Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1975-08-17 / 33. szám
Espereseinké a szó A Somogy—Zalai Egyházmegye Gyakran gondolok arra, milyen jó, hogy mi itt a somogy- zalai dombok közt meghúzódó apró kis gyülekezetek — messze az egyház „szívétől” — is beletartozunk a Magyarországi Evangélikus Egyház egészébe. Hogyan is élhetnénk, szolgálhatnánk jól és helyesen, ha problémáinkkal és örömeinkkel nem kapcsolódhatnánk bele az egész egyház ritmusába? Lehetne-e jövője annak a közel 10 ezer négyzetkilométer területen 20 anyagyülekezetben szétszórt alig 12 ezernyi evangélikusságnak — s ebből is 1/3-0 szórványokban él! — anélkül a közegyházi tudat nélkül, hogy evangélikusnak, élő gyülekezetnek maradni csak úgy lehet, ha együttgondolkodunk és együtt is lépünk egész egyházunkkal; ha kicsi portánk kerítésén túl az egészre is nézünk?! De hogy egyházunk is mennyire számon tart minket, azt nemcsak az utóbbi évtizedek óriási közegyházi segélyei bizonyítják, hanem a „legeldugottabb” gyülekezetei is érő püspöki látogatások, esperest vizsgálatok, melyek során izgalmas beszélgetésekben — gyülekezeti, községi, tsz- vagy akár megyei vezetőkkel — szívek tárultak, problémák izzottak, kérdések feszültek és utak nyíltak. S egy-egy életszagú kicsi konyhában felcsendülő énekszóban, egyetlen gyermek konfirmációi „óráján” hányszor tapasztalhattuk, hogy az egyház Nem jegyzőkönyvet szeretnék írni, inkább riportot — a június 8-án, Nyíregyházán tartott presbiteri gyűlésünkről. Ném is a szokott formában zajlott le az ülés. A kezekben ott szorongott a múlt esztendő végének három püspöki jelentését tartalmazó füzet, s mindannyian éreztük a nagy „tisztességét” annak, ahogyan megszólítottak minket abban egyházunk vezetői. EZZEL EGÉSZ EGYHÁZUNK Utjának egy OLYAN SZAKASZA kezdődött el, amelyen igény van arra, hogy egyházunk vezetésének hitbeli és erkölcsi irány- mutatása visszhangot kiváltó módon érkezzen el a gyülekezetekig. De igény van arra is, hogy ezt a visszhangot — meg ha egyszerűbb, szerényebb formában hangzik is el — egyházunk jövendő útja formálásánál, komolyan mérlegeljük. Akik azon a délelőttön együtt tudtunk lenni — mindnyájan éreztük —, valami „új” indult itt el. A szolgálat útján járó egyházunk életének olyan szakasza, ahol egyre inkább tudatossá válik mindnyájunk előtt, hogy a legkisebb gyülekezet szolgálata is mennyire fontos, meg az is, hogy ezt a szolgálatot csak együtt, mint „Krisztus egy teste’’ tudjuk igazán betölteni. E rövid bevezető utón hadd álljon itt is, mint akkor hangzott el: presbitereinké a szó! NEM VÉLETLEN, HOGY ELŐSZŰR EGYHÁZKÖZSÉGÜNK FELÜGYELŐJE, id. Nagyvati Pál kért szót. A felügyelő ugyanis, nem egyszerűen a lelkész munkatársa, még inkább nem „árnyéka”, hanem a gyülekezet vezetője, akinek „elül kell járnia” ahhoz, hogy a rábízottakat vezetni tudja. A szolgáló egyház leglényegesebb vonósát ragadta meg püspökeink jelentéséből azzal, hogy Isten igéjéért, és az igehirdetésért való felelősségre hívta fel a figyelmet. Igazán csak örülhetünk annak, az egyházunk életében egyre egyetemesebbé váló igénynek, hogy az igehirdetések mélyen a Szentírásban gyökerezzenek, de mindig a ma élő embert és gyülekezetei keressék és szólítsák meg. Nagyon figyelemreméltó — jegyezte meg — egyházunk életében a „fények és árnyak” őszinte, de mindenképpen biztató és előremutató körképének a bemutatása. Gyülekezetünk életében sem kell félnünk a realitásoktól, mert az elszomorító dolgok mellett mindig többet találunk olyat, ami hálaadásra indít. S végül ugyancsak a hálaadás hangján emlékezett meg az egyhátöbb mint jogi szervezet —, szétszórtságunkban Vajmi keveset érezhetünk sokszor ebből! — az egyház eggyé ölelő közösség, tehát esemény: az igén és szentségeken keresztül értünk cselekvő Isten sze- retetének izgalmas eseménye. Nagy hálát adhatunk ezért! Az elmúlt évtizedekben — saját erőnkből, de nagyrészt az egész egyház segítségével — valamennyi templomunkat és parókiánkat renoválhattuk, teljesen vagy részlegesen. Hadd idézzem az utolsó espe- resi jelentés idevágó néhány mondatát: „Haszontalan pénzkidobás lesz minden '— még olyan nagyszerű szakmunkával elvégzett jövőbeni renoválás, mely csak a megrepedt falakra, legörnyedt tetőkre tekint és nem figyel a gyülekezet jobb, dinamikusabb, demokratikusabb, maibb, élet- és emberközel szolgálatára. Arra van szükség, hogy a megújított templom körül a mában jó szolgálatot vállaló, egyházunk diakóniai teológiájából eredő, a szó teljes értelmében széles távlatú, korszerű gyülekezeti élet formálódjék, mely örömmel találja meg helyét társadalmunkban és pozitívan segít szebb jövőnk építésében.” PERSZE EZ, ELSŐRENDEN NÁLUNK IS, AZ IGEHIRDETÉS megújulásának kérdése! Alig lehet tragikusabb annál, mint amikor a szószék alatt zunk és államunk közti jóviszonyról — egyrészt az Egyezmény 25 éves jubileuma, másrészt az államsegély 1979. év végéig történő meghosszabbítása kapcsán. Hálaadással nemcsak a kapott sokfajta segítségért, hanem sokkal inkább azért, hogy istenfélő, hivő emberként szolgálhatunk szeretett városunk es népünk életében. Ehhez kapcsolódik Magna Andrásnak, egyházközségünk gondnokának — nagyon lényeges dolgokat felemlítő — felszólalása is. Kiemeli püspökeink jelentéséből, hogy nekünk nemcsak „vállalnunk” kell társadalmunkat, hanem segítenünk is abban, hogy a közösségi élet „minősége”, egyre inkább jobb legyen. Mi, keresztyének igen is sokat tehetünk azért, hogy az itt is jelentkező kérdések megoldódjanak. Ezt pedig abból a diakóniai alapállásunkból végezhetjük — amit egyházunk iránymutatása így fogalmazott meg: a gyülekezetek nemcsak „fogyasztó”, hanem sokkal inkább a „szolgáló” keresztyének közösségei legyenek! Azután Simkó János, az idősebb presbitergeneráció sok tapasztalatával és bölcsességével; Márföldi Jenő testvérünk pedig, a fiatalabbak ragaszkodó egyházszeretetével tették a hangsúlyt: egyrészt a lelkészt szolgálat és az arra való készülés komolyságára, másrészt a gyülekezet és a lelkész testvéri kapcsolatára. Közben, alig vettük észre — s Márföldi Endre másodfelügyelőnk nagyon komoly hozzászólása révén — élénk teológiai vita kellős közepén találtuk magunkat. Ahol olyan dolgokat vitathattunk meg: mit jelent a textus fogságában maradni? Hogyan kell nem a textust, de Krisztust prédikálni? S mit jelent az örök evangéliumot „korszerűen”, kortárs módjára meghirdetni? Még Tóth Mihály és ifj. Nagyváti Pál presbiter testvérek is élénken részt vettek ebben a beszélgetésben. A LEGNAGYSZERŰBB ÉLMÉNYEM NEMCSAK AZ AZ EREDMÉNY VOLT, amire végül is eljutottunk, hanem az. hogy én a lelkész, nem úgy éreztem, hogy „laikusok” között vagyok. Sokkal inkább azt láttam —amikor presbitereink szavait, kérdéseit hallgattam —, olyan együtt imádkozó, együtt tusakodó testvéreink ők, akiket a három püspöki jelentéssel érdemes volt megszólítani, s akiknek egyházunk mai útját kereső megszólalásaira érdemes odafigyelnünk. Csizmazia Sándor ülők képzettségben, tudásban, mai életünk, problémáink helyes megértésében, tudatformálódásban lekörözik a „magasból” prédikáló papjukat! De annál is, mint amikor papok és gyülekezetek ajkán elnémul az imádság! Ezért is teszünk nagy hangsúlyt a Lelkész! Munkaközösség munkájára. Hiszen a ma már nélkülözhetetlen továbbtanulás, teológiai önképzés lehetőségén túl ebben a műhelyben érlelődik kollektív munkával a mai magyar evangélikus teológia; de itt ismerhetjük meg egymás küzdelmeit, nehézségeit is, hogy jobban szerethessük és több imádságban hordozhassuk egyrhást. Ma már lelkészeink kivétel nélkül megértik, hogy jó gyülekezeti munkát csak végiggondolt tervezéssel, az egész egyház szolgálati irányába beállítva lehet végezni. De miért nem kérnek nagyobb részt ebből az izgalmas munkából a gyülekezetek és presbitériumaink is? Mennyi jó megoldás adódna ebből a közös munkából! Kérdés az is, hogy felkészülnek-e gyülekezeteink más gyülekezetek anyagi megsegítésére is? Anyagi dolgokban is diakóniaiabban kellene már gondolkodnunk! Egy bizonyos: jövője csak annak a gyülekezetnek van, amelyik saját határain túllátva az egész egyház terheit kész örömmel hordozni. KÖZELI FELADATUNK A TERÜLETRENDEZÉS PROBLÉMÁJA IS. Gyülekezeteink egy egészen más társadalmi és egyházi miliőben szerveződtek. Az urbanizáció és a nagy népmozgások nyomán egyre sürgetőbb a gyülekezetek szolgálati stratégiájának újraszervezése. Elsőrenden a Balaton partján. A közel 80 km hosszú somogyi part egészen sajátos igehirdetési és lelkipásztori problémáit kell modernül és átgondoltan megoldanunk. A gyors iramban növekvő parti gyülekezetek nyári „felduzzadása” a rendszeres és idényjellegű lelkészi szolgálatok jó összhangját követeli. Ebben a jellegzetesen szórvány-egyházmegyében igen nagy hangsúly esik a lelkipásztori szolgálatra. Saját kudarcainkból tanulgatjuk, hogy a legbuzgóbb lelkészi szolgálat is fonákjára fordul ott, ahol a lelkész mindennapi magatartásával nem igazolja az igehirdetés hitelét. Csak a becsületesen végzett pásztori munka nyomán alakulhat ki a gyülekezetben az a jó légkör, amelyben nemcsak együtt vannak szívesen a gyülekezet tagjai, de amelyből ki is indulnak szívesen a diakónia szolgálataira; másokért, az emberekért, a világért. S mivel sem az embereket, sem a problémákat nem lehet függetleníteni a társadalmi meghatározottságtól, már csak ezért sem lehet elérni az embereket és a problémákat másképp, csak diakóniailag. A kérdés ez: mit tesz az egyház, a gyülekezet, a keresztyén ember az emberekért, az emberiségért, korunk problémáinak megoldásáért? Minél közelebb kerülünk az emberekhez, annál mélyebbre jutunk a saját problémáinkban is. Es megfordítva. S mert ezt így látjuk Somogy-Zalá- ban, ezért is jó — mennyiségileg és minőségileg is — a Hazafias Népfront és a békemunkában való részvételünk. A MA ÖRÖME ÉS A HOLNAP REMÉNYSÉGE tudnunk azt, hogy a somogy-zalai dombok között nemcsak nagy léptekkel fejlődő városok, iparosodó községek, gyarapodó nagyüzemi gazdálkodású faluk pezsgő ritmusa feszül, hanem az egyház mai szolgálatát jól értő, az új úton egyre bátrabban járni akaró és tudó gyülekezetek, lelkészek, felügyelők és presbiterek szolgá- latrakész dinamizmusa is! Ha itt a délnyugati végeken mesz- sze is vagyunk az ország és egyházunk szívétől, ha a fürgén suhanó kék-fehér So- mogy-express is 4 órát fut Gyékényes határgyülekezetig, mi nem akarunk a dombok közé beszűkülni.- Küzdelmes múltunkkal, jelenünk sajátos színeivel az egész egyház életét akarjuk gazdagítani, szépíteni és ízesíteni. Aki még ma is „sötét So- mogyról”, „Isten háta mögötti Göcsejről” beszél: jöjjön közénk és nézzen körül nálunk! Itt látni fog ugyan hibákat, hiányosságokat, problémákat is; de találkozhat fiatalokat is megszégyenítő hűséggel szolgáló öreg papokkal, feszülő energiával dolgozó fiatal lelkészekkel, tsz-tag felügyelőkkel, minden egyes sajtókiadványunkat megvásárló falusi presbiterrel, templomuk korszerűsítéséért sok tucatnyi túlórát vállaló, szakállas fiatalokkal, teológusainkért imádkozó szórványgyermekkel. Dubovay Géza Weöres Sándor: ZSOLTÁR Kínok árnyékaiból, kínok árnyékaiból szólok hozzád Istenem. Kín mar, sújt, temet, józan eszemet vak veszélyben, láncos mélyben ne hagyd elveszítenem. Senki sem tör káromra, senki sem tör káromra, bensőm fordul ellenem. Örök vihar ront, nincs egy biztos pont se mögöttem, se fölöttem, dög pusztít a lelkanien. Törd meg kevélységemet, törd meg kevélységemet, mély megbánást adj nekem. Nyársat nyeltem én, derekam kemény: mért nem szabad ' súlyod alatt meghajolnom, Istenem? Száraz zokogás tipor, száraz zokogás tipor és a szemem könnytelen. Utam hajlatán ördög les reám, vár nehezen: a két kezem tőrrel indul ellenem. Legyen meg akaratod, legyen meg akaratod, ha vesznem kell, jól legyen: tán kárhozásom áldás lesz máson — de ha énrém kincset bíztál, ments meg immár, Istenem. Tovább a diakónia útján A szolgálatot csak együtt leket betölteni Az eszterág, a susárló meg a többiek Ismerkedjünk az új magyar bibliafordítással Bármilyen különösnek hat is így a címben, ezek a szavak, egy egész sor hasonló régi kifejezéssel együtt, ott vannak a ma használatos Bibliánkban. Az új fordítás készítése során el kellett döntenünk, mi legyen az ilyen szavakkal. Kétségtelen, hogy egyik-másik olyan nyelvi érték, amelyet valami módon meg kell őriznünk. A régi magyar nyelv szerelmesei, költők, írók és nyelvtudósok közül többen tiltakoztak még a gondolatára is annak, hogy ezeket valami megfelelő mai szóra kicseréljük. Csakhogy az a Biblia, amelyet ma használunk, mai formájában már amúgyis „felemás” Biblia: részben meghagyta az 1590-es fordítás eredeti kifejezéseit, részben kicserélte azokat a század elején használtakkal. A fenti kívánságnak az felelne meg, ha az eredeti „Vizsolyi Bibliá”-t lehetne kiadni másolatban. Ahhoz azonban, hogy a gyülekezet tagjai Isten igéjét mai magyar nyelven olvassák és hallják, lehetőség szerint minden régi szót ki kell cserélni maira. Mostani cikkünkben elsősorban erre mutatunk néhány példát KEZDJÜK MINDJÁRT A CÍMBEN EMLÍTETT eszterággal. Ha elolvassuk Jer 8, 7-et, mindjárt sejtjük, hogy valami madárról van szó: „Még az eszterág is tudja a maga rendelt idejét az égben, és a gerlicze, a fecske és daru is megtartják, hogy mikor kell elmenniük, de az én nepem nem tudja az Ür ítéletét.” Egyszerűbb és világosabb az új szöveg: „Még a gólya is, az égen, tudja költözése idejét, a gerlice, a fecske és a daru is vigyáz, mikor kell megjönnie, csak az én népem nem ismeri az ÜR törvényét.” — amiből a madár nevén kívül mindjárt az is kiderül, hogy ez is, mint a legtöbb prófécia, nem prózai szöveg, hanem költemény. S ha már az állatoknál tartunk, nézzünk meg egy másik változtatást is. A Példabeszédek könyve (30, 15) említi a kielégíthetetlenség jelképeként a nadályt. Ennek két telhetetlen „leánya” van (ti. a két tapadókorongja), és ezek szüntelenül kérnek, soha nem lehet nekik eleget adni. Bár a régi szót még ismeri és használja a tudományos nyelv, az új fordításban már a ma használatosabb pióca szerepel. A régi magyar nyelvben a marha nemcsak állatot jelentett, hanem általában kincset, értéket, vagyont is. Ilyen értelemben maradt meg jó néhány helyen a régi szó a Bibliában. Amennyiben ez nem állatra vonatkozik, értelemszerűen megváltoztattuk, így pl. a következő versben (Péld. 28, 8): „A hiábavalóságból keresett marha megkisebbül: aki pedig kezével gyűjt, megöregbíti azt.” Az új fordítás: „Könnyen szerzett vagyon elfogj’, de aki keze munkájával gyűjt, az gyarapodik.” KÜLÖNÖSEN SOK PROBLÉMÁT OKOZOTT A FORDÍTÁSBAN a növények neve. Mivel a sitiim fa, amelyből a szent sátor faalkatrészei és bizonyos felszerelései készültek, egy akácfajtát jelöl, az új fordításban akácfa néven fog szerepelni (pl. 2 Móz 25, 23). Ézs 35. 1-ben olvasunk egy bizonyos őszike nevű virágról, ennél valószínűleg valami nárcisz-félére kell gondolnunk. Aztán néhány különös szó. Ki tudja ma már, mi az a lisztláng (3Móz 24, 5)? Ha lexikonokban utánanézünk, megtaláljuk: finomliszt. Ma már nem használjuk a szövétnek kifejezést sem, jobb helyette a mécses, vagy lámpás. A 119. zsoltár sokak által jól ismert verse ezentúl így hangzik: Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága. Ézsaiás próféta ajkát a szeráf az oltárról elvett parázzsal tisztítja meg (Ézs 6. é. A régi fordításban eleven szén áll). Jeremiás próféta elhivatásakor egy északon megjelenő gőzölgő üstöt látott — és ez világosabb, szemléletesebb kifejezés, mint az eddigi forró fazék. Mik azok a keczelék? Ézs 3, 24-ben egy hosszú felsorolás végén olvassuk ezt a szót. A próféta Isten ítéletét hirdeti az előkelő jeruzsálemi asszonyoknak, hogy eljön majd az idő, amikor Isten büntetéseként minden ékszerüket és szép ruháikat‘elveszik tőlük azok, akik ostrommal elfoglalják Jeruzsálemet. Ha azután utánanézünk az eredeti szövegben annak, hogy mi is a lista végén szereplő ékszer, vagy ruhadarab, azt találjuk: vállkendő. Így már aztán érthető. BIBLIÁNKBAN KEREKEN HÚSSZOR TALÁLJUK EZT A SZÖT: seol. Azt, hogy ez a szó még harminchat helyen megtalálható, csak azok tudják, akik az Ószövetség eredeti nyelvét ismerik, mert a mostani magyar Bibliában ilyen szavakat olvashatunk: sír (pl. lMóz 37, 35), koporsó (1 Kif- 2. 6), pokol (4Móz 16, 30), sirverem (Ézs 38. 18), alvilág (Jób 26, 6). Mit is jelent ez a szó? Az ókori keleti emberek számára azt a „helyet” jelentette, ahová a halottak „távoztak”. Az Ószövetség nem sokszor használja. Főleg költői könyvekben, elsősorban a zsoltárokban és egy-két prófétai könyvben találjuk. Hogy egyszerű és megérthető legyen, az új fordítás a legtöbb esetben ezt a kifejezést használja majd: a holtak hazája. Végül visszatérünk a címhez, az ott szereplő másik szóhoz. Nem lesz nehéz megérteni, de jó is lesz megjegyezni, mert a mai ember számára is tanulságos Igével zárjuk ezt a cikkünket. Ismét egymás mellé tesszük a régi és az új szöveget és így idézzük Péld 26, 20-at: Ha a fa elfogy, kialuszik a tűz; Ha elfogy a fa, kialszik a tűz; ha nincs súsárló, ha nincs rágalmazó, megszűnik a háborgás. megszűnik a viszály. Dr. Muntag Andor Testvéri Dr. Finta István, a Reformátusok Lapja felelős szerkesztője nemrég töltötte be 60. életévét. Az éppen betegségből lábadozó felelős szerkesztőt számosán köszöntötték személyesen vagy írásban, hogy jó kívánságukat fejezzék ki életére és sokirányú egyházi és társadalmi szolgálatára. Lakásán kereste őt fel Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, dr. Pozsonyi László és dr. Völgye- si Mátyás főosztályvezetők kíséretében kifejezésre juttatva azt a megbecsülést, ahogyan állami és társadalmi szerveink értékelik az ünnepelt sok évtizedes szolgálatát. Jelen volt a látogatásnál Szamosközi István zsinati alelnök, a Duna melléki református egyházkerület püspöke is. Dr. Finta Istvánt sokan ismerik és becsülik egyházunkban Is. Mint a Budapest-hegy- vidéki református gyülekezet köszöntés lelkipásztorával, a Duna melléki református egyházkerület főjegyzőjével, a Budapesti Református Teológiai Akadémia professzorával sok jó ügyben munkálkodtunk együtt egyhazaink és magyar népünk érdekében. Mint szerkesztőtárshoz, a protestáns és általában a hazai egyházi sajtó jelentős személyiségéhez pedig a közvetlen munkatársi és baráti kapcsolatok szálai fűzik evangélikus egyházunk sajtómunkásait. Egyházunk népe és lapunk munkatársai nevében meleg testvéri köszöntésünket küldjük testvérlapunk főszerkesztőjének. Kívánjuk, hogy jó egészségben és erőben végezhesse tovább szolgálatát, és egyre inkább erősödő együtt- munkálkodásunk során még sokáig segítse gazdag Ismereteivel, hűséges hitével, becsületes keresztyén állásfoglalásaival népünk és a hazai öku- mené előrehaladását. Á i i
