Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-08-17 / 33. szám

Ajándék és elkötelezés Ef 2, 8 „Mert kegyelemből tartattatok meg hit által, és ez nem tő­letek van: Istennek ajándéka ez” — írja Pál apostol fenti igénkben, az efezusi levél 2. fejezetében. Különösképpen hang­súly van ezeken a szavakon, hogy „Isten ajándéka ez”. Pál apostol jól tudta, hogy miért kell ezt erőteljesen kihangsúlyoz­ni. Az efezusi levélben is — amiképpen az egész Újszövetségben is — többször ismétlődik annak kiemelése, hogy a megtérés és a megtartás, tehát az Isten szeretetének Jézus Krisztusban történő felismerése és a megmaradás ebben a hitben, minde­nestől és kizárólag Isten kegyelméből van. Ajándék! Ez'az, amit nagyon világosan és egyértelműen tudnia kell minden keresz­tyén embernek. Ez egyúttal a reformatori fundamentum. Egé­szen új megvilágításba és új perspektívába kerülnek egyéni és gyülekezeti életünk kérdései, ha így hull rájuk az Isten szere­tetének fénye. Teljességgel egybecsendül mostani igénk taní­tásával többek között Jakab apostol levele első fejezetének 17. verse: „Mert minden jó adomány és tökéletes ajándék felülről való, a világosságok Atyjától száll alá”. A jó adományok és tökéletes ajándékok sorában kétségkívül első helyen áll a meg­térés kegyelmi ajándéka, tehát a lelkileg-szellemileg halott ál­lapotból élő állapotra való eljutás. De miért kell ezzel kapcsolatosan ennyire hangsúlyozni, hogy mindez Istentől van és Istentől is ajándékképpen? ELSŐSORBAN AZÉRT, MERT HA TUDOM, HOGY A BEN­NEM LEVŐ HIT, REMÉNY ÉS SZERETET ISTENTŐL VAN, akkor azt is tudom, hogy kinek tartozom érte hálaadással. Er­ről, a hálaadásról könnyen és gyakran el tud feledkezni az em­ber. A látható világ, tehát a körülöttünk élő és értünk sokat küszködő emberek, valamint az érettünk szintén sok áldozatot hozó társadalom közössége felé is milyen erőtlen a hálaadá­sunk, mennyivel inkább erőtlenek vagyunk hálaadás dolgában a láthatatlan Isten felé! Újra meg újra komolyan szívünkre kell venni az apostol figyelmeztetését: „Istennek legyen hála ki­mondhatatlan ajándékaiért”. MÁSODSORBAN AZÉRT KELL TUDNOM, HOGY A MEG­TÉRÉS ÉS ÚJJÁSZÜLETÉS ISTEN AJÁNDÉKA, mert csak ez a felismerés tudja helyesen meghatározni a keresztyén ember­nek a másik emberhez való viszonyát. Mivel az újjászületés nem az én egyéni lelki-szellemi produktumom, nem is emberek munkálkodásának gyümölcse, hanem Isten kegyelmi ajándéka, melyet teljesen érdemtelenül kapok Istentől, ezért egy pilla­natra sem lehetek fölényes és gőgös másokkal szemben, leg­kevésbé az úgynevezett „hitetlenekkel” szemben. Az Úr Jézus Krisztus által mondott példázat a farizeus és vámszedő imádko­zásáról mindig aktuális! Gyülekezeten belül is milyen vissza­taszító, ha egyik keresztyén ember talán éppen hite miatt kü­lönbnek, kiváltságosabbnak érzi magát a másikkal szemben. Aki így gondolkodik és cselekszik, egyházon belül és egyházon kívül, az az élő Isten dicsőségét bitorolja! Mert olyannal di­csekszik, ami nem sajátja, hanem Isten ajándéka! HARMADSORBAN MINDEZEKET AZÉRT KELL JÓL TUD­NUNK,, mert Isten az Ö ajándékait nem a saját magunk szá­mára adja. Jézus Krisztusban lett nyilvánvaló, hagy Isten fiz Ö ajándékait nem önzésre, hanem szolgáló szeretetre adja. Aki nem eszerint sáfárkodik Isten ajándékaival, az minden bizony- nyal előbb-utóbb elveszíti azokat. Nem könnyű sem egyénileg sem közösségileg eljutni erre a felismerésre. Annál inkább, mert általában a „legjobban” megtért emberek szíve körül munkálkodik az önzés kísértéseivel a Kísértő.; Ezért kell o Szentírás alapján látni, elfogadni és élni annak jegyében, hogy Isten a nekünk adott ajándékokat csak letétbe helyezte nálunk mások számára. Ez az a felismerés és meggyőződés, melynek útján örömmel és emberileg is számbavehető áldott eredmé­nyekkel jár magyarországi evangélikus egyházunk! Ez a diakó- niai teológia útja, melynek vállalásában együtt dobban meggyő­ződésünk szerint minden evangélikus testvérünk szíve! Isten ajándékai így határozzák meg életünket és szolgálatunkat. ígé­ret, reménység és áldás csak ezen van! Csak annak van joga Isten ajándékaiért imádkozni, aki az élő Isten drága ajándékait így használja fel! Győr sándor Olvasóink kérdezték Van-e értéke egy gombnak? Bizonyára van. Hiszen mű­anyag kell hozzá, energia a préseléséhez, munkáskezek a csomagoláshoz, eladói pult az árusításához. És a gombok nem öncélból készülnék. Igazi értéküket akkor érik el, ha ott díszelegnek egy női blúzon, mint diszgombok, vagy egysze­rűbb testvéreik — például a zakómon. Az a gomb, ami most előt­tem fekszik, ugyancsak érték. Csak éppen nem ott, ahová került. „Olvasóink kérdezték” ro­vatunkban a kedves Olvasóink által feltett kérdésekre szok­tunk válaszolni. A gombbal kapcsolatosan hadd szóljunk a templomainkban folyó per- selyezésröl. Hogy mi köze van az előttem levő szép, piros, csillogó gombnak a perse­lyeinkhez? Csak annyi, hogy az egyik templomi perselyben találtuk. Bizonyára valaki ösz- szefogta a többi aprópénzzel, ami a zsebében volt. és így került a templomi perselybe. AZ EGYHÁZ SZOLGÁLA­TÁHOZ, .URÁTÓL KAPOTT MEGBÍZATÁSÁNAK BETÖL­TÉSÉHEZ elengedhetetlenül szükséges' ennek anyagi bizto­sítása. Az istentiszteletek fo­lyamatossága, a szeretetszol­gálat végzése, az egyházi épü­letek fenntartása szükségessé teszi, hogy — az egyház szol­gálatának a lényegét nem szem előtt tévesztve — anyagi kérdéssel is foglalkozzunk. Az egyház „vagyona” a hívei ál­dozatkészsége. Ez az az „aranyalap”, amelyre tervez­zük egyházunk egész háztar­tását, gyülekezetektől egészen az országos egyházig. AZ ISTEN IGÉJÉNEK AZ EREJE INDÍT BENNÜNKET AZ ÁLDOZATRA. Ennek egyik formája — a legrégebbi s íegbiblikusabb — a perse- lyezes. Az istentiszteleten hallott ige azonnal termi a maga gyümölcsét. Szinte vissz­hangként arra az ajándékra, amit Isten ad nekünk a kö­zösségben hallott evangéliu­mért, a megajándékozott is odateszi áldozatát az oltárra. Ebben az esetben az oltár az egyház szolgálatának az egé­szét jelenti. Az „offertorium” szó felajánlást jelent. Válasz a megszólításra Amikor „of­fertóriumot” kérünk, akkor a templomozó gyülekezetét, az Istentől megszólított gyüleke­zetei szólítjuk meg. Tudom, teológiailag különb­ség van az „offertorium” és a templomi perselyezés között. En mégis most együtt haszná­lom e két fogalmat. Hiszen ar­ról van szó most, hogy a per­selypénz szükségességéről szól­junk. Az egyház várja a hívek ilyen formában is megnyilat­kozó áldozatát. Az offertóriu- mok összege nem statisztikai szám csupán. Annál sokkal több. Válasz. Jól értette-e a gyülekezet a neki szóló igét vagy sem?! Ez minden esetben megmutatkozik a perselypén­zek összegén is. Néhány évtizede, különös­képpen is a városi gyülekeze­tekben bevezették a mozgó- perselyezést. Vagyis az isten­tisztelet keretében — legin­kább a második oltári. szolgá­lat előtt — gyülekezeti presbi­terek végigperselyezik a gyü­lekezetét. Ez a módszer akkor vitát is váltott ki egyházunk­ban. Ma már több falusi gyü­lekezetben is bevezették. Az kétségtelen, hogy összegszerű­ségében eredményesebb, mint a hagyományos templomajtó­ban levő perselvezésé. Véle­ményem szerint nem az a dön­tő, hogy melyik az eredménye­sebb, hanem, hogy mennyire érzi a gyülekezet megszólított­nak magát Isten igéje által. Mert ahol hit ébred az ige hallgatása után, ott annak gyümölcse nem a külső felté­telekhez igazodik. De szemé­lyes megfigyelésem a saját gyülekezetemben is. hogy a hagyományos perselyezéshez viszonyítva a mozgóperselye- zéskor általában nagyobb ösz- szegeket tesznek. ITT TALÁLKOZUNK A KŐVETKEZŐ KÉRDÉSSEL-. mennyit „illik” a perselybe tenni. A biblia szegény asszo­nya a maga két fillérjével mindenét odaadta. A mi egy­házi gyakorlatunkban a gyü­lekezeti háztartásnak egyik pillére az offertorium. A há­rom hagyományos bevételi forrás között (önkéntes egy­házfenntartói járulék, adomá­nyok és offertorium), erre is ÚJABB KÉT KIUTASÍTÁS NAMÍBIÁBÓL Június 17-én a dél-afrikai hatóságok megokolás nélkül kiutasították az országból a nyugat-németországi szárma­zású Friede tanárt és Daraa- raland anglikán püspökét, Richard J. Wood püspököt. Mindkettőt politikai tevékeny­ség vádjával figyeltették, mert Friede tanár Windhoekban egy Központot vezetett, ahol a dél­afrikai fajüldöző politika elle­ni akciókat kezdeményeztek, Wood püspök pedig január­ban 40 ezer hívét a helyi vá­lasztások bojkottálására hívta fel. (epd) hangsúly esik. Hogy mennyit „illik” adni? „Illik” helyett inkább' azt kérdezném meg: mennyit kapok én Tőle az ige­hirdetéseken keresztül? Áldás és testvéri közösség számomra a templom és a gyülekezet? Ha igen, máris tudom, hogy mennyit kell adnom. Vélemé­nyem szerint — és ezért ne haragudjon meg senki rám — az istentiszteletek folyamatos­ságának, az egyházi szolgála­tok mai színvonalon való tar­tásának a további biztosítása érdekében, jelentős áldozatot vár tőlünk az egyház Ura. Nem az a fontos, hogy lát­ják-e vagy sem mennyit adok. Aki a szegény asszony két fil­lérjét is látja, Ö áldja meg ál­dozatunkat az offertóriumo- kon keresztül is. Dr. Karner Ágoston Kicsoda üdvözülhet? Csel 15,1—35 Egyik gyermek-bibliakörben egyszer ezt kérdeztem: mit gondoltok, ki jut el az üdvös­ségre? — Hát, aki jó, aki nem hazudik, aki templomba jár, aki imádkozik, aki megtartja a parancsolatokat — hangzot­tak a válaszok. Csak egy vala­ki mondta kicsit bizonytala­nul: aki Jézusban hisz. VALÓBAN ELÉG CSAK ENNYI? Sokan kevesellték már ezt és próbálták megne­hezíteni az üdvösség útját. Mindjárt az első keresztyén gyülekezetben felmerült ez a kérdés. Ma erről a vitáról, ta­nácskozásról fogunk hallani. Arról már olvastunk, hogy az apostolok nemcsak a zsi­dóknak. hanem a pogányok- nak is prédikáltak. Egyre több gyülekezet keletkezett, de egy­re élesedett az ellentét a zsi­dókból lett keresztyének és a pogán.yokból lett keresztyének között. A zsidó-keresztyének azt kezdték hangoztatni, hogy a pogányoknak is először zsi­dóvá kell lenhíük, megtartani a mózesi törvényeket, mert csak így juthatnak az üdvös­ségre. Az antióchiai gyüleke­zetben zavar támadt. Mi hát az igazság? Mit kell tenni, tana­kodtak a hívők. Végül úgy döntöttek, hogy Pált és Barna­bást Jeruzsálembe küldik, hogy ott az apostolokkal és a gyülekezet vezetőivel tanács­kozzanak erről a nehéz kér­désről. EZ A TANÁCSKOZÁS VOLT AZ ELSŐ KERESZ­TYEN ZSINAT. Nagy vitatko­zással kezdődött: itt is voltak olyanok, akik azon az állás­ponton voltak, hogy meg kell tartani a nehéz mózesi törvé­nyeket, ez az üdvösség útja. Ekkor szólalt meg Péter apos­tol. Elmondta, hogyan jutott hitre a pogány Kornélius csa­ládjával együtt, és hogyan pe­csételte meg ezt Isten Szent- leikével. Isten tehát nem azt nézi, hogy valaki pogány, vagy zsidó, hanem azt, hogy hisz-e vagy nem Jézus Krisztusban. Beszédét így fejezte be: „Mit kísértitek az Istent, hogy a ta­nítványok nyakába elhordoz- hatatian igát tesztek?” Ezután Pál és Barnabás is beszámol­tak útjukról, „mennyi jelt és csodát tett Isten általuk a po- gányok között”. Hosszú vita és tanácskozás, után úgy határoz­tak az apostolok, hogy levelet írnak a gyülekezeteknek. Ez a levél tartalmazta tanácskozá­suk döntését: az üdvösség út­ja nem a mózesi törvények megtartása, hanem a Jézus ke­gyelmében való hit. Azt is hoz­zátették, hogy aki hisz Jézus­ban, annak tiszta életet kell élnie, nem szabad babonásnak lennie, legyen élete példa min­denkinek. KICSODA ÜDVÖZÜLHET TEHÁT? Sokszor támadt fel azóta is ez a kérdés, sőt sok „meghasonlás”, vita is voit már emiatt. Sokszor kevesell­ték azt, amit Jézus tett értünk és azt tanították, hogy valamit nekünk is kell tennünk az üd­vösségünkért. Gondoljunk csak Luther harcára. Isten igéje egyértelműen mondja nekünk is. hogy egyedül hit által üd- vözülünk. DE HÁT AKKOR MIND­EGY, HOGYAN ÉLÜNK? Ahol hit van, ott mindig új élet is támad. A hivő ember komolyan veszi Isten akaratát, örömmel teszi a jót, szolgál másoknak. De ez nem „felté­tele” üdvösségünknek, hanem hitünk hálás következménye, felelete, „gyümölcse”. Így iga­zít el bennünket ma is az első apostoli tanácskozásnak döntő mondata, Péter szava: „Az Ür Jézus Krisztus kegyelme áltai hisszük, hogy megtartatunk.' Nyitott kapu — es itt evangélikus sseretetotthon A budai szeretetotthon — kombinát A kép korunkban a gondo­latközlés legfontosabb eszkö­ze. Hírt hoz a múltból, meg­erősíti a jelen helyzetet, mint­ha tükörbe tekintenénk. Érzel­meiket idéz fel, borongó® és kedves emlékeket, vigasztal, erősít, gyönyörködtet. Csak bele kell markolni a képgyűj­teményt tartalmazó szekrény­fiókba, s találomra kihúzni egy köteget, mind rendkívül érdekes. Már a képek minősé­ge maga is sok mindent elárul szeretetotthon unkról. Kezdetben a képek egysze­rűek voltak, színük fekete-fe­hér. méretük is szerény, s a legtöbb ma már megbámult kissé. A későbbi kort levelező­lap nagyságú, sőt annál na­gyobb képek idézik. Azután megjelennek a színes diapozi- tívek, fehér vásznon ragyogó képek, majd a színes másola­tok és végül színes mozgóké­pek elevenítik meg a múltat. A képek mintha nyomon kö­vetnék otthonunk fejlődését, belső életük differenciálódá­sát. A KÜLÖNFÉLE KÖRBŐL SZÁRMAZÓ. NAGYSÁGÜ ÉS RENDELTETÉSŰ ÉPÜLETEK egész raja képezi az otthonok­nak ezt a komplexusát. A leg­régibb épületek 60—80 évesek, de a legújabbak sem fiatalab­bak 30—40 esztendősnél. A gyermekotthon régen be­szállófogadó volt, s nagyobb­fajta család villája volt az öregek egyik otthona. Diako­nissza anyaháznak készült az otthon legújabb épülete; ma szintén öregek lakják. Bár­mennyire nem szeretnők, ko­mor hangulatot keltenek a gyermekotthon rácsos ablakai, viszont idillikus, fenyőfákkal szegélyezett az öregek ottho­nának, bejárata. Kertek veszik körül a legtöbb otthont, külö­nösen a piliscsabaiakat, itt kert helyett parkot kellene mondani. Forgatom a képeket. Ez a régi kép a piliscsabai Horeb- otthont mutatja sok évvel ez­előtti állapotában. (Egyébként az otthon épületeit itt bibliai nevekkel látták el: Bethlehem, Siló, Gilead nevek szerepel­nek. s a főépület: Bethel.) Ezen a képen még nem látni a teraszt, sárga műanyag tető­zetével, amely alatt olyan ked­vesen, barátságosan tűnnek fel nyaranta a fehér ágyak napo­zó gyermekekkel. Ezen, a képen meg a Sion- épület látszik, mély repedés­sel a falán. .Szeretnénk mi­előbb tatarozni a sok évtize­des falakat. A Bethlehem-épület is egy kicsit emlékeztet Jézus szüle­tési helyére, de itt, már készek a terveink! LEGYEZŐ ALAKBAN NYÍLNAK SZÉT KEZEMBEN A KÉPEK ÖREGEINKRŐL. Mosolygó arccal tekint rám Pista bácsi, s mögötte a falról művei. Művészi é ügyes kezei nemcsak szobája díszéül, ha­nem az egész otthonnak is sok maradandó emléket alkottak. Festmények és rajzok, fafara­gások és festések, érdekes technikával készült papírmo­zaik képek dicsérik öt és örö­kítik meg szarnyaló gondola­tait. Még ma sem hiányzik ar­cáról a mosoly. Nemes profil, ősz korszakán a másik képen. De hol van már, aki viselte? 90 évnél idő­sebb volt, amikor eltávozott közülünk. Mellette a képen a nővér, a gondozo, milyen fia­tal még! SZORGOS KEZEK HAJT­JÁK AZ ANYAGOT A VAR­RÓGÉP TÜJÍ? ALÁ. Két néni dolgozik. Az otthon, a gyerme­kek ruháit varrják. Évek tel­tek el azóta, s ma már új csil­lagzat alatt végzik az öregek és a gyermekek is a munkát, az új csillagzat a munkaterá­pia. Termelőmunka egy gyár részére, és bért is lehet kapni érte... Meghitt kertsarok jelenik meg ezen a képen. Színes, ál­ló napernyők alatt olvasnak, beszélgetnek egy csoportban. Az öreg ember pihenése. FÉLÉNK TIPEGÉSSEL KARCSIRA LÉPKED ÖNÁL­LÓAN A LÉPCSŐN LEFELÉ. Karjaival tartja az egyensúlyt. Félénk, madártekintettei néz a gép felé. Akkor még nem tudott beszélni. Ma már so­kat cseveg és ügyes kezekkel rakosgatja helyükre a test já­ték elemeit. A gondozónő Béluska hóna alá nyúl, úgy vezeti a színes diapozitíven, a kert nyári szí­nei között. Béla azóta két ope­ráción esett át. Most a kert­ben egyedül jár, sőt szalad. Napi programja a mozgás te­rápia. Mozgásával együtt íej- lodik értelmi kepessege is. Jól­eső bizakodás tölt el, ha rá­nézek. Csak így tovább ... Mozgófilmre kellett volna venni a gyermekek kerti ün­nepségét. De így is érzékelni a felszabadultságot es a jóked­vet, a teliszájú nevetést, a he­mozdult alakokon. A vidám gyermeksereg hátterében Til­da néni, a gyógypedagógus tárja szét karjait, mintha vé­deni es átkarolni szeretné mindannyiukat. Ahogyan szokta. MENNYI ELEVENSÉG SU­GÁRZIK EZEKRŐL A SZÍ­NES KÉPEKRŐL. Nemcsak az arcok és a ruhák idézik ponto­san az élőt, hanem teljes szín­pompájukkal ragyognak a gyöngyök, fonalak, textildara­bok, a munka kellékei. Soro­zatban készülnek térítők, pár­nahuzatok, alátétek, levendu- lás zacskók, ez a foglalkozta­tásterápia. Csupa mosoly ez a kép. Nő­vérek, gondozók együtt. Nem­csak fiatalságuk, s az arcuk derűs, hanem munkaruhájuk színegyvelege is szívderítő. Kék és barna, fehér és bordó, s még többféle árnyalat teszi változatossá. A színek segítsé­gével is vidámságot és válto­zatosságot visznek a gyerme­kek és az öregek közé. Mind fiatalok, örülünk, hogy itt vannak, hogy a szolgálatnak nehézségeit hordozzák napról napra. Tudjuk, hogy mások helyett is dolgoznak, mert bi­zony, sok az üres hely, a be­töltetlen állás. Hívjuk és vár­juk mindazokat, akik szere­tettel akarnak embertársaik­hoz közeledni és segíteni raj­tuk gyengeségeikben, betegsé­geikben. Míg meg nem hallják a hívást és nem jönnek a szol­gálatba mások is, vajon med­dig bírják a munkát helyet­tük az ittlevők? A NAGYTARCSAI GYÜLE­KEZET ASSZONYAI ÁLL­NAK A TÉLI KÉPEN. Sok szoknyájuk ring minden lép­tüknél, amikor karácsony tá­ján megjelennek kosárral a karjukon, s illatos-édes, étvá­gyat indító gazdag tartalmát kirakják az ebédlő asztalán. Karácsonyi ajándék a gyere­keknek. De rajtuk kívül is jön­nek még sokan, csoportosan és egyénenként látni és tapasz­talni, hogy mit tehetnek az otthonért és lakóiért, hiszen testvérek vagyunk. Őzvegyasszony nézi meg a gyermekeket. Szeretne valakit közülük kicsit gyermekeként, kicsit társaként néha maga mellett tudni. A 12 éves Ma­riettát viszi, aki nemrégen ta­nult meg olvasni és írni. Szü­lei nem látogatják, de most már van, akihez tartozzék. Együtt mennek és Marietta előtt föltárni az eddig elzárt világ: az autóbuszok és fényes boltok, gyümölcsárusok sátrai, s a zöld-sárga-piros lámpák kápráztató kavargása. S más­fajta otthon, ahol ő az egyet­len gyerek és egy kicsit úgy érezheti, érte van minden. Április 23-a nem pirosbetűs nap. Az otthonban mégis je­lentős. Ezen a napon indult meg a gyermekotthonban a kazánok olajtüzelése. Sokan segítettek a mű megvalósítá­sában. Vállalatok és egyének, ajándékaikkal és munkájuk­kal lehetővé tették, hogy ke­vesebb fáradsággal, fűtő alkal­mazása nélkül, jobb hatásfok­kal működjenek kazánjaink. A KÉPEK NEM KÖZÖLHE­TIK AZ IGEHIRDETÉSEKET, az énekeket és imádságokat, amelyek naponként hangza­nak, s alkalmaikra kis harang szólítja a házak lakóit. Áhíta­tok, bibliaórák és istentiszte­letek jelzik, hogy az otthon élete több, mint a biológiai lét folytatása napról napra. Re­ménységet akarnak ébreszteni a szívekben, az Ür iránt, aki szeretettel veszi körül gyerme­keit. teremtményeit és jó cél felé irányítja léptüket. Terveink: kérések és re­ménységek. Kérjük „az aratas Urát” küldjön munkást, mert az aratnivaló sok. Várjuk az Ő segítségét, hogy minél töb­beknek tudjunk adni, mindent ■ amire szükségük van. Re­ménységünket azzal a képpel mutathatnám meg, amely a Bethel-otthon ebédlőjében függ. Nem fénykép, tervrajz. Az új nővérszállás tervei. Hisszük, hogy még az áimoK is valóra válhatnak. Muncz Frigyes

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents