Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1974-01-06 / 1. szám
A megemlékezések csúcspontja A MAGYARORSZÁGI evangélikus egyház országos FRESBITÉRIUMÁNAK az állam és egyház között kötött Egyezmény 25 éves évfordulója alkalmából tartott ünnepi ülését joggal nevezte _a megemlékezések sorozata csúcspontjának D. dr. Ottlyk Ernő püspök, az ünnepi ülést befejező zárszavában. Mint lapunk hasábjain is hétről-hétre, úgy az egyházi élet minden szintjén és ágazatában széles előkészületben foglalkoztunk az Egyezmény történeti, társadalmi, politikai, egyház- politikai és teológiai hátterével, akkori és mai időszerűségével. a belőle származó eredményekkel és elkötelezéssel. Mindebben benne lüktetett a szocializmus államának őszinte szeretete és megbecsülése — állapíthatta meg a püspök, s a jelenben és a jövőre nézve is tisztesség és büszkeség a szocializmus államával egyezményt tartani és a kézfogás együtt- akarásával, együttgondolkodásával, együttlépésével továbbhaladni a kipróbált jó úton. A KÉZFOGÁST VALÓSÁGOSAN ÉRZÉKELHETTÜK Miklós Imre államtitkárnak, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének megjelenésében, államunk nevében mondott, megtisztelő és további gyümölcsöző együttműködésre felhívó felszólalásában, amelyet teljes terjedelmében közlünk lapunkban. EGYHÁZUNK RÉSZÉRÖL az őszinte és örömmel viszon- zott, hazánk felvirágoztatása és a világ boldogabb jövője érdekében vállalt további együttmunkálkodásra nyújtott kéZadá- sát D. Káldy Zoltán püspök-elnöknek az együttlét gerincét képező ünnepi előadása fejezte ki teljes egyértelműséggel. A minden részlettel alapos elemzéssel foglalkozó, államunk és egyházunk közötti jó viszonyt gazdag színekkel ecsetelő, a jövő lehetőségeinek mérföldköveit lerakó előadásból igyekeztünk minél többet lapunkon keresztül is egyházunk kőzkincsévé tenni. AZ EGYEZMÉNY SZELLEMÉBEN, az ősi hitbeli örökség alapján a szocializmus hazai talaján kialakított teológiai, egyházpolitikai és politikai állásfoglalásaink egysége tükröződött az ünnepi ülés minden felszólalásában. Dr. Fekete Zoltán országos egyházi felülgyelőnek a hazai protestantizmus 450 éves haladó múltját felvázoló és az Egyezmény megkötésének történelmi jelentőségét értékelő megnyitó szavai, D. dr. Ottlyk Ernő püspöknek az egyházkerületek, Mekis Ádám esperesnek, országos egyházi főjegyzőnek az egyházmegyék, Garami Lajos balassagyarmati lelkésznek a gyülekezetek, Karner Ágoston Országos főtitkárnak az Országos Egyház osztályai, dr. Vámos József dékánnak a Teológiai Akadémia nevében elhangzó felszólalásai mind-mind egy-egy színes virága volt annak az ünnepi csokornak, amelyet az Országos Presbitérium a december 11-én tartott jubileumi ülés asztalára helyezett és amelyet szépen kötött egybe a dr. Selmeczi János, a Teológus Otthon igazgatója által előterjesztett ünnepi nyilatkozat. Szeretnénk ennek a csokornak virágait az Evangélikus Élet következő számaiban magyarországi evangélikus egyházunk hivő népének asztalára tenni. AZ ÜNNEP! HANGULATOT szépen fejezte ki Halmos: Zengjen ének kezdetű művével a Lutheránia énekkara Welt- ler Jenő vezényletével. Mezősi György Hitvallás Jó dolog, ha röviden össze tudjuk foglalni, amit tudunk. Iskolában feleléskor nagyon fontos, hogy a megtanult anyagból a lényeget emeljük ki és azt summázzuk. Sokszor azonban nemcsak a tudásunk, hanem a hitünk összefoglalására is szükség van, hogy röviden el tudjuk mondani, mit hiszünk és miben reménykedünk. Istenbe vetett hitünknek ezt a rövid összefoglalását hitvallásnak nevezzük. A keresztyének legrégibb hitvallása nagyon rövid volt, egyetlen mondat: Jézus Krisztus Űr! Aki ezt vallotta, az hitt abban, hogy Jézus Krisztusnak van ereje arra, hogy az emberek életét szebbé, boldogabbá tegye, s ez által az egész világot irányítsa, kormányozza. De jelenti azt. is, hogy Jézusnak engedelmeskednünk kell: úgy kell szeretnünk, mint ő szeret, úgy kell szolgálnunk a másik ember javát, mint ahogy azt ő teszi. Ennek az egy mondatos, rövid hitvallásnak egy másik formája az volt, hogy Jézus a Krisztus. vagyis Ö a Megváltó, a Szabadító, akinek van hatalma arra, hogy az embereket minden rossztól megszabadítsa Később azonban ezeket' a rövid hitvallásokat a keresztyének kibővítették. Több mondatban foglalták Össze, hoav Isten ezt a teremtő, szabadító és új életet adó munkáját hogvan végzi el rajtunk, ígv született meg az Aoostoli Hitvallás. Azért nevezzük apostolinak, mert még az apostolok idejéből származik. Ezt a. hitvallást mondták el az első keresztyének, amikor megkeresztelkedtek, vagy gyermekeiket megkeresztelték, ennek a hitvallásnak elmondásával fejezték ki Istenbe vetett hitüket minden istentisztelet alkalmával. Ma, amikor kis gyermekeket keresztelünk, akik még nem tudnak beszélni és gondolkodni, helyettük a szülők és keresztszülők mondják el az Apostoli Hitvallást és ígéretet tesznek arra, hogyha a kisgyermek felnő, őt is megtanítják erre a hitvallásra. Aki jár istentiszteletre, az nagyon könnyen megtanulhatja ezt a hitvallást, mert minden istentisztelet alkalmával közösen mondja el a gyülekezet. A ' hitvallás megtanulása persze még nem minden. Lehet, hogy valaki szépen el tudja mondani az Apostoli Hitvallást és mégse keresztyén. A hitvallás megtanulása mellett talán még fontosabb, hogy higgyük azt, amit a hitvallásban elmondunk. Vagyis; hogy higgyünk Istenben, szeressük őt, s engedjük, hogy megszabadítson bennünket minden rossztól és erőt adjon a neki tetsző életre. Az igaz keresztyén nemcsak szóval, tesz vallást arról, hogy hisz Istenben, hanem egész életével és magatartásával is. Mit használ énnékem a hit, Ha azt csak szájjal vallom, De nem termem gyümölcseit, S a bűnt meg nem utálom; Ha rajtam erőt vesznek, S rabszolgájukká tesznek A hívságos indulatok, S nekik ellent nem állhatok? ŰJ BIBLIAFORDÍTÁSOK AFRIKA SZÁMÁRA A Bibliatanácsok Világszövetsége új afrikai bibliafordításokat készített elsősorban olyanok számára, akik „új olvasói” a Szentírásnak. John T. Mpdayei lelkész Nairobiból, a kelet-afrikai Bibliatársulat vezetője elmondta november végén a Stuttgartban (Nyu- gat-Németország) tartott tanácskozáson. hogy Afrikában a keresztyének száma 1900-ban még csak 10 millió, 1970-ben azonban már 130 millió volt. Jelenleg az évi növekedési arány kb. 4%. Sok fiatal keresi a mai nyelven szóló, magyarázatos fordításokat. Mpaayei lelkész maga jelenleg az új masszainyelvű bibliafordításon dolgozik. Előzőleg már elkészítette népe nyelvének szótárát és nyelvtanát, (lwi) „Állam és egyház optimizmusa indokolt” Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke beszéde az Országos Presbitérium ünnepi ülésén (Folytatás az 1. oldalról) rainkon túl a nemzetközi egyházpolitikai élet területén is elismerik, tanulmányozzák és sokan követésre méltónak tartják. Tudjuk, és értékeljük, hogy a jelenlegi helyzet kialakítása mögött sokak kemény, szívós munkája, erőfeszítése áll. Az ünnepélyes alkalmat felhasználva, Szeretnék külön köszönetét mondani személy szerint D. Káldy Zoltán püspök úrnak, az Evangélikus Egyház elnök-püspökének, az egyház vezetőségének és mindenkinek, akik a jelenlegi jó viszony kialakításához erejüket nem kímélve a maguk területén alkotóan járultak hozzá. Tisztelt Országos Presbitérium! AMIKOR A MÚLTRÓL, A JELENRŐL BESZÉLÜNK és értékelő megállapításokat teszünk, nem hallgathatunk a jövőről sem. Az eddig elért igen lényeges, számottevő eredmények — úgy gondolom mindannyiunk számára elkötelező- ek a jövőt illetőén is. Az eddigi fejlődést nem tartjuk befejezettnek. A szocializmus programjának megvalósítása a vallásos és a nem vallásos dolgozó emberek közös érdeke. A szocializmus teljes felépítése, hazánk intenzív fejlődése, valamint az egyetemes emberiség alapvető érdekeiért érzett közös felelősség további előrelépésre késztet, ösztönöz bennünket. Az állam és az evangélikus egyház politikai együttműködése, az együttműködés színvonalának következetes növelése újabb lehetőségeket biztosít az egyházi vezetés, a papság számára, hogy alkotó módon fokozzák társadalmi, politikai aktivitásukat a Hazafias Népfront, az Országos Béketanács keretében, a hazai és nemzetközi békemunkában és egyházpoíi- tiRaj téren egyaránt. Ez a politikai magatartás a hivő emberek többségének az egyetértésével találkozik, akik e politika továbbfolytatását, az állam és az egyházak viszonyának továbbfejlesztését kívánják. A MAGUNK RÉSZÉRŐL az egyházi vezetés és a papság progresszív célkitűzéseinek érvényesítéséhez továbbra is mindert segítséget megadunk és a politikai együttműködés továbbfejlesztésére törekszünk. Tesszük ezt hazánk fejlődése, a szocialista népinemzeti egység további erősítése érdekében, a Kormányunk által képviselt elvi egyházpolitika szellemében. Tisztelt Országos Persbité- rium! A VIII. Magyar Békekongresszus, majd a Békeerők Moszkvai Világkongresszusa — amelyek munkájához az egyházak, köztük az evangélikus egyház képviselői értékesen hozzájárultak — nagy fontosságú üzenetekkel fordultak a békéért küzdő, jóakaratú emberekhez. A nemzetközi légkör enyhülése, a különböző társadalmakat képviselő államok kölcsönös megértése, közeledése és együttműködése örömmel és bizakodással tölti el a népeket. Ugyanakkor, sajnos, ezzel ellentétes erőfeszítésekkel is találkozunk, gyakran egyházi, világszervezetek és egyes nyugati egyházi irányzatok részéről is. Ezek a törekvések közvetve, vagy közvetlenül a szocialista társadalommal szembeni politikai állásfoglalásra ösztönöznek. Kétségbevonják, hogy a szocialista országokban érvényesülnek az emberi szabadságjogok, a vallás- és lelkiismereti szabadság. Nem hajlandók — egyesek nem képesek — megérteni és tudomásul venni, hogy a szocialista világrendszernek a társadalmi igazságosságért folytatott küzdelme a történelem legátfogóbb és leghatékonyabb küzdelme az emberi jogok biztosítására. Ennek törvényszerű következménye annak meg nem értése, hogy a szocialista társadalomban semmiféle jogot, így a vallásszabadság jogát sem lehet a társadalmi igazságosság összefüggéseiből kiszakítva és annak rovására érvényesíteni. Nem értik vagy nem akarják megérteni: a szocialista társadalom rendje a dolgozó milliók akaratát testesíti meg, melynek magas fokú demokratizmusát, humanizmusát az fejezi ki a legjobban, hogy nemcsak elvileg deklarálja az emberi szabadságjogokat, hanem garantálja azokat és biztosítja az érvényesülésükhöz szükséges társadalmi feltételeket. így érthető például, hogy állatnunk a? egyházak működési szabadságának elvi kinyilatkoztatása mellett anyagilag is támogatja az egyházakat, — bár az egyezmények alapján ez a kötelezettsége már megszűnt. TERMÉSZETESEN MOST IS — amint azt korábban már többször megtettük — őszintén megmondjuk, hogy az ideológiai különbözések és ellentétek továbbra is fennállnak. Az eltérő ideológiai nézetek és vélemények kifejtésének helye és lehetősége immár közel három évtizede adva van abban a párbeszédben, amelyet a marxisták és keresztyének folytatnak egymással hazánkban. A marxista-keresztyén dialógusnak nálunk sajátos formái alakultak ki, amelyet a valóságos élet tett szükségessé és lehetővé. Hazánkban nem egyszerűen absztrakt ideológiák, elvek és tantételek konfrontálódnak, hanem a különböző ideológiák képviselői valóságosan együttélnek, találkoznak egymással — igen gyakran a család körében is. Ez a találkozás szükségképpen és elsőrendűen a felek szempontjából egyaránt jelentős kérdések megvitatásának alkalma kellett és kell hogy legyen. Így tettük és tesszük rendszeresen közös megbeszélések tárgyává a haza és az emberiség életkérdéseit azzal a célkitűzéssel, hogy a közös probléma megoldása érdekében egyesíthessük erőinket. Az milyen gyakorlati együttműködésre irányuló párbeszéd teszi lehetővé azután a szű- kebb értelemben vett párbeszédet, amely már elsőrendűen teoretikus igényű, amelynek a lehetősége és szükségessége egyaránt adott. A dialógusnak azonban ezen a szinten is csak akkor van értelme és jelentősége, ha a világnézetek szembesítése nem öncélúan történik, hanem az ember ügyét, a társadalmi haladást szolgálja. Tisztelt Országos Presbitérium! A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA mint eddig, a jövőben is elvi politikát folytat. Az állam és az egyház között felmerülő új kérdéseket türelmesen, megfontoltan a tárgyalások útján, mindkét fél érdekeinek megfelelő módon kívánja megoldani. Megelégedéssel tölt el bennünket, hogy e politika megvalósítása során az evangélikus egyház vezetői őszinte, következetes partnereknek bizonyultak, és ezért jogosan élvezik társadalmunk, álla* műnk teljes bizalmát, népünk elismerését. A jövőt illetően mind az állam, mind az evangélikus egyház optimizmusa indokolt. A kiegyensúlyozott jó- viszony és kapcsolatrendszer éppen azért lehet tartós, mert nem öncélú, hanem népünk szebb és boldogabb jövőjének megteremtésére, az emberiség fejlődésére és békéjének biztosítására irányul. Őszintén kívánom, hogy e célkitűzések megvalósítása során a jövőben is tartós és szép eredményeket érjünk el. A további közös, jó munkához kívánok az evangélikus egyház vezetőinek, papjainak és az evangélikus hívőknek jelentős eredményeket és sok sikert. A közeledő karácsonyi és újévi ünnepek alkalmából az Állami Egyházügyi Hivatal munkatársai és a magam nevében valamennyi- üknek és kedves családjuknak kellemes ünnepeket, boldog újesztendőt kívánok! AZ EGYEZMÉNY NEGYEDSZÁZADOS ÉVFORDULÓJÁN Részletek D. Káldy Zoltán püspök-elnök ünnepi előadásából Vannak a történelemnek és az életnek olyan eseményei, amelyeknek értéke az idő múlásával nem csökken, hanem fokozatosan nő. így nézünk ma arra az egyezmény-kötésre, amely a magyar állam és evangélikus egyházunk között 1948. december 14-én történt. Az elmúlt negyedszázad nemcsak hogy nem szürkí tette el ezt az eseményt, hanem a megkötött Egyezmény értékét megerősítette és növelte. Huszonöt évvel ezelőtt az új történelmi körülmények között ez az Egyezmény kiutat jelentett egyházunk számára, majd azt követő két és fél évtized alatt iránytűvé lett, mély segítette egyházunkat a helyes tájékozódásban, eligazodásban a társadalmi fejlődés gyors üteme között. Hitünk oldaláról nézve az Egyezményt a gondviselő Isten ajándékának és eszközének tekintjük, melyen keresztül Ő maga segített rajtunk. Ezért a negyedszázados jubileum alkalmával mindenek előtt Neki adunk hálát. Ugyanakkor megköszönjük a történelmi szolgálatát azoknak az állami és egyházi embereknek, akik felelősséggel fáradoztak az Egyezménv megkötéséért. Mindkét részről ott és akkor bölcsességre, bátorságra és előrelátásra volt szükség ahhoz, hogy az Egyezményt létrehozzák és aláírják. Ott és akkor A felszabadulás után, különösen is a fordulat évében jelentős erőfeszítéseket igényelt az állam és az egyház viszonyának rendezése. A forradalmi helyzetben nehezen tudott eligazodni az az egyház, amely korábban teológiájában vagy egyáltalában nem foglalkozott a forradalom problémájával, /agy ha mégis, a forradalmat negatívan ítélte meg. Az egyház hozzászokott a polgári társadalomhoz és a polgári életformához. És most nehezére esett, hogy az új társadalmi rendbe új életformát keressen és alakítson ki. Azt sem feabad elfelejtenünk, hogy azok a társadalmi osztályok és rétegek, amelyek számára a meginduló szocialista forradalom elsőrenden jelentett igazságszolgáltatást — a munkásságra és a szegény parasztokra gondolunk — az egyház vezetésben egyáltalában nem, a gyülekezeti presbitériumokban is alig voltak képviselve, hiszen ők az egyházi élet perifériájára sodródtak, mivel az egyház a két világháború között nagyon keveset törődött velük. Az egyház vezetői között — elsősorban világi vonalon — viszont többen voltak olyanok, akik a régi társadalmi rend fenntartásában voltak érdekelve. A püspöki kar sem volt egységes. Egyes tagjai előbb fékezték, majd akadályozták az állammal való viszony rendezését. Viszont az egyház vezetőségnek, a lelkészeknek és a presbitériumoknak két jelenségre kellett figyelniük. Az egyik az volt, hogy az egyházon belül a szocializmus építésében érdekelt jelentős rétegek egyre jobban sürgették az állammal való égyezmény- kötést, mivel ők úgy akarták gyakorolni evangélikus hitüket, hogy az ne jelentse az új társadalmi renddel való szem- behelyezkedésüket. A másik jelenség az volt, hogy az egyházon kívül élő, a demokratikus fejlődést sürgető tömegek egyre több negatív érzéssel nézték az egyház magatartását, mivel úgy látták, hogy az nehezíti a demokratikus fejlődést. Ezek a tömegek véleményüknek kifejezést is adtak és így közvetve hatást gyakoroltak az egyházra is. Ezzel együtt azt is világosan keli látnunk, hogy az egyházban is voltak olyanok, akik korán felismerték az új történelmi helyzetet, szívből örültek a demokratikus fejlődésnek és egyházuk iránti szeretetből sürgették az egyház vezetőséget az állam és egyház viszonyának rendezésére. Már 1948. januárjában a Budapesti Egyházmegye lelkészei kérték egyházunk vezetőségét, hogy tegyenek lépéseket az állammal való viszony rendezésére. Dr. Mihályfi Ernő fáradozása következtében is többekben fetámadt a felelősség és készek voltak cselekedni a rendezés érdekében. Egyházi sajtónkban is egyre több olyan cikk jelent meg, amely sürgette az egyház vezetőséget a kezdeményezésre. Végül is, 1948. március 3-án a püspöki kar olyan határozatot hozott, amely azt mutatta, hogy nyitottak a tárgyalásra, mégha nem is egyértelműen. Április 5-én egyházunk elnöksége megkezdte az állam képviselőivel való megbeszélést. Nagy lépést jelentett előre a Nyílt Levél megjelenése is. Nekünk ma világosan kell látnunk, hogy az új magyar állam több türelmet és jóindulatot mutatott a viszony rendezésére, mint általában az evangélikus egyház, amelynek pedig nagyobb érdeke fűződött az Egyezmény megkötéséhez, mint az államnak. Ugyanakkor, nagyra értékeljük azoknak az egyházi embereknek előrelátását és helytállását, akik első vonalban dolgoztak az egyház és állam viszonyának rendezéséért és e közben vállalták sokak előtt a népszerűtlenséget is. Saját tanításunk alapján _ Azt se felejtsük el, hogy az új népi állam mindjárt a kezdet kezdetén közölte, hogy az egyház tanításába nem kíván beleavatkozni. Bár még az Egyezmény szöveg szerint nem mondta ki az egyház és állam szétválasztásának elvét — amelyre 1949-ben az Alkotmányban került sor —, (Folytatás a 3. oldalon) Az Országos Presbitérium elnöksége — D. Káldy Zoltán püspök-elnök ünnepi előadást tart
