Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-07-06 / 27. szám

ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP XL. ÉVFOLYAM, 27. SZÁM 1975. július 6. Ára: 2,50 Forint Mindnyájunk kenyere A VETÉS ÉS ARATÁS Istentől ígért, meg nem szűnő ritmu­sában szorgos igyekezettel folyt és folyik ezekben a hetekben földjeinken az aratás és betakarítás nagy munkája. Ezzel kap­csolatban napilapjaink friss hírei között újra megjelent a tu­dósítás: már kapható az idei gabonából őrölt lisztből sütött új kenyér. A legelső, amit valaki megszegett, annak ígéretét hordozta, hogy a földjeinken learatásra került áldott kalász­tenger betakarított gyümölcse hosszú időre biztosítja megint mindennapi kenyerünket. Valóban „mindennapi”, hiszen nap mint nap frissen sülve kerülhet kinek-kinek az asztalára. Nem­csak a városokban élők de még a legkisebb falu lakói is ilyet vásárolhatnak már. De mindnyájunk kenyere is, mert a „kö- zös"-ben megtermettből egyformán részesülhet hazánk min­den lakosa. Ez a megállapítás ma már olyan egyszerűen és természe­tesen hangzik. S jól van ez így! Főként azért, mert fontos tu­datformálódásnak a kifejezője. Ma ugyanis senkit sem izgat már a „közös” kezdeti idegenszerűsége, mert nemcsak meg­szokottá, de elfogadottan természetessé is vált, hogy a közös valóban mindnyájunké. Természetesen nem a felelőtlen ré­szesedés értelmében! A tudatformálódás elmélyüléséért ugyan­is meg kellett s meg is kell küzdenünk azzal a téves nézettel, hogy „Csáky szalmája" az, ami közös. Mert aki csak jogot for­mál ahhoz, ami mindnyájunké, az könnyen egyéni prédának tekinti azt. Pedig csak a felelősségvállalás elkötelezése és tu­data adja meg kinek-kinek a közösben való részesedés jogát is meg biztonságát is! S ez nemcsak a szántóföldjeinken meg a közös gazdaságokban dolgozók magatartására vonatkozik. Gyá­rak és üzemek szinte mérhetetlen készlete és termékeinek tö­méntelen volta, meg a nyilvános közlekedési eszközök (vasút, villamos), sőt az utcai telefonfülkék berendezése is, mind kö­zös vagyonunk. Rájuk is az egyéni felelősség tudatával kell tekinteni és vigyázni mindenkinek, hiszen átvitt értelemben azok is „mindnyájunk kenyere" és megélhetése. TÁPLÁLÉKUL SZOLGÁLÓ MINDENNAPI KENYERÜNK természetesen elsősorban a megtermelésén fáradozók és vele foglalkozók munkájának a gyümölcse. Mégis, nem szabad el­feledkeznünk arról sem, hogy munkájukat segítőén milyen so­kan közreműködnek abban, hogy drága magyar földünk ter­mése jobb és gazdagabb legyen. Hiszen gépekkel történik ma már nemcsak a vetés, de az aratás is. Sőt még a gépmadarak alkalmazása is mindinkább helyet kap a mezőgazdaságban. Tervező mérnökök kisebb-nagyobb csoportja, a különféle gyá­rakban dolgozó munkások nagy serege, a gépekért és gépek­kel dolgozók egészségét védő és betegségüket gyógyító egész­ségügyi szolgálat ellátói mind hozzájárulnak ahhoz, hogy meg­teremjen és asztalunkra kerüljön mindnyájunk kenyere. De bízvást ide sorolhatjuk az ésszerűen és szakszerűen dolgozni és gazdálkodni tanítókat éppúgy, mint azokat, akik a hűséges munkára és becsületes helytállásra buzdítanak. Jó mindezek közös munkájára és együttes fáradozására gondolni mindnyá­junknak, amikor naponként kezünkbe vesszük a kenyeret. Ez a komoly rágondolás megérezteti velünk, mennyi meg­becsüléssel és köszönettel tartozunk mindazoknak, akiknek munkája és igyekezete döntő módon lehetővé tette, hogy ezen a nyáron is egybegyűljön egy egész esztendőre szóló kenye­rünk. A KÖSZÖNETÉN TÚL UGYANAKKOR hálaadás is fakad szivünkben. Számunkra ugyanis mindkét tagjában sokatmon­dó a régi magyar közmondás: „Emberé a munka, Istené az áldás!” Az emberi munka megbecsüléseként mondunk kö­szönetét a vetés és aratás munkájában és munkájáért fárado- zóknak. De valljuk ugyanakkor, hogy minden vetésmunkát a növekedést adó Isten áldása juttat és segít az aratásra. Ezért kérjük Tőle naponkénti imádságunkban mindennapi kenye­rünket. De így méltó is, hogy áldásáról el nem feledkezve há­lát adjunk gondoskodó jóságáért mindenkor. A vetés és aratásnak nemcsak meg nem szűnő, de egymás­ba fonódó ritmusa is van. Hiszen amíg egyik gabonatáblán még folyik az aratás, a másik helyen már készítik a szántó­gépek a „magágyat”, hogy idejében történő jó magvetés után — a növekedést adó Isten áldásában bízva — várhassuk a jövő évi aratást. HÁROM ÉVTIZEDE MÁR, hogy aratási hálaadásunkkor nyugodt szívvel énekelhetjük: „A termést learattuk, békén csűrbe takartuk." S mennyi biztatást ad most is nemcsak az új vetéshez készülődőknek, de hazáhk minden dolgozójának, hogy zavartalan békességben, szép országunk nagy „közös”-é- ben végezhetjük ezután is mindennapi munkánkat. Mi csak arról hallunk és olvasunk híreket, hogy másutt a munkanél­küliség s igy a létbizonytalanság félelme nyugtalanítja a mun­kásokat. Nálunk ugyanakkor a tervszerű gazdálkodás biztosít­ja kinek-kinek a megfelelő munkalehetőséget éppúgy, mint a végzett munka utáni tisztes keresetet is. Államunk szociális gondoskodása pedig, amely legutóbb éppen a mezőgazdaságban dolgozó emberek felé fordult, nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a munkában kor vagy betegség miatt megfáradt dolgozóink is tisztességes megélhetést és nyugodt öregséget reméljenek és élvezhessenek. Velük együtt mindnyájan bízó reménységgel tekintünk új országgyűlési képviselőink felé. Népünk egészének bizalmából éppen most kaptak megbízást arra, hogy felelős irányítói le­gyenek hazánk legfelső fórumán, az ország házában népünk további békés életének és felemelkedésének. Lutherünk Kis Kátéjának az Ürtól tanult imádság negyedik kérésével kap­csolatos magyarázata szerint az ő munkájuk is olyan fontos számunkra, mint a mindennapi kenyér. Bízvást reméljük, hogy minden fáradozásuk és döntésük arra irányul majd, hogy bé­kés előrehaladásban, meg közös felelősségtudattal dolgozhas­sunk. Így emberi munkánk s Istenünk áldásának együttes gyümölcseként ezután is meg lesz és megelégedésünkre szol­gálhat mindnyájunk kenyere. ________________________ Garam Zoltán ZAIRE Iste n építő Isten Megújították a soltvadkerti templomot Az államosítási program ke­retében 1975. szeptember 1-től állami kezelésbe mennek át az egyházi iskolák, a teológiai fő­iskolákat pedig az állami egye­temekhez csatolják, (epd) Csendesen szemerkélt a Me- dárd-napi eső június 8-án reg­gel, amikor D. Káldy Zoltán püspök Soltvadkertre megér­kezett. A presbitérium élén Font János felügyelő köszön­tötte meleg szavakkal. A püs­pök röviden válaszolt: „Áldást adó eső hull földjeinkre, ezt köszönjük meg Istennek, a szószékről pedig szeretném hirdetni az evangélium áldá­sát, hogy fokozza hálaadásun­kat.” VALÓBAN MINDEN EGYÜTT VOLT ezen a napon Soltvadkerten, hogy hálára in­dítson és teljessé tegye azt. Nem volt ugyan jubileuma a gyülekezetnek, vagy a tem- plomépítésnek. „Egyszerű” há­laadás alkalma volt ez. A gyü­lekezet befejezte templomá­nak külső renoválását. Nem csekély munka volt, mert „menetközben” derült ki, hogy új toronysisakot kell ké­szíteni, bádogozni és lefeste­ni, s a tatarozás munkáját is jó minőségben akarták elvé­gezni. hogy tartós legyen. 350 000 Ft-nál is többe került, mire idáig elérkeztek. De Isten adott erőt, és elkészült a munka. Zsúfolásig megtelt a tem­plom soltvadkertiekkel. Az egyházmegye gyülekezetei kép­viselőinek is szorítottak he­lyet. Emelte a hálaadást a szomszéd kiskőrösi gyülekezet mindig szolgálatra kész ének­kara, mely két énekével segí­tett a könyörgésben, hálaadás­ban. Tóth-Szöllős Mihály esperes oltári szolgálata után D. Kál­dy Zoltán püspök Zsolt 147, 1—3 és 13—14 versei alapján, szólaltatta meg Isten üzenetét. „MIÉRT KELL HÁLÁT ADNI?” — tette fel a kérdést az igehirdetés elején. A zsol­tár szavával válaszolt: „Mert Isten építő Isten. Nem pusz­tító, romboló, robbantó... Is­A soltvadkerti templom ten építő Isten, aki embereken keresztül épít. Itt is így csele­kedett. Hívők és nem hívők építettek ... Dicsérjétek azért az Urat! Miért épít az Isten? — Azért, hogy itt összegyűjt- sön Szentlelke által... hitet ébresszen az evangélium ál­tal... meggyógyítsa a megtört szívűeket... Isten tud bekö­tözni, begyógyítani... Tudni kell róla, hogy a megtört, a bűn miatt fájó szíveket meggyó­gyítja ... De Isten nemcsak belső békét teremt, külső bé­két is. Ahogy a zsoltáros mondja: Békességet ad határa­idnak, megelégít téged a leg­jobb búzával. Az építő Isten a béke és a kenyér Istene Is! Igazságot akar, olyan békét, amelyben a kenyeret egyenlő­en tudják elosztani... Ezért mindenért kell hálát adnunk, amikor most e templomért, ennek megújításáért adunk hálát.” A gyülekezet szinte lélegze­tét visszafojtva hallgatta a prédikációt. Figyeltem az ar­cokat. Néhányan könnyeket töröltek, amikor a megtört szíveket gyógyító Istenről hal­lottak, másoknak felcsillant a szemük, amikor a püspök ar­ról beszélt, hogy Isten embe­reken keresztül épít s itt is így volt, hogy emberek felekezeti különbség nélkül segítettek, hívők és nem hívők építettek. Az öröm ott ült az arcokon, ahogyan tanulták a hálaadást a zsoltárostól. KÁPOSZTA LAJOS LEL­KÉSZ AZ ÜNNEPI KÖZ­GYŰLÉS ELEJÉN köszöntötte a gyülekezet ünnepén megje­lent vendégeket, a szolgáló püspököt, az egyházmegye es­peresét. Fekete Jánost, az egyházügyi hivatal megyei tit­kárát, Nagy Károly nagyköz­ségi tanácselnököt. Fehér Zol­tánt, a Hazafias Népfrontbi­zottság elnökét, a református, római katolikus és baptista gyülekezet lelkészeit, vezetőit, a szomszéd gyülekezetek kül­dötteit. Ezután röviden ismer­tette a templom történetét és beszámolt a renoválás munká­járól. „A diakónia korszaká­ban renováltunk. A templom renoválásának ténye 1975-höz kapcsolódik, de ízig-vérig tu­dom, hogy a gyülekezet törté­nelme nem velünk kezdődött. Mi csak folytatunk úgy, mint a Magyarországi Evangélikus Egyház egy tagja. S ennek az egy tagnak örömében oszto­zik velünk az egész. Erre a re­noválásra kötelezett ennek a t gyülekezetnek a múltja és el­várta a jövendőnk. Mert a diakóniailag strukturált gyű- 1 lekezetnek és egyháznak nem mindegy, hogy mit hagy hátra, és hogyan hagy hátra. Ez diakóniai felelősségünkből ered, társadalomra és* gyüle­kezetre vonatkoztatva egy­aránt.” AZ ÜDVÖZLÉSEK SORÁT TÓTH-SZÖLLÖS MIHÁLY ESPERES NYITOTTA MEG. Örömmel állapította meg, hogy ' jó gazda módjára cselekedett a gyülekezet, amikor meglát­va, hogy az egész ország épít, a nagyközség is épül. ők is megújították ezt a műemlék- ' templomot. Megköszönte, hogy a presbitérium szolgálata a gyülekezet kerítésén túl is kisugárzik és jó példaként terjed. Dr. Vámos József a Teológiai Akadémia dékánja kívánta, hogy a gyülekezet hi­te és szeretete napról napra újuljon és terjedjen mindenki felé. Dr. Selmeczi János a Te- ológus-otthon-igazgatója a gyülekezeti közösség családias vonásait említette és kérte, hogy maradjon a megújított templom igazi otthonuk. Nagybocskai Vilmos kiskőrösi igazgató-lelkész elmondta, hogy a hit bátorságával előre lépő embernek jövője van. A diakóniai szolgálat, amelyet itt elvégeztek sugárzik a töb­bi gyülekezet felé, feléjük is. Sipos Árpád helyi református lelkipásztor együtt örvende­zésükről tett bizonyságot. Bo­ros Gergely baptista prédiká­tor kérte, hogy az itt hangzó ige teremtsen Istennek lakóhe­lyet a szívekben, Tóth Ferenc római katolikus plébános a lelkész és a gyülekezet kemény, áldozatos munkáját dicsérte. D. KÁLDY ZOLTÁN PÜS­PÖK AZ ORSZÁGOS EGY­HÁZ NEVÉBEN köszöntötte a gyülekezetét. „Nagy vállalko­zás volt ez és a gyülekezet eh­hez sehonnan nem kért se­gélyt. Példamutató is lett így ez a vállalkozás... ehhez szív is kellett.” Köszönte, hogy a soltvadkertiek a kerítésen túl is ott vannak, az országos egy­ház minden életnyilvánulásá- ban. Nagy örömmel vette, hogy az állam, a megye, a nagyközség képviselői i6 jelen vannak ez örömünnepen. Meg­tiszteltetés ez nekünk. A gyü­lekezet pedig arról tesz bi­zonyságot, hogy nemcsak nézi, hanem benne van és segít az ország építésében. Isten na­gyon gazdag áldása kísérje a soltvadkertiek kisugárzó dia­kóniai szolgálatát.” A gazdagon megterített fe­hér asztal mellett folytatódott az ünneplés. Fekete János egy­házügyi titkár itt értékelte azt a munkát amely ehhez az ün­nepléshez vezetett. Kiemelte, hogy ami itt történt, az is bi­zonysága az állam és az egy­ház közötti kiegyensúlyozott jó viszonynak, a mögöttünk levő harminc esztendő komoly gyümölcse ez. További jó szol­gálatot kívánt lelkésznek és gyülekezetnek a nagyközség és egész hazánk társadalma ja­vára. Káposzta Lajos lelkész zá­rószavaiban „az öröm megren- diiltségével” mondott köszöne­tét. Hálaadásra készültünk és gyülekeztünk össze Soltvad­kertre és emellett példaadás­ban is volt részünk: diakóniai lelkülettel, jól szolgálva az egyházban és a társadalom­ban, az is lehetséges, hogy nagy áldozatokat vállalva el­végezzük azt, amit az építő Isten akar elvégeztetni mi- velünk. — s — y D. Káldy Zoltán püspök-elnök újra országgyűlési képviselő Budapest XVII. kerületében, az 53-as választókerületben D. Káldy Zoltánt, Magyarországi Evangélikus Egyházunk püspök­elnökét újra országgyűlési képviselővé választották. Olvasóink nevében is örömmel és szeretettel köszöntjük egy­házunk püspök-elnökét ebből az alkalomból. Egész egyházunk számára megtiszteltetés, hogy az országgyűlésnek újra tagja lett. Kívánjuk, hogy szolgálatát továbbra is örömmel és egészség­ben tudja végezni. Legközelebbi számunkban közöljük azt a beszélgetést, ame­lyet ebből az alkalomból vele folytattunk. Televíziós közvetítés Felhívjuk Olvasóink figyelmét arra, hogy a Magyar Televízió július 3-án, csütörtökön 21.30 órakor az „ÖTSZEMKÖZT” műsor keretében közvetíti Vitray Tamás beszélgetését D. Káldy Zoltán püspökkel. Negyvenöt éve 1930. június 17-én fejezték be teológiai tanulmányaikat az Erzsébet Tudományegyetem soproni teológiai fakultásán azok a lelkészek, akik ez idén június 17-én az új Teológiai Akadémia egyik termében, mint az Akadémia vendégei találkozóra jöttek össze. Bár az akkori népes évfolyamból kilencen már nem élnek, mégis 17-en jöttek össze, néhányan feleségeikkel, részben aktív lelkészek, részben nyugdíja­sok, — a találkozóra. DÉLELŐTT 10 ÓRAKOR DR. VÁMOS JÓZSEF, az Akadémia dékánja üdvözölte a megjelenteket, a fehérhajú, de legalább is szürkülő „atyákat”, majd D. dr. Ottlyk Ernő, az Északi Egyházkerület püspöke 1 Kor 13, 1—4 alapján áhíta­tot, igehirdetést tartott. Először a még életben levő professzorokra emlékeztek, felolvasták azok üdvözlő leve­leit, aztán a betegség miatt távolmaradt három kartárs le­vele idézte őket a megjelen­tek közé, akik azután egyen­ként beszámoltak életük, szol­gálatuk alakulásáról. Kedves, vidám volt a hangulat mind­addig, míg egy déltájt érke­zett távirat azt a hírt nem hoz­ta, hogy Szalag Sándor farádi lelkész, aki feleségével együtt biztosra ígérte megjelenését, a találkozót megelőző éjjel agy­embólia következtében meg­EGYESÜLT A Protestáns Egyházak Nem­zeti Tanácsa folytatja a vietna­mi háború idején külföldre szökött hadkötelesek segélye­zését. A mintegy 125 ezer ha­halt. A nagyon szeretett kollé­ga döbbenetes hirtelenségű eltávozásának híre természe­tesen elnémította az eddigi vidámságot és az idős lelké­szek néma felállással tiszte­legtek elhunyt társuk emléke előtt. A továbbiakban, bár a gyász­hír beárnyékolta az együttlé- tet, befejeződtek az életrajzi beszámolók és a találkozó imádsággal és énekléssel vé­get ért. KÖZÖSEN ELFOGYASZ­TOTT EBÉD UTÁN szétoszol­tak a veterán ..atyák”, akiknek névsorát is érdemes talán fel­jegyezni: dr. Streck Laura, Rozsonday Károlyné Pröhle Irén, dr. Kosa Pál, dr. Re- zessy Zoltán, Matuz Pál, Lu- kácsy Dezső, Erős Sándor, dr. Gubcsó András. Rusznyák Fe­renc, Garam Zoltán. Kiss Gyu­la, Németh Zoltán, Breuer Oszkár, Farkas Lajos ésRutt- kay-Miklian Géza. Szlovákiá­ból: Kotyinszky Károly, Le- hoczky László és dr. Terényi (Teriansky) Pál. Találkoznak-e még egy újabb ötéves fordulón? „... Hogy ha itt tán nem is, Ott az égi honban fenn. Jézusunk kebelén. Isten velünk! Viszontlátásra!” —ring— Államok diszolgálatot megtagadó ame­rikai fiatal közül csak a fele tért eddig haza, bár Ford el­nök amnesztiát hirdetett szá­multra. (epd) á «4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents