Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1974-12-08 / 49. szám

Nemcsak magunknak élünk - szociálctikai sorozat A. nemsedékproblétnúró Az ő cselekedetei szerint Mt 16, 27 Az első ádventkor Isten felénk áradó szereteie hozta közénk Jézust, karácsony ezért a szeretet ünnepe. A bőhlehemi gyer­mek mosolyában az Isten szeretete ragyog. A második ád- ventre. Jézus világvégi eljövetelére viszont félelemmel gondo­lunk, mert csak az ítéletre visszajövő Bírót látjuk benne. Va­lóban ítélni fog, szétválasztani. De ez csak egyik nézőpontja az Ür napjának. A másik lényeges szempontja, hogy az értünk meghalt- és feltámadott Jézus, életünk Jó pásztora jön vissza kimondhatatlan szeretettel övéiért, akiket gyengéd szeretettel emel ölébe. Az apostoli korban ezért nem féltek a visszajövő Krisztustól, hanem boldogan várták. Az ősgyülekezet ezért ör­vendezett és vigasztalódott, s könyörgésében még csak sürgette is Urát: Jövel Uram Jézus. Várták vissza jövetelét, mint meny­asszony a vőlegényét. A mai tanítványnak is így kell várakoz­ni Urára. ILYEN BOLDOGGÁ AKKOR LESZ VÁRAKOZÁSUNK, ha tevékeny ez a várakozás. Ha nem a várótermek unalmas, las­san kúszó tétlen várakozása, hanem az édesanya sürgő-forgó várása, ahogy sütve-fözve, takarítva, mindent rendbe téve vár­ja fiát-lányát, hogy minden rendbe legyen, mire az, akit sze­ret, hazaér. Kifelé hát a „várótermekből”, mert a visszajövő Jézus mint bíró mérlegre teszi életfolytatásunkat, cselekede­teinket. A mostani, és sok más igében Jézus utal arra, hogy cselekedeteink szerint fogunk megítéltetni. Ez a tény ne bé­nítson, hanem fokozza fel erőinket, hogy igazán emberséges emberekként élve, törődjünk mindenkivel, akik körülöttünk vannak. Ez indítson bennünket arra. hogy tisztességgel és hű­séggel végezzük mindennapi munkánkat. Ez a tény lendítse kezünket mindennapi szolgálatra öregjeinkért és betegeinkért. Ez a tény tágítsa egyre jobban cselekedeteink körét, mert ki mondhatja azt. hogy a legtágabb közösség sorsa már nem tar­tozik rá. Tudjunk cselekedni az egész emberiség életének megőrzéséért, igazságosabb emberi élet kialakításáért is, hi­szen a visszatérő Jézus számba veszi cselekedeteinket. TALÁN FURCSA NEKÜNK EVANGÉLIKUSOKNAK, akik Lutherrel együtt a hit által való megigazülást valljuk, hogy ebben és több más igében Jézus arra utal, hogy cselekedeteink alapján fogunk megítéltetni. E kettő azonban nincs ellentétben egymással. Hochhut nagy drámájában, a Helytartóban, egyik szereplője szájába egy bennünket ebben a kérdésben eligazító, krisztusi ihletésű mondatot ad: „A mi hitünk a felebaráti sze­retőben él.” Igen, a felebaráti szeretet a keresztyén hit szük­ségképpeni velejárója, egyúttal hitünk próbaköve is, itt lát­szik meg, hogy valóban keresztyének vagyunk-e, vagy csak uram-uramozók. Nem véletlen, hogy a hit általi megigazulás nagy apostola olyan gyönyörűen tudott írni a szeretetröl: „Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen énbennem, olyanná lettem, mint a zengő érc, vagy a pengő cimbalom... ISTEN IRÁNTI HITÜNK ÉS SZERETETÜNK abban tükrö­ződik, ahogyan embertársainkat szeretjük, ahogyan értük dol­gozunk, ahogyan javukat szolgáljuk. A hit által megigazuló ember hitből és hálából cselekszik, mert a hit gyümölcse a jó cselekedet. Erre nézve mondja Luther: „Jó, kegyes cselekede­tek sohasem tesznek senkit, jó kegyes emberré, hanem a jó kegyes ember, jó, kegyes cselekedeteket mivel... Úgyhogy mindenesetre elébb a személynek kell jónak és kegyesnek len­nie, minden jó cselekedetet megelőzőleg, akkor azután a jó és kegyes személytől jó cselekedetek származnak.” Jézus pedig égészen egyszerűen ezt mondja: A jó fa nem terem rossz gyü­mölcsöt.­ISTEN AZÉRT KEGYELMEZETT MEG INGYEN, kegyelem­ből, hit által az embernek, hogy kapott talentumát ne ássa el, "hanem gyümölcsöztesse, továbbadja másoknak, a felebarátnak. ■ Ha hitünket a felebaráti szeretőben megéljük, akkor Jézus Krisztus visszajövetele számunkra a boldog beteljesülést je­lenti. _________________________Matuz László A FEJLŐDÉS MINDIG VÁLTOZÁST is jelent. A család, ahol gyermekek, szü­lők, és nagyszülők együtt él­nek, változáson ment át. A nemzedékek régebbi együtt­élése azon a gazdasági szerke­zeten alapult, amelyben a íer- íi volt a tulajdonos és egyben családfő. A családok többsé­ge azért jelentett patriarchá­lis formát, mert akár a régi paraszti család, akár a kis­iparos vagy kiskereskedő, vagy nagyiparos és nagyke­reskedő családja egyben gaz­dasági vállalkozást is jelen­tett. Ebben a tekintélyelv, az alá-fölé rendeltség a jellem­ző. A szocialista társadalom­ban ez a családi helyzet a múlté. A családi együttélés is átalakul. Megjavult a nők társadalmi helyzete. A házas­társak egyenjogúságán ala­puló családban embersége­sebb, bensőségesebb a nem­zedékek együttélése is, mert abban majd munkájuk után élő szabad emberek nevel­kednek, akik nincsenek ki­szolgáltatva sebt egymásnak, sem a vagyoni érdek könyör­telenségének. Itt például az érdekházasságok, vagyonhá- zasságok kényszerére lehet gondolni, amikor érzelmekre való tekintet nélkül szinte a föld házasodott a földdel, és bolt a bolttal. A TÁRSADALOM ERŐI most sokkal jelentősebbek az emberformálás terén, mint ko­rábban voltak. Akkor a nem­zedékek magukra voltak hagy­va: a családnak nagy anyagi áldozattal kellett taníttatnia gyermekeit, amit azok a mun­kaképtelenné vált öregek el­tartásával fizettek vissza. Most a nemzedékek együttélése is humánus alapokra épül: meg­növekedett a társadalmi fele­lősség a gyermek és ifjú iránt, nagyobb anyagi feltételek nél­kül lehet hozzájutni a tanulás és a tudás forrásaihoz és a be­teggondozás kiépítésével, a nyugdijak hálózatával és az öregekről való egyéb gondos­kodással a társadalom is segít a családoknak. A nemzedékek együttélésének humánussá té­tele kétségtelenül nagy belső eredménye társadalmi rend­szerünknek. MIÉRT PROBLÉMA MÉG­IS a nemzedékek együttélése? Bizonyára azért, mert a régi­ből az újba való átmenet soha­sem könnyű. De a dolog ter­mészetes velejárója az is, hogy különbség van a fiatalok és idősebbek gondolkodásmódja, helyzete között, már csak az életkorból adódó különbség miatt is. Más a fiatalnak a felfelé törő, sokat akaró, sok kilátásra tekintő aktivitása, amelyből ugyan még hiányzik az élettapasztalat és az érett tudás, — és más az idősebbnek a higgadtsága, több évtizedes tapasztalata, munkájával szer­zett eredménye és ezzel kap­csolatos tekintélye, önmagá­ban azonban az, hogy valaki előbb vagy később született, nem érdem és nem hiba. Van szorgalmas fiatal és szorgal­mas öreg, és van ahol ennek az ellenkezője is egyformán érvényes. Van züllött fiatal és züllött öreg. De van becsületes fiatal és becsületes öreg. Van tehetséges fiatal és tehetséges öreg. Ez a tény józan és ki­egyensúlyozott értékítéletre vezet. Nem érdemes úgy pár- toskadni, hogy csak az egyik félre esküszünk és a másikat leszóljuk. Az öreg sóhajtozik, hogy milyenek ezek a mai fia­talok, a fiatal viszont „öreg- lány”-ról beszél. A NEMZEDÉKPROBLÉMA KIÉLEZÉSE nem lehet cél. A nemzedékek természetes és szükségképpeni különbözősé­gét felesleges igazságtalan ál­talánosítással terhelni. Ilyen például az a felületes ítélet, amely a kisebbséget jelentő rossz példa alapján leszólja a jó példát mutató többséget. A fiatalok közt vannak huligá­nok, ősember szőrzetűek, vagy könnyű erkölcsű lányok. De kJ vonhatja kétségbe, hogy fia­talságunk többsége nagy erő­feszítéssel tanul, soha nem lá­tott magas követelményekkel birkózik meg, vagy pedig mun­kahelyén sajátítja el szakmá­ját', hogy kiépítse a maga élet­hivatását. — Ugyanakkor van­nak öregek, akik rossz példát mutatnak, vagy görcsösen ra­gaszkodnak patriarchális joga­ikhoz, amikor az élet már ré­gen túlhaladta azt. De ki állít­hatná, hogy minden öreg „fa- fejű”? Sőt nem az-e a termé­szetes, hogy a munkában és tapasztalatban eltöltött ered­ményes élet önmagáért is tisz­teletre méltó és megbecsülen­dő? A történelem eddig még minden generációnak tartoga­tott olyan feladatokat, amilye­nekkel már a következőnek nem kell gondolnia, és olyan nehézségeket, amilyeneket az előzőek nem ismertek. Minden nemzedéknek megvan a maga speciális történelmi feladata. Nem akkor végzünk jó szolgá­latot, ha a generációkat szem­beállítjuk egymással, vagy a szükségképpeni különbözősé­geket felnagyítjuk és eltorzít­juk, hanem akkor, ha az együttműködést, együttgondol­kodást és ezzel magát a fejlő­dést kölcsönösen segítjük. A CSALÁD változatlanul a nemzedékek együttélésének helye. A lutheri keresztyén- ségnek mindig is volt családi­as vonása. Természetesen Lu­ther óta sokat változott a csa­lád gazdasági jellege, s annak patriarchális alapja, de válto­zatlan a családi életre nézve mindaz, ami annak belső er­kölcsi tisztaságára, a nemze­dékek együttélésének meghitt­ségére, a közös felelősség vál­lalására vonatkozik. A család­ban kiváló területet nyer az emberformálás, a tapasztalat átadása és átverése, a szemlé­letmód, a gondolkodási és vi­selkedési forma továbbadása. Olykor különböző gondolkodá­si rendszerek vagy felekezeti különbségek jelentkeznék a családon belül is. De ezek fennállása esetén is közös az út. s a nemzedékek együttélé­sének közös a célja: az ember- szeretet gyakorlása, az egy­mást segítő, egymásnak szolgá­ló életforma kialakítása. AZ EVANGÉLIKUS CSA­LÁDBAN szükségképpen visz- szaszorul az egyéni önzés, a kapzsiság, az önközéppontúság szempontja. Aki Jézus Krisz­tust követi, a szolgáló szere- tetben jár, amelynek társadal­mi vetülete: a közösségi ma­gatartás. Az. evangélikus csa­ládban azért nem jelentkezhet a társadalomellenes önzés, a harácsolásnak a hörcsög-lel- külete, mert .benne a különbö­ző nemzedékhez tartozó embe­rek élik és gyakorolják a Jé­zus Krisztustól tanult szerete­tő, a másikért élést, a másik megbecsülését, a másik gond­jának felkarolását. Az evangé­likus családban nem lehet ket­tős nevelés olyan szempontból, hogy az mást sugározna, mint a közösségi embernek a for­málását, az emberi együttélés rendjének segítését, a szorgal­mas munkvégzést és hivatás- szeretetet. Így oldódhat fel a nemzedé­kek természetes különbözősé­ge az embert szolgáló közös akarássá és összefogássá! D. dr. Ottlyk Eraő Tied a dicsőség Aki rendszeresen imádkozza a Míatyánkot, szinte nem is fejezheti be másként, mint ez­zel a mondattal: tied az or­szág, a hatalom és a dicsőség. De nem azért, mert ezzel meg­nyugtatja magát: ha Isten ha­talmas és dicsőséges, akkor meghallgatja az imádságomat és teljesíti kéréseimet, hanem azért, mert máris tapasztalta, hogy Isten meghallgatta kéré­seit és teljesítette azokat. Az imádság végén gondol­junk vissza mindarra, amit is­tentől, Mennyei Atyánktól kértünk. „Szenteltessék meg a te neved” — legyen minden­nél fontosabb számomra. „Jöj­jön el a te országod” — én is a szeretet törvénye szerint él­jek. „Legyen meg a te akara­tod” — érvényesüljön az én akaratom ellenére is. „Min­dennapi kenyerünket add meg nékünk ma” — és mindazok­nak, akik e földön élnek. „Bocsásd meg a mi vétkein­ket” — adj lehetőséget új kez­désre. „Ne vígy minket kísér­tésbe” — segíts, hogy mindig a jót tudjuk választani. „Szabadíts meg a gonosztól” — hogy mindig akaratodat cselekedj ük. Ezek a kérések egész éle­tünket átfogják. Teljesülésük is egész életünket változtatja meg. Megismerjük magunkat. Talán furcsa ez a fogalmazás. Ki az, aki ne ismerné magat? Én is azok közé tartózhatom, akik nem ismerik magukat. Ennek az imádságnak a fé­nyénél azonban kitűnik, hogy nem törődök mással, csak ma­gammal, Önző vagyok, aki nem tud lemondani arról, hogy mindig neki legyen iga­za. És arra is rá kell jönnöm, hogy saját magam erejéből nem tudok megváltozni. Nemcsak magunkat ismer­jük meg, hanem megismerjük Istent is. Tapasztalhatjuk, hogy ő Mennyei Atyánk. Vele valóban mindenről lehet be­szélni és ő mindent képes megtenni. Türelmet ad, ha el­fogy a türelmünk, erőt ad, ha elfogy az erőnk, reménységet ad, ha elfogy a reményünk, szeretetet ad, ha elfogy a sze­retetünk. Megszabadít az Ön­zéstől, megtanít arra, hogy merjünk, ha kell, magunk el­len és másokért tenni vala­mit, tudjunk áldozatot hozni, lemondani, ha arra van szük­ség. Ezért fejeződik be így öröm­mel az Űrtói tanult imádság. Tapasztaltuk, Istenünk, hogy neked van hatalmad, akarsz és tudsz segíteni rajtunk, meg­változtatni bennünket. Nem mondhatunk mást, mint tied a dicsőség. Talán azt gondoljuk, hogy azoknak, akik Istenben hisz­nek, komoraknak és búslako- d.óknak kell lenniük. Az igazán hivő keresztyénekre azonban nem a szomorúság, hanem az öröm és a vidámság jellemző. Örülhetünk és vidámak lehe­tünk, mert Isten szeret ben­nünket. Szeretetéről nemcsak hallunk, hanem mi magunk is tapasztaljuk, átéljük, és to­vábbadhatjuk. Egy korábbi névtár a kiskő­rösi gyülekezet lélekszámút kb. 10 ezerre becsülte. S ha ma nem is tudjuk pontosan „fel­térképezni” híveink létszámát, az bizonyos, hogy „nagy” gyü­lekezetnek kell tekintenünk! Honnan is lehet kezdeni a be­számolót ilyen nagy területen fekvő és nagy lélekszámú gyü­lekezet életéről? BEFELÉ NÉZÜNK ELŐ­SZÖR, mégpedig az Igére fi­gyelve: „Vigyázzatok azért magatokra és az egész nyájra, amelyben a Szentlélek titeket vigyázókká tett az Isten egyhá­zának legeltetésére, amelyet tulajdon vérével szerzett!” (Csel 20, 28). Négy lelkész, há­rom kántor, 120 tagú presbité­rium-képviselőtestület vigyáz a nyájra. Minden vasárnap 12 vagy 13 gyülekezeti szolgála­tunk van télen-nyáron, temp­lomban, két imaházban és négy iskola-tanteremben a ta­nyaközpontban. Hétköznap a bel-missziói munka: gyermek biblia-kör, ifjúsági óra. gyüle­kezeti Biblia-óra, énekkari összejövetel, konfirmációi ok­tatás előkészítő órák, iskolai hitoktatás. Konfirmandus ki­sebb csoportokkal végzünk be­teglátogatást, hogy bevezessük őket mór korán a szeretetszol­gálatnak a gyakorlására. Most készítjük elő a 25 évvel ezelőtt kónfirmáltakat a negyedszá­Nagy gyülekezetekben Petőfi városában, Kiskőrösön zados „találkozóra”. De ugyan­így szeretetvendégséget tar­tunk a 10 évvel ezelőtt házas­ságra lépőkkel, hogy beszámol­junk a családi élet öröméről, gondjáról! Segíteni kívánunk, hogy ne kerüljön „válságba” a családi élet. Érezzük lelkészek, hogy szükségünk van munkatársak­ra, ezért rendszeresen tartunk közösen férfi imaórákat, hogy együtt készüljünk azokkal, akik felelősséget éreznek gyü­lekezeti életünkért, a jobb ige­hirdetésért, a még szélesebb szolgálatért! Tapasztaljuk, hogy nem lehet „munkanélkü­livé” gyülekezetünk, a „sem­mittevés joga” nem illeti meg, mindig marad sok el nem vég­zett szolgálat. Nem lehetünk megelégedettek, mert a „nagy­korú világban” a nagykorú ke­resztyének nem lehetnek bib- liaílag, hitbelileg, diakóniailag „kiskorúak”! Ezért „tanuló” gyülekezet kívánunk lenni, hogy szolgálhassunk! KIFELÉ NÉZÜNK MÁSOD­SZOR „gyülekezetünk nyitott ablakán!” Gyülekezetünk nem önmagáért van, nem azért Népviseletbe öltözött asszonyok Ponicsán Imre lelkésszel a templom előtt „üzemel”, hogy csupán épüle­teit, kántorait, papjait, eltartó, ill. az előbbit karbantartó „in­tézmény” legyen! Kifelé tekin- -tésünk teszi félreérthetetlenné előttünk Egyházunk Urának parancsát: „Egymás terhét hordozzátok...” (Gál 6, 2). Örömmel segítünk a körülöt­tünk élő kisebb gyülekezete­ken. Sokszorosan több a hatá­rozott célra meghirdetett of- fertóriumunk, mint a „sima vasárnapi”. Így pl. templom- építésre, árvízkárosultjaink megsegítésére, Teológiai Aka­démiánk építésére, a Gyüle­kezeti Segélyre. Most van fo- i)ramatban a Szeretőintézmé- nyeink támogatására a termé­szetbeni gyűjtésünk. Asszo­nyaink sok szeretettel készíte­nek tarhonyát, metélt tésztát a Teológus Otthon és a többi otthonok konyhái számára! Gyülekezetünk mint „részt­vevő” a szeretet útját kívánja járni. A Krisztusban tájéko­zódó szeretet túlmegy a meg­szokott kegyességi formákon. A diakóniai teológia űj pers­pektívát nyitott meg előttünk. Még szélesebbre nyitva az „ablakunkat” nyitott szemmel látjuk a fenyegető veszélyt, s azonnal sietünk a többiekkel együtt dolgozni a gátra, hogy az árvíztől fenyegetett lakoso­kon segítsünk. (Néhány éve Sükösd határában voltunk lel­készek, gyülekezet és váro­sunk népe.) Együtt dolgoztunk városunk centrumának park­kialakításában. Eddig földművelésből élő nép voltunk, ma már iparoso- dásnak induló város vagyunk, hogy igazat adjunk mi is Kos­suth meglátásának: „ .. . ipar nélkül félkarú óriás a nem­zet!” Kiskőrös népe is kétkezű óriássá akar lenni az „arany­homokon”! Egyik kézzel a sző­lő-gyümölcstermesztésben, a másik kézzel az iparban, KTSz-ben, a Finom Mechani­kai Üzemegységben, konzerv­gyárban, textil-üzemben, s a szakszövetkezetekben. A tech- nizálódás, gépesítés nagy lé­péssel halad előre. Október 30-án mi is ünnepeltük Kis­kőrös felszabadulásának év­fordulóját. Együtt emlékeztünk meg a város rendezésében megtartott nagy ünnepségen. Istentől kapott ajándékunk: békében élhetünk, szépül vá­rosunk és országunk, szabadon élhet népünk és egyházunk! Nem vonulunk be „csak a .gyülekezetbe”, hanem kifelé tekintünk, hogy cselekedhes­sünk minden emberért! FELFELÉ NÉZÜNK HAR­MADSZOR! Isten — szeretet! Ez legfőbb jellemzője. Tőle vesszük az örömhírt: „...úgy szereti ezt a világot...” te­hát határ, faj, nép és világné­zet megjelölése nélkül. Ezért a mi szeretetszolgálatunk is kell, hogy határtalan legyen. Felfe­lé nézésünkből kapjuk Jézus igéjét. „Aki meg akarja tartani életét, elveszti azt, aki elveszí­ti életét énérettem, megtalálja azt!” — Ezzel a lelkülettel sze- 1 retnénk szolgálni mások javá­ra. nem a magunk hasznát, hanem népünk és az egész vi­lág javát szem előtt tartva. Ponicsán Imre * AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK Amerikai Lutheránus Egyház­nak 2,5 millió tagja van. Ugyanakkor választották alel- nökké dr. Frederick W. Meu- ser professzort, a Lutheránus Világszövetség Tanulmányi Bizottsága elnökét is. (lwi) Az Amerikai Lutheránus Egyház dr. David Preus eddigi elnök-püspököt újabb hat év­re megválasztotta. Preus el­nök-püspök hivatalát 1973-ban a hirtelen elhunyt Knutson el­nök-püspöktől vette át. Az DÁNIA szemben 1973-ban a népesség 64%-a vett részt legalább egy­szer évente istentiszteleten, (lwi) Egy dán közvéleménykutató intézet szerint emelkedik a templomba járók száma Dá­niában. Az 1970-es 54%-kal

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents