Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1973-04-08 / 14. szám
Imádkozunk és dolgozunk érted Nyírség Mindnyájunk ügye 220 ÉVE ANNAK, hogy Szarvas és Békéscsaba környékéről megérkeztek az első evangélikus telepesek, a Nyíregyháza melletti homokdombokra. Néhány év alatt, az addig elnéptelenedett vidék megtelik apró tanyák százaival, s hamarosan szorgos kezek törik fel. az évtizedek óta terméketlen parlagot. A papjukat is magukkal hozzák Békéscsabáról s addig nem nyu- gosznak, amíg templomot nem építenek maguknak. 1784. március 25-én tették le őseink a templom alapkövét. Három évre rá pedig, már használatba is vették azt. Aztán sorra iskolák épülnek a nagyobb tanyákon, a városban meg két gimnázium. Jelezve, hogy apáink a „lélek” mellett, s „fejek művelésére” is nagy gondot fordítottak. A II. Világháború végéig a nyírségi evangélikusság, nagyjából változatlan gazdasági és társadalmi feltételek között élte az életét. — Gyülekezetünk jellegzetesen „egy-templomra” központosított volt. A Délszabolcsi Missziói Egyházközséggel való egyesülés óta hozzánk tartozik a borbányai, kálmán- házi és nyírszőlösi templom is. Idővel rendszeressé vált, hogy minden vasárnap a tanyai iskolákban és magánházaknál is tartunk istentiszteleteket és bibliaórákat. Az utóbbi időben vált lehetővé, hogy & városban még két helyen, — a Kistem- plomban és az „Élimben” is tarthatunk istentiszteletet. NAPJAINK ROHAMOS FEJLŐDÉSE azonban — mely elsősorban Nyíregyháza, de egész megyénk területére jellemző — nagymértékben megváltoztatja gyülekezetünk területi és társadalmi összetételét. A tanyán lakók jó része a városban telepedik le. S a gyülekezetünk zömét alkotó földművesek aránya csökken az iparban, közlekedésben és kereskedelemben dolgozók javára. Ezzel együtt szemmel látÖregeink Lefelé vagy felfelé? MERRE TART AZ ÖREGSÉK ÜT JA: felfelé vagy lefelé? Mindenképpen lefelé. Mindig lejjebb — szokták mondani öregjeink. Eljön az idő, amikor így fogalmaznak: minden nappal lejjebb. Mint az őszi levél, melyben fokozatosan szűnik az élet és lassan felveszi az ősz színeit. Az öregség azonban lehet felfelé vezető út is. Amily mértékben válik terhessé a testben való élet. olyan mértékben fordulhat oda belső embere, lélekben Isten örökkévaló országa felé. Ez a lehetőség mindenki számára megadatott. Az öregedő ember élete fut tovább eddigi vágányán, de a tempó lassul, a ritmus változik. Gyermekkorom élménye János bácsi. Mindennap fát fűrészelgetett. Eleinte még a vastagát válogatta. Talán az erejét mérte vele. Később az egyre vékonyabbat. Végül már az alig karvastagságút. Egyszer aztán ezt sem tudta egybe lehúzni. Mikor felére ért, felegyenesedett, megtörölgette homlokát és kétségbeésetten ismételgette: János, János, nem hittem volna. AZ ÖREGEDŐ EMBER EGYRE JOBBAN MAGÁRA MARAD. Családja szétszéled. Hivatása elsodorta egyiket közelebb, másikat messzebb. Akik vele maradtak, gyermeke, családja, unokái egész nap alig vannak otthon. Összeverődve, szívesen hallgatja őket, mi minden történt velük. Tévét néz. rádiót hallgat, újságot olvas. Élettársával problémáikat ezerszer megtárgyalták már. Hiányzik a beszélgető. Kortársai otthon ülnek, vagy elmentek már. Velük értené meg magát. A fiatalok világa más világ, nem az övé. Sütő András írja egyik könyvében, hogy mikor hazalátogatott, édesapja mesélte életüket és pár ilyen tömör mondatot mondott: „Egyik este is ketten ültünk az asztalnál. Anyád sírva fakadt. Valamikor heten voltunk. Még a rétre is hiába nézünk. Nem labdáznak gyerekek.” AZ ÖREGEDŐ EMBER LASSAN KIFOSZTJA MAGÁT. Szerzeményét, mint örökségét, kedves és drága értékeit, lassan odaadogatja gyermekeinek. Ez a cél, mégis olyan nehéz beszélni róla és megválni mindentől. Lassan ott marad üres kézzel, csupán azt tartva meg magának, ami az élethez mindennapi szükséglet. AZ ÖREG EGYRE BÜCSÜ- ZIK. Egyetlen vágya, együtt lenni gyermekeivel, olvasni levelüket. Ha találkoznak, ott szorong benne a rejtett gondolat: nem utoljára találkozunk-e? Ugyancsak Sütő András írja fentebb is idézett könyvében, mikor búcsúzik szüleitől egy látogatás után: ..Néz ki belőlük a lélek, mint bakter a toronyból.” Néznek a gyermek tűnő alakjá után, talán könnycsepp is gördül ki szemükből. Hányszor búcsúznak, hányszor mondogatják: már ezt se tudom megtenni... én már többet nem ... AZ ÖREG EMLÉKEINEK ÉL. Sokat, talán az egész életet átéli emlékezetben, amint emlékei között részletekben íel- fel-bukkan. Most nagy távlatból visszafelé ítélheti meg életét. Megelevenednek bűnök következményeikkel együtt és őszintévé lesz az egész életen át talán csak megszokott bűnhá- nat. Drága lesz a sokat hirdetett és hallott ige Isten könyörülő szeretetéről, megbocsátó kegyelméről. Űj fényben jelenik meg az a Krisztus, aki szeretett és önmagát adta érettünk. Átélt bajokban és szenvedésekben nemcsak a gyötrelmes életet látja, látja annak az élet számára nagy áron megtanult és megszerzett áldását. Most tisztábban látja Isten kezét, mely, sokszor lehetetlennek tűnő helyzetekben is talált kivezető utat. Most értékeli azf a sok áldást és jót, amit életében kapott, de akkor olyan természetesnek tartott és a saját dicsősége javára írt. S ha mindezekhez még társul öregségében baj és szenvedés, hitében megerősödve mindenestül rá utalva érzi magát Isten megváltó szeretetére, mely nélkül nem tudott és nem tudna most sem létezni és bizalommal hajtja oda magát ennek az isteni szeretetnek a karjaiba. Megtanul igazán, szívből hálás lenni panasz és kesergés helyett. Megrendülve hallgattam az idős testvért minden este ezzel az imádsággal nyugovóra térni: „Jó Istenem, köszönök minden jót, amiben ma részesültem.” BOLDOG ÖREG. KINEK LÁMPÁST ADOTT KEZÉBE AZ ŰR: a Bibliát. Olvasgatva világosodik meg sok minden az életében és életéből az igében. Nem érzi hite által megcsalat- va magát, hanem inkább megerősítve. Szerettei már előre mentek, részben az előtte járók. Egyre többet emlegeti őket. Sötét kapu a halál. Isten igéje erre is ráveti reflektorfényét. Sok élő és éltető reménységre jogosító ígérete van még a halál utánra is, a hitében nem kételkedő számára vonzó és megörvendeztető. Így a sokszor emlegetett halni, vágyás nemcsak a terhes öregségtől való szabadulás, hanem csendes vágyakozás a jobb után, melyet Isten készített az öt szeretőknek. Nem a véget jelenti, hanem a megérkezést. Hazatérő fehér árny! Csupa hálaadás és öröm vagyok — olvastam egy öreg testvérünk levelének befejező mondataként. Az öregségnek ez az útja felfelé vezet. Kovács Géza hatóan változott az a „lelkiigény” is, amit gyülekezetünk szolgálatával kapcsolatban várnak híveink. Feltétlenül választ kell adnunk ugyanis a megváltozott munka, a városi társas együttélés, a családi élet, vagy a szabad idő újonnan felvetődő problémáival kapcsolatban. S mindez már maga is jelzi, hogy az igehirdetés alapvető gyülekezeti szolgálata mellett, egyre inkább fokozódik az igény a lelkipásztori beszélgetések meghittebb, közvetlenebb alkalmai iránt. Az igeszolgálat személyes jellegének elmélyítése azután természetesen maga után vonja, hogy fontolóra vegyük „mam- mut-gyülekezetünk”, belső, strukturális átformálását. S a lelkészi szolgálat jobb szervezésével, meg kell próbálnunk elérni, hogy megközelítsük, az egyházunkban országosan meglevő „gyülekezet-gondozási” szintet. Amint láthatjuk, nyíregyházi gyülekezetünknek van feladata bőven. S amikor most Istgp iránti hálaadással gondolunk gyülekezetünk eddig megtett 220 esztendős útjára, nem akarunk „elmerengeni” az ősi múlton; hanem erőt szeretnénk meríteni a jelen és jövő feladatai számára. — Mi volt gyülekezetünk múltjában az a sajátos, ami nemcsak minket, de egész egyházunkat is segítheti. mai szolgálatának jobb betöltésében? EZ A GYÜLEKEZET A „MUNKA MELLÉ TELEPEDETT”. amikor a szántóföldjére építette házát. S ösztönös közösségi érzékéről tett Vallomást, amikor nem szétszórtan, magánosán, hanem 10—I5-ös csoportokban, a tanyabokrokban építették egymás mellé házaikat. — Ügy kellene végeznünk mai szolgálatunkat, hogy híveink a „munka mellé telepedve”, a hétköznapok felelős helytállásában is bizonyítsák, készek részt venni városunk és hazánk szocializmust építő közösségi életében. EZ A GYÜLEKEZET A „TEMPLOM KÖRÉ TELEPEDETT.” Mert ha repülőgépről néznék, a Nyíregyháza körül elterülő tanyavilágot, azt látnánk: úgy veszik körös-körül a várost, s a város hajdani középpontjában levő templomot, mint a kotlós alól kirajzó kiscsirkék az anyjukat. A Manda bokrokról a Zombori bokorig. Vajdától Üjtelek bokorig mind egy-egy láncszem abban a több, egy-középpontú körben, ahonnét minden vasárnap — de főként nagy ünnepeken — ma is több száz lélek indul el a „Nagytemplom” felé, igét hallgatni. — Szeretnénk gyülekezetünk, egyházunk szolgálatát úgy végezni, hogy híveink „templom köré telepedése” a megfeszített és feltámadott élő Jézus Krisztusba vetett hitünket mukálja. S így templomozásuk sohasem formális, de — valóságos kérdéseikre Isten igéjének válaszát váró — „éhesek és szomjasak” összegyüle- kezése legyen. EZ A GYÜLEKEZET, MINT „SZLOVÁK ANYANYELVŰ ■KÖZÖSSÉG” telepedett s élt 220 éve a református, római meg görög katolikus magyar anyanyelvű testvérek között. Ma a szlovák eredetre csak a nagyszülők beszéde, meg va sárnap a „népies istentisztelet' múltat őrző ének és imádságkincse emlékeztet. — Minket ez az eredet mégis arra tanít, hogy — egyházunk szolgálata által — híveink egyre inkább tudjanak testvéri szeretettel együttmunkálkodni hazánk minden jóakaratú emberével; minden fenntartás nélkül az „Ember”, a „Felebarát”, — Nyírség és Kemenesalja — hazánk és az emberiség béké jén és előmenetelén munkál kodva. Csizmazia Sándor Pákolils István: János dilemmája Legalább most, az utolsó órán kellene valami isteni gesztus itt a Kálvárián bávászkodó seregnek. Mutatvány, csoda, mit tudom én. * Amire hivatkozni lehetne. Igaz, háromszorennyien látták: két keszeg volt, meg öt árpakenyér, s mind jóllaktak. Mégse hisznek. A látvány fabatkát se ér. Ki nem hisz, noha csodát is látott, hihet-e az ige erejében? És aki félti az igazságot, megállhatja-e, hogy ne beszéljen? (A költő „Zöldarany” című 1973-ban megjelent kötetéből) ■*- ..Nem hallgathattam" Jegyzetek Mariin Luther King könyvének új kiadásához AZ AMERIKAI MONTGO- MERYBEN TÖRTÉNT: „ ... egy tizenöt éves, néger, gimnazista lány, Claudette Colvin nem volt hajlandó átadni ülését egy fehér utasnak, ezért lerángatták a buszról, megbilincselték, és börtönbe zárták.” Egy jellemző idézet a Gondolat kiadónál most megjelent könyvből, mely „Nem hallgathattam” címmel, Martin Luther King írásaiból, beszédeiből válogatva, állít emléket a világhírű, néger, polgárjogi harcosnak, baptista lelkésznek. Fejezetről fejezetre haladva egyre plasztikusabban rajzolódik ki előttünk az az ügy, melynek egész életét szentelte. Egyik oldalon a fehér Amerika hamis előítéleteivel, brutális rendőrgépezetével; a másik oldalon 20 millió néger, akiknek csak a „Nagy Társadalom alagsorában” jutott hely. íme erre is egy statisztikai adat a műből: egy amerikai család évi átlagkeresete fehéreknél 8936, míg feketéknél csak 5359 dollár. Ezekért a jogfosztott milliókért emelte föl King az ,.erőszakmentesség gyógyító kardját”, hiszen egész mozgalmát Jézus szavaira alapozta: „Aki kardot ránt, kard által vész el... Szeresd ellenségedet ..De egyidejűleg Mahatma Gandhi tanai is igen nagy mértékben hatottak rá. TALÁN EZZEL IS MAGYARÁZHATÓ, hogy többek között Szuhay-Havas Ervin is utószavában / „Martin Luther King kritikája és apoteózisa” / joggal marasztalja el a történelmi realitásokat nemegyszer figyelmen kívül hagyó, túlzott naivitásáért, de ugyanakkor meghatónak nevezi tisztaságát és tisztességét. ÉPPEN EBBEN A HÓNAPBAN VAN ÖT ÉVE, hogy a gyilkos golyó kioltotta a Nobel- békedíjas King életét. A probléma, melynek békés megoldásáért áldozta életét, a mai Amerikának is még mindig megoldatlan, súlyos betegsége. Ez a megrázó fényképekkel illusztrált, remekül szerkesztett könyv sokat segíthet, hogy ez a földrajzilag távoli ügy közel kerüljön hozzánk, a mi ügyünk is legyen, mert mi sem hallgathatunk róla. Gáncs Péter MINTEGY HÉTMILLIÓ VÁLASZTÓPOLGÁRT szólított meg nemrégen a Hazafias Népfront Országos Tanácsának nyílt levele, amely várja válaszunkat szóban, írásban vagy tettben. Egyházunk népe is az urnákhoz járúl április 15-én. Vizsgáljuk ma meg: milyen politikát képviselnek majd tanácstagjaink, közelebbről, milyen külpolitikát folytatnak hazánk felelős vezetői, akiket szavazatainkkal erősíteni szeretnénk munkájukban. Nem lehet ugyanis kétségünk afelöl, hogy békés belső fejlődésünk elválaszthatatlan hazánknak a világban elfoglalt helyétől, tehát a helyes külpolitikától. Az első, amit világosan kell látnunk, az, hogy Magyar Nép- ’ köztársaságunk külpolitikája: reálpolitika. Azon a reális tényen nyugszik, hogy csak a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való testvéri közösségben biztosíthatjuk hazánk kiilsö és belső fejlődését. TÖBB MINT EGY ÉVEZREDES MŰLTUNK mindegyik százada számos tanúlságot rejt és okulásul szolgálhat mindazoknak, akik nem akarták tudomásul venni, hogy hazánk Európa keleti felén fekszik és márcsak ezért is esztelenség mindig — olykor betegesen — a Nyugathoz vonzódni. De nemcsak ezt a formális, de új lehetőségekre is kaput nyitó helyzeti adottságunkat kell ma figyelembe vennünk. Fel kell ismernünk azt a századunk első évtizedeire visszamenő nagy történelmi fordulatot is, mely 1945-ben teljesedett ki: két hatalmas, egymással élet-halál harcot vívó világrendszer határán abban a közösségben élünk, amely meghatározza a jelen és a jövő arculatát. Egy percig sem lehet kérdéses, hogy végső fokon nem a kapitalizmus, hanem a szocializmus eszméi fognak e nagy küzdelemben diadalmaskodni. Minden erőnkkel támogatnunk kell tehát azokat a közös külpolitikai célkitűzéseket, amelyek elősegítik ezt a folyamatot. VILÁGOSAN KELL AZT IS LÁTNUNK, hogy ez a külpolitika — békepolitika. Saját békénknek, Európa biztonságának, de az egész világ békés fejlődésének is záloga a kétségtelenül békepolitikát folytató Szovjetunió külügyi koncepciójának a cselekvő támogatása. Mert ezáltal — különösen a vietnami háború befejezése óta — a nemzetközi együttműködés új korszaka nyílhat meg számunkra. Hiszen amiként a Vietnami háború több szempontból kiélezte a világhelyzetet, annak örvendetes befejezése erősen megjavíthatja a nemzetközi élet viszonyait. Ha pedig akfív közreműködésünkkel szolidárisak vagyunk és leszünk az igazán csak most kibontakozó békestratégdával, akkor mind az oly sok vérrel áztatott Távol-, és Közel-Keleten, mind a számunkra oly drága európai kontinensen, mind pedig a legdrágább magyar hazában olyan építmény alapköveit rakhatjuk le, amely egyúttal gyermekeink és unokáink békés, boldog életének a záloga is lesz. Végül még egyet: külpolitikánk a társadalmi haladás politikája is. Ahogy a világ haladó erőinek a szolidaritása teremtette meg a fegyverszünetet Vietnamban, úgy a világ más pontjain is egyre inkább kibontakoznak a haladó erők arcélei. Nemzeti törekvéseinkkel a legszorosabban összefüggő nemzetközi elkötelezettségünk indít tehát arra minket, hogy a magunk szerény eszközeivel’is támogassuk a világ minden haladó népét függetlenségi harcában. SAJÁT NÉPÜNK BELSÓ TÁRSADALMI HALADÁSA, mint már ma nyilvánvaló eredmény, legjobban azon mérhető le, hogyan szavaztak nagyapáink a monarchia vagy apáink a Hor- thy-korszak idején. Ha küzdöttek is egyesek az általános és titkos választójogért, a nép, a munkásosztály ki volt zárva a hatalom gyakorlásából, sőt annak befolyásolásából is. Most mindnyájan az urnákhoz járulunk. Ahhoz, hogy ebben a szabadságban közeli és távoli országok ma még középkori, feudális vagy faji megkötözöttségben élő fiai és leányai is részesüljenek, minden erőnkkel támogatnunk kell a társadalmi haladásért küzdő bel- és külpolitikánk helyesnek felismert irányvonalát. Dr. Fabiny Tibor Pillanatképek A tudós: Moravcsik Gyula ny. egyetemi professzor, Kos- suth-díjas bizantinológus, birtokosa három doktori címnek, tagja hat tudományos akadémiának és két történelmi társulatnak, tulajdonosa öt tudományos és egy katonai érdemrendnek. Gályarabok ivadéka. Gyermekkora boldog nyarait két papiakon töltötte. Aszódon Moravcsik-nagyapánál. Szirá- kon Vladár-nagyapánál. Vla- d ár-nagyapa minden őse pap volt, s a hosszú sorban ott szerepel Draghy Gáspár is, a gályarab. Persze, a hitet nem lehet örökölni. De a légkört, ahol a Lélek működik, igen. Raffay püspök famulusa. Az ifjú Moravcsikot megragadta a prédikátor ősök személye és szolgálata, papnak készült. Tanulni és tanulmáyozni kezdte a görög nyelvet, megismerte a görög széliem fényét s elhatározta, hogy klasszika-filológus lesz. De nem szakított az Űjtestámentummal. A bibliafordító Rafíay püspökkel együtt hajolt a görög nyelvű Űjtestámentum fölé, s vele együtt kereste a szép és helyes magyar kifejezéseket. Vajjal világitó hadifogoly. Mint első világháborús hadiA BUDAHEGYVIDÉKI CYÜLEKEZET ÉNEKKARA április 8-án, vasárnap délután 6 órakor a XII. Tartsay Vilmos u. 11. szám alatt BÖJTI EGYHÁZZENEI ÁHÍTATOT tart énekés hangszerszólók közreműködésével. Műsoron: Gumpelzhaimer, Schütz, J. S. Bach. M. Haydn művek. Igét hii-det: CSENGÖDY LÁSZLÓ egy tudósról fogoly, a táborban néha vajhoz is hozzájutott. De nem ette meg, mécsest készített belőle, s a pislogó fénynél tanult.. . Ha kérdezzük, hogyan lett ebből a csendes, szerény ifjúból világhírű tudós, íme itt a válasz: így! Három katedra. Az egyik: az egyetemi. Hallgatói nagyon szerették előadásait, mert izgalmasak voltak. De öt magát is szerették. Szegény sorsú hallgatóinak titokban visszaadta a vizsgadíjat. A másik katedra: akadémiák és tudományos gyűlések előadói asztala. Budapesten. Athénben, Rómában, Párizsban, New Yorkban és másutt. A harmadik katedra: egy szék a családi otthonban. A széken ül az édesapa, a térdén ül a kislánya. Az akadémikus bibliai történetekre tanítja gyermekét. Két nehéz út. Szibériából — nem várva meg a hivatalos transzportot — gyalog indult haza. Albumot hozott, tele préselt virágokkal — őt magát pedig hozta a honvágy ereje. Nyolcvanadik életéve táján, mikor már lábai nagyon el- gyengűltek és szürkévé vált körötte a világ, elindult a másik nehéz útra. Ezen az úton a hit ereje tartotta. 1972. december 10-én ért haza. 81. életévében. December 18-án búcsúztunk tőle a Farkasréti temetőben. Az igehirdetés alapigéje Jn. 5,24 volt: „ ... általment a halálból az életre.” A lelkész így fejezte be a prédikációt: Az igazság keresője elment oda, ahol már nem homályosan lát, hanem színről-színre. A jóság igényével élő embert most már körülöleli az örök jóság. A vándorló gyermek megérkezett az atyai otthonba. (A tudós édestestvérének, dr. Tóth Gézáné, Moravcsik Erikának az emlékezése alapján írta:) Dr. Kékén András
