Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1974-12-29 / 52. szám

ORSZÁGOS E VANG ÉL IK US HETILAP

XXXIX. ÉVFOLYAM 52. SZÁM 1974. december 29.

Ára: 2,— Forint

Visszapillantó tiiiiör

Visszapillantó tükör nélkül nem lenne biztonságos a jármüvekkel való közlekedés. A jó vezető, miközben feszült figyelemmel nézi az előtte levő utat, közben latja a mögötte elmaradó szakaszokat, a megtett utat.

AZ ESZTENDŐ UTOLSÓ NAPJAIT ÉLJÜK. Tulajdonképpen már teljes figyelemmel az előttünk álló útra és feladatokra kell tekintenünk, de még él bennünk a megtett út képe, sokféle tanulsága s ezért az a meggyőződésünk, hogy jövőbe forduló gondolatainkat és erőfeszítéseinket nem csökkenti, hanem éppen erősíti és elrendezi rövid visszapillantásunk.

Az egyéni életek és sorsok alakulásának felmérése természetesen reménytelen vállalkozás lenne. Vannak azonban a mögöttünk levő esztendőnek olyan képei és tanulságai, amelyek közvetlenül vagy közvetve mindnyájunkat érintettek. Ezekről érdemes beszélni.

A NAGY FELISMERÉS ÉS REMÉNYSÉG egészen nyilvánvalóim vált az 1974-es esztendőben: a józan ész és a békét munkáló jóakarat erősebb minden hatalmi versengésnél. Elmondhatjuk tehát, hogy 1974-ben továbbjutottunk az enyhülés és békés együttmunkálkodás útján. Több magas állami vezető tisztségben történt személyi változás a nyugati világban. De a józan tárgyalások útját, melyet a Szovjetunió és a szocialista laborhoz tartozó országok kezdeményeztek és szorgalmaznak, ezek a változások nem veszélyeztethették. Közben nem felejtjük, hagy vannak még ma is feszültség-gócok a világon s ezért a békeszeretö embereknek és népeknek van még tennivalójuk. Chile és a Közel-Kelet, a palesztin kérdés és az angliai és írországi események, az értelmetlen terrorakciók, repülőgép-eltérítések es emberrablások mind kiáltó és figyelmeztető tények, éppen úgy, mint a változatlanul égető éhség, faji elnyomás és az igazságos rendért fáradozók könyörtelen eltiprása egyes országokban. Azon az úton azonban, amelyen világunk nagyobb részének felelős vezetői jártak az elmúlt esztendőben, az előttünk levő időben újabb jó eredmények várhatók az egész világ javára. Az enyhülés evében számos egyházi és nem egyházi világkonferenciát is rendeztek és ezeken sok esetben már túlléplek az „elvi megfogalmazások” kétes értékű eredményein és a valóságos teendőkről is hoztak döntéseket.

A MI EGYHÁZUNK KÉPVISELŐI IS sokat tettek az elmúlt esztendőben azért, hogy ezt a légkört a mi eszközeinkkel elősegítsék. Külföldi vendegek hazánkba történő látogatásaik során és a kiutazások során számtalan alkalom nyílt arra. hogy bizonyságot tegyünk egyházunk munkájáról, széles körű társadalmi és emberi felelősség-vállalásunkról. Ez a felelősség vonatkozott magyar népünk és társadalmunk életében való aktív és szolgáló részvételünkre csakúgy, mint a világban fellelhető égető kérdésekben való megoldás-keresésre. Egyházi konferenciákon azok között voltunk, akik a légüres térben való ,.teologizálás” helyett a Jézus Krisztus valóságos szere- tetének feltétel nélküli és emberek valóságos szükségének megfelelő képviseletét hangsúlyozták. Ezt a következetes és cselekvésre buzdító szolgálatot egyre inkább követi a megbecsülés és helyeslés.

'HAZAI ÉLETÜNKBEN a visszapillantó tükörben elsősorban azok a képek válnak élesekké, melyeken a kedvezőtlen időjárás fenyegető következményeit meghiúsító nemzeti ösz- szefogás eseményei láthatók. Az a „hétköznapi hősiesség”, amellyel az árvizet és a termésünket fenyegető esőzéseket legyűrtük, csak olyan népben és társadalomban valósulhat meg, ahol az egység és a hűség jó szelleme és légköre uralkodik. Azok, akik közvetlenül résztvevői voltak e drámai eseményeknek, vagy munkájukkal és áldozataikkal csak a háttérből váltak részeseivé a természet erői feletti győzelemnek, nem fáradtak lettek, hanem inkább megerősödtek és a holnapok felé is bizakodóbban néznek. Újra megtapasztaltuk, népünknek nincs oka arra. hogy sok nyugati országhoz hasonlóan félelembe és bizonytalanságba essék, ha nehézségek jelentkeznek. A kenyer jóízű lesz az asztalunkon, hisz mindnyájan dolgoztunk érte!

HAZAI EGYHÁZI ÉLETŰNK IS gazdag volt eseményekben és eredményekben. Sok kis és nagy gyülekezet végzett jelentős munkát, templomok és parókiák újultak és szépültek meg, örömmel mondhatjuk, hogy lelkiekben is megáldotta Isten a munkánkat: templomainkban és egyéb egyházi alkalmakon sokan keresték nyitott szívvel Isten eligazító, békességet és tetterőt adó üzenetét. A visszapillantó tükörben kimagaslik a sok szép kép közül az új Teológiai Akadémiánk képe. Ahogyan a magyarországi evangélikus gyülekezeteink megmozdultak és lelkesedésükkel, áldozataikkal bizonyságot tettek hitükről és a jövendőbe vetett reménységükről, az valóban pirosbetűs évvé teszi egyházunk történetében ezt az esztendőt. Az ünnepélyes avatási ünnepen részt vevő hazai és külföldi küldöttek nem fogják elfelejteni annak a napnak messzemutató bizonyságtételét: „Szántsatok magatoknak új szántást!” \

Egyházi életünk jelentős eseményei közé tartoznak az egyházmegyei, kerületi és országos szinten megtartott közgyűlések. E közgyűléseken egyházunk vezetői is belepillantottak a visszapillantó tükörbe és hibákat, mulasztásokat és gondokat nem takargatva mutattak rá az örömre feljogosító eredményekre.

MÉG NAGYON SOK KÉP iMvarog szemünk előtt a visszapillantó tükörben. Amikor mindez egybeolvad szemünk előtt és megszólal majd az új esztendő beköszöntőt jelző nemzeti Himnuszunk, úgy érezhetjük: jelentős utat tett meg a világ s ebben a mi népünk és egyházunk, hálát adhatunk Istennek minden jó eredményért és bizalommal indulhatunk tovább az 1975-ös esztendőnek. Szirmai Zoltán

I áltozatlan összegű államsegély az egyházaknak

A magyarországi egyházak és vallásfelekezetek vezető testületéinek kérésére a kormány úgy döntött, hogy az egyházaknak folyósított államsegélyeket változatlan összegben 1979. december 31-ig továbbra is folyósítja.

Ülést tartott a Déli Egyházkerület közgyűlése

December 6-ára összehívták a Déli Egyházkerület közgyűlését. Egyházunk törvényes rendje szerint az egyházkerületi közgyűlés háromévenként ülésezik. A háromévenként összehívott közgyűlés így mindenkor jelentős eseménye az egyházi közéletnek. Ennek megfelelően ünnepélyes hangulatban és nagy érdeklődés mellett vettek részt az Üllői úti tanácskozáson a hivatalos kiküldöttek és a meghívott vendégek. A vendégek között voltak az Állami Egyház ügyi Hivatal képviseletében megjelent Madai András főosztályvezető, D. dr. Ottlyk Érnő, az Északi Egyházkerület püspöke, dr. Fekete Zoltán országos és Mihály Dezső egyházkerületi felügyelők, dr. Vámos József, a Teológiai Akadémia dékánja, az országos főtitkár, dr, Karner Ágoston és az ökumenikus tanács főtitkára, dr. Prőhle Károly. Az elnökséget D. Káldy Zoltán püspök és Szent-lvány Ödön egyházkerületi felügyelő töltötte be. Az sen elhangzott D. Káldy Zoltán püspök jelentése. Az átfogó jelentésből az alábbiakat emeljük ki:

..HÁLA! HÁLA ISTENNEK! Máskor is ezzel a szóval szoktam kezdeni az egyházkerületi presbitérium és az egyházkerületi közgyűlés elé terjesztett püspöki jelentésemet. Most valahogy még az eddigieknél is súlyosabbnak érzem ezt a szót és mélyebben érzem át annak tartalmát. Olyan négy év van mögöttünk, amely tele van az Isten szeretetének. gondoskodásának. hűségének és megújító hatalmának nemcsak egyszerű jeleivel, hanem letagadhatatlan tényeiveT’ — kezdte jelentését a püspök, majd szólt azokról a nagyobb eseményekről, amelyek fémjelezték egyházunk elmúlt négy esztendejének útját.

Ezek után szólt a püspök jelentésében az igehirdetésről:

„Az elmúlt 30 esztendőben volt olyan szakasz egyházunk életében, amelyben hangsúlyozottan foglalkoztunk az igehirdetésekkel, helyesebben fáradoztunk azért, hogy olyan igehirdetések hangozzanak el az evangélikus szószékekről, amelyeken keresztül a Szentlélek munkálhatja az élő hitet és ezzel együtt azt a szeretetek amely diakoniai munkában lesz nyilvánvaló mind az egyházban. mind a társadalomban.'’ Majd így folytatta:

„ELSŐSORBAN ÜJRA ÉS FRISSEN tanulmányoznunk kellene azt a kérdést, hogy kicsoda az a Jézus Krisztus, akinek az evangéliumát hirdetjük. Jobban és nagyobb összefüggésekben kellene megvizsgálni, mit jelent az, hogy ő az egész világért, az egész emberiségért adta oda életét. Mit jelent az, hogy a bűnbocsánat mellett vagy azzal együtt segítségére volt saját kora embereinek az életük valamennyi kérdésének megoldásában. Meg kellene vizsgálni, hogy mit jelent az a tény. hogy Jézus a szó legszorosabb értelmében „kortárs” volt a kortársak között.” Majd újra felvetette:

„A másik kérdés az. hogy kik azok az emberek, akiknek Jézus Krisztus evangéliumát ma hirdetjük.” A püspök a továbbiakban bőven kifejtette, hogy ma kiket lehet kortársaknak nevezni. Hangsúlyozta, hogy a valóságban kortársak a mi társadalmunkban népünk gyermekei, „kortársak a tudományos-technikai forradalom, a gazdasági, társadalmi és politikai forradalom, a szocializmus és kapitalizmus világméretű harca idejében. Annak a kornak gyermekei, részesei és

formálói amelyben világméretű erőfeszítés történik a béke biztosítására, az éhség legyőzésére és a társadalmi igazságosság megvalósítására. Kortársak úgyis, hogy sokszor magányosak. a családi élet válságában élők, pesszimisták vagy optimisták. Kortársak. Ezeknek az embereknek, ezeknek a kortársaknak kell Jézus Krisztus evangéliumát hirdetni.”

Ezek után rátért a püspök a közösségtudat erősítésének kérdésére. Megállapította, hogy ,,E kérdésben azonban eggyel tovább kell lépnünk. A magyarországi evangélikus egyházban közös erőfeszítésekkel kimunkáltuk a diakoniai teológiát, amelynek alapján és alkalmazásával végezzük a gyülekezeti munkát, a társadalomban és a politikai életben folyó szolgálatunkat. Meg vagyunk róla győződve, hogy ez a diakoniai teológia az evangélium kellős közepéből sarjadt ki. szökött szárba és termi gyümölcseit.” Majd utalt arra, hogy:

„A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ nem kóborló, szétszórt nyáj. Tagjai nem kényük-kedvük, vagy éppen saját „hobby”-aik alapján árkon-bokron keresztül szaladgálnak, hanem olyan nyáj, amelynek tagjai földrajzi szétszórtságuk ellenére is a nyájhoz tartozónak tudják magukat, vigyáznak egymásra, segítik egymást, felelősséget vállalnak egymás iránt, mint „egy- ívásűak” tudatosan végzik el diakoniai szolgálatukat a maguk helyén az egész társadalom. saját községük vagy városuk javára.”

EZEK UTÁN A SZÓRVÁNYOK KÉRDÉSÉT fejtegette a püspök az egyház közösségében. Megállapította, hogy vannak igen kiterjedt szórványok,

nagy munkával megterhelt lelkészek. A szórványokban sincsenek azonban sem a hívek, sem a lelkészek magukra hagyva, majd ezzel zárta a kérdést: „Noha ténylegesen sokat tettünk a szórványokért és szórványlelkészekért, hiszen elsősorban az ő megsegítésükre létesítettük a Központi Alapot, vezettük be és osztjuk szét a szórványoífertóriumot, adtunk gépkocsikat, és juttattunk üdüléshez sok szórványlelkészt mégis tovább kell gondolkodnunk abban az irányban, hogy még mit tehetünk értük.” De kifejtette a püspök azt is a továbbiakban, hogy Budapest is lényegében szórványhelyzetben van:

„ŰJ VÁROSNEGYEDEK alakulnak ki Pestújhelyen, Pestlőrincen, Kőbányán, Rákoskeresztúron, nem is szólva a Duna másik partjáról, Óbudáról, Kelenföldről és más területekről. Mindezt látva, mi evangélikusok is elsősorban örüljünk annak, hogy a mi szép fővárosunk ilyen óriási méretekben újjáépül, régi és korszerűtlen házak eltűnnek, új és korszerű lakások épülnek, sok család szép és kedves otthonra találhat. Ebből ez alapérzésből kell kiindulnunk és innét néznünk a mi saját egyházi problémáinkat.”

Szólt még a püspök a gyülekezetek összevonásának kérdéséről, fényekről és árnyakról, melyekkel találkozik a gyülekezeti életben, püspöki szolgálatokról, az egyházkerület ha- lottairól. majd a köszönet szavaival zárta jelentését.

A püspöki jelentéshez hozzászóltak: D. dr. Ottlyk Ernő püspök, Mekís Ádám esperes, dr. Cserháti Sándor lelkész és Sólyom Károly esperes. Ezt követően a gyűlés megvitatta a különböző jelentéseket.

R. P.

Közgyűlést tartott és felügyelőt iktatott az Északi Egyházkerület

Falakat rengető „ágyúdörgés” közepette tartotta meg közgyűlését az Északi Egyház- kerület december 4-én a budavári (Bécsikapu téri) templomunkban. Ne ütközzék meg senki — mert mindez már csak játék volt — mint ezt D. dr. Ottlyk Ernő püspök a jelenlevők derűs jókedvétől kísérten megjegyezte, miután püspöki jelentését a fülsiketítő „csatazaj” következtében csak másodszori „nekifutásra” tudta folytatni. A templom körüli téren ugyanis a múltat idéző filmet forgattak, amely sajnos nem játék volt. hanem véres, gyötrelmes, máig kísértő valóság.

Ez a véletlen epizód azonban ebben az esetben jó háttérnek bizonyult a „látóhatárnak” ahhoz a, felfestéséhez, amely a kerület püspöke jelentésének fontos részét alkotta. Ennek a látóhatárnak, amelynek előterében egyházunk elmúlt 3 esztendei szolgálatát mérlegeljük, legjellemzőbb vonása az. hogy a tartós enyhülés korszakának küszöbére érkeztünk. A püspöki jelentés summásan fogta egybe mindazokat a tényezőket, amelyek ennek a nagyon bátorító helyzetnek a kialakulásában szerepet, játszottak — egészen a Szovjetunió és az Egyesült Államok legfeielősebb vezetőinek legutóbbi tárgyalásáig. Hála Isten a felsorolásból nem marad ki hazai keresz- tvénségünk és a világért fele- ’ősséget érző hívek nagy tábora sem. különösen is számba véve azt a jelentős szolgálatot, amelyet a Keresztyén békekonferencia munkájában

részt vevő egyházak végeztek az elmúlt több mint negyedszázad alatt.

Dr. Mihály Dezső egyházkerületi felügyelő

HAZAI EVANGÉLIKUS EGYHÁZUNK ebben a jó reménységre biztató légkörben végezhette munkáját. S erre fokozottan biztosította a lehetőséget az a jó viszony, államunk és egyházunk között amelv a nemrég 25 éves jubileumát megélt Egyezmény adta meg az alapot. — Mi az együttmunkálkodás aktív viszonyával akarjuk segíteni azt a társadalmi fejlődést és haladást, amely a népet tette az ország gazdájává, amely a béke megvédéséért küzd, amely a népek barátságát tekinti céljának — mondotta többek között a kerület püspöke.

A gyülekezetekben, társadalmunkban és a nemzetközi életben jó lelkiismerettel végzett szolgálatunk iránytűje az a közös teológia, amit együtt munkáltunk ki, s amit a diakoniai teológiában summáztunk. Ezt ágaztatjuk szét egyre gazdagabban a lelkészek tudományos munkájában éppúgy, mint a gyülekezetek mindennapi életében az intézményes szeretetszolgálatban is és a lelkészképzés „új szántásában”, az ősszel felavatott Teológiai Akadémián és Teológus Otthonban.

D. DR. OTTLYK ERNŐ PÜSPÖK az eddig vázolt háttér és teológiai alapállás összefüggésében számolt be kerülete egyházmegyéi és gyülekezetei elmúlt három évi életéről. Űj templomok, lelkészlakások, harasgok, orgonák sorakoztak a számadásban, nyomukban a megújított épületek sokaságával. Lelkészek, felügyelők, presbiterek, gyülekezeti tagok hűséges helytállása. áldozatos szeretete, sokszor leleményes szolgálatkészsége adta az „aranyfedezetet” az elért eredményekhez.

A köszönet szava természetesen hangzott el azok felé akik az elért eredmények érdekében a szolgálat terhét vállalták. De ugyanilyen természetességgel azok felé is, akiknek segítsége' nélkül aligha jutottunk volna tovább utunkon. Az országos egyházi elnökség világos teológiai, egyházpolitikai és politikai útmutatása. az Állami Egyházügyi Hivatal készséges megérlése, az egyházmegyék és gyülekezetek vezetőinek testvéri együttmunkálkodása, a kerület tisztségviselőinek és tisztviselőinek szorgos munkája mind hozzájárult ahhoz, hogy egyházunk jó „közérzettel” induljon tovább azon az úton, amelynek egyik világító szemaforja a hazánk felszabadulásának 30. évfordulója.

KIEMELKEDETT A SZOKÁSOS EGYHÁZKERÜLETI KÖZGYŰLÉSEK sorából a mostani azzal is, hogy ennek keretében iktatta be tisztségébe a kerület püspöke elnöktársát, a dr. Fekete Zoltán kerületi felügyelő országos felügyelővé választása nyomán megüresedett egyházkerületi felügyelői tisztre a gyülekezetek teljes bizalmával megválasztott dr. Mihály Dezső minisztériumi osztályvezetőhelyettest. (A szavazatbontás eredménye ismeretében már bemutattuk őt lapunk olvasóinak november 24,-i számunkban.) A közgyűlés arra is alkalmat adott, hogy dr. Mihály Dezső székfoglalójában körvonalazza felügyelői programját. S nem először az utóbbi időkben beiktatott nagyobb szolgálattal megbízott hittestvérekhez hasonlóan dr. Mihály Dezső már évtizedek óta „hűséges szolgatársunk az Űr- bán”- úgy vallott, hogy nincs semmi „extra” programja. Abban a meleg egyházszeretetben gyökerezve, amit annak idején a családi kör ajándékozott neki, fogadta el nyíltsággal a

(Folytatás a 2. oldalon)

I