Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1974-03-24 / 12. szám
Kérdezték tőlünk Mennyi egyházfenntartói járulékot fizessek? Március 3-i számunkban már jeleztük, hogy a szerkesztőségünkbe érkező levelekben felvetett kérdéseket, hasonlóképpen azokat, amelyeket a sajtómunkánkkal kapcsolatban szolgálatokat végző munkatársainknak tettek fel a kedves olvasók, illetve hallgatók, igyekszünk témák szerint csoportosítani és megválaszolni. Ez a megoldás szükséges, mert a levelekre egyenként adandó választ - főfoglalkozású beosztott hiányában — nem győzi szerkesztőségünk; másrészt hasznos, mert a több oldalról felvetett kérdéseket így összefüggésükben tudjuk megválaszolni. A fenti kérdésre a választ Karner Ágoston főtitkár adja meg, aki egyrészt mint gyülekezeti lelkész találkozik ezzel a kérdéssel, másrészt mint az országos egyház irodájának vezetője folyamatosan foglalkozik egyházunk anyagi kérdéseivel is. Hogy egészen pontos legyek egyházi adómat. Mennyit kell a kérdést így tette fel egyik fizetnem? hívem: Szeretném rendezni az Én erősködtem, hogy ma Jobban kell értenü nk „Krisztussal együtt feltámasztott” Ef 2. 6 Megint csak a nagyobb ösz- szefüggésre kell ügyelnünk, melyből ez a mondat kiragadtatott. Láttuk már a Krisztussal együtt való „megfeszít- tetés” magyarázatánál, hogy lehetetlen rögtön oda nem érteni a Krisztus feltámadásában való részesedést is. Ezt itt most kifejezetten halljuk. Aki bevonatott Krisztus sorsközösségébe, az nemcsak halálával, de feltámadásával is egybefonódott. Ámde mit jelent ez? Nyilván nem a reménységen van itt a nyomaték, hogy ti. Krisztus feltámadását követni fogja az övéié, mint a zsengét a többi kéve a betakarítás során (1 Kor 15, 20). A hangsúly itt azon van, amit már birtokol a hivő, miután a keresztségben eggyé lett Krisztussal. A boldogan bírt kincset Rm 0, 4 versében meg is nevezi az apostol: új élet a neve! Krisztussal együtt feltámadni tehát elsősorban is azt jelenti, hogy gyökeres változás állt be életmódunkba, a régihez képest merőben új életben járunk. Az apostol lelkendezve ecseteli ezt „Pál-fordulást” — nem feledve saját esetét — olvasóinak, kik javarészt pogá- nvokból lettek Krisztus követőivé. Múltjuk és jelenük közt éles ceruza jelzi a hallatlan változást. Szó szerint halálos állapotból keltek életre. „Holtak voltak vétkeik miatt” (Ef 2, 1). Micsoda nyomorúság volt ez a tetem-állapot, elsza- kasztva Istentől, az élet gyökerétől, akár egy levágott fa. melynek még itt-ott zöldelő lombja hamarosan avarrá rozsdásodik, zsugorodik! Rút önzés jellemezte életmódjukat, démonikus megkötöttségek, ledér testi kívánságok verték bilincsbe őket, bár úgy vélték, hogy szabadok és élnek. Gondolni sem tudtak rá, hogy más élet lehetséges. Ebből a holt állapotból támasztotta fel őket az irgalmas Isten, midőn az evangélium által megújította szívüket. Pál halmozza a szavakat, nem győzi magasztalni Isten cselekvését, áradozva ismétli, hogy egyedül Isten szerelmének és kegyelmének köszönhetik ezt az óriási változást (4 kk. versek). Ugyanazzal az isteni hatalommal elevenítette meg őket, mint amellyel Jézus Krisztust kihozta a sziklasírból! Ha ennél kevesebbet mondana, lebecsülné az új életnek azt a valóságát, mely minden fennmaradó gyarlóság ellenére is látható a gyülekezeten, mert világló élet az. S az új élet jele: a jó cselekedetek. Magától értetődik, hogy többé nem a „törvény cselekedeteiről” van szó, melyekkel mi szeretnénk kérkedni Isten előtt. Az Isten által elkészített, az élő Krisztus által bennünk munkált szeretet cselekedetei ezek. (v. ö, 9—10 v.) Hálásak lehetünk azért a józan kifejtésért, mellyel Pál apostol végül is ily eredményre juttat bennünket: Krisztussal együtt feltámadni nem valami eksztázis, nem is valamiféle korai mennyei utazás, hanem egyszerűen jó cselekedetekben folyó új élet a földön. Egyelőre legalább is ennyi. Ám ez nem csekélység. Mert amint bimbóban ott szunnyad a káprázatosán tündöklő rózsa, úgy mai igazán jó életünkben — ha van ilyen — ott rejtőzik már a fénylő jövendő édes reménysége. Scholz László már nincs egyházi adó, ő bizonygatta, hogy ennek ellenére annak nevezi. Nem is a fogalmazáson volt a hangsúly, hanem azon a puszta tényen, hogy mennyit kell adnia az egyházközség céljaira. Itt megint vitába szánhattam volna a túlságosan is kihangsúlyozott „kell” szócska egyértelmű jelentésén, de hallgattam. VALÓBAN MIRŐL IS VAN ITT SZÓ? Az igaz, hogy ma már — és Istennek legyen hála —, nincs egyházi adó. Nem szedi be az állami adóhivatal, mint a múltban, gyakran függetlenül attól, hogy valaki akarta-e vagy sem azt fizetni, hátralékát nem hajtja be a végrehajtó. (Egyszer ki kellene adnunk nyomtatásban azokat a leveleket és kérvényeket, amelyek ma még nagyon mélyen és „mozdulatlanul” húzódnak meg a gyülekezetek levéltáraiban, s melyekben rimánkodó hangon kérik az egyházat, hogy mielőtt a semmijüket is elvinné a végrehajtó, csökkentsék az egyházadét. Izgalmas olvasmány lenne, az biztos, Egyházi adó nincs, de van helyette önkéntes egyházfenntartói járulék. Tudom és érzem, hogy az előbbi könnyektől és szegénységtől van megterhelve, de az utóbbi — legalábbis kimondva vagy leírva — nehézkes és magyarázatra szorul. Az meg külön kérdésem, hogy hogy lehet-e valami egyszerre önkéntes és járulék is. Ha járulék, akkor nem önkéntes, ha pedig önkéntes akkor miért jár az? Na, de ez inkább csak játék a szavakkal. Viszont az már közelebb visz bennünket a megoldáshoz, ha így fogalmazunk: ma egyházfenntartói járulékot kérünk híveinktől. Ennek fizetése pedig önkéntes. Ezzel kizárjuk a régi adózás minden súlyát és terhét. A hívem — és tudom, hogy sok gyülekezeti tagunk tette vagy teszi fel ugyanazt a kérdést — mégis csak jól fogalmazott — már ami a lényeget illeti. Valóban az egyházfenntartói járulék önkéntes. ' önkéntes ugyanis az, hogy valaki akar-e fizetni vagy sem. Kényszerítő erőt — még lelkieket sem! — nem használhatunk. Nem azért, mert azt talán az állami törvények is tiltanák, hanem azért nem, mert az egyház nem uralmi helyzetben méri fel a maga anyagi szükségletét, hanem szolgáló formában végzi a maga sajátságos szolgálatát, amelynek természetesen megvan a maga anyagi szükséglete is. AZ EGYHÁZ MINDEN TESTÜLETÉNEK, SZOLGÁLATI ÁGÁNAK — az Országos Egyháztól a gyülekezetekig — van költségvetése. Ennek bevételi oldalának tervezése — egyházfenntartói járulék, perselypénz és adományok — bizonyos vonatkozásban irreális, már ami az összegeket illeti. Mégis minden egyházközség tudja, hogy milyen kiadásokra számíthat, ennek megfelelően kell a bevételi forrásait is alakítani. Hogyan tud az egyház- község tervezni, ha bizonytalan abban a tekintetben, hogy menrfyi egyházfenntartói járulék folyik be? Az egy ház fenntartói járulék fizetése önkéntes, de nem önkényes. És ez már nem a szavakkal való játszadozás! Ma még nem kévé? azoknak a gyülekezeti tagoknak a száma, akik önkényesen állapítják meg, hogy mennyi járulékot fizetnek — önkéntelen. Ha úgy tetszik: ebben az évben nem fizetek semmit, vagy talán úgy határoztam, hogy évi tíz forintot szánok az egyház céljaira. És ha egy gyülekezetben ugyanabban az esztendőben 50—60 család gondolkodik így? Mi lesz annak az egyházközségnek a bevétele? Miből fizeti a lelkészt, a harangozót, takarítatja a templomot, világít a bibliaórán, segíti a nyugdíjas lelkészek nyugdíját? Ne is folytassuk a sort! A GYÜLEKEZET — AZ EGYHÁZ — ANYAGI ÉLETÉNEK A MEGTERVEZÉSÉHEZ és szolgálata elvégzéséhez anyagi támogatást kér tagjaitól. Nem adó formájában veti ki, de meghatározza szükségleteinek megfelelően azokat a határokat, amelyek között szükséges, hogy egy önként teher- hordozást vállaló egyháztag a maga áldozatát meghozza. És senki ne gondolja azt, hogy az ő elmaradt forintjai nem jelentős összeg. Az egyházközség pénzügyi gépezete az egyházfenntartói járulék fogaskerekeiből áll. S ha egy fogaskerék kimarad vagy lecsökken, akadozni kezd az egész gépezet, hiszen minden gyülekezet anyagi élete az önkéntesen vállalt egyházfenntartói járulékot fizetők számához van méretezve. „Tartalék” fogaskerekek pedig nem állnak a rendelkezésünkre! Így hát azt tudtam válaszolni kérdező hittestvéremnek: nem az egyházi adóját kell rendeznie, azt huszonnyolc éve már senki sem kéri — hanem minden évben legalább egy napi napszám öszegével, ami ma legalább 120—150 forint, járuljon hozzá az egyház fenntartásához. Hogy ez számára járulék-e vagy adó: ő tudja. Reményik Sándor: BETEGÁGYON Hozzád emelem Uram lelkemet! Istenem benned bízom, ne szégyenüljek meg. Senki se szégyenüljön meg, aki Téged vár. Ütjaidat Uram ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem. Vezess engem a Te igazságodban, taníts engem, mert Te vagy az én szabadító Istenem. Emlékezzél meg Uram irgalmasságodról és kegyelmedről, mert azok öröktől fogva vannak. Ifjúságom vétkeiről és bűneimről ne emlékezzél meg; kegyelmed szerint emlékezzél meg rólam, a Te jóvoltodért Uram! Jó és igaz az Ür. Útbaigazítja a vétkezőket. Igazságban járatja az alázatosokat, ez ö útjára tanítja meg az alázatosokat Az Urnák minden útja kegyelem és hűség, azoknak, akik szövetségét és bizonyságait megtartják. A Te nevedért Uram, bocsásd meg bűnömet, mert sok az. A 25. zsoltárból Hűséges az Ür, aki megerősít titeket és megőriz a gonosztól. 2 Ts 3, 3 Mindenki kerülhet olyan helyzetbe, melyben sután, tanácstalanul áll. Nem találja meg a helyes magyarázatot és magatartást. Hálás lehet az ember, ha ilyenkor hű barátra lel, aki mellé áll, megfogja a kezét, tanácsaival vezeti, s kitart mellette válságos órákban. Jó barátra, aki nem magára gondol, hanem a bajbajutottra. Becses kincs a hűség, talán a legbecsesebb. Nagyon ritka. Becsüljük meg, ha betegségünk idején hűséges társunk akad, aki mellettünk marad s ellenszolgáltatást se vár tőlünk. Nem minden beteg talál ilyen társra, bármennyire is vágyódik rá. Istenünk azonban, ilyenkor is hűségesen áll mellettünk. Hűsége megújul minden reggel. Bárhol vagyunk is, körülvesz bennünket. Betegágyunk, halálos ágyunk mellett is jelen van. Álmatlan éjeken, kongó, szomorú szívünkben visszhangzik hű igéje. Mintha végig simítaná homlokunkat. Erőt ad minden gonosz ellen. Megújul hűsége mindvégig, az utolsó napig. Számíthatunk rá. Mennyei Atyánk! Köszönjük végtelen hűségedet. Fogd erősen kezünket, ha utunk sötétbe ér s üt utolsó óránk. Maradj közelünkben, ha az utolsó lépést kell megtennünk. Vezess hűségeddel és szereteteddel Magadhoz. Ámen. Muncz Frigyes Ha számbavetted... Ha számbavetted mind a vétkeid, Szemed ha metszőn önmagadba látott: Az ismeretlen sok-sok bűnödért Még mondj el egypár miatyánkot! Mert szüntelen a mi bűnbeesésünk, Mert végtelen a vétkeinknek száma S talán nem az a legölőbb csapás, Mit sújt az öklünk tudva, odaszánva. A legsikoltóbb seb talán nem az, Mit oszt a kardunk nyílt, lovagi tornán S tán az se, mit suttogva, hátmögött Ejtünk kajánul, titkon és orozván. A legsikoltóbb, legégetőbb sebek Egy mosolyunktól nyílnak, úgy lehet, Mely indult jóakarat ösvényén És öntudatlan gúnyba tévedett. A legszörnyűbb lavinák úgy lehet, Indulnak egy elejtett szó nyomán, Mit elhallgatni — véltük — nincs miért, S mit elhallgatni jobb lett volna tán. S mikor egy gyötrődő szív úgy eped Egy szónkért, mely meg tudná váltani, S virágoskertből sivataggá lesz, Mert azt az igét nem mondottuk ki. Mert elnéztünk a ködös messzeségbe, A léptünk rajta döngve áthaladt, Semmit se tettünk — csak nem vettük észre — És eltapostuk, mint egy bogarat. Öh végtelen a vétkeinknek száma Mi álomroncsba, tört reménybe járunk, Pusztán azáltal, hogy élünk, megyünk, Szüntelen egy virágot tör le lábunk. Ha számbavetted mind a vétkeid, Szemed ha metszőn önmagadba látott: Az ismeretlen sok, sok bűnödért Még mondj el egypár miatyánkot. Valami mozdul Etiópiában Hosszú idő óta úgy tűnt, hogy a háromezer éves Etiópiában nem mozdul semmi. Miközben egész Afrikában az elmúlt három évtizedben szinte nyomon sem követhető óriási politikai, gazdasági és társadalmi változások, forradalmak és ellenforradalmak, gyarmati háborúk és gyarmatok felszabadítása ment végbe. Etiópia olyanok tűnt, mint egy állóvíz, amelyben nem mozdul semmi. Mivel ennek az országnak nagyobb területét a négyezer méter magas hegyek foglalják el — maga a főváros Addis Abeba is 2400 méter magasan fekszik —, az ember azt gondolhatta, hogy ilyen magasságba nem törnek be „lent a mélyben”, Afrika többi országaiban végbemenő változások. Óriási ez az ország: 1 184 320 négyzetkilométer, tehát 13-szor akkora mint hazánk! Ebből 1 060 000 négyzetkilométer a szoros értelemben vett Etiópia, 124 320 négyzetkilométer pedig Eritrea területéhez tartozik. Lakossága elhagyta már a 25 milliót. Lakói sémi amharák, tigrek, hámi nyelvet beszélő kusita törzsek, A lakosság 60n/(i-a kopt (ortodox) keresztyénséghez, 20%-a pedig a mohamedán valláshoz tartozik. A kopt vallás államvallásnak is számít. Az óriási, szinte égbe nyúló hegyek miatt területének mindössze 10%-át műveli, 26%-a pedig rét és legelő. Rendkívül elmaradott ország. Még Afrikában is szinte múzeumnak számít. A lakosság 90%-a földműveléssel és állat- tenyésztéssel foglalkozik. A földbirtokok jelentős része azonban nagybirtok. Ezeknek a nagybirtokoknak az elosztása is rendkívül furcsa képet ad, ugyanis a földek 30°/0-a a császáré és a császár családé, 30-%-a a kopt keresztyén egyházé, a többi pedig jórészt a földesuraké. Még jobban mutatja a helyzet súlyosságát, hogy ezeken a földeken dolgozó parasztok csak igen kis százalékát kapják meg a termésnek, mert az etióp törvények szerint a termés 75%-a a földbirtokost illeti. Az életszínvonal rendkívül alacsony, amennyiben az egy főre jutó évi jövedelem mindössze 60 dollár. Az egészségügyi helyzet is nagyon szomorú képet mutat. Az átlagos életkor 35 év. Az újszülöttek 60%-a 1 éves kor előtt hali meg. Rendkívül elmaradott az oktatás is. A gyermekek legnagyobb része nem részesül oktatásban. A lakosság 70%-a analfabéta. Államformája abszolút monarchia. Haile Szelasszie császár mintegy fél évszázada uralkodik az országban. Maga nevezi ki a 30 tagú szenátust és a kormány tagjait is. Ezek a számok és a vázolt helyzet mutatja ennek az országnak rendkívüli elmaradottságát. Noha Haiie Szelasszie császár külpolitikai vonatkozásban sokszor pozitív szerepet játszik, többek között az Afrikai Államok Szervezetében, belpplitikailag nem jellemzi ez a pozitív vonás. E helyzet ellenére hosszú ideig még sem mozdult semmi Etiópiában. Ennek az évnek az elején — mint napilapjaink is hírül adták — mégis mintha megmozdult volna valami Etiópiában. Február első felében a pedagógusok kezdték a megmozdulást. Béremelést követeltek, a tanügyi reformok szükségességét hangoztatták és önkényesen beszüntették a tanítást. Nagy nehezen sikerült a kormányzatnak megnyugtatni őket. Ekkor viszont a taxisofőrök és autóbuszvezetők léptek sztrájkba és tiltakoztak az általános drágulás és a benzinárak emelése ellen. Akkor még úgy látszott, hogy a császári kormánynak ereje van a tiltakozó mozgalom leállítására. Lezártak egy sereg embert, köztük több mint 300 taxisofőrt. Azonban itt sem ért véget az elégedetlenség kifejezése. Aszmarában, Eritrea fővárosában fellázadt az etióp császári hadsereg második hadosztálya és 25 pontos követelést terjesztettek elő. Hamarosan csatlakozott hozzájuk a haditengerészet teljes tisztikara és legénysége, majd a légierő egy része. A harci gépek zuhanó repüléseket végeztek a főváros felett, jelezvén, hogy nagyon komolyan veszik a helyzetet. Majd röplapok jelentek meg és plakátok, amelyek követelték a kormány lemondását. A tömeg demokráciát és földreformot igényel. A császár leváltotta a kormányt. Üj miniszterelnököt és minisztereket nevezett ki. Az új kormány megkezdte tárgyalásait — a legutolsó híradások szerint — a hadsereggel és a szakszervezetekkel. Szó van béremelésekről, bizonyos reformokról. Még nem tudjuk, mi lesz a tárgyalásoknak eredménye. De azt tudjuk, hogy az Etióp helyzetet „felszínes kezeléssel” megoldani nem lehet. Ebben az országban mélyebben vannak a bajok. A feudalizmus és a kapitalizmus okozza a bajokat. Hosszú ideig nem lehet fönntartani azt a helyzetet, amelyben a földek 30%-a a császáré, 30%-a pedig a kopt keresztyén egyházé, a többi pedig néhány földesúré. Itt gyökeres politikai, gazdasági és társadalmi változásra van szükség. Olyan változásra, amely felszámolja a nagybirtokrendszert, kezébe adja a parasztoknak a földet és létrehoz egy olyan gazdasági rendszert, amelynek alapján fel lehet számolni a kiáltó szegénységet, éhséget és a társadalmi igazságtalanságnak minden formáját. A kopt keresztyén egyháznak is komoly segítséget kellene adnia ahhoz, hogy egy igazságosabb társadalmi rend jöjjön létre Etiópiában. Nagyon visszás helyzet, hogy az egyház birtokolja a megművelhető földek 30%-át. Ugyanakkor — részben a nagy szárazság miatt is — 1973-ban 80 ezer ember halt éhen Etiópiában! Ilyen körülmények között nagyon nehéz az egyháznak hitelesen prédikálnia Jézus Krisztus szeretetparancsát. Mi, magyar keresztyének már jól tudjuk, hogy a szociális kérdéseket nem lehet „szeretetadományokkal” megoldani, hanem csak gyökeres társadalmi és gazdasági változásokkal. D. Káldy Zoltán Részlet a Lutheránus Világszövetség és a Vatikáni Egységtitkárság munkacsoportjának sajtótájékoztatójából A Közös Római Katolikus — Evangélikus Munkacsoport, amelyet a Lutheránus Világ- szövetség és a Vatikáni Egységtitkárság hívott létre 1973- ban, megtartotta második ülését Rómában 1974. január 8— 12. között. Az ez évi ülésen a Bizottság két dolgozatot vitatott meg, amelyeket ebben az ösz- szefügésben terjesztettek elő. Dr. Adolf Martin Ritter docens (evangélikus) történeti kutatásainak eredményeiről számolt be „a korai keresztyén gyülekezetek és jelentőségük az egyház mai struktúráira” előadásában.. Dr. Vinzenz Pfnür (római katolikus) beszámolt „a lelkészi szolgálat problémáiról a mai evangélikus és római katolikus dialógusban”. Egy korreferátumban, amelyet George Lind- beck professzor (evangélikus) tartott „a lekészi szolgálatról szóló felekezetközi vita jövője” címen, arra mutatott rá, hogy még számos fontos kérdést kell tanulmányozni a katolikusoknak és evangélikusoknak együtt, a püspöki hivatal kérdéseivel összefüggésben. A Bizottságban folyó munka egy másik oldala, amely közvetlenül nem benső egyházi problémákra irányul, arra összpontosította figyelmét. amit a Máltai riport így jelölt meg: az evangélium és a világ kapcsolata. A Máltai riport hangsúlyozta, hogy a világ. és az, ahogyan a világot értjük, elkerülhetetlenül befolyással van az evangélium hirdetésére csakúgy, mint az egyház életére és struktúráira. Ennek a befolyásnak további feltárása volt a feladata Jorge Mejia (római katolikus) professzor előadásának, amit a Bizottság ülésén ilyen címmel tartott: A felszabadulás teológiája és az egyházi struktúrák. 4
