Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1974-06-23 / 25. szám

ORSZÁGOS E V A N G É LIKUS HE TI LA P

XXXIX. ÉVFOLYAM, 25. SZÄM 1914. június 23.

Ara: 2,— forint

Nagyszerű vállalkozás volt

Még állványerdő veszi körül, de már nincs szükség különösebben éles szemre, hogy kihámozza belőle az épület szépségét. Még munkáskezek szorgoskodnak kívűl-belül, nyögnek, csikorognak a vastag, poros pallók a nehéz teher alatt, ládák, építőanyagok. létrák halmaza szól a munka ritmusáról, de a gondos szemlélő már késznek látja az épületet. Szakkifejezések sűrűsödő röpködése a levegőben a befejezéshez közelálló pillanatra utalnak és már nem kell leleményes fantázia ahhoz, hogy az utolsó darabokat is a helyén lássuk. Még néhány hónap, s gyönyörködhetünk az elkészült Teológiai Akadémián. E pillanatban azonban gondolatunk és szívverésünk kísérje az izgalmas „finist”, az utolsó nagy erőfeszítést, mint a versenypályán a futókat. Erre az izgalmas finisre hívjuk el olvasóinkat. Alijuk együtt körül egyházunk kivételesen nagy és bátor vállalkozását, a majdnem kész Teológiai Akadémiai.

NAGYSZERŰ VÁLLALKOZÁS VOLT végleges otthont adni ennek a hányatott életű intézménynek! Mert tudnunk kell, hogy ez az intézményünk az utolsó félszáz év alatt milyen „hontalan” volt. Vendég és vándor, míg Eperjesről Sopronon keresztül Budapestre jutott (itt Budapesten az első világháború után teljesen gyökértelen volt) s itt fővárosunkban is legalább három helyen volt „vendég”, míg végre a napokban hazatalál. Kellett a végleges otthon ennek az intézménynek, ebben mindnyájan egyetértettünk. De hogy bírni fogjuk-e az áldozatot érte, ez nagy és homályos kérdésünk volt. Isten megcsúfolta, mi megszégyenülve bíráltuk kicsinyhitűségünket. Bírtuk! És amikor majd egyházunk legújabb kori történelmét írni fogják, a legszebb fejezetet fogják szentelni ennek a vállalkozásnak, 1974- ben a Magyarországi Evangélikus Egyház új Teológiai Akadémiát, Teológus Otthont adott át rendeltetésének. Ez valóban az egyház hitének és az egyházvezetőség szolgálatának gyümölcse. Ennél szebben, értelmesebben, kitapinthatóbban nem is lehetett volna kifejezni létezésünket, munkánkat, akaratunkat, jövendőbe vetett hitünket, mint ennek az intézménynek a megépítésével és funkcióba helyezésével.

GYÜLEKEZETEINK EDDIG több mint másfél millió forinttal járultak hozzá, gazdagították az adományokat buzgó hívek egyénileg, segítségül kaptuk a Lutheránus Világszövetséget, a Gustav Adolf Werk-et, s a Martin Luther Bund-ot, úgy amint erről már tájékoztattuk olvasóinkat.

Mondom ismét, nagyszerű vállalkozás volt! S mindez szinte varázsütésre. A hosszú, kimerítő ábrándok, szunnyadó vágyak, fárasztó álmok után. Mert 1972. december 5-től, az első „kapavágástól” másfél évre — igen, nem tévedés, másfél évre! —, készen áll minden. S mire a másfél év utolsó percei lejárnak, beköltözködhetnek teológusaink és felzendülhet a „Veni sancte Spiritus” ősi dallama,

ITT ALL TEHÁT A KÉTEMELETES ÉPÜLET üde, zöld lombok árnyékában. Modernül, a kor igényeinek megfelelően. Egyetlen egy vonása sem kihívó, szerény és mégis praktikus. Akadémia és lelkésznevelő egyben és kiegészítve mintegy tízezer kötetes kézikfönyvtárral. Egyben és egységesen, mert ez hangsúlyozandó. Ugyanis két különálló intézményről volt szó eddig s a gyakori vándorút pihenő állomásain földrajzilag is sokszor alig megközelíthető távolságra egymástól. Az egység példátlan előnyére nem is kell külön kitérnünk, illetve a figyelmet felhívnunk. Viszont észre kell vennünk a gyülekezeteink egységét is ebben, amint közösen hozták áldozataikat és egyben kívánták látni a lelkészképzést és lelkésznevelést.

De még egy fajta egységre is felfigyelhetünk. Maga az új épület néhány lépésre van a zuglói templomtól. Külön tőle, de mégis mintha tartozéka lenne. Bekerült tehát az új Teológiai Akadémia egy gyülekezet szívébe, vérkeringésébe. Bizonyosak vagyunk abban, hogy ez nem pusztán költői kép marad. S ez a fővárosi gyülekezetünk meleg szeretettel adoptálja és öleli körül az egész ország evangélikusságának intézményét. S hovatovább az egyházközség és a Teológiai Akadémia elválaszthatatlan ikertestvérek lesznek. A templom és teológia, gyülekezet és lelkészképzés szimbiózisa jó példa lesz teológusaink szolgálatra készülésében.

A TEOLÓGIAI AKADÉMIA TEHÁT MÁR NEM ÁLOM, valóság. Az előadótermekből még hiányzanak ugyan a katedrák, padok, a lakószobákból az ágyak, szekrények, de az új tanév kezdetén ifjúságunk zsibongása, vagy csendes elmélyülése a honfoglalás nagyszerű eseményéről ad számot. S míg ezen el- gondollcodom, lélekben visszakanyarodok néhány évtizedet a múltba. Ahhoz a nemzedékhez tartozom, amely még Sopronban végzett. És „oly korban” tanultam, amikor roppant gond volt diáknak lenni. Hideg szobák, kevés ennivaló, szűkölködés és nyomor, a második világháború keserves öröksége volt a négy esztendő jellegzetessége. S ma? Heroikus vállalkozás tükrözi az egyház népének szeretetét és az egyházvezetöség rendkívüli erőfeszítéseit. Mert mindaz, amivel teológusaink itt találkozni fognak, minden egyes új bútordarab, lakószobák és előadótermek, de minden egyes tégladarab az egyházvezetőség felelősségét és az egyház népének végtelen szeretetét szimbolizálja.

Mondhatnánk azt is, hogy reményteljes vállalkozás volt. Mert reménységünk, hogy ez az új intézmény még alaposabb képzést, még hűségesebb lelkészeket fog adni, illetve szárnyaira bocsátani. Valljuk, hogy nem az épülettől és annak felszerelésétől függött eddig sem a teológia tudományos munkálása. A magyar evangélikus teológiát „jegyezték” eddig is a külföldi teológiák „tőzsdéin”. De talán éppen ezért, vagy szeretetünk és megbecsülésünk kifejezése képpen akartuk megfelelő „miliőbe” helyezni a magyar evangélikus teológiát. Egyszóval egyházunk népe mindent megadott, erején felül áldozott, hogy most már a tanulás, felkészülés külső feltételei meglegyenek. Reménykedve kísérjük figyelemmel a professzorok és hallgatók szívós és hűséges munkáját, s mindazokra, akik néhány hét múlva, mint „honfoglalók” átlépik az új Teológiai Akadémia küszöbét, az egyház Urának gazdag áldását kérjük.

A FINIS MEGDOBBANTOTTA SZIVÜNKET. Lázban égünk, szorítunk a sikerért. S míg a nyár a jól megérdemelt pihenést nyújtja a professzoroknak és hallgatóknak egyaránt, addig utolsó simításra lendülnek a munkáskezek, helyükre találnak a berendezési tárgyak, végképp kialakul egy új otthon meleg, barátságos környezete.

Dr. Rédey Pál

Közös vonások múltunkban, közös szolgálatok a jelenben

(Franciaországi beszámoló)

A Francia Evangélikus Egyházak Nemzeti Szövetségének nevében Alfred Wohlfahrt strasbourgi lelkész meghívott feleségemmel együtt hivatalos látogatásra Franciaországba. Ez a látogatás viszonzása volt Albert Greiner párizsi püspök és felesége tavalyi magyarországi látogatásának. Utazásunkra április 27- május 6-a között került sor. A francia út után két másik külföldi út következett és ezért nem kerülhetett sor eddig a beszámolóra. A sok tapasztalatot és élményt nyújtó franciaországi látogatásról lapunk két egymást követő számában szeretnék beszámolni. Annyit már most elmondhatok, hogy vendéglátóink igen sok szeretettel és figyelemmel készítették elő utunkat, mindenütt nyitott szíveket és nyitott ajtókat találtunk. Greiner püspök közvetlen megérkezésünk előtt nagyon meleg hangú cikkben — visszaemlékezve magyarországi tapasztalataira — készítette elő látogatásunkat. A francia út kitűnő folytatása volt annak a kapcsolatépítésnek, amely Greiner püspök magyarországi látogatásával kezdődött.

Keresztyének

Franciaországban

A közvéleményben általában úgy él Franciaország, mint „keresztyén” ország, vagy mint „katolikus” ország. Személyes beszélgetéseink során hamarosan kitűnt, hogy ez a képzet nem fedi a vakságot. A keT zünkbe adott statisztikai adatok azt bizonyítják, hogy a mintegy 52 millió lakosból 9 millió vallja magát valamelyik keresztyén egyházhoz tartozónak. Ez azt jelenti, hogv minden 5—6. ember tartozik az egyházak aktív tagjai sorába. Ez annak ellenére van így, hogy a kapott információk szerint a lakosság 90%-a meg van keresztelve. Egyes lelkészek keserűen jegyezték meg, hogy Franciaország inkább „ateista”, mint „keresztyén” ország. Kétségtelen, hogy az elvilágiasodás (szekularizáció) Franciaországban is igen nagy méretű. Égjük kiindulópontja az 1789-es, majd azt követő forradalmakra vezethető visz- sza, melyek többek között azt is célozták, hogy megvalósítsák az egyház gyámkodása nélküli nagykorú világot.

A statisztikai adatok szerint jelenleg Franciaországban 8 millió római katolikus és 1 millió protestáns él. Az 1 millió protestánsból 600 ezer református, 300 ezer evangélikus, 100 ezer a „szabad egyházakéhoz és a szektákhoz tartozik. Reformátusok az egész ország területén élnek. Ezzel szemben az evangélikusok három területre tömörülnek: 1. Elzász-Lotharingia

(250 ezer), 2. Montbéliard és környéke (45 ezer), 3. Párizs és környéke, továbbá Lyon és Nizza (14 ezer).

A földrajzi elhelyezkedésnek megfelelően három egyházkerület van, mindegyiknek az

FINNORSZÁG

A Finn Evangélikus Egyház vezetőjének. D. Martti Simo- joki érseknek a vezetésével április elején finn egyházi küldöttség látogatta meg a Német Demokratikus Köztársaság Evangélikus Egyházát. Simojo- ki érsek a látogatást igen eredményesnek és a kölcsönös kapcsolat keresést hasznosnak nevezte, mert mint mondta, „sok tanulnivalónk van a reformáció hazájának egyházától”. (lwi)

élén egy-egy „inspektor” (püspök) áll. A párizsi és a Mont- béliard-i evangélikusok alkotják a „francia evangélikus

egyházat”, a másik evangélikus egj’háztest az „Elzász- Lotharingia-i Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház”. A két evangélikus egyház szervezetileg nem tartozik össze, inlemészároltak. A vérengzés átterjedt vidékre is és az egész országban kb. 10 ezer protestánst öltek még. 1593-ban IV. Henrik megtagadta protestáns hitét, mondván „Párizs megér egy misét”. Hosszú szenvedés után 1598-ban IV. Henrik a Nantes-i ediktumban vallás- szabadságot biztosított a pro.,államegyház”, szemben a párizsi és montbéliárdi evangélikus egyházakkal, ahol érvényben van az állam és az egyház szétválasztása. Ez azt a kettősséget is jelenti, hogy míg a párizsi és montbéliárdi egyházkerületekben a gyülekezetek tartják fenn a lelké- szi állásokat és általában a gyülekezeteket, addig Elzász- Lotharingiában az egyházkerület vezetőjét az állam nevezi ki és a lelkészeket is az állam fizeti.

Az állam és az egyház szétválasztása

Modern evangélikus templom Párizs elővárosában, Saint-Denis-ben

kább „teológiailag” köti össze őket a „Francia Evangélikus Egyházak Nemzeti Szövetsége,” amely bennünket a látogatásra meghívott.

Néhány mozzanat az egyháztörténetből

Bizonyítékok vannak arra, hogy a 95 tételnek a wittenbergi vártemplom kapujára való kiszögezését követő évben (1518) Luther neve és a tételek kiszögezése ismert volt Franciaországban. Ezt követően hasonló események zajlottak le Franciaországban, mint Magyarországon, csak még drasztikusabb módon. 1521. április 15-én a Sorbonne-n elítélték Luther tételeit és könyveit nyilvánosan megégették. 1522- ben Meaux-ban 40 evangélikus hívőt megöltek. 1523. augusztus 5-én Jean Valliere ágostonren- di szerzetest máglyán égették meg. 1546-ban Jean Ledere evangélikus lelkészt és 13 gyülekezeti tagot megint csak Meaux-ban megégettek. 1534- ben I. Ferenc király állást foglalt a reformációval szemben, amely most már református irányban is tovább terjedt. Igen nehéz korszak volt a francia protestánsok életében az 1562—1598 közötti idő, amelyben vallásháborúk dúltak. Ebbe az időszakba esik bele a Szent Bertalan-éj, a „párizsi vérmenyegző” (1572. augusztus 24.). Navarrai Henrik és Valois Margit házasságának ünneplésére Párizsba érkezett mintegy 2 ezer protestánst (hugenottát)

testánsok számára is. XIV. Lajos azonban 1685-ben megszüntette ezt a vallásszabadságot, és újabb vallásháborúk következtek. A vallásháborúk idején a protestánsok három lehetőség között választhattak: menekülés, gálya, vagy máglya. Napoleon 1802-ben konkordátumot kötött Rómával. Az egyházak, köztük a protestáns egyházak is, „államegyházi státust” kaptak Ennek nyomán a párizsi evangélikusok 1808-ban istentiszteleti helyiséget szereznek, új gyülekezeteket létesítenek Ebben az időben alakul meg az evangélikus gyülekezet Lyonban és Nizzában is. 1871-ben Elzász-Lotharingia a francia— porosz háború után a győztes Németországhoz került és csak az első világháború után az 1919-es versailles-i békeszerződés nyomán került vissza Franciaországhoz. Ez azért fontos evangélikus egyházi szempontból, mert mintegy 50 éven keresztül a franciaországi evangélikus egyházat csak a párizsi és a montbéliard-i evangélikusok alkották. Másrészt azért fontos, mert 1905- ben Franciaországban létrejött az állam és egyház szétválasztása, de ebben az időben Elzász-Lotharingia nem tartozott Franciaországhoz és ez a szétválasztás ennek következtében erre a területre nem vonatkozott. Amikor 1919-ben visszakerült Franciaországhoz, nem érvényesítették itt az állam és az egyház szétválasztását, úgyhogy a mai napig az evangélikus egyház Elzász-Lotharingiában

Köztudomású, hogy hazánkban az állam és az egyház szétválasztása 1948-ban történt. Franciaországban ez már 1905-ben megvalósult. A szétválasztást a francia parlament mondotta ki. Érdekes lehet számunkra, hogy a francia evangélikusok 1905-ben ellene voltak az állam és az egyház szétválasztásának. Természetesen a szétválasztás ennek ellenére megtörtént. Mit tartalmaz az 1905-ben végrehajtott „szétválasztási törvény”?

1. A gyülekezeteket a jövőben mint „egyesületeket” (egylet) be kell jelenteni az illetékes állami hatóságnál. Igazolni kell bizonyos „taglétszámot”, amelynek alapján ez az „egyesület (gyülekezet) létrejöhet.

2. Mivel az állam és egyház szétválasztása fennáll, az állampolgároknak nem kell többé az egyházból „kilépniük”, hanem csak a „belépést” kell bejelenteniük. Ez azt jelenti, hogy csak azok az egyháznak a tagjai, akik egy-egy gyülekezetbe „belépnek”. Érdekes lehet számunkra, hogy 1906- ban — amikor Franciaországban az állam és az egyház szétválasztása törvényerőre emelkedett —, az addig születésük alapján számontartott evangélikusok 70%-a nem lépett be az egyházba. Vagyis a korábban evangélikusoknak tartott állampolgárok 30%-a lépett csak be az egyházba

3. A szétválasztás után az állampolgárok vallását állami síkon nem tartják számon. Tehát a vallást, vagy egyházhoz tartozást az állampolgárok személyére vonatkozóan nem „regisztrálják”.

4. A kötelező egyházi adót eltörölték. A gyülekezetek tagjai önkéntesen fizetnek egyházfenntartói járulékot. Ebből fizetik a lelkészeket, tartják fenn a gyülekezeteket és a gyülekezetek épületeit. (Mint fentebb említettem, ez nem vonatkozik Elzász-Lotha- ringiára.)

5. Az egyház szolgálatait (istentisztelet, bibliaórák. stb.) csak az egyház épületein belül végezheti, ha azon kívül akar ilyen szolgálatokat végezni, ahhoz illetékes állami hatóságok engedélye szükséges.

6. A nyilvános iskolákban a vallástanítás megszűnt.

7. Minden „nyereséges tevékenység” az egyház számára tiltva van.

Magától értetődő, hogy az állam és egyház szétválasztása Franciaországban sem jelenti a lelkiismeret és vallásszabadság korlátozását. Az egyházaknak sok lehetőségük van szolgálatuk végzésére, különböző könyvek és iratok kinyomtatására. Külön is szeretném megemlíteni, hogy a francia evangélikusok egymás után adják ki Luther főbb műveit és jelenleg, a 12. kötetnél tartanak. Nagyon tartalmas folyóiratuk a POSITIONS LUTHERIENNES. A lafli 1953 óta jelenik meg.

D. Káldy Zoltán (Folytatjuk)

v