Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1974-09-29 / 39. szám

Jézus erősebb a halálnál Lk 7, XX—17 Bár az utóbbi évtizedekben az emberi életkorátlag világ­viszonylatban nagyot emelkedett, a halál megmaradt a legkí­nosabb emberi problémaként. Vannak olyan halálesetek, ame­lyek előtt különösen értelmetlenül állunk és megnyugtató fe­leletet nem találunk. Ilyen volt az igénkben leírt a szomorú és megrendítő tény, hogy egy özvegyasszony egyetlen fiát veszí­tette el idő előtt s így összeomlott fövendő reményeinek táma­sza. A Szentírás tanítása szerint az ember „porból lett és por­rá kell lennie” (1 Móz 3, 19). Mai igénk azonban arról szól, hogy Jézus a halálnál is erősebb. 1. EZ A TUDAT VIGASZTAL.AST AD A HALÁL ELLENI HARCUNKBAN. Az orvosi tudomány hatalmas harcot foly­tat a betegségek ellen és elismerésre méltó eredményeket ért el ebben az évszázadban. Ezt bizonyítja az emberiség demog­ráfiai alakulása is. Mi keresztyének is úgy tekintünk a földi életre, mint Isten drága ajándékára, amelyért felelősek va­gyunk Isten és emberek előtt. Az élet tisztelete és megbecsü­lése nemcsak Albert Schweitzer hitvallása, hanem mindnyá­junk közös érdeke és feladata. Ilyen értelemben küzdünk a korai és értelmetlen halál ellen, amelynek nemcsak a járvá­nyos betegségek, hanem a háborúk is elsőrendű okai. De azzal is tisztában vagyunk, hogy előbb vagy utóbb el kell távoznunk ebből a földi életből. Mégis: a halál elleni ösztönös vagy tudatos küzdelmünkben vigasztalást ad nekünk az a tudat, hogy van valaki, aki erősebb a halálnál. Ez pedig a názáreti Jézus, a „nagy próféta”, aki feltámasztotta a naini ifjút, Jairus leányát, Lázárt és végül feltámadásával bizonyságon tett arról, hogy azért jött a világra, hogy a halál bilincseit megtörje. S mindez azért jelent nagy vigasztalást a mi számunkra, mert hisszük, hogy Jézus Krisztusnak halál feletti diadala a miénk is lehet. 2. EZ A TUDAT ÜJ LÁTÁSRA NYITJA MEG SZEMÜNKET. A feltámadott és élő Jézus Krisztusban hivő emberek „nem úgy szomorkodnak, mint akiknek nincs reménységük” (1 Ts 4, 13). Nem úgy tekintüvJc a halálra, a koporsóra és a sírra, hogy „most már mindennek vége, semmi nincs tovább”, hanem az­zal a reménységgel, hogy ..folytatás következik”. Bármilyen fáj­dalmas is a szeretteinktől való elválás, hitünk tekintete a ha­lál legyőzőjére irányul Szívünkben ott él a remény, hogy aki a naini özvegyet megvigasztalta, az fájdalmunkban és veszte­ségünkben sem hagy magunkra. Krisztus hatalmas és irgal­mas könyörületessége fényénél a benne hivő számára a halál áiomnak tűnik, amelyből lesz boldog felébredés (1 Kor 15, 22). 3. EZ A TUDAT AZ ÖRÖK ÉLET BOLDOG BIZONYOSSÁ­GÁVAL TÖLTI EL SZIVÜNKET. Ha már az Ötestámentom embere hitének bátorságával vallotta: „Nem halok meg, hanem élek és hirdetem az Ürnak cselekedeteit" (Zsolt 118, 17), meny­nyivel inkább kell nekünk, akiknek élő Megváltójuk van. bol­dogan bizonyságot tennünk arról, hogy „aki hisz benne, ha meghal is. él” (Jn 11, 25). Ezt a hitet erősíti bennünk ígérete: „Én élek és ti élni fogtok" (Jn 11, 25). Azért örvendező szívvel adjunk hálát annak, aki erősebb a halálnál s tegyünk mi is val­lást róla szép énekünk szavaival: „Krisztus, te vagy életem, Nyereség halálom; Reményem beléd vetem, A halál csak álom” (1Ü ly 21): Mekis Adám IMÁDKOZZUNK Űr Jézus Krisztus! Hálás szívvel magasztalunk, hogy a halá­lon is diadalt vettél. Köszönjük, hogy feltámadásoddal szá­munkra Is megnyitottad az örök élet kapuját. Könyörgünk hozzád, ne engedd, hogy úgy szomorkodjunk, mint akiknek nincs reménységük. Bánatunkban adj vigasztalást és segíts bennünket szenvedésünkben. Halálunk óráján állj mellénk és vigy magaddal mennyei hajlékunkba, amelyet kegyelmedből elkészítettél számunkra. Ámen. — FIATAL, leinformálható há- — LEINFORMÁLHATÓ főiskolás zaspár. maximálisan egyévi idő- leány fűtött, nyugalmas szállást tartamra albérletet keres. (Tár- keres lehetőleg az Ecserl út kör- sasházépitkezés folyamatban.) Cím nyékén, vagy könnyen megköze- a kiadóhivatalban. líthető helyen. Magas árat fizetek. — SZÉP hangú szobai harmó- Ajánlatot Koszorús László 7030 nlum eladó. Telefon este: 212—968. Paks, Kossuth u. 32. címre kérek. Istentiszteleti rend Budapesten, 1974. szeptember 29-én Deák tér de. 9. (úrv.) Trajtler Gábor, de. 11. (úrv.) D. Káldy Zoltán, du. 6. Bízik László. Fasor de. 11. Szirmai Zoltán, du. 6. Szirmai Zoltán. Dózsa György üt 7. de. fél 9. Szirmai Zoltán. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Rákóczi út 57 b. de. 10. (szlovák), de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Vajda Péter u. de. fél 12. Zugló de. 11. (úrv.) Boros Károly. Rákosfalva de. 8. Boros Károly. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Boros Károly. Kassák Lajos út ZZ. dé. 11. Benczúr László, du. 5. Szere- tetvendégség. Váci út 129. de. 8. Kertész Géza. Frangepán u. de. fél 10. Kertész Géza. Cjnest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Soroksár-Újtelep de. fél 9. Pestlőrinc de. 11. Matuz László. Kispest de. 10: Kispest-Wekerle- telep de. 8. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota- MAV-telep de. 8. Schreiner Vil­mos. Rákospalota-Nagytemolom de. 10. dr. Bodrog Miklós. Rákos­— Szentháromság után a 16. vasárnapon az oitárterítő szí­ne: zöld. A délelőtti istentisz­telet oltár! igéje: Ef 3. 13—21; az igehirdetés alapigéje: Lk 7, 11—17. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Szeptember 29-én, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi Rádió. Igét hirdet SÁR­KÁNY TIBOR hartai lelkész. — SEGÉDLELKÉSZ-A THE- LYEZÉS. D. Dr. Ottlyk Ernő, az Északi Egyházkerület püs­pöke Görög Zoltán kőszegi se­gédlelkészt a budapest-csepeli gyülekezetbe helyezte szolgá­lattételre. — NYÍREGYHÁZA. A gyü­lekezetben Gáncs Aladár fő- orgonás megtartotta az 50. or­gonafélórát. Ezek az alkalmak nemcsak a nyíregyházi gyüle­kezet életében jelentősek, de ezen túlmenően jelentős ese­ménynek számítanak az egy­házmegye és egész egyházunk zenei életében is. — SZEPETNEK. A templo­ma százötven éves jubileumát ünneplő gyülekezetben szep­tember 8-án délután az isten­— HÁZASSÁG. Hódi Péter és Bognár Erzsébet a szombat- helyi templomban tartották esküvőjüket. „Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét”. — HALÄLOZAS. Pónya Ist­ván, a Mohácshoz tartozó sze­derkényi szórvány másfél év­tizeden át volt hűséges gond­noka, lapunk buzgó olvasója, röviddel az úrvacsorával való élés és lelkipásztorától való bú­csúzás után 88 éves korában el­hunyt. Temetése a közeli és távolabbi helységekből össze­gyűlt nagy gyülekezet jelen­létében volt szeptember 1-én, amelynek szolgálatát Ormos Elek mohácsi lelkész végezte. palota-KistcmpIom du. 3. dr. Bodrog Miklós. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sas­halom de. 9. Karner Ágoston. Má­tyásföld de, fél 11. Cinkota de. fél 11., du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Ráfcoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Ma­docsai Miklós, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) Madocsai Miklós, du. 6. Gáncs Péter. Torockó tér de. fél 9. Gáncs Péter. Öbuda de. 9. Mezősi György, de. 10. Mezősi György. XII., Tartsay Vilmos u. 11. dé. 9.. de. ll„ du. fél 7. Pest* hidegkút de. fél 11. Turcsányl Károly. Modori u, 6. de. 10. Muncz Frigyes, Kelenföld de. 8. Reuss András, de. 11. (úrv.) Reuss And­rás. du. 6. Bencze Imre. Német­völgyi út 138. de. 9. (úrv.) Bencze Imre. Albertfalva de. 7. Visontai Róbert. Nagytétény de. fél 9. Kc- lenvölgy de. 9. Visontai Róbert. Budafok de. 11. Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. fél 11. tisztelet szolgálatát Pintér Já­nos zalaegerszegi lelkész, egy­házmegyei sajtó-előadó látta el. Az istentisztelet után az egyházi sajtó munkájáról tá­jékoztatta a szép számmal megjelent híveket, majd be­mutatta sajtókiadványainkat. — SZARVAS-t JTEMPLOM. A nagytarcsai gyülekezet közel hatvan tagú csoportja szeptem­ber 1-én szolgálatot végzett a gyülekezet szeretetvendégsé- gén. Igét hirdetett Győri János nagytarcsai lelkész. A gyüleke­zet felnőtt és ifjúsági énekkara több éneket adott elő Győri Já- nosné, illetve Győri Gábor ve­zetésével. Szolgált még Kiss Já­nos, Tóth Mihály, és Kizur Ist­vánná. A szarvasiak közül No- bik Erzsébet lelkészi munkatárs imádsága és bevezetője, Pálfi István lelkész befejező imád­sága, Aradi András lelkész éneke és egy asszonytestvér szavalata tette teljessé a prog­ramot. A nagytarcsaiak a fel­ajánlott útiköltségtérítést és offertóiumot a szarvasi újterrí- plom tatarozására ajánlották fel. A két gyülekezetei sok szál kapcsolja össze. Az elmúlt év­ben neveztek el utcát Tessedik Sámuelről Nagyteresén. evangélikus elet A Maevarorszáet Evane4Mkus Eevhár Sajtóosztálvának tana Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésen felel: Mezősi György Felelős ktado: Harkányt László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budacest vili., Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 516—20.412—Vili Előfizetési ár: egy évre 90.— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 511 74.2721 Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Sót ront Béla vezérigazgató „Avagy nem szolgáló lel- kek-é mindazok, elküldve szolgalatra azokért, akik örö­kölni fogják az üdvösséget” (Zsid 1,11). VASÄRNAP. — „De az an­gyal azt mondta nekik: Ne féljetek, íme hirdetek nektek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lesz.” (Lk 2,10 — Zsolt 84,3 — Ef 3,14—21 — Zsolt 102,2—29). Angyal hir­deti e nagy örömöt, melyet Isten Jézusban megjelentett minden ember számára. Va­lóban, „minden ember” szá­mára megjelent a kegyelem. Így hát nem a kiváltságosa­ké, emberi nagyságoké csu­pán, hanem mindenkié, aki igényli azt. Áldott örömhír ez. Nincsen azért okunk a fé­lelemre! Bűneinknek zsoldját Jézus hordozza. Mindazokét, akik szívből örvendenek az angyali híradáson. ként hirdeti bűnbocsátó sze- retetét. Az eltékozolt halott életeket kész megeleveníteni. Tudunk-e vigadni az atya megbocsátó, csodás cselekede­tén? CSÜTÖRTÖK. — „Jákób tovább megy az ő útján, és szembe jönnek vele Isten an­gyalai.” (1 Móz 32,1 — Jn 1,52 — 2 Kir 6,8—23 — Hózs 2,13— 22) Jákób igaz bűnbánattal, békességet áhítozó szívvel, mégis tele félelemmel indul el testvéréhez, hogy annak bocsánatát keresse. Az úton szembe jönnek vele Isten an­gyalai, új reménység támad félő szívében, mert tudja, nincsen egyedül. Akik a bé­kességre való igyekezet útját járják, sohasem járnak egye­dül. Isten elébük küldi angya­lait, hogy elvegye szívük fé­lelmét s megerősítse akaratu­kat. HÉTFŐ. — „Minden napon áldlak téged és dicsérem ne­ved örökkön-örökké”. (Zsolt 145,2 — Jn 5,23 — 1 Móz 32, 1—3 — Ám 9,7—15). Így szól annak az ajka, akinek szíve tele van örömmel azért a sze- retetért, melyet megtapasztalt az Atyától. A mi életünk is tele van áldással. Naponként újul meg Isten szeretete és kegyelme életünkben. Mégis kevés a drága isteni szerétéi­ről bizonyságtevő ajak. Miért? Mert az áldásokat természe­tesnek vesszük. A napi kenye- ret, a családot, az apró örö­möket és még az életet is. Óvjon Isten a hálátlanság bűnétől, sőt adjon szívünkbe tiszta, hálaadó örömöt, aj­kunkra szeretetét dicsérő buz­gó éneket. KEDD. — „És az az ígéret, amelyet ő ígért nekünk: az örök élet.” (1 Jn 2,25 — Jer 1,12 — Csel 12,5—17 — Hózs 1,1—9). Jézus az örök életet ígéri. Az övé az örök élet, mert ő szerezte meg: alászállt poklokra és feltámadott a halálból. Higgyünk ebben az ígéretben, nem csalódunk. SZERDA. — „Az atya azonban így szólt á szolgái­nak: gyorsan hozzátok ki a legszebb ruhát és adjátok rá. Mert ez az én fiam halott volt és megelevenedett; elve­szett és megtaláltatott. És elkezdtek vigadni”. (LK 15,22 24 — Zak 3,4 — Lk 10,17—20 — Hózs 1,10 — 2,8) Mindenki megdöbbent az atya cseleke­detén, amikor tékozló fiát ma­gához ölelte. Bizony, döbbe­netes csoda, hogy Isten nem vet el minket sem bűneink miatt orcája elől, sőt napon­ként hív magához, és napon­PÉNTEK. — „Nagypbb az Isten a mi szívünknél és min­dent tud.” (1 Jn 3,20 — Mik ?,18 — Jn 12,27—33 — Hózs 4,1—3). Néha túlzottan maga­biztos bennünk a lélek, máskor meg túlzottan eler- nyed a szívünk, amikor csen­des óráinkban felmérjük ön­magunkat. Jó nékünk meg­hallanunk az apostol bizony­ságtevését: nagyobb az Isten a mi szívünknél. Ekkor válik magabiztosságunk, önmagunk­kal való megelégedésünk alá­zattá. Bágyadt szívünk pedig ekkor erősödik, mert bizo­nyossá leszünk, hogy „elenge­di öröksége maradékának vét­két”. SZOMBAT. — „Adok ne­kik egy szívet és egy utat, hogy mindenkor engem félje­nek, hogy jól legyen dolguk, nekik és az ö fiaiknak”. (Jer 32,39 — Ef 4,4—5 — 2 Móz 23,20—26 — Hózs 5.8—14) Egy szív, egy út. Ez a legszebb cél a földön az emberi közösség számára, ha tiszta a szív és jó az út. Isten népének „egy szívét” a Krisztusban való hit és a szolgáló szeretet adja. Az a bizonyosság, hogy Isten mindeneket jól cselekedve, üdvünket szolgálja arra ösz­tönöz, hogy egy szívvel szol­gáljuk embertársaink jó dol­gát. Isten népe „egy útját” azzal a bizalommal járja, hogy annak végén az üdvös­ség nyitott kapuját tárja ki a mi Urunk. Az „egy szív” ál­dás a mában s élet a jövőre nézve. Ez az út biztonság ma, és áldás a jövő nemzedék számára is. Horváth József Balatoníenyves 1S52. nyál* Csupaárnyék iskolámba is begördült a nyár. fényes hintájában rikoltoz a boldog va­káció. A záró testületi gyűlésen még kiosztják az utolsót, a feladatok oldhatatlan kötelékét. — Én is átveszem a magamét. A Kiskereskedők Testületének patronálásá- ban a Balatonra viszek húsz lányt három ma­mával. Csak rám eshetett a választás, nincs más megoldás. Balaton! Kékvízű szerelmem! Amikor sima és lágy napitta fényruhában sárga selyemsuhogás ... Amikor smaragdzöld hullámai hátán ezüstfehér fordok cicáznak... Vízben és parton, kóbor tüskéi, hináros sá­sok bújócskázó zöldjén: ámuló magány, ked­ves némaság — egyedül a csenddel. Most húsz gyerek és három mama! Döcögős buszomon kókadozom kicsit, pedig már a villa kertje előtt járunk, ahol a hús- vörös dáliák ideges fejecskéi mind rámnevet­nek — kiáltsd vissza: gyönyörű! — Mondd, gyönyörű! Húsz gyerek és három mama! Vesztett szabadságom tizennégy napos fá­radsága, rémült fantáziám vízen és szárazon a rajzolt, torzképekkel — nem is tudom ho­gyan rendeződnek. Amikor reggel a pályaud­varon összeverődött kis csapatom élére állok, imádságom „Isten-ereje" fogja a kezem. Balatonfenyves utunk állomása, megérke­zés, szállás — na, majdnem eltörik a mé­cses ... Pedig ezt a két hetet erőm szárnyai­ra tűztem... Egy üres nagyterem, valamiféle klubszerű­ség lehetett, most csak a falak, hemvergő szalmazsákok temérdek szalma törekkel és sok gyanús pokróc. Élelmes lányaim azonnal hoz­zálátnak a terelgetéshez. Hosszában a fal két oldalánál magasra halmozzák a leendő pala­csinták éjjeli enyhét, a zizegő szalmaágyak vidám menedékét. Könnyszivárgós szemmel akkor nevetek fel először, amikor jelentik: kész a parancsnoki szállás! A felső falnál egyedül, jól láthatón a „parancsnokság” kedvéért legalább fél méter magasra, valóságos kazal tetejére kerülök. — Két pokrócot is tettünk, ha mégis bökné­nek ... Ennyit az összkomfortról, de bevallott őszinteséggel: talán még soha nem aludtam így át a sötét órákat, villanytalanul, betűk nélkül, a dermedt gondolatok sértett rajával — hullafáradtan a zuhanó mélybe ... A velünk hozott krumpli, liszt, kis bődön zsír, ennyi a sovány patronálás minden aján­déka, de ez a három mama csodát mível. Mes­terszakácsok. Mindennap krumplipaprikás uborkasalátá­val, illetve krumplistészta uborkasalátával, de az ízek variációja friss, változatosan meglepő. Így, a második jelentésem — ilyen étvágyat, én a rossz evő, amikor az örömét is érzem a számban, mint a fenyvesi „csillagétteremben’' nem ismertem. Víz, napfény, ezer mozdulat, balzsamos le­vegő! Íme a történet — nem, Balatonfenyves ezen túl lép az életembe ... Tüzelőről sem otthon, sem itt nem gondos­kodott senki. Egy jól elkészített szabad tűz­hely készen, de hideg, mint a jég ... Az első két napban megszánnak a szomszé­dok. de ingatag hárítsdg és a rugalmas tettek rugalmas rugójával magunk indulunk tüzelő­ért. Hat nagylányt magam mellé veszek, köl­csön fáskosarakkal és elindulunk a fás tájak vonzalmával. Különösen a fenyős részeket keresgéljük, a tobozokkal gyors és kitűnő a főzés. Korán kelünk, sietünk a soros mozdulatok sorával, mert a többiek türelmetlenül inssza- rárnak, hiszen addig nincs Balaton. Jártunkban váratlan dombos rész magaso­dik sudár fenyőkkel, kerülgetjük, keressük a rohamozás lehetőségét. Egy nagyméretű tölgyfapad áll elénk, mö­götte földbevájt feljáró, így közelíthető a magaslat. A kapu félkörös ívben feliratot mu­tat nagyra méretezett betűkkel. Egyszerre torpanunk meg; egyszerre olvas­suk: „Keressétek Isten országát, amíg nem késő.” Én azonnal tudom: protestáns kerttemplom előtt állunk. Hallgató völgyek — hallgató mélyén, hall­gató percek — hallgató csendjén ... A kapu előtt halomba gyűjtött téglák, kö­vek — ezért nem nyitható, nem visz felfelé út... És akkor felkiált a legkisebbik; úgy hord­juk el, hogy ne tudják visszahozni! Tíz percen belül úgy hordják el, ahogyan a tiszta hang mondta. A nagy sziklát hárman is gurigázzuk, annyira messze, ahol egy bokor védő takarója alá kerülhet. Visz, visz az út felfelé és valóban zöldku­polás fenyőtemplom, gótikus szépsége fel­emet A fenyőkön belül öreg kopott padok, inkább padkák, már feketék az időtől. Szó­szék kiképzés és egy öreg harangláb apróka haranggal — úgy a dombos domb magasodó hátán — de a lányaim már javában szorgos- kodnak. A kosarak hamar megtelnek ággal, toboz­zal. mintha ránk vártak volna Egy kicsit a lejtősebb részen, már kívül a kupolás körön, kidőlt, kiszáradt fenyő alussza „Csipkerózsi­ka” álmát. Na most. egyszerre hét ifjú király ölelő karjaira ébred. Legalább öt méter hosszú, derék vastag és igy kopaszon is. vesztett ágak nélkül nagy teherpróba. Amíg mi hazacibáljuk — minden képzeletet felülmúló nyári cirkuszmutatvány: kitűnő artistákkal. De a gond megszűnt! Mire képes az éhes ember. A két hét gyorsan pergő percei az utolsó szombatra futnak. Reggel öt mamát és két ta­nárt várunk. Az én szerepem lejárt, szabad­ságol a helyzet és ezen az utolsó, vaksötét es­ten mégis belémrágnak a gondok. Semmi élmény, moccanatlan képzelet, ha­lott betűk a toliam végén. Csitt, csitt, csittit- gatom magam, erőm erejével fékezem az éj­ben óriássá nőtt árnyak reménytelen zöld­jét... Vasárnap reggel! Minden az előjelek szerint — szabad va­gyok! Hívnak erre is, arra is, hajókirándu­lás, Badacsony, nyaraló nyaraim régi kedves útjai a múltból, hiszen este hatig a nap ren­delkezésemre áll. A balatonfenyvesi fenyőtemplomot válasz­tom. Csendet, hallgató magányt, ígért egye­düllétet, imádkozó lélekvilágot — vesztett kincseimet. Meglep, a nagykapu szélesre tárult., hárman is mennek felfelé. Fent tízen is üldögélnek. Református istentiszteletre várnak, felváltva tartják az evangélikusokkal. így is jó. Leülök a várakozók közé, köztük vagyok. Egy szuszogó öregember lép hozzám. Jöjjön segítsen nekem, maga itt a fiatal, annyira ful­ladok, harangozzon be helyettem! Mint aki előtt a szürke borús ég a napfény gyémántfényeire villan. Azonnal ugróm, gondolatom nincsen, csak belső világom sodró áramlása repít... Mégis! Mégis! Fehér vászonruhában kiállók a dombtetőre. Az öreg súgja a kötéltempót. Eleinte bizony kalimpál kicsit, de a fülem behozza, egyre szépül a húzás ritmusa, inkább a kezem re­megése zavar. Cseng-bong a kis harang, Badacsonyban is hallják! Messzebb is, igen messze is! Testem, lelkem reszket, amikor visszaülök a helyemre, különös lázas állapot — tarka időjáték, színes lepkeképzelet... Nem! Egy vallomás, mert hiszem: új harangozó lettem! Tétlenek a néma tollak, mihaszna aján­dék... Higgyétek el, a Mi Urunk sokféleképpen szól hozzánk — én, most, kihallom a maga­mét. Üj harangozó lettem. „Felülről” való: szol­gálatra hiv a kinevezésem. Balatonfenyves, ezerkilencszázötvenkettő — nyár. Váncsa Júlia t <

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents