Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1974-12-08 / 49. szám

Hozzájárulás a ncpck közöt ti kapcsolatok felderítéséhez Együtt az úton Beszélgetés a hazánkban járt bolgár egyháztörténészekkel Amint arról már korábban hírt adtunk, 1974. szeptember 30. és november 3. között, bol­gár egyháztörténészek tartóz­kodtak és kutattak Magyaror­szágon. Dr. Aranyos Zoltán, az Ökumenikus Tanács titkára a csoport vezetőivel interjút ké­szített. Az alábbiakban ebből az interjúból közlünk részle­teket. Tíérdés: Kinek a megbízá­sából és meghívására, milyen alkalomból és milyen célkitű­zéssel jöttek Magyarországra? T. Sabev: Néhány hónappal ezelőtt a Bolgár Patriarchátus mellett megalakult az „Egy­háztörténeti és Levéltári In­tézet”. Célja, az, hogy egy idő­szerű egyháztörténeti temati­kát dolgozzon ki, amely ösz- szefogná a tépek közötti ke­resztyén egység és egyetértés feladatait; hogy összegyűjtsön, feldolgozzon és publikáljon Egyhazunk a harminc éves új Magyarországon Fáklyák verem előli „A fáklya ég. ki tudja meddig még ... boldog aki eldobja fegyverét, Voltál-e te, leszek-e én ilyen fényes éji lobogás, fáklya verem előtt, felírhatják-e majd a sírodra, hogy míg másoknak világított, önmagát emésztette el...” Így írt a költő prófétai megérzéssel. Mintha előre látta volna — hogy sejtette az bizonyos — az eljövendő sötét időket, az embertelen­ség, a pusztítás és a pusztulás esztendeit. A fáklyák az ön­magukat másokért elégető életek: a kegyelem jelei. Azt mutatják, hogy Isten hűtlen­ségében sem hagyja el népét; rendel a próbás időben fér­fiakat és nőket, akik állják a próbát, amikor sokak meg­inognak és elbuknak, s éppen a hűségükkel a hűséges Iste­ni kegyelemnek, Isten ragasz­kodásának, irgalmasságának jeleivé válhatnak. A magyarországi evangéli­kus egyházban is rendelt Is­ten ilyen „fáklyákat verem előtt”, akik emberek tudtak maradni az embertelenség tombolásában, akik felismer­ték helyüket és feladatukat, amikor olyan sokan tanácsta­lanul botorkáltak, s az egy­házban is betelt a szomorú ítélet: vak vezette a világta­lant, s akik közül némelyek­nek még az is megadatott, hogy Krisztusra mutató jellé lehettek; szolgálatukkal a nagy Diakonoszra utalhattak, emberi életük fényével a vi­lág világosságára. Voltak olyanok is, akik ugyan nem láttak teljesen tisztán a min­den valóságot elferdítő náci propaganda függönyétől, de eljutottak részismeretekre, adott pillanatban felismerték az emberszeretet aktuális kö­telezettségét és felbátorod­tak egy-egy embermentő tett­re. Ez a tettük is olyan volt, mint egy „fáklya a verem előtt”. Az embertelenség sö­tét éjszakájában óvott, vé­dett, figyelmeztetett, követés­re ösztönzött. ILYEN VOLT többek kö­zött Szimonidesz Lajos, aki­ről nemrég emlékeztünk meg lapunkban születése 90. évfor­dulóján. Csak utalunk arra, hogy a „Christliche Welt c.” tekintélyes német teológiai fo­lyóirat szerkesztője. Martin Rade annak idején felháboro­dott cikkben kérte számon a Horthy-kormánytól és az ak­kori egyházi vezetőktől Szimo­nidesz Lajos méltatlan sorsát. Persze hiába. De mennyivel többet és milyen egészen másként szolgálhatott és al­kothatott volna, ha nem ta­gadják meg tőle ennek lehe­tőségét. Vagy emlékeztetünk Reme­te László jolsvai hitoktató­lelkészre, akinek antifasiszta tevékenysége csak most há­rom évtizeddel a véres ese­mények után kezd előttünk teljes hitelességgel kibonta­kozni. A leventeintézmény­be kénvszerített ifjúságot az elhurcolás elől a közeli er­dőkbe, hegyekbe menekítette, s közben felvette a kapcsola­tot a szlovák partizánmozga­lommal. A német titkos rend­őrség figyelme reá terelődött és sok más társával, szlovák és magyar partizánokkal, el­lenállókkal együtt Remete Lászlót is kivégezték a szlo­vákiai Nemecka faluban, holttesteiket az ottani mész­égető kemencében semmisí­tették meg. A közelmúltban egyik munkatársunk kutató munkát végzett, hiteles ada­tokat gyűjtött a mártír lel­készről. Munkája eredmé­nyeivel még találkozni fo­gunk lapunk hasábjain. VOLTAK OLYANOK, aki­ket a történelmi perc, a pró­ba tett a mentő szeretet szol­gájává s esetenként köznapi hőssé is. ha erre volt szükség. Budapest ostroma idején szü­leiktől elszakadt gyermeke­ket gyűjtöttek, egybe és lehe­tetlen körülmények között önfeláldozóan gondoskodtak róluk. VOLT LELKÉSZ, aki be­ment a gettóba s ott osztott úrvacsorát. Volt, aki sárga csillagosokat mentett, aki Sopronkőhidán látogatta a halálraszántakat. Lelkészek és gyülekezeti tagok megnyi­tották házuk ajtaját az üldö­zöttek előtt. Otthonaikba rej­tették el a munkaszolgálatból vagy a gettóból megszökött embertársaikat, szökött ka­tonákat rejtegettek, hivata­los egyházi iratokat vagy sze­mélyi okmányaikat védel- mül rendelkezésükre bocsáj- tották. Máskor a front harcai alatt a felszabadító szovjet hadsereg sebesült katonáit rejtették otthonaikba a hátrá­ló, de még veszett állatként vissza-vissza kapó német ka­tonaság elől. Voltak akik szimpatizáltak a szervezkedő illegális politikai erőkkel, s akik illegális iratokat, röpcé­dulákat adtak tovább, tudo­másukra jutó igaz hírekkel bátorították az aléltságba hullott embereket. HÁNYÁN VOLTAK, akik­ről nem is +udunk, lelkészek és más gyülekezeti tagok is. akik szóval s tettel, életük kockáztatásával is emberek maradtak az embertelenség­ben, vagy adott pillanatban váltak Krisztus tanúivá és követőivé. Fáklyákká a verem előtt. Ügy érezzük szabad a kört tágítanunk azokkal is, akik ' a nemzeti feladatokat helye­sen felismerve, a kor legéret­tebb eszméitől megérintve vállalkoztak arra, hogy egész népünk előtt emeljék magas­ra az ember és nemzetmentés figyelmeztető fáklyájáit. Olyanokra gondolunk, akik magukban hordozták, gondol­kodásukba és magatartásuk­ba beleépítették evangélikus egyházunk haladó hagyomá­nyait is. A nép és haza irán­ti szeretetet sőt az elnyomot­tak, üldözöttek igazságáért érzett felelősségüket. Mihály- fi Ernőre. Darvas Józsefre. Bajcsy-Zsilinszky Endrére és másokra gondolunk, akiknek helytállásáról, bátor megnyi­latkozásairól, emberek töme­geit eszméltető szolgálatáról e helyen most nem kell bő­vebben szólnunk az ismertség tudatában. , MINDNYÁJUKRA GON­DOLVA adunk hálát Istennek azért, hogy bennük ■ egy-egy fáklyát helyezett a megnyílt „pokol” vermei elé, s ki tud­ja szolgálatuk hány embert mentett meg a verembe esés­től. Akár hogy eszközei, akár hogy áldozatai legyenek az embertelenség elszabadult erőinek. Kár, hogy még így is keve­sen voltak. Kár, hogy szavuk és tettük nem érhetett el még többeket. Kár, hogy egyhá­zunk akkori vezetősége nem értette meg a fáklyák figyel­meztetését, s hogy egyházunk egész népe nem sorakozott fel mögéjük és nem vette át lángjukat. — Csak megkésve a felismerések útját végig­járva látjuk mind tisztábban fáklyaéletük világosságát. dr. Groó Gyula levéltári anyagokat és más egyháztörténeti dokumentu­mokat. Hatalmas feladat vár ránk: Válogatott anyagokat adunk ki egyetemes egyház- történetről és az egyes pra­voszláv egyházak történetéről; az egyházak közötti kapcsola­tok történetében felmerülő néhány fontos probléma meg­világítása; két jubiláris gyűj­temény kiadása — az egyik a dicső Áprilisi felkelés (1876) 100 éves évfordulójának tisz­teletére, a másik az azt követő felszabadulás emlékére (Bul­gária 1878. március 3-án sza­badult fel az oszmán iga alól). Testvéri országaink és né­peink — a bolgár és a magyar közös történelmi sorsban, kö­zös harcokban forrtak össze. A Magyarországi Egyházak öku­menikus Tanácsának meghí­vására jöttünk, mint a Bolgár Patriarchátus küldöttei, hogy anyagot gyűjtsünk a fent em­lített tervek megvalósításához intézetünk részére, amelyet én vezetek, és hogy mi is hozzá­járuljunk népeink közötti sok évszázados egyházi és kultúr- kapcsolataink felderítéséhez. Kérdés: Hol, milyen terüle­ten, intézményekben, városok­ban végeztek kutatásokat? T. Sabev: Igen hasznos ta­lálkozókon és konzultációkon vettünk részt, ahol olyan ma­gyar kollégákkal beszélget­tünk, akik a bolgár—magyar történelmi kapcsolatok külön­böző kérdéseit dolgozzák fel. Találkoztunk még szlávisták- kal, művészettörténészekkel, etnográfusokkal, állami és egyházi könyvtárak képvise­lőivel, levéltárak, múzeumok munkatársaival. Húsz napon keresztül a fővárosban dolgoz­tunk az Országos és Fővárosi Levéltárban, a Magyar Tudo­mányos Akadémián, az Orszá­gos „Széchényi Könyvtárban, az Egyetemi Könyvtárban, a „Ferencesek” könyvtárában, az Iparművészeti Múzeumban, a pravoszláv egyház budapesti és vidéki templomaiban. Itt- tartózkodásunk hátralevő két hetét a vidéki kutatásokra szenteltük: Esztergom, Debre­cen, Eger. Székesfehérvár, Veszprém, Pécs, Szeged, Szen­tes, Szentendre, stb. Kérdés: Milyen eredmé­nyekkel járt a kutatás? V. Pandoursky: Az eredmé­nyek nagyon biztatóak és ör­vendetesek számunkra. Jelen­tős bibliográfiát állítottunk össze a minket érintő temati­kából; értékes publikációkra akadtunk, amelyek bibliográ­fiai ritkaságnak számítanak és amelyek hozzásegítenek egy sor kérdés tisztázásához o balkáni lakosság Magyaror­szágra való áttelepülésével kapcsolatban a XVII—XIX. sz.-ban. Meglehetősen sok mindent áttanulmányoztunk o templomépítkezés és a keresz­tyén művészet területén, sok értékes történelmi dokumen­tumot vizsgáltunk meg. Ezek fényesen megvilágítják a bol­gár—magyar kapcsolatokat Hálacsokor Ezt bontotta szét virágaira a gyülekezetben istentisztele­tet végző Dubovay Géza espe­res Fii 1, 3—11 alapján tartott igehirdetésében november 10-én. Az első virág az aratás há­laadó ünnepét illatozta. A rendkívüli őszi időjárásból fa­kadó nehéz betakarítási kö­rülmények ellenére is Isten gondviselő szeretetéért hálát adhatott a gyülekezet. Ez évben a már régebben két manuálra átépített orgo­náját villamos fújtatóval sze­reltette fel és megjavíttatta Kiss István szombathelyi hangszerkészítővel. A meg­újított orgonát Ittzés Zsig- mond szólaltatta meg és a hangszerek királynőjének kí­séretében énekelte a gyüleke­zet „buzgó háláját”: „Ének és orgonahang Mind csak az ö nevét áldják.” Istennek legyen hála azért is, hogy az esperes 11 presbi­tert iktathatott be, kiket a ré­giek szeretettel vettek körül az oLtár előtt, hiszen Krisztus­ban egymásnak testvérei, kik mindnyájan kiemelt szolgá­latra hivattak el. Ezt vállal­ták: Meiszner Péter, Szierer János, Finta Vendel, Vilhelm Jakab, Jusztusz Henrik, Stickl Péter, Hock György, Mergl János, Horváth Lajos, Máj Henrik, iij. Magyar Imre presbiterek, most első ízben. századokon keresztül. Ezek a történelmi adatok vonatkoz­nak úgy az egyházi életre és szellemi kultúrára, mint a bol­gár nép történelmének más oldalaira: néprajzi, gazdasági helyzet, stb. Munkánk egyik legfontosabb eredménye, amelynek különösen örülök, az, hogy sikerült jó kapcsola­tot létesítenünk neves magyar kollégákkal, egyházi vezetők­kel. tudományos és kulturális intézetekkel. Kérdés: Milyen egyéb prog­ramjuk volt a kutatásokon kí­vül magyarorszagi tartózkodá­suk során? T. Sabev: Mint ökumenikus szakember szeretném kifejezni elismerésemet es köszöne te­met a szakvezetőknek — ven­déglátóinknak azért a készsé­gükért, amely megmutatkozott munkaprogramunk összeállí­tásában. Ennek köszönhető, hogy az egyháztörténeti kuta­tásainkat szerencsesén össze tudtuk hangolni ökumenikus feladatainkkal. Örültünk, hogy találkozhattunk a magyaror­szági egyházak képviselőivel és vezetőivel, és, hogy az Öku­menikus Tanacs Elnöksége olyan szívélyes fogadtatásban X'észesített bennünket. Külön köszönetét érdemel dr. Bartha Tibor, az Ökumenikus Tanács elnöke. Felejthetetlen marad a töb­bi egyházi vezetővel való ta­lálkozás is: D. Káldy Zoltán püspökkel, dr. Várkonyi Imre prépost-kanonokkal, az „Actio Catholica” igazgatójával, dr. Timkó Imre professzorral, a Görög Katolikus Egyház káp­talani helynökével, a Szabad- egyházak Tanácsa vezetőivel és tagegyházainak képviselői­vel, dr. Berki Feriz esperes- adminisztrátorral, a Magyar Orthodox Egyház vezetőjével, lelkészekkel és a Teológiai Akadémiák professzoraival. Előadássorozatot tartottunk a református és evangélikus Teológiai Akadémiákon, ahol hasznos kapcsolatokat terem­tettünk kollégákkal és hallga­tókkal. Nagyon hasznos be­szélgetéseket folytattunk az Állami Egyházügyi Hivatal képviselőivel, akiknek szintén őszinte hálával tartozunk, az irántunk tanúsított tiszteletért és segítségükért. Viszonylag hosszú tartózko­dásunk az Önök gyönyörű fő­városában és más városaiban lehetőséget nyújtott arra, hogy megismerkedjünk országuk sokoldalú fejlődésével, az egy­házi élet normális feltételei­vel, az egyház és az állam jó kapcsolatával, az egyházi sze­mélyek és a hivök széles tábo­rának hazajias szellemével. Mindez nagy örömmel töltött el bennünket. Mindenütt házi­gazdáink őszintesége és testvé­ri ölelése fogadott. A szeretet és a közelség kölcsönös. A bol­gár nép és egyházi vezetőink, valamint híveink szívükben hordozzák magyar testvérein­ket. Ez a szeretet mindenütt érződik hazánkban is. Dr. Aranyos Zoltán Ecsenyben A helyi lelkész az ünnepi közgyűlésen hálával említet­te, hogy a gyülekezet új pa­rókia építésének már 1968- ban megszületett vágya a kö­zeljövőben megvalósulhat ál­dozatkészségével és a közegy­ház segítségével. „Nagy mun­ka áll előttünk, melyhez a diakóniai lelkületű presbité­riumra és élő gyülekezetre van szükségünk.” Az esperes köszöntésében idézett a gyü­lekezet munkatervéből — melynek alapgondolata: bon­tás és építés: — „a bontást el­sősorban belül, a gyülekezet belső életében kell megkezde­ni. Lerombolni megkövese­dett előítéleteket egyesek szí­vében és nyitottá válni a i megújulásra.” Íme a hálacsokorba kötött virágok: hála a gondviselő Isten szeretetéért. hogy meg­adta a mindennapi kenyeret; megújult orgonáért, melynek hangjánál Igényes gyülekezet érlelődhet; szolgálatba lépő presbitériumért, mely magá­ban hordozza előrevivőén a gyülekezet minden tervét; új parókia építésének lehetősé­géért, melyben a jövő bázis­gyülekezete találhat szolgála­tában otthonra. De mindenek­előtt áldjuk Istent, hogy meg­újulhatunk az evangélium ereje által a Jézus Krisztus nvonlában járó szolgáló élet­re. Szimon János i A Hazafias Népfront Vas megyei Bizottsága évről évre minden ősszel kirándulást rendez a Vas megyében szol­gáló lelkészek részére. Az im­már hagyományossá és rend­szeressé vált, közkedvelt „Nép­frontki rándulások” keretében, az elmúlt évek során közelebb­ről is megismerkedhettünk Ke­menesalja szép vidékével, majd a dinamikusan fejlődő fiatal várossal. Sárvárral, mely annak idején a lutheri refor­máció igen jelentős nyugat- magyarországi fellegvára volt. Az „Ismerd meg Vas me­gyét!” mozgalom következő eredményeképpen tavaly ősz­szel a megye délnyugati ré­szén fekvő tájegységet, a kü­lönös vonzású Őrséget „fe­deztük fel”, most pedig' a tartós esőzések utáni szép, verőfényes őszi napon hazánk legkisebb városába. Kőszegre és közvetlen környékére vitt utunk. Kőszegnek azonban egyáltalán nem az adja meg a ..rangját”, hogy tizenegy- ezer lakosával a legkisebb magyar város, hanem termé­szeti adottságaival, történel­mi levegőjével és páratlanul szép. középkor' műemléképü­leteivel ejti bámulatba láto­gatóit. Ezért hívják ezt a mi­niatűr városkát „Magyarország é kszer dobozé n a k. ” A Vas megyei evangélikus és református lelkészek kőszegi programja azzal kezdődött, hogy a kora délelőtti órákban, a híres kőszegi vár egyik he­lyiségében — patináns kör­nyezetben — Dr Csiszár Ká­roly városi tanácselnök adott részletes ismertetést és igen érdekes tájékoztatást a város múltjáról és jelenéről. Kőszeg és környéke már a honfogla­lást megelőző időkben is la­kott település volt. Ezt bizo­nyítják az éppen napjainkban folyó, igen eredményes ásatá­sok a kőszeghegvaljai Velem —Szentviden, ahol egy avar­kori falut hoztak napvilágra. A város beírta nevét hazánk történelmébe is azzal, hogy a kőszegi vár kapitánya. Juri- sics Miklós, 7—800 főnyi kis seregével — a mohácsi csaid- vesztés után mindössze 6 év­vel — sikeresen megvédte a várat a mintegy kétszázezres török túlerővel szemben, s ezzel útját állta a Bécs ellen vonuló ozmán hadaknak. Rendkívül érdekes volt a város mai életéről szóló szí­nes beszámoló. Kőszeg többé már nem a nyugdíjasok váro­sa, hanem a fiataloké, a diá­kok és a munkások városa. A kőszegi gyárak termékei ha­zánk határain túl is kereset­tek. A mai Kőszeg arról is nevezetes, hogy a megyeszék­hely, Szombathely után itt épül a legtöbb lakás Vas me­gyében. Az idegenforgalom is évről évre' növekszik. Nem­csak a kirándulók tízezrei ke­resik fel ezt a gyönyörű tá­jat, hanem a pihenni vágyók és gyógyulást keresők ezrei is, mivel Kőszegnek és környé­kének szubalpin klímája gyó­gyító hatású. A város hazánk egyik nyugati kapuja is, ahol a nyugati turisták ezrei lép­nek a Magyar Népköztársa­ság területére. Az eleven tájékoztatót vá­rosnézés követte melynek so­rán több műemlékházat s a bennük stílszerűen elhelye- lyezett, modern létesítményt, így pl. körzeti gyermekorvosi rendelőt, ifjúsági klubot te­kintettünk meg, majd utána a bútorszövetgyárba látogat­tunk, ahol nyomon követhet­tük a fonal útját a készáruig, s megismerkedhettünk a munkások életével. A gyárlá­togatás után Kőszeghegyaljá- ra kirándultunk. Az asztmá­sok gyógyhelyét. Velemet ke­restük fel és a Szentvid-hegy tetejéről gyönyörködtünk a csodálatos panorámában. Köszönet illeti a Hazafias Népfront Vas megyei Bizottsá­gát ezeknek a papi kirándulá­soknak a rendezéséért. Hálá­sak vagyunk, hogy közösen tehetjük meg ezeket az uta­kat, mint ahogyan a „nagyobb úton”, a szocializmus építé­sének útján is együtt hala­dunk. Szerdahelyi Pál Illyés Gyula. HIDAK A legszomorúbb látvány ez volt: a betörött gerincű néma hidak a két város között, ahogy feküdtek sorban, mint leölt állatok a bűnben és mocsokban ők, az ártatlanok. Óriás mészárszékre kelt vörösen a nap: a szem azt hitte: vérük a nap-festette hab, ahogy hevertek, holtak, lehulltam miután kínjukban felugortak azon az éjszakán. , Lesz kor. hogy talpraállnak, hátukat megvetik s te — akkor ez lesz álmod — uszítva intsz nekik: üvöltsenek bosszúért és ágaskodjanak, mert mi a rend, ha mindig ő tűr. az áldozat? De ők csak állnak, állnak (egy.tagjuk nem remeg) a futó folyam és a futó idő felett! ' Megjelent a költő „NEM VOLT ELÉG” című kötetében 1963-ben Megliívó A Magyarországi Evangélikus Egyház 1974. december hó 12- én, csütörtökön, délelőtt 10 órakor tartja országos egyházi ren­des közgyűlését Budapesten, az Országos Egyház székházának imatermében (VIII.. Üllői út 24., udvari épület II. em.). A közgyűlésre ezzel az összehívólevelünkkel annak az Egy­házi Törvények II. törvényének 102. §-a értelmében jogosult összes tagjait tisztelettel meghívjuk. A közgyűlés előtt az országos egyház székhazának imatermé­ben, délelőtt V2IO órakor istentiszteletet tartunk, amelyre a híveket hittestvéri szeretette] szintén meghívjuk. Budapest, 1974. november hó 20-án. Dr. Fekete Zoltán s. k. országos egyházi felügyelő az országos egyházi közgyűlés világi elnöke D. Káldy Zoltán s. k. az országos egyházi közgy «lés püspök-elnöke

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents