Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1975-06-22 / 25. szám
\ „Tekints kegyelmesen József szolgádra' Dr. íjjas József arany jubileuma A MAGYAR KATOLIKUS PÜSPÖKI KAR ELNÖKE Dr. Íjjas József kalocsai érsek pappá szentelésének ötvenedik jubileumát ünnepli a kalocsai f»egyházmegye, de ezen túl- menőleg az egész magyar katolikus egyház. Ebből az alkalomból Kováts Géza őrkanonok, kalocsai érseki helynök ünnepi körlevélben hívta fel a főegyházmegye papságát és híveit íjjas József érsek aranyjubileumának megünneplésére. A körlevél kérte az egyházmegye papjait, hogy június 8-án a főegyházmeg'.ye minden templomában imádkozzanak a jubiláns érsekért a következőképpen : „Isten, minden hivő pásztora és kormányzója, tekints kegyelmesen József szolgádra, kit a kalocsai egyházmegye főpásztorává rendeltél. Add neki. kérünk, hogy mindazoknak, akiknek elöljárója lett, szavaival és példájával javukra legyen, hogy így a rábízott nyájjal együtt az örök életre eljuthasson a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.” Az evangélikus egyházban is az egyházvezetőség és sokan mások is szeretettel és imádsággal gondolnak Dr. Íjjas József érsekre. Mi is kérjük Istent, hogy a jubiláló érseknek adjon továbbra is erős hitet. testvér-szeretetet és bölcsességet, hogy vezethesse a magyar katolikus egyházat és munkája nyomán áldás fakadjon elsősorban a saját egyházában és más emberi kapcsolataiban is. MI KÖSZÖNTJÜK ÍJJAS JÓZSEFET, mint olyan embert, aki nagyon szereti a Bibliát. Tudjuk róla, hogy a Szentírás-tudományok profesz- szora szeretett volna lenni, de Isten más szolgálattal bízta meg. Mégis, azt érezzük vele kapcsolatban, hogy noha nem lett a Szentírás-tudományok professzora, de egész gondolkodását és szolgálatát nagyon veretesen határozza meg a Szentírás. Mindig nagy áldás az egész egyház számára, ha az eg.yházkormányzók bibliás emberek. Nekünk, evangélikusoknak pedig jól ,esik tudnunk, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke olyan ember, aki naponként olvassa a Bibliát. Mi. evangélikusok szeretjük íjjas Józsefben a közösségi embert, aki tud közösséget vállalni más felekezetű keresztyén emberekkel is, sőt más világnézetű emberekkel is. Nem véletlenül került a kalocsai főegyházmegye körlevelébe ez a mondat: „Olyan családból származik, ahol nyolc testvér ülte körül az asztalt. Erre kell gondolnunk és máris látjuk a közösségi ember ereKönyvheti gondolatok Vajon tényleg „Gutenberg utáni” korszakban, a könyv, az olvasás hanyatlásának éveiben élünk? Aki végigsétált a Váci utca, Lágymányos, Csepel vagy a 16 vidéki város bármelyikének „könyvutcáin”, az ellenkezőjéről győződhetett meg. Szinte fesztivál! hangulat, színes zászlók és sátrak, még színesebb embertömeg s könyvek, könyvek, könyvek tarka áradata mindenütt. Öregek és fiatalok kíváncsi izgalommal válogatnak a gazdag kínálatban: Váci Mihály összes * versei, Weöres Sándor gyűjteményes kötete, új Fejes Endre, Déry Tibor, Szabó Magda regény, és ki tudná elsorolni a sok száz szebbnél szebb könyv címét... „Csak lenne nálam töbt^ pénz” — bosszankodik mellettem egy farmernadrágos fiatalember. Mellette ősz, öreg néni furakszik a pult felé. ő is szeretné látni a színes választékot, hiszen van mit nézni, miből válogatni. „ÍZLÉSES' HARSÁNYSÁG” •— jellemezte találóan az „Élet és irodalom” ezt a tarka. könyvheti sokadalmat. Igen, megvan a „harsányság”, mert a jó könyvnek is kell reklám, az olvasáshoz is meg kell teremteni a hangulatot, az atmoszférát, a kedvet. De mindez valóban ízlésesen történik, s főleg a cél érdekében: az olvasó emberekért. Hiszen a könyvhét — legalábbis forintban kifejezhetően — nem hoz hasznot. „Minden ötvenedik vásárló ajándékkönyvet kap” — hirdeti az egyik sátor felirata. Gyönyörű kivitelű könyvek kaphatóak szinte hihetetlenül olcsó áron. Egy év összegyűjtött, legjobb novella-, vers-, dráma- és riporttermése egy- egy kötetben összesűrítve: „Körkép", „Szép versek”, „Rivalda”, „írószemmel”. Különben sem drágák, de most fele áron, ;10—20 Ft között kapható bármelyik. S mindez abban az esztendőben, amikor világszerte emelkednek a papírárak, és nő a „papíréhség”. Ez nem üzlet, de valahol mégis; megtérül: a könyv által formálódó, gazdagodó emberi tudatokban. Ügy tűnik, lassan felocsúdunk a televízióval való első találkozás hipnotikus varázslatából. S ez. az egyébként nagyszerű élményekkel megajándékozó csodája korunknak, nem válik a „szem rágógumijává”, a család, a közösség, a könyv feletti „zsarnokká”, hanem végre sikerül a helyére tennünk: a könyv mellé és nem annak helyére. A SZÁMOK TÜKRÉBEN NÉZVE egyre inkább úgy áll előttünk, hazánk, mint ahol egy olvasó, egyre többet olvasó nemzet él.'Csak egy impozáns adat: hazánkban 60—70 millió könyv fogy el kiskereskedelmi forgalomban, s körülbelül ugyanennyi a könyvtárból kölcsönzött művek száma. A kettő együttt ehát 120—140 millió vásárolt vagy kölcsönzött kötet egy évben, egy 10 milliós országban. Ez szerényen számolva is fejenként 12 könyv, tehát beleértve az olvasni még nem tudó csecsemőket is, havonta egy kötet jut minden’ magyar állampolgárra! Nem tudom, hány ország büszkélkedhet még^ hasonló adatokkal?! A könyv értékes ajándéka életünknek. Ezért tudunk tiszta szívből, őszintén együtt örülni az írott szó. a könyv egyre növekvő becsületének hazánkban. Gáncs Péter DÉL-AFRIKA KORMÁNYÁNAK ÚJ INTÉZKEDÉSEI A FAJI MEGKÜLÖNBÖZTETÉSRŐL Május elején telt le az a félév, amit Dél-Afrika miniszterelnöke, dr. Johannes Vors- ter haladékként kért, tjogy mélyreható változásokat hajtson végre a kormány a faji megkülönböztetési politikájában. A külpolitikai lépések sorában tárgyalásokat folytattak Libéria elnökével, William Tolberttel és dr. Kenneth Ka- unda zambiai elnökkel, hogy felkérjék őket a rhodesiai fehérek és feketék közötti nagyon megromlott viszonyban való közvetítésre. Az Afrikai Egységszervezet azonban visz- szautasította Dél-Afrika közeledését a fekete afrikai országokhoz és az áprilisban Dar es-Salaamban tartott minisztertanácsi ülésen azzal bélyegezték -meg Vorster miniszter- elnök kísérleteit, hogy ezekkel csak megnyugtatni Igyekszik a világ közvéleményét és megosztani igyekezik az afrikai népeket. Belpolitikailag a kormány igyekezik fokozatosan megszüntetni az ún. „kis megkülönböztetéseket”. Ez azt jelenti, hogyha középületekről eltűnnek a „Csak fehéreknek!” feliratú táblák, egy híres fokvárosi színházban egymás mellett ülhetnek a fehérek és feketék, valamint különböző sportrendezvényeken lassan szokássá válik, hogy feketék és fehérek együtt induljanak a küzdelmekben. Az új intézkedések ellenére az ország alapvető berendezkedése, hogy a fehéreket a feketéknél értékesebb fajnak tartja, és ennek megfelelően előnyben részesíti az élet minden területén, változatlanul megmarad. így a kormány új intézkedései csak a régi gyűlölt fajüldöző politika kozmetikázásaként értelmezhetők (Iwi) detét, aki ismerte és ismeri a kicsinyek és a nagyok gondját és készségesen segít a bajok elhárításában.” Tudjuk, hogy sem az evangélikus egyház, sem a magyar katolikus egyház nem tagadja le azokat a tanításbeli különbözőségeket, amelyek a két egyház között fennállnak, mégis olyan beállítottságú és jellegű emberek, mint Íjjas József, segítenek egymás jobb megértésében és egész népünk érdekében végzendő közös szolgálatban. Becsüljük íjjas József érsekben azt az egyházfőt, aki tudatosan és bölcsen fáradozott és fáradozik a? állam és a magyar katolikus egyház jóviszonyának munkálásában. Sokat tett azért, hogy ez a viszony ne csak elfogadható, hanem kifejezetten jó és gyümölcsöző legyen. Világosan látja, hogy a magyar katolikus egyháznak a protestáns egyházakkal együtt segítenie kell a szocialista társadalmi rend fejlődését és vele együtt népünk boldogulását. Bár íjjas József többször beszél arról, hogy az egyházaknak a híveket az örök élet felé kell vezetnie, de ugyanakkor arról is gyakran szól. hogy az egyházaknak segíteniük kell az emberek földi boldogulását és előrehaladását is. Ezért tud nyitott lenni államunk felé. amely olyan sokat tett az elmúlt 30 esztendőben népünkért. Köszöntjük a jubiláns érsekben a békét munkáló embert. Íjjas József 1969-ben részt vett a Béke-világtanács berlini ülésén. Sokak számára emlékezetes marad az ott elhangzott felszólalása. Hivatkozott Czapik Gyula volt egri' érsekre, aki 1955-ben Helsinkiben a Béke-világkongresszuson így foglalta össze álláspontját: „Békét akarok a földkerekségen, mert ember vagyok, mert keresztyén vagyok, mert magyar vagyok.” íjjas József érsek ezeket a szavakat megerősítette felszólalásában. Beszélt arról, hogy ő maga. munkatársai és egyháza készségesen vesz részt a békemozgalomban és azt kívánja, hogy a békemozgalom egyre jobban erősödjék. Több magyar protestáns püspökkel együtt íjjas érsek részt vett 1973 őszén a Békeszerető Erők Világkongresszusán, Moszkvában. Ott beválasztották a világkongresszus elnökségébe is. Azon az ülésen, amelyet a világ- kongresszussal kapcsolatban Zagorszkban tartottak az egyházi emberek számára, ugyancsak bizonyságot tett a béke mellett és hangsúlyozta, hogy egyházával együtt cselekedni is akar az emberiség nagy család iának békéjéért. Mi, evangélikusok szívből örülünk annak, hogy amikor a béke ügyéről van szó, akkor eltűnnek a dogmatikai különbségek és együtt tudunk munkálkodni az emberiség békés jövendőjéért a magyar római katolikus egyházzal és annak vezetőivel. KÍVÁNJUK ÍJJAS JÓZSEF ÉRSEKNEK, hogy a papi szolgálatban eltöltött ötven esztendőhöz adjon Isten további éveket, amelyekben ezt a papi szolgálatot folytathatja és ebben a szolgálatban továbbra is jó gyümölcsök érlelődjenek egyháza, egyházaink és magyar népünk életében. D. Káldy Zoltán Tompa László: Anyám kinéz az ablakon Anyám reggelenként Ablakán kinéz: Fiam, künn hideg van, Ügyelj, ha kimész. Máskor szól: no lám, hogy Begyújtott a nyár — Nehogy fölhevülj és Melegen igyál! Mindig így figyel rám, Törődik velem — 'Most ne legyek lassú, Most ne hirtelen. S teszi ezt, mióta Megszülettem én. És folytatja most Is, Hogy már rég nem éL Mert a lelkemben ő Velem van ma* is, Anyagondja rajtam Varázsing, paizs. Ezért rám akármi Rossz is agyarog, Nem verhet le, érzem, .Megvéd egy halott! Megjelent az „ERDÉLYI HELIKON KÖLTÖI (1928—1944)” című kötetben A János passió Oroszlányban Május 25-én az oroszlányi evangélikus templom bejáratán messziről is jól olvasható betűkkel rótt felirat hirdette, hogy délután háromkor a gyülekezet énekkara vendégművészek közreműködésével előadja J. S. Bach ének- és zenekarra, valamint orgonára írt csodálatos művét, a János passiót. Erre az alkalomra a gyülekezet vezetősége meghívta D. Dr. Ottlyk Ernő püspököt is, aki a Szenthái'omség vasárnapjának délelőtti istentiszteleti szolgálatát is vállalta. Az oroszlányi gyülekezet nevét évek óta elsősorban énekkara tette ismertté. Ennek az énekkarnak a lelke és motorja egy vájár brigádvezető, Nagy Dániel. A május 25-i előadás sikere is elsősorban az ő fáradhatatlan buzgóságának és hittel teli kitartásának a gyümölcse. A hallgatóság szívvel és átéléssel előadott János Passiónak az élvezője lehetett. A szóló énekszámokat: Mohácsi Judit (szoprán), dr. Nagy Ervinné (alt), Fülöp Attila, tenor (evangélista), Mezőfi Tibor, basszus (Pilátus), Zimányi István, basszus (Jézus) énekelték. Az ő produkciójuk őszinte elismerést váltott ki, nemcsak az éneklés szépségéért, hanem a szerénységért, amely- lyel egy vidéki énekkar sikerét tudták támogatni. Az orgonakontinuót Behar- ka Pál orgonaművész szolgáltatta. Bach nagy műve a lipcsei első előadás óta századokon át vezeti végig a hallgatókat az átélés erejével, a zene és az emberi hang csodálatos eszközein keresztül. Krisztus szenvedéstörténetén át. az értünk történt nagy. drámai be- teljedésig, Jézus golgotái ke- Beszthaláláig. Ezen a vasárnap délutánon is ez történt Oroszlányban. K. T. Együtt tovább Az elmúlt hetekben, a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusától a most lezajlott választásokig, számtalan olyan nyilatkozat hangzott el felelős közéleti személyiségek, közbizalmat élvező képviselőjelöltek ajkáról, amely bennünket, hivő embereket közvetlenül érint. Ezekben a nyilatkozatokban, különösen is az elhangzott választási beszédekben ismételten szó esett a szövetségi politikáról, arról a politikáról, amely minden dolgozó magyar állarnpolgár legszélesebb körű összefogását igényli hazánk javára. PÉLDAKÉPPEN HIVATKOZHATUNK SARLÓS ISTVÁNNAK, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkárának, fővárosunk VI- kerülete egyik képviselőjének választási beszédére, aki többek között ezt mondta: „Hazánkban a különböző társadalmi osztályok és rétegek, a materialista világnézetet vallók és c hívők, személyes tapasztalataik és érdekeik alapján felismerték azt a nagy igazságot, hogy a magyar nép csak akkor lehet valóban szabad, csak akkor élhet jólétben, ha elkezdett nagy művünket, a szocializmus építését, következetesen tovább folytatjuk és megvalósítjuk a fejlett szocializmus Magyarországát.” Ebben az alapvető kérdésben, hazánk javának ilyen elősegítésében, ennek a társadalomnak további fejlesztésében a keresztyén hivő emberek teljesen egyetértenek a materialista világnézetet vallókkal. Ebben az építő munkában, népünk és társadalmunk szolgálatában megbecsült, elismert, egyenrangú ál-\ lampolgárként mindnyájan részt vehetünk. KERESZTYÉN HITÜNKBŐL IS TERMÉSZETESEN KÖVETKEZIK. hogy összefogunk azokkal, akik az életszínvonalat emelni akarják, akik kulturáltabb életkörülmények megteremtésén fáradoznak, akik az idős nyugdíjasok életét, öreg napjait szebbé, kellemesebbé akarják tenni. Együtt harcolunk mindenkivel a családi élet tisztaságáért, a nők nagyobb megbecsüléséért. Becsületesebb élet és erkölcs példamutatásával segítjük társadalmi életünk fejlődését. Támogatjuk azokat, akik egész népünk kultúrájának és művészetének színvonalát is igyekeznek még magasabbra emelni. A hivő keresztyének is elkötelezve érzik magukat arra, hogy minden tudásukkal, szakmai Ismeretükkel. becsületes munkával fejlesszék országunk iparát, kereskedelmét, mezőgazdaságát. Sokszor írtunk már arról a felismerésünkről, hogy a keresztyén hivök közösségének, az egyháznak, a mi evangélikus egyházunknak feladatai közé is tartozik hazánk, népünk és az egész emberiség szolgálata. Ezt a szolgálatot azonban csak úgy tudjuk végezni, ha jó szívvel együtt tudunk munkálkodni azokkal a más vallású és világnézetű emberekkel, akik hazánk, népünk és társadalmunk javát munkálják. Ezt az együttmunkálkodást teszi lehetővé az a szövetségi politika, amelyre a most következő időszakban ismét nagy hangsúly esik. MÜLT VASÁRNAP SZAVAZATAIKKAL GYÜLEKEZE. TEINK TAGJAI, a hivő keresztyének is igent mondtgk erre a politikára. Megerősítették azt, amire eddig is igyekeztünk mindnyájan. Ez az „igen" nem csupán szó, hanem olyan döntés, amelynek tettekben kell megnyilvánulnia: együtt kell haladnunk, tovább azon az úton, amelyen elindultunk, amelynek harminc éves szakasza van a hátunk mögött. Együtt mindenkivel, aki hazánk, népünk és az emberiség javát akarja. Tovább a fejlődés útján, továbbiejlesztve mindazt, amit eddig elértünk, kijavítva a hibákat, leküzdve az akadályokat. Ebben a szolgálatban felszabadultan vesz részt minden hivő keresztyén ember Dr. Muntag Andor t KEVE LAJOS Lapzártakor kaptuk a hírt, volt Budapesten, a Farkasréti hogy Keve Lajos ikladi lelkész, temetőben. „Én vagyok a fel* életének 65-ik. boidog házassá- támadá és az élet, aki én- ganak 38-ik eveben junius 4én váratlanul, csendesen el- bennem hisz, ha meghal is, hunyt. Temetése június 13-án él!” Istentiszteletek a Balaton mellett Badacsonytomaj protestáns imaház: a hónap első vasárnapján de. 9. Balatonakali evangélikus templom: a hónap utolsó vasárnapján de. »/,12. Balatonalmádi evangélikus templom (Bajcsy-Zsilinszky u. 25.) : minden vasárnap du. 4. Balaton- boglár református imaház: a hónap első vasárnapján du. fél 3. a hónap harmadik vasárnapján de. 9. Balatonfenyves református imaház: a hónap első vasárnapján de. 11. a hónap harmadik vasárnapján du. з. Balatonfüred református templom: a hónap utolsó vasárnapján de. 8. Balatonfűzfő református templom (József Attila u.) : a hónap első és harmadik vasárnapján du. 6. Balatonkenese református templom: a hónap utolsó vasárnapján du. 3. BalatonleJIe református imaház: a hónap első vasárnapján du. 5. a hónap harmadik vasárnapján de. fél 11. Balatonszárszó evangélikus üdülő (Jókai и. 41.): minden vasárnap de. 10 és református templom: a hónap második és negyedik vasárnapján de. 10. Balatonszemes evangélikus imaház (Fő u. 32.): a hónap második és negyedik vasárnapján de. fél 9. Balatonszepezd: a hónap harmadik vasárnapján du. 3. Balatonvilágos Drenyovszky-villa (Zrínyi u. 36.): júliusban és augusztusban minden vasárnap du. 3. Fonyód protestáns templom: a hónap első vasárnapján de fél 10. a hónap harmadik vasárnapján du. fél 5. Gyenesdiás evangélikus szeretetotthon (Béke u. 57.) : minden vasárnap de. 10. Keszthely evangélikus templom (Deák Ferenc u. 18.): minden vasárnap de 10. Kőröshegy református templom: a hónap második vasárnapján du. 1. Kővágóőrs evangélikus templom: minden vasárnap de. il. Révfülöp evangélikus templom: a hónap első vasárnapját kivéve minden vasárnap de. 9. Siófok (Fő u. 93.): minden vasárnap de. 11. Sümeg protestáns templom (Széchenyi u.) : a hónap negyedik vasárnapján du. fél 4. Tapolca protestáns templom (Darányi u. 1—3.): a hónap második vasárnapján du. 4. a hónap negyedik vasárnapján de. 10. Zamárdi evangélikus imaház (Aradi u. és IV. köz sarok): a hónap második és negyedik vasárnapján de, fél 12. Zánka evangélikus imaház: a hónap első és harmadik vasárnapján de. 11. Családi hírek — SZÜLETÉS. Benkóczy Dániel nyíregyházi lelkészéknek június 8-án harmadik gvermekük született. Neve: PÉTER. — HALÁLOZÁS. ZongorEr- nőné. sz. Gaál Margit, a bele- di gyülekezet tagja, 83 éves korában elhunyt. Az elhunytban Németh Gyuláné. a beledi gyülekezet volt felügyelőjének özvegye édesanyját gyászolja. — Tamás József volt tímár, aki Erdélyből előbb Mórichi- dára. majd Csornára került, s ott volt a gyülekezet tágja, 65 éves korában elhunyt. Temetésén Hubert István csornai lelkész szolgált. — Gere Géza volt kertész, a csornai gyülekezet legrégebben Csornán született tagja 79 éves korában elhunyt. A gyülekezet nagy részvéte mellett Hubert István lelkész szolgálatával kísérték utolsó útjára. J. S. BACH ÖSSZES ORGONAMŰVEI címmel orgonaest lesz június 20-án, pénteken és június 23-án, hétfőn este fél 7 órakor a Bécsikapu téri templomban. Három korálelőjáték C-dúr prelúdium és fúga Kánopikus varációk a-moll prelúdium I Pedál exercitium F-dúr ária c-moll passacagUa Orgonái: PESKÖ GYÖRGY Előadók: Földes Imre és Meixner Mihály Jegyek ára: 12,— Ft Í » k