Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-09-07 / 36. szám

Stockholmiéi Siófokig ötven évvel ezelőtt, 1925. augusztus 19-én hatszáz résztvevő­vel kezdődött meg Stockholmban az első keresztyén ökumeni­kus világgyűlés. A harminchét országból összejött protestáns és ortodox egyházi képviselők a Söderblom svéd evangélikus érsek vezette „Life and Work” (Élet és Munka)-mozgalom meghívására gyűltek össze. Ez volt az első alkalom az egyház történetében, hogy különböző egyházak vezetőit teológiai esz­mecserére és együttes istentiszteletre és közös cselekvésre si­került összegyűjteni. Söderblom érsek mozgalmának a célja az volt, hogy a törté­nelem folyamán megosztott keresztyénség egy családhoz tar­tozó, de teológiai, nemzeti vagy kultúrális különbségek szab­dalta népét egymásra figyelő életre és együttes munkára buz­dítsa. Ezért is nevezték ezt a kísérletet az egységkeresés terén a „gyakorlati keresztyénség” Ökumenejének, szemben a másik nagy iránnyal, amelyik a hit és egyházszervezet kérdéseit tette az első helyre. A kettő között tehát a hangsúly a sorrend kér­dése volt a különbség. Söderblom jelszava az volt: „Nem ■tu­dunk várni!... Sohasem volt a világnak nagyobb szüksége az összes keresztyén együttműködésére, mint éppen most!” Sze­rinte nem lehet megrekedni az elméleti, a jogi, a teológiai, a tanításbeli egység keresésénél és elmulasztani a gyakorlati tet­teket, hiszen eppsn az első világháború utáni években érezte azt a stockholmi világgyűlés, hogy a szeretetről szóló keresz­tyén prédikáció mellett a szeretet cselekedeteit is várja a vi­lág és számonkéri ezeket népétől Isten. AZ ELSŐ ÖKUMENIKUS V1LÁGGYŰLÉS jelszava Stock­holmban „communio in adorando et serviendo oecumenica", azaz „imádságban és szolgálatban megnyilatkozó ökumenikus közösség” volt és ezt Söderblom így részletezte: „Ha Jézust kö­vetjük és önmagunkat is el tudjuk felejteni abban a buzgal­munkban, hogy testvéreinket szolgáljuk, akkor fogunk csak Mesterünkhöz közelebb kerülni és ezzel természetesen egy­máshoz is közelebb kerülünk és egymással megélhetjük az egy­séget!” i A gyakorlati Krisztus-követésnek akkor Söderblom számára és a világgyűlés számára sarkalatos kérdése volt a világ béké­je. A svéd érsek az első világháború elkezdésekor egyházi bé­kekiáltványt tett közzé, majd feljegyezték róla, hogy amikor 1922-ben egy dániai egyházi gyűlésen a másik híres ökumeni­kus vezető, John Mott a világháború szükséges voltát próbálta bizonygatni, mint ami szükséges egy új rend megteremtése ér­dekében, keményen ellene mondott: „Nem, nem és nem! A vi­lágháború borzalmas volt, csak borzalmas, csapás volt, csak csapás!” A béke érdekében végzett következetes munkáját 1930-ban a Nobel-békedíj odaítélésével ismerték el. STOCKHOLM ES SÖDERBLOM MAGVETÉSE AZÓTA KA­LÁSZBA SZÖKKENT és sok termést hozott, ötven év alatt ökumenikus gyűlések egész sora foglalkozott a keresztyénség gyakorlati együttműködésének kérdéseivel, a háború leküzdé­sének és a béke megvédésének ügyével. Számunkra, magyar- országi keresztyének számára ebben a tárgykörben a legköze­lebbi eseményre Siófokon kerül sor, szeptember 15—21. között. A Keresztyén Békekonferencia vezető szerve, a Folytatólagos Bizottság tartja ülését hazánkban és ezen a konferencián mint­egy kétszáz—kétszázötven küldött lesz jelen a világ minden ré­széről. örvendetes, hogy amíg ötven évvel ezelőtt Stockholm­ban alig voltak jelen az ún. harmadik világ ifjú egyházainak képviselői, addig a jelentkezések alapján mi igen sok afrikai, ázsiai és latin-amerikai keresztyén vendéget várhatunk. A KERESZTYÉN BÉKEKONFERENCIÁT nem kell bemu­tatni lapunk olvasóinak, hiszen lapunk hasábjain újra és újra beszámolunk ennek a széles távlatú nemzetközi szervezetnek az üléseiről és határozatairól. Most azonban a siófoki ülés kap­csán, emlékezve az első ökumenikus világgyűlésre, hadd mond­juk el, hogy ötven év távlatában figyelve az ökumenikus moz­galmat meg kell állapítanunk, hogy a nemzetközi egyházi vi­lágszervezetek között éppen a Keresztyén Békekonferencia az, amelyik a legkövetkezetesebben képviseli a világ népeinek és keresztyénéinek jogos türelmetlenségét: „Nem tudunk vár­ni!... Sohasem i'olt a világnak nagyobb szüksége az összes keresztyén együttműködésére, mint éppen most!” Az atomfegyverek árnyékában élő emberiségnek, az éhséggel, elmaradottsággal, kizsákmányolással küzdő millióknak az a kö­vetelése, hogy béke és jólét és előrehaladás legyen, hogy meg­szűnjön az igazságtalanság és békétlenség. A keresztyének összefogásában, az egyház népe lelkiismeretének ébresztésében a siófoki ülés egy újabb lépcsőfokot jelent. Lapunkban részlete­sen ismertetjük majd az ülés lefolyását és határozatait. Azt is fontosnak tartjuk, hogy a konferencia után a résztvevők szep­tember 21-én részt vesznek különböző gyülekezetekben az is­tentiszteleteken, hogy megismerjék népünk életét és beszámol­janak egyházukról és országukról. ' ÖTVEN ÉV ALATT technikailag igen sokat fejlődött az em­beriség. Söderblom korában az első ökumenikus világgyűlé­sen a legnagyobb probléma a tolmácsolás megszervezése volt. Megfelelő berendezések híján „élőben” és „egyenesben” tolmá­csolták a szónokok beszédét, maga Söderblom is sokszor bese­gített. Most Siófokon vezeték nélküli, fülkagylós tolmácsbe­rendezés segítségével értheti mindenki a mondottakat és maga is hozzászólhat. Egy-egy konferencián segít ugyan a megértés­ben a vezetékes vagy a mikrohullámú összeköttetés, a népek közti „összeköttetés”, a világ országainak megértése azonban akadozik. A keresztyének között sem ismerte fel mindenki, mit kell tennie Krisztus követésében éppen ma. A siófoki ta­nácskozás ezért választotta „A keresztyének együttműködési készsége a békéért és igazságosságért” főtémát. Reméljük, hogy ez a siófoki tanácskozás hozzájárul a Keresztyén Béke- konferencia munkájának erősítéséhez, a keresztyének közötti kapcsolatok erősítéséhez, a béke és igazságosság „türelmetlen” kereséséhez. ifj. Harmati Béla EGYHÁZI SAJTÓSZOLGÁLAT ÁZSIA SZAMARA Augusztus elején Hongkong­ban 15 ázsiai ország keresz­tyén újságjainak munkatársai elhatározták, hogy singapouri székhellyel új egyházi sajtó- szolgálatot szerveznek Ázsia számára, (lwi) Amerikai vendégek látogatása Külföldi rendszámú áutókat látni és idegen beszédet halla­ni egyáltalán nem számít rit­kaságnak a nyári hónapok­ban sem Budapesten, sem a Balaton partján. Mindenki sze­ret gyönyörködni idegen tájak szépségében, történelmi és művészeti nevezetességekben, vagy egyszerűen csak élvezni a szabad időt, a napsütést. Az előadás mondatai és gondolatai végiggyűrűztek az egész itt töltött időn. Mintha a látnivalók is mind szemlél­tető példák lettek volna az el­hangzottakra : utunk mentén mindenfelé épülő vagy már kész új családi otthonok, szé­pen rendben tartott templo­mok. Szirmai Zoltán, Csaba József, egy kanadai vendég és Youngquist lelkész A LEGNAGYOBB AMERI­KAI EVANGÉLIKUS ’EGY­HÁZ, a Lutheran Church in America 18 tagú csoportja nemcsak látni akart és nem is üdülni jött hazánkba augusztus első felében. Né­hány napos magyarországi tar­tózkodásuk céljául nem keve­sebbet jelöltek meg, mint egy szocialista ország és egy ki­Youngquist lelkész igét hirdet, tolmácsolja Csaba József sebbségi evangélikus egyház életének megismerését. D. Káldy Zoltán, egyházunk püspök-elnöke régi ismerős­ként és barátként fogadta dr. James A. Sherer teológiai ta­nárt, a csoport vezetőjét, aki­vel együtt évek óta közösen dolgozik a Lutheránus Világ- szövetség Egyházi Együttmű­ködési Bizottságában. D. KÁLDY PÜSPÖK tájé­koztatója. amelyet hivatalá­ban adott vendégeinknek, visszavezetett népünk múlt­jába, egyházunk küzdelmes századaiba, és elvezetett a je­lenbe. amikoris Jézus Krisz­tus követőiként veszünk részt népünk életében, társadal­munk építésében. Dr. James Sherer chicágóí teológiai professzor nyolcad- magával érkezett meg a De­ák-téri lelkészi hivatalba a IX órás istentisztelet előtt. Az is­tentiszteleten igét hirdetett, majd Joseph Molnár magyar származású philipsburgi lel­kész mondott kedves üdvözlő HÁROM GYÜLEKEZETÉT IS MEGLÁTOGATTAK a ven­dégek csoportokra oszolva: Deák-tér, Fasor és Pilis. Pilisen a gyülekezet lelké­szei. Tóth Károly és Keveházi László adtak tájékoztatót a gyülekezet életéről és fogad­ták vendégszeretettel az érke­zőket. Az ismertetőre a vasár- naoi istentisztelet volt a szem­léltető példa. A vendégek meg- illetődve hallgatták a gyüleke­zeti éneket, mely magnetofon­szalagról sok amerikai gyüle­kezetben elhangzik majd, fi­gyeltek az amerikai lelkész igehirdetésére, melyet át meg átszőtt a néhány magyarorszá­gi nap indítása, és nézték a patinás templomot, a hívek munkás kezét és napszítta ar­cát. Az volt az érzésem, ennél többet már nem is lehet itt mutatni, amikor egyszercsak felhangzott a gyülekezeti énekkar két szép száma. A Statisztikai Hivatal osz­tályvezetőjének előadása tár­sadalmi célkitűzésekről és a mai helyzetről, látogatás az új Teológiai Akadémián és a Budai Szeretetotthonban egé­szítette ki a programot, majd egy utolsó találkozóra és be­szélgetésre fogadta D. Káldy Zoltán püspök a vendégeket lelkészek és lelkészfeleségek társaságában. VISSZAIDÉZVE AZ EGYÜTT TÖLTÖTT ÓRÁ­KAT és a beszélgetéseket, úgy gondolom. vendégeink egy épülő, fejlődő, gazdagodó or­szág emlékét és eleven gyüle­kezetek, szolgáló keresztyének képét viszik magukkal hazá­jukba. És mi? Mi is gazdagod­tunk egy élménnyel. Azzal, hogy ott az óceán túlsó part­ján olyan emberek: olyan ke­resztyének is vannak, akik ké­szek nem kioktatóan, hanem megértéssel közeledni mások­hoz. S ez az egyik legfonto­sabb dolog a világon. Iíeuss András szavakat. Amerikai vendége­ink úrvacsoravétel után még mintegy órányi időre együtt­maradtak és tájékoztatót hall­gattak meg a Deák-téri gyüle­kezet életéről, valamint kérdé­seket tettek fel a gyülekezet munkájával kapcsolatosan. SHERER PROFESSZOR IGEHIRDETÉSÉBŐL néhány részletet közlünk dr. Hafen- scher Károly tolmácsolásában: „A texus, amit felolvastam az imént ugyanaz, mint amit ezen reggelen ma Amerikában az evangélikus gyülekezetek­ben is felolvasnak. Talán ér­dekelhet titeket, hogy a római katolikus, a metodista, a re­formátus, az anglikán és episzkopális egyház szószékei­ről is ugyanezt az alapigét ol­vasták fel ezen a vasárnapon egész Észak-Amerikában (Má­té 14, 22—33). Ne féljetek, én vagyok, bíz­zatok! Jézusnak ez a szava prédikációm fő mondanivaló­ja ezen a délelőttön. — Tud­juk, hogy olyan időben élünk, amikor az emberi exisztenciát különböző veszélyek fenyege­tik. A fenyegetettség állapotá­ban élünk korunkban. Talán a félelem egyik legjellemzőbb érzés mái életünkben. Nem egyszerűen betegségtől vagy pénzhiánytól való félelem ez. Ha nem is szívesen beszélünk ezekről a félelmekről, mégis valamennyien tudjuk, szívünk mélyén ott vannak, ott rejtőz­nek ezek a félelmek. Az egyik félelem például a háborútól való rettegés. A há­ború ma egyúttal azt is jelen­ti, hogy egész földünket le­rombolhatjuk, tönkre tehetjük. Az utolsó hatvan év alatt so­kat tapasztaltunk arról, mit jelent a háború félelmében él­ni. Az egész világot lerombol­hatják, tönkre tehetik, ha há­borút kezdenek. Tudjuk azt is, hogy egy nukleáris háború egyúttal életünknek és civili­zációnknak is a végét jelent­heti. Ehhez a veszélyhez még hozzájárul a mi korunkban a környezet veszélyeztetettsége is. Szennyezett a víz, amit megiszunk, az étel, ami aszta­lunkra kerül, s a levegő, amit belélegzünk. Hol van egyálta­lán egy talpalatnyi hely, ahol teljesen mentesek lehetnénk a mai élet veszélyeitől? Az egész világ, de különösen az iparosodott része a szennye­zettség veszélyeztetettségében él a mi időnkben, s én már ta­lálkoztam olyan fiatalokkal hazámban, akik nyíltan kije­lentették, hogy ilyen körülmé­nyek között nem kívánnak megházasodni sem. Ha ilyen ez a világ, nem akarnak gyer­meket nevelni! Bizony a világ sok tekintetben nem kényel­mes és biztonságos hely a gyermekeknek, a következő nemzedéknek. Bizony sok a reménytelenség világunkban, sokan vannak olyanok, akik egyáltalán nem látják az életnek értelmét ma. Valóban mi is az életnek a cél­ja ma? Mi az, amiért érdemes odaszánni az életünket? Van egyáltalán lehetősége még a békének és igazságosságnak ebben a vilában? Ilyen kérdé­sekkel találkozom újra meg újra hazámban és azt hiszem, hasonló kérdések nálatok is hallhatók. Ezek olyan kérdések, amelyeket a legkülönbözőbb társadalomban felvetnek ma az emberek. A világnak ebben a fenyege­tettségében, a félelemben és aggodalomban az evangélium szava ajándék lehet ma szá­múnkra. Az evangélium min­dig úgy érkezik hozzánk, hogy reménységet és életcélt munkál. Jézus így szólt: „Bíz­zatok, ne féljetek, én va­gyok!” “Ez ma az evangélium üzenete éppúgy, mint ahogyan! már a 46. zsoltárból is hang­zott: „zúghatnak, tajtékozhat- nak a tengerek, Jákob Istene a mi várunk”. A biblia köz­ponti mondanivalója az, hogy Isten népe között van, életet és reménységet munkál. Jézus ma is közöttünk van és Ö ura az élet minden körülményének még ma is. Hullámok és sze­lek és a mai élet veszélyei is kell, hogy engedelmeskedjenek Néki. Isten Néki adott min­den hatalmat mennyen és föl­dön. Ahol Ö ott van és mi is Vele vagyunk, ott valamikép­pen biztonság és reménység is van. Az evangéliumnak ez a lényege: Ö bennünk, s mi őbenne. Jézus nem ígéri, hogy az élet minden pusztító hatalma felett mi is diadalmaskodni fogunk. Amit ö ad, az a lehe­tőség, hogy viharban is tud él­ni az ö népe. Ne feledjük, Jé­zus maga is végül keresztre ment s tőlünk is azt kéri, ve­gyük fel a keresztet. De azt is tudjuk, hogy nemcsak a ke­reszt, hanem az üres sír is ott van előtte. Ezért van az élet­nek is ígérete és reménye. Meghalt a kereszten, de újra él. Mit jelent Krisztusban élni? Ennek az az értelme, hogy má­sokért élünk, nem a magunk hasznára, hanem mások javá­ra. Nem azt jelenti ez, hogy mindenáron hatalmunk vagy befolyásunk van, de azt jelenti, hogy ugyanabban az életstí­lusban élünk, amiben Jézus Krisztus élt, az élet közepén. Van értelme az életnek: Istent dicsőítjük egyfelől, emberek javát szolgáljuk másfelől. A Krisztusban való élet soha­sem egocentrikus. Nem egy­szerűen kibírása az életnek, hanem tartalmas, bővelkedő élet. — Az Ö kiengesztelő, bé­két munkáló szolgálatában mi is részt vehetünk. Segíthetünk másoknak, hogy megtalálják emberi méltóságukat, békessé­get leljenek. Szolgálni Isten­nek és szolgálni embertársak­nak — elválaszthatatlanul összetartozik. .. Mi még nem tanultuk meg egészen a félelem nélküli éle­tet. Még most sem tudjuk, ho­gyan kell vizen járni. Gyakran süllyedünk. Nem ismerjük olyan teljes mértékben Jézust, mint ahogyan ő szeretné, hogy ismerjük Őt. Ezért ismét kér­dez, miért féltek, miért vagy­tok kicsinyhitűek? A hit hiánya talán ma a ke- resztyénségnek legnagyobb problémája. Olyan világban élünk, amelyben nem élhetnek hit nélkül a tanítványok. Azt a kockázatot kell vállalnunk, hogy merünk hinni ma is és ezt a hitet az emberek előtt is kifejezzük. Amikor vasárnap­ról vasárnapra megváltjuk, hogy hiszünk az egy Istenben, mennynek—földnek alkotójá­ban, Jézus Krisztusban, Urunk­ban és Megváltónkban, a Szentiélekben, az egyház te­remtőjében, a bűnbocsánat és örök élet ajándékozójában, akkor mindennek valóban életté kell válnia életünk­ben. A mi időnk keresztyénsé» ge számára a nagy kihívás ép­pen az, hogy élje is azt, amit vall. EGYHÁZI SEGÍTSÉG ANGOLÁNAK Az Egyházak Világtanácsa augusztus 6-án keltezett felhí­vásában tagegyházaitól segít­séget kér 100 ezer dollár érték­ben az angolai felszabadítási szervezetek között kirobbant harcok áldozatai családjainak megsegítésére. Ez év tavaszán a Világtanács már átadott 10 ezer dollár értékben gyógysze­reket és élelmiszert a luandai metodista püspöknek, (öpd) V. Szolgálat a Deák téren

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents