Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-09-28 / 39. szám

I Espereseinké a szó fl A Nyugat-Békési Egyházmegye SZÁZNYOLCVAN ÉVVEL EZELŐTT, 1795-BEN alakult meg az Arad.—Békés—Bánáti egyházmegye, amelynek ßlsö esperese Szimonidesz János orosházi evangélikus lelkész * volt. Ez az egyházmegye há­rom részre szakadt. A Békési egyházmegye jogutóda lett a mai nyugat-békési esperesség. Területe két járás határai között húzódott meg, s így negyven km sugarú körben minden gyülekezet elérhető volt. A két pólusból — a szarvasi temlomok és az oros­házi templom tornyából — el lehetett látni szinte minden gyülekezetbe. 1973. JANUAR 1-TÖL MEGVÁLTOZOTT A HELY­ZET, mert hozzánk csatoltak két nagy múltú gyülekezetét — a tótkomlóst és nagybánhe- gyesi egyházközségek — mel­lett, hatalmas szórványt, ami eddig ismeretlen volt szá­munkra. A nagy gyülekezetek: Oros­háza, Szarvas ó-templomi, Szarvas új-templomi, nagyszé- nasi gyülekezetek, az utóbbi kivételével nagy múltra tekin­tenek vissza. SZARVAS NEVES LELKÉ­SZE VOLT Tessedik Sámuel. Nevéről felsőoktatási, intéz­ményt neveztek el. Ma is isko­laváros, ahonnan a diplomá­sok százai indulnak el a köte­lesség teljesítés útjára. Szomorúságunk, hogy az új­templomi gyülekezet templo­ma nagy renoválásra szorul, az egész faszerkezetet gomba tamadta meg. Örömünk, hogy Csabacsüdön befejeződött a toronyépítés és ezzel a temp­lom még szebb külsőt kapott. MINT AHOGY MINDEN VÁROS ÉS KÖZSÉG A FEL- SZABADULÁS ÓTA, jelentős változáson ment a ti egészen megváltozott Orosháza képe is. A régebben csak mezőgaz­daságból élő „legnagyobb ma­gyar falu” város lett és ipari gócpont. Hatalmas üveggyára, a kőolajbányászat, a sok gyár és üzem több ezer munkást foglalkoztat. Ennek követ­kezménye a nagy méretű építkezés. Üj lakótelepek szép többszintes épületei és kertes házai között boldog gyermek­kacagás hangzik. Kulturális intézmények hosszú sora, új kórház, széles körű egészség- ügyi hálózat őrködik midnyá- junk egészsége felett. A város nagyméretű fejlődésére jel­lemző, hogy lakossága eléri a 36 000 lelket, annak ellenére, hogy innen is kb. 3000 ember eltávozott, vitte dolgos kezét az ország nagyobb városai fe­lé. Orosháza a filiák hosszú sorát alapította: Szentetor- nyát, Rákóczi-telepet, Puszfn- földvárt, s Kardoskút lakói is orosháziak. Ai LEGKISEBB ANYAGYÜ­LEKEZETÜNK a 370 lelkes Csanádapáca, ahol példaadó minden, teljesíti még ma is kötelességét. Tovább a diakónia útján Együtt a szórványokkal Ami a „Tovább a diakónia útján” című füzet után észlel- hetővé vált, olyan, mintha ve­zetőképessé tette volna a köze­get. Jött visszhang. Olvasha­tóvá vált a hallható, s így el- gondolkoztatóbbá az átismétlés lehetőségével. Az eddig meg nem fogalmazott igény vált va­lósággá, hogy presbitereink kezébe kerülhetett ez a füzet. MEGTUDTUK AZOKAT AZ ÜGYEKET, csokorba szedve, amelyekkel foglalkozik az or­szágos egyház; egyházunk. De nemcsak ennyit, hanem azt is, hogy azoknak is igazuk van, akik a gyülekezetünket a „gaz­da szemével” nézik. A jelenté­sek a közösségtudat erősítését szorgalmazzák. Sokáig csak az volt az izgalmas, csak a mi portánkon rend legyen. Pedig a szomszéd gyülekezettel egy hiten állunk, és egy teológiát vallunk. Kivülállók a tömb gyülekeze­tei olyannak gondolják, mint amelyiknek nincs érzéke a szórványkérdéshez. Nem tar­tozik a profiljához, így élet­formájához sem. Érdekes volt ennek a kérdésnek a család felőli megközelítése. Ahhoz, hogy valaki innen szórványba menjen, elég, ha csak gyer­mekeit látogatja meg Szegeden, Csepelen, vagy Dunaújváros­ban. Itt van a szórvány a csa­ládban!!! A diakónia útján ha­ladni és ennek az útnak a rpegtalálására jó terep a csa­lád. Ennek az útnak a szókin­csét tanultuk most és tartjuk kezünkben, amikor ezt a kiad­ványt megkaptuk. A SOLTVADKERTI EVAN­GÉLIKUS GYÜLEKEZET tör­ténelme során volt, amikor ön­állósított. Lelkészi állásokat hozott létre. Bocsa és Kiskun­halas is „saját” lelkészt akart, önálló lelkészi állásokat szer­vezett. Az urbanizáció nem­csak a városokban, nagyköz­ségekben és falvakban éreztet­te hatását, hanem „kihatott” a tanyavilágra is. Az életszín­vonal nem elnéptelenítette, ha­nem „lakhatatlanná” nyilvá­nította a tanyákat, nem lak­hely már sok esetben a mun­kahely a mezőgazdaságban sem. Természetesen, van még olyan tanya, ahol laknak, akik­nek még lakhelye is. Ezek a magányos házak gyülekezeti diakóniánk terepévé váltak. Látásban kell változnunk ah­hoz, hogy ne elégedjünk meg azzal, hogy mi tudunk róluk, de ők — sajnos — nem mindig érzik, hogy mi is vagyunk. AZ OLVASÁS — NEMCSAK EGYHÁZI — HANEM OR­SZÁGOS GOND. A reformá­ció megtanította a reformáció egyházait — Bibliát olvasni. Ma meg kell tanítanunk pres­bitériumunkat az egyházi ki­adványaink olvasására. A „mit mondjunk” családtagjainknak kérdéshez hozzátartozik a „mit olvassunk” felelet. A keresz­tyén neveléshez egyre inkább hozzátartozik az „olvassuk saj­tókiadványainkat” igénye. E különkiadvány felvetette azt a kérdést, hogy ki mikor olva­sott utoljára, nemcsak Evan­gélikus Élelet?! A FELEKEZETKÖZI KÉR­DÉSEKBEN a legnehezebb 'a vegyes házasság és a szüle­tett gyermekek megkéresztelé- sének kérdése. Életközei kér­dések ezek; több fájdalommal, mint megnyugtató érzéssel! Jó LENNE EGYSZER EGY LELKÉSZI MUNKAKÖZÖS­SÉGI ÜLÉSEN részt venni! — hangzik a kérés. Belehallgatni, ahogy a lelkészek maguk kö­zött gyülekezeteikről nyilat­koznak! Ahogy egymásnak ta­nácsot adnak: egyházpolitikai, személyi és igehirdetési kér­désekben! Ügy érzem, hogy ezek a kérdések túlmutatnak egyszerű kíváncsiskodáson. mert olyanok mondták el, akik „belül” vannak. Felvetették ezeket a kérdéseket a „jelen- tés”-nek azok a részei, ame­lyek az LMK-król, a gyenes- diási 1 e 1 k és zk o n fér en piákról és a püspökök LMK-kban vég­zett szolgálatairól szólnak. NÉPÜNKKEL EGYÜTT. Bármilyen nagy is a gyüleke­zet, sőt a nagyközség, amely­ben élünk, nem túl nagy alj­hoz, hogy ne ismernénk egy­mást. Könnyű volt összeszá­molnunk azt, hol is tartunk eb­ben a kérdésben. így konkre­tizálódott, hogy több presbite­rünk felesége tanácstag. Pres­bitereink és egyháztagjaink je­lentős része komoly részt vál­lal szakszövetkezeteink életé­ben és a község fejlődésében. Ennek tudatosításában segítsé­get jelent a „három püspöki jelentés”. A ..TOVÁBB A DIAKÓNIA ÚTJÁN” című kiadvány be­tölti még a „tájoló” -szerepét is. Ennek segítségével megha­tározható az is. hol tart gyü­lekezetünk? Kellő gondot for­dít-e a diakónia! intézeteink­re. megtesz-e mindent a lel­készképzésért, sőt a teológus- küldésért. nevel-e maga után a presb'ter presbitert, vala­mint hol tart a papja? Örö­münkre szolgál, hogy lelké­szünk nem „magánúton”, ha­nem az országos egyház által mutatott úton pásztorolja gyü­lekezetünket. Lejegyezte: Káposzta Lajos Minden gyülekezetünkben —; beleértve a társgyülekeze­teket is — van templomunk, parókiáink kevés kivételtől eltekintve korszerűek. Nagy gyülekezeteinkre a sok szolgálat a jellemző, nem egy helyen minden reggel van kö­nyörgés, igehirdetéssel. A kis létszámú gyülekezetek összevonása tovább tart, ez azonban a most szolgáló lelké­szek nyugdíjazása után követ­kezik be. VAN-E ÖRÖMÜNK? Nyu­godt szívvel írhatom, igen. Népünk szorgalmas, dolgos. Sehol egyetlen városban, vagy községben sem hiányzik híve-, ink munkája. A közösség ve­zetésében éppúgy ott találjuk őket. mint a legegyszerűbb beosztásban. Örömünk az, hogy gyülekezeteink vezetői és tagjai nem önmaguknak él­nek, hanem benne az országos egyház vérkeringésében és tudják mi történik evangé­likus egyházunkban. Örömünk, hogy nemcsak a lelkészek, de a hívek is meg­értik a diakónia teológiát és kiveszik részüket az egész egyházért való felelősség vál­lalásában. Örömünk, hogy híveink kö­zül többen ott vannak a par­lamentben, a különféle taná­csokban, elöl járnak a békéért való szolgálatban. Öröm tölti el szívünket, hogy a lelkészek — kevés kivételtől eltekintve — hűségesen teljesítik köte­lességüket, de ami fáj, hogy az egyházmegye lelkészi kara el­öregedett. Ezért búzdítjuk a fiatalokat, hogy készüljenek, mért őrtállók kellenek a kis és nagy gyülekezetekbe egyaránt! ÖRÖM, HOGY VAN EGY SZÓRVÁNY KÖZPONT Me- zőkovácsházán, ahol húsz evangélikus él és két év alatt renováltatta az imaházat be­lülről. Ebben az évben a Gyü­lekezeti Segélyre is szépen adakoztak. E kis gyülekezetét és a körülötte levő szórványo­kat három éve az esperes lá<.» ja el. Az orosházi lelkészek szol­gálnak vasárnapról vasárnap­ra a kardoskúti gyülekezetben is. VAN-E GONDUNK? , Ter­mészetesen. A régi és sokszor tatarozott épületeinket szám­talanszor szaggatja egy-egy vihar. Nem várt kiadás. Ilyen­kor mindig próbatétel előtt áll a gyülekezet. De újra és újra felcsendülhet a hálaadás: megsegített minket az Ür! Néhány hónap múlva 20 éve annak, hogy átvettem az egy­házmegye vezetését. Ez az idő meggyőzött arról, nincs miért aggodalmaskodnunk, mert Is­ten tudja mire van szüksége a gyülekezetnek, híveknek és lelkészeknek egyaránt. Koszorús Oszkár Strasbourgi látkép a katedrálissal Vasadi Péter; PANASZ Hát ne vigasztalj: vagy hallgass el egészen képzeteimben vagy add enni magad. Nem jelben, szóban, ahogy átsütsz álmaimon nem manna havát kicsi fürjhúst, ez már nem- elég. Eleven tested, forró véred kell hogy itassa félelmem szomjas vadjait. Sziszifusz-arcával az ember útja végén vaksötétbe mered. Hát ne vigasztalj: meg kell halni, te mutattad föl kivérzett tájaidon a vér mocskát s begörcsölt izmaidat a hosszú kín lassan kihúnyó • homálya alatt és elfeketültél. Mégis: hogy meghaltál, ez vigaszom! Lebukom majd veled összefonódva a hirtelenül mély csöndbe: vess föl Partjaira! A költő „JELENTÉS BABYLONBÖL” című kötetéből, 1975. ÖKUMENIKUS TALÁLKOZÓ ÖRMÉNYORSZÁGBAN Tizenöt ország negyven orto­dox teológusa szeptember 16— 21. között a Szovjetunióbeli Örményországban az Egyhá­zak Világtanácsa Konferenciá­ján az egyház liturgikus, is­tentiszteleti életéről tanácsko­zott. (lps) A nagy nemet parasztíorradalom Lehet-e összefüggő láncolatban szemlélni a középkor végé­nek és az újkor elejének nagy parasztnyugtalanságait, s azokat a forradalmakat, amelyek mind rendre elbuktak? Volt-e vala- öti közös vonása — a parasztok elnyomott, sanyarú sorsát ki­véve — az Európa testén végigvonagló nagy megrázkódtatások­nak? Szabad-e egyetlen középpontot, krátert keresnünk, ahon­nan a szélrózsa minden irányába szétömlőit a forradalmi esz­me? Sokan magyarázzák úgy e lázongásokat, hogy azoknak gyújtófókusza a cseh medencében volt. Onnan táplálkozott minden kezdeményezés, a magyar és német, a tivoli, a franki és a svájci egyaránt. Igaz. hogy száz esztendővel korábban na­gyobb sikerű volt a huszitizmus mozgalma, de az is igaz, hogy a késői középkor sötét évtizedei a cseh zsarátnokot nem tud­ta eltaposni, pusztán szétrugdalni. A dolog azonban mégsem volt ilyen egyszerű. Hiszen újabb és újabb impulzusok érték időközben a korszak társadalmát. Meglepetésszerűen köszöntött reá a nagy szellemi mozgalom, a humanizmus, s bearanyozta környezetét a reneszánsz. Várat­lanul robbant életébe a reformáció. Mindez, ha szigorúan vesz- szűk, szinte egyidőben jelentkezett és együttesen végezte er­jesztő hatását. Ma már azután lehetetlen pontosan elhatárolni egymástól a tényezőket és megállapítani, melyik végzett alavo- sabb átformáló munkát a korszak társadalmán. Viszont álta­lánosságban kijelenthetjük, hogy egyik mozgalom sem maradt hatástalan a társadalmi változásokra nézve. Azt is hozzátesszük elöljáróban, hogy a társadalmi változásokat nem mérhetjük mai értékmérővel. BENNÜNKET KÖZELEBBRŐL MOST A 450 EVE LEVERT NAGY NÉMET PARASZTFORRADALOM érdekel. Ez éppen tíz esztendővel volt később, mint Dózsa magyar forradalma. S ha már később, önkéntelenül vetődik fel a kérdés, hatóil-e Dózsa a német ügyre, lehet-e közös vonásokat felfedezni a két forradalom között? Tk. elszigetelt jelenség volt mindkettő meg akkor is, ha felfedezhetők bennük a huszitizmus haiasái. De jel­legében is más volt mindkettő. Dózsa keresztes hadat indított, a németek egyszerűen bilincseiktől akartak szabadulni. Dózsái Bakócz prímás indította el, a németek a reformáció társadal­mi konzekvenciáját vonták le, s paraszti helyzetüket akarták elviselhetővé tenni. Dózsa paraszthada egy tömbben érte el si­kereit s kudarcát, míg a dél-német szász, thüringiai parasztság lényegében összefüggéstelen csoportok küzdelme volt. Dózsa radikális társadalmi változásért ölt, a németek a paraszti jogok helyreállítását követelték. Csupán a megtorlásban fedezhetünk fel némi hasonlóságot és abban, ahogyan Engels értékeli a mozgalmakat. „ A helyi és tartományi széttagoltság és az ebből szükségképpen eredő helyi és tartományi korlátoltság tönkre juttatta az egész mozgalmat”. „Túl korainak” — nevezi a moz­galmakat —, „nem voltak eléggé érettek azoknak az eszméknek a megvalósítására”. Ezzel természetesen megint nem intézhetjük el a német tör­ténelem egyik legnagyobb eseményét. Annál is inkább, mivel az szoros kapcsolatot mutat a lutheri reformációval. Már Lu­ther wartburgi tartózkodása alatt szélsőséges értelmezői akad­tak tanításának, s ez a szélsőséges gondolkodás egyre erőtelje­sebben hatott. Ennek a lényege az volt, hogy nemcsak az egy­házi életen kell radikálisan változtatni, de főként a társadal­mon. Nincs úr és szolga, nincsenek kiválóságok, a vagyon kö­zös. Nem a szegénység, hanem a tényleges birtok közös. NINCS HELYÜNK RÉSZLETES ISMERTETÉSRE, K1TÉR.JYI AZOKRA A SZEMÉLYEKRE, akik kezdetben talán Luther leghívebb követői voltak, majd eljutottak az újra keresztelke- désig, s egyre inkább próbálták a Szentírás tanait, főként an­nak társadalmi egyenlőségre vonatkozó kitételeit szinte kom- munisztikus formában hirdeti. Prófétákként léptek fel, s üldöz­tetésüket is úgy fogták fel, mint a próféták. Münzer és a többiek városról városra jártak, agitáltak és szerveztek és a lázongások apró erei már sejtetni engedték a nagy gátszakadást. Nem lehet azt mondani, hogy ezeknek az agitációknak nem lett volna alapjuk. A parasztok szegénysége, jogfosztottsága szembetűnő volt. A szíjra fűzött parasztbocskor — a szegénység és kiszolgáltatottság szimbóluma — híven tükrözte helyzetüket. A jelszavak, melyek nyomán fegyvert ragadtak, szóltak állapo­tukról. „Isteni jogra” hivatkoztak, amely a különféle tizedeket, robotokat, dézsmákat, adókat nem ismerte, s a földesurak zsar­nokságát, különböző tilalmát, vadászat, halászat, stb. nem val­lotta. Az „isteni jog” azt a jogbizonytalanságot\ állította volna helyre, amelybe jutott a német parasztság. Különösen a feudá­lis uradalmak szétforgácsolódott, elszegényedett nemesi birto­kain,. ahová összezsúfolódott a nyomorúság. Ezeken a helyeken, ahol elviselhetetlenné vált életük, indult meg a zendülés is. Dél-Németorszagban. Itt, a svájci határ mentén, találkozva az Itáliából hazatért Landsknechtek — zsoldos katonák — ér­zelmeivel és katonai hozzáértésükkel. így kezdeti sikereket ér­tek el. Szegény lelkészek, Landsknechtek. parasztérzelmű lova­gok, mint Götz von Berlichingen vezették a csapatokat a bocs- koros zászlók alatt. A helyzetet bonyolította a munkásoknak, városok polgárainak, proletárainak csatlakozása is. Az érdek- különbségek azonban szembetűnőek voltak. DE VOLT ENNEK A FORRADALOMNAK KEZDETTŐL FOGVA EGY RÁKFENÉJE. Ez szétszórtságában jelentkezett. Az a reménység, hogy mindenki egy csapásra felkel es lerázza magáról a rabsag igáját, füstbe ment terv maradt. Sem köz­ponti vezetés, sem egységes paraszthad nem állt rendelkezésül. Szétforgácsolt csoportok fosztogatták az apátságokat, égették a grófi kastélyokat, s rombolták a városi polgariiázakat. Nem csatlakozott hozzájuk a forradalmi hagyományokkal rendelkező cseh huszitizmus, a svájci protestantizmus, vagy a magyar job­bágyság. De maguk a parasztok is az aratás idején hazaszálíin- góztak a táborokból, amelyek rendszerint lakóhelyeiktől nem estek távol. Így eleve kudarcra ítéltetett a forradalom, Tizenkét cikkelyből álló követelésükben meglepően mérsékelt igényt jut­tattak kifejezésre. Szabad lelkészválasztást, igazságtalan terhek eltörlését, a jobbágyság megszüntetését. „ A jobbágyokon meg kell könyörülni, mivelhogy Krisztus az ő drága vérének kion- tásával mindnyájunkat megváltott és szabaddá tett...” — szólt a kívánság. Ezt a Dél-Németországból származó programot Lu­ther is elfogadni látszott, amikor a cikkelyek tartalmát jogi szakértőknek kívánta átadni. A FORRADALOM SZÉTSZÓRTSÁGA ELLENÉRE VERES DRÁMÁVÁ BONTAKOZOTT KI. A nemesi bosszú legalább olyan mértékű volt, mint nálunk magyaroknál. Egyes adatok szerint több, mint százezer parasztot mészároltak le, húztak ka­róba, ill. sütöttek meg elevenen. Fejedelmek és főpapok, váro­sok polgárai és megrettent árulók, protestánsok és katolikusok mind egyképpen indultak a mozgalom leverésére. Az. osztály­érdek erős szövetségbe kovácsolta őket. Luther sem vonhatta ki magát ebből az ügyből. Nemcsak azért, mivel a forradalom elin­dítói között szép számmal szerepeltek lelkészek — egykor hí­vei —, hanem inkább, mivel a fennálló társadalmi rend egészét fenyegette felfordulással és anarchiával a mozgalom és mivel a reformáció ügye is válságossá látszott fordulni benne. Köz­ismert magatartásával a parasztok ellen fordult. Ezzel a lépésé­vel nagy árat fizetett a reformáció. Sokan vesztették el hosszú időre bizalmukat Lutherben, viszont a társadalmi hullámve­résből átmentette a reformációt olyan területre, ahol lassú, tu­datos formálással járult fyozzá a népek szabadságmozgalmainak kialakulásához. Dr. llédey Pál f 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents