Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-01-19 / 3. szám

Csend és távlat Mt 17, 1—9 EGYETEMES IMÁMÉT 1975. január 20—26. VALLJUK MEG BÜNBANATTAL, hogy gyakran nem látjuk tisztán küldetésünket a világban; nem Isten akarata szerint élünk, nem szeretjük igazán kém öt, sem egymást; hogy ezáltal hitelét veszti életünk és bizonyságtételünk az emberek között. Negyedik nap Január 23., csütörtök A BÉKÉLTETÉS SZOLGÁLATA Ezsaiás 53, 1—6 — Márk 9, 30—32 Jézus három tanítványát felvitte a hegyre. A hegy tetején csend van. Zaklatott idegeink jőlesöen lecsitulnak. Alkalmassá válunk olyan hatások befogadására, amelyeket a hétköznapok megállapodott, szürke kavargásában nehezebben értünk meg. Ügy látszik, olykor ez is kell — magam is sokszor átéltem — a teljes kikapcsolódás, a természet tiszta légkörében való el- csendesedés ahhoz, hogy nyitottabbak legyünk Isten dolgai iránt. Felvegyük Isten üzenetét, megteljünk az ő erejével, egy­nek tudjuk magunkat az egész világmindenséggel. ISTEN MOST ITT TETT BIZONYSÁGOT AZ Ö FIÁRÓL: ,.ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, őt Hallgassá­tok.” Nincs persze helyhez, időhöz kötve Isten, de mégis adott és ad olyan helyeket és időket, ahol és amikor könnyebben tudjuk felfogni igéjét. Ilyen lehet a természet csendje, de a templomé is és a csendes kamra is. Ilyen a hajnali óra, vagy az esti alkalom, de az istentisztelet ideje is. A kijelentés mód­jához sincs kötve, de csak az Ige világos szavában. Jézus Krisz­tus történeti személyén keresztül értjük meg. Öt hallgassátok! A TANÍTVÁNYOK MEGERŐSÖDNEK HITÜKBEN. Nem egyszerűen a hegyen, Jézus közelében érzik jól magukat. Nem a jelenéstől ijednek meg. Isten szentségének közelsége kénysze­ríti térdre őket. Ez a Jézus a Krisztus! Péter így is tudta, val­lotta, de most Isten újra tanúskodik róla. Az életben nincse­nek befejezett tények, a hitéletben sem. Míg élünk, formálgat- juk a bizonyságtevö szavakat, bukásokon, próbákon keresztül is, egyre mélyebben, de nem mi leszünk okosabbak, magabiz­tosabbak. Isten formálgat bennünket, tapasztaltat ja meg sok­féleképpen hitünk igazságát, kijelentései valóságát. LÁM A BIZONYOSSÁGNAK IS LEHET KÍSÉRTÉSE! Ma­radjunk itt! Hiszen itt olyan jó. Telepedjünk le huzamosabb időre. Hadd marakodjon a világ, hadd veszekedjenek, küszköd­jenek az emberek. Mi bizonyosak vagyunk Isten dolgaiban, in­kább félre húzódva, de békességben élünk. Az első keresztyének idejében is voltak, azóta is akadtak emberek, akik kivonultak a világból, várni az érkező Urat. Olyan sok problémája van a vi­lágnak. de ő az oka. mi ne kínlódjunk vele. úgysem hallgatnak ránk. Kíméljük meg magunkat a fárasztó küzdelmektől. Embe­rileg még érthető is. Különösen nagy feladatokkal gyürkőzö ko­rokban. PEDIG ÉPPEN A HEGY TÁVLATOKAT IS NYIT. Elmarad a sok apró, bosszantó személyes bántalom, intrika, a köznapi nyomasztó légkör. Távlatok nyílnak, hogy a világ problémái Is­ten problémái is. Tenni kell értük. A hegyről nem elég a szép kiltyás, az embereket kell látni. Nem a megszépítő messzeségben, ahová nem jut fel az élet za­ja. hanem a tényleges ínségben. A családomat, a hitvestársamat, aki egyre nehezebben győzi egyedül a munka terhét, a gyerme­kemet. aki éppen akkor háborgat, amikor szeretnék mást csi­nálni. de azért háborgat, mert egyedül nem tud ő sem rendet teremteni kis világában. Az öregeket, akik nem találják a he­lyüket, mert mindenki menekül előlük, a szomszédaimat, akik tele vannak jó és rossz tulajdonságokkal, de csak velük együtt világ az én világom, a mi világunk. Sőt betör a nagyvilág gondja. baja is. Mit tudok én tenni? Gyenge ember vagyok én is. Jobb lenne kivonulni valami csendes szigetre, Jézussal len­ni dicsőségben és várni az örök dicsőséget. Nem kell és nem lehet kivonulni. De van mód az eröszerzés- re. Oda kell menni az emberek közé, de most már kicsit más­ként. Isten előtti felelősséggel, hiszen Isten bízta rám őket, én is felelős vagyok értük és csak velük együtt lehetek boldog. És abban a bizonyosságban, hogy velünk van Jézus is segítségével és erejével, hogy valamiképpen hasznos lehessen fáradozásunk. Kovács Pál Egyházzenei élmény - egy hónap távlatából J. S. Bach Karácsonyi oratóriuma a Deák téren A karácsonyi ünnepkör min­dig nagyon zsúfolt, s a na- pok-hetek olyan gyorsan múl­nak, hogy mindig csak utólag lehet megemlékezni a Luthe- ránia Ének és Zenekar „kará­csonyi ajándékáról”, J. S. Bach Karácsonyi oratóriumá­nak (I—III. kantáta) előadá­sáról. Erre került sor 1974. de­cember 22-én, vasárnap este majdnem olyan nagyszámú hallgatóság előtt, mint ameny- nyit a János passió előadása szokott vonzani. Így nemcsak azoknak volt nagy örömben részük, akik eljöttek erre az egyházzenei áhítatra, hogy meghallgassák azt, hanem azoknak is, akik csak körül­néztek a zsúfolt templomban. Hadd idézzem dr. Hafen- scher Károly igazgató-lelkész igehirdetésének egy mondatát erről a nagyszerű műről, ami egyben jellemzője volt az igen kiváló előadásnak is; ez a mü zenei meditáció felső fokon. Igen alkalmas volt ennek a műnek az előadása karácsony nyitányaként, mert a világ megváltására érkező Úr Jézus Krisztusra vetítette a kará­csony fényét. A dob dübör­gésében szinte Jézus lépteit véltük hallani, s a trombiták is az Érkezőre hívták fel a fi­gyelmet. Az énekkar és a zenekar tagjainak lelkesedése még in­kább emelte a kiváló előadást. S mint minden alkalommal, most is számba vettem az énekkar tagjait. Záhqny János — TEMPLOMOK tatarozását vál­lalom. Pusztavári Attila építész, kőműves iparos. 1024 Budapest II., Keleti Károly u. 43. Telefon: 352—128. csak néhány percig állt a kar­zaton, mert lezajlott betegsé­ge nem teszi lehetővé számá­ra az énekkar munkájában va­ló részvételt. Altorjai Géza bácsi is, aki 87 éves, s hu­szonhét esztendőn keresztül vett részt az énekkar munká­jában, „nyugalomba vonult”, s hallgatóként ült a karzaton. A néhány esztendővel ezelőtt még a szoprán szólamban éneklő Trajtler Istvánt övöm­mel vettem észre az egyik kottaállvány mögött: most csellójátékával vett részt az ének és zenekar szolgálatában. Hadd soroljam fel ennek a „karácsonyi ajándéknak” a szólistáit is, akik tudásuk leg­javát adták a mostani alka­lommal is; Mohácsi Judit (szoprán), Budai Livia (alt), Eülöp Attila (tenor), Berczelly István (basszus), Trajtler Gá­bor (orgona). Vezényelt: Weli­ier Jenő karnagy. (Csak zárójelben említem meg egy észrevételemet: az énekkar és a szólisták néme­tül énekeltek. Sajnálom, hogy a mostani alkalommal eltér­tek attól a jó gyakorlattól, hogy ezt a nagyszerű müvet magyarul szólaltassák meg. És ebben mintha egy kicsit elfe­ledkeztek volna a reformáció egy alapvető tanításáról, hogy ti. anyanyelven kell megszó­laltatni az evangéliumot, hogy mindenki számára érthető le­gyen. Remélem, hogy az ének­kar a jövőben visszatér az ed­digi jó gyakorlathoz és legkö­zelebb ismét magyarul adja elő a művet.) Köszönjük a Lutheránia „karácsonyi ajándékát”, ami igen szép élmény volt akkor is. s az ma is — egy hónap távlatából is. Harkányi László Jézus szenvedéseit jelenti már másodszor tanítványainak. Azok nem értik: hogyan győzhet az, aki ki van szolgáltatva. Nem értik azt sem, hogyan lehet Isten Fia az, aki emberek kezébe eshetik, emberek áldozatává válik úgy, hogy mindehhez Isten semmit sem szól. A feszültség onnan adódik, hogy nem értették meg az általa mutatott jelek lényegét. Mást várnak tő­le. Nem Isten akaratának a megértése és elfogadása, nem a kül­döttjébe vetett igaz hit és reménység beszél, hanem csak az a hamis remény, hogy itt van végre az, aki hatalmával könnyűvé teszi az életüket, leveszi róluk a küzdelmek keserves terhét. Ennek a hamis látszatnak, hazug reménységnek üzen hadat Jé­zus akkor, amikor ismét a reá váró szenvedésekre hívja fel az övéi figyelmét, őket nem szabad megtévesztenie a látszatnak. ADJUNK HALAT, hogy Isten megbékéltetett bennünket Fiá­ban, a Krisztusban; hogy életünk lehet általa; hogy az Ö erejé­vel vállalhatjuk az ember világ szolgálatát. IMÁDKOZZUNK Áldunk tcged. Istenünk, hogy megbízható a te szavad és biz­tosan építhetünk igédre. Add nekünk Szentlelkedet, hogy tegye éberré szívünket és helyesen értsük akaratodat. Tégy készsé­gessé az engedelmességre és erősíts a jóban való hűséges meg­állásra. És ha neked is tetszik, mutasd meg dicsőségedet, hogy tapasztalataink is erősítsenek hitünkben s teljes bizonyossággal valljuk, hogy Urunk és Megváltónk vagy, akire mindig bátran számíthatunk. Amen. „Mert az Isten, aki szólt; setétségből világosság ragyog­jon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicső­sége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világolta- tása végett.” (2 Kor 4, 6). VASÁRNAP. — „Leküldi parancsolatát a földre, nagy hirtelen lefut az ő rendelete!” (Zsolt 147, 15 — Mt 9, 35 — Mt 17, 1—9 — Zsolt 97) Megnyug­tató érzés, erőforrás lehet szá­munkra, hogy a teremtő Isten nem adott ki minket a kezé­ből. Vezető, irányító szeretete az igehirdetői szolgálaton ke­resztül érvényesül. Jézus Krisztus példás tanítói mun­kája serkenti az ige hirdetőit, hogy Isten eligazító szavát vi­gyék a mai városok és falvak lakóihoz. HÉTFŐ. — „Sziveiteket ké­szítsétek el az Úrnak és csak neki szolgáljátok.” (1 Sám 7, 3 — Mt 8, 14—15 — 2 Móz 34, 29—35 — Mt 11, 1—19) Jézus Krisztus szándékát — saját kijelentései szerint — magá­ban hordozza ez a szó: „szol­gálat”. Valóban, egész élete az volt, egészen a kereszthalálig. Aki ennek tudatában találko­zik az igén keresztül Jézussal, az maga is felserken és végzi a szeretet szolgálatát az em­berek között: becsületes mun­kával szolgál a közösség ke­retén belül, észreveszi a szo­morút és az árvát, eligazítja a tanácstalant, imádkozik és tesz a világ előrehaladásáért, békéjéért. KEDD. — „Amiképpen szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes élete­tekben.” (1 Pt 1, 15 — 2 Móz 3, 5 — 2 Kor 4, 7—12 — Mt 11, 20—30). A szent élet magatar­tásbeli követelmény Isten ré­széről. Mei'őben különbözik a szerzetesség és remeteség ma­gába burkolódzó életideáljától — annak az ideje már lejárt. Engedelmességet vár tőlünk, hogy elképzelésének megfele­lően cselekedj ük a jót az em­berek között. Ahogyan Ö je­len van a világban, úgy kell a keresztyén ember tevékenysé­gének is jelen lennie. Lénye­gében arról van szó, hogy Is­tentől irányítottan, tisztelettel és jó igyekezettel viseltessünk az iránt a világ iránt, amelyet Isten teremtett és tart fenn. SZERDA. — „Tanácsoddal igazgatsz engem, és azután di­csőségbe fogadsz be engem.” (Zsolt 73, 24 — Mt 8, 26 — 2 Kor 4, 13—18 — Mt 12, 1—14) Istennek gondja van földi- és örök életünkre is. Itt a tör­vény eligazító és az evangé­lium vigasztaló szavával ve­zet, s Jézus Krisztus által ki­látásba helyezi az üdvösséget is. Ahogy igazgató szavát elfo­gadjuk, úgy reménységünk le­het a mennyek országára^ néz­ve is, ahol Isten dicsősége tel­jesen nyilvánvalóvá lesz. Ha jól meggondoljuk, mindkettő Isten kegyelmi ajándéka és csak imádni lehet érte az Urat. CSÜTÖRTÖK. — „Szántsa­tok magatoknak új ugart, és ne vessetek tövisek közé!” (Jer 4, 3 — Rm 7, 6 — Ap. Csel. 26, 1—3. 12—23 — Mt 12, 13—21) A magunk életében is lemérhető, hogy minden nap új helyzetet teremt, új felada­tokat állít elénk. Hasonló jel­legű feladatokat sem tudunk úgy megoldani ma. mint teg­nap. Jó arra gondolnunk, hogy Isten ennek tudatában keres meg minket, hogy új időben újszerűén végezzük dolgainkat. Napjainkban ez — úgy, mint Jézusnál — a sze­retettel szolgáló életstílus. PÉNTEK. — „Ne lopj.” (2 Móz 20, 15 — Mt 5, 42 — Kol 1, 24—29 — Mt 12, 22—37) A társadalmi- és személyi tulaj­don védelmére nagy gondot fordítanak, sokat beszélnek is róla. Érthető, hiszen ami töb­bek közös vagyona, arra közös felelősséggel kell vigyázni, ami pedig az egyes emberé, az számára féltett és kedves. Amikor Isten intő szavát hall­juk, könnyen áthárítjuk má­sokra, mondván, mi nem vet­tük el a másét. Mégis, van egy említésre méltó gondolat: „rossz munkával is lehet lop­ni”. Ami tőlünk telik, tegyük meg, nehogy megkárosítsunk hanyag és felelőtlen munkánk­kal másokat! Hanyag munka következtében saját családunk asztalára is kisebb kenyér ke­rül! SZOMBAT. — „Kihoztál bennünket bőségre.” (Zsolt 66, 12 Rm 8, 35 — Jel 1, 9—18 — Mt 12. 38—45) Jézustól sokan azért idegenkednek, mivel úgy gondolják jelenlétével, erköl­csi normáival meg akarja sze- gényíteni az életét. Sajnálatos tévedés! Jézus ez ellen eleve­nen tiltakozik, amikor így szól: „Én azért jöttem, hogy életetek legyen és bővölköd.je- tek”. Tág perspektíváiú, nagy­szerű szándék! Ugyanis, nem­csak e földi, hanem az örök életre is vonatkozik. Tehát, még egy tágabb dimenzióid világra is érvényes szava. Iránta való bizalmunkon, hi­tünkön múlik, hogy „vezetett- jei” leszünk-e? Péter Jenő EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti; a szerkesztőbizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest. VIII.. Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám : 516—20.412—Vili. Előfizetés* ár: egy évre 120.— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25211 © 75.0107 Athenaeum Nyomda Budapest Rotációs magasnyomas Felelős vezető: Soprpni Béla vezérigazgató KÖNYÖRÖGJÜNK a Szentlélek erejéért, hogy általa Isten akarata és az evangélium szerint éljünk; az emberek fájdalmai­val, szenvedésével, problémájával való közösség vállalásáért; a szeretetért. az engedelmes keresztyén életért, az egyház szolgálatáért az egész világban. Ötödik nap Január 24., péntek A TELJESSÉGÉRT VALÖ IMÁDSÁG Jeremiás 29., 11—14a — Efézus 3, 3—13 Krisztus megváltó tette abban válik teljessé, hogy Ö nem úgy jön el a földre, mint aki maga megbékélt Istennel, s egyszer, de csak egyszer elvégezte az új ember teremtésének művét. Ez a béke hirdettetik tovább, mindenkire nézve, bárhonnan is jön. Az új nép születése — bárhonnan is jött — és benne az új em­ber nem vágyálom, hanem olyan valóság, mint egy épület, amely fel van építve. Ennek az épületnek az alapja a próféták és az apostolok, a szegeletkő Krisztus. Amikor a teljességnek ezt a nagyvonalú tanítását hallja egy gyülekezet tagja, akkor joggal felteheti a kérdést, hogy hol helyezkedik ő el ebben, mi hasznát veszi ennek. A válasz az. hogy Pál apostol is jól tudja ezt, és ezért válik olyan személyessé a hangja az olvasott részben. Személyesen könyörög mindazokért, akik ebben a nagyszabású tervben élnek és szolgálnak. Pedig az apostol fog­ságban van, s az ember azt hihetné, hogy csak a saját sorsa ér­dekű, és ezzel szemben ezt a csendet arra használja fel, hogy jobban felismerje küldetése lényegét, amely a pogányokból lett keresztyén gyülekezetek gondozására indítja. Azt kellene nekünk is tennünk, hogy ne csak a saját életünk és szeretteink életének védettségéért,imádkozzunk, hanem kitáguljon előttünk Isten teremtett világa. ADJUNK HÁLÁT, hogy Isten megismertette velünk az ál­tala teremtett világmindenséget; hogy mindezt Fiában, a Krisz­tusban szerkesztette egybe; hogy általa jutunk el a teljességre. VALLJUK MEG BÜNBANATTAL, hogy gyakran önzőek va­gyunk; magunknak akarjuk megtartani Isten bűnbocsátó ke­gyelmét; ki akarunk zárni másokat Isten szeretetéből; nem va­gyunk készek a másik elfogadására; valljuk meg, hogy nem tu­dunk felelősen gondolkodni Isten teremtett világáról; nemcsak emberek ellen vétkezünk, hanem a teremtett világ, a természet ellen is. KÖNYÖRÖGJÜNK az egész teremtett világ békességéért; az evangélium hirdetéséért az emberek között; a világ békéjéért; az emberiség egységéért; a népekért, nemzetekért: a felelős ve­zetőkért; népünkért; társadalmunk békés, eredménves építé­séért; az Egyházak Világtanácsáért, a Keresztyén Békekonfe­rencia munkájáért. Hatodik nap Január 25., szombat A FÖLD SÓJA, A VILÁG VILÁGOSSÁGA Ézsaiás 61, 1—3 — Máté 5, 13—16 A teljességért való szolgálatunkban mi a tag méltósága? Hallgassunk most újra a hegyi beszéd tanítására. Az az ember, aki lélekben szegény és várja az Isten kegyelmét, aki megtört és sír, aki alázatos és szelíd, aki éhezi és szomjúhozza az igaz­ságot, aki irgalmas, mert irgalmasságot nyert, akiknek szívük tiszta, akik békességre igyekeznek, ezek a föld sava, a világ világossága. A só eloszlik. átjár, megóv a romlástól. A keresz­tyén ember legnagyobb tiszte: óvni a világot a romlástól, há­borúságtól, igazságtalanságtól. A keresztyén ember ezt igéjével és cselekedetével végzi. Ige és cselekedet eggyé válik. A bi­zonyságtétel egy adott helyzetben megvallja Istennek arra az esetre vonatkozó igéjét és erre felteszi életét. Milyen roppant nagy feladatot ró ez ránk. és milyen keveset teljesítünk belő­le1 A tanítvány nemcsak só. hanem világosság is. Tulajdonkep­pen Isten a fény. Ez a fény a Jézus Krisztus arcán világolt fel, és ezért Jézus a világ világossága, azért mert Isten jelent meg szavában és tetteiben. Tanítvány az. aki tovább viszi ezt a fényt. Kétféleképpen viheti: Először sugározza, mint igét. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy véka alá rejtsék. A másik módja a fény továbbadásának a jótett, a szolgálat, az élet gyü­mölcse. ADJUNK HÁLÁT, hogy Krisztus tanítványai, a föld sója s a világ világossága lehetünk; hogy Isten minderre méltóknak talál bennünket: Krisztus tanítványságáról bizonyságot tehe­tünk; Isten kegyelméért, amellyel megújít bennünket küldeté­sünkben; Szentlelke erejéért, amellyel alkalmassá tesz a Krisz­tus-tanítványságra. VALLJUK MEG BŰNBÁNATTAL, hogy gyakran nem követ­jük Krisztus példáját; nem látszik rajtunk, szeretetünkön, hogy az ő tanítványai vagyunk: hűtlenek vagyunk bizonyságtéte­lünkben; képtelenek vagyunk a magunk erejéből egymást sze­retni; megfeledkezünk küldetésünkről. KÖNYÖRÖGJÜNK a Szentlélek erejéért és segítségéért, hűsé­gért. engedelmességért; hogy valósággá váljék életünkben Krisztus példája; le tudjunk hajolni a gyengékhez; szeretni tudjuk embertársainkat; hogy alkalmasakká váljunk a bizony­ságtételre a világban és az emberek között; hogy újítson meg bennünket Isten a Krisztus tanítványságában. Hetedik nap Január 26., vasárnap A TANÍTVÁNYOK HIVATÁSA Ezsaiás 2, 1—5 — Efézus 3, 14—21 Az elmúlt héten Isten lényének és tervének titkába igyekez­tünk behatolni a Szentlélek segítségével. Mindenek egybeszer- kesztéseért könyörögtünk a Krisztusban. Amikor ezt tettük, nem az volt az uralkodó szempont, hogy valamilyen ismeret vezet el bennünket az Istennel való közösség elnyerésére — bárhonnan is jöttünk, bárkik is vagyunk —, hanem a vele való életnek a vállalása, szeretetének elfogadása s így munká­jának a szolgálata. Ha csak elméleti úton akarnánk másokat meggyőzni a Krisztusban való élés szépségéről, akkor hamar gőgösekké válnánk, elszakadnánk a felebarátunktól. A meg­oldás a szeretetben van, mert ez mindig elvezet Isten és ember­társaink elismerésére és megismerésére. Ezekből következik az is, hogy Pál apostol nem elméleti összegzést ad ad most sza­munkra, hanem Istennek a Krisztusban az ember iránt tanúsí­tott szeretetéhez kapcsolódik a gyülekezettel együtt: imádko­zik. Itt most már formai tekintetben is eljutottunk ahhoz a célhoz, amelyet kitűztünk ezen a héten. Eljutottunk a küszö­big, és arra hívunk fel, hogy imádkozzunk az apostollal együtt. Ne legyen ez a nap befejeződése egy. imahétnek, hanem inkább kezdet. % ADJUNK HALAT az elmúlt hét áldásaiért; az imahét alkal­maiért; a szeretetközösséggé válás lehetőségéért; a teljességre való eljutásért. VALLJUK MEG BÜNBANATTAL, hogy imádságainkban el- erőtlenedtünk: elméleti úton akartuk meggyőzni embertársain­kat a Krisztusban való élet szépségéről és nem a szeretetünk- kel vezettük őket Istenhez; gőgösekké vállunk; elszakadtunk felebarátainktól. KÖNYÖRÖGJÜNK, hogy mindennapjaink imádságát a Szentlélek ^reje hassa át; mindenek egybeszerkesztéséért a Krisztusban; tanítvány' hivatásunk megújulásáért; az embervi­lágért végzett szolgálatunkért.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents