Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1974-09-22 / 38. szám

A szivem is jó helyen

Máté 6,19—21

Jézus itt nem a pénz, de még csak nem is az anyagi javak élvezése ellen beszél. Hogyan is tehetné ezt az a Jézus, aki éhezőket elégített meg kenyérrel olyan gazdagon, hogy kosárszámra kellett összeszedni a megmaradt darabokat; aki vidám nótára serkentő bort teremtett a megszeppent lakodalmasok korsóiba; aki betegeknek, nyomorékoknak és csonkabonkáknak adta vissza életük legmegsiratottabb kincsét: az egészséget; és aki imádságot parancsolt mindazért, „ami a test és élet fenntartására és táplálására kell”? Nem ismerték, sőt tökéletesen félreértették Jézust évszázadok során mind a mai napig azok, akik a szegénység, az élettagadó önsanyargatás aszkéta-prédikátorát vélték benne felfedezni; de azok is, akik akár önző felelőtlenségük, akár mások kizsákmányoló, embertelen kapzsiságuk igazolására próbálták őt felhasználni. Jézus nem az anyagi javak ellen szól itt.

JÉZUS AZ EMBERÉRT SZÓL. Nem kiüresíteni akarja a pénztárcánkat; nem elvenni szorgalmas munkával szerzett otthonunkat, talán munkánkban segítő autónkat; nem megfosztani akar az egészségtől, erőtől, üde szépségtől, szellemi kincsektől; a mindennapok kicsi vagy nagy eredményeit, elért sikereink, munkánk elismerését sem akarja elvenni tőlünk; csak mindezt a helyére szeretné tenni életünkben! Segíteni akar rajtunk.

Mert ugye, talán észre sem vettük, hogy az élet fenntartására szükséges javak hogyan lettek kezünkbe adott eszközökből dirigáló urakká? — Az anyagiak rabszolgájává lesz az, aki elfelejti, hogy földi javaink nem a mieink — hiszen minden az Istené — csak ránkbízattak okos gazdálkodásra. Az is lehet, hogy a mind többért Való hajszában igazán dolgozni is elfelejtettünk már — csak robotolni tudunk, mint egy gép, növekvő teljesítményeinket forintban, házban, telekben, autóban, vagy éppen bankbetétben méricskélve —, de hova lett életünkből a munka szépsége, a hivatástudat felemelő gyönyörűsége? S ugye, gondjainkba is majd beleveszünk, pedig a gondot mindig mi emberek csináljuk!

AZT SEM AKARJUK ÉSZREVENNI, hogy hogyan devalválódnak, avulnak el, értékelődnek át körülöttünk a földi kincsek? Végiggondoltuk-e csak egyszer is, hogy mi az, ami becsületes, emberséges életünkhöz valóban szükséges, és mi az, ami már a másik nyomorúságának és boldogtalanságának ára; hogy mi a miénk és mi a másé; és hogy mi az, amit mások számára a mi kezünkbe tett le az Isten? — Talán több lenne e világon a kenyér, ruha, emberségesebb élet jutna millióknak! Kincskergető hajszánkban észre tudtuk-e venni az élet kicsi szépségeit, a gyermekünk mosolyát, édesanyánk féltő tekintetét. s az őszülő lombok közt játszó napsugarat? Jogtalan javak halmazán nem kell-e majd egyszer keserves könnyeket sírnunk: mindent akartam és mindent elvesztettem — sziveket, önmagamat, magát az életet is! Valaki, valahol ezeket írta egyszer: „Pénzért lehet nyugalmat venni — de békességet nem. Pénzért lehet szórakozást venni — de örömöt nem. Pénzért lehet cicomát venni — de szépséget nem. Pénzért lehet szolgát venni — de barátot nem. Pénzért lehet engedelmességet venni — de hűseget nem. Pénzért' tbhet kacagást venni — de boldogságot nem. Pénzzel ajtót lehet nyitni — de a menny ajtaját nem.”

A HID A MÉGIS NEM A PÉNZBEN VAN, hanem bennünk! Az emberben! Ezért szól Jézus. Ezért keres, hogy segítsen rajtunk. Ezért hív közelébe, az anyagiakkal is szerinte élők kiegyensúlyozott boldogságára. Ebben már nem is az a fontos, hogy mit kapok, hanem hogy mit adhatok. Nem az, hogy én boldog legyek, hanem hogy másokat boldoggá tegyek. Így igazi kincsre találtam. És a szívem is így van jó helyen.

Dubovay Géza

Ea'v térítés milleniumára

EZER EVVEL EZELŐTT, 974-ben Piligrim passaui püspök jelentést írt Ví. Benedek pápának magyarországi térítőmunkájáról. Jelentésében a diadalmas öröm hangján ad számot „ötezer előkelő, tör- zsökös magyar” megtéréséről, sőt azt írta. hogy „az egész nép kész befogadni a keresztyén hitet”. E dokumentum és térítő munka milléniumán érdemes megállni és elgondolkozni.

Ml húzódik meg az említett jelentés mögött? Nem taAmióta először elhangzott a megalázott nép fiainak éneke: Győzünk — azóta szinte jelszóvá lett annak a meggyőződésnek kifejezésére, amely ott él a chilei néppel valamennyi szolidaritást vállaló ember szívében szerte ezen a világon. Győznie kell a szabadságáért, emberi jogaiért, gazdasági felemelkedéséért, az ország Igazságosabb társadalmi rendjének kialakításáért harcoló chilei népnek.

Ez a reménység ma még nagyon elérhetetlennek látszik. Chilében dúl a katonai junta fasiszta terrorja. Emberek ezreit tartják koncentrációs táborokban, haladó politikai vezetőket gyilkolnak meg, gazdaságilag is mélypontra süllyesztik az országot.

A CHILEI NÉP REMÉNYSÉGE mégsem elérhetetlen álom. A terror egyre inkább egybekovácsolja és közös küzdelemre ösztönzi a hazájukat és népüket szerető chileieket. Köztük a meggyőződésükért üldözötteket védelmükbe vevő és az emberi jogokért szót emelő egyházi személyeket is. A chilei nép iránti szolidaritásnak pedig olyan hatalmas mozgalma bontakozott ki szerte a világon, amelyre aligha volt valaha is példa.

MAGYAR NÉPÜNK A SZOLIDARITÁS TELJES EGYSÉGÉBEN áll a chilei nép mellett. Ennek volt bizonysága a szeptember 11-én megrendezett szolidaritási nap, amelynek keretén belül a politikai és társadalmi szervek által meghirdetett számtalan összejövetelen emlékezett és tiltakozott társadalmunk egésze.

EMLÉKEZTÜNK ÉS EMLÉKEZTETTÜNK arra, hogy

gadhatjuk, hogy nehéz és az akkori viszonyoknak megfelelő komoly missziói munka. Egész biztos, hogy ennek a munkának eredményei is voltak. A számok azonban elgondolkoztatóak és megítélésünk szerint a jelentés eltúlzott volt, A pasisaul püspök kerületét szerette volna növelni. Azt is bizonygatta, hogy püspöksége jogutódja egy a hunok miatt elmenekült érsekségnek. Ezen az alapon aztán érsekséget is

pontosan egy esztendővel azelőtt oltották ki a gyilkos fegyverek dr. Salvador Allen- denek, Chile törvényes elnökének az életét, egy év óta tart a fasiszta katonai junta terrorja, egy év óta él teljes létbizonytalanságban Chilében minden becsületes hazafi. Erre hívta fel a figyelmet a Hazafias Népfront Országos Tanácsának székházában a Magyar Szolidaritási Bizottság chilei akcióbizottságának ünnepi ülésén is dr. Lederer Róbert, a HNF nemzetközi osztályának vezetője megnyitójában. Rostás István, a Szolidaritási Bizottság elnöke pedig ismertette a chilei népért harcba indult mozgalom hazai és világméretű eredményeit. Pablo Pedro Fernandez a chileiek köszönetét fejezte ki népünk egységes kiállásáért.

Azzal is emlékezetessé tette a bizottság ezt a napot, hogy emlékbélyeget bocsátott ki, amely Pablo Nerudát, a közel hetvenedik évéhez a terror következményeként elhunyt költőt ábrázolja, akinek népe iránti szeretetét Csernus Marian idézte versének elmondásával. Az „Ébredj favágó” című költemény sora: „csapjunk az asztalra szeretettel” ma talán aktuálisabb, mint valaha és határozott tettekre ösztönöz mindenkit».aki együttérez a* chilei néppel.

MI IS RÉSZTVETTÜNK az emlékezésben és tiltakozásban. Szavunk bátorítja azokat a keresztyén testvéreinket, akik helytállnak Chile földjén és ébreszti a világ keresztyénségének felelősségét, hogy sajátos eszközeivel, a keresztyén szeretet tetteivel segítse Chile népének győzelmét.

M. Gy.

kért a pápától. Terve azonban meghiúsult.

DE MI TÖRTÉNT EZEKBEN AZ IDŐKBEN A MAGYAR NÉPPEL? Hogyan lett a pogány törzsekből keresztyén állam? Amikor annak igyekszünk utánanézni, hogy mi volt a jelentés mögött, bennünket nem a püspök személye és tervei érdekelnek, hanem népünknek a keresz- tyénséggel való találkozása. Ez pedig korántsem volt olyan egyszerű, mint a jelentésből kitűnhet. Hosszú folyamatról és annak ’ különböző fázisairól kell számot adnunk.

Már az 5—6. században is érték keresztyén hatások az ősmagyarságot a KáSpi tó — Kaukázus közötti részen. Tudunk örmény misszióról is és tudjuk, hogy a bizánci politikához is hozzátartozott a misszió. A bizánci szövetség egy-egy néppel az illető nép „megtérése” volt. Ä vándorló „tíz ugor törzs” (onoguroi” az egykori krónikák szerint) tehát már ekkor és később is találkozott a keresztyénséggel, mégpedig annak bizánci, keleti irányával.

HARCOK ÉS KALANDOZÁSOK KÖZÖTT így érkeztek elődeink az új hazába 895—900 között. A Kárpátmedence ekkor Kelet és Nyugat összecsapásának színtere volt: Bizánc és Nyugat vetekedett, hogy kié legyen a hatalom? És persze a hatalmi harc többnyire a „misszió” jegyében folyt! Durván meghatározva „Pannónia” a nyugati irányzathoz tartozott, bár a legújabb kutatások szerint ezek legnagyobb része ariá- nus keresztyén volt. A Dunától keletre eső rész pedig a bizánci rítust követte.

Kezdetben a bizánci hatás volt az erősebb. Bulcsu volt az első törzsvezér, aki Bizáncban keresztelkedett meg. de hamarosan „hitszegővé” lett. Gyula volt a második, aki 952-ben Bizáncban ugyancsak megkeresztelkedett. Hazatérve püspököt is hozott magával. „Turkia püspökét”. Az első magyarhoni püspök tehát bizánci szertartású volt. A keleti hatásnak sok szép emlékét fedezték fel kutatóink feltárt templomok alapjaiban és sírokban.

GÉZA FEJEDELEM IDEJÉBEN ŰJ KORSZAK kezdődött. Róla írja a krónikás: elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy „két Istennek áldozzon”. Ebben a megállapításban mostani tudásunk szerint nemcsak az rejlik, hogy szívében pogány maradt. Sokkal inkább az. hogy a bizánci keresztség mellett a nyugati szövetséghez is ragaszkodott. Az „óhit” ekkor már nem egyszerűen a pogány sámán- hitet jelentette, hanem a „bizánci hitet” is. Oéza felismerte. hogy a nomád pásztorkodásnak. laza törzsszövetségeknek véget kell vetni, de felismerte a német-római császárság erősödő hatalmát is, vagyis azt, hogy nyugati segítséggel lehet itthon megerősödni és megmaradni. Ottó császár leányát, Gizellát, fia, Vajk feleségéül kérte és nyugati misszionáriusokat hívott az országba.

ISTVÁN KIRÁLY KORÁBAN indult meg a nyugati irány erőteljes és erőszakos térhódítása. Erős kézzel, törvényekkel, ha kellett büntetésekkel és véres megtorlásokkal építette, szervezte az új magyar államot és vele együtt a római katolikus egyházat. Ennek az időszaknak elején indult útjára ez említett ujjongó hangú püspöki jelentés. A missziói munka kezdetének kétségtelenül kiemelkedő alakja volt Piligrim püspök, később aztán Adalbert püspök Prágából, a vértanúhalált halt Gellért püspök is.

Az első római térítőakció milléniumán nemcsak emlékeznünk kell. Jó, ha világosan látjuk az eseményeket is legendás színezések, esetleg torzítások nélkül.

DE HOGYAN ÉRTÉKELJÜK MINDAZT, ami 1000 évvel ezelőtt történt?

Az események pozitív irányát kétségtelenül látnunk kell. Ami akkor történt, az forradalmi változásnak beillő és népünket megmentő eseménysorozat volt. Géza és István politikája és a keresz- tyénség felvétele nélkül a magyar nép is eltűnt volna sok más néppel együtt a történelem süllyesztőjében.

Az idézett események csak kezdetet jelentettek. Hosszú századok szívós munkája kellett ahhoz, hogy valóság legyen: „az egész nép kész befogadni a keresztyén hitet”. Igaza van annak az egyháztörténészünknek, aki így ír: „Nemzetünk lelki struktúrájának alakulása szempontjából Szent István munkája, vagyis a magyar népnek keresz- tvénségre térése óta a legnagyobb és legmélyebbre ható esemény a reformáció volt (500 év múltán!), amely a 18. század folyamán csekély kivétellel az egész magyarságot megragadta.”

Keveházi László

Venceremos

Szórványokban

Alsónána—Bátaapáti—Majos

GYERMEKEKNEK

Számonkérés

TOLNÁBAN A SZOKVÁNYOK kérdése az utóbbi 25 évben lett égetővé. A szórványkérdés ezen a területen is nagyon bonyolult, Ahány szórvány, annyiféle szolgálatot igényel. Vannak szórványaink, amelyekben 1—2 evangélikus lélek él. Vannak olyanok, ahol 30—40, esetleg 150—200 lélek él. Vannak olyan szórványhelyeink, amelyek egészen közel vannak az anyaegyházhoz, vannak viszont, amelyek evangélikus templomtól és lelkésztől távol esnek. Szórványhel.yeink a hívek foglalkozása szerint is különböző jellegűek. Ehhez járul a nyelvi különbözőség is.

A német nemzetiségűek kitelepítése után, az egykor virágzó gyülekezetek erőtlen szórványok lettek. A jelenlegi összgyülekezetünk területén 3 anyagyülekezet és 1 leánygyülekezet voit. A három anyaegyházközségben 3610 lélek élt, a leánygyülekezetben 262, a három anyagyülekezethez tartozó szórványokban 296, összesen 4168 lélek. Ma ugyanezen a területen 401 lelket tartunk nyilván. 1946 előtt ezen a területen 3 lelkész és 1 levita-kántortánító szolgáit, .ma egy lelkész látja el a szolgálatot. Az összgyü- lekezet területén 4 templom van, mindegyik több száz ember befogadására alkalmas.

EZEKBEN A GYÜLEKEZETEKBEN — a kitelepítés utáni — első években az tette nehézzé az egyházi életet és munkát, hogy a nagy gyülekezet kicsinnyé lett. A hívek megszokták, hogy a nagy

templom vasárnapról vasárnapra megtelt, zengett az ének és erősnek érezték a gyülekezetét és magukat is. Majd szinte egyik napról a másikra elnéptelenedtek ezek a gyülekezetek és nehezen viselte el a lelkész is, a gyülekezet is, hogy vasárnaponként 15—20 ember ül a templomban.

De lassan megértettük, hogy nem a lélekszám, hanem a hit teszi naggyá a

gyülekezetét. Üjra rendeződött minden. Egyszerre észrevettük, hogy bár elszórvá- nyosodtunk, mégsem vagyunk „igazi szórványgyülekezet”. Van gondnok és van presbitérium. Ma sem kell pénzbeszedő, hanem mindenki behozza az egyházi hozzájárulást. Ha nagy áldozatok árán is, még templomot is renovál- tatott két gyülekezet. Ilyenkor nem „fentről” várják a nagyobb összeget, hanem saját zsebüket nyitják még. Sok megható példa beszél arról, hogy híveink nagyobb része, mennyire szereti, az ősök által — nagy áldozattal — épített templomot.

A GYÜLEKEZET TERÜLETÉN RENDSZERESEN TARTJUK az istentiszteleteket. Nyári vasárnapokon — általában — 4 istentisztelet van, télen három. Rendszeresen vannak bibliaórák. Különös hangsúlyt' kapott a családlátogatás. Tudom minden szórvány-lelkész küzd az idővel, mégsem szabad a látogatásokat elhanyagolni, hisz sokszor ezek a látogatások tartják még össze a híveket. Istentisztelet után sem lehet

„elrohanni”. Türelmesen végig kell hallgatni a teljesen árván maradt néni kis problémáit, melyeket ő olyan nagyoknak tart. Saját szolgálatomból tudom, milyen sokszor nézem ilyenkor türelmetlenül az órámat, hisz egy óra múlva már egy másik gyülekezetben kell lennem és közben 30—40 km-t autózni is kell (jaj, csak ne legyen baj útközben) és mégis kell, hogy időm legyen, hisz a néni úgy gondolja, én vagyok az „időmilliomos pap”, akinek a Végén segíteni kell, ha nem többet és mással, hát egy jó szóval.

Nem kis gond az ifjúságunk szórványkérdése. Igaz, összgyülekezetünkről el kell mondani, hogy kiöregedő gyülekezet, mégis vannak gyermekek. A rendszeresen tartott gyermek-bibliaórákon szívesen vesznek részt.

A KIMONDOTT SZÓRVÁNYAINK KÖZÜL kettőben rendszeresen tartunk istentiszteletet. Mindegyik helyen 30 lélek van. Az egyik köny- nyen elérhető. A másik húsz éven át a legtöbb fáradságot jelentette, de sok örömöt is. Az istentiszteleteken 25— 28 az átlagszám. Egyik falunkba az istentiszteletért 11 km-t buszoztam, 3 órát gyalogoltam és 10 km-t vonatoztam. „Afrikai szórványomnak” neveztem, mert valóban a világtól elvágott, hogy itt mondják, „a hold háta mögötti” falu volt. Tőlünk csak úttalan úton lehetett megközelíteni ezt a falut, ezért, ha odamentem, külön „uniformisba” öltöztem; igazán nem

csodálkoztam azon, hogy nem néztek papnak. Egyik alkalommal két asszonnyal találkoztam, félve mentek el mellettem. Az egyik — németül — azt mondta a másiknak: csavargó. Elmúlt 20 esztendő és a falu bekötőutat kapott. Félretettem az „uniformist” és azóta Trabanton megyek a faluba. A falu közepétől gyalog kell elmenni arra a kültelki településre, ahol az istentiszteletet tartom. Ezen az úton történt, hogy egy erdész sietve jött felém és tört németséggel kérdezte: „Svájcból jött, vadászni?” (Ti. ez a gyönyörű vidék a külföldi vadászok kedvenc vadászterülete.)

BEFEJEZÉSÜL HADD

MONDJAM EL azt a meggyőződésemet, hogy szórvány munkánk Istenünk kegyelmén, gyülekezeteink élő tagjainak imádságán, egyházunk intézményes közbelépésén és a szórványlelkész hűségén fordul meg.

A szórványlelkész legyen szövétnek, aki nem bánja, ha el is ég. Ne legyen hivatalnok, hanem pásztor. Teremtsen testvéri közösséget, de ennek ne uralkodója, hanem szeretettel tagja legyen. Éber szolga legyen. Kévésén hű legyen.

Gyülekezeteink tagjai pedig támogassák imádsággal és adománnyal a szórványmunkát, hogy minél több isten- tisztelet jusson azoknak, akik szórványsorsban élnek.

A szórvááyhívek pedig becsüljék meg jobban egyházunk szórványmunkáját.

Klenner Gyula

A tanévnek még csak az elején vagytok. A lusta diák ilyenkor arra gondol: messze van még az év vége. Pedig a számonkérés eljön és csak az állja meg helyét, aki kezdettől becsületesen végzi feladatait. Tanáraink és szüléink azt várják tőlünk, hogy képességünkhöz mérten szorgalmasak és hűségesek legyünk.

Számonkérésről szól mai példázatunk is:

„Egy ember útra akart kelni. összehívta szolgáit és rájuk bízta vagyonát. Egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak egyet, kinek-kinek képességei szerint és elutazott. Akt öt talentumot kapott azonnal kereskedni kezdett velük és még ötöt szerzett. Aki kettőt kapott, másik kettőt szerzett. Aki pedig az egyet kapta, elment és elásta úrának pénzét.

Hosszú idő múlva megjött a szolgák ura és számadást tartott velük. Aki öt talentumot kapott elhozta a másik Ötöt is és így szólt: „Uram. öt talentumot adtál. nézd. másik ötöt nyertem azokon.” Ura ezt mondta: ..Jól van. te jó és hű szolga, hű voltál a kévésén, ezután sokat bízok rád.” Azután jött a másik szolga, aki a két talentumot kapta és másik kettőt szerzett. Vele is ugyanaz történt. De jött az is. aki eavet kapott és ezt mondta; „Uram, tudtam, hogy szigorú ember vagy. aratni és gyűjteni akarsz ott is. ahol nem vetettél. Ezért féltem, és elástam talentumodat a földbe. Nézd, itt van. ami a tied.” Ura pedig igy válaszolt: „Te gonosz és lusta szolga. Ismertél. Pénzemet tehát oda kellett volna adnod a pénzváltóknak, hogy amikor megérkezem, kamatostól kapjam vissza a magamét. Vegyétek el tőle a talentumot és adjátok annak, akinek tíz talentuma van. Mert akinek van. annak adatik, akinek pedig nincs, még az is elvétetik tőle amije van. A haszontalan szolgát pedig dobjátok ki a külső sötétségre.”

Kiről beszél Jézus, amikor azt mondja: „Egy ember útra akart kelni”? Saját magáról. Q az. aki nincs köztünk láthatóan, és ránk bízta kincseit. De az ítélet napján visszajön és számonkéri tőlünk azt, ami ránkbizatott.

Mi lesz a számonkérés?

Számot kell adnunk arról, hogyan használtuk Jézus kincseit. Nem mindenkinek egyformán adott ebből, de azt megkívánja, hogy mindenki képességei szerint gazdálkodjék azzal, amit ö rábízott.

Mit bízott Jézus ránk?

Nagy kincseket: igéjét, a hitet és szeretetet. Ezekkel kell jól gazdálkodnunk, amíg Jézus vissza nem jön.

Hogyan gazdálkodhatunk ezekkel a kincsekkel?

Ügy, hogy ezekkel szolgálunk az emberek között. Hirdetjük igéjét, vallást teszünk hitünkről. A szeretetet bedig így gyakoroljuk: a rászorulókat Segítjük, a betegeket ápoljuk, az elhagyottakat látogatjuk, a gyászolókat vigasztaljuk, mindenkit segítünk szépen élni.

Jézus segítsen minket, hogtr kincseit el ne ássuk, hanem ió és hű szolgái legyünk a magunk helyén és a számonkérés napján meg ne bukjunk, hanem bemehessünk hozzá.

t

t