Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1974-06-30 / 26. szám

1974. június 30. 0 RS Z ÁG OSE VANGELIKUS HETILAP Ára: 2,— forint Aratás = öröm Mint olyan sok más munka és esemény, az aratás és annak hangulata is alaposan megváltozott a mi korunkban. A ka­szákat felváltotta a kombájn, az emberi verejtéket az időnként jelentkező alkatrészhiány, de az aratás szépsége és öröme megmaradt, sőt zavartalanabb és elmélyültebb lett. OROM AZ ARATÁS ÁLTALÁBAN MINDENKINEK. Akik néhány évvel ezelőtt még falun laktak, s most minden ideg­szálukkal arra törekednek, hogy egészen meggyökeresedjenek a városban, ilyenkor Péter-Pál körül valami különös bizser­gést éreznek a szívük táján, mert kezdődik az aratás. Még azok is, akik csak vonatablakból láttak búzatáblát, vagy gép­kocsi defekt miatt kényszerültek megállni, a gabonaföld végé­ben, megéreznek valamit az aratás egyetemleges öröméből. Es azok, akiken ma is megfordul ennek a nagy munkának minden gondja, szervezése és lebonyolítása, a fáradság mel­lett a jóleső örömöt is átélik, hiszen roppant nagy kitüntetés az, hogy személyesen részt vehetnek az ország kenyerének az előteremtésében. Miért jeleit az aratás ilyen általános örömöt? Az eredmény, a célhoz érés mindig és mindenkinek öröm. Minden új aratás azt bizonyítja, hogy érdemes volt vetnünk, dolgoznunk és küzdenünk, mert lett befejezés, lett a munkánknak gyümölcse. A jól végzett munka öröménél — beleszámítva a fáradságot is — alig van megnyugtatóbb öröm. Ezért kezdhetjük az idei ara­tást is jókedvvel. De nemcsak a múlt felől nézve jelent az aratás örömöt, hanem a jövőre nézve is. Á jó munka, jó termés, jó eredmény biztosíték a holnapra és a holnaputánra is. Aggo­dalmaskodásra hajlamos, emberi természetünk az aratás fé­nyéből valami olyasmit sejt meg, hogy nem kell aggódnunk, örömmel várhatjuk a jövendőt, mert biztosítva van a minden­napi kenyerünk. ,ÖRÖM AZ ARATÁS A MI NÉPÜNK SZÁMÁRA. Még él­nek közöttünk olyanok, akik régi aratásokra visszagondolva, csak a testet és lelket bénító robotra, sovány keresetre és hiá­bavaló küzdelemre emlékeznek. Az aratás szépségéből nekik kevés jutott, annál több a fél országot bebarangoló vándorlás­ból, hajnali munkakezdésből és a tüdőt és egész falvakat meg­ülő, halálos leheletet árasztó porból. Ma már mindez a múlté. Az aratás nemcsak a mindennapi kenyeret biztosítja. Növekvő jólétünk, az emberi munkát egyre jobban kiküszöbölő gépe­sítés. a még mindig nehéz fizikai munkát végzők fokozott megbecsülése és még sok más örvendetes tény megtapaszta­lása arra késztet bennünket, hogy valóban vegyük észre az aratásnak ezt az új, megváltozott örömét is. Ebbe a megválto­zott örömbe erőteljesen beletartoznak az olyan megtapaszta­lások is, hogy ma az összefogás és segíteni akarás az aratás nehézségei között, milyen leleményes megoldásokat talál. Ha kell, egyik országrészből a másikba csoportosítanak át kom­bájnokat, hogy a sok eső miatt lemaradtakat segítsék, és ne kelljen az időjárás szeszélyei miatt sehol, senkinek károsodást szenvednie. És ez nemcsak gazdasági szempontból nagyszerű, hanem az emberségnek is fölemelő példája. — Érezzük át azt a? örömöt is, hogy békében arathatunk. Az idei aratás jut­tassa eszünkbe a harminc évvel ezelőttit, amikor a termést a gyújtóbombák, az aratókat pedig a géppuska lövedékek ve­szélyeztették. S amikor a Békemozgalom negyedszázados év­fordulóját ünnepeljük, tegyünk meg még többet azért, hogy a világon mindenhol és mindenkor békében arathassanak. ÖRÖM AZ ARATÁS NEKÜNK KERESZTYÉNEKNEK IS. Újra megbizonyosodhatunk afelől, hogy Isten megtartja az ígéreteit. „Míg a föld lészen, vetés és aratás ... meg nem szűnnek" — ígérte Isten az özönvíz után. (1 Móz 8, 22). Ag­godalmaskodó keresztyéneknek nem volna szabad erről meg­feledkezniük! Es arról sem, hogy minden aratás annak is bi­zonysága, hogy érdemes imádkoznunk. Nemhiába hangzik a kérés a mi Atyánkhoz, hogy „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. Mi jól tudjuk azt is, hogy a mindennapi kenyér sokkal több a betevő falatnál. „Mindaz, ami a test és élet fenntartására és táplálására kell.” (Luther: IV. kérés magyarázata). És ez hálaadásra kell, hogy késztessen bennün­ket. Ha egyébként nem vennénk észre„ hogy Istennek nemcsak telkünkre van gondja, akkor az új aratás kell, hogy észrevé- tesse velünk azt, hogy Isten egész életünkkel törődik. Gond­viselő szeretetébe az is beletartozik, hogy erőt ad a munkára és megáldja fáradozásunkat. Hogy ebben mi az öröm? Áldásá­nak közvetlen tapasztalásán túl az is, hogy Isten munkatársai lehetünk, hogy felhasznál bennünket gondviselő szeretetének a továbbadásában. Az aratás öröme nemcsak azt jelenti, hogy örülünk annak, amit mi kaptunk Istentől, hanem azt is, hogy szolgálhatunk, szeretetszolgálatot gyakorolhatunk másokkal. Amíg van éhínség a világban, amíg közvetlenül vagy közvet­ve szemben találjuk magunkat segítésre váró embertársak­kal, csak úgy lesz teljes az aratási örömünk, ha valóban segí­tünk, s a szolgálat >— a diakónia — nemcsak divatos kife­jezés lesz az ajkunkon, hanem magatartás és élet. AT, ARATÁS VALÓBAN ÖRÖM. Ezt — új aratást kezdve — most újra megtapasztalhatjuk. Tegyük ezt az örömöt valóban életet formálóvá és maradandóvá azáltal, hogy az újra megtermelt mindennapi kenyér, a munkánk által elért sikerek, növekvő jólétünk és minden más, örvendezésre kész­tető eredmény, szabadítson fel bennünket az egymás iránt való szeretetszolgálatra és az Istennek való hálaadásra. Bárány Gyula EGYHÁZUNK ISTENTISZTELETI RENDJE A GENFI ÖKUMENIKUS KÖZPONTBAN Kosos vonások múltunkban, közös szolgálatok a jelenben (Franciaországi beszámoló II.) Az Egyházak Vüágtanácsa, a Lutheránus Világszövetség és más nemzetközi egyházi szervezetek genfi központi épületében minden hétfőn reggel liturgikus istentisztelet­tel kezdődik a heti munka. Május 27-én ez a német, fran­cia és angol nyelven tartott hétfői ökumenikus istentisz­telet a Magyarországi Evan­gélikus Egyház ünnepi isten- tiszteleti rendje szerint ment végbe, egyházunk genfi kikül­döttjének. dr. Nagy Gyula pro­fesszornak, igehirdető szolgá­latával. Az istentisztelet ige­hirdetési témája az ez év őszén tartandó európai egyhá­zi nagygyűlés egyik főtémája volt: „Béke a világban”. Előző számunkban írtunk arról, hogy a franciaországi evangélikus egyházak vezető­ségének megnivására április 27—május 6. között feleségem­mel látogatást tettünk Fran­ciaországban. A franciaorszá­gi evangélikusság történeté­nek, az állam és az egyház vi­szonyának ismertetése után szeretnék beszámolni látogatá­sunk konkrét eseményeiről. Mind a három egyházkerület­ben voltunk, és jórészt azok központjaiban, Strasbourgban, Montbéliárd-ban és Párizsban végeztünk szolgálatot és is­merkedtünk a franciaországi evangélikus egyházak életével. Strasbourgban Látogatásunkat az Elzász— Lotharmgiai Ágostai Hitvallá­sú Evangélikus Egyház köz­pontjában, Strasbourgban kezdtük. Ebben az egyházke­rületben mintegy 260 ezer evangélikus él. Az állomáson nagy szeretettel fogadott ben­nünket Alfred Wohlfahrt lel­kész, aki a Francia Evangéli­kus Egyházak Nemzeti Szövet­ségének elnöke. Igen örültem, amikor az üdvözlő szavak után azonnal a lényegre tért, és azt kérte, hogy a következő nap, április 28-án, vasárnap, a „dia- kóniai teológia” kifejtése áll­jon igehirdetésem központjá­ban. Ügy éreztem, hogy Grei­ner párizsi püspök előző évi magyarországi látogatása után melegen méltathatta a mi teo­lógiánkat, és ennek köszönhet­tem ezt a kérést. A „Pax” szállodában már a szobánk asztalán volt dr. Váj­ta Vilmos professzor kedves meghívása aznap esti orgona­hangversenyre a „Ste Aure- lie” templomba. Híres ez a templom, mert ebben prédi­kált annak idején Martin Bu- cer, aki 1523-ban Weissenburg- ból menekült Strasbourgba. A gyülekezet nemrég ünnepelte lelkésszé választásának 450 éves jubileumát. A nagyon magas színvonalú orgonahang­versenyen Vajtáékkal együtt hallgattuk Charpentier, Cle- rambault, Vivaldi, Händel és Bach műveit. Másnap a „Temple Neuf” evangélikus templomban pré­dikáltam. A kérésnek enged­ve, valóban a diakóniai teo­lógiát igyekeztem az igehirde­tésben összefoglalni Lk 22, 27 alapján: „Én olyan vagyok kö­zöttetek, mint aki szolgál.” A szépszámú gyülekezet nyitott szívvel és élénk érdeklődéssel fogadta az igehirdetést. Strasbourgban találkozhat­tam a lelkészek egy részével is, akiknek szólhattam arról, hogy magyarországi evangéli­kus egyházunk a felszabadu­lás után milyen kísértések kö­zött találta meg helyét és szol­gálatát az új magyar társada­lomban, és lépett rá a diakó­nia útjára. Ezt követően nagy élményt jelentett két szeretet- intézmény meglátogatása. Mindkettő Strasbourg közelé­ben van. Az egyik Liebfrauen- berg. Gyönyörű helyen, egy hegyen épült ez az intézmény. Ügy is nevezik, hogy a „talál­kozás háza”. Különböző kon­ferenciákat rendeznek itt. Az intézmény vezetője azt mon­dotta, hogy ez az intézmény az egyház szolgálatára áll, hogy segítse a „világot és a társadalmat jobban szolgál­ni”. Különböző foglalkozású és beállítottságú emberek ta­lálkoznak itt, hogy kicseréljék nézeteiket, és ezen a réven jobban tudják elvégezni szol - gálatukat az egyházban és az egyházon kívül. Az intézmény a nyári hónapokban a csalá­dok üdültetésére szolgál. (Né­hány évvel ezelőtt ennek az intézménynek vendége volt dr. Cserháti Sándor szegedi lelké­szünk, feleségével együtt.) A másik intézmény, amelyet meglátogattunk, Neuenberg volt. Ez közel százesztendős intézmény, amelynek három részlege van: evangélikus diakonissza anyaház, kórház és öregotthon. Az intézményt állami és különböző egyesüle­tek segítségével az evangéli­kus egyház tartja fenn. A kór­házi részlegnek van szülészeti, sebészeti osztálya. Méreteire jellemző, hogy évente átlagban 500 kisgyermek születik itt. Az öregotthonban átlagban 180 személyt gondoznak. A szol­gálatokat nagyobbrészt diako­nissza nővérek vagy civil nő­vérek látják el. A diakonissza anyaházban az aktív szolgálat­A sírasbourgi „Temple-Neuf' nevű evangélikus templom ban levő nővéreken kívül mintegy 60 idős nővér lakik. A diakonisszák utánpótlása a körülöttük is megváltozott vi­lágban nem megy könnyen. Mint egyesek ott megjegyez­ték, „a nő mai társadalmi helyzete, elhelyezkedési lehe­tőségei és életérzése” más irányba terelik a nők figyel­mét. Ennek ellenére van után­pótlás, ha nem is a korábbi arányban. Csodálkoztunk Neuenbergben, hogy egy ilyen óriási intézményt — beleszá­mítva a nagyon jelentős álla­mi segítséget is — hogyan tud fenntartani a nem nagy lélek­számú francia evangélikus egyház. Látogatást tettünk a Luthe­ránus Világszövetség ökume­nikus Kutató Intézetében is, mely több mint tíz évvel ez­előtt kezdte el munkáját Itt találkoztunk dr. Vajta Vilmos professzorral, továbbá H. Me­yer és G. Gassmann professzo­rokkal. Aznap este Vajta Vil- moséknak voltunk vendégei. Megtiszteltetést jelentett számunkra, hogy a „Saint Tho­mas” gyülekezet termében fo­gadott bennünket a Francia Evangélikus Egyházak Nem­zeti Szövetségének vezetősége. Ezt követően Etienne Jung, az elzász—lotharingiai evangéli­kus egyház elnöke otthonában vettünk részt egy ünnepi ebé­den, melyen jelen voltak a nemzeti bizottság tagjai is. Itt szólhattam egyházaink kap­csolatáról és közös szolgála­táról. Colmarban láthattuk Grünewald híres szárnyas ol­tárát. (A megfeszített Krisz­tusra mutat Keresztelő János.) Strasbourgi tartózkodásunk alatt jó segítséget nyújtott Da- bóczy Zoltán lelkész. Montbéliárd A Montbéliárd-i Egyházke­rületben 45 ezer evangélikus él. Az egyházkerület inspekto­ra (püspöke) Maurice Siveet- ing gyülekezetében, Valen- tigneyben látott bennünket vendégül. Ebben az egyházke­rületben elsősorban intézmé­nyeket látogattunk meg. Glayben olyan intézményt lát­tunk, amelyben különböző egyházi tanfolyamokat rendez­nek és családokat üdültetnek, Héricourt-bsm egy nagyon mo­dern evangélikus egyházi kór­házban voltunk, Giromany- ban pedig olyan szeretetintéz- ményben, amelyben szellemi­leg csökkent képességű fiata­lokat gondoznak és képeznek ki különböző szakmákra. Az intézetben folyó munka és az intézet modern felszerelése valóban bámulatba ejtett ben­nünket. A különböző intézmé­nyek vezetőségével, meghívott vendégekkel sokszor mélyre­ható beszélgetéseket folytat­tunk az egyház diakóniai szol­gálatáról. Gyakran volt az a tapasztalatom, hogy nekünk, „a diakóniai teológia egyházá­nak” is van tanulnivalónk francia testvéreinktől. Ebben az egyházkerületben láttunk számos csodálatos műemlék templomot is, különösen is emlékezetes marad a Claire- goutte-ban látott 12. századbe­li templom. Kedves kísérőnk volt itt Marty lelkész. Párizs Nagy örömmel készültünk Párizsba, mert tudtuk, hogy Albert Greiner püsjbök szere- tetét és gondoskodását fogjuk élvezni. Találkozásunk mar a párizsi állomáson is igazi test­véri találkozás volt. Érződött rajta az egy évvel előtti ma­gyarországi látogatás melege. A párizsi egyházkerületben (melyhez Lyon és Nizza is hoz­zátartozik) 14 ezer evangélikus él. A kimutatások szerint azonban ebből csak 8 ezer „praktizáló” hivő. Ez a 8 ezer evangélikus Párizsban 10 mil­lió ember között van szétszór­va. A gyülekezetekben 17 lel­kész szolgál. A városban 10, a városon kívül 13 gyülekezet van. Greiner püspök nagyon vál­tozatos és tanulságos progra­mot készített számunkra. Pré­dikálhattam, előadást tarthat­tam lelkészeknek, megnézhet­tünk szeretetintézményeket és több családnak lehettünk szí­vesen fogadott vendégei. Nagyon emlékezetes marad számunkra’ a Saint Marcel templomban végzett istentisz­teleti szolgálat. Greiner püs­pök igehirdetésem előtt na­gyon melegen mutatott be a gyülekezetnek, felidézve ma­gyarországi látogatását is. A nagy eső és a választások el­lenére (május 5.) szép szám­mal voltak a hívek a temp­lomban. Igaz örömünkre szolgált, hogy fogadott bennünket a Francia Evangélikus Egyház Zsinata, és itt átadhattam ma­gyarországi evangélikus egy­házunk testvéri köszöntését. Együttlétünk folytatódott az­zal, hogy ünnepi ebéden vehet­tünk részt velük együtt. Eköz­ben igen sok szeretetet és megértést tapasztaltam. Ugyancsak kiemelkedő nap volt számunkra május 6., ami­kor is előadást tarthattam a párizsi és Párizs környéki lelkészeknek, ezen a címen: „Az egyház helyzete Magyar- országon.” Itt is szólnom kel­lett arról, hogy a második vi­lágháború után egyházunk ho­gyan talált rá a diakóniai út­ra. Hogyan gondoltuk végig teológiailag szolgálatunkat, és hogyan végezzük azt a szocia­lista társadalomban. Beszél­tem gyülekezeteink életéről, az iskolai vallástanításról, a konfirmandusok oktatásáról, az új magyar bibliafordítás ki­adásáról, új Teológiai Akadé­mia és Teológus Otthon építé­séről. Érdekelte őket az állam és az egyház viszonya Magyar- országon. Számos kérdést tet­tek fel arra vonatkozólag, hogy miképpen tudja az egyház be­tölteni szolgálatát olyan társa­dalomban, amely a marxista— leninista ideológia alapján épül. A beszélgetések során hamarosan kitűnt, hogy vég­eredményben a francia keresz- tyénségnek és ezen belül a francia evangélikus egyháznak is sok vonatkozásban hasonló a helyzete a miénkhez, hiszen lényegében ők sem „keresz­tyén környezetben” végzik munkájukat. De az is kitűnt, hogy abból adódóan is sok kö­zös vonás van egyházaink kö­zött, hogy a francia evangéli­kusok is még nálunknál is jobban „kisebbségi helyzet­ben” vannak. így van egy­mástól tanulnivalónk. Élményt jelentett számunk­ra Párizs elővárosában Saint Denis-ben tett látogatásunk, ahol Guy Bemer lelkész mu­tatta meg a csodálatos új ' evangélikus templomot, amely egy sátorra emlékeztet. (Leg­utolsó , számunkban közöltük a fényképét.) Egyébként eb­ben a városban van egy gyö­nyörű katedrális, amely a francia királyok temetkezési helye is volt. Ez a város ma a munkásosztály városa. A munkásosztály kezében van a város vezetése is. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy a renaissance-stílusban épült városházán fogadott a város vezetősége és nagyon meleg légkörben folyhatott beszélgetésünk. Mint Bemer lelkész megjegyezte, látogatá­sommal elősegíthettem a he­lyi evangélikus gyülekezet vezetőségének és a város ve­zetőségének kapcsolatát. Meglátogattunk Párizs nyu­gati külvárosában Cour- bévoie-ban egy evangélikus kórházat is és megismerked­hettünk annak munkájával. A kitűnően felszerelt kórház szolgálata igen jó benyomást gyakorolt ránk. Bezonsban meglátogattuk Jeanne Zürcher evangélikus lelkésznőt, aki a belmissziói munkával ismertetett meg bennünket. Fogadott bennünket Jean Courvoisir, a Francia Protes­tánsok Szövetségének elnöke is. Vendégei lehettünk Albert Greiner püspöknek modem, szép otthonában. Ugyancsak meghívott ünnepi vacsorára Pierre Turckheim báró. a francia evangélikus egyház zsinati bizottságának elnöke, Kulifay Imre párizsi magyar református lelkész, továbbá Róbert László evangélikus gyülekezeti tag. Ezek az al­kalmak kitűnő lehetőséget nyújtottak az eszmecserére, az egyház szolgálatáról való beszélgetésre és a testvéri kö­zösség elmélyítésére. Különö­sen is hálával gondolok Ku­lifay Imre lelkész sok segít­ségére. Meggyőződésem szerint tovább kell mélyíteni kap­csolatainkat és segíteni kell egymást a közös szolgálatban. D. Káldy Zoltán FINNORSZÁG Emelkedik a Finn Evangéli- az összlélekszám 2,3%-a volt kus Egyházban a templomba- a templomban, ami az előző járók száma a legújabb statisz- évhez képest 1,3%-os emelke- tikai adatok szerint. 1972-ben dést jelent, (lwi) I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents