Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1974-11-24 / 47. szám

Alkalmatlanból alkalmassá válhatok A palesztin kérdésről Felügyelőt iktatott a győri gyülekezet Szép ünnepe volt a győri gyülekezetnek október 27-én. Felügyelőt iktatott Fias István személyében, akit bizalommal és szeretettel egyhangúlag vá­lasztott meg a gyülekezet köz­gyűlése két héttel azelőtt. D. dr. Ottlyk Ernő püspököt, és az új felügyelőt a presbitéri­um, élén Petőcz György felü­gyelőhelyettessel az Erős vá­runk éneklése közben kísérte öreg templomunkba. Mindenkor örüljetek! Az igét hirdető püspök 1. Tessz 5,16—20 alapján hirdette az igét. Első mondatával az öröm alaphangját ütötte meg: „öröme van a győri gyülekezet­nek, mert megint lépett egyet a rendezett és megújuló gyüleke­zet1 élet újtán”. Szólt arról, hogy van okunk az örömre, szükségünk van a szüntelen való imádságra, a közöttünk munkálkodó Szentlélek életují- tó erejére, és a prófétai szóra való odafigyelésre. „A prófétai szó előremutat, üres szólamok­ban, gépies áldozatokban meg­rekedt vallásosságot ostoroz, ébrentartja a kegyelemből megújuló élet ígéretét, sürgeti, követeli, hirdeti a szív és élet Egyházunk a harminc éves új Magyarországon Füstölgő romok halmazán Ezelőtt harminc évvel, ami- leltem: Lehet-e rossz kérdésre kor nemcsak hidak, iskolák, gyárak, kórházak és templo­mok hevertek romban, hanem romhalmazzá vált egesz múl­tunk, mint a „romon virág” je­lentek meg gyülekezeteink. A szovjet katonai parancsnokság mindenütt engedélyezte a templomok megnyitását és is­tentiszteletek tartását. A nem várt meglepetés csakhamar ki­sértéssé vált. Sokan abban re­ménykedtek, hogy a gyülekeze­ti élet keretei között, mintegy védett területen, töretlenül él­het tovább a múlt. „Szárnyaid árnyékába menekülök, amíg elvonulnak a veszedelmek” — a zsoltár szép biztatását úgy értelmezte az ország legfőbb római katolikus egyházi mél­tósága, hogy átmeneti állapot­ban vagyunk, teljesen felesle­ges, sőt káros nemzeti bűnbá­natról és megtérésről beszélni. A múlt bűnei helyett a jelen visszásságait kell számonkér- ni. Egyházunk akkori egyete­mes felügyelője 1947-ben köz­gyűlésen jelentette ki: „Egy­házunknak nincs oka arra, hogy a zsidókérdéssel kapcso­latban bűnbánatot tartson, mint ahogy annak sincs értel­me, hogy mások bűnéért mi vezekeljünk.” • Ennek ellenére tört fel a protestáns * gyülekezetek köré­ben a bűnbánat hangja. Külö­nös, de elsősorban azoknak az ajkán, akik megpróbáltak emberekként, olykor merész tettekre elszánt emberekként viselkedni az embertelenség idején. Nem tudták magukat , jó cselekedeteikre” hivatkoz­va Isten egész népünket sújtó ítéletének elismerése alól ki­vonni. Mennyi vitát, félreér­tést, gyanúsítást váltott ki ak­kor a bűnbánatot hirdetők szava. Mégis ebből a bűnbá­natból indult ki sok belső tusa közben egyházunk mai útja. Néhány személyes emlék fel­idézésével próbálom érzékel­tetni annak a bűnbánatnak sa­játosságait, amelyre még a ka­tasztrófa bekövetkezése előtt egyházunkban többek között Járosi Andor kolozsvári espe­res prófétai szolgálata készte­tett s amelynek lényegét a nemzetiszocialista hadigépezet összeomlása után Bereczky Albert református lelkész, ké­sőbb püspök fogalmazta meg tömören: Isten kegyelmes íté­lete sújtotta népünket és benne egyházainkat. Ügy ítélte meg Isten múltbeli vétkeinket és mulasztásainkat, hogy a jövő útját is megnyitotta és ezzel lehetővé tette megértésünket. CSENDBEN. Szinte fizikai erővel hatott rám felszabadu­lásunkkor a csend. Nem kele- peltek a gépfegyverek. Nem csattogtak a légi aknák. Az ágyúk is elhallgattak. Csend volt kint végre. Kint. De bent a szívekben, az én szivemben is, nagy nyugtalanság. Hogyan lesz tovább? Mi lesz ezután? Ezzel a belső lármával nem le­hetett tájékozódni. „Csende­sedjetek” — mondta a 46. zsol­tár. Már az óvóhelyen elhatá­roztam, ha felmehetünk ismét a templomba, ezt a zsoltárt fo­gom felolvasni. ELISMERNI. Néhány nap múlva valakinek kétkerekű ta­ligán néhány motyót segítet­tem elszállítani rommá lőtt Iá- kárából. Kuszá-n lógó villamos­vezetékek alatt, széthányt töl­tények, kiégett tankok között vezetett az út. Ismerősöm né­hány lépés után rámkérdezett: mondja lelkész úr, hol volt Is­ten, amikor ez a sok szörnyű­ség történt? — Egy kis időre megnémultam. Végül így fe­jól válaszolni? Ez most a kér­dés? Mi vonjuk felelősségre Istent? Nem arról van szó most inkább, hogy hol volt az ember, amikor ez történt? Is­ten a fasizmus embertelensé­gei, lemészárolt lengyel csalá­dok, felperzselt orosz falvak, üldözött hazafiak, származásuk miatt megbélyegzett emberek szenvedésén és halálán, láge­rek sóhaján és krematóriumok füstjén át már évek óta kérde­zi tőlünk: Ádám hol vagy? Ez a kérdés. A bűnbánat akkor kezdődik el, amikor kérdezők­ből megkérdezettekké válunk. „Csendesedjetek, és ismerjé­tek el, hogy én vagyok az Is­ten!” — mondja a 46. zsoltár. BEISMERNI. Belső csendre volt szükség ahhoz is, hogy jó­zanok és szerények lehessünk, hogy belássuk: mi nem hősei, csak részesei vagyunk a felsza­badulásnak. Voltak közöttünk hősök és mártírok. Csak An­gyalföldön is, ahol most szol­gálok, hány utca neve hirdeti emlékezetüket Bajcsy-Zsilinsz- kytől kezdve, Sallai és Fürst Sándor nevén át a svéd Raul Wallenberg nevéig. Adas­sák tisztesség nékik. A felsza­badulás hősei mégsem ők vol­tak, hanem annak a népnek a katonái, amely népnek mi ha­dat üzentünk. A felszabadu­lás hősei azok a szovjet kato­nák voltak, akik magyar föl­dön adták életüket. — Mi csak részesei voltunk az ese­ményeknek. Részesei sok ag­godalomnak, háborús veszte­ségnek, jajnak és bajnak. De részesei a szenvedés között megért, sok áldozattal biztosí­tott békének, annak a különös érzésnek, hogy újra megkezd­hetjük a munkát, annak a re­ménynek, amely akkor kezdett éledezni szívünkben, amikor megláttuk a gyárkémények felett bodrozódó első füstöt, amikor először nyithattuk meg otthonunkban a vízcsapot, vagy gyújthattuk meg a lám­pát. Az Isten előtti csend, a bűnbánat, szerény és józan be­ismerés készsége is. FELISMERNI. Nem bizo- nyuituiiK tehát a feiszaoadulas hőseinek. A második világhá­ború nagy vizsgáján is elouk- tunk. Megbuktunk valamennyi iskolai tantárgyból — anogy akkor egy rám mélyen ható előadásból hallottam. Megbuk­tunk földrajzból, mert nem tudtuk, hogy mi van tőlünk Keletre és Nyugatra. Megbuk­tunk történelemből, mert nem értettük az idők szavát és nem tanultunk múltunkból. Meg­buktunk mennyiségtanból, sőt magyarból is. Megbuktunk egy olyan tárgyból, amelyből nem­igen buktattak meg a hajdani iskolákban. Megbuktunk hit­tanból. Hiú elképzelések éltek még sokszor azokban is. akik torkig voltak a fasizmussal. — A mi megbukott nemzedékün­ket Isten mégis javítóvizsgára engedte. Ez a javítóvizsga az újjáépítés volt. Egyre inkább tűnt ki, hogy szigorított vizs­gáról van szó. Nem csupán a régit kell újra felépíteni. Sok helyen még a megmaradtat is le kell rombolni, hogy egészen úját építhessünk. A bűnbánat bukott emberek boldog és el­szánt felismerése arról, hogy javítóvizsgára, bocsáttattak. A döntés feszültségével telí­tett nagy pillanat elmúlt. De az építkezés folyamatos mun­kái* közben sem szabad meg­feledkezni róla. Most is szük­ségünk van rá. hogy tudjunk dolgokat csendben elismerni, beismerni és felismerni. Benczúr László odaáldozását Istennek. A mi időnkben utat mutat a nagy történelmi változásokban, új es járható úton vezet, reflektor- fénybe állítja a szeretet nagy parancsát, és a szolgáló egyház arculatát. Mindez drága való­ság szamunkra. Hadd zengjen hót a biztató ige, hogy örül­jünk felszabadultan, adjunk hálát szüntelen.” Munkásra v an szükség! A beiktatás és úrvacsora után Fias István felügyelő az ünnepi közgyűlésen mondotta el a szolgálat szeretetétől fű­tött, mai életünkben józan és reális hangvételű beköszöntő beszédét. — Életem folyamán — mondotta — mindig idegen­kedtem az ünneplésektől. So­kat vizsgáltam, kutattam lelki­ismeretemet, elemeztem és mérlegeltem önmagamat. A farizeus és a publikánus pél­dázata foglalkoztatott, mely minden alkalommal nagy ha­tást gyakorolt rám. Arra az eredményre jutottam, hogy ha a példázat vámszedője meg- igazulva mehetett házába, ak­kor hitem szerint én is mél­tatlanból méltóvá, és alkal­matlan voltomban alkalmassá válhatok. A győri gyülekezetnek mun­kásra van szüsége. Nem azon van a hangsúly, hogy mi a cí­me, vagy rangja. Egyszerűen munkás kell, aki dolgozik. Ezért győri gyülekezetünkben szolgálni részemre elkötelezett­séget jelent, mert a közelmúlt­ban gyülekezetünk élete nem volt minden zavartól mentes. Ügy érzem, ez a szakasz, lega­lább is a legnehezebb része, megválasztásom előtt lezárult. Tiszta lappal lehet kezdeni, még inkább folytatni a zavar­talan rendet biztosító mun­kát, a felelősségtudattal, nyílt őszinteséggel, tiszta szívvel és tiszta kézzel végzett szolgála­tot. Tudom, mindezt elvárja tőlem az egész győri gyüleke­zet, az ország evangélikus köz­véleménye. Jószándékú törek­véseink összhangban állnak országos egyházunk érdekeivel. A beköszöntő beszéd mély hatást gyakorolt az egész gyü­lekezetre. Az elhangzott üd­vözlő beszédekből ugyanaz a nvitottszívűséa, bizalom és sze­retet tükröződött, mely a be­köszöntő beszédből sugárzott. Illyés Gyula: Nyugat felé Nyugat felé, nyugat felé micsoda áradat, gyerek, kutya, szekér, csikó, hidlás és ól szalad. Hová, hová, hová, hová, magyarok, magyarok, elfogy, ahogy Tisza, Duna ott hátul elfogyott, elfogy elöl is a határ, fiatok házhelye. Azután már a semmi vár, abba futtok bele? Aztán — az Öperencia! a német szakadék! A Vég, mellyel túlról haza nép nem tért soha még. Elfogy az ország: veletek nyúlik, szakad, csobog. Veletek mennek a dűlők, a falvak, templomok. Nem lesz magyar a föld, amely magyartól megürül. Mit ér magában az üveg, ha a bora kidül? Egy ország ráng mögöttetek veszejtve véreit — egy ország megnyitott ere lüktetve vérezik. Meddig? S miért? S kiért? Kiért? Magyarok! Magyarok? Beh szomorú, beh keserű: kettőt kell halnotok! 1944. Megjelent a költő: „NEM VOLT ELÉG” című kötetében, 1962-ben. _1 Zenei esték Orosházán Az orosházi gyülekezetben folyó egyházzenei estekről egyszer már beszámoltunk, amikor hírül adtuk, hogy áp­rilis—június között három es­tén át gyönyörködhettek a hí­vek Bach és a többi nagy ze­neszerző legszebb müveiben. Augusztusban újra folytatód­tak ezek az glkalmak. Ekkor az elismert és legutóbb is a linzi nemzetközi versenyen el­ső díjat nyert fiatal orgona­művész, Ella István játszott Lübeck, Bach, Mendelssohn műveket igazán nagy és me­leg sikerrel. Közreműködött az orosházi Madrigál kórus Berchem és Britten szerzemé­nyekkel, majd Bach egy ko­ráljának első sorát énekelték el. amire Ella István improvi­zált, bemutatva ezt az újra tért hódító, de már Bach korá­ban és általa is művelt zenei irányzatot. Szeptemberben Trajtler Gá­bor művészetében gyönyörköd­hetett a gyülekezet, aki Bux­tehude. Walther és Bach mű­veit játszotta a tőle megszokott átéléssel és művészettel. Ber- czeliy István a Budapesti Ope­raház magánénekese Bach és Händel áriákat adott elő szár­nyaló szépséggel. Október 28-án fejeződött be a sorozat. Ezen az esten egyút­tal a három éve tartó sorozat egyik megteremtőjére és szer­vezőjére, a most nyáron el­hunyt Csepregi Sándorra is emlékeztünk. Ö sajnos már nem vehetett részt a 11 tagú vonós zenekarban, mely most az ő emlékére eljátszotta or­gonakísérettel Vivaldi: D-moll concertoj át. Vezényelt Szoko- lay Bálint. A zenekar méltó­képpen tolmácsolta a nagy zeneköltő alkotását és ezzel egyúttal a művészlelkű test­vér és egyházközségi volt jegyzőnkről való emlékezést is szolgálta. Ezen az estén még közremű­ködött Tóth Zsigmondné zene­tanárnő Bach: Él az Isten koráljával és dr. Kovács Béla. aki Frescobaldi sajktos művé­szetét mutatta be őszinte át­éléssel testvéreinknek. B. I. Aligha van bonyolultabb kérdés ma a nemzetközi politiká­ban, mint a közel-keleti. Az egyszerű olvasó, aki naponként értesül a térség forrongó eseményeiről, szinte szédül á sok információtól és már képtelen logikai sorrendbe szedni a his­tóriát. A konfliktusok gyűrődnek, vetődnek, mint a Föld ős­történetében a hegységek, s a rétegekből kihámozni a folya­mat szakadatlanságát alig megoldható feladat. Annál is in­kább. mivel a szembenálló félek magatartását is számtalan, érdekellentét motiválja. Az alábbi néhány sorban megpróbá­lok egy részletkérdést, — talán az egyik legsúlyosabb részlet- kérdést, — kiemelni a Közel-Kelet zavaros hínártömegéből, hogy lelkiismeretünk igazságtudatát éberen tartsuk. Ez a részletnek látszó kérdés a palesztin-kérdés lesz. A PALESZTIN-KÉRDÉS Izrael állam megalakulásának és létének, az arab Palesztina megteremtésének, a palesztin me­nekülteknek s a felszabaditási kísérleteknek kérdése. Már itt szembetűnik, hogy hány oldalról lehetne megközelíteni a kér­dést. Mi azonban induljunk el Izrael oldaláról. Elöljáróban azonban szegezzük azt le, hogy a sokat emlegetett „történelmi jogot", amely talán éppen a keresztyén tanítás nyomán ala­kult ki, nem tudjuk elfogadni. A zsidóság maga is nagyon ké­sőn ébredt annak tudatára, hogy, „Dávid királyságát” (Kr. e. 1000) régi dicsőségében visszaállítsa. Tk. a múlt század végén indult el az a cionista mozgalom, amely célul tűzte egy zsidó állam megteremtését. Az első világháború, után a brit mandátumhoz tartozó terü­leten nyomatékosabban megkezdődött a kolgniálizáció. Felvá­sárolták a földeket és apartheid módszerrel kiszorították az arab lakosokat. 1947-ben az ENSZ határozátával kijelölték Izrael államát, egyúttal az araboknak szánt területet. (Ha­zánk területének negyedrészét képezte az eredeti Izrael.) E te­rületen 1882-ben 24 ezer, 1918-ban 56 ezer, és 1948-ban is csupán 560 ezer zsidó élt. És ekkor robbant az első bomba. A megalakí­tott állam háborút kezdett, területeket kebelezett be és kitűz­te onnan az arab lakosságot. Ez volt az 1948—49-es háború. De ezzel elindult egy olyan folyamat, amely napjainkig láz­ban tartja a világot. Mert az ekkor megindult „arabtalanítás” eredményeképpen 857 ezer embernek kellett elhagynia otthonát, szülőföldjét. Ne bonyolódjunk a sorozatos háborúk történetébe, de az üldö­zőitek, menekültek száma fantasztikussá nőtt. Napjainkig a leszármazottakkal együtt megközelíti a 3 milliót. Túlnyomó többségük Izraellel szomszédos államok területén, nyomorú­ságos körülmények között él. A sorozatos háborúk következ­tében soknak kétszer, háromszor kellett tovább menekülnie. Lakhelyük sátor, vályog vagy bádog. Megélhetési forrásuk majdnem kizárólag a napi 3 USA centes UNRWA segély. Rendkívül hiányos az orvosi, gyógyszerellátás. Nincs ivóvi­zük. Az élelem, ruházat, oktatás alig valamivel több a sem­minél. (Az egyházi világszervezetek példás magatartással pró­bálkoznak a nyomor enyhítésén.) AZ ÜGY TEHÁT MÁR 1948-TÖL KRITIKUS. Emberek tö­megeit tették hajlék- és otthontalanná. Az ENSZ ugyan azon­nal határozottan elítélte Izraelt és kimondta, hogy „a mene­külteknek lehetővé kell tenni mielőbbi visszatérésüket ottho­naikba és vissza kell kapniuk eltulajdonított ingóságaikat, ingatlanaikat. Akik pedig nem térnének vissza, azokat Izrael kártalanítsa." Azóta az ENSZ majdnem mindig foglalkozott c, menekültek kérdésével, számos határozatot hozott, de Iz­rael. makacs ellenállása miatt nem lehetett érvényt szerezni végrehajtásukhoz.' Maradt tehát a menekültek önmaguk felszabadításának jo­ga. Ez újabb kérdés lesz a palesztin-kérdésen belül. A felsza- badítási mozgalom lényegében szervezetlenül az első pillanat­tól megvolt. Szervezetté azonban 1964-ben alakult. A mozga­lom természetesen azokon a területeken szervezett és tobor­zott, ahová befogadták a menekülteket. A legtöbb menekült Jordániában volt. Itt volt legerősebb a mozgalom is. Pusztán az a tény, hogy 8—10 állam területére szóródtak a menekül­tek, s különböző érdekek motiválták a felszabaditási törekvé­seket, azt eredményezte, hogy szinte napjainkig nem vezetett sikerre a koordinálási kísérlet. A sokfajta szervezetben nem lehetett katonai egységet teremteni, mégha időnként sikerült is egyfajta látszat egység létrehozása. 1970 őszén élte át a mozgalom legválságosabb idejét. EKKOR MEGVOLT AZ EGYESÍTETT PARANCSNOKSÁG, de Jordániában Husszein király beduin katonái több ezer pa­lesztint mészároltak le. A megtizedelést túlélt palesztin geril­lák szervezeteit és katonai bázisait részben Libanonba, rész­ben Szíriába tették át. A befogadó országok felemás magatar­tása változatlanul súlyos helyzetben tartják mind a menekül­teket, mind pedig a felszabadító mozgalom ütőképességét. Eközben az arab világban példátlan diplomáciai hadjárat indult meg. Ennek eredményeként könyvelhető el az is, hogy a mozgalom elválasztotta magát a szélsőséges, de hangadó terrorista, repülőgép-eltérítő, gyilkos csoportoktól és 1973 áp­rilisában Arafat vezetésével valamennyi palesztin csoport fegyveres egységeinek összevonása révén népi forradalmi had­sereg szervezését indították el. UGYANENNEK A DIPLOMÁCIAI ERŐFESZÍTÉSNEK volt az eredménye, hogy az ENSZ újra, meg újra foglalkozott a palesztin-kérdéssel. 1970—71-ben pl. az ENSZ-határozat elis­meri és támogatja a palesztin nép nemzeti önrendelkezési jo­gát. (S míg ez írás nyomdába kerül, az ENSZ újra foglalkozik a kérdéssel.) Ez a határozat nyújtott alapot ahhoz is, hogy a legutóbbi háború után a genfi tárgyalóasztalnál van a he­lyük. (Ismét más kérdés, hogy Izrael nem hajlandó velük tár­gyalóasztalhoz ülni.) Mármost, e rövid áttekintés után hol van az igazság? Egy bizonyos, Izrael apartheid politikája, területhódító manővere törvénytelen. Sorozatos háborúival (ma már az ötödikről be­szélnek!) a térséget nemcsak nyugtalanítja, de világfeszültsé­get idéz elő. Viszont megoldatlan változatlanul közel 3 millió ember sorsa. Ez a roppant, hazájából elűzött tömeg, nyitott seb marad addig, míg hazát nem teremtenek számukra. A kiindulási pont, — és ezt diktálja igazságérzetünk is, — az 1971-es ENSZ-határozat lehet. Vagyis „el kell ismerni a pa­lesztin nép nemzeti önrendelkezési jogát”. A rendezés és meg­oldás csak ezen az alapon indulhat el. NEKÜNK IS NAGY GONDUNK EZ A GOND. Fájdalom szorítja össze szívünket, ha a „menekült, hontalan” szavakat halljuk. A nyomorúságról nem is szólva. De legyen e néhány sor figyelmeztető a számunkra, amikor az igazságot keressük. Hazát kell adni 3 millió embernek, akik szétszóródva, jogaik­ból kisemmizve tengetik életüket. Dr. Rédcy Pál NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG KÁLVIN-KUTATÓK TANÁCSKOZÁSA Szeptember végén Amster­damban tartották meg 40 résztvevővel a Kálvin-kuta- tók nemzetközi konferenciá­iét., A genfi reformátor Szent- háromságról szóló tanításá­val és a más reformátorok­hoz fűződő viszonyával fog­lalkozó tanácskozás előkészí­tette az 1978-ra tervezett, az összes e témával foglalkozó kutatót tapasztalatcserére hí­vó első nemzetközi Kólvin- kutató kongresszust is. (epd) I Honduras és Peru földrengé­sektől pusztított vidékeire jut­tatott segélyeket az evangéli­kus egyházak „Brot für die Welt” (Kenyeret a világnak) akciója a Német Demokratikus Köztársaságból 400 ezer márka értékben, (ena)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents