Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-12-28 / 52. szám

// O a mi békességünk Efezus 2, 13—18 Ilyenkor, karácsony táján szinte visszhangzik fülünkben, de, hiszem, szivünkben is ez a szó: béke — békesség. Nemcsak angyalok dicsőítő: énekében hangzik: „a földön békesség" — nemcsak a prófétai ígéret szavára csodálkozunk rá: „hívják nevét békesség fejedelmének!", hanem szívünkben is a békés, meleg otthon és az embertársakkal való megbékülés után vá­gyunk, sőt talán meg is próbálunk érte néhány lépést tenni. Tudom, vannak az idősebb nemzedékek között sokan, akiknek eszébe jutnak véres, háborús ünnepi időszakok, s boldogan mondják: de jó is, hogy béke van. Tudom, hogy azok, akiknek mindez eszébe jut, nem akarnak megállni ennél a boldog só­hajtásnál, hanem érte a maguk módján mindent meg is igye­keznek cselekedni. MA AZ IGE IS A BEKÉT SZERZŐ KRISZTUSRÓL SZÓL NEKÜNK. Jézus Krisztus nemcsak megszületett, de kereszt­halált is szenvedett. E kettő pedig szorosan együvé tartozik. Ezért szabad és kell már most karácsony előtt az ő keresztha­lálára tekintenünk. Engesztelő halála az Istennel való békes­séget jelenti az ember számára. Pál apostol két nemzetségről, a zsidóságról és a pogányokról beszél. Két, az üdvtörténetben különböző helyet elfoglaló, és Isten ajándékait tekintve — ki­választás, törvény, stb. — különböző adottságokkal rendelkező embercsoport. Krisztus azonban saját testében mindkettőt megbékéltette Istennel a keresztfán. Az egy Krisztus lett mindkettőnek békessége. Általa tekinthet bizalommal mind­kettő Istenre, mint Atyára. Ugyanis nemcsak imádságunkban szólíthatjuk őt így, hanem hozzá való viszonyunk lett döntő módon mássá. Ahogy egy családban a házastársak, vagy szülők és gyermekek viszonya, sőt az egész légkör teljesen mássá lesz. ha harag és gyűlölet helyébe újra a béke költözik, mert egymás iránt megengesztelődtek. JÉZUS HALÁLA AZONBAN NEMCSAK AZ ISTENNEL VALÓ MEGBÉKÉLÉST EREDMÉNYEZI, hanem általa ledőlt és eltöröltetett a választófal is a két embercsoport között. Krisztus belőlük egy új békeközösséget teremtett él hívott létre az ö testében. Miközben tehát mindeneket megbékélte­tett Istennel, emberek között is békességet szerzett. Az ősegy­ház azért a béke, a népek és nemzetségek megbékélésének és egységének kiábrázolása, helye és zsengéje volt, és ma is ilyen lélekkel kell szolgálnia. Súlyos, nehéz mondanivalókat hordo­zó megállapítás ez. Szinte leírni is nehéz, mert annyi minden következik belőle. Először is ítélet, 'minden olyan magát egy- háziasnak feltüntető felfogáson és gyakorlaton, amely valaha is ellenségeskedést szított emberek, népek, fajok, vagy akár felekezetek között is. Minden olyan gyakorlaton, amely tétle­nül, kezét mosva szemlélte azt, hogy gyűlölet, harag, meg nem értés uralkodjék el akár egyesek, akár közösségek életében, hogy háborúk robbanjanak ki, s emberek ezreit gyilkolják le. Arról nem is szólva, hogy olyan nyakatekert teológiai gondolkodás fe­lett ítélet, amely úgy tesz, mintha páholyból szemlélhetné az ese­ményeket. Az, hogy az egyház Krisztustól teremtett békekö­zösség, magában hordozza, hogy nem tehet mást, mint kiábrá­zolja ezt s érte fáradozzon a végtelenségig. BÜNBÁNATTAL KELL MEGVALLANUNK, hogy évszáza­dok folyamán nem ismertük ezt fel sajátos feladatunknak, s nem tudott a keresztyénség a békesség színtere lenni és nem fáradozott érte eleget. Istennek legyen hála, hogy egyházunk az utóbbi évtizedek­ben nemcsak felismerte szolgálatának idevonatkozó felelőssé­gét, hanem teológiai és egyházi élete szerves részének vallja azt. Sajnos ez még mindig nem természetes a világon minden keresztyén ember és közösség számára. Ezért hadd írjuk le mégegyszer, mintegy a szeretet és békesség karácsonyi ünne­peit lezáró akkordként, hogy az angyali dicséret valósággá lett Krisztus kereszthalála által. Ö lett a mi békességünk. Báníi Béla IMÁDKOZZUNK Áldunk, Téged. Mennyel Atyánk, hogy Fiad kereszthalála által megbékéltettél magaddal bennünk. Áldunk, hogy egyhá­zat teremtesz közöttünk, s benne valósággá akarod tenni az emberek és népek megbékélését. Kérünk, bocsásd meg nekünk és egész egyházadnak, ha nem tudtuk akaratodat megvalósíta­ni, s formáljad egyházadat, mely a Krisztus teste, valóban hozzá hasonlóvá, hogy ne legyen rajta semmi szeplő és tisztá- talanság. Kérünk őrizd és növeld a világon a békét és oltsd el a gyűlölet tüzét. Békességet szerző Urunkért, a Jézusért hallgass meg minket. Ámen. A Teológiai Akadémia ünnepi ülése (Folytatás az első oldalról) a köszöntöttek sorában a Te­ológiai Akadémia jubileumá­nak keretében tiszteletbeli doktorrá avatandók közül dr. G. G. Williams, az Európai Egyházak Konferenciájának főtitkára és dr. C. J. Hellberg, a Lutheránus Világszövetség Egyházközi Együttműködési Bizottságának igazgatója is, akiknek doktorrá avatásáról hozott akadémiai határozatot és országos elnökségi jóváha­gyást dr. Selmeczi János, a Teológus Otthon igazgatója ismertette az ülés folyamán. Az ünnepi ülés melegségé­hez hozzájárult Williams fő­titkár magyar nyelven elmon­dott köszöneté és Hellberg igazgató Budapest és hazánk szépségeiről szóló vallomása. A Lutheránia ének és zene­kara, mint minden kiemelke­dő egyházi eseményen, most sem maradt adós emlékezetre méltó szolgálatával. A hallga­tók bizonyára nem felejtik el többek között azt a csodálatos pianissimót, amit Weitler Jenő kezének mozdulatára produ­kált az énekkar Nagy Olivér: Tisztítsd meg szíved Jeruzsá­lem népe — vegyeskari művé­nek előadásában. Az ünnepség kiemelkedő eseményp volt dr. Prőhle Ká­roly teológiai tanár, a Magyar ökumenikus Tanács főtitká­rának az előadása. Akadémi­ánk tanári karának nesztora először átfogó képet adott ar­ról, hogyan alakult egyházunk lelkészeinek a szolgálatra való felkészítése magyar evangé­likus egyházunk több mint négyszázéves múltjában, majd ennek a háttérnek a megrajzolásából bontotta ki a 25 évvel ezelőtti korszakalkotó esemény Jelentőségét és érté­kelte az Akadémia negyedszá­zados szolgálatát. Az alábbi­akban előadásának ez utóbbi részét közöljük. Teológiai Akadémia Az állam és az egyház szét­választása során az állam visszaadta az evangélikus egyház kezelésébe a soproni teológiai fakultást, és 1950- ben létrejött az evangélikus teológiai akadémia, amely elő­ször Sopronban, azután 1951 óta Budapesten működik. 25 évvel ezelőtt egyházunk azt az intézményt vette saját kezelésébe, amelyet mindig magáénak tekintett, mégis új szakasz kezdődött lelkészkép­zésünk történetében, amelyet külsőleg a mozgalmasság, bel­sőleg pedig a mélyre ható át- alakulás jellemez. A külső változásokból az előadó kiemelte, hogy egy év­vel ezelőtt a mostani új és szép épületbe költözhetett, amely reménységünk szerint sok éven át lesz lelkészképzé­sünk áldott hajléka. A Budapestre költözéssel együtt a teológiai akadémia valóban egyházi életünk köz­pontjába került, és így teljes mértékben részt vett abban a nagy belső átalakulásban, amely egyházunk életében az utolsó 25 esztendő folyamán végbement. Azt is elmondhat­juk, hogy akadémiánkról in­dult el nem egy olyan kezde­ményezés és meglátás is, amely egyházunkat segítette az út keresésében és • megtalá­egyház éá az állam szétválasz­tásából mindenki megláthatta, hogy az új állam eltökélt szándéka, hogy a régi rend helyébe új rendet vezessen be. és ennek alapján rendezze az egyházhoz való viszonyát. Azt azonban nem sokan látták, hogy az egyház és állam szét­választása csak egy része an­nak a korszakalkotó változás­nak, amely felé visszavonha­tatlanul tartunk. Kétségtelen az, hogy a politikában is jár­tas egyházi emberek tisztáb­ban és világosabban láttak, és döntéseikkel sokszor előtte jártak a teológiai eszmélke- désnek. De az egyház útkere­sésével együtt megindult a teológiai újraeszmélkedés is. — Az előadó ismertette az ezen a téren jelentkezett jó vagy rossz irányú törekvése­ket, majd arról szólt, hogy egyházunk miképpen tudott élni az útkeresés során a lutheri örökséggel. — Luther segítségévei Miután azonban a szocia­lizmus építése tovább haladt, és abban népünkkel együtt hí­veink is teljes meggyőződés­sel vettek részt már nem volt elég az a válasz, hogy az egy­ház léte független a minden­kori társadalmi rendtől. Fele­letet kellett adni arra a kér­désre, hogy az egyes keresz­tyén ember és a hivő embe­rek közössége, az egyház ho­gyan vegyen részt a társada­lom életében. Teológiai szem­pontból a tisztázódás akkor haladt előre, amikor egyhá­zunk mai vezetésének irányí­tásával folytatódott a teológiai eszmélkedés egyházunk útjá­ról. És ebben nagy segítsé­günkre volt Luther teológiája, aki azt vallotta, hogy Istennek két eszköze van a világban: az egyház és a világi hatalom. Isten mindkettővel az ember javát szolgálja: az egyikkel földi jólétünket munkálja, má­sikkal hitünket ébreszti és Dr. Prőhle Károly teológiai akadémiai tanár ünnepi beszéde lásában. így a központban né­pünkkel és egyházunkkal együtt éltünk, együtt vívód­tunk, együtt kerestük a meg­oldást, és együtt örültünk az eredményeknek is. Népünk felszabadulásának 30 éves év­fordulója alkalmából és több más ünnepélyen a közelmúlt­ban ismételten volt lehetősé­günk arra, hogy végigtekint­sük és felmérjük egyházunk útját az elmúlt 25 esztendő­ben. Amit ezzel kapcsolatban elmondhattunk egyházunkról, azt mind elmondhatjuk aka­démiánkról is. Korszakváltás Akik nemcsak a napi ese­ményeket regisztrálják, ha­nem megfigyelik a napi ese­mények hátterében végbeme­nő folyamatokat is, . azok egyetértenek abban, hogy via történeti korszakváltás idejét éljük. A nagy változást azon­ban nem a hallatlanul gyors ütemű tudományos-technikai fejlődésben kell látnunk, ha­nem abban a mélyreható for­radalmi átalakulásban, ame­lyet a kapitalizmusból a szo­cializmusba való átmenet je­lent. Az elmúlt 25 év nagy ered­ménye nemcsak az, hogy a szocializmus építése ma már a fejlett szocializmus felé tart, hanem még inkább az, hogy a fejekben tudatosult ennek a jelentősége: tudatosult, hogy nálunk a történelmi korszak- váltás megtörtént, és ezért mi már a jövő társadalmának építésén dolgozunk. Ebben az összefüggésben kell látnunk azokat az új fel­adatokat, amelyek elé egyhá­zunk és teológiánk került. Az BORSOD LEGRÉGIBB GYÜLEKEZETE az arnóti. Itt és Miskolcon is már a XVI. század közepén volt evangé­likus gyülekezet, amikor a lel­készekkel együtt az evangéli­um követői lettek az egyház- községek. De az ellenreformá­ció és a török hódítása követ­keztében később eltűntek ezek az evangélikus gyülekezetek. 1680-ban a Zsolcánál vívott harc során a török Amótot teljesen elpusztította. Nem is volt ott élet hosszú ideig. Csak 1704-ben telepített oda Szir­mai földesúr Sáros megyei szlovák jobbágyokat, s ekkor alakult meg újra az evangé­likus gyülekezet. Rákóczi feje­delemsége idején, 1705-ben már fatemplomot építettek. A kőtemplom engedélyezé­sét 1740-től kérték a bécsi ud­vartól, de hiába, mert csak a régi tatarozásáról lőhetett szó. Majd gyalogosan indult el Bécsbe a gyülekezet küldöttsé­ge Mária Teréziához. Két hét alatt tették meg az utat. Az udvarnál a befolyásos szemé­lyek segítségével sikerült en­gedélyt kapniuk arra, hogy ha előre le tudják fizetni a tem­plomépítés árát, akkor kőtem­plomot építhetnek. Ekkor a hí­vek minden anyagi erejüket összeszedve, óriási összeget, 3 ezer rhénusi forintot tettek le az asztalra az egri érsek jelen­létében Arnóton. Egy tanító •kkori évi fizetése 30 rhénusi Új lelkészlak Arnóton forint volt. 1777-ben megkezd­hették a templomépítést, s 1779. november 1-én szentel­ték fel. Ekkor még csak to­rony nélküli lehetett a tem­plom, de így is nagy volt az öröm, Miskolcról is Arnótra jártak a hívek. Miskolcon ugyanis csak II. József 1781- ben kiadott türelmi rendelete után indult meg az evangé­likus gyülekezet szervezése, 1783-ban alakult meg a gyű-, lekezet, templomát pedig 1797- ben szentelték fel. A RÉGI ARNÖTI LEL­KÉSZLAK MESTERGEREN­DÁJÁRA bevésték az építés évszámát: 1710. Azóta is áll a vastag falú, erős, régi ház. Lelkészek hosszú sora lakott ebben. így az Északi Egyház- kerület mai püspöke. D. dr. Ottlyk Ernő is, akit közel 30 éve választott lelkészévé a gyülekezet. A gyülekezet mos­tani lelkésze, Abaffy Gyula, a harmincharmadik az arnóti lelkészek sorában. AZ ÜJ LELKÉSZLAKOT a gyülekezet elsősorban saját erőből építette. Ebben az áldo­zatkészségben tükröződött va­lami a régi arnótiak egyház- szeretetéből. Ma helyben 350 lélek van, a környező szórvá­dig jobban szerette az embert, mint önmagát, mert odaáldoz­ta magát érettünk. Aki Jézus tanítványa, aki őt követi, mind így cselekszik. Lába nyomába lép, éli azt, amit ő élt. Mindig a legaktuálisabb módon segít, a szeretet szemével észreveszi a hiányt, és azt helyrehozza, az élet sebeit gyógyítja, az em­bereket szereti és szereti.” A GYÜLEKEZET VEZETŐ­IVEL folytatott meleg hangú beszélgetés mély benyomást tett minden résztvevőre. Az építkezés névtelen hősei ma­guk az arnótiak, akik közül ki-ki azt nyújtotta, amit leg­jobb lelkiismerete szerint tu­dott, munkát, pénzt, anyagot, vagyis ezen keresztül: áldo­zatkészséget, egyházszeretetet. A szervezés munkáját Abaffy Gyula lelkész végezte, aki motorja volt ennek az éveken át tartó vállalkozásnak. Ki­emelkedő szolgálatot végeztek Tóth Samu régebbi, és Üveges Mihály jelenlegi gondnokok. A régi neves papi családból származó gyülekezeti felügye­lőnek, dr. Sömjéni Miklósnak a szolgálata fogta egybe a gyü­lekezet népének és lelkészé­nek közös ügyét: az új arnóti lelkészlak építését. így erő­södtek a gyülekezet tagjai eb­ben a közösségben az Istenben való hitben és a felebaráti szeretetben. O. M. üdvösségünket munkálja. A hivő ember mindkettő számá­ra el van kötelezve: mindket­tőben, tehát a világi területen is Istent szolgálja. Távolról sem lehetett arra gondolni, hogy szó szerint kellene fel­újítani Luther tanítását. Hi­szen mi nem a 16. században élünk, és a mi korunk és a mi társadalmunk éppen a keresz­tyének világi hivatásával kapcsolatban vet fél olyan kérdéseket, amelyek Luther korában természetszerűleg is- meretlenek voltak. Mégis azt kell mondanunk, hogy Luthernek ezt a látását tekintjük annak a helyes teo­lógiai felismerésnek, amely lehetővé teszi a hivök számá­ra, hogy részt vegyenek a ui- lági dolgokban, tehát társadal­munk építésében is, a vezető vagy uralkodó helyzet igénye nélkül. Félreértésekkel és fél­remagyarázásokkal szentben pedig hangsúlyozzuk, hogy a keresztyén embernek éppen hitéből folyó kötelessége, hogy hitéből folyó szeretetét belevi­gye a világba és embertársai­val együtt munkálkodjék né­pének és az emberiségnek jó­létén. Ez a teológiai eszmélkedés azonban nem elméletileg, nem légüres térben, nem népünk életétől függetlenül folyt. Az együttműködés széles lehető­sége nyílt a Népfront munká­jában és a békemunkában, va­lamint életünk egész területén. Az együttműködés közben lé­pésről lépésre tudatosult, hogy hívők és nem-hivők között az emberi együttműködés sokfé­le lehetősége adódik a világ­nézeti különbségek ellenére is. Közismert tényt említek azzal, hogy es as egyértelmű állás­pontja kormányunknak is, és társadalmunknak ez a köz­meggyőződése alapja annak a jó viszonynak, amely az egy­ház és az állam között létre­jött és állandóan tovább épül. (Folytatás a harmadik oldalon) % Karácsony ünnepét, Jézus születését ünnepeltük az el­múlt héten. S legutóbb arról olvashattatok, hogy Jézus eljö­vetele — jel. Isten közelségé­nek a jele. Neve is azt hirdeti Immanuel, velünk az Isten. MOST JÉZUSNAK EGY OLYAN NEVÉRE hívom fel a figyelmeteket, amelyet kevés­bé ismerhettek. Ennek a név­nek kapcsán azt is elmondom, mit jelent nekünk az Isten kö­zelsége. Az Űr Jézus megszületése után hosszú időre eltűnt az emberek szeme elől. Egy kis faluban nevelkedett, Názáret- ben. Anyja, Mária, József és néhány ember őrizte csak szí­vében a karácsonyi titkot, hogy Jézus nem ember csupán, ha­nem az Isten Fia. MIKOR JÉZUS 32 ÉVES LETT, akkor jött el az ideje annak, hogy megmutassa miért is van közöttünk. Názáretben volt egy kis imaház — zsina­góga —, itt nemcsak a pap, hanem zsidó szokás szerint minden felnőtt férfi felszólal­hatott. Egy ünnepnapon Jézus odaállt az emelvényre és a ke­zébe adott bibliai tekercsről, Ézsaiás könyvéből ezeket ol­vasta: Az Űr felkent engem, hogy a szegényeknek az evan­géliumot hirdessem; elküldött engem, hogy a töredelmes szí­nűeket meggyógyítsam, s a va­koknak szemük me'gnyílását ... S hirdessem az Űr kedves esz­tendejét. — Míg Jézus olvasott, mindenki csendben figyelt rá De Jézus félretéve a tekercset, valamit hozzátett az igéhez. Ezt mondta: Ma teljesedett be ez az írás, amelyet éppen most hallottatok! Ebben a pillanatban hatal­mas felfordulás, lárma kelet­kezett. Mindenkit megdöbben­tett Jézus szava — Felkentnek nevezte magát. Ez a furcsa szó Keleten igen nagy méltóságot jelentett. Olajjal szokták meg­kenni a királvokat. főpapo­kat. magas méltóságban ural­kodókat. akiktől a nép valami jót remélt. Mert Keleten az olaj. amit étkezésre, gyógyítás­ra használták, masa is igen nagy áldás volt. Ott, ahol a nap mindent kiszárított, felper­iial -Hí A+álr az életet. Ezért vált Keletén az olaj az áldás jelképévé. MIKOR JÉZUS AZT MOND­TA MAGÁRÖL: az Űr Fel­kentje vagyok, akkor azt mondta: engem az Isten azzal bízott meg, hogy áldást hozzak erre a világra. Mégpedig pon­tosan úgy, ahogy Ézsaiás pró­féta ezt sok száz évvel ezelőtt megjövendölte: a szegények­nek hirdessem az evangéliu­mot, a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, s a vakok sze­mét megnyissam... — A zsi­nagógában kitört a kavarodás. Az emberek Jézus ellen tá­madtak. Ügy olvassuk a Bib­liában, hogy már ekkor meg akarták ölni. De az Isten véd­te Jézust, védte a Felkentjét. Még nem volt itt halálának az ideje. Még meg kellett mutat­nia Jézusnak, hogy valóban vakokat tesz látóvá, betegeket gyógyít, csüggedőket emel fel és egy olyan új korszak be­köszöntél jelenti, amikor az emberek megérthetik, mit je­lent, hogy az Isten velünk van. Ezért mikor Jézust a faluja- beliek egy sziklafal felé so­dorták, hogy onnan lelökjék, döbbenten vették észre, hogy nincs hatalmuk fölötte. Jézus egyszerűen otthagyta őket. Tudjátok ugye. hogy Jézus három évig munkálkodott a földön és azután felment újra a mennybe. De, amit Jézus ak­kor végzett, mindenki szeme láttára, azt az Isten ma is vég­zi láthatatlanul közöttünk. — Jézusnak az volt a dolga, hogy három évre egészen nyilván­valóvá tegye az Isten, dolgait. Hogy mindenki lássa, milyen jó hozzánk az Isten. Ez volt Jézus küldetése. Erre hatal­mazta, erre „kente fel” Isten. Azért szól közöttünk ma is az ige, hogy „édes bizalom” tá­madjon szívünkben Isten iránt, aki a mi életünkben is megmu­tathatja segítségét, áldásait. Egy szép énekünkből idéztem ezt a két szót: édes bizalom (436). Ereztél már ilyen nagy meleg hitet, amikor Istennek mondod el imádságodat? Ezt várja tőlünk Isten, aki ebben az ünnepi időszakban Jézus ne­vének magyarázatával üzente: szeret, velünk van, meg akar áldani, segíteni minket! Pintér Királyné GYERMEKEKNEK r" * Az Ur Felkentje Ézs 61, 1—2 nyokkal együtt az összlélek- szám sem több ötszáznál. Készpénzben, épületanyagban, munkavállalásban összesen 330 000 forint értéket adtak össze a hívek. Ehhez már csak kisebb közegyházi segélyt kel­lett adni. Most ott áll a falu közepén a templom mellett az új lelkészlak modern épülete, amelynek gyülekezeti terme is van. Miután a külső vakolást is befejezték az épületen, há­lát adott a gyülekezet Isten­nek, ünnepi istentisztelet ke­retében. D. DR. OTTLYK ERNŐ PÜSPÖK az egyházi esztendő végén, örök élet vasárnapján, a Jézus útját követő embert ál­lította a gyülekezet elé. „Jézus szolgálatának mértéke: szeret­ni és adni. Ezt állandóan, sze­mélyválogatás nélkül, áradó- an, bőségesen, ahogy Isten maga adja szeretetét. Aki így cselekedett, adott, segített, szeretett, az végezte Isten mű­vét, mert Isten maga is ezt teszi. Mindig ad, nemcsak a mindenség, a Föld az ő ado­mánya, hanem különösképpen is az. hogy Jézus Krisztust ad­ta oda a világért. Jézus is azt tette, hogy Isten művét gyako­rolta: gyógyított, segített, sze­retett. A keresztfa oltárán pe-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents