Jézus titokzatos va­csorájában. Megszámlálhatat­lan sokaság! Isten családja ilyen nagy! Egy dologra azonban nagyon vigyáznia kell mindenkinek Is­ten családjában. Arra, hogy el ne rontsa az összetartozás örö­mét. Gyermekkoromban egy­szer összevesztem egyik testvé­remmel. Haragosan ültünk asztalhoz. Szüléink azonban észrevették és elküldték ben­nünket az asztaltól. Előbb meg kellett békülnünk s csak az­után ülhettünk vissza. Isten családjának örömét, is elront­ja a harag. Ezért kell az úrva­csorában részt vevőknek is előbb őszintén megbékélniök egymással. Bocsánatot kémiök és megbocsátaniok. Csak így tapasztalhatják meg a testvéri közösség örömét. Gyerekek! Az első úrvacso­ravételre nektek még várnotok kell a konfirmációig. De azért már Ti is beletartoztok Isten családjába, mert megkeresztel­tek benneteket, örüljetek en­nek azokkal együtt, akik az ol­tárnál térdelnek. Éljetek min­denkivel békességben! Így il­lik Isten gyermekeihez. Kérjé­tek Istent, engedje megérne­tek, hogy egyszer Ti is odatér­delhessetek az ő asztalához. AZ EMLÉKEZET PERGŐ- FILMJE VÁLT és a közel­múltat, a második generáció arcát hozza elénk Krajczár Ist­ván. Adámi Pál. Melich György, Pusztai Pál és sok más arcot. Bennük tovább él az első nemzedék lelkesedése. Parókiát építenek úgy, hogy maguk ás­sák az alapot, húzzák a falat, végzik az ácsmunkát. Teszik mindezt azért, hogy a parókia építéssel meg legyen az alap az önállósításhoz. Egyúttal azt is példázzák, hogy nem soka­ság. hanem a lélek tesz nagy dolgokat. De így formálódott a társult a gyülekezet Göd, Szód éle­te is. Csak a nevek voltak má­sok. a lelkesedés ugyanaz. Az ő oltalmazó anyjuk, a váci gyülekezet volt, ennek oltal­mában éltek és építettek, míg missziói egyházközösséggé nem formálódtak. Ott ilyen embe­rek. mint Barcs Gyula, Nagy Imre. Szlávik István, Isten meggyújtott mécsesei. ITT AZUTÁN HIRTELEN ELSZAKAD AZ EMLÉKEZÉS FILMJE, mert a közben már zsúfolásig megtelt templomban felcsendül a rákospalotai re­formátus énekkar hangja, s megérkezik D. Káldy Zoltán püspök, dr. Rédey Pál ferenc­városi lelkész-esperes helyet­tessel és Bolla Árpád beikta­tandó lelkésszel az élen. tizen­négy lutherkabátos lelkésztől körülvéve. A sort a társult gyülekezetek beiktatásra váró harminc tagú presbitériuma zárja. A püspök igehirdetésében (Máté 4. 23 az alapige) kicö- vekelte Bolla Árpád s egyúttal a mai lelkészek és gyülekeze­tek útját. A lelkészi szolgálat hármas üteméről szól. Jézus körüljárta Galileát. A ma lel­késze sem ülhet sokat az író­asztal mellett. A ma egyházá­nak a mozgó pap és a mozgó szószék az ideálja. A papnak fel kell keresnie a gyülekezet minden tagját a békesség evan­géliumával. A második ütem­ben óz álló, (templomi) szószék fontosságáról szólt a püspök. Nagy felelősség a lelkésznek a szószékre lépni. Ott Isten aka­ratát. a mába eligazító evan­géliumát kell hirdetni, a béke és a háború és a társadalmi igazságosság kérdésében, még akkor is, ha ez esetleg nem mindenki előtt teszi népsze­rűvé a lelkészt. A harmadik ütemben arról szólt a püspök, hogy Jézus nemcsak prédikált, hanem gyógyított is. Persze nem arról van szó. hogy az egyház átvegye az orvosok hi­vatását, hanem arról, hogy magára vállaja a szeretetszol­gálatot. A szó mellé tegye oda présbitériumot, akik között (a kerület püspökének is örömé­re) fiatalok és fehérhajú idő­sebbek, nők és férfiak egy­aránt megtalálhatók. A szolgá­latban való hűséget kéri tőlük. A beiktatást követő ünnepi közgyűlésen a társult gyüle­kezetek vezetői, a volt anya­gyülekezet lelkésze, a szom­szédos evangélikus és refor­mátus lelkészek köszöntik a beiktatott lelkészt. A köszön­tők sorát D. Káldy Zoltán püspök zárja, megemlékezve az itt szolgáló lelkészekről és megköszöni fáradozásukat, majd egy kedves epizóddal zárja felszólalását. „Évekkel ezelőtt Bagdadban találkoztam Bolla Árpáddal, ahol mind a ketten — ha különböző szinten is —, népünk küldötteként és szolgálatában jártunk. Igen nagy örömömre szolgált az ot­tani találkozás.” A KÖSZÖNTÉSEKRE VÁ­LASZOLVA Bolla Árpád a következőket mondta: „Sze­retem az embert: a más világ­nézetűt éppen úgy, mint a ve­lem egy hitűt. így nemcsak ösztönös résztvevője, de tuda­tos építője vagyok harmincéves szocialista társadalmunknak ... Vallom, hogy a keresztyény embernek a hite nem a világtól menekülő, hanem a világot építő, fejlődését elősegítő hit, amely soha nem elégszik meg a világ jelenlegi állapotával, hanem a jövő ígéreteinek vi­lágánál állandóan jobbá, szeb­bé. emberiesebbé akarja azt formálni. A keresztyén ember nemcsak Isten országának örökkévalóságára mond igent, de munkálja ennek a földnek a jövőjét, amelyen az 6 keresztje áll. Annál is inkább, mert olyan lett a világunk, mint egy nagy falu; ahol nem mondhatjuk, nem érdekel mi történik a fa­lu másik végén. Ebben a fa­luban talán csak egy ház a Magyar Népköztársaság, de ez az én házam és boldog vagyok, hogy épül. szépül ez az ország. Igen. én is megtaláltam itt és most a helyemet. Mint ahogy egyházunk megtalálta és vég­zi itt a szocializmus korszaká­ban szolgálatát, amelynek védjegye a diakónia. Szeret­ném a diakónia útját nemcsak szavakkal vallani, de napról napra, mint egyházunk tagja járni”. A KÖZGYŰLÉS UTÁN A DUNAKESZIEK hagyományos vendégszeretetével ért véget a dunakanyari evangélikusok ünnepe. Matuz László — SZÜLETÉS. Sárkány Andrásnak és feleségének, dr. Virág Évának első gyermekük született. Neve: ÉVA, IVÁN­KA. A keresztelést február 16-án pusztaszentlászlói temp­lomban Sárkány András Tibor, a gyérmek nagyapja végezte. — HÁZASSÁGI ÉVFORDU­LÓ. Sovány György és felesé­ge. sz. Hajnal Zsuzsánna. a tótkomlósi gyülekezet tagjai február 15-én a reggeli kö­nyörgés alkalmával adtak há­lát Istennek házasságkötésük 50. évfordulója alkalmából. Az ünnepélyes hálaadásra gyere­keik és nagy számú rokonság gyülekezett össze. Az igehir­detés szolgálatát Koppány Já­nos lelkész végezte. Megható volt. amikor a két idős hittest­vér ugyanabban a templom­ban, ugyanarra a térdelőre haitotta meg térdét és vette az áldást, mint ötven évvel ez­előtt. Pánik Valóban pánikhangulat vett erőt egy idő óta a nyugati világ­ban. Talán nem is egészen alaptalanul. Az évek óta gyűrűző gazdasági válság egyre mezítelenebbül jelentkezik. Fekélyeit szégyentelenül felfedi, mint régen a koldusok, s egyre hango­sabb jajokkal tetézi. Kormányok jutnak válságba, kísérletek bi­zonyulnak meddőknek, s a széles tömegeket ellepi egyfajta ria­dalom: mi lesz velük. Kendőzetlenül szólnak ma már arról, hogy a jelenlegi megismétlődése a múlt nagy gazdasági válsá­gának, az 1929-ben kirobbant gazdasági krízisnek. Növeli a ria­dalmat, hogy az idősebb nemzedék még jól emlékszik arra, mi zajlott le akkor és a következő években. Egyszóval minden oka megvan a nyugati világ polgárainak a félelemre, s pánik- hangulatához nem kell különösebb magyarázatot fűzni. AZ VISZONT VILÁGOS, hogy egy olyan folyamattal állunk szemben, amelynek törvényszerűsége a szabadesés logikáját követi. Egyre gyorsuló folyamat ez és az egyre gyorsulóbb vál­ság vészesen közeledik a mélypont felé. Útját megrázkódtatá­sok kísérik. Hol is indult el ez a görgeteg? Erőltessük meg em­lékezetünket és emeljük ki a múltból a bankspekulációkat, a dollár újra meg újra visszatérő válságát, s a nyugati valuták küzdelmét a dollárdiktatúra és a pénzirigatagság ellen. A pénzek „lebegtetését", a modern idők „aranylázát”. A figyelmes szem már akkor, tehát mintegy évtizede észrevette, hogy a pénzbe, aranyba fektetett bizalom megingása valami visszatartózhatat- lan mozgást, folyamatot indít el. Lehetett tetszetős magyarázatokkal élni, a közgazdaság sza­bályozóinak szerepét igénybe venni, oldani és kötni állami pa­rancsra, de a pénz visszavonhatatlanul elindult a maga külön útjára. Kezdetben csak lépésben, mint a hosszútávfutó. de a fi­nis előtt egyre gyorsabban. Inflációról, a pénz elértéktelenedésé­ről szóltak ekkor egyszerűen. Jel volt azonban ez arra. hogy meg­ingott egy gazdasági-társadalmi rend, a tőkés világ botladozni kezdett. Mert az inflációval versenyre kelt a bér. a bér harcba bocsátkozásával pedig kiéleződött a tőkés világ ellentmondása. Valahogy így indult és akkor még kendőzni lehetett a dolgo­kat a termelés fokozásával. De a szellem már kijött a palackból és nem lehetett varázs- igékkel visszaküldeni. Az árak elszabadultak s a bérek fárad­tan kullogtak utánuk. Hiába ostromolták sztrájkkal, bérharc­cal, hiába próbálták vasmarokkal lefogni, az infláció, a hígult pénz önálló életet élt és egyik válságot a másik után idézte elő. Ekkor még a termeléssel — mondom — nem volt baj. Azt mondták, csak az „élet drágult meg”. Viszont ennek a vi- tustáncnak is megvannak a maga szabályai, törvényei. Tör­vény az, hogy a termelő egyúttal vásárló is, tehát piac. S ha egyszer kevesebb a bére, vagy kevesebbet ér, egyúttal keve­sebbet tud vásárolni. Úgy mondjuk, szűkül a piac. Akkor pe­dig felesleges annyit termelni. Ez a „bűvös kör”, a kapitaliz­mus „réme”. Mert mi történt? Azonnal jelentkezett a csökken­tett termelés, csökkentett munkaidő és a munkanélküliség. DRÁMAI ADATOK ÁLLNAK MARIS RENDELKEZÉ­SÜNKRE. Az Egyesült Államokban ma már 8,5%-os munka- nélküliség van. Ez óriási szám! Minden erőfeszítés ellenére az év végéig ez a szám csak növekedni fog. Franciaországban, Ang­liában, NSZK-ban, Olaszországban a mammutv általatoknál. fő­ként a gépkocsiiparban bevezették a csökkentett munkaidőt, így is katasztrofálisan növekszik az abszolút munkanélküliek száma. A „gazdasági csoda”, mint álom szertefoszlott. A létbizony­talanság ott ólálkodik a küszöb előtt. A korábbi nagy hitelek miatt eladósodott polgárok, munkások és parasztok félelmetes pánikban vannak. A LEGDÖBBENETESEBB VESZÉLYT az élelmiszerek, a min­dennapi léthez szükséges dolgok, a mindennapi kenyér árai­nak csillagászati magassága jelenti. Ez most fordított arányú jelenség, mint volt az 1929-es válság idején. Minden esetre a gazdasági válság mélyülését nem lehet ma már tagadni, vagy éppen kétségbe vonni. Fel szokták tenni a kérdést, mi az oka ennek a válságnak. Elöljáróban csak annyit mondunk, hogy a problémát nem fog­juk mi megoldani néhány sorban, hiszen sokkal bölcsebb köz­gazdászok is értetlenül állnak olykor a jelenség előtt. De egy­két magyarázatot ismertetünk, mely kézen-közön forog. Szok­ták mondani, hogy a krízist az energiahiány robbantotta ki. il­letőleg tetőzte. Az olajválság, a kőolaj árának hirtelen emelke­dése valóban nem közömbös tényező. Hiszen az olajtermelő országok „olajdollár” alapja olyan roppant tőkét jelent, (több, mint 60 milliárd dollárról van szó), amelyet ha kivonnának, azonnal összerogyna a kapitalista gazdasági rendszer. De sze­rintünk más tényezők is közrejátszanak. A KAPITALISTA VILÁG 'az ipari-technikai forradalom ré­vén nyilvánvalóan „túltermelési válságba" jutott. Ez fejeződik ki abban pl., hogy tűzön-vízen keresztül próbál újabb és újabb piacot teremteni magának. Parancsolóan szükséges számára a kereskedelem. Hol van az embargó és egyéb tilalmi korszak? 1929—30-ban elégették, vagy denaturálták a gabonát, mert nem akarták fillérekért piacra dobni. Ma viszont kevés az élelmiszer. A világ összkészlete élelmiszerből talán egy hóna­pos tartalékot képez. Az élelmiszer ára sorsdöntőén befolyásol­ja ezt a kritikus állapotot. És vannak még bőven ehhez hason­ló okok. Minden esetre a pánik növekszik, a holnaptól való fé­lelem egyre kiáltóbb lesz a bérből és fizetésből élő tömegek­ben. Bizonyos mértékben a nyugati begyűrűzés érezhető. IDE KÍVÁNKOZIK A Ml SZOCIALISTA VILÁGUNK HELYZETE. Mi távolról sem mondjuk azt, hogy gazdasági éle­tünkben nincsenek problémák. De nem fenyeget a munkanél­küliség réme, nincs létbizonytalansági érzésünk. Sőt, inkább az egyéni és társadalmi emelkedés mértéke a vita tárgya. Mégis foglalkoztat bennünket a tőkés világ problémája. Izgat a mun­kanélküliek növekvő serege, gondunkat képzi a megélhetés egyre drámaibb nehézsége. Hogy az infláció és gazdasági vál­ság hullámcsapásai Hegyeshalomnál megtörnek, nem zárja ki törődésünket a tömegekért, a milliókért. Viszont le kell szö­geznünk éppen a tapasztalat kényszere alatt szocialista gazda­sági-társadalmi rendünk magasabbrendüségét, amely nemcsak bizalmunkat váltja ki, de ösztönöz a még hűségesebb, még be­csületesebb munkára. Családi hírek — HALÁLOZÁS. Kovács Lajos szentantalfai lelkész 65 éves korában február 15-én el­hunyt. Temetése február 19-én volt a zánkai temetőben Síkos Lajos pápai lelkész, a Veszp­rémi Egyházmegye esperesé­nek szolgálatával. — Ottmár Béláné sz. Peté­nyi Irén. Ottmár Béla volt le- géndi lelkész özvegye 80 éves korában hosszú szenvedés után február 7-én elhunyt. Temeté­se február 14-én volt a sop­roni temetőben. Az elhunyt­ban Stefanik Lászlóné. az or­szágos egyházi pénztár dolgo­zója, édesanyját gyászolja. „Elég néked az én kegyel­mem .. — Germadics Károlyné. sz. Gádor Ilona, az Evangélikus Sajtóosztály vezető könyvelő­je hosszú, súlyos betegség után 62 éves korában február 11-én elhunyt. Hamvait édesanyja sírjába helyezték el az Újpest Megyeri úti temetőben feb­ruár 26-án Harkányi László tördelőszerkesztő szolgálatával. „Krisztus érettünk meghalt.. — Baranyi János a makói gyülekezet 18 éven át hűséges gondnoka, a Csongrád-Szolno- ki Egyházmegye presbitere 67 éves korában váratlanul el­hunyt. Temetése február 14- én volt nagy részvét mellett. „Az Úr adta. az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve.”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents