Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1973-05-27 / 21. szám

Hálás vagyok, hogy olyan egyházban szolgálhatok, amely megjeleníti a diakóniát” Esperesiktatás a Csonkád—Szolnoki Egyházmegyében Bensőséges meleg* ünnepély­nek volt színhelye április 27- én délután Szolnoknak, a szép Tisza-parti városnak kicsiny evangélikus temploma. Ezen a napon iktatták be hivatalába a Csongrád—Szolnoki Egyház­megye egyhangúlag megvá­lasztott új esperesét, Fodor Ottmar szolnoki lelkészt, A beiktatás A beiktató istentisztelet szolgálatát az egyházmegye presbitériumának felkérése alapján D. Káldy Zoltán püs­pök, a Déli Egyházkerület püs­pöke végezte Tóth-Szöllős Mi­hály a Bács-Kiskuni Egyház­megye esperesével és Takács János hódmezővásárhelyi lel­késszel, a Csongrád—Szolnoki Egyházmegye espereshelyette­sével. „Húsvét melegével és szere- tetével olvastam fel ezt a né­hány verset az emmausi tanít­ványok történetéből” (Lk 24,1 13—15) — kezdte igehirdetését a püspök. „Egyetlen mondatra hívom f^l a gyülekezet és az új esperes figyelmét: Az em­mausi tanítványok vándorúton vannak Jeruzsálem és Emma- us között. Az egyház is ván­dorúton van a golgotái kereszt és a hazaérkezés között.” A golgotái keresztből azonban elsősorban nem a szenvedést emelte ki az igehirdetés, ha­nem azt, hogy az Isten szerete- tének fája. Az egyház útjának első köve a szeretet. Nem ar­ról kell vitatkozni, hogy az egyháznak milyen keresztet kell hordani, hanem abban kell hinni, hogy az egyház Is­ten szeretetéből él és szolgál. Ezután azt hangsúlyozta a püspök, hogy egyházunk útja itt van Magyarországon, s öszeforrott egész népünk útjá- val. De ezen az úton velünk vándorol a feltámadott Jézus Krisztus, aki most odalép a sok gyengeséggel küzdő egy­házmegye és új esperese mel­lé. Rá kell figyelni, s akkor nemcsak erőtr kapunk tőle, ha­nem azt is megtanulhatjuk, hogy az egyháznak csak addig van értelme, amíg ott van, se­gít és szolgál, ahol rászorul­nak. Az igehirdetés után került sor a beiktatásra. A beiktatás­nak kedves mozzanata volt, amikor az egyházmegye lelké­szei, valamint a szép számmal megjelent vendéglelkészek egy-egy igével mondtak áldást és bocsátották a szolgálat útjá­ra az új esperest. A Csongrád—Szolnoki Egyházmegye térképe A közgyűlés Az egyházmegyei közgyűlést Gondos György egyházmegyei felügyelő nyitotta meg és sze­retettel köszöntötte a megje­lent vendégeket, D. Káldy Zol­tán püspököt, a Déli Egyház- kerület püspökét Szent-Ivány Ödönt a Déli Egyházkerület felügyelőjét, D. Janis Matulis rigaj lett érseket, Teológiai Akadémiánk új tiszteletbeli doktorát és a kíséretében meg­jelent Janis Liepins prépostot, Sipos Károlyt, a Szolnok me­gyei Tanács elnökhelyettesét, Cseh Lajos egyházügyi taná­csost, Szabó Dánielt, a Nagy- kúnsági Református Egyház­megye esperesét és Kingnovitz István 'katolikus prépostot. Az egyházmegyei felügyelő megnyitó szavaiban, utalt arra, hogy egyházunk népe, a lelké­szek és gyülekezeti tagok egyaránt együtt dolgoznak magyar népünkkel egész tár­sadalmunk javán és előrehala­dásán. Utalt arra, hogy mind­ennek szép bizonysága volt a nemrég lezajlott tanácsválasz­tás, amikor is a jelölő gyűlé­seken és a választáson is egy­házunk Szépen kivette részét. Ilyen értelemben kívánt el­nöktársa munkájára, szolgála­tára sok áldást. Az es peresi székfoglaló Fodor Ottmár esperes szék­foglalóját azzal kezdte, hogy köszönetét mondott az egyház­megye gyülekezeteinek, egy­házunk vezetőségének és az il­letékes állami szerveknek a fe­léje irányuló bizalomért. Az­után rátért az egyház küldeté­sének az egyházi szolgálat ér­telmének elemzésére. Hálás vagyok, hogy olyan egyházban szolgálhatok — mondta többek között — amely megjeleníti a diakóniát. Nem érzem idegen világnak magyar hazámat. Az egyházunk által megtalált és gyakorolt diakóniai teológia túllendít a morfondírozáson. Minden törekvésem az, hogy lépést tartsak azzal, amit ez a diakóniai teológia diktál. Es- peresi szolgálata felé fordulva egy mondatban így fejezte ki célkitűzését: Esperesi szolgá­latomban mindenek előtt a lelkészek lelkipásztora szeret­nék lenni. Ezután felsorolta azokat a területeket, amelye­ket fontosnak érez abból a szempontból, hogy lelkészeink belekerüljenek abba a ritmus­ba, amit a diakóniai teológia diktál. Szólt a Hazafias Nép­front által rendezett tájékoz­tatók nagy jelentőségéről, ér­tékelte a Lelkészi Munkakö­zösség munkáját, kiemelve az egyházmegyéjében tapasztalt negatív és pozítiv jelensége­ket. Szólt az egyházi sajtó fel- használásának jelentőségéről, amely területen mint egyház- megyei sajtólelkész eddig so­kat fáradozott. Végül azt hangsúlyozta, hogy a ma lel­készének, ha szolgálatát jól és hűségesen akarja végezni, min­dent meg kell tenni, hogy egy vonalba kerüljön a tudomány, technika és művészet mai szintjével. Befejezésül hangsú­lyozta, hogy elsősorban ezeken a területeken szeretne segítsé­get nyújtani lelkésztársainak, hogy az egész egyházmegye betölthesse szolgálatát. Köszöntések A köszöntések sorát D. Janis Matulis rigai lett evangélikus érsek kezdte el, aki kapcsolód­va D. Káldy Zoltán püspök igehirdetéséhez, az úton v.aló járáshoz kívánt sok áldást az új esperesnek, az egyházme­gyének és egész Magyarországi Evangélikus Egyházunknak. Szent-Ivány Ödön egyházke­rületi felügyelő a Déli Egyház- kerület, Sipos Károly elnökhe­lyettes a Szolnok megyei Ta­nács, dr. Selmeczi János ott­honigazgató a Teológiai Aka­démia és Teológus Otthon, Szabó Dániel református espe­res és Balogh József reformá­tus lelkipásztor a református egyházmegye és gyülekezet, Vladár Antónia metodista lel­kész a metodista gyülekezet, Kingnovitz István prépost és Rácz Pál esperes a római ka­tolikus egyház jókívánságait fejezte ki. A szomszédos egy­házmegyék nevében Tóth-, Szöllös Mihály bács-kiskuni, Detre László pestmegyei. Ko­szorús Oszkár nyugat-békési és Pásztor Pál borsod-hevesi esperes köszöntötte az új es­perest. Táborszky László bé­késcsabai lelkész egyházunk legnagyobb gyülekezetének jó­kívánságait hozta el, az egy­házmegyei Lelkészi Munkakö­zösség nevében pedig Cserháti Sándor szegedi lelkész fejezte ki bizalmát és jókívánságát. A köszöntések sorát D. Kál­dy Zoltán püspök zárta, aki a Magyarországi Evangélikus Egyház és összes intézménye nevében fejezte ki áldáskívá­nását az új esperes szolgálatá­ra. A püspök kiemelte az ün­nepélynek ökuménikus jelle­gét, hiszen lettek és magyarok, evangélikusok és más feleke- zetűek, hívők és nem hívők voltunk együtt az ünnepi al­kalmon, kifejezve ezzel azt, hogy közös nagy ügyünkért, népünk javáért és az emberi­ség békéjéért a- meglevő kü­lönbségek ellenére is tudunk együtt szolgálni. Dr. Selmeczi János Pákolitz István: Diófa Szlovák költő magyarul Szép ha ki idejében ültet diófát árnyékába ülhet betakaríthatja gyümölcsét és remélheti hogy az a bizonyos hat szál deszka is kikerül belőle De még szebb ha ki már biztos benne hogy nem ülhet árnyékába a diót sem törheti föl s az is mindegy milyen fából tákolják össze a végső ágynak valót és mégis ültet diófát (A József Attila-díjas költő „Zöldarany” című 1973-ban megjelent kötetéből) A büki gyülekezet őrzi Gyurátz Ferenc emlékét Az Európa Könyvkiadó megjelentette Úda az utolsó­hoz és az elsőhöz címen Emil Boleslav Lukác válogatott verseit. A költeményeket ki­választotta és az utószót írta Szalatnai Rezső. A két néír nem véletlenül kerül össze. Azonos ügy forrasztja össze őket e kötet létrejövésében. Mindkettő az egykori Felvidék szülötte, és mindkettő patrióta; az egyik a szlovák, a másik a magyár haza szerelmese. Igaz értelemben vett hazafiak, s ebből következik, hogy, a két nép testvériségének kovácsai kezdettől fogva. Lukáö a magyar irodalmat a húszas évek Csehszlovákiá­jában ápolja már. Ady lelkes híve, tolmácsa, terjesztője és védője volt a szlovák értelmi­ségben, s a XX. századi ma­gyar líra legjobbjait mutatta be szlovákul, Babitsot, Juhász Gyulát, Kosztolányit, Tóth Árpádot, József Attilát, Szabó Lőrincet, Illyés Gyulát és má­sokat. A magyar prózából Krúdy-fordításait erezzük ma legjelentősebbnek. A magyar­szlovák irodalmi vérkeringés előmozdításában telt min­denkor az élete. Most hetven- három éves. Századunk szlovák lírájának kiemelkedő egyénisége. Gaz­dag költői életműve szemel- vényesen az év elején megje­lent kötetben kerül első alka­lommal a magyar közönség elé. Szalatnai válogatása vé­gigkíséri a költő versköteteit megjelenésük sorrendjében, s tanulmánynak illő utószavában értő szemmel, átforrósodott szívvel mutatja be a lírával eljegyzett életpályát. E mélta­tás maga is szépírói alkotás. Benne parázslik a közös szülő­föld varázsa. A magyar író jellegzetes stílusa, az érzelem és a férfiszó lüktetése, a fes- tőiség és a fogalmi pontosság, nyelvi szépség különleges öt­vözete — a költőéhez hasonló cél szolgálatában érvényesül. Népünk és irodalmunk hű ba­rátját hozza közel a magyar olvasóhoz, és lírája körképé­vel mélyíti a szlovák kultúrá­val való kapcsolatunkat. A kö­tet nagyszámú fordítója ugyanannak a hídnak építője kétfelől: Lukáé egykori társai, akik már a két világháború között fordították a szlovák irodalmat, az ő verseit is, va­lamint mai hazai és szlovákiai műfordítók. Nem kísérelhetem meg né­hány mondattal jellemezni a válogatott verseket, amelyek mögött egy gondolkozó, érző, emberi életsors rejlik, meg századunk történelmének. ka­vargása és buktatói is. Pár ecsetvonást mégis idevetek ró­luk. A gyermekkori Selmec- bánya-környéki táj és embe­rek, „szemükben szláv jóság” — egy életen át kísérő igézet. Onnan a hegyek mögül, majd a sírból anyja feléje szálló su­garas alakja. A magány bána­ta. A szerelem kétségei és bol­dogsága. Filozófiai és teológiai mélységek. Hazafiság, európai látóhatár és antik formaérzés. Önéletrajzi emlékek. S a kor embertelenségeiből a humani­tás, a béke után való kiáltás. A címadó vers, hosszú mo­dem óda, lélegzet-visszafojtó sodrással ragad a jelen erköl­csi problémái között a testvé­riség eszményének jegyében, az atomhalál fenyegetettségé­ben, az emberiségért való kö­nyörgésig:” ... mielőtt mind­annyian ott bomlanánk / a tö­megsír tűzmarta porában.’’ Még annyit a Pozsonyban élő idős költőről, hogy egyhá­zunkban . is testvérünknek érezhetjük: evangélikus lelké­szi múlt van mögötte. Veöreös Imre A Büki Evangélikus Nőegy­let 1929. november 24-én em­léktáblát helyeztetett el Gyu­rátz Ferenc püspök egykori szülőházának falán. Az ese­ménnyel kapcsolatos emlékbe­szédet D. Kovács Sándor egye­temi tanár mondta. A teológu­sok énekkara énekszámokkal, Komjáthy Lajos akkori teoló­gus — ma a gyülekezet lelké­sze — versmondással szolgált. Az emléktáblán ez olvasható: „Ebben a házban született Gyurátz Ferenc, a dunántúli evangélikus egyházkerület ki­váló püspöke 1841. április hó 27-én.” Közben a házat 1961 őszén lebontották, de a büki gyüle­kezet az emléktáblát megőriz­te és a házat fényképen meg- örökíttette, - mert hálával és hűséggel őrzi a gyülekezet, nagy szülöttjének, az evangéli­kus egyház kiváló püspökének az emlékét. MÁRCIUS 25-én D. dr. Ott- lyk Ernő püspök a büki gyüle­kezetben végzett igehirdetői szolgálata után, melyet köz­gyűlés követett, imádsággal ál- ' dotta meg a most már végső és méltó helyére került emlék­táblát, melyet a gyülekezet a templom toronybejárati falára helyezett. Annak a büki tem­plomnak a falára, melyben Gyurátz Ferencz, mint Isten igéjének az első magvetéseit a leikébe fogadta. Az emléktábla alatt magya­rázószövegként többek között ez található: „Gyurátz Ferencz, a dunántúli evangélikus egy­házkerület felejthetetlen püs­pöke, Gyurátz János és Mes- terházy Terézia gyermekeként 1841. április 27-én született Alsó-Bükön, a most is nevét viselő utcában, a fényképen látható házban.” __ A MÁR EMLÍTETT KÖZ­GYŰLÉSEN a szokásos kö­szöntések után Komjáthy Lajos a gyülekezet lelkésze megem­lékezett Gyurátz Ferencről, majd bejelentette, hogy a büki gyülekezet 800 forintot gyűj­tött össze az új Teológiai Aka­démia építésére. Délután a püspök igehirde­téssel szolgált a Büktől tizen­hét kilométerre fekvő Szeleste nevű leánygyülekezetben. K. T. Afrika vasárnapja Időnként, mint szunnyadó vulkánból fel-feltörnek az aggasz-' tó hírek Afrikából: a Dél-afrikai Unió apartheid politikája, Rhodesia fehér emberek által bevezetett diktatúrája, Angola, Mosambique, Guinea portugál gyarmatosítása, s annak kegyet­lensége, az újonnan született államok gazdasági, vagy politikai válsága, puccsok és belső krízisek. Legtöbbet pedig az Afrika északi csücskében lévő Egyiptomról hallunk. A kontinens sok­rétű és bonyolult problémája nem magától adódik. Különös szálak szövik át az új államok életét, s e szálak rendszerint a volt gyarmatosító hatalmak fővárosaiba vezetnek bennünket. Ma azért szeretnénk előtérbe helyezni ezt a világrészt, mert az Egyesült Nemzetek felhívást intézett valamennyi tagállama felé, hogy május végén tartsanak szolidaritási hetet Afrikáért, a Keresztyén Békekonferencia pedig a keresztyén világ fi­gyelmét hívta fel, hogy május 27-én tartson „Afrika-vasárna- pot”. Az előző felhívás mély humanizmusból táplálkozik. Nem lehet részvét, felelősség és együttérzés nélkül elmenni olyan kontinens mellett, amelynek lakossága ugyan a földkerekség 10 százalékát teszi csak ki — kereken 325 millió lelket számlál Afrika —, de élete, életszínvonala alul marad az átlagnak még akkor is, ha ezt az átlagot alacsony színvonalban szabjuk meg. Az utóbbi viszont abból az alapállásból indul ki, hogy nekünk, keresztyéneknek, Krisztus gyermekeinek testvérei élnek Af­rikában. Nemcsak a mintegy 67 millió keresztyén testvérünk, de Afrika egész lakossága, mivel Urunk minden emberért egy­formán áldozta fel életét a kereszten. MÁJUS 27-E TEHÁT AFRIKA VASÁRNAPJA. És kérünk is mindenkit, hogy könyörögjön a Mindenhatóhoz ezért a konti­nensért és a sokat szenvedő milliókért. Mi pedig néhány sorban hadd idézzük fel a múltat. Mi volt ez a sötét múlt? A választ néni lehet egy-két szóval megadni. Általában azt szoktuk felelni, hogy a kolonializmus. De ez már csak eredmény volt, s mint eredmény is roppant összetett, bonyolult folyamatként áll előttünk. A döntő és fő bűn a gyarma­tosítás szellemében rejlik. Mert a gyarmatosítás szellemi ru­gója lényegében az, hogy az alacsonyabb rendű népeket le kell igázni. Afrika népeit Európa népei alacsonyabb rendűnek tartották, és ennek következtében nemcsak személyes szabad­ságukat, de földjüket s természeti kincseiket egyaránt elvették tőlük. A GYARMATOSÍTÁSNAK IS VOLT ELŐZMÉNYE. A múlt század derekáig innen, Afrikából vadászták össze a legtöbb rabszolgát. Nehéz néhány szóban ecsetelni a kegyetlenségnek ezt a módszerét. Közel négyszáz esztendőn keresztül, mint ál­latokat szedték össze a feketéket és hurcolták Európa, Amerika földjére őket, hogy ingyen munkaerőt biztosítsanak maguknak a mezőgazdaságban és bányaiparban. Több, mint 60 millió em­bert hurcoltak el pusztán Amerika irányába. (Nem sokkal több ma a keresztyének száma a kontinensen!) Ebből a hatalmas számból csak mintegy 15 millió érkezett meg élve. A többiek a szállítás következtében pusztultak el. Nos, ennek a szégyen- teljes üzelemnek is ugyanaz volt a szellemi rugója: a fekete faj alacsonyabb rendű faj. Az Egyesült Államok mai társadalmi problémája, a néger-kérdés gyökere is itt van! Ez pedig az USÁ-ban több, mint 20 millió embert érint. A múlt század derekán, az ipari forradalom idején azután, meglendült a gyarmatosítási hullám. Mint kiéhezett farkasok vetették magukat az európai hatalmak a gyámoltalan konti­nensre. Pillanatok alatt marcangolták szét. Élen Anglia és Franciaország járt. Valójában Etiópia kivételével egy talpalatnyi föld sem maradt érintetlenül. És micsoda farizeusi módon ro­hanták le! Azt mondták, hogy meg kell szüntetni a rabszolga­vadászatot, hogy civilizációt és kultúrát visznek a sötét konti­nensre, hogy megszüntetik a népbetegségeket, megtanítják irni- olvasni a tudatlanokat. Es még sok hasonlót mondtak, hogy el­altassák a világ lelkiismeretét. Csak a 20. század derekán de­rült ki, hogy mindebből szinte semmi sem valósult meg. Ami­kor felszabadultak az afrikai államok, a világ előtt feltárultak a kontinens fekélyei. Magas az analfabetizmus, a betegek szá­ma, s »az elmaradottság elképesztő. Kifosztott, lerongyolódott milliók maradtak a gyarmatosítók után. AZ IGAZSÁGHOZ HOZZÁTARTOZIK, hogy ugyanebben a történelmi szakaszban voltak mindenkor olyanok — ha nem is nagy számban —, akik Afrikáért sokat, még az életüket is ál­dozták. Nem feledkezhetünk el azokról az önzetlen keresztyén misszionáriusokról sem, akik példamutató módon, hősiesen küzdöttek az elmaradottság ellen, s munkájuk nyomán mégis­csak hullott csekély fény a sötét kontinensre. A Livingstone-ok és Schweitzer-ek mellett névtelen ezrek gyógyítottak és taní­tottak, s a dzsungelekben levő települések, kórházak, iskolák, ül­tetvények azt hirdetik, hogy más módszerek is vannak a világon. A kor szelleme — hála Istennek — megváltozott. A szabad Afrika testvér népeiről beszélünk. De mit érne az, ha csak beszélnénk? Mit érne, ha csak hangoztatnánk a szolidaritást? Ennek a kontinensnek kézzelfogható segítségre van szüksége, ilyenekre: a magyarországi egyetemeken afrikai ifjak tanul­nak. Magyar mérnökök, orvosok, tanárok dolgoznak, taníta­nak Afrikában. Bevezetik őket a modern technika, ipar, gaz­daság rejtelmeibe, hogy elsajátítsák az önállósághoz szükséges tudományt. Itt kezdődik valahol a szolidaritás. És folytatódik abban, hogy követeljük, szűnjék meg véglegesen a gyarmato­sítás, a megkülönböztetés, a fehérek diktatúrája. MI, MAGYAR EVANGÉLIKUSOK — legalábbis az utolsó negyedszázadban — elítéltük a gyarmatosítást, a faji megkü­lönböztetést, az elnyomást. Szívünkkel-lelkünkkel együttér- zünk, szolidárisak vagyunk e sokat szenvedett kontinenssel. Ma azért imádkozunk, hogy fekete testvéreinken segítsen az Isten, és szívből mondjuk hozzá — „Veled vagyunk Afrika!”. Dr. Rédey Pál t Kuthy Dezső Kuthy Dezső nyugalmazott püspök, volt egyetemes főtitkár életének 85. évében hosszú szen­vedés után május 18-án csende­sen elhunyt. Temetése május 24-én délután 3 órakor volt a I f Smid István Lehel i Smid István Lehel ny. lel­kész, volt nyíregyházai vallás­tanító lelkész április 25-én a baktalórántházai kórházban 67 éves korában elhunyt. Te­metése április 28-án volt a nyíregyházai temetőben. Smid István Lehel Rozsnyón született, életének első felét Csehszlovákiában tqltötte, több magyar nyelvű gyülekezetben szolgált. Huszonöt évvel eze­lőtt jött Nyíregyházára, ahol vallástanító lelkészként műkö­dött. Második hazája lett Nyíregyháza. A tanyákon érez­te magát otthonosan. Egyház- történeti kutatásokkal foglal­kozott, megírta a nyíregyházai gyülekezet' történetét. Állan­dóan olvasott. Nagy fájdalma volt, amikor betegsége követ­keztében életének utolsó esz­tendejében rAír egyre nehe­zebben ment az olvasás. Te­metésén Csákó Gyula ny. lel­kész, volt püspöki titkár hir­dette Isten igéjét E. Z. pestlőrinci újtemetőben Szabó József balassagyarmati lelkész, ny. püspök szolgálatával. „Tu­dom, hogy az én Megváltóm él és utoljára az én porom felett megáll.”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents