Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1975-11-30 / 48. szám
Rend és szolidaritás Zak 9, 9 Az ókori nagy városokban megszokott volt a diadalmenet, A győzelmes csatából visszatérő urallcodó érkezeset talán meg csak messzi porfelhő jelzi, de a herold már itt van a varos kapujánál. Megszólalnak a harsonák és a herold ajkán felcsendül az örömteli bejelentés: Örüljelek, mert jön győzelmes királyunk és életet, békét, biztonságot hoz városunk népének'. Ilyen heroidi bejelentés ez a mai ige is. Csakhogy most nem földi uralkodó jöttéről szól, az igazi Szabadító, a várva várt Messiás, az ádventi Király érkezését jelenti be. És nem csak egy város népének, hanem mindenkinek, aki most advent első vasárnapján kitárja szivét az ádventi evangélium előtt. Hogyan mutatja be ez az ádventi örömhír Jézus Krisztust, a szivünk kapujához erkezö ádventi Királyt? OLYAN KIRÁLY ö, aki rendbe hozza és rendben tartja a dolgokat. Ezt jelenti tulajdonképpen az a szó, amit magyar Bibliánk így ad vissza: igaz. Háború idején, amikor minden a visszájára fordul, amikor az emberek kivetkőznek emberi mivoltukból és hiányzik a rend és a biztonság, az emberek legfőbb vágya, hogy legyen beke, szűnjék meg a bizonytalanság és a rettegés, hogy az emberek szívét megtölthesse a boldogság és az öröm. Nemzedékünk, amely két világháború borzalmait élte át, nagyon is tudja mit jelent a béke, a rend és a biztonság. Ez az ádventi örömhír azt jelenti,hogy Jézus Krisztus, a mi Urunk azt akarja, hogy az egész világon ilyen béke, rend és biztonság legyen. Nemcsak akarja, hanem meg is valósítja. Mégpedig úgy, hogy először rendet, békét teremt az egyes emberek életében. Megbocsátja bűneiket, elűzi szívükből a félelmet és örvendező új élettel ajándékozza meg Őket. Ez az új élet azután képessé teszi az embereket arra, hogy minden áldozatot meghozzanak a világ rendjéért és bejéért is. Aki egyszer átélte, mit jelent számára Jézus békéje, az egész életét arra szenteli, hogy a békének és a rendnek munkáló ja legyen. Ezért foglalnak állást az egyházak a béke, a rend és a biztonság mellett, ezért tartoznak Jézus hívei a békeszerető emberek nagy táborába. az Adventi király szolidáris azokkal, akikhez érkezik. Eredetileg ezt jelenti az a kifejezés, amit magyar Bibliánk így fordít: szabadító. Már maga az a tény, hogy Jézus rendbehozza és rendben tartja a dolgokat, arról beszél, hogy ő szolidáris, együttérez azokkal, akik a háború, a rendetlenség miatt szenvednek. Átérzi fájdalmukat és mindent megtesz, hogy megszűnjön fájdalmuk és szenvedésük. Amikor földi testben közöttünk járt, sohasem ment el érzéktelenül a szenvedő emberek mellett. Az éhezőket megelégitette, a betegeket meggyógyította, a bűnben vergödöknek hirdette a bűnbocsánatot és akiknek zsákutcába jutott az életük, új élettel ajándékozta meg őket. Ezt teszi ma is. Együttérez azokkal, akik szerte a világon szenvednek és éheznek, szolidáris azokkal, akik akár a bőrük színe, akár meggyőződésük miatt megkülönböztetett elbánásban részesülnek. Ezért indítja híveit elszánt harcba minden szenvedés, minden megkülönböztetés ellen. Mert akik megértik és megtapasztalják Jézus szolidaritását, maguk is szolidárisak lesznek az emberekkel. Nem tudják többé közönbösen nézni a szenvedést, a fájdalmat, a faji vagy egyéb megkülönböztetést, hanem a Jézustól kapott érővel mindent megtesznek azért, hogy minél kevesebb legyen a földön a könny, a fájdalom és a szenvedés, hogy minél teljesebb legyen az öröm, a boldogság, az élet. Dr. Selmci'zi János A SVÉD EVANGÉLIKUS EGYHÁZ GYŰLÉSE Öthetes intenzív munka után, melynek során a svéd evangélikus egyház 9(5 képviselője elfogadott 50 írásbeli állásfoglalást, melyeket a kormány elé terjesztenek és miután megtárgyaltak közel 100 tárgysorozati pontot, a svéd egyház gyűlése, a Riksdag befejezte munkáját. Négy kérdés különös jelentőségű a svéd egyház élete szempontjából. Ezek; határozat született új liturgiái formák és új agenda bevezetésére, előkészítik jelenlegi 40 éves énekeskönyvük átdolgozott és bővített kiadását, egyházi törvényben kívánják szabályozni a diakónusok és diakonisszák szolgálatát és végül módosításokat hajtanak végre az úrvacsoraosztás eddigi rendjében. „Mily sok ily régi kincs hever” Kriza János emlékezete Nem múlhat el a vegéhez közeledő esztendőnk, hogy elszalasszuk egy időszerűségében jelentős évforduló alkalmát a kiaknázásra. Száz évvel ezelőtt hunyt el Kriza Janos erdélyi unitárius püspök, Itöltö. O a székely nepkollészet feltárója. Tevékeny etetőnek ez volt az a területe, amelyen a legma- radandobbat, jövőbe sugárzót alkotott. Maga is érezte ezt. Kéziratban hagyott önéletrajzában a rá jellemző szerénység hangján a befejező sorok így vallanak: „Egyedül a népköltési gyűjtések tették pihenő óráimnak soha félbe nem szakadó foglalkozását s szerezték legédesebb élveimet is ... Ezzel pepecselni, a gyűj- telékeket rendezni, szerkeszteni nekem mindennapi üdítés, amikor csak ezzel is lehet élnem/’ Nagy ajándék az eleiben, amikor valaki azzal tehet legnagyobbat, amiben a szíve legforróbban dobog. Tanulságos, sót hazai múltunkban szinte törvényszerű, ahogyan ezen az úton elindult. A nemzeti gondolat fiatalkorának éveiben bontakozott Magyarországon, de a hatást, a lökést külföldi egyetemen kapta. Mint annyian mások előtte történelmünk utolsó századaiban, pontosabban a reformáció kora óta. Huszonnégy éves korában választja papjává a kolozsvári unitárius eklezsia, s régi szokás szerint egyházi költségen nyomban kétévi külföldi tanulmányútra küldi. A néprajzi tájékozódást a berlini egyetemen sajátította el. Itt ugyanis a francia, angol és német nyelvtudású székely éppen akkor jelent meg, amikor a Grimm testvérek népmese- kutatasa ismertté vált. A jelentős gondolkodó, Herder szelleme frissen élt körülötte, ő pedig — ma már kevesen figyelnek fel erre az oldalára — a népdal lelkes értékelője volt. „A népek hangja dalaikban” címen írt munkája Ls nyitogathatta a távoli Erdély fiának a lelkét. Hazatérésé után már öt évre, 1842-ben előfizetési felhívást bocsátott ki „Vadrózsa” című népköltészeti gyűjteményére, melynek első kötete tovább gazdagodva csak 1863- ban jelenhetett meg. „Székely- földön járásom alatt jöttem véletlenül azon észleletre, mily sok ily rég: kincs hever, senkitől sem ügyelve meg, a nép alsó rétegeiben; s attól fogva ez egyet számtalan foglalatosságaim közepeit sem vesztettem el szemeim elől, magam is gyűjtögettem mind a székely- földön jártamkor, mind pedig Kolozsvárt lakó sok székely férfi és asszony embereknél — majd a forradalom után következett években levelezésbe bocsátkoztam sok papi és világi rendű barátaimmal, s azoknak segédével (segítségével) nagy tárházát gyűjtöttem össze a székelységeknek’. E gyűjtést sok minden ágúra kiterjesztettem a népéletnek.” A „Vadrózsák” mai irodalomtudományi értékmérővel az első modern szempontú népköltési kiadványunk. A mü az eredeti kiejtéshez híven közli a népi alkotások.szövegét, megőrizve a tájszólást. „Lassankint tisztult bennem a gondolat, úgy adni ki a népkölteményeket s szólásmódo- kat, oly hangejtéssel éppen mint a nép kiejti — a virágot egész hímével (virágporával), illatával mutatni be a közönségnek — a plántát úgy szólva azon módulag, mint a természet anyakeblén felvi- rult, állítni elé.” GYŰJTÉSE KITERJEDT A FOLKLÓR, A SZÓBELI NÉPHAGYOMÁNY szinte egész körére: balladák — ennek felfedezése a legnagyobb érdeme, dalok, gúnyversek, házasító dalok, regősénekek, mondó- kák, közmondások, népmesék, család- és keresztnevek, állatnevek, erdők nevei stb. következnek sorra gyűjteményében, a különböző erdélyi vidékek szerint csoportosítva. Tájszótárt is csatolt hozzá és egy kis tanulmányt a székely nyelvjárásokról. A mű második kötetének megjelenését anyagi okokból nem tudta biztosítani. Irodalmi hagyatékából belekerültek darabok halála után megjelent népköltési gyűjteménybe, de kéziratainak nagy része a múlt század végén eltűnt szem elöl, csak 1949-ben bukkantak rá a Magyar Tudományos Akadémia épületében. A jelen olvasói számára 1956-ban adták ki Kriza János művét, eredeti címén: Székely Népköltési Gyűjtemény. De nem lehet meghatódás nélkül kézbe venni az eredeti, „Kolozsvárott. az Ev. Ref. Főtanoda betűivel” megjelent példányt, melyet többek között a mi országos evangélikus könyvtárunk is őriz. Borítólapja színével a természet zöldjét idézi, ahol a vadrózsák teremnek, ez esetben: a nép lelkének természetes hajtásai. A mai hazai néprajztudomány egyik jelese így jellemezte Kriza János — elmondhatjuk: történelmi — tettét: „Valójában Kriza gyűjteménye ébresztette rá az olvasókat a balladák pompájával, a dalok friss kedvességével s a mesék bűbájával a paraszti alkotások szépségére.” Kriza a gyűjteményébe belevett műköltészeti alkotásokat, saját népdalszerű verseit is. Eljárása csak mai szemmel „tévedés”, mert nem felejthetjük el, hogy az ő korában ez a módszer szívből jövő vallomás volt: a teljes azonosulás, a belső összeforrás az erdélyi falvak népével. Ö az általa írt népies verseket nem eszköznek használta saját érzelmei kifejezésére, hanem a szavakat valóban a székely emberek ajkára adja. hogy tükrözze vele a népi életsorsot. Arról meg igazán nem tehet, hogy némely népinek vélt dalról nem ismerte fel, nem a nép ajkán termett. AZ ÜTTÖRÖNEK JÄRÖ ELISMERÉSSEL NÉZÜNK RÁ, s együtt dobban vele szivünk egy évszázadnál mész. szibb távolból. Mi. akik már fiatalságunkban Kodály és Bartók gyűjtötte népdalokat ízlelgettünk, a magyar parasztság világát ismergettük, és a néphagyomány mélységeibe próbáltunk alászállni. Ma pedig egy olyan országban élünk, ahol a népművészet, a népdal ápolása széles körű mozgalom, közügy, és a néprajz kutatása nemzeti feladat. 1862. december 27-én írta Kriza János a „Vadrózsák’’ előszavában a megrázóan sürgető sorokat: ..Ily népereklyék. . . . e nyelvünk- s irodalmunkra nézve megbecsülhetetlen kincsek, mondani termésaranyak, veszőfélben vannak ... Nagy ideje hát, hogy minden nyelv- s irodalombarát ennek a nép szivén termett kincsnek fölkeresésében s öntudatos megőrzésében annál inkább buzgólgodjék, minél ritkábbak lesznek a nép soraiban, akik azt ösztönsze- rűleg tovább őrizni s ápolni képesek, hogy így a kevésből is, mi még menthető, gyarapodást nyerve nemzeti míve- lődésünk, annál sajatabb, nemzetibb erőben s színben haladhasson előre.” A KEVÉSBŐL IS, MI MEG MENTHETŐ ... A mából visz- szatekintve hallatlanul megnő a népi kincsek végbement mentésének jelentősége, mentőinek fáradozása. Kriza Jánostól napjainkig. Mostanában megjelent magyar néprajz- tudományi tanulmányban olvassuk: „Az utolsó húsz évben a magyar parasztság hagyományos életmódja és kultúrája lényegében fölszámolódott, tradíciói eredeti funkciójukból szinte teljesen az emlékezet szféráiba kerültek át... A sürgető idő azzal fenyeget, hogy a folklórt őrző élő hagyomány mindörökre eltűnik. Korábban is fontos dolog volt az adatgyűjtés, de most a huszonnegyedik óra közeledtével minden eddiginél fontosabbá vált. Amint például az új balladafölfedezések (Kallós Zoltán könyve) és a közelmúltban váratlanul felszínre került csodálatosan szép imafolklór (Erdélyi Zsuzsanna kiadványa) — az utóbbi esztendők magyar néprajzi gyűjtéseinek szenzációi — tanúsítják, van még remény ismeretlen, új értékek fölbukkanására is” (Valóság, 1075. 5. sz.) Kriza János megtette a magáét, és üzen a jelennek is. Bartók. Kodály új nemzedéke válaszol: a népdal él. és a népművészet kultúránk szerves része. Veöreös Imre uj szövetség kötője Jer 31, 31—34 Az ember védelmében A 4., 5., 6., 7. parancsolat mai magyarázata Evangélikus Sajtóosztályunk legújabb és tartalmilag is egyik leggazdagabb, legszínesebb kiadványa ez a 146 lapos, ízléses kiállítású könyv. HÁROM TEOLÓGIAI DOKTORUNK (Selmeczi János, Hafenscher Károly, Vámos József) közös munkája. Olyan ez a könyv, mint a „hármas kötél”. Az emberi élet, család és tulajdon hármas fonala szövődik eggyé, egy közös cél érdekében: az ember védelmében. Modern korunk sok problémája jobban ráirányította figyelmünket az emberre. Szoci. alista társadalmunkban a gondoskodás középpontjában álL Ezzel azonban a feladatunk sem egyénileg, sem társadalmilag nem csökken, hanem fokozódik. Keresztyén e:kötelezésünk is csak növekedhet, hiszen az ember Isten sajátos és egyedülálló teremtménye. Sohasem lenetünk iránta közönyösek, felelőtlenek. Isten őérette lett emberré. Neki adta kijelentését a Szentirásban, benne a parancsolatokat, a Tízparancsolatot, amely nem lenni akar, hanem hatni. MIT JELENT AZ EMBER VEDELME? A ma élő ember Ismeretét, korunk minden problémájával, veszélyével. Azután mozgósítani, hogy segítse azok elhárítását. Ne csak várja, ne csak magára nézve igényelje, hanem a szeretet kényszerével védje a felebarátját, társát, szülőjét, gyermekét, az egész társadalmat. Ez adja a könyv időszerűségét. Emberi é.eiünk három olyan területéről van itt szó, ahol másokkal kerül érintkezésbe, közösségivé válik. Az ősi, aiapvető közösségek, a há- zastársak, család, gyermek, szülő, felebarát, az egyéni és egyetemes elet kérdései kerülnek az ige fényébe. A SZERZŐK BÁTRAN KEZDEMÉNYEZNEK. Újszerűén tárják fel a problémákat s ha kell új feleleteket adnak. Felhasználják az idevonatkozó irodalom, költői alkotások megfogalmazásait is, hogy ezekkel segítsék a téma elmélyítését. Az ige magyarázásának is vannak kitaposott útjai, kikristályosodott mondatai, fordulatai, amelyek nemzedékeken keresztül öröklődtek. Nem mindenestől rossz ez. De ha valami nagyon fontos, nagyon időszerű, akkor új érzésekből fakadva új megfogalmazást nyer. Elsősorban arra hívják fel a figyelmünket, amit védeni kell. Nem kész megfogalmazásokat állítanak elénk, dogmatikus módon, hanem biztatnak, bátorítanak a szeretet gyakorlására, a diakóniai magatartásra, Nem rólunk magunkról van szó, hanem a felebarátról, akiért mi is felelősséggel tartozunk, akinek az életét, javait, legalapvetőbb közösségi szükségleteit segítenünk kell, mert csak közös jólétünk teremti meg egyéni életünk harmóniáját, teszi boldoggá életünket. Sokoldalúan és színesen tárják fel közösségi életünk egy-egy vonását, hogy közben felismerjük benne Isten akaratát, rendjét és hálásan fogadjuk. KELL-E VÉDENI AZ EMBERT? Talán felesleges is a kérdés sokfele módon veszélyeztetelt korunkban. A veszélyt nem iehet teljesen kiküszöbölni, de ha figyelünk egymásra, csökkenteni feltétlenül lehet. A védelem olykor bizonyos korlátokat is jelent. Am a korlát nem feltétlen szabadságunkat csorbítja, hanem biztonságot ad. Az ősi parancsolatok sem akarják sérteni a személyiségünket, hanem Isten korokon és nemzedékeken átívelő szeretetét hirdetik, hogy eligazításukkal segítsenek. Bármennyire is szükséges a változás, az ember nem abban érzi jó! magát, hanem a biztos alapon, amely bátorságot, békességet ad. Időseket meggyőzheti, hogy jó az út. Fiatalokat, hogy út nélkül nem lehet járni. S az utat nem mindenki maga építi magának. Adva van, csak járni kell rajta. Isten szeretete változatlan. A SZERZŐK IMÁDSÁGOS SZÍVVEL ÍRJAK MONDANIVALÓJUKAT. Ezt nemcsak a közbeiktatott imádságok tanúsítják, hanem az útkeresésük. Csak hitben lehet megtalálni a helyes utat, amelyet Isten jelölt ki számunkra. Szeretettel írják. Minden sorukon átsüt az a készség, hogy valódi segítséget nyújtsanak és az az egész emberiség hasznára lehessen. Hittel írjak. A téma sokszoros emberi vonatkozásai nem feledtetik, hogy mindez Isten akarata, rendje is és ezért nemcsak emberi erőfeszítés valósítja meg és hozza rendbe az elrontott vagy megromlott viszonyokat. Isten maga hozta rendbe Jézus Krisztusban és adja meg a lehetőséget ma is a megértésben és az új életben. Az új ember Krisztussal való közösségben képes arra, hogy ne „magának éljen", hanem Istennek és Általa felebarátjának. AZ ELŐADÁSMÓD SZÉPSÉGE IRODALMISAGÁBAN VAN. Az érzelmeinket is megmozgatva mégis az értelmünkre apellál, hogy hitünket értsük is, éljük is, felelősséggel hordozzuk az életet, az ember érdekében. Kovács Pál Ki vagy? Barat vagy idegen? — kiáltott gyakran az őrszem a középkori várak ajtaján kopogtató idegenre. S a felelet szerint nyert az illető bebocsátást, vagy rekedt kívül a várfalon. De nemcsak a történelmi regényekben van ez így. A barátot, a szövetségest szívesen engedi közel magához az ember, de az ellenséges, velünk szemben álló indulat előtt csukva marad az emberi szív ajtaja. De mindig biztosan tudjuk, ki a szövetségesünk és ki az ellenségünk? Már ti, gyermekek is tudnátok erre sok példát mondani. Hát még a felnőttek! S a népek történelmében i6 találkozunk kudarcba fulladt szövetségkötésekkel. Mit tesz, akinek a barátja, szövetségese csalódást hozott számára? Ugye, új barát, új szövetséges után néz?! A SZENTÍRÁS IS BESZÉL EGY SZÖVETSÉGRŐL. Ez a szövetség azonban nem két ember, mégcsak nem is két nép szövetsége. Isten választott ki a sok nép közül egyet, a zsidó népet, hogy vele szövetséget kössön. Nem volt ez a nép különb, jobb, mint a többi. Isten mégis ezen a népen keresztül akarta megmutatni különösen is gondviselő hatalmát és szeretetét. Amikor kihozta őket Egyiptomból, három hónapi vándorlás utón a Sinai-hegynél szövetséget kötött velük. Tíz parancsolatban foglalta össze ennek a szövetségnek a népre vonatkozó követelményeit. Isten attól a néptől, akit kiszabadított és hűségesen vezetett, hűséget és engedelmességet várt. Mégse gondoljátok, hogy a tíz parancsolat valamiféle tiltó parancsok gyűjteménye volt. melyet a népnek Isten szabaditása és gondoskodása fejében teljesítenie kellett. Sokkal inkább olyanok voltak ezek a parancsolatok, melyek óvták, védték az egész közösség életét a rá leselkedő emberi gonoszság romboló következményeitől. (Gondoljatok csak pl. az 5. parancsolatra. Nem elengedhetetlen feltétele-e ennek megtartása minden ember, s a közösség számára?) Ügy is mondhatnánk, olyanok voltak ezek a parancsolatok, mint az országút szélén levő jelzőtáblák, melyek segítségére akarnak lenni minden járművel közlekedőnek, hogy az úton maradjon, s elkerülje a veszélyeket. A zsidó nép többségében nagyon komolyan vette ezt az Istennel való szövetséget. E szerint rendezte be egyéni és társadalmi életét. Papok és írástudók tanították a parancsolatokat, hogy mindenki ismerje és betartsa. Tudatosították a népben: el ne felejtsék, ők Isten választott népe! Mégis sokszor csábítónak és kényelmesébbnek tűnt letérni az Isten által adott útról. A próféták idejében pedig a próféták már szomorúan és keserűen arról szóltak, hogy a nép — beleértve vezetőit is —, csak külső forma szerint tartja be a tíz parancsolatot és ragaszkodik Istenéhez. így mondja ezt a nép hűtlenségén és keményszívűségén legtöbbet bánkódó próféta, Jeremiás: elrontották az Istennel való szövetséget. Emlékeztek rá. mit tesz az, akit szövetségese cserben hagy? Mást keres helyette. ISTEN AZONBAN MÁSKÉNT CSELEKSZIK. MINT MI. EMBEREK. Üjat kezd — de nem mással, hanem ugyanazzal a néppel, amelyik megszegte a szövetséget. Olyan korban, mikor úgy tűnt, hogy a zsidó nép gondolkodásával és magatartásával egészen hátat fordított Istennek, s ennek következményeképpen eltűnik a történelem viharában, adja Isten Jeremiáson keresztül az ígéretet: új szövetséget kötök — veletek. Mikor Jézus eljött, vált valóra Istennek ez az ígérete. Rajta keresztül kerülhetünk újra kapcsolatba az Istennel. Mert ez az új szövetség Isten ígérete szerint két dolgon alapul: Istent igazán megismerheti az ember, bűneinket, hűtlenségünket pedig megbocsátja az Isten. EZ AZ ÜJ SZÖVETSÉG AZONBAN NEMCSAK A ZSIDÓ NÉPRE VONATKOZIK. Mindazok, akik Jézusban megismerték Isten atyai szeretetét, mely bűneinket, hűtlenségünket elfeledve, felénk fordul. tudnak minden népből és korból igazán Istennel ..szövetségben” élni, vagyis örömmel és önként hozzá tartozni és őt szolgálni. Sárkány Tiborné
